Sunday, November 25, 2012

Élet a halál után - I. rész

I. rész - Változások
Korhatár: 12
Szemszög: Elena

1. Változások

Víz… víz… és még több víz… Mi történt? Hol vagyok? Kutatok az emlékeim közt, de semmi… érzem elnyel a sötétség…
Hirtelen megragad egy erős kar és húz… mintha kívülről látnám magam. Az orvosok azt mondják, már nem tudnak segíteni…
Szívem nagyot dobban, mintha villám csapott volna belém. Szemeim egy pillanatra kipattannak, valaki van mellettem, de nem tudom megnézni, mert újra elragad a sötét.
Képek villannak be… - Álmodom??? - Nem, ezek emlékek. Az én emlékeim. Az autó, Matt vezet, én telefonálok. Valaki megjelenik az autó előtt, Matt elrántja a kormányt, de már késő… Az autónk a vízbe zuhan. Ömlik be a víz. Érzem, elfogy a levegőm, elájulok. Aztán újra magamhoz térek. Valaki van odakint. – Stefan- értem jött, hogy megmentsen. Ne engem, előbb őt … - mutatom neki - Aztán megint elvesztem az eszméletem. Ezúttal örökre…”

- Elena, ébredj… - hallom valahonnan messziről. A hang erősödik, engem hív. Kinyitom a szemem és meglátom őt. 
- Stefan… - sóhajtom gyengén- Mi történt? Hol vagyok? – kérdezem, kétségbe esetten.
- Nyugodj meg kérlek! – próbál nyugtatni. De nem megy, szívem egyre gyorsabban ver, majd' kiugrik a helyéről. „Félek…” 
- Hol vagyok? – kérdezem újra követelőzve. Próbálok megnyugodni… Körül nézek, hogy hol is lehetek. Egy mentőben vagyunk. Körülöttem gépek és infúziós üvegek. Eluralkodik rajtam a pánik. Ki akarok szállni…
- Engedj ki! - kiáltom hisztérikusan. Stefan némán bólint és kinyitja az ajtót. Egy pillanattal később már kint vagyok. Nem értem… „Hogy csináltam ezt?” 
- Mi történt velem?- kérdezem könnyeimmel küszködve. „Ugye nem az történt amire gondolok?” - Meghaltam…? – Némán bólint. Egyre kevésbé értem a dolgokat… válaszokat akarok. Most. 
- Hogy lehetek mégis? – faggatózom tovább. Hangom egyre elkeseredettebb és hisztérikusabb. Szívem majd kiszakad, a helyéről úgy kalapál… „Nem értek semmit, valaki világosítson már fel…” Stefan végre megszólal.
- Kérlek, nyugodj meg és hallgass végig! – hangja halk és szomorú, mégis határozott. – Amikor Jeremy bevitt a kórházba nem egyszerű agyrázkódásod volt. Agyvérzést kaptál, és meghaltál volna ha… 
- Ha? – kérdezek vissza türelmetlenül. 
- Ha Meredith nem ad neked vámpírvért…
Rögtön kitisztul a kép. Meredith vámpír vért adott be nekem, ezért nem haltam meg. De akkor én most… Villámcsapásként ér, amikor hirtelen kitisztul a kép. - Vámpír vagyok? – fölöslegesen tettem fel a kérdést, hisz a válasz egy értelmű. 
- Igen… - mondja alig hallhatóan. Emberi fül számára, talán nem is hallható, az enyém azonban sokkal jobb és mindent hallok. Fájdalmasan felsóhajt… - Elena… - töri, meg a csendet. - Tudom, hogy most nehéz neked, de innod kell, különben...
- Végleg végem – fejezem be a mondatot. Némán bólint. Látom, gondolkozik. Biztos azon töri a fejét, honnan szerezzen nekem vért, a semmi közepén. Aztán elindul a mentőautó felé.
- Nem! - kiáltom, kétségbeesetten - Nem fogok senkit bántani… - hangom elszánt és határozott. Látom rajta, hogy nem tetszik neki, ahogy reagáltam.
- De muszáj innod és jelenleg nem tudok neked másféle vért hozni– válaszolja makacsul.
- Akkor se teszem meg… inkább éhezek, amíg nem hozol nekem a kórházból… - makacskodok tovább.
- Rendben… - adja meg magát, mikor látja, hogy hajthatatlan vagyok – Várj meg itt, keresek egy kórházat és hozok neked onnan vért. – Morogva ugyan, de elindul. Egy szempillantás alatt eltűnik. Én pedig magamra maradok.
Gondolataim cikáznak a fejemben, egyik zavarosabb, mint a másik. Még nem dolgoztam fel mind azt, ami velem történt. Meghaltam… aztán mégse. És most itt vagyok. „Vámpír vagyok… Sose akartam vámpír lenni. Családot akartam… egy szerető férjet, gyerekeket…"- érzem, gyomrom összeszorul, fojtogat a sírás – Az eddigi életemnek vége és fogalmam sincs, hogy kezdjem újra a mostanit. Nem vagyok többé ember, de ahhoz, hogy vámpír lehessek, vért kell innom. „Nem akarok senkinek ártani.”
Hirtelen, valami szag csapja meg az orromat. - „Mi ez?” – égeti a torkomat – „VÉR…” ösztöneim átveszik felettem az uralmat. Fogaim hirtelen, fájdalmasan fogaim megnyúlnak… „Nem!” - parancsolok magamra és nagy nehezen visszanyerem önuralmamat.

Érzem úrrá lesz rajtam a pánik… „Félek… menekülni akarok. Mindegy hova, csak el innen. „
Futásnak eredek. Meglep a sebességem, de tudom ez is a vámpír lét egyik vele járója. A szél vadul az arcomba csap. Furcsa, de mégis nyugtatóan hat rám. Nem foglalkoztam semmivel. Se a tájjal se az idővel. Azt se tudom mióta futhattam, mikor feltűnt, hogy a Nap lassan felkel. Megtorpanok és gondolkozni kezdek. -
Találnom kell egy helyet, ahol meghúzhatom, magam mielőtt felkel a Nap, különben…” - Kapkodom a fejem minden irányba, de nem látok semmit… Aztán megpillantok egy elhagyatott épületet. „ Nincs túl messze, ha sietek, elérem még pirkadat előtt.” Összeszedem minden erőmet és futok, ahogy csak bírok. Már egészen közel vagyok, amikor a Nap első sugarai elérnek. „Égeti a bőrömet… Nagyon fáj…! De nem állhatok meg… „
Gyorsítok, és végre elérem az épületet. Az utolsó pillanatban bejutok az ajtón, és magamra zárom. Sebeim szinte azonnal begyógyulnak, már nem is fáj. „Klassz, végre valami előnye is van a vámpírlétnek” teljesen megbabonáz, ahogy sebeim a szemem láttára begyógyulnak. Mikor az utolsó is begyógyul, úgy döntök ideje körülnézni, ha már bent ragadtam egész napra.
Az épület elég elhagyatott és romos volt, kissé talán ijesztő is, - bár nem nagyon lehet itt ijesztőbb dolog nálam- kuncogtam magamban. Tovább sétálok. Egy folyosón vagyok. Közelebb megyek az egyik ajtóhoz, lakattal van lezárva. Megfogom a lakatot és egy határozott mozdulattal letépem a helyéről. „Hoppá…!” - meglep az erőm, de mégis élvezem…
Belépek a helységbe és körülnézek. „Kísértetiesen hasonlít egy szobára, leszámítva persze az ablakot…” Kis asztal, lámpa, képek a falon, aztán megakad a szemem a kanapén. ekkor jut eszembe, hogy egész éjjel futottam és igencsak elfáradtam, tagjaim elnehezednek… Közelebb megyek a kanapéhoz, és kényelmesen elhelyezkedek rajta. Szinte azonnal elnyom az álom.

Hol vagyok? Mi ez a hely? Olyan ismerős … - aztán rádöbbenek- A baleset estéje …
Sétálok az úton, telefonálok… Megakad a szemem egy magas, fekete hajú férfin...
- Katherine? – kérdezi meglepetten, amikor észrevesz.  
- Nem… Elena vagyok - válaszolom neki közömbösen.Beszélgetünk, illetve csak ő beszél… én figyelek, mosolygok. – Milyen szép szemei vannak!- Villámcsapásként ér, amikor kimondja a nevét… DAMON.”  
Úgy térek magamhoz, mint akinek egy vödör jéghideg vizet borítottak a nyakába. Szívem őrülten kalapál, zihálok… Nem álom volt… emlék – hagyják el a halk szavak számat. Hirtelen nem értek semmit. Szívem hevesen ver. Még mindig nem tudom felfogni, hogy ez nem álom volt. „Találkoztam Damon-nelVele találkoztam, először, nem Stefannal. De nem emlékszem rá? Miért???” még mindig nehezemre esik elhinni… - „Biztos megigézett, hogy elfelejtsem.” 

Újabb képek villannak be…
A szobámban vagyok, épp a fürdőszobából jövök ki. Ott áll előttem, kezében a nyakláncom. Visszakérem, de nem adja oda, mert előbb mondania kell valamit… Azt mondja, szeret, de nem érdemel meg, viszont az öccse igen, és hogy ezt el kell felejtenem… „

„Miért?” Könnyeim utat törnek maguknak… szívem megszakad, gyötrelmes kín…”Miért tetted? Mért vetted el az emlékeimet? Hisz én is szerettelek. Szeretlek. „

Ki kell jutnom innen, meg kell mondanom neki… de nem mehetek ki, mert végem.” Könnyeim elapadnak és úrrá lesz rajtam a düh és a tehetetlenség. Rácsapok a mellettem álló asztalra, mire az széttörik.
Le kell higgadnom, különben összedöntöm ezt a helyet.” Körbe - körbe járkálok a helységben. „Ettől úgyse fogsz lehiggadni” – mondom magamnak. Nézegetem a falon a képeket… Tájképek, családi fotók, van itt minden felé. Lassan megnyugszom. Gondolataim még mindig megállás nélkül cikáznak az agyamban.
Damon/Stefan… megint ott vagyok, ahonnan elindultam… Melyiket válasszam?
Azt se tudom, mi van velük, hol vannak… az egyikkel megszakadt a vonal, amikor az autónk lezuhant a hídról, a másikat pedig ott hagytam az erdőben, mert bepánikoltam…
Bravó! Ügyes vagyok… Próbálok higgadt maradni. Az idegeskedés és a pánik nem használ. Inkább sétálok még egy kicsit.”
Kimegyek a helységből… Hirtelen rám tör egy érzés. „Valaki van itt… De ki, és mit keres itt, ilyenkor?”
Lassan, és hangtalanul elindulok, hogy kiderítsem. Aztán mégis megtorpanok. „Mi van, ha egy ember… és megint eluralkodnak rajtam az ösztöneim, mint az erdőben? Nem akarok senkit bántani, se megölni. És mi van, ha nem egy ember, hanem egy vámpír? Simán megölne, hisz még nem is fejeztem be az átváltozást. Nem tudnám megvédeni magamat…” Elindulok az ellenkező irányba, de most már nem csak azt érzem, hogy van itt valaki, hanem a szagát is érzem. „Félek. Menekülni akarok, de csapdában vagyok. Nem mehetek ki, mert végem! Mit tegyek? Fussak, maradjak?” - Az előbbit választom, és bár tudom, nem futhatok egész nap mégis futásnak eredek.
Lassítok, végül megállok, mikor megint biztonságban érzem magam. – „Mit művelek? Nem futhatok egész nap. Előbb vagy utóbb szembe kell néznem azzal, aki itt van.” - Újra elindulok ezúttal lassabban és megfontoltabban. Érzem, egyre közelebb kerülök, „ellenfelemhez” . Szíven egyre hevesebben ver, hatalmába kerít a pánik és megbénít. Újra elvesztem az irányítást a testem fölött, szemfogaim megnyúlnak, látásom kiélesedik, és a pillanat tört része alatt futásnak eredek és megtámadom az engem követő alakot …

-Elena… - ránt vissza a valóságba az ismerős, és megnyugtató hang. Fogaim visszahúzódnak a helyükre, szívverésem lassan megnyugszik. Felnézek az előttem álló alakra, nem hiszek a szememnek, amikor felismerem… 
- Damon… - suttogom. Testem, mint már oly sokszor most is gyorsabb, mint a gondolataim és azonnal a karjaiba vetem magam. Nyilván nem számított rá, különben nem borítottam volna fel. Elengedem, és arrébb ugrok. - Nem akartalak bántani, csak… - kezdek mentegetőzni, de a szavamba vág.
- Tudom… megijesztettelek. Ne haragudj. Mit keresel itt? – kérdezi meglepetten.
- Nem tudom, csak pánikba estem és ide jöttem. Nem tudom, de…- hadarom neki szünet nélkül, amikor valami feltűnik valami furcsa. - Várj… te meg se lepődsz azon, hogy ilyen vagyok? 
- Nem… - válaszolja, kicsit szomorkásan. Kérdőn nézek rá, mire folytatja. - Meredith elmondta, hogy mentette meg az életed, és amikor láttam, hogy Rick meghal… 
- Értem… - válaszolok neki, közönyösen. „Jobban örültem volna, ha én mondhatom el neki, és nem így kell meg tudnia, de …” 
- Jól vagy? – szakít ki a gondolataimból. Hangjában komoly aggódást vélek felfedezni, ami meglep, de mégis jól esik. 
- Nem… tudom… - Hangom elcsuklik, és gyomrom újra görcsbe rándul, majd ismét zokogni kezdek… Hiába próbálom vissza tartani, nem megy… sírásom egyre elkeseredettebb. Érzem, két kar fonódik körém, és szorosan magához húz., - „Olyan jól esik a közelsége…” – Könnyeim elapadnak, lassan megnyugszom… Elenged. - „Ne… kérlek, ne … ne engedj el, szükségem van rád …” - Utána kapok, és mint egy kiskutya, amikor vigaszt keres a gazdájánál, úgy bújok hozzá… Gyengéden felemel, és visszavisz a helységbe, ahonnan indultam. Finoman lefejti karjaimat magáról, letesz a kanapéra. Két keze közé veszi az enyémet és vigasztalóan simogatni kezdi, közben mélyen a szemembe néz, majd megszólal. 
- Beszélnünk kell – mondja határozottan. 
- Nem akarok… - nyögöm -, Nem tudok… - vallom be őszintén neki - Még nem dolgoztam fel ezt az egészet és így nem tudok róla beszélni… - magyarázom neki és újra félni kezdek. Damon bátorítóan megszorítja a kezem.
 - Tudom, hogy most nehéz, de muszáj beszélned róla – erősködött tovább. - És innod kell… - Ez a szó újra felébreszti bennem a pánikot, és nem tudok uralkodni magamon.
- Nem akarok inni… Nem akarok senkit bántani… - hadarom, hisztérikusan.
- Akkor mi legyen? Hozzak neked egy nyuszikát?– kérdezi tőlem gúnyosan. 
- Nem… , de akkor se akarok emberekből inni, és nem hiszem, hogy a zsebedben hordasz pár S.O.S. vér tasakot… - válaszolok neki, hasonló gúnyossággal a hangomban. 
- Hát nem… - nevetette el magát. Ettől nekem is nevethetnékem támadt és őszintén nevetni kezdtem, ami nagyon jó érzés volt. 
- Szóval… akkor mi legyen? - kérdeztem tőle kíváncsian, pár perccel később. A kedvem határozottan jobb volt, de ez nem oldotta meg a problémát. Látszott rajta, hogy nagyon gondolkozik. Aztán hirtelen felkapta a fejét és úgy tűnt, nagyon jó ötlettel rukkol elő. 
- Igyál belőlem…! - mondta büszkén, mintha a világ legjobb tervével állt volna elő.
- Mi??? – kérdeztem tőle, őszinte megdöbbenéssel. - Elment az eszed? És ha megöllek? Ami ezután következett végtelenül megdöbbentett, mondhatnám úgyis, hogy leesett az állam. Damon őrült hahotázásba kezdett. Ez amúgy is furcsa volt tőle, hát még az adott körülmények között. 
- Ugyan már Elena… Te úgyse tudnál megölni engem – mondta még mindig nevetve- Először is, több mint 150 évvel idősebb vagyok nálad, így kizárt, hogy meg tudnál ölni. Másodszor, ha meg is tudnál ölni, ahhoz egy karóra lenne szükséged. - Szavai komolyak voltak, de még mindig nevetett. 
- Akkor sem… - kötöttem az ebet a karóhoz makacsul. 
- Egy jó indokot mondj, amiért nem kéne megtenned – itt már nem vigyorgott, hanem teljesen komolyan gondolta.
Miért is nem? Gondolkodtam… most tényleg. Megölni nem tudom, viszont ha nem iszok, én halok meg. De akkor is az ő vérét igyam?”- Megráztam a fejem, hogy kiűzzem onnan a kósza gondolatokat.
- Jól van… nyertél. Egy jó érvet se tudok felhozni ellene. – mondtam neki megadva maga mat. Látszott rajta, hogy nagyon elégedett magával. Arcára kiült az a pimasz mosoly, amit annyira szerettem. – „Vajon milyen lenne újra megcsókolni? Vámpírként más érzés lenne…”   
- Baj van? – zökkentett ki a gondolataimból. - Olyan vörös lettél…
- Ja, semmi – füllentettem, és éreztem, hogy még vörösebb leszek… Látszott rajta, hogy egy szavamat se hiszi el, de rám hagyta. 
- Akkor…- törte meg a csendet pár perccel később. 
- Akkor? – kérdeztem vissza kíváncsian.  
- Ha már így megvitattuk, hogy miért kéne és miért nem kéne innod belőlem… - kezdte gúnyosan - akár meg is próbálhatnád. 
Hogy én, itt és, most? De hogy csináljam, és és és …”- Ezernyi kérdés fogalmazódott meg bennem a pillanat tört része alatt. Mindnek ugyanaz volt a lényege. „Hogy csináljam?”
Damon-nek is feltűnhetett a bizonytalanságom, mert egy jó ideje az arcomat vizsgálta, hátha valamit leolvas róla. Aztán rájött mi a bajom, és végre megszólalt.
- Segítek… - mondta és bátorítóan megszorította a kezemet, amit egy pillanatra se engedett el azóta, hogy itt vagyunk. 
Nem tudtam kinyögni egyetlen értelmes szót se, csak bólintottam.
Bár még mindig féltem, hogy kárt teszek benne, és fogalmam se volt, mi fog történni, teljesen megbíztam benne és rábíztam magam.
Keze a karomra siklott és finoman elkezdett húzni maga felé. „Mit csinál?” Nem igazán értettem a helyzetet, de tudtam, hogy segíteni akar, így hagytam, hogy irányítson. Nem sokkal később rájöttem, mit akar: lábamat átvetettem az övén és az ölébe ültem.
- Na, látod, megy ez – mosolygott rám kedvesen. 
- És most? – kérdeztem tőle csöppet bizonytalanul.
Rám nézett és tudtam, hogy mi következik. „Most innom kell...” – összeszedtem minden bátorságomat és lassan a nyakához hajoltam. Vére illata egyenesen megigézett. Fogaim megnyúltak, látásom élesebb lett. „Látom, ahogy áramlik a vére…”
Damon gyengéden a tarkómra tette a kezét és a nyakához irányított. Vámpír énem átvette az irányítást, és már nem érdekelt semmi, csak a vér. Egy határozott mozdulattal a nyakába haraptam. Ami ezután következett leírhatatlan volt… Éreztem, ahogy vére megtölti a számat, és amikor lenyeltem … „Istenem… micsoda érzés! Egyszerre nyugtató és mégis egyre jobban vágyom rá. Nem bírok elszakadni tőle… még többet akarok… még… még…” Damon eközben szüntelenül simogatta kezével a tarkómat és már egyáltalán nem féltem. A vér utáni vágyam csillapodott, mégse bírtam leállni… „Muszáj, lesz leállnom… nem akarom bántani. Akkor, se ha szerinte nem tudok neki ártani.” Összeszedtem minden erőmet, és abba hagytam az ivást. Majd egy gyengéd csókot adtam harapásom helyére mielőtt végleg elszakítottam magam a nyakától. Fejemet a vállán pihentettem, közben hagytam, hogy gondolataim szüntelenül cikázzanak.
Micsoda érzés … és milyen finom vére van! Sokkal jobb érzés volt így befejezni az átváltozást, mintha valakit megöltem volna miatta. Nem tudtam volna megbocsátani magamnak, ha miattam megsérül, vagy meghal valaki…”
Testem ólom nehézzé vált, és egyre kábultabb lettem. Damon meg se szólalt amióta ittam belőle.
Talán valamit rosszul csináltam… vagy fájdalmat okoztam neki?- nagy nehezen felemeltem a fejemet és a szemébe néztem.
- Mi a baj? Rosszul csináltam valamit, vagy bántottalak? – kérdeztem aggódva. 
- Semmi baj – válaszolta. Hangja teljesen nyugodt volt a szeme pedig, szinte ragyogtak. „Boldog.” 
- Te hogy vagy? – kérdezte , s közbe halványan rám mosolygott. 
- Jól vagyok – mondtam egy vállrántás kíséretében, és visszamosolyogtam rá. 
Miért néz rám így? Van valami, amit nem mond el… De miért?” 
- Biztos, minden rendben? – kérdeztem tőle némi aggodalommal a hangomban 
- Persze – vágta rá. Közbe keze a tarkómról az arcomra vándorolt és gyengéden elkezdte cirógatni. Behunytam a szemem és vártam, mi fog történni, de nem történt semmi… Kezdtem komolyan aggódni, amikor eszembe jutott, hogy talán tudom mi a baja.  
- Van ennek köze az emlékeimhez, amiket elfeledtettél velem? – törtem meg a csendet és a szemébe néztem. 
Nagyot sóhajtott, amiből egyértelmű volt a válasz. Megpróbált kitérni a tekintetem elől, de nem hagytam. Kezemet az arcára tettem és finoman végig simítottam rajta. 
- Sajnálom… - szólalt meg végre. Láttam rajta, hogy nehezére esik kimondani, de a szeméből már korábban kiolvastam, mit érez. 
- Megértem miért tetted. Nem haragszom érte. – kezdtem nyugtatni, de közbe felállt az ágyról és váratlanul a szavamba vágott. 
- Nem érted Elena? – kérdezte tőlem kétségbeesetten. - Ha akkor nem igézlek meg, akkor talán nem az öcsémbe leszel szerelmes, hanem… 
- Beléd? – kérdeztem tőle.
Szóval ez a baj… azt hiszi Stefant választottam. De végül is melyiket választottam? Én se tudom… Csak azt tudom, hogy most senkivel se lennék itt szívesebben, mint vele. Amióta elszöktem, nem is gondoltam Stefanra. Annyi minden történt azóta. Az emlékeim, aztán a találkozás Damon-nel…” 
- Nem azt kérem, hogy felejtsd el őt és válassz inkább engem, mert az nem lenne fair. De… - itt nagyot sóhajtott -, ha akkor és ott nem igézlek meg, akkor talán most engem választottál volna, nem őt. – Bár nem volt rá jellemző, láttam, hogy a könnyeivel küszködik… 
"Most mit tegyek? Mit mondjak neki? Nem akarom így látni, szörnyű érzés, hogy én teszem ezt vele..." 
- Kérlek… mondj valamit! – kérlelt. Láttam rajta, hogy ha most nem mondok vagy teszek, valamit örökre elveszítem. „Szükségem van rá. Nem veszíthetem el. Főleg nem most!”
Közelebb léptem hozzá kezemet az arcára tettem és a szemébe néztem…
- Szeretlek – mondtam ki halkan- Nem azért választottam Stefant, mert téged kevésbé szeretlek, hanem, mert tudtam, hogy kettőtök közül, ő nem tudná feldolgozni, ha elhagynám… 
- De… - vágott a szavamba. Most azonban nem hagytam neki, mert ezt most nem mondom ki, talán sose lesz rá alkalmam. Így én is a szavába vágtam. 
- De… tévedtem…- vallottam be őszintén. 
Szemében ezernyi kérdőjel jelent meg, mintha azt vizsgálgatná, komolyan gondoltam-e amit mondtam. Nagyon is komolyan gondoltam.
 - Akármi történt, te voltál az, aki mindig velem volt. Amikor Stefan elhagyott… mikor kis híján megölt… mindig. Rád bármikor számíthattam, akármiről volt szó. És amikor elmentünk Denverbe Jeremy-ért… nem csak Stefan gondolta, hogy érzek valami irántad. Én is tudtam, csak azt nem, hogy mit érzek. – „Minden szavam igaz volt, de így kimondva sokkal erőteljesebben hatott. A tény, hogy mindennél jobban szeretem még számomra is felfoghatatlan volt, mégis a világ legjobb érzése volt és örültem, hogy végre kimondtam.” – Már a telefonban el kellett volna mondanom, de akkor még nem tudtam… Most viszont biztos vagyok abban, amit érzek. 
- És mit érzel? – kérdezte tőlem őszinte kíváncsisággal a hangjában. 
- Szeretlek… jobban, mint bárkit, és nem tudom elmondani mennyire nem, akarlak elveszíteni. Soha többé nem akarok nélküled élni… Szeretlek… - az utolsó szavaknál folytak a könnyeim. Nem láttam tisztán az arcát, de éreztem, hogy megleptem… 
Végre kimondtam el se hiszem, hogy megtettem. Nem kell nekem semmi a világon, csak Ő. Nem érdekel mi lesz ezután, csak vele akarok lenni…”  
- Én is szeretlek, és soha többé nem engedlek el - mondta a tőle megszokott komolysággal, mégis gyengéd volt a hangja. Arcomat, két keze közé vette, homlokát az enyémnek támasztotta, majd megcsókolt. Úgy ahogy még soha… Gyengéd volt és türelmes. Nem volt többé erőm tiltakozni, és nem is akartam. Így habozás nélkül visszacsókoltam. Ettől, felbátorodott és egyre követelőzőbben csókolt… én is hasonlóképp reagáltam. Aztán felkapott és csak arra eszméltem, hogy a kanapén fekszünk és mohón csókoljuk egymást. Minden olyan gyorsan történt, nem tudom pontosan mikor és hogyan kerültek le rólunk a ruhák, de már nem volt köztünk semmi… Nem sokkal később fáradtan feküdtünk egymás karjai közt. Mély álomba zuhantam, miközben rajta pihentettem a fejem.

Tovább a 2. részhez >>

Saturday, November 24, 2012

Élet a halál után

Új történet a láthatáron! Nemsokára közzéteszem az első olyan fanfictiont az oldalon, amit az egyik olvasónk, Andi küldött el nekünk. Fogadjátok szeretettel! Íme egy kis ízelítő:


Elena meghal. Másodszor is, ráadásul azon a helyen, ahol az életének egyszer meg véget kellett volna érnie. Azonban valahogy most is megmenekül. De vajon hajlandó lesz befejezni az átváltozást? Ha igen, képes lesz -e megbirkózni új életével, és mindennel, ami azzal jár? És vajon megváltoznak -e az érzései, s azokkal együtt ő maga is? Minden kiderül, ha velünk tartasz ebben a sötét, de vonzó kalandban!

Tovább az első részhez >>

Friday, November 23, 2012

1x12 Kérdések és válaszok

Korhatár: 12
Szemszög: Külső

XII. fejezet - Kérdések és válaszok

Másnap reggel a felkelő nap ébresztette Elenát. Amint felnyitotta szemét, tekintetével rögtön Damont kereste, de csalódottan vette észre, hogy az ágy másik fele üres volt. Elena halkan fülelt, azonban nem hallott semmit, így gyorsan magára kapott valamit, és elindult, hogy megkeresse szerelmét. Ekkor vette észre, hogy a földön rózsaszirmok hevernek, sorba rendezve. Rögtön gondolta, hogy követnie kell őket, így hát kíváncsian elindult a vörös szirmok irányába. A nyomok először a nappaliba vezettek, ahol hét darab fehér rózsa feküdt a kanapén; a lány felvette őket, belélegezve finom illatukat. Tovább ment, a szirmok most a fürdőszobába irányították. Ott egy vázában talált hét darab, ezúttal sárga rózsát, sőt a tükrön a következő feliratot olvasta: "Csak menj tovább". Egyre nagyobb izgalommal ment a kijelölt úton. A szirmok az étkezőben értek véget, ahol nemcsak terített asztal és kész reggeli, hanem egy mosolygó vámpír is várta, kezében újabb hét darab szál vörös rózsával.
- Jó reggelt, álomszuszék! - köszönt Damon vigyorogva, átnyújtva Elenának a virágokat. - Virágot a virágnak.
- Mire fel is érdemeltem ki ezt a fogadtatást? - érdeklődött Elena kissé meghatódva, miközben gondosan egy vázába helyezte a csokrot.
- Hm.. segítek. Minden szál rózsa egy napot jelképez, tehát huszonegy rózsa...
- ...Huszonegy napot jelent - fejezte be a mondatot a lány. - Ma három hete, hogy együtt vagyunk.
- Pontosan - bólintott Damon, egész közel lépve Elenához, és egyik kezével végigsimította szerelme arcát.
- Köszönöm - szólt elérzékenyülve a lány, majd karjait gyorsan Damon nyaka köré kulcsolta és megcsókolta őt. - Életem legszebb három hete volt.
- Ennél szebbet még álmodni sem mertem volna - hagyta helyben Damon, egy újabb csókot kezdeményezve. Elena gyorsan a fiú nyakába ugrott, lábait Damon dereka köré kulcsolva és így folytatták a csókolózást. Végül Damon az ebédlőasztalhoz suhant, még mindig a lánnyal nyakában. Mikor leültek, Damon megvárta, míg Elena kényelmesen elhelyezkedik az ölében és csak azután kezdett bele mondandójába.
- Van valami, amit szeretnék elmondani neked - kezdte, csillogó szemeivel Elena arcát fürkészve. - Tegnap este, történt valami, aminek te talán nem tulajdonítasz olyan nagy jelentőséget, de én igen.
- Valóban? Mi lenne az? - tudakolta Elena.
- Szóval... tegnap... ittunk egymás véréből - mondta Damon lassan, nyomatékosan kiejtve minden egyes szót.
- Ó... igen, emlékszem. Talán baj?
- Nem, csak nem hinném, hogy tudnád, mit jelent ez pontosan.
- Hmm... mondjuk azt, hogy szeretlek? - találgatott Elena, gyengéden simogatva a srác haját.
- Jóval többet annál. A mi fajtánknál ez számít a legszemélyesebb, legbensőségesebb, lényegében legerotikusabb dolognak. Nemcsak a szeretet, a bizalom jele, hanem azok a vámpírok, akik vért cserélnek, tulajdonképpen kimutatja, hogy készek "gyakorlatilag" is összekötni az életüket - magyarázta Damon.
- De hát én már többször is ittam a véredből, sőt, a te véred változtatott át - emlékeztette Elena. Az utóbbi tényre roppant büszke volt.
- Nem vámpírként - helyesbített Damon. - Ráadásul ezt a saját akaratodból tetted... és szeretném tudni, hogy most, hogy érted, mit is jelent ez, megbántad -e?
- Tessék? - Elena meglepetten nézett barátjára. - Dehogyis! Számomra ez annyira természetes volt...és igen, gyakorlatilag is össze akarok veled tartozni, Damon.
- Akkor nyugodtan elmondhatom, hogy ez mennyit is jelentett számomra...
- Miért kételkedtél egy pillanatig is abban, hogy ezt helyesnek találom -e?
- Mert még mindig nem tudom elképzelni, hogy ez a három hét nem álom volt - válaszolta Damon, fejét Elena vállára hajtva.
- És én még azt hittem, csak én érzek így - nevetett Elena. - Ahogy azt is hittem, nem lehet ennyire szeretni valakit. De mégis lehet - Damon nem válaszolt, hanem lassan felemelte a fejét és egy csókot lehelt a lány ajkára.
- Te vagy az életem, Elena.
- Te pedig az enyém, Damon - viszonozta Elena, elmerülve a fiú kék szemeiben.


Gyorsan eltelt a hétvége, s Damon hiába próbálta meggyőzni Elenát, hogy még maradjanak egy kicsit, a lány, bár nagyon megszerette a kis tóparti házat, tudta, hogy haza kell menniük.
- Biztos nem baj? - kérdezte meg Elena nagyjából tizedszerre, amikor már az autópályán jártak.
- Nem, dehogy - biztosította Damon, szabad kezével Elena ujjaival játszadozva. - Csak egy szavadba kerül, hogy bármikor eljöjjünk. - Elena kifelé bámult az ablakon, figyelve az elmosódó tájat. Azon gondolkozott, milyen lehetett minden százötven évvel ezelőtt. Egy pillanatra maga előtt látta a még ember Damont, másfél évszázadról ezelőttről és ez a gondolat mosolyt csalt az arcára. Halkan felnevetett.
- Mi az? - érdeklődött Damon.
- Semmi, csak gondolkoztam.
- Miről?
- Megpróbáltam elképzelni, milyen lehettél százötven éve. - A válasz hallatán Damon is felnevetett.
- Szóval ez volt ilyen vicces!
- Tényleg érdekel. Te mindent tudsz rólam, én viszont nagyjából semmit rólad - vetette barátja szemére Elena.
- Mire vagy kíváncsi? - tudakolta a fiú.
- Mindenre. Például, mi a kedvenc színed?
- A fekete. De újabban a barna kezd szembeszállni vele.
- A barna? Hogyhogy? - értetlenkedett Elena.
- Mert barna szemeid vannak - viszonozta halkan Damon, ajkát a szokott félmosolyra húzva. Elena pedig úgy érezte, hogy menten elolvad.

                                                                        ***

A telefon immár vagy negyedszerre szólalt meg, kitartóan ismételgetve a csengetést. Stefan felsóhajtott és a készülék után nyúlt, feladva ezzel a zavartalan estéről alkotott elképzeléseit.
- Muszáj felvennem. Ha valaki ennyire kitartó, akkor valószínűleg valami fontosat akar mondani.
- Persze, vedd fel nyugodtan - felelte Meredith beleegyezően.
- Halló - szólt bele a telefonba Stefan.
- Szia Stefan, itt Bonnie - szólalt meg egy ideges hang a vonal túloldalán. - Azt hittem, már te sem fogsz soha reagálni a hívásaimra.
- Miért, ki nem reagál még? - kérdezte Stefan összevont szemöldökökkel.
- Elena és Damon.
- Ja, ők elmentek valahová a hétvégére és bizonyára nem vittek telefont.
- Ami azt illeti, erre már én is rájöttem vagy félszáz sikertelen próbálkozás után. Na mindegy, muszáj elmondanom valamit: volt egy látomásom.
- Nézd, Bonnie - kezdte Stefan, remélve, hogy lerázhatja a boszorkányt. - Én nem értek ezekhez a misztikus dolgokhoz, szerintem Caroline-t sokkal jobban érdekelné az ilyesmi...
- Nem erről van szó! - szakította félbe a vámpírt kissé feldúltan Bonnie. - Te komolyan azt hitted, hogy lelki szemetesládának nézlek?! Ez ennél sokkal fontosabb: Elena veszélyben van.
- Micsoda? - Stefant villámcsapásként érte a hír.
- Már volt egy látomásom korábban, szerintem ahhoz kapcsolódik... de elég ijesztő. Reméltem, hogy talán te tudsz valamiről, amiről én nem.
- Nem hinném. De ha Elena veszélyben van, meg kell védenünk! Mit tudsz még?
- Túl hosszú lenne mindezt telefonba elmondani. Nem tudnánk találkozni valahol? - vetette fel a boszorkány.
- De, persze - sóhajtott fel Stefan Meredith-re pillantva. - Gyere át.
- Rendben. Mindjárt ott leszek.
- Mi van Elenával? - tudakolta Meredith, miután Stefan letette a telefont.
- Bonnie szerint veszélyben van. Nagy veszélyben.

                                                                        ***

- Mi volt életed legrosszabb pillanata? - tette fel Elena nagyjából az ezredik kérdést, amikor elhaladtak a "Mystic Falls" tábla mellett.
- Sok rossz pillanatom volt - tűnődött Damon. - De egyértelműen az volt a legrosszabb, amikor Alaric... - itt egy pillanatra elcsuklott a hangja - meghalt a karjaim között. És ez nem csak azért volt olyan rémes, mert elvesztettem a legjobb, pontosabban szólva az egyetlen barátomat, hanem azért is, mert tudtam, hogy vele együtt te is itt hagytál. Borzasztó volt. Nem kívánom senkinek, hogy azt a kínt átélje.
- Nem ő volt az egyetlen barátod. Én is ott voltam neked - cáfolta meg Elena.
- Ebben tévedsz. A helyzet az, hogy én akkor már nagyon hosszú ideje nem tudtam őszintén csak mint barát tekinteni rád. Szerintem ezt amúgy is tudod.
- Tudom... Nagyon hiányzik neked, igaz? Mármint Alaric... - Damon némán bólintott. Akármennyire is boldog volt az elmúlt időben, barátja elvesztését még mindig nem heverte ki.
- De itt vagy nekem te, és mindenért kárpótolsz - mondta végül, majd gyorsan témát váltott. - Van még kérdésed?
- Vagy egymillió.
- Akkor rajta.
- Hm... Ki az az ember, akit a legjobban gyűlölsz?
- Klaus mindenképpen pályázott volna a címre. Egészen három héttel ezelőttig. Azonban azt, hogy Rebekah...megölt téged, még ő sem tudja felülmúlni - magyarázta Damon. - Mondd csak, nem beszélhetnénk inkább vidámabb dolgokról?
- Dehogyisnem... Ki az az ember, akit a legjobban szeretsz? - tudakolta a lány, bár nagyjából tisztában volt a válasszal. Ekkor már a Salvatore ház előtt álltak.
- Hű rabszolgaként csakis az úrnőm jöhet szóba - kacsintott Damon. - Annak ellenére, hogy elég kemény kezű.
- Valóban?
- Ó, igen! Ha valami nem tetszik neki, akkor megbüntet. Na látod, ezért is kapok majd,
hogy itt panaszkodok. - Damon kipattant  kocsiból, majd kisegítette barátnőjét.
- Rossz fiú voltál, Damon - Elena egész közel hajolt a srác arcához, s mélyen a szemébe nézett. - Készülj a büntetésre! - szólt és hevesen megcsókolta Damont, aki olthatatlan szenvedéllyel csókolt vissza. Lassan hátrálni kezdtek a bejárati ajtó irányába, anélkül hogy elengedtél volna egymást. Amikor odaértek, Damon hátulról berúgta az ajtót, tovább falva szerelme ajkait. Észre sem vették, hogy rajtuk kívül mások is vannak a szobában, annyira el voltak foglalva saját magukkal. Csak amikor már egy perce ízlelgették egymást, hallotta meg Elena a mögöttük szóló, halk neszeket, mint egy szívdobbanás, vagy egy levegővétel.
- Damon - suttogta, gyorsan megszakítva a csókot, s szemével a fiú háta mögé bökött, aki erre erre megfordult és látta, hogy öt szempár kíváncsi tekintete ragad rájuk. Stefan, Meredith, Bonnie, Jeremy és Caroline ült a nappaliban, akik kivétel nélkül tátott szájjal figyelték az eseményeket. Mindannyian zavartnak tűntek, kivéve Damont, akit semmi nem billenthetett ki az ő szarkasztikus nyugalmából.
- Ha jól látom, ismét lemaradtunk valami összeesküvésről, nemde? - érdeklődött mosolyogva, miközben lehuppant egy fotelba és az ölébe vette Elenát.
- Nos, a helyzet az, hogy vagy ezerszer próbáltalak benneteket elérni, - kezdte Bonnie - de egyikőtök sem vette a fáradtságot, hogy reagáljon.
- Öhm... nem vittünk telefont - felelte Elena elpirulva. Szánt szándékkal hagyta otthon a mobilját, hogy valaki még véletlenül se tudja megzavarni a hétvégéjüket.
- Feltűnt - Bonnie megengedett magának egy halván mosolyt, majd folytatta. - Valami fontos dologról szerettem volna beszélni veled. Emlékszel a jóslatra?
- Persze... De azt hittem, azon már túl vagyunk.
- Nem egészen. A múltkor volt egy látomásom, ami lényegében, mintha annak a folytatása lett volna.
- Tessék? Mit láttál?
- Pont ezt akarta kifejteni...amikor ti...hm...megjöttetek - szúrta közbevigyorogva Caroline, aki jót derült Damon és Elena belépőjén.
- Tehát? - sürgette a boszorkányt Stefan.
- Rebekah-t láttam... aztán téged hallottalak Elena, ahogy azt üvöltöd, hogy "NE!". Végül megint Damont láttam, ahogy zokog...de az egész látomásnak egy üzenete van: veszély.
- Azt akarod mondani, hogy Elena veszélyben van?! - csattant fel Damon szikrázó szemekkel. Elena, hogy lecsillapítsa, gyorsan magához ölelte.
- Nem teljesen...inkább azt, hogy Rebekah tervez valamit ellenetek - viszonozta Bonnie.
- Megölöm azt a ribancot - füstölgött Damon.
- Mit tehetünk, Bonnie? - kérdezte Care.
- Szerintem az lenne a legegyszerűbb, ha ti ketten elmennétek - szólalt meg Jeremy, Damonhöz fordulva. - Ha elvinnéd őt valami biztonságos helyre, Rebakah nem tudja, hol keressen majd.
- Na azt nem! - vágta rá Stefan, majd gyorsan visszakozott, nehogy bárkinek is feltűnjön, mennyire nem tetszik neki az ötlet, hogy Elena határozatlan időre elhagyja a várost - kettesben Damonnel. - Pont ez az, amire számít! Azt hiszi, hogy rögtön mentőakcióba kezdünk majd, és elrejtjük valahová Elenát.
- Akkor mit akarsz tenni, Superman? - tudakolta gúnyosan Damon. - Van esetleg valami jobb, világmegváltó ötleted?
- Ami azt illeti, van.
- És Szent Stefan akcióba lendül - morogta Damon halkan, majd felállt, hogy töltsön magának egy pohár whisky-t. Úgy érezte, hogy alkohol nélkül képtelen elviselni az öccsét. Azonban Elena megakadályozta ebben azzal, hogy kivette a kezéből a poharat és felhajtotta majdnem az egészet.
- Ezt az egészet csírájában kell elfojtani. Meg kell keresni Rebekah-t és kideríteni, hogy mire készül - folytatta Stefan. - Így talán sikerül megakadályozni a terve megvlósításában.
- De ezt hogyan akarod megvalósítani? - kérdezte Bonnie.
- Elindulok és megkeresem - adta meg az egyszerű választ Stefan, a szeme sarkából Elenát fürkészve, aki  Damon vállán nyugtatta a fejét, míg a srác a haját simogatta. - Fontos, hogy valaki olyan induljon a keresésére, akire nem számít. Így ti - fordult a bátyja és Elena felé - ki vagytok zárva.
- Várjunk, Stefan, nem mehetsz egyedül! - szólt közbe Meredith, aki első ízben kapcsolódott be a beszélgetésbe. Azonban Stefan nem tudott reagálni, ugyanis egy új, ismerősen csengő hang szólalt meg a hátuk mögött.
- Nem fog egyedül menni - hallatszott egy kimért, kellemes hang. Egyszerre fordultak meg és látták meg a lépcső alján álló öltönyös férfit. Elijah volt.
- Azt nem mondtátok, hogy sztárvendég is jön - vigyorgott Damon.
- Elnézést, hogy csak így betörtem - kezdte Elijah. Belépett a nappaliba és kényelembe helyezte magát az utolsó üres fotelban. - Ellenben nyilván kíváncsiak vagytok az érkezésem okára: azért jöttem, hogy figyelmeztesselek benneteket arról, hogy húgom valamit forgat a fejében.
- Ezt honnan tudod? - értetlenkedett Jeremy.
- Amikor néhány hete átadtátok őt nekem, ráállítottam egy Niklaus egyik hibridjét, hogy kövesse Rebekah-t mindenhová, ahová megy. Aztán tegnap felhívott, hogy Rebekah néhány varázslóval tárgyalt és azt is megtudta, hogy tervez valamit Elena ellen. Ha nem tévedek, Katerinát is bevonta tervébe.
- Stimmel. De nem jött össze - tette hozzá Damon.
- Tudod, hol van most? - kérdezte Elena.
- Leonardo, a hibrid kémem legutóbb Cleveland-ben láttam. És ha az információim nem csalnak, arra számít, hogy Elena nemsokára elhagyja Mystic Fallst. Ha jól gondolom, ti is rájöttetek erre-arra.
- Igen, sejtjük, hogy Rebekah tervez valamit - vette át a szót Stefan. - Éppen felvetettem a lehetőségét, hogy elindulok és megkeresem.
- Én is erre gondoltam. Azt hiszem, a testvérei közül én tudok a legjobban hatni rá.
- Tehát együtt megyünk? - tudakolta Stefan.
- Ha nincs ellenvetésed - felelte Elijah.
- Nincs.
- Kitűnő. Akkor holnap indulhatunk is - mondta az ős. - Mindössze annyit szeretnék még megtudni, hogy mit akar még tőled a húgom, Elena.
- Semmit. Nem ő a célpont, hanem én - válaszolta Damon.
-Valóban? És miért?
- Maradjunk annyiban, hogy van egy pár kellemetlen emléke - viszonozta szűkszavúan Damon.
- Értem. Szóval, akkor holnap, Stefan - búcsúzott az ős, és kisuhant az ajtón.

Miután Elijah távozott, a többiek még megbeszéltek ezt-azt, majd lassan szétszéledtek. Egyedül Caroline nem akaródzott hazamenni, sőt, amint Stefan és Meredith is elment és Damon is hallótávolságon kívül volt, gyorsan letámadta Elenát.
- Mesélj! - utasította barátnőjét Care. - Mindent hallani akarok a hétvégédről!
- Hát... tökéletes volt! - kezdte Elena és töviről elmesélt mindent, még azt a bizonyos éjszakát is. Caroline izgatottan hallgatta.
- Huszonegy szál rózsa? De romantikus.
- Ugye? Esküszöm, ezt soha ki nem néztem volna belőle. Egyszerűen elképesztő.
- Hmmm.. ezt jó tudni - Damon jelent meg a nappaliban, kezében egy üveg whiskyvel.
- Ne hallgatózz! - dorgálta meg vigyorogva Elena, mire Damon vetett rá egy parázsló pillantást.
- Öhm.. azt hiszem, én most megyek és hagylak benneteket turbékolni - szólalt meg Caroline. - Holnap találkozunk.
- És ne nézz így rám mások előtt - folytatta Elena nevetve, amint egyedül maradtak.
- Miért is? - tudakolta Damon, lehuppanva a kanapéra.
- Mert esetleg el találom veszíteni a fejem, ami nem vetne túl jó fényt rám - közölte Elena, kikapva Damon kezéből a whisky-s üveget.

                                                                          ***

Teltek a napok. Szerda este Elena kénytelen volt egy órára egyedül maradni, így gyorsan hozzálátott a naplóíráshoz.
"Kedves Naplóm,
ismét rengeteg minden történt, bár valami igazán fontosat alig tudnék kiemelni. Stefa legutóbb ma reggel hívott, és elmondta, hogy Houstonba tartanak. 

Damon tegnap sikeresen elaludt filmnézés közben, így a hátamon kellett felvinnem a szobába. Olyan édes, amikor alszik, annak ellenére, hogy akkor nem láthatom a szemeit, amik talán a leggyönyörűbbek rajta. 
Az igazság az, hogy menthetetlenül belezúgtam. Minden vele töltött másodpercemet élvezem, és ha csak egy kis időre akár, de nem vagyunk együtt, csak rá tudok gondolni. De ugyanakkor félek is Rebekah tervétől. Rettegek attól, hogy elveszítem Damont. Ha ez bekövetkezik, azt biztos nem élem túl, azonban erre még rágondolni se merek. Képtelen lennék elviselni ekkora fájdalmat. Igen, gyenge vagyok. Ő a gyenge pontom..."

                                                                  ***

- Rendben. Vigyázz magadra. Szia - búcsúzott Stefan Meredithtől, majd letette a telefont. Már három órája autózta folyamatosan, és Houston még mindig százhatvan mérföldnyire volt. Elijah az ablakon könyökölt, figyelve, ahogy lassan besötétedik.
- Leonardo üzent - törte meg a csöndet az ős. - Nemrég látta Rebekah-t.
- Remélem, ez nem egy újabb zsákutca lesz, mint Cleveland és Atlanta. Talán most nem késsük le.
- Bízom benne - hagyta helyben Elijah, aki Stefan látszólag rendezett arcvonásait fürkészte.
- Még mindig szereted, ugye? - kérdezte végül. Habár Elijah nem mondott nemet, Stefan pontosan tudta, kiről is kérdezték. Úgy érezte, nincs értelme hazudozni.
- Igen - vallotta be halkan.
- Gondoltam. Nyilvánvalóan nem egyszerű elengedni valaki olyat, akit nagyon szeretsz.
- Szerinted ő is észrevette rajtam?
- Bizonyára - viszonozta Elijah. - Ugyanis még ő táplál irántad olyasféle érzelmeket.
- Hát azt nem hinném - nevetett fel keserűen Stefan. - Valami elképesztő, mi van köztük Damonnel. Több puszta fellángolásnál...ez egy elszakíthatatlan kötelék.
- Igaz. De hidd el nekem, Elena érzései irántad nem múltak el. Az életem során rengeteg mindent tapasztaltam, ez alapján is mondom. Ráadásul a köztetek lévő kapocs is több, mint egy egyszerű barátság.
- Nem tudom elengedni! - bukott ki Stefanból. - Amikor szakítottunk, azt hittem, ez csak pillanatnyi bizonytalanság nála...de nem. Pedig hát Meredith-t is szeretem... - Elijah együtt érzően nézett Stefanra.
- Sokszor úgy érezzük, hogy ha másképpen cselekszünk, minden máshogy történik, de ez nem igaz. Ennek így kellett lennie, mert Elenát Damonnek teremtették. Ők lelki társak. Neked tovább kell lépned és meg kell keresned azt, akit neked rendelt a sors. Lehet, hogy éppen Meredith az,hisz' sosem tudhatod. Azonban erre csak akkor jöhetsz rá, ha elengeded Elenát. Különben örökké kínozni fognak az emlékek, és sosem találod meg az igaz szerelmet. - Stefan hallgatott. Tudta, hogy Elijah-nak mennyire igaza van, és még akkor is az ős szavain gondolkozott, amikor megpillantották Houston első épületeit.



A következő rész tartalmából...
Habár a veszély továbbra is fenyeget, Elena nem akar örök fenyegetettségben élni, így kieszel egy tervet egy különleges alkalomból, mely megvalósításához barátnői segítségét kéri. Damon pedig elkezd hozzászokni ahhoz, hogy lassan már hetente elrabolja valaki.
13. rész >>

Thursday, November 22, 2012

Részlet a 12. fejezetből

Kedves Olvasók!

Sajnálom, hogy megint így megváratlak benneteket, de most valóban igaz: egy-két napon belül hozom az új részt! De addig is, itt egy van két kis ízelítő a 12. fejezetből!

"- Szia Stefan, itt Bonnie - szólalt meg egy ideges hang a vonal túloldalán. - Azt hittem, már te sem fogsz soha reagálni a hívásaimra.
- Miért, ki nem reagál még? - kérdezte Stefan összevont szemöldökökkel.
- Elena és Damon.
- Ja, ők elmentek valahová a hétvégére és bizonyára nem vittek telefont.
- Ami azt illeti, erre már én is rájöttem vagy félszáz sikertelen próbálkozás után. Na mindegy, muszáj elmondanom valamit: volt egy látomásom.
- Nézd, Bonnie - kezdte Stefan, remélve, hogy lerázhatja a boszorkányt. - Én nem értek ezekhez a misztikus dolgokhoz, szerintem Caroline-t sokkal jobban érdekelné az ilyesmi...
- Nem erről van szó! - szakította félbe a vámpírt kissé feldúltan Bonnie. - Te komolyan azt hitted, hogy lelki szemetesládának nézlek?! Ez ennél sokkal fontosabb: Elena veszélyben van.


"Ki az az ember, akit a legjobban szeretsz? - tudakolta a lány, bár nagyjából tisztában volt a válasszal. Ekkor már a Salvatore ház előtt álltak.
- Hű rabszolgaként csakis az úrnőm jöhet szóba - kacsintott Damon. - Annak ellenére, hogy elég kemény kezű.
- Valóban?
- Ó, igen! Ha valami nem tetszik neki, akkor megbüntet. Na látod, ezért is kapok majd,
hogy itt panaszkodok. - Damon kipattant  kocsiból, majd kisegítette barátnőjét.- Rossz fiú voltál, Damon - Elena egész közel hajolt a srác arcához, s mélyen a szemébe nézett. - Készülj a büntetésre!"

Tovább a részhez >>

Friday, November 16, 2012

Jegyzet - Mérföldkő

Sziasztok!

Úgy érzem, a mai nap sorsfordító volt minden Delena rajongó életében. Mivel annyi minden jár a fejemben, azt gondoltam, megosztom veletek pár gondolatom. FIGYELEM! Csak az olvasson tovább, aki már látta a negyedik évad 6. részét!

Szóval, valószínűleg nektek is feltűnt, hogy Stefan és Elena annyi hullámhegy, hullámvölgy, jó és rossz élmény után (végre!) szakított. És hogy mi ebben olyan különleges? Az, hogy Elena immár olyan erős érzéseket táplál Damon iránt, hogy már nem tudja (?) úgy szeretni Stefant mint azelőtt. Tehát ezután végre-valahára, itt állunk Damon és Elena szerelmének kiteljesülésének a kapujában!

Másrészről pedig, örülök annak, hogy Elenában hasonló gondolatok fogalmazódtak meg, mint az általam írt fanfiction főszereplőjében. Ezalatt azt értem, hogy én is úgy képzeltem el, hogy Elena érzései Damon iránt vámpírrá válása után ennyire fel fognak erősödni. Igen, én is így képzeltem valahogy.

Mondanom sem kell, borzasztóan örülök, hiszen amióta nézem a sorozatot, az a vágyam, hogy ez a két személy egymásra találjon. Fontos mérföldkőhöz érkeztünk, és azt hiszem, november 15-e (vagy 16-a) piros betűs ünnep lesz a Delena rajongók naptárában! :)

HexiTVD

Saturday, November 10, 2012

1x11 Szerelem a csillagok alatt

Korhatár: 18
Figyelmeztetés: Erotikus tartalom


XI. fejezet - Szerelem a csillagok alatt

- Hová szól a jegy? - kérdezte Elena, miközben elmélyülten pötyögött valamit a telefonjába.
- Lássuk csak, A41-es kapu - felelte Damon, a repülőjegyet vizsgálva. - Pont itt állunk előtte.
- Nagyszerű! - pillantott fel a lány, majd eltette a telefonját.
- Kinek írtál? - kérdezte Damon, miután becsekkoltak és elindultak a transzfer busz irányába.
- Bonnie-nak. Felajánlotta, hogy értünk jön, így nem kell majd gyalog hazamennünk.
- Világos. De azt ugye tudod, hogy lesz miről mesélned, ha hazaértünk?
- Igen. Azt hiszem, számíthatunk egy Caroline Forbes - féle inkvizícióra - nevetett Elena, mikor beszálltak a gépbe.
- Alig várom hogy kimentselek az aggódó tekintetek közül - vigyorgott Damon. Eközben megérkeztek az ülésekhez, amik történetesen pont a bussiness class területén helyezkedtek el. - Szeretem megadni a módját - magyarázta Damon, látva Elena csodálkozó pillantását - Hol szeretnél ülni?
- Lehetőleg nem az ablak mellett - viszonozta Elena, és lehuppant a kényelmes bőrszékek egyikébe. Néhány perc múlva, mikor már mindenki a fedélzeten volt, a repülő felszállt. Elena fejét Damon ölébe hajtotta, aki gyengéden simogatta őt, amíg álomba nem merült. Azonban nyugtalanul aludt, amit a fiú is észrevett, ezért egy jól bevált trükkhöz folyamodott; egy új álmot igézett, csupa szép emléket küldve a lány fejébe, mint az első csókjuk vagy első találkozásuk, melyek hatására Elena immár nyugodtabban szuszogott, arcán halvány mosollyal.

- Ébresztő, drágám! - suttogta Damon barátnője fülébe órákkal később, amikor a gép leszállt, s szavait egy csókkal nyomatékosította.
- Már is? - tudakolta Elena, bágyadtan pislogva.
- Isten hozott újra itthon! - nevetett Damon és felsegítette Elenát a székből. Amikor kiszálltak, rögtön a kijárat felé vették az irányt, mivel nem volt csomagjuk Elena kézitáskáján kívül.
- Elena! - szólalt meg egy ismerős hang, mikor a pár kilépett a terminál kapujában. Bonnie sietett feléjük nyomában Jeremyvel.
- Úristen, úgy aggódtunk érted! - fakadt ki a boszorkány, és Elena nyakába vetette magát. - Soha többé ne csinálj ilyet, ígérd meg!
- Megígérem - sóhajtott Elena mosolyogva.
- Örülök, hogy jól vagy, Damon - folytatta Bonnie, majd visszafordult barátnőjéhez. - Mindent el kell mesélned! - Damon vetett egy "én megmondtam" pillantást Elenára, majd jóváhagyóan elvigyorodott.
- Szóval, Katherine vitte el Damont Los Angelesbe - kezdett bele Elena a történetbe. Elmondta, hogyan és milyen állapotban talált rá barátjára, elmesélte a Katherine-nel való találkozást, Damon megmentését és hogy mire jöttek rá a hotelban. Azonban arról, hogy ott mi történt még, nem tett említést.
- Szóval szerintetek Rebekah bosszúvágyból igézte meg Katherine-t, hogy rabolja el Damont? - kérdezte végül Jeremy.
- Igen, ez elég valószínűnek tűnik.
- De miért tenne ilyet?
- Azért, mert ő Rebekah és abból áll az élete, hogy bosszút áll valakin - zárta rövidre Damon. Se Bonnie, se Jeremy nem firtatta a témát tovább, ugyanis mindkettejüknek feltűnt, hogy sem Damon, sem Elena nem beszél szívesen az ős indítékairól. Mivel Bonnie Elenával ellentétben betartotta a sebességkorlátozást, az út nagyjából fél óráig tartott. Elena eközben szorosan Damon testéhez simult, nem törődve a biztonsági öv heves tiltakozásával és úgy figyelte az elmosódó tájat. Bonnie, akárhányszor belenézett a belső visszapillantó tükörbe, mosolyogva állapította meg, milyen boldogok ők ketten, hiszen szinte mindig egymást ölelve látta őket. Akármit is gondolt eddig Damonről, megváltoztatta az álláspontját, mert egyszerűen nem lehetett nem észre venni, hogy a fiút mennyire megváltoztatta a szerelem. Másrészt örült neki, hogy boldognak láthatja a legjobb barátnőjét és tudta, hogy jó kezekben van, elvégre őrülten szerelmes volt Damonbe.
Nemsokára leparkoltak a Salvatore-ház előtt, mert Damon úgy tervezte, hogy aznap délután inkább ott időznek majd.
- Köszi a fuvart! - szólt Elena Bonnie-nak. - Holnap találkozunk - búcsúzott. Elena elgondolkodva nézte, ahogy a kék autó szépen, lassan eltűnik az út végén.
- Másik bejáratot kell keresnünk - hallotta meg egyszer csak Damon hangját a háta mögött.
- Miért?
- Nos, odabent...hogy is mondjam... Zajlanak az események - viszonozta Damon, szemével sokat mondóan az ajtó felé bökve.

                                                                       ***

Nem sokkal korábban...

- Jó, rendben. Köszi, hogy szóltál! - fejezte be Stefan a telefonbeszélgetést.
- Ki volt az? - kérdezte Meredith, aki a kanapén ült.
- Bonnie. Jeremyvel kimentek a reptérre, és elhozták Elenáékat.
- Tehát minden rendben?
- Úgy tűnik - viszonozta Stefan, miközben lehuppant a lány mellé.
- Téged mégis bánt valami - állapította meg Meredith, és egyáltalán nem tévedett.
- Csak bánom, hogy hagytam Elenát egyedül elmenni Los Angelesbe, tudva, hogy mekkora veszély fenyegti.
- Jaj, Stefan, hogy is mehettél volna utána? Nem az éjszaka közepén tűnt el? Másrészt pedig nem is követhetted volna, ezt Bonnie is megmondta.
- Igen, de akkor is...számtalanszor származott már baj abból, hogy hagytam őt egyedül dönteni - magyarázta Stefan.
- Figyelj rám, Stefan. Ha állandóan ezen rágódsz, soha nem fogod tudni végleg elengedni őt... Nézd, szeretném, ha boldog lennél.
- Én is azt szeretném - mondta Stefan, mélyen Meredith szemébe nézve. Majd lassan közelebb húzta őt magához és megcsókolta. Ajkai lágyan ízlelgették a lányét, akinek kezei a srác hajában túrtak, egyre növekvő szenvedéllyel csókolva partnerét. Egy ideig csak csókolták egymást, de Stefan csókjai lassan követelőzőbbé váltak, olyannyira, hogy mindketten halkan nyögni kezdtek. Meredith keze lassan lejjebb vándorolt, Stefan csípőjének irányába, ahol megragadta a fiú pulóverjét és lehúzta róla azt. Ezután Stefan is megkezdte a munka ráeső részét és szépen lassan kiszabadították egymást a fölöslegessé vált ruhadaraboktól. Ekkor lépett be az ajtón Damon, de amint meglátta a kanapén szorgoskodó párocskát, gyorsan visszafordult és becsukta azt ajtót. Természetesen Stefan érzékeny füle hallotta az ajtó halk neszét, azonban nem gondolta, hogy valaki bejött, egészen addig, amíg meg nem hallotta Damon hangját.
- Másik bejáratot kell keresnünk.
- Miért? - Ez Elena hangja volt.
- Nos, odabent...hogy is mondjam.. zajlanak az események.
- Tessék? - szólt ismét Elena.
- Mi az? - kérdezte Meredith, látva, hogy valami elvonta Stefan figyelmét.
- Ó, semmi - felelte Stefan, még mindig az ajtóra meredve.
- Ha semmi, akkor folytathatjuk - duruzsolta Meredith, visszafordítva a fiú fejét.
- Tőlem - vigyorgott Stefan és újból megcsókolta a lányt, kiverve a fejéből bátyját és a volt barátnőjét.

                                                                        ***

- Tessék? - értetlenkedett Elena.
- Stefan és Meredith van bent - magyarázta Damon, sokat mondóan forgatva szemeit.
- Ó - Elenának leesett a tantusz. - Akkor marad a hátsó bejárat.
- Vagy be is állhatunk - vetette fel Damon, bevetve a trükkjét a szemöldökével, amit a lány titokban annyira imádott. Elena válaszul játékosan vállba bokszolta őt, mire Damon tettettet fájdalommal felnyögött. Mindketten nevettek, összekulcsolták kezeiket és elindultak a hátsó kapu felé.
- Azt hiszem, most egy ideig itt kell maradnunk - konstatálta Damon, amint beléptek a fiú szobájába.
- Én egyáltalán nem bánom - felelte Elena, átkarolva Damon nyakát, majd lábujjhegyre állt, és megcsókolta őt, mire a srác a derekánál fogva még közelebb húzta magához.
- Én sem - hümmögte elégedetten Damon, egy újabb csókot kezdeményezve. Elena tett pár lépést hátra, míg neki nem ütközött az ágynak, Damon pedig óvatosan hátradöntötte, majd az egyik sarokba hajította bőrdzsekijét.


- Szerintem átnevezhetnénk ezt a helyet Salvatore-bordélyházzá - jegyezte meg Damon, majd egy puszit nyomott az ölében ülő Elena homlokára.
- Csődülne ide a nép - tette hozzá Elena nevetve.
- De téged tényleg nem zavar, hogy ők odalent mit csinálnak?
- Nem, mert én meg veled csinálom ugyanezt - vont vállat mosolyogva Elena, fejét Damon mellkasára hajtva. - Különben is, szeretném, ha Stefan boldog lenne. Megérdemli.
- Gondoltam, hogy így érzel - mondta Damon, erős karjaival gyengéden átölelve a lányt. Elena imádta ezeket a pillanatokat. A fiú karjai közt mindig békére lelt, elfelejtette minden baját, és csak a szerelmet érezte, amely mindent felülmúlt. Egy ideig csendben pihentek, élvezve egymás társaságát.
- Lenne kedved zuhanyozni? - kérdezte hirtelen némi hallgatás után.
- Persze! - felelte Elena csillogó szemekkel. Azonban alig, hogy kikeltek az ágyból, diszkrét kopogás hallatszott. Stefan volt.
- Elena, itt vagy? - hallatszott a fiú hangja az ajtó túloldaláról. Elena és Damon összenéztek; Damon sóhajtva bólintott, villámgyorsan összeszedve a földön heverő ruhákat.
- Egy pillanat, Stefan! - kiáltott ki Elena, miközben hihetetlen sebességgel felöltözött. Tíz másodperc múlva már készen is voltak; Damon hanyagul elfeküdt az ágyban, míg Elena beengedte Stefant.
- Sziasztok - üdvözölte őket Stefan, majd lopva Damonre pillantott. - Remélem nem zavarok.
- Nem! - válaszolta Elena talán kicsit túl gyorsan, míg Damon csak a szemét forgatta.
- Úgy örülök, hogy jól vagytok! - folytatta Stefan, majd némi habozás után gyorsan megölelte Elenát. Mindketten meglepődtek, milyen furcsának találták ezt a gesztust. - Szóval...mi történt? Mit keresett Katherine Los Angelesben?
- Ezt szeretnénk mi is megtudni - szúrta közbe Damon kissé epésen, mire Elena egy kérlelő pillantást küldött felé, megakadályozva ezzel a további szurkálódást. Részletesen elmesélték, hogy mi történt az Angyalok Városában, de szigorúan az elrablás történetét beszélve el. Stefan nem maradt sokáig, hamar elbúcsúzott, végre ismét magára hagyva a szerelmeseket.
- Nem kéne ezt csinálnod - jegyezte meg Elena, miután Stefan elment.
- Mit? - értetlenkedett Damon.
- Ezt a viselkedést Stefannal. Süt rólad, hogy valami bajod van vele. Tudom, hogy milyen a viszonyotok, de úgy látom, hogy ő mégis tud uralkodni magán. Ugyanezt várnám el tőled is, Damon - magyarázta Elena.
- Hagyta, hogy megfulladj, Elena! Szerinted ezt valaha is elfelejtem neki? - csattant fel Damon.
- Nem hagyott meghalni! - tiltakozott Elena. - Én döntöttem úgy, hogy ne engem mentsen ki, amit egyébként már rengetegszer elmondtam neked... Különben is, nem azt mondtam. hogy felejtsd el, csak azt, hogy lehetnél kicsit kedvesebb. Olyan nehéz lenne ezt megtenni értem? - Az utolsó mondatnál Elena már könyörgőre fogta a hangját.
- Nem, nem az - sóhajtott fel megadóan Damon. - Ha te kéred, megteszem, ezt úgy is tudod...És éppen ez az! Kihasználod, hogy nem tudok ellenállni neked.
- Miért, te nem azt teszed? - vágott vissza Elena mosolyogva, miközben odabújt barátjához. - Szóval, hajlandó vagy megtenni?
- Jó, de kérek cserébe valamit.
- Felőlem...
- Töltsd velem a hétvégét! - kérte Damon. Elena felnevetett.
- Tessék? - tudakolta meglepetten. - Fölösleges kérned, hiszen úgy is együtt töltöttük volna.
- Hát akkor meg pláne nem nagy kérés. Tehát akkor, áll az alku?
- Igen! - egyezett bele mosolyogva Elena, s egy csókkal pecsételték le az egyezséget.

                                                                              ***

A hét további napjai a szokott mederben folytak: Elena napja nagy részét az iskolában töltötte, de egyre izgatottabb volt titokzatos hétvégéje miatt. Ehhez az is nagyban hozzájárult, hogy Damon csütörtök reggel egy "fontos elintéznivalóra" hivatkozva elment a városból, és csak késő éjjel jött vissza. Amikor Elena erről kérdezte, nem árult el neki semmit, fokozva ezzel a lány izgatottságát. Így amikor végre eljött a szombat, Elena a megszokottnál nagyobb hévvel vetette bele magát a pakolásba. Nem tett el sok mindent, mindössze némi fehérneműt, egy nadrágot, két pólót, a neszesszerét és már készen is volt.
- Indulhatunk? - kérdezte Damon, amikor bepattant a volán mögé.
- Naná! - hangzott a magabiztos válasz. - Gondolom, még mindig nem árulod el, hogy hová is viszel.
- Dehogy! Akkor odalenne a meglepetés - kacsintott vigyorogva Damon. Egyszer csak egy felcsendült a rádióból egy Elena számára ismerős dallam, de a címe hirtelen nem jutott eszébe.
- Depeche Mode*? - tudakolta Elena.
- Az! - viszonozta Damon, aki ütemesen dobolt a kormányon a zenére. - Szereted?
- Aha.. főleg ezt a számot.
 - Tudod, mindig azt gondoltam, hogy ez a dal rólunk szól - mondta hirtelen Damon, s Elenára pillantott. - "All I ever wanted, all I ever needed...is here, in my arms..." - idézte nevetve, szavait azzal nyomatékosítva, hogy jobb karjával szorosan magához húzta és átölelte a lányt. Elenának így még jobban tetszett a zene, ezért hálából megajándékozta barátját egy szenvedélyes csókkal, amit Damon boldogan és nem kevés hévvel viszonzott. Teljesen megfeledkeztek arról, hogy hol is vannak valójában, így Elenát szinte áramütésként érte, hogy Damon egyszer csak eltolta magától.
- Zavaró tényező vagy a sofőr számára - dorgálta meg nevetve barátnőjét. - Bár azt be kell vallani, hogy egy roppant gyönyörű zavaró tényezőről beszélünk!
- Mit csináltál a 90-es években? - érdeklődött váratlanul Elena, némi hallgatás után.
- Lássuk csak... Miamiban voltam egy ideig, Nirvana és Rolling Stones koncertre jártam uzsonnázni...de 1992. június 22-én, azon a napon, amikor megváltozott az életem, anélkül, hogy tudtam volna róla, éppen Mystic Fallsban voltam - válaszolta Damon mosolyogva. Elena szíve nagyot dobbant, egészen elpirult a dátum hallatán. Jól tudta, mi történt aznap, mégis belement a játékba.
- Ó, és mitől változott meg az életed?
- Aznap született valaki, aki olyan számomra, mint egy diktátor: uralkodik rajtam, a rabjaként tart, sőt, még a gondolataimba is beférkőzik. Én pedig lesem minden kívánságát, mint egy szolga. Szégyellem magam, de az alárendeltje vagyok, teljesen átvette felettem az irányítást - magyarázta a fiú, s lebiggyesztette ajkát, azonban szemei nevettek.
- Szegény, ártatlan Damon! - sajnálkozott Elena, de nem bírta ki nevetés nélkül, Damon arcát látva. - Szóval én egy diktátor volnék?
- Ez a pontos szó rád! Vagy te nem vetted észre, milyen hatással vagy rám? Viszont hadd nyugtassalak meg: egy ilyen őrjítően szexi diktátort még nem látott a világ - felelte Damon és ismét megfogta Elena kezét.


- Hát, itt volnánk - jelentette Damon úgy két óra múlva, amikor leállította a motort egy kis faház mellett, amely teljesen beleépült a természetbe: körülötte erdő volt, magas fákkal; mellette pedig egy széles tó, melyet egy aprócska vízesés táplált, mely nagyjából tizenöt méter magasból zúdult a mélybe. Ez utóbbi egy nagyobb szikla tetejéről indult, ami körbevette majdnem a tó felét.
Elena elbűvölve nézett körül, szemeivel szinte falta az idillt tökéletesen megtestesítő hely szépségeit.
- Ez varázslatos! - mondta végül, s hozzábújt szerelméhez.
- Reméltem, hogy tetszeni fog - viszonozta Damon és felkapta őt, majd bevitte a házba. Óvatosan letette őt a kanapéra, egy pillanatra eltűnt, de a következő másodpercben vissza is tért, két táskával a kezében. Gyorsan ledobta magát Elena mellé.
- Most már nem vagy zavaró tényező - mormolta, miközben mélyen a lány szemébe nézett, majd előrehajolt és megcsókolta. - Szia - suttogta lágyan, amint elváltak. Ekkor Elena gyorsan befészkelte magát Damon ölébe, s most ő kezdeményezett csókot.
- Szia - üdvözölte ő is barátját szerelmesen csillogó szemekkel. Ott, abban a pillanatban úgy érezte, hogy már nem tudja ennél jobban szeretni Damont, azonban a fiú nagy örömére tévedett. Ahogy teltek a percek, egyre inkább elveszett Damon végtelennek tetsző, kék szemeiben.
- Éhes vagy - szólalt meg hirtelen Damon.
- Ennyire látszik?
- Nem... csak én gyakorlott vagyok, láttam a szemedben. De nyugodj meg, ez teljesen természetes. Tessék - azzal átnyújtott Elenának egy tasak vért, amit éppen akkor szedett elő táskájából.
- Köszi - válaszolta Elena, feltépve a tasakot. Kiéhezetten döntötte magába annak tartalmát, ami hamar elfogyott. - Bocsi, hogy nem hagytam - mondta szemlesütve.
- De, hagytál - felelte Damon, s ajkaival ismét Elena felé közeledett, azonban nem megcsókolta, hanem nyelvével érzékien lenyalta Elena szájáról az ott maradt vérfoltokat. Majd mikor végzett, mégis lehelt egy csókot a lány ajkára, aki minden ízében remegett.
- Gyere, összeütök valami ebédet - ajánlotta fel Damon, a konyha felé terelve barátnőjét. Bizonyítva álompasi címét, tizenöt perc alatt elkészítette a roston sült csirkemellet tükörtojással.
- Ez aztán gyors volt - szólt elismerően Elena, amikor asztalhoz ültek. - Viszont azt igazán elmondhatnád, hogyan szerezted ezt a házat!
- Jók az összeköttetéseim - kacsintott Damon és bekapott egy sült krumplit.
- Komolyan - forgatta a szemét Elena.
- Hát jó.. Ez egy régi családi birtok. Apám előszeretettel járt ide, ha megunta Mystic Fallst. Olyankor napokr eltűnt és sosem tudtuk, hová ment. A halála után találtam rá a helyre, majd felbéreltem embereket, hogy néha nézzenek rá a kecóra, és ez azóta így megy.
- Tehát ez a te örökséged lenne?
- Aha.
- Mikor jártál itt utoljára? - érdeklődött a lány.
- Csütörtökön - somolygott Damon. Elenának ekkor esett le, hogy a ház vadonatúj bútorokkal van berendezve. Szóval ez volt Damon sürgős elintéznivalója csütörtökön!
- Szép lett! - jegyezte meg végül, elismerően mosolyogva.
- Ennek örülök - vigyorgott Damon. Ebéd után, amíg Damon elpakolta a tányérokat, Elena megragadta az alkalmat és megnézte a hálószobát, amelyben egy ultramodern franciaágyat talált. Csak is azért, hogy kipróbálja, lehuppant, s ekkor kezdte érezni, hogy talán mégsem olyan jó dolog öt órát aludni. Mire Damon beért a szobába, ő már összegömbölyödve az igazak álmát aludta. A fiú halkan felnevetett, bebújt mellé, karjába vette a lányt és őt is elnyomta az álom.


Elena gyengéd, ismerős kezek cirógatására ébredt, s amint felnyitotta szemeit, már érezte is Damon forró leheletét, ahogy ajkával az övét keresi. Esze ágában sem volt tiltakozni, sőt, boldogan feküdt Damon mellkasára, hogy még közelebb érezze magához őt. Kezei Damon hajában túrtak, vágyakozva simogatva a srác sötét tincseit.
- Ha valamit ezt könnyen meg lehet szokni - hallotta Damon halk, de érzelemmel teli hangját. Viszont, amikor a fiú meglátta Elena barna szemében azt a jól ismert, csillogó vágyakozást, el kellett, hogy keserítse őt.
- Nem most - suttogta halkan Elena nyakának. - Valami sokkal különlegesebbet terveztem mára.
- Különlegeset? - kérdezte a lány, Damon arcát simogatva.
- Igen - felelte Damon, majd egy hosszú, szenvedélyes csókban forrtak össze.

- Már kezd besötétedni - jegyezte meg Damon úgy egy óra múlva, mikor még mindig az ágyon feküdtek, teljesen összegabalyodva. - Nem akarod, hogy megmutassam a kedvenc helyemet?
- Vezessen, Mr. Salvatore - kérte Elena, mire Damon ismét a karjába vette és felsuhant vele a tó melletti sziklára.
- Csodálatos, ugye? - tudakolta Damon. Szemeiben valami egészen különleges fény táncolt, melyet eddig még Elena sem vélt felfedezni abban a gyönyörű szempárban.
- De, az.
- Akárcsak te - folytatta a fiú, miközben kisimított egy hajtincset a lány arcából, aki viszont érezte, hogy barátja készül valamire. Így is lett.
- Van itt valamim a számodra - közölte csendesen és elővett a zsebéből egy cseresznyepiros, szalaggal átkötött apró dobozt, majd átnyújtotta azt Elenának. Amikor ő meglátta a dobozt, pulzusa az egekbe szökött. Kinyitotta azt: egy ékszeres doboz lapult benne. Damon gyorsan felnyitotta azt is: egy gyűrű volt benne, fehérarany, közepén egy nagy, vérvörösen csillogó drágakővel.
- Ez a gyűrű még az édesanyámé volt, aki az apámtól kapta - kezdte Damon. - A halála napján adta nekem, azzal a feltétellel, hogy majd annak a lánynak ajándékozzam, akit mindennél jobban szeretek. Százhatvanhárom évig őriztem, míg megtaláltam azt a valakit: téged. Ezért kérlek, hogy fogadd el, mint szerelmünk jelképét - mondta, le sem véve a szemét Elenáról, aki könnyes szemmel nézett rá. Damon megfogta Elena jobbját és az ujjára húzta a gyűrűt. Tökéletes volt.
- Köszönöm -válaszolta végül a lány, amikor képes volt megszólalni. Majd lassan közelebb hajolt Damonhöz, hogy megajándékozza őt legédesebb csókjával. Minden érzelmét ebbe a csókba sűrítette, így szinte hurrikánként csapott le Damon ajkaira. Percekig falták egymást, egyre növekvő hévvel, és amikor Elena letépte a srác pólóját, akkor Damon már nem ellenkezett, hanem elkezdte a munka ráeső részét. Alig szabadultak meg fölsőjüktől, amikor Elena hirtelen tiszta erejével eltaszította magától a fiút, aki hatalmas lendülettel csapódott neki egy fának, ami megreccsent ettől a szokatlan erőtől. Damonnek még meglepődni sem volt ideje, ugyanis Elena már ott is termett: nekinyomta a fának, ő maga pedig szorosan hozzásimulva, őrjöngő szenvedéllyel csókolta barátját, miközben keze a srác izmos felsőtestét derítette fel. Egyszer csak a lány ajka Damon nyakára vándorolt, majd néhány csók után Damon egy apró szúrást érzett: Elena megharapta és a vérét kezdte szívni, de ez pont, hogy izgatóan hatott rá. Nemsokára cseréltek, s Damon kapva kapott az alkalmon, hogy megízlelje a lány édes vérét. Folyamatosan szakították le egymásról a ruhákat, s mikor már csak fehérnemű maradt rajtuk, Damon óvatosan hátradöntötte Elenát, s végigcsókolta őt a teste minden pontján, szép lassan lehámozva róla a maradék textilt. Elena minden ízében remegett, belsője tombolt, csak egy egy dolgot kívánt: Damont, jobban, mint bármikor azelőtt. A vágy már teljesen ellepte, csak őt látta, de ez mindennél többet jelentett számára.
- Kérlek - nyögte, könyörögve. Szeme fennakadt, ahogy beszívta a fiú mindent betöltő illatát. Végre eljött a pillanat, de alig, hogy magában érezte őt, átlépte a határt.
- Damon - kiáltotta extázisban, ismét megérkezve a Paradicsomba, ahová Damont is magával rántotta.
- Elena - nyögte ő, a lány mellkasára zuhanva. A mámor soha nem tapasztalt erővel öntötte el, minden porcikája bizsergett, ahogy magával ragadta az élvezet.

- Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy még sosem élveztem ennyire - mondta Elena, zihálva Damon mellkasán elhelyezkedve, miután újra meg újra átélték az öröm pillanatait.
- Egyetértek - viszonozta Damom, miközben letörölte az izzadságot a homlokáról. Mindketten az eget bámulták, ugyanis időközben teljesen besötétedett és rengeteg csillag világított az égen. Elena úgy érezte, ennél nem kívánhat többet.
- Lesz mit leírnom a naplómban - jegyezte meg halkan, majd ismét belekezdett egyik kedvenc tevékenységébe: köröket rajzolt Damon meztelen mellkasára.
- Ezt is leírod?
- Mindent leírok, amit fontosnak tartok.
- Rólam miket írtál? - érdeklődött Damon.
- Azokra nehéz lenne jelzőket találni - nevetett Elena. - Azonban az is igaz, hogy néhányszor nem dicsértelek - tette hozzá. - Nem mindig voltunk ilyen jóban.
- Mintha ezer év telt volna el azóta - merengett Damon. Elena nem felelt. Felidézte magában azokat az emlékeket, melyekben még gyűlölte azt a lényt, akit most a szerelmének nevez. Olyan, mintha egy másik életben történt volna.
- Képzeld, - kezdte a lány, ujjaival immár Damon száját simogatva - azt hallottam, van ott bent egy ágy, ami csak arra vár, hogy felavassák! - A lány szemében huncut fény csillant. Damon elbűvölve nézte őt, majd felpattantak és a ház felé suhantak.


A következő rész tartalmából...
Elena rájön, hogy még nem tud mindent Damonről, aki viszont megoszt vele valamit, amely titok csakis a vámpírok sajátja. Bonnie rájön, hogy miről is szólt a látomása, míg egy visszatérő vendég is érkezik Mystic Fallsba.
12. rész >>

* A zene, ami rádióból szól, az Enjoy the silence című dal a Depeche Modetól, s amelynek az Anberlin-féle feldolgozása hallható volt a sorozat első évadának 6. részében, amikor Damon Vicky-vel táncol.
ITT meghallgathatod az Anberlin verzióját.

Stílusváltás

Helló emberek!

Mielőtt még bármibe is belekezdenék, szeretném mindenkinek az elnézését kérni azért, hogy már ezer éve nem töltöttem fel az új részt a Damon & Elena fanficből. Igen, sajnos ez a késés már rendszeressé vált. Mivel borzasztóan kevés időm van, nem tudok annyit foglalkozni az írással amennyit szeretnék, de az egyes részek feltöltése nemcsak ezért csúszik, hanem azért is, mert a fejezetek nagy része (1-15.) kézzel van megírva. Szóval mire ezt begépelem, szó szerint lemegy a nap... Viszont ígérem, megéri várni, rengeteg izgalom következik még! :)

Most pedig jöjjön a lényeg: úgy érzem, eljött a váltás ideje! A honlap nemsokára kissé átalakul majd, ami remélem, mindenki tetszését elnyeri majd! Nem kell nagy változásokra gondolni, mindössze egy kis stílusváltásról van szó.

Tehát, nézzetek be, mert nemsokára új rész és új kinézet következik! Jó olvasást mindenkinek, és addig is, nézzétek a TVD-t minden pénteken!

- HexiTVD