I. évad - Bónuszfejezet: Magyarázatok

Leírás: Bizonyára sokakban megfogalmazódott pár olyan kérdés, ami az első évadban nem került egyértelmű megválaszolására. Akkor elmondanám melyek ezek:
- Honnan tudta Damon, hogy Elena őt választotta, holott a lány meg se mondta neki? (4-5. fejezet)
- Megtörtént -e Elena álma? (18. fejezet)
- Miért olyan fontos Damonnek és Elenának, hogy emberi ételt is egyenek, holott nincs is rá szükségük?
- Elena hogyan tanulta meg kontrollálni a vérszomját?
Hát ezekre a kérdésekre ad választ ez a fejezet, amely a hatodik ("Titkok") és a hetedik ("A temetés") rész között játszódik, pontosabban a hatodik fejezet után lévő két nap történetét mondja el. Ezért is az a címe, hogy "Magyarázatok". Ez a bónuszrész tehát NEM folytatása a 22. fejezetnek!
Annyit még elárulok, hogy korántsem derül ki MINDEN! 
Jó olvasást! :)

Korhatár: 12


XXII +1. fejezet - Magyarázatok

„Szeretlek!” - ez az egy szó járt Damon Salvatore fejében. Képtelen volt elaludni, holott Elena már rég halkan szuszogott a karjai közt, de ő még mindig ébren volt, újra és újra lejátszva magában az elmúlt két nap eseményeit. Oly hosszú élete során először érezte magát igazán boldognak. Persze, voltak már jó pillanatai, de ez az érzés annyira más volt, sokkal intenzívebb, izgalmasabb, ugyanakkor békésebb is. A karjaiban tarthatta azt a lényt, aki minden vágya, minden álma, minden érzése volt. Az övé volt. Többé nem kell néznie, ahogy a lány Stefanhoz szalad, hogy megölelje, mert ezentúl mindig hozzá fut majd; többé nem kell hagynia, hogy Stefan vigasztalja vagy letörölje a könnyeit, mert ez immár az ő feladata volt, amit örömmel vállalt. Igen, határtalanul boldog volt. Holott két napja azért akart találkozni Elenával, hogy elbúcsúzzon tőle, s hogy elhagyja talán örökre. Aztán hirtelen minden megváltozott és egy csapásra teljesült minden álma. Keze automatikusan Elena arcára tévedt, és gyengéden simogatni kezdte az alvó lányt. Damon mélyet szippantott a levegőből, s hagyta, hogy a boldogság varázslatos érzése ismét átjárja. Csodálatos volt.
Egyszer csak Elena mocorogni kezdett, kinyitotta szemeit, majd elnyomott egy ásítást.
- Miért nem alszol? - kérdezte mosolyogva, fejét Damon meztelen mellkasához dörgölve.
- Egyszerűen nem megy – felelte Damon, Elena ujjaival játszadozva.
- Hogyhogy?
- Nem tudom... annyi minden jár a fejemben, rengeteg mindent kell még átgondolnom.
- Mint például?
- Igyekszem egy megfelelő szót találni ahhoz, hogy leírjam, mit is érzek most – Elena a válasz hallatán halkan felnevetett.
- Azt hiszem, azzal nem vagy egyedül. Nekem is te jártál a fejemben.
- Tényleg? - tudakolta Damon, végigsimítva a lány arcát.
- Igen, csak te. Rólad álmodtam. Akárcsak tegnap.
- Ez hízelgő.
- Olyan boldog vagyok – szólalt meg Elena némi hallgatás után. - Hát nem furcsa? Azok után, ami történt? És mégis... körülvesz a boldogság.
- Örülök, hogy annak látlak – viszonozta Damon. - Főleg, mert én is az vagyok.
- Szeretlek, Damon – mondta Elena mélyen a fiú szemébe nézve.
- Én is szeretlek, Elena – válaszolta lágyan Damon, majd gyengéden megcsókolták egymást, egyre jobban belemerülve az érintésbe. Nagyon nehezen váltak el.
- Aludj vissza – tanácsolta a srác. - Holnap nehéz napod lesz, szerelmem.
- Nehéz? Miért? - érdeklődött Elena, visszafeküdve Damon mellkasára.
- Majd meglátod. Egyelőre aludj.
- Damon, csak egy valamit ne felejts el!
- Mit?
- Azt, hogy szeretlek. Örökké – magyarázta Elena, s mire kimondta, ismét elnyomta az álom.
- Nem fogom – ígérte Damon. Még nyomott egy puszit Elena homlokára, majd ő maga is álomba merült.


Elena másnap kivételesen hamarabb felkelt, mint Damon. Egy ideig gyönyörködött az alvó vámpír látványában, majd óvatosan kibújt karjai puha öleléséből és lesuhant a konyhába, hogy valami igazi harapnivaló után nézzen. Elgondolkodva kinyitotta a hűtőt, kiválasztott egy szimpatikus tasakot, feltépte azt, majd tartalmát egy pohárba öntötte. Ám ebben a pillanatban Jeremy lépett a konyhába, felöltözve, vállán a táskájával. Elena borzasztóan megijedt, ugyanis teljesen megfeledkezett arról, hogy az öccse itthon van, ezért zavartalanul flangált Damon pólójában. Ismét kinyitotta a frizsider ajtaját, ami így pont eltakarta az öltözetét.
- Á, helló, Jer – köszöntötte testvérét, látszólag hanyagul a mélyhűtő tetejére támaszkodva.
- Szia. Éppen a Grillbe indultam...tudod, mostanában dupla műszakban dolgozom.
- Aha.
- Amúgy..öhm..jól vagy? - érdeklődött Jeremy.
- Tűrhetően. Még nem szoktam hozzá teljesen – felelte Elena könnyedén.
- De ugye még nem...?
- Nem mi?
- Nem...öltél? - Jeremy nagyon nehezen préselte ki magából az utolsó szót.
- Nem, dehogyis! - tiltakozott Elena. - Hál' Istennek.
- Jó, akkor megnyugodtam – sóhajtott Jeremy. - Egyébként mit keresett itt tegnap Damon? Ugye ti nem...? - Elena szívverése vagy két ütemet kihagyott. Igyekezett beletemetkezni a hűtőbe, hogy Jeremy ne lássa, mennyire elpirult.
- Damon? Öhm, akadt egy kis problémám előző este, ezért itt maradt éjjelre, hogy felügyelje, hogy nem teszek semmi ártalmasat – Elena még saját magát is meglepte milyen könnyen tudott hazudni. Mentségére szóljon, hogy aznap éjjel pont nem történt semmi olyan.
- Ó...rendben. Én csak azt hittem.. na mindegy. Ja, passzolnád a szendvicsem? - váltott témát Jeremy, nővére nagy megkönnyebbülésére. - Ott van a második polcon.
- Ez az? - tudakolta Elena, és odadobott Jeremynek egy szendvics formájú csomagot. Azonban nem számított arra, hogy most már sokkal nagyobbat tud dobni, így az uzsonna messze elszállt Jeremy feje fölött. - Hoppá, bocsi! - szabadkozott. - Mondtam, hogy még hozzá kell szoknom.
- Semmi gáz. Na, majd este jövök – búcsúzott Jer, miután begyűjtötte a szendvicsét.
Abban a pillanatban, hogy Jeremy kilépett az ajtón, Damon már mellette is termett.
- Jó reggelt! - üdvözölte barátnőjét, aki végre-valahára becsukhatta a hűtő ajtaját.
- Szia! - derült fel Elena arca, amint meglátta őt, majd gyorsan hozzábújt, Damon pedig a karjába zárta. Végül egy szenvedélyes csókban forrtak össze.
- Jól aludtál? - kérdezte Damon, miután elengedték egymást.
- Igen – felelte Elena, miközben felült a konyhapultra a poharával a kezében. - Egyébként miért nem említetted, hogy Jeremy meglátott téged tegnap?
- Nem tartottam túl fontosnak – vont vállat Damon. - Megnyugodhatsz, nem sejt semmit.
- Bizonyára nem, elvégre csak alsónadrágban látott téged a konyhánkban.
- Téged pedig az én pólómban, ami sokkal előbb lebuktathatott volna minket. De hidd el, nem tudja, ugyanis nem bírja elképzelni azt, hogy te meg én együtt vagyunk.
- Ezt meg honnan gondolod?
- Nem gondolom. Tudom. Ha jól emlékszem, ő még abban a hitben él, hogy te Stefant választottad – magyarázta sóhajtva Damon.
- Ő úgy hiszi, hogy még mindig nem választottam – pontosított Elena.
- Valóban? És igaza van? - incselkedett Damon, egyre közelebb hajolva a lányhoz.
- Nincs. Már választottam.
- Tényleg?
- Úgy bizony – mosolygott Elena, majd megcsókolta a fiút.

XOXO

- Szóval, hová megyünk? - érdeklődött Elena, amikor valamivel később beültek bepattantak Damon kocsijába.
- Richmondba.
- Hogyhogy?
- Nos, itt az ideje, hogy tényleg harapjunk valamit – magyarázta Damon egy sokat sejtető vigyor kíséretében.
- Tessék? - Elena hangjából csak úgy sütött a megrökönyödés. - Damon, én nem eszem embert!
- Figyelj, Elena – kezdte Damon, kihúzva a kulcsot a gyújtásból. - Meg kell tanulnod, hogyan táplálkozz anélkül, hogy megölj valakit. Pontosan azt szeretném megmutatni neked, hogyan hagyd életben az élő vérbankodat.
- Nem hiszem, hogy ez egy jó ötlet... - habozott Elena.
- Elena, megbízol bennem? - kérdezte Damon mélyen a lány szemébe nézve.
- Igen – felelte az alig hallhatóan.
- Akkor higgy nekem! Az, hogy megtanulod kezelni a vérszomjadat, nem jelenti azt, hogy emberből kell táplálkoznod majd a későbbiekben. Ez az egyik lehetőség. A másik pedig Stefan útja, akiről jól tudjuk, mivé válik, ha emberi vér közelébe kerül. Szeretném, ha neked nem lennének ilyen problémáid, hanem nyugodtan engedhetlek emberek közé. Oké?
- Rendben van – egyezett bele Elena. - Neked elhiszem.
- Akkor jó – mosolyodott el Damon és beindította a motort. - Ígérem, nem lesz semmi bajod, sőt nagyon is jól fogjuk érezni magunkat!
- Én már attól jól érzem magam, ha veled lehetek – jegyezte meg Elena.
- Ezekhez a szavakhoz nem nehéz hozzászokni – nevetett Damon, majd kikanyarodott az utcából.
- Damon?
- Hm?
- Szóval csak azt akartam kérdezni, hogy attól még, hogy lényegében halott vagyok, ugyanúgy ehetek emberi ételt is, ugye? - kérdezte Elena.
- Természetesen - válaszolta Damon. - Ugyan az éhséget egyáltalán nem elégíti ki, ennek ellenére továbbra is élhetsz "normális" ételen. Én speciel régebben, nem sokkal az átváltozásom után nagyon hosszú ideig rendszeresen ettem rendes, emberi ételeket is.
- Miért?
- Mert arra emlékeztetett, hogy volt idő, amikor még ember voltam. Tudod, kellett valami, amitől egy kicsit újra embernek éreztem magamat.
- Ó. Akkor tudod, mit? Csináljuk megint ezt! Mármint, ezt egy jó ötletnek tartom - magyarázta Elena. - Különben is, mindig élveztem a sütést-főzést.
- Felőlem. Ha te ettől jobban érzed magad, én benne vagyok. Ráadásul alig várom, hogy megkóstoltassam veled az összes titkos receptemet! - vigyorgott a fiú.
- Micsoda? Te tudsz főzni? - álmélkodott Elena.
- Naná. Valamikor, a hetven-nyolcvanas években végigjártam Európa összes Michelin csillagos konyháját, sőt, Párizs leghíresebb szakácsától is tanultam ezt-azt.
- Ezt nem hiszem el...Egyszerűen képtelen vagyok elképzelni, hogy te valami olyasmivel foglalkozz, mint a főzés.
- Pedig egyszerű képlet, Elena: unalom. És ha van egy örökkévalóságod, miért ne tanulj meg olyan dolgokat, amik később még jól jöhetnek? Nézd csak meg, ezzel például lenyűgöztem a barátnőmet.
- Ok, igazad van. De akkor is meglepett - nevetett Elena. - Úgyhogy amint visszaértünk, kénytelen leszel megcsillogtatni a tudományod!
- Alig várom!

XOXO

Már vagy két órája utaztak, amikor egyszer csak megcsörrent Elena telefonja. A lány a kijelzőre pillantva Caroline nevét olvasta.
- Szia Care!
- Szia Elena! Találkoznunk kéne, ráérsz most?
- Öhm – Elena habozott. - Izé, nem. Nem vagyok otthon.
- Hát akkor hol vagy? - kíváncsiskodott Caroline.
- Két órányi autóútra Mystic Fallstól.
- Tessék? Hová mész? Egyedül vagy?
- Nem... Nem vagyok egyedül.
- Elena, ki van veled?
- Damon – vallotta be töredelmesen Elena.
- Micsoda? Damon? - lepődött meg Care. - Hová mentek? És minek?
- Richmondba. Damon megtanít arra, hogy hogyan egyek anélkül, hogy megölnék valakit.
- Biztos vagy ebben? - Caroline hangja még mindig egy kicsit bizonytalanul csengett.
- Teljesen – válaszolta Elena, lopva Damonre pillantva, aki kifejezéstelen arccal meredt a sztrádára. - Ő meg tud tanítani erre, Stefan viszont nem. Hiszen jól tudod, hogy mi lesz vele, amint embervért lát.
- Hát igen. Csak azt érzem, hogy elhanyagollak. Pont akkor hagylak magadra, amikor igazán szükséged lenne a barátaidra. Én vagyok a világ legrosszabb barátnője – ismerte be Caroline bűntudatosan.
- Nem hagysz magamra, Care! Neked most amúgy is épp elég problémád van.. Tudod mit? Találkozunk, ha visszajöttem. Ígérem.
- Rendben. Vigyázz magadra. És ha bármiben tudok segíteni...
- ...Akkor szólok! - ígérte Elena. - Még beszélünk – búcsúzott a lány, és letette a telefont.
- Neki sem akarod megmondani? - tudakolta Damon, le sem véve szemét az útról. Hangja száraz volt, szeme rosszkedvűen csillogott.
- Úgy gondolom, ez nem egy olyan téma, amit telefonon kell megvitatni – adta meg a diplomatikus választ Elena. - Ráadásul nem is hazudtam.., csak nem mondtam el mindent.
- Aha.
- Damon, mi a baj? - Elena érezte, hogy valami nincs rendben a fiúval.
- Nincs semmi bajom.
- Átlátok rajtad, Damon. Elég feltűnően duzzogsz. Szóval?
- Csak zavar – bökte ki végül Damon.
- Mi?
- Az, hogy rejtegetjük a kapcsolatunkat.
- Azt hittem, ezen már túl vagyunk – sóhajtott Elena. - Ahogy azt is hittem, hogy megértesz.
- Persze, hogy megértelek – vágta rá Damon. - De ez az egész...elbizonytalanít.
- Elbizonytalanít? Miért?
- Mert azt érzem, hogy félsz felvállalni az érzelmeidet, rettegsz attól, mit mondanak majd a barátaid. Tartasz attól, hogy elítélnek majd, vagy elfordulnak tőled azért, mert engem választottál. És ez olyan, mintha szégyellnél – magyarázta Damon, lassan formálva a szavakat. - Gondolom, ismersz eléggé ahhoz, hogy tudd: engem egyáltalán nem érdekel más véleménye ezzel kapcsolatban.
- Állj meg! - parancsolt rá Elena a fiúra.
- Micsoda?
- Azt mondtam, állj meg! - ismételte, mire a kocsi nyikorogva megállt a nagy fékezéstől. Elena dühösen meredt Damonre, majd belekezdett mondandójába.
- Akkor ezt most tisztázzuk. Én nem félek senki véleményétől, főleg nem ebben az esetben. Pláne nem szégyellek téged, Damon. De meg kell értened, hogy időre van szükségem, és ez nem azért van, mert félek, vagy mert nem vagyok biztos abban, amit irántad érzek, mert nagyon is biztos vagyok benne. Azonban meg kell tanulnom kezelni az új életemet, az érzéseimet, el kell fogadnom saját magamat. Amíg ezzel nem végeztem, nem akarom nagy dobra verni, hogy mi van köztük. Igen, nekem számít más véleménye, de a döntésemet nem befolyásolja, oké? - Damon csendesen hümmögött valamit, rendületlenül a kormánykereket fixírozva.
- Nézz rám – kérte Elena halkan, kezeivel maga felé fordítva a srác fejét, majd két tenyere közé vette Damon arcát. - Szeretlek, Damon Salvatore! Nem számít, hogy ki tud róla, vagy ki mit gondol, én így érzek, és ezt soha, ismétlem, soha nem fogom szégyellni. Mert az irántad érzett szerelmem az, amit a legjobban szeretek magamban. Elhiszed?
- Igen – felelte Damon hosszas hallgatás után. - Persze, hogy elhiszem. Sajnálom, amit mondtam, nem gondoltam komolyan.
- Nincsen semmi baj. Meg tudlak érteni – válaszolta Elena.
- Akkor szent a béke? - kérdezte Damon.
- Szent, te kis durcás – nevetett Elena, majd megcsókolta a fiút.

XOXO

Kora délután érkeztek meg Richmondba. Mivel a program, amit Damon eltervezett, csak este volt esedékes, órákig sétáltak a városban. Élvezték, hogy itt nyugodtan lófrálhatnak kézen fogva, egymást ölelve, sőt, csókolózva, anélkül, hogy bárki megbámulná őket. Damon elégedetten konstatálta, hogy Elena jól viseli, ha emberek között van, így még nagyobb reményt vetett a tervbe, amit kieszelt. Persze azt, hogy mire készül, továbbra sem árulta el Elenának, így a lány kissé meglepődött, amikor megérkeztek egy hatalmas épületbe, rajta a „DISCO” felirattal.
- Mit keresünk egy diszkóban? - értetlenkedett Elena.
- Ez a tökéletes hely a tanulásra – viszonozta Damon nevetve. - Pár napja láttam egy plakátot, miszerint itt rendezik az „évszázad buliját”. Tehát rengeteg ember, pia, drog, azaz minden adott egy kis lakmározásra. Fel sem fog tűnni senkinek, hogyha jól érezzük magunkat. Benne vagy?
- Benne! - Elena vett egy mély levegőt, majd bementek az óriási klubba. A diszkó tele volt emberrel, a nagy részük táncolt az üvöltő zenére, sokan ittak, vagy csoportokba verődtek és beszélgettek. Damon odahúzta Elenát az egyik bárhoz és rendelt két whisky-t.
- Szóval, elmondom, hogy csináld. Először is válassz ki valakit, akit szimpatikusnak vagy valamiért vonzónak találsz, ezután csald el valahogy egy csendesebb helyre, majd igézd meg, hogy ne sikítson, vagy hogy maradjon veszteg, és ezután csak igyál. Élvezd, akard, folytasd és szórakozz! Csak arra figyelj, hogy ne vidd túlzásba, tehát ne akarj egyből jól lakni! Miután végeztél, igézd meg újból és utána már jöhet is a következő. Oké?
- Azt hiszem – bólintott Elena, de hangja némi idegességről árulkodott.
- Élvezd, ez a kulcs. Add át magad a vérnek, engedd, hogy az ösztöneid irányítsanak.
- Jó. Élvezet, megjegyeztem.
- Várj, Elena, még valami – húzta vissza Damon a lányt. - Bízz magadban. Én is hiszek benned. Fölösleges félned, tudom, hogy menni fog. Engedd el magad – fejezte be, majd egy gyengéd csókot lehelt szerelme ajkaira.


Damon terve jobban sült el, mint ahogy azt gondolta. Elena képes volt megcsapolni vagy tíz embert anélkül, hogy elvesztette volna az önuralmát. Először ugyan Damonnek kellett figyelmeztetnie, hogy álljon le, de egy idő után már ő maga is tudta, hol a határ, Damon éppen ezért borzasztó büszke volt rá. Miután szó szerint jól laktak, még táncoltak vagy több órán keresztül, míg vége nem lett a partinak.

Másnap reggel Elena ismét Damon karjai közt ébredt, mindössze egy szál fehérneműben. Amint tekintetük találkozott, rögtön egymásra mosolyogtak.
- Helló – köszöntötte Damon, miközben a lány haját simogatta.
- Szia – szólt Elena, mielőtt megcsókolták volna egymást. Elena úgy érezte, sosem volt még ennyi energiája. Egyre inkább elmélyültek a csókban, majd Elena egyszer csak a párnák közé nyomta Damont, ő maga pedig ráült, és úgy folytatták a csókolózást. Amikor már igazából nekihevültek volna, megszólalt Elena telefonja.
- Na ez meg ki a franc? - tette fel a költői kérdést Damon. Elena vállat vont, most nem igazán érdekelte senki az alatta fekvő személyen kívül. - Felveszem és seggbe rúgom – javasolta Damon, majd a mobil után nyúlt.
- Caroline, micsoda meglepetés! Miben segíthetek?
- Damon?! - Elena szinte maga előtt látta barátnője megrökönyödött arckifejezését. - Mióta veszed fel te Elena telefonját?
- Nos, a helyzet az, hogy ő most nagyon-nagyon elfoglalt – sóhajtott fel Damon Elenára pillantva, aki éppen apró csókokkal halmozta el szerelme nyakát. - Üzensz neki valamit?
- Damon, mi folyik ott? - kérdezte Caroline gyanakvó hangon. - Beszélni akarok Elenával!
- Hát jó, ha nagyon akarod, megzavarhatom teendői közepette – egyezett bele Damon. - Egy élmény volt veled beszélni! - búcsúzott és átadta Elenának a telefont.
- Szia Care! - szólt bele a lány. Damon eközben hozzálátott, hogy most ő csókolja végig Elena testét.
- Elena, mi van ott? Minden oké?
- Persze, csak el voltam foglalva - hazudta Elena nevetve, majd egy óriásit nyögött, amikor Damon már a csípőjét csókolta. - Fejezd be!
- Tessék? Mit fejezzek be? - értetlenkedett Caroline. Damon eközben egyre jobban belelovalta magát a dolgokba, és elkezdte Elena combját csókolni.
- Öhm..nem neked mondtam – viszonozta Elena két sóhajtás mögött. - Care, tudunk beszélni egy kicsit később? Most éppen nem alkalmas.
- Persze, de csak annyit mondj meg, hogy jól vagy -e?
- Tökéletesen! - Elena végre nem hazudott. - Majd hívlak – Azzal letette a telefont és ismét csak Damonre koncentrált.

XOXO

Kora délután, amikor hazafelé tartottak, Damon javaslatára tettek egy kis kitérőt egy óriási tisztás irányába, ami nem messze az autópályától terült el.
- Tudod, mi volt itt másfél évszázaddal ezelőtt? - tudakolta Damon, amint kiszálltak a kocsiból. - Egy konföderációs tábor. Sok időt töltöttem itt, és hogy őszinte legyek, utáltam minden egyes pillanatát.
- Dezertáltál, igaz? - kérdezte Elena. Damon bólintott.
- És nem bántam meg, akármit is mondott apám. Ez sosem volt az én világom – folytatta, majd körülnézett. - Ez volt az a hely, ahová bármikor jöhettem már vámpírként, ha valami
bajom volt. Itt nem talált meg senki.
Leültek a fűbe és nézték, ahogy a nap megvilágítja az előttük elterülő völgyet.
- Tetszik ez a hely - mondta Elena.
- Örülök - felelte Damon, majd egy puszit nyomott a lány homlokára.

- Olyan jó lenne, ha örökké így maradhatnánk. Itt minden olyan békés, nyugodt, nincsenek problémák, nincs veszély, csak mi vagyunk.

- A mi életünk sosem lesz egyszerű, Elena. De éppen ez benne az izgalmas, nemde? Elvégre egy örökkévalóság ne legyen unalmas.

- Igaz. És tudod mit? Én pont így szeretem.

- Én meg pont így szeretlek téged.
Elena rámosolygott, majd megcsókolták egymást. Egy ideig folytatták ezt, élvezve egymás őrjítő közelségét.
- Tudod, van valami, amit meg akartam kérdezni tőled – szólalt meg végül Elena.
- Mit? - vonta fel egyik szemöldökét Damon
- Honnan tudtad, hogy szakítottam Stefannal és téged választottalak? - Damon mélyet sóhajtott, de nem vette le a szemét a lányról.
- Tudod, mi volt a valódi oka, hogy az átváltozásod után beszélni akartam veled?
- Igen, az emlékeim.
- Nem – rázta meg a fejét Damon. - Nem azért akartam találkozni veled, hogy megmagyarázzam mindazt, amit elfelejtettem veled, hanem azért, hogy elbúcsúzzunk.
- Tessék? - Elena arcára ráfagyott a mosoly.
- Az igazság az, hogy amikor Stefan és én elhagytuk a várost Klaus testével, kötöttünk egy alkut – kezdte Damon, kezei közé véve Elena kezeit. - Megbeszéltük, hogy az, akit te értelemszerűen nem választasz, elhagyja a várost. Így amikor te Stefant választottad, nekem az alku értelmében el kellett volna hagynom Mystic Fallst. Borzasztóan fájt, de meg kellett tennem. Azonban amikor megláttam, hogy mennyire megtört, szomorú és kétségbeesett vagy, nem voltam képes otthagyni téged, mert nem akartam még nagyobb fájdalmat okozni neked – Damon egy pillanatra megállt. - Azt gondoltam, hogy miután kicsit magadhoz térsz, csak azután megyek el. De miután aznap elbúcsúztunk, hazaérve Stefan emlékeztetett arra, hogy mit beszéltünk meg, és azt tanácsolta, hogy menjek el búcsú nélkül, mert úgy nem okozok neked akkora fájdalmat. Meg kellett ígérnem neki, hogy így teszek. Eztán ő elment, hogy beszéljen veled, de nemsokára visszajött, amikor már majdnem készen voltam. Pontosabban berontott a szobámba és egy óriásit húzott be nekem és csak annyit mondott: „Gratulálok, bátyám. Mostantól minden a tiéd.” Először nem értettem, miről beszélt, azonban nemsokára rájöttem és abban a pillanatban elindultam hozzád. Viszont mire odaértem, a szobád üres volt. Akkor nagyon megijedtem, hogy valami butaságot tettél ezért rögtön elindultam utánad, követve a szagod. És így találtalak meg, a sárban feküdve, zokogva...
- Ó, Damon... - Elena alig bírt megszólalni, annyira megérintette a fiú beszéde.
- Nem tudtam, mit higgyek, hiszen amikor felemeltelek, annyit mondtál, hogy ne hagyjalak el. Azt gondoltam, hogy Stefan elmondott neked mindent, és hogy nem arról van szó, hogy megváltoztattad volna a döntésed... de miután lefektettelek és elaludtál, beszéltél álmodban... És akkor már tudtam.
- Mit mondtam?
- Azt, hogy „Damon, ne menj el...” és hogy „Téged választottalak!” meg hogy „Szeretlek”. És aznap éjjel ahányszor megmozdultam, abban a pillanatban belém kapaszkodtál és félálomban könyörögtél, hogy ne hagyjalak el. Nem is tettem – fejezte be Damon.
- Istenem, Damon... Köszönöm, hogy nem mentél el – válaszolta Elena, fejét Damon vállára hajtva. - Sosem hevertem volna ki, ha elmész. Pláne, ha mindezt búcsú nélkül teszed. Ez nagyon gonosz volt Stefantól, hogy ilyesmire kényszerített.
- De nem mentem el. És megígérem, hogy soha nem hagylak el többé. Csak hogy tudd: akkor sem mentem volna el búcsú nélkül. Soha nem tennék ilyet veled, Elena.
- Tudom – felelte a lány. - Ahogy azt is, hogy akkor, álmomban mennyire igazat mondtam: szeretlek!
- Én is szeretlek, Elena – A csók, ami ezt követte, talán a legjobb csók volt, amit valaha átéltek. Tele volt érzelemmel, törődéssel, és persze szerelemmel.
- Ha már így állunk, neked is tudnod kell, hogy miért rohantam ki akkor zokogva az erdőbe – szólalt meg Elena. - Nem azért, mert szakítottam Stefannal. Hanem azért, mert attól tartottam, hogy az ostobaságom miatt elvesztettelek. És ez az egy dolog az, amit biztosan nem tudtam volna elviselni.
- Ismerem azt az érzést... Amikor Ric meghalt, rögtön tudtam, hogy te is elmentél vele együtt - kezdte Damon. - A gondolat, hogy elveszítettelek, jobban fájt, mint bármi az életem során.
- De nem veszítettél el.
- Nem. És őszinte leszek, soha nem éreztem nagyobb örömet annál, mint amikor azt láttam, hogy felnyitod a szemed. Akkor megfogadtam, hogy bármi legyen is, soha nem hagyom, hogy újra bajod essen. És aztán, valahogy valóra váltottad az álmom, és engem választottál. Így most megígérem neked, Elena Gilbert, hogy ezentúl együtt leszünk, bármi legyen is. Soha nem engedjük el egymást – fejezte be Damon, majd egy újabb szenvedélyes csókban forrtak össze.
Aztán Elena bebújt Damon karjai közé és élvezték a csöndet, meg azt a bizsergető, varázslatos érzést, ami mindkettejüket átjárta.


Remélem, tetszett a bónuszfejezet! Ne felejtsétek el, február 26-án jön a második évad! Amennyiben valakinek bármilyen kérdése van a folytatással kapcsolatban, vagy megtippelné annak a bizonyos személynek a kilétét, az írjon egy kommentet. :)