Damon & Elena - Utóhatás

Korhatár: 16

Újra itt vagyok, ezúttal egy olyan történettel, amit korábban egyáltalán nem terveztem be. Azonban, miután visszaolvastam az "Út kettesben" című fanficemet, az jutott eszembe, hogy talán nem is lenne rossz ötlet egy folytatást írni neki, tekintve, hogy rengeteg mindenről nem beszéltem a történet végén. Persze, minden sztorit lehetne a végtelenségig folytatni, de egyszer csak jött ez az ötlet, és hát, meg sem próbálom letagadni, nem bírtam ellenállni egy romantikus, hamisíthatatlan párizsi Delena történetnek, de lehet ezért elítélni egy hozzám hasonló őrült Delena rajongót? Nem hiszem. Ha mégis, szóljatok.
Egyébként azért nem második fejezete ez a fanfic az előzőnek, mert önmagában, azaz az Út kettesben elolvasása nélkül is értelmezhető. Persze, azért javasolnám mindazoknak, akik még nem látták az említett sztorit, hogy vessenek rá egy pillantást, mert mindenképp megkönnyíti a következő sorok olvasását.
Újabban egyre többször választok egy szerintem passzoló dalt a fejezethez, így most sem tettem másképp. Először Bruno Mars Locked Out of Heaven című megunhatatlan számára esett a választásom, ami könnyed, izgalmas, boldog jellegével abszolút ide való lett volna, azonban azt meghagytam egy másik alkalomra, és helyette az egyik nagy-nagy kedvencemet, Calvin Harris Feel So Close című dalát választottam ki, amiről azt kell tudni, hogy tipikusan "Delena-zene", ugyanis a negyedik évad negyedik részében (The Five) is szerepet kapott egy szívdöglesztő jelenet alatt kedvenc párosunk között.
Rengeteg francia név szerepel ebben a fejezetben, úgyhogy, gondolván, hogy nem mindegyikőtök ismeri a helyes kiejtést, a rész végén találtok egy kis szószedetet az itt felsorolt nevekről és azok fonetikus kiejtéséről.
Bizonyára feltűnt nektek, hogy egyre többet dumálok fölöslegesen, úgyhogy abba is hagyom, mielőtt valamelyikőtök elaludna az unalomtól. Na, jó olvasást, emberek!

Damon & Elena

Utóhatás 

I feel so close to you right now  

It's a force field  

I wear my heart upon my sleeve, like a big deal 

Your love pours down on me, surrounds me like a waterfall  

And there's no stopping us right now 

I feel so close to you right now

Calvin Harris - Feel So Close

- Damon, éhes vagyok! - kuncogott Elena, de kérése süket fülekre talált, és a vámpír folytatta ajkaival kínzóan lassú útját a lány hasán lefele. - Hallod? Ha nem kapok enni most azonnal, esküszöm elájulok.

- Kár, hogy nem tudsz - somolygott Damon, egy pillanatra felpillantva, majd folytatta az édes kínzást. - Még nem fejeztem be...közel sem.

- Te egyszerűen telhetetlen vagy - jegyezte meg Elena két sóhajtás között, mire Damon egyetértően felmordult. - Nem hiszem el... - sóhaj - hogy vagy hét kör után... - sóhaj - még van erre energiád...
- Nyolc - javította ki Damon. - Csak azt ne mondd, hogy nem élvezed! - tette hozzá, miközben ajkai már  a legintimebb területeket járták be, az kéj és a szenvedély hullámait küldve végig a lány testén, aki legközelebb akkor szólalt meg, amikor extázisban sikította Damon nevét, ahogy egy földrengésszerűen megrázkódtató érzéssel elérte a szakadék szélét, ahol nem volt többé megállás.
- Az az, engedd csak el - biztatta Damon, aki magában nagyon is büszke volt rá, hogy sikerült (megint) elfeledtetni vele még a saját nevét is. A látvánnyal, amit az örömtől és kielégítettségtől csillogó szemű szerelme nyújtott, egyszerűen nem tudott betelni. - Na, tényleg éhes vagy? - kérdezte, mikor felállt, gondosan a csípője köré tekerve a lepedőt.
- Egyáltalán nem - ellenkezett most már Elena, megpróbálva visszarángatni Damont az ágyba, aki azonban ellenállt.
- Az előbb még nagyon is éhes voltál - vigyorgott, leülve az ágy szélére, ügyelve arra, hogy elegendő távolság legyen köztük.
- Elmúlt - vont vállat Elena, közelebb kúszva hozzá.
- Most ki a telhetetlen? De akármennyire is szeretnék visszafeküdni, mindketten éhesek vagyunk. Viszont amint táplálkoztunk egy keveset, folytathatjuk, oké?
- Hmmm...legyen - egyezett bele a lány, majd ő is kiszállt az ágyból, gyorsan magára kapva Damon ingét, ami a padlón hevert. Eközben a fiú már a konyhában volt, és éppen két bögrét töltött tele vérrel, majd behelyezte őket a mikróba. Éppen, amikor ezzel foglalatoskodott, érezte, ahogy két kar siklik a nyakára és öleli át. Ahogy megérezte Elena jelenlétét, rögtön átjárta az az újfajta öröm, amit az utóbbi fél napban kezdett igazán megismerni. Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy Elena tényleg az övé volt, kötődés és kényszer nélkül, úgy, hogy valóban a szeretetre alapozta a választását. Az érzés, hogy ilyen közel tudhatta magához őt, fenomenális volt, még tökéletesebb annál, mint amilyennek korábban elképzelte. Lassan hátrafordult, hogy szembenézhessen vele, s amikor megpillantotta őt, teljes életnagyságban, ahogy olyan odaadással és szerelemmel nézett rá, mint senki azelőtt, nem tudott segíteni rajta, majdnem elolvadt ott helyben. Elena fáradtan rámosolygott, majd átölelte, arcát Damon meztelen mellkasába temetve. Minden olyan tökéletes, békés, nyugodt, szeretetteljes volt, mint egy szép álom, amiből egyikőjük sem akart felébredni.
- Helló - szólt Damon, amint Elena felemelte a fejét, hogy tekintetük találkozhasson.
- Helló - viszonozta a lány, majd lábujjhegyre állt, és megcsókolta Damont. 
Mindketten úgy érezték, hogy soha nem voltak ilyen boldogok, mintha minden, ami eddig történt velük, nyomába sem érhetett annak, ami akkor dolgozott bennük. Végre megtudhatták, milyen is, ha átmenetileg is, de minden szép és tökéletes, nincs semmi ami bezavarjon, senki, akik közéjük álljon. És ez egy olyan valami volt, amiről nagyon nehezen lehetett lemondani, de ők nem is akartak.

XOXO

Mint minden este, ezúttal is gyönyörű fények világították meg a Champs Élysées-t, Párizs legszebb és leghíresebb utcáját, pontosabban szólva, sugárútját. Az út végén, a Charles de Gaulle tér közepén méltóságteljesen magasodott a szintén kivilágított Diadalív, amit még Napóleon császár építtetett a XIX. század elején. Ez az egész városrész tökéletesen tükrözte a metropolis valódi hangulatát: nyüzsgő és monumentális, romantikus és hangulatos. 

Damon és Elena kéz a kézben sétált ezen a bizonyos utcán, még egyszer, utoljára elmerülve ennek a csodálatos városnak fáradhatatlan forgatagában. Az utolsó estéjük volt, ezért elhatározták, hogy ide jönnek el utoljára, mielőtt másnap reggel visszarepülnének Amerikába.

Miután eleget sétáltak, beültek egy tradicionális francia kávézóba, amelyhez hasonló kicsike, ám mégis hangulatos kávéházak tömkelegévél találkoztak már egyhetes párizsi útjuk során.

- Sajnálom, hogy nem mentünk el végül Disney Landbe - jegyezte meg Elena szomorkásan.

- Így is rengeteg mindent láttunk - kontrázott Damon.

- Főleg a szobánk falát.

- Hé, ez nem igaz! Felmentünk az Eiffel-torony tetejére, bejártuk a Louvre-t, a Museé d'Orsay-t, sőt még a Pompidou Centre-t is. Ráadásul láttuk az Invalidusok Templomát, bementünk a Sacré Coeur-be és Notre Dame-ba, megnéztük a Sainte-Chapelle-t a Diadalívet. Ja, és tegnap voltunk Versailles-ban is! Mi kell még?

- Jól van na, te is tudod, hogy tökéletes volt - nevetett Elena, kicsit közelebb bújva Damonhöz a kis heverőn, amin ültek, hogy a vállára hajthassa a fejét. - Viszont ígérd meg, hogy legközelebb elviszel a Disney Landbe, oké?

- Megígérem. Azt viszont nem, hogy veled is megyek.

- Ugyan miért nem?

- Elena, te el tudsz képzelni engem egy vidámparkban, ahogy Mickey egérrel fotózkodom? - kérdezte Damon. - Mert én nem tudom magamat.

- És ha szépen megkérlek rá? - nézett szerelmére bociszemekkel a lány.

- Na jó, akkor talán - adta be a derekát Damon.

- Ezt már szeretem! - vigyorodott elégedetten Elena, majd jutalmul megajándékozta őt egy csókkal. - Tudod, nem akarok még hazamenni...

- Akkor ne menjünk - vont vállat a fiú. - Addig maradhatunk, ameddig csak akarsz.

- Nem maradhatunk tovább. Nekem iskola van, ráadásul ott van még Jeremy, és a többiek, ez az egész gyógyír-mizéria...Egyszóval, vissza kell mennünk. 

- Tudom - felelte Damon szomorkásan. - De ha majd mindennek vége, visszajövünk és bejárjuk egész Európát. Mit szólsz?

- Alig várom - mosolygott Elena, és valóban, soha nem várt még semmit ennyire egész életében, mint hogy minél hosszabb időre elmenekülhessen valahová Damonnel, el a problémák és a valóság elől, hogy új, izgalmas helyeket fedezzenek fel, együtt.

XOXO 

A repülőút visszafelé sokkal izgalmasabban telt el, mint az odafelé vezető. Most mindketten felszabadultak, boldogok voltak és nem bírták levenni egymásról a kezeiket. Még mindig meg kellett szokniuk ezeket a vadonatúj, mindent elsöprő érzelmeket, melyeket egymás iránt tápláltak, és még mindig meg kellett szokniuk a tudatot, hogy ők ketten végre, annyi akadály és megrázkódtatás után együtt lehetnek. Semmi sem szárnyalhatta túl a borzongást, ami mindkettejüket átjárta, valahányszor azt mondták: "Szeretlek." Semmi sem volt erősebb, mint az a túlcsorduló szerelem, amit akkor éreztek, akárhányszor ajkaik találkoztak. Olyan volt ez, mint egy kerek, rózsaszín buborék, ami védte őket a külvilág minden ártalmasságától és tökeletlenségétől.

- Tudod, nagyon örülök neki, hogy egy fedél alatt élünk - jegyezte meg Damon. - Ezek után nehéz lenne reggelente úgy felébredni, hogy nem vagy mellettem.

- Akármilyen jól is hangzik ez, mégis hiányzik Jeremy - felelte szomorkásan Elena, kicsit megerősítve a szorítását Damon kezén. - Ez az egész cirkusz a gyógyír körül...és ő ennek az áldozata.

- Érted teszi, Elena. Mind azon vagyunk, hogy visszaadhassuk neked mindazt, amit elvesztettél. Sosem akartad magadnak ezt az életet, mindig is családot akartál, felnőni és megöregedni...ezzel visszakapnád a boldogságod.

- Nekem olyan áron nincs szükségem az emberségre, hogy közben az öcsém elveszti azt - ellenkezett a lány. - És mindennek tetejébe mindenki csak szervezkedik, főként a hátam mögött, és az én életemet intézik. Azt persze, hogy én mit akarok, nyilvánvalóan senki sem kérdezi meg, mert az ugye nem fontos, nem igaz? - A meglepett nem lenne elég kifejezés Damon arckifejezésének pontos leírására abban a pillanatban.

- Elena, mindenki azt hiszi, hogy te akarod a gyógyírt!

- Ezt meg miből gondolod? Most már tudok tasakból inni, tudom kezelni a vérszomjamat, és nem is kötődöm hozzád többé. Azért, mert Stefan szerint nem vagyok több egy problémánál, amit sürgősen ki kell javítani, nem jelenti azt, hogy nem folytathatom így az életet.

- Én... - dadogta Damon. - Én csak azért mentem bele ebbe az egészbe, mert azt gondoltam, hogy ez az, amit akarsz, ez az, ami boldoggá tenne.

- Ezt ki mondta neked? Várj, kitalálom, Stefan? Hát akkor friss hír, Damon, nem kell nekem az a nyavalyás gyógyír. Szeretlek és boldog vagyok veled, sőt, akár egy egész örökkévalóságon át együtt lehetünk. Kell ennél több?

- Nekem nem, a kérdés az, hogy valóban lemondasz a lehetőségről, hogy emberré válj, alapíthass családot, és elérd mindazt, amiről korábban álmodtál?

- Az, ami jelenleg előttem áll, megér minden áldozatot - vágta rá Elena. - Veled akarok lenni, és az pedig nem működik, ha ember vagyok, legalábbis nem huzamosabb ideig.

- Istenem - sóhajtott Damon. - Mit tettem, hogy megkaptalak téged? - tette fel a költői kérdést, majd közelebb húzta magához a lányt és megcsókolta. - Akárhogy döntesz is, támogatlak. De ha te engem választasz, pláne nem fogok tiltakozni. Nekem mindegy mi vagy, ember -e vagy vámpír, ugyanúgy szeretlek és szeretni foglak.

- Helyes. Ugyanis téged választalak - közölte egyszerűen a lány, egy gyors csókot kezdeményezve. - A gyógyírről pedig boldogan lemondok.

- Akkor ezt megbeszéltük. Egyébként, ha hallani akarod az igazságot, valójában soha nem akartam neked igazán azt a gyógyírt...Ameddig kötődtél hozzám, mindig attól tartottam, hogy majd visszarohansz Stefan karjaiba, amint visszaváltozol.

- Na, ez biztosan nem fog megtörténni - vigyorgott Elena. - De inkább hagyjuk Stefant, és inkább élvezzük ki, hogy még kettesben lehetünk. Szóval, hol is tartottunk...?

XOXO

- Azt hiszem, megtaláltam az új háttérképem - lelkendezett, Damon orra alá dugva a fényképezőgépet. Éppen Damon Camarojában ültek, vészesen közel Mystic Fallshoz. Annak ellenére, hogy vezetett, Damon alaposan megnézte magának a képet, amit a lány mutatott neki.

- Jó lett - mondta végül. A fotó Elenát és őt ábrázolta, amint egymást átölelve állnak, a háttérben az Eiffel-toronnyal és a lemenő nappal. Tökéletes kép volt.

- Szerintem szuper. Már csak át kell raknom a mobilomra - tűnődött Elena. - Tényleg, itt lenne az ideje, hogy bekapcsoljam. Lesz egy pár nem fogadott hívásom - tette hozzá nevetve. És így is lett, amint bekapcsolta a készüléket, rögtön egy értesítés fogadta a nem fogadott hívásokról, amikből nem kevesebb, mint 63 darab volt.

- Ennél azért többre számítottam.

- Miért, mennyi? - érdeklődött Damon.

- Hatvanhárom. És abból negyvenegy Caroline. Na mindegy, majd személyesen beszélek vele. - Mintegy végszóra, meg is érkeztek a Salvatore-házhoz. Miután Damon kivette hátulról a csomagokat, el is indultak befelé, és kisebb meglepetésükre ott találták a nappaliban Stefant és Caroline-t.
- Mégis mit gondoltatok? - kérdezte felháborodottan Caroline, amint meglátta őket. Szemei szikráztak, ahogy felpattant, és Stefan is követte, elítélően pillantva a bátyjára. Amint látta, hogy a két vámpír összekulcsolt kezekkel áll velük szemben, Caroline még inkább beindult. - Eltűnsz egy teljes hétre, és annyira nem vagy képes, hogy felhívj?! - rikácsolta a lány Elenához fordulva. - Az öcséd, Bonnie, Stefan, és én is aggódtunk miattad, ugye tudod?
- Fölösleges volt aggódnotok - válaszolta Elena hűvösen, rendíthetetlen nyugalommal a hangjában. - Biztonságban voltam - tette hozzá, egy hálás pillantást küldve Damon felé, aki rákacsintott. Caroline persze rögtön felfigyelt a rövidke pillanatra köztük.
- Ó, szóval te valaki olyannal érzed magad biztonságban, akinek gyakorlatilag a szolgája vagy?
- Te, bátyám, pedig megígérted, hogy felszabadítod a kötelék alól, és nem továbbra is arra kényszeríted, hogy boldoggá tegyen téged - avatkozott bele Stefan is, egy jó adag haraggal a hangjában szólva testvéréhez.
- Nem kényszerített semmire! - vágott vissza Elena szinte rögtön.
- Valóban? Az Elena, akit én ismertem, soha nem engedett volna Damonnek. Pláne nem ment volna el vele egy hétre Isten tudja hová! - horkant fel Stefan. - Mindez - bökött Elena és Damon még mindig összekulcsolt kezére - a kötődés műve. Azt teszed, amit Damon elvár tőled, anélkül, hogy ez föltűnne neked! Az lett az életcélod, hogy őt boldoggá tedd, a saját akaratod pedig egyszer s mindenkorra megszűnt létezni. Damon pedig pontosan tudja, mit kéne tennie, ehelyett továbbra is élvezi, hogy végre megkaphatta, amit akart, azaz elvehette, ami az enyém!
- Soha. Nem. Voltam. A. Tiéd! - válaszolta Elena, érezve, hogy felmegy benne a pumpa. - Mindig is Elena Gilbert voltam, a saját magam ura. Nem vagyok senki alárendeltje, pláne nem a tiéd.
- Még hogy nem vagy senki alárendeltje! - gúnyolódott Caroline. - Ha nem lennél, akkor most nem Damon, hanem Stefan kezét fognád!
- Igaza van - értett egyet Stefan. - Amíg ez a kötődés fenn áll, nem lehetsz önmagad!
- A francba már, a kötelék már régen nem létezik! - fakadt ki Elena.
- Igen? Akkor miért vagy még mindig vele? - tudakolta Caroline.
- Megtörtük a köteléket - közölte Damon szárazon. - És egy életre megszabadultunk tőle.
- A lehetetlen - rázta a fejét a kisebbik Salvatore. - Te is tudod, hogy a köteléket csak egy módon lehet megtörni, mégpedig azzal, ha megmondod Elenának, hogy felejtsen el téged és kezdjen egy új életet nélküled. Ez viszont minden, csak nem egy új élet számára, ami nem létezett.
- Sajnálom, hogy el kell keserítselek, Öcsi, de Elena talált egy más megoldást - viszonozta Damon, megszorítva a lány kezét.
- Éspedig?
- Visszanyerte a saját akaratát. Megpróbáltam rákényszeríteni valamit, amit nem akart, és addig küzdött, míg ellen tudott állni.
- Ja persze...és ezt el is hisszük! - nevetett fel Stefan ridegen. - Ugyan mégis hogyan képzelitek el ezt?
- Rávettem Damont, hogy szabadítson fel, hogy küldjön el magától, és vegyen rá, hogy kezdjek egy olyan életet, amiben ő már nincs benne. Azonban én ellenálltam, és hiába akart felszabadítani, nem voltam hajlandó otthagyni őt - magyarázta Elena. - És tudjátok miért? Mert szeretem, teljes szívemmel, és ezen nem változtat semmi! - Stefan és Caroline elképedve bámultak Elenára, aki egészen nekihevült a mondanivalójának. Arcai vörösek voltak, szemei eszelősen csillogtak, Damon kezét mégsem engedte el.
- Ez tényleg így történt? - kérdezte Caroline kissé hitetlenül.
- Még meg mered kérdezni, hogy igazat mondok -e? - csattant föl Elena, teljes hangerejével üvöltve. - Te mered magadat a barátnőmnek nevezni, te, aki elítélsz és mindent megteszel, hogy lebeszélj a boldogságról? Neked barátnőként meg kellene értened engem, és melletted kellett volna állnod, ahelyett, hogy Stefant vigasztaltad volna! Gondolj bele, hogy én mikor fordultam ellened akár egy percre is, még akkor is, ha nem értettem egyet a döntéseddel? Támogattalak, amikor összejöttél Tylerrel, holott mindketten tudtuk, hogy az a kapcsolat egy életveszély, hiszen ő bármelyik pillanatban megölhet! Mégsem szóltam egyetlen rossz szót sem rád, hanem veled örültem, vagy ha kellett, hagytam, hogy kisírd magad a vállamon! Ezek után pedig az lett volna a minimum, hogy legalább megpróbálsz megérteni! - Itt egy pillanatra megállt, hogy vegyen egy mély levegőt, majd Stefanhoz fordult. - És neked van képed a saját bátyád ellen szervezkedni, és mindent elkövetni, hogy megfoszd őt a boldogságtól? Pedig te voltál az, aki szakított velem, de amint megláttál valaki mással, már újra kellettem, nem igaz? Fogalmad sincs, mit hagytál magad mögött, amikor leléptél Klausszal. Teljesen összetörtél, és tudod, ki volt az, aki végig mellettem állt, segített nekem mindenben, támogatott és egyben tartott? Nem, nem Caroline volt, és nem is Bonnie, hanem DAMON! Ő volt az egyetlen ember, aki mindig ott volt nekem, aki soha nem hivatkozott a saját problémáira, hanem mindig engem helyezett előtérbe, és segített nekem, bármi áron! Mi több, ő volt az, aki megmentett, miután TE majdnem megöltél, amikor éppen nem voltak érzéseid! És soha, ismétlem, soha nem kért engem meg arra, hogy szeressem, vagy hogy őt válasszam, mindez a saját döntésem volt!
Nektek kettőtöknek újabban másból se áll az életetek, minthogy a miénket tönkretegyétek. Esküszöm, nálatok szánalmasabb embereket még soha nem láttam! - Damon elismerően füttyentett, amint Elena beszéde végére ért, azonban Caroline és Stefan korántsem érezték hozzá hasonlóan kényelemben magukat. A meglepetés és a csodálkozás mellé, amit Elena hirtelen kirohanása okozott, egy nagy adag szégyen is vegyült.
- Elena, mi... - kezdte Caroline, Elena azonban félbeszakította.
- Nem érdekel, Caroline. Majd akkor beszélünk, ha képes vagy emberszámba venni a pasimat! - A pasi szó hallatán mindketten elfintorodtak, de nem szóltak egy szót sem. - Ja, és jobban tennétek, ha a saját dolgotokkal foglalkoznátok, mert ha jól látom, nincs minden rendben veletek, ha másra sem tudtok gondolni, mint arra, hogyan is kéne engem kigyógyítani a boldogságból. Most pedig légyszíves, hagyjatok békén. Szeretném végre kiélvezni, hogy valóban együtt lehetek Damonnel - mondta Elena, majd Damont maga után húzva eltűnt a lécsőfordulóban.
- Azta, Elena, meg kell mondanom, le vagyok nyűgözve - csettintett elismerően Damon, amint felértek a szobájukba. - Nagyon büszke vagyok rád, te lány! - tette hozzá, majd teljesen hirtelen a karjaiba kapta a lányt, és ledobta magukat az ágyra. Elena halkan kuncogott, és hozzábújt, a mellkasára hajtva a fejét.
- Megérdemelték - vont vállat. - Már annyira elegem volt belőlük, hogy ezt muszáj volt kiadnom magamból.
- Jól tetted - nevetett Damon, egy puszit nyomva Elena homlokára. - Annyira szexi voltál, amikor üvöltöttél velük...alig bírtam megállni, hogy ott helyben ne tépjem le az összes ruhát rólad.
- Abban az estben legalább tanítottunk volna nekik ezt-azt a szexualitás terén...biztosan nem ártott volna nekik.
- Istenem, hogy lehetséges, hogy te az enyém vagy? - sóhajtott Damon, mindkét karjával átölelve szerelmét. - El sem tudod hinni, hogy mennyire szeretlek.
- Én is szeretlek - mosolyodott el Elena, egy gyengéd csókot kezdeményezve. - Esetleg nem lenne kedved nekem is tanítani egyet s mást, ha már így az ágyra vetődtünk?
- Ezer örömmel - felelte Damon egy óriási vigyorral az arcán, és átgördült a hasára, hogy pont Elena fölött lehessen. A szenvedélyes, heves csókok hamar még forróbbá váltak, és hagyták, hogy testük egyesüljön az emberiség legrégebbi, legérzékibb táncában. Aznap már nem keltek ki többet az ágyból, de nem is akartak, hiszen semmi nem volt jobb annál számukra, hogy újból és újból felfedezzék egymást, és azt az újfajta kötődést, ami létrejött köztük, s amit úgy nevezünk: szerelem. Mert végre eljött az ő idejük is.

Most tényleg vége

A párizsi látnivalók és helyes kiejtésük:

Champs Élysées - Sanzelizé; teljes nevén Avenue des Champs Élysées: Párizs legforgalmasabb és legelőkelőbb sugárútja.

Louvre - Luvr; A világ leghíresebb és Párizs legnagyobb múzeuma. Itt látható többek között a Mona Lisa és a Miloi Vénusz is.

Museé d'Orsay - Muzé Dorzé; Híres múzeum, amely egy egykori pályaudvarban épült fel.

Centre Pompidou - Magyarosan Pompidu Center; Múzeum és hatalmas könyvtár Párizsban.

Sacré Coeur székesegyház - Sakré Kör; A monumentális Szent Szív Bazilika

Sainte-Chapelle - Szán Sápell; világhírű középkori kápolna.

Versailles - Verszáj; Hatalmas, fényűző királyi birtok, amit a Napkirály (XIV. Lajos) építtetett.

És itt a vége. Tudom, rövidre sikeredett, de jelenlegi állapotomban már ez is kész csodának számított nekem, pláne, hogy egy boldogabb hangvételű írásról beszélünk.
Nagyon köszönöm mindazoknak, akik bátorítottak és vigasztaltak. Annak ellenére, hogy nem ismerjük egymást, csak az interneten keresztül, rengeteget segítettek nekem a kedves szavaitok, és ezért sosem lehetek elég hálás nektek. Nagyon boldog vagyok, hogy megismerhettelek benneteket, és nagyon örülök, hogy rátok, pláne úgy, hogy senkivel nem tudom megosztani a problémáimat.
De elég a panaszaimból, remélem, azért éveztétek ezt a kis történetet. 
Megpróbálok még ebben a hónapban előrukkolni a Végzet 14, fejezetével, de nem biztos, hogy sikerül. Ezért a türelmeteket kérem, amíg eljutok a befejezéséig.
Még egyszer köszönök nektek mindent és remélem, tetszett, amit most összehoztam.