Örök szerelem - 2. rész

Korhatár: 12
Szemszög: Damon


II. fejezet - Magyarázatok

Mikor meghallottam, hogy Elena lehajtott a hídról és most kórházban van, azonnal indultam. Hogy tehette ezt Stefan? Inkább megfosztotta a világot egy gyönyörű, bájos, önzetlen teremtéstől, mint egy szerencsétlen focistától? Hát gratulálok! Legszívesebben  azonnal megkaróztam volna... De nem akartam ezzel foglalkozni, sokkal inkább az érdekelt, hogy Elena hogy van. Semmivel sem törődve berontottam a kórházba  és rohantam Elena kórterme felé. Már épp beléptem volna, mikor Meredith utamat állta.
- Damon, várj! - kezdte - El kell mondanom valami fontosat... Emlékszel, mikor Jeremy behozta Elenát?
- Hogyne emlékeznék - feleltem. - Elenának agyrázkódása volt. De hogy jön ez ide? - kérdeztem értetlenül. Mi köze ennek a mostani helyzethez? Egyáltalán minek hoz fel ilyen témákat pont most, mikor Elena mellett kellene lennem? Mert  bár az öcsémet választotta, még most is szeretem... Valószínűleg mindig szeretni fogom. 
- Erről lenne szó - szólalt meg Meredith hirtelen. - Az igazság az, hogy nem teljesen minden úgy volt, ahogyan azt elmondtam... - kezdte bűnbánó szemekkel. Ekkor teljesen elveszítettem az irányítást. Megszorítottam az előttem álló nő torkát és a falhoz nyomtam.
- Beszélj érthetően - sziszegtem a fogaim között vörösen izzó szemekkel.
- Agyvérzése volt, így vámpírvért adtam neki, hogy megmentsem. - bökte ki végül, miután levegőhöz jutott. Elengedtem, és üres tekintettel meredtem magam elé. Csak ezek a szavak visszhangzottak a fejemben : 'vámpírvért adtam neki... vámpírvért adtam neki...' És hirtelen belém hasított a felismerés, hogy az én drága Elenám nem ember többé. Talán már nem látom őt többé felhőtlenül nevetni, vagy fájdalmasan sírni... Mert mi a garancia, hogy a vámpírság nem változtatja meg őt? Hiszen a vér nagy úr... Képes átvenni az irányítást... Tudom, hogy Elena erős, és meg fog birkózni ezzel is, de mi van, ha mégsem? Nem tudhatjuk... Vagy  ha be sem akarja majd fejezni az átváltozást? Hiszen sosem akart vámpírrá válni, boldogan szeretett volna felnőni, egy szerető férjnek gyerekeket szülni, majd az unokái körében meghalni...
Nem, nem és nem! Nem hagyom őt meghalni. Nem veszíthetem el őt, azt nem élném túl. Be fogja fejezni az átváltozást, és én segítek neki megbirkózni mindennel. Csak azután hagyom majd el a várost. Ha vele már minden rendben lesz.Hagyom őket boldogan élni egy örökkévalóságon át a testvéremmel, még ha halott szívem is szakad meg.
Beléptem a kórterembe, és valóban ott feküdt átfagyva, vizesen, kócosan - s még így is gyönyörű volt. Olyan ártatlannak látszott, olyan védtelennek... Akaratlanul is a szájára pillantottam... ezek a telt, csábító ajkak már sosem fogják érinteni az enyémet... sosem ejtik majd ki szenvedéllyel és szerelemmel a nevemet... Álmodozásomból Stefan zökkentett ki.
- Damon, én... - kezdte volna a magyarázkodást, de félbeszakítottam.
- Nem kell magyarázkodnod, drága testvérem, értem én a dolgokat. A kicsi szíved nem bírta volna elviselni, ha egy életerős fiatalember távozik köreinkből - mondtam gúnyosan, de szemeim szikrákat szórtak. - Inkább megfosztottad az emberi élet örömeitől a lányt, akit állítólag mindennél jobban szeretsz - folytattam keményebb hangon. Láttam, hogy már ugrott volna fel,  hogy nekem támadjon, de ekkor pár köhögés kíséretében Elena kinyitotta a szemeit...

3. rész >>