2x22 Fogadom

Most elöljáróban nem szólok semmit, csak arra kérek mindenkit, hogy olvassa végig a fejezet végén található, maratoni jegyzetet. Köszönöm.
A dal, ami a fejezet végén szól, Lionel Richie Endless Love című dala. Ha meg akarjátok hallgatni Lea Michele és Matthew Morrison előadásában, kattintsatok a szám címén elhelyezett linkre.


XXII. fejezet - Fogadom

A Végzet előző részében...

És, ha még te is akarod, te is szeretnéd, ha valóban hajlandó vagy elviselni engem és a hülyeségeimet egy örökkévalóságon át...ha még nem estem el az esélytől, ha még enyém a lehetőség....akkor, Damon Salvatore, hajlandó vagy még feleségül venni?

Damon tátott szájjal nézett Elenára, igyekezve felfogni ezt a lehengerlő vallomást. Legszívesebben üvöltötte volna, hogy persze, hogy akarom, persze, hogy hajlandó vagyok, de normális szavak helyett mindössze egy artikulátlan csuklás-féleség jött ki a száján.
- Damon? - ráncolta a homlokát Elena, csodálkozva a férfi értetlen viselkedésén. - Értetted egyáltalán, amint mondtam?
- Azt akarod, hogy esküdjünk meg...most? - kérdezte Damon, enyhén szólva hitetlenül.
- Persze csak akkor, ha egyáltalán el akarsz még venni... - felelte Elena, bűnbánóan sütve le szemeit. Damon közben visszanyerte szokásos magabiztos lélekjelenlétét, sőt, arcára szép lassan felkúszott a védjegyé vált félmosoly, de teljes ragyogásában, őszintén, lehengerlően.
- Nem is tudom... - töprengett. - Végül is túl sokat kellett rád várnom meg minden, és hát, most, hogy mondod, nagyon bejön Rebekah hátsója...
- Damon! - kiáltott fel Elena, játékosan belebokszolva a srác vállába. - Komolyan? Elhagysz Rebekah segge miatt?
- Talán, bár tegyük hozzá, Bonnie lábfeje is igen vonzó... vagy várj csak...Klaus szexi brit akcentusa is kifejezetten fantáziamozgató - merengett Damon. Elena felvonta a szemöldökét, gondolatban elrakva Damont a nehéz emberek közé, majd felállt.
- Szuper! Hálózd be mind a hármat, de én viszont nem szeretnék szem-és fültanúja lenni semminek, ami ezután történik. Ja, és elviszem a kocsidat! - tette hozzá, és már éppen sétált volna le a verandáról, amikor Damon hátulról megragadta a csípőjét, visszahúzva ezzel őt, egyenesen az ölébe.
- De egyiket se venném el...pláne nem Klaust - Damon elfintorodott, majd egyik kezével lágyan végigsimította Elena arcát. - Viszont nem is érhetne engem nagyobb megtiszteltetés annál, hogy minél hamarabb a feleségemnek mondhassalak.
- Tényleg? - derült fel Elena arca, miközben még szorosabban hozzábújt Damon testéhez, karjait a nyaka köré fonva.
- Persze - felelte egyszerűen Damon. - Ha te most akarsz megesküdni, nekem jó, úgy lesz, ahogy te akarod. - Elena szégyenlősen elmosolyodott, de mégis, szinte arcára volt írva, mennyire szerelmes.
- Akkor holnap? Csak mi ketten?
- Csak mi ketten - erősítette meg Damon. - De ha akarod, meghívhatod Caroline-t, Bonnie-t, meg akit akarsz... - ajánlotta fel, azonban a lány csak a fejét rázta.
- Nagy, puccos esküvőre később is lesz időnk. Egyelőre azt szeretném, ha lenne egy kis, meghitt szertartás, csak veled és velem.
- Rendben van - mosolyodott el Damon is, kék szemei ragyogtak a boldogságtól. Annál szebbet, hogy élete szerelme végül hivatalosan csak az övé lesz, el sem tudott képzelni; de azért még így is futotta tőle egy tipikus Damon-féle szexuális poénra:
- Készülj fel, mert a holnapi lesz életed legvadabb éjszakája - suttogta Elena fülébe, akinek már csak a gondolattól is remegni kezdett minden egyes porcikája.
- Akkor mit szólnál egy kis gyakorláshoz előtte? - incselkedett a lány.
- El tudnám viselni - válaszolta Damon látszólag közömbös arccal, s ezután egyikőjüknek sem kellett több biztatás, hogy másodperceken belül az ágyban kössenek ki, tökéletesen, egymás karjaiban eltöltve életük utolsó szingli éjszakáját.

XOXO

Elena pontosan abban a pozícióban kelt fel, mint ahogy elaludt: fejét Damon mellkasán nyugtatva, bal karját lustán a férfi csípője köré fonva, lábát szorosan összekulcsolva az övével. 

- Jó reggelt! - mosolygott Damon, amint meglátta, hogy a lány ébren van; egyik keze rögtön az arcára tévedt, hogy kisöpörje onnan az egyik elkóborolt hajtincset.

- Neked is - válaszolta Elena. Egy ideig csendben feküdtek, mosolyogva; Elena véletlenszerű alakzatokat rajzolt ujjaival Damon mellkasára, aki pedig Elena hajával játszadozott. - Tudod, a menyasszonyok általában nem szoktak tudni aludni az esküvőjük előtti éjszakán, annyira izgulnak a másnap miatt. Ehhez képest én úgy aludtam, mint a bunda.

- Ezek szerint alaposan lefáraszthattalak tegnap éjjel - jegyezte meg Damon, mire Elena válasz helyett hozzávágott egy párnát.

- Perverz - puffogott. 

- Én a helyedben nem dobálóznék azokkal a párnákkal - figyelmeztette Damon. - Emlékezz, a múltkor mi történt, miután párnacsatát vívtunk - folytatta, majd közelebb húzódott Elenához, felhúzva rajta a sötét inget, hogy elkezdhesse harapdálni a csípőjét, sőt, ahogy egyre belemelegedtek, Damon szépen lehúzta róla a meztelen testét takaró vékonyka ruhadarabot. Amikor a lány teljesen fedetlenül feküdt előtte, Damon megnyalta az ajkát, éhesen futtatva végig tekintetét az alatta fekvő gyönyörű lányon, aki túlságosan gyenge volt ahhoz, hogy tiltakozni tudjon.

- Damon... - nyögte a férfi szájába egy-egy forró csók között. - Ezt most nem tehetjük.

- Miért nem? - hümmögte Damon Elena nyakának, ahová csókokat kezdett hinteni.

- Mert ma van az esküvőnk - magyarázta Elena, eltolva magától Damont. - És várni szeretnék. Különben is, elrontod a hajam.

- A hajad?! - visszhangozta hitetlenül Damon. - Felőlem jöhetsz ilyen hajjal az esküvőre, de előre elmondom, hogy szinte azt sikítja: "Hé, éppen most volt részem jó pár menet vad szexben a pasimmal!" - Elena nevetett, de azért a biztonság kedvéért magára húzta a takarót.

- Szeretném, ha minden a lehető legkülönlegesebb legyen ma éjszaka. És ehhez sajnos az is hozzátartozik, hogy most egy kicsit uralkodnod kell magadon.

- De ha egyszer nem akarok... - tiltakozott Damon, igyekezve egy újabb csókot kezdeményezni, azonban Elena megakadályozta azzal, hogy ajkaira tette két ujját.

- Muszáj lesz...

- Ha most ember lennél, simán megigéznélek, és mindketten jól járnánk - duzzogott Damon, miközben legördült Elenáról.

- Furcsa érzés, hogy egy nő visszautasít, nem igaz?

- Maradjunk annyiban, hogy nem vagyok hozzászokva - morgolódott a férfi, de abban a pillanatban megenyhült, hogy újból ránézett Elenára. - Még egy csókot sem kaphatok? 

- Nem.

- Kérlek...

- Na jó - adta be a derekát Elena. - De csak egyet! - Damon elvigyorodott, gyengéden magához húzva Elenát.

- Csak egyet - ígérte, majd előrehajolt és összekapcsolta ajkaikat egy lágy, édes csókban, amely egész kis csókcsatába ment át, és az, hogy nem melegedett fel még jobban, csakis Elena makacsságának volt köszönhető.

XOXO

Amikor végül nagy nehezen kivonszolták magukat az ágyból, leültek reggelizni, melynek keretében megvitatták, pontosan hogyan is legyen az esküvő.

- Amíg te aludtál, elintéztem ezt-azt - adta elő Damon. - Van egy kis kápolna-féleség nagyjából fél mérföldnyire innen, úgy gondolom, az megfelelő helyszín lesz. Az erdőben van, egy igazán szép helyen.

- Legalább a romantikus helyszín megvan - helyeselt Elena, álmodozva bámulva maga elé.

- Ja, és beszéltem egy barátommal, aki nagyon szívesen vállalja az eskető szerepét.
- Tessék? Meghívtál valakit?
- Nem kell megijedni, csak egy barátom, aki nem mellesleg lelkész. Abban a templomban szolgál, ahová egyszer elvittelek. Meg hát azért nem árt, ha valaki összead minket.
- Igaz - egyezett bele Elena. - Most pedig már csak azt kéne kiderítenem, hogy mit vegyek fel...Ha előre tudom, hogy ez lesz, akkor nem farmert és pólót hozok magammal...
- Jó, hogy mondod! - csillant fel Damon szeme, s lelkesen felpattant, kinyújtva Elenának a kezét, hogy fel tudja húzni a székéről. - Van valami, amit szeretnék megmutatni neked. - Elena összevonta a szemöldökét, de azért hagyta, hogy Damon kivezesse a kocsihoz.
- Ugye nem most akarsz elvinni egy bevásárlókörútra? - kérdezte, összevonva karjait a mellkasán.
- Nem éppen - viszonozta Damon, majd kinyitotta a csomagtartót, és elővett egy hosszúkás valamit, ami messziről egy hálózsáknak nézett ki, de ha közelebbről megnézte az ember, akkor láthatta, hogy egy cipzáros ruhavédő textil volt, amit azért húznak rá egyes ruhadarabokra, hogy megakadályozza a meggyűrődést és a bekoszolódást. - Csak arra kérlek, hogy akkor bontsd ki, amikor én nem látom - tette hozzá Damon. - Most viszont muszáj lesz magadra hagynom téged, ugyanis néhány óra múlva egy esküvőre vagyok hivatalos. - A férfi rejtélyesen elmosolyodott, majd még ennyit suttogott Elena fülébe:
- Az oltárnál találkozunk! - mondta, s aztán egy gyenge fuvallat jelezte, hogy már ott sem volt. Elena csodálkozva nézett hol Damon hűlt helyére, hol a kezében lévő ruhára, nem teljesen értve a helyzetet. Végül úgy döntött, jobban tenné, ha ő is bemenne, és elkezdené az előkészületeket. Visszaérve látta, hogy Damon bezárkózott a vendégszobába, így ő rögtön a háló felé vette az irányt. Óvatosan letette a ruhát az ágyra, majd lehúzta róla a cipzárt, de amint ezt lefejtette róla, egy újabb fóliával találta szemben magát. A szíve egyre hevesebben kezdett verni a kíváncsiságtól, miközben ezt is eltüntette az útból.
És akkor, amikor meglátta a ruhát, teljes pompájában, elakadt a lélegzete gyönyörűségében. Ott feküdt előtte a világ legszebb, legtökéletesebb ruhája, pontosan az a darab, amit nem sokkal korábban meglátott abban az esküvői boltban, amikor vásárolni ment a lányokkal... Annyira csodálatos volt, mint egy hihetetlen álom, habkönnyű, mégis elegáns és kihívó, tökéletes mása álmai ruhájának. De honnan tudta Damon, hogy pont ezt nézte ki magának? Elvégre akkor éppen nem is volt Mystic Fallsban... Volt egy halovány gyanúja, hogyan is szerezhetett róla tudomást, és ennek a gyanúnak a főszereplője egészen véletlenül egy szőke hajú, minden lében kanál vámpírlány volt. Elena elvigyorodott, elhatározva, hogy majd kikérdezi erről leendő férjét, ha eljön az ideje.
Izgatottan vetkőzött le, kiválasztva legszexibb alsóneműjét, majd nagy odafigyeléssel hozzálátott, hogy tökéletes sminket és frizurát varázsoljon magának a nagy napra. Az volt a célja, hogy teljesen lenyűgözze Damont külsejével, olyannyira, hogy le se tudja venni róla a szemét. Nagyjából egy óra múlva készen is állt: hosszú, fénylő barna haja laza, selymes hullámokban omlott a vállára, ajkai ragyogtak az igéző rózsaszín rúzstól, hosszú, fekete szempilláiról pedig könnyen eldönthető volt, hogy vonzani fogják Damont tekintetét. Elégedetten nézett farkasszemet tükörképével, majd miután kigyönyörködte magát, megkereste az alkalomhoz legjobban passzoló ékszert: egy pár fülbevalót és a karkötőt, amit néhány hónapja kapott Damontől. Ujján ott csillogott mindhárom gyűrűje, melyek alig várták már, hogy egy negyedik is csatlakozzon hozzájuk.
Amikor teljesen készen állt, csak ruha és a fátyol maradt hátra, így hozzálátott, hogy óvatosan, vigyázva belebújtassa magát, nehogy kárt tegyen a ruha szépségében. Csakhamar ezzel is megvolt, s miután a fátylat is felhelyezte a fejére, igazi megilletődöttséggel vette tudomásul, hogy úgy állt rajta, mintha egyenesen neki tervezték volna. Pazarul simult karcsú alakjára, szinte átölelte teste minden porcikáját; az anyag hihetetlen selymessége simogatta, akárhányszor csak megmozdult benne. Még ő maga is elismerte, lélegzetelállítóan gyönyörűen festett.
Ahogy ott állt, a szoba közepén, rajta álmai ruhájával, az esküvőjére készülve, nem tudta kiverni a fejéből a keserűséget, az üresség érzetét, amikor belegondolt, ki mindenki hiányzik is neki ezen a napon.
Gyermekként, amikor még csak álmodozott egy esküvőről, amikor kimondja majd a boldogító igent élete szerelmének, (aki álmaiban nem mellesleg szőke volt) hogy majd apja fogja végigkísérni őt a folyosón, ő adja majd át a lányt a vőlegénynek, s ő, aki az édesanyja ruháját viseli, szomorkásan, mégis hálásan megöleli majd, mielőtt csatlakozna jövendőbelijéhez az oltárhoz. Mindig látta maga előtt, ahogy az anyja és Jenna egymás vállán zokognak, amikor meghallják a két "igent", visszaidézve a legszebb pillanatokat Elena gyermekkorából.
Ehhez képest azonban se az édesanyja, se az édesapja nem lehetett jelen, s csak odaföntről figyelhették őt. Elképzelte, hogy most mindketten ott állnak mellette, a büszkeség könnyeivel csillogó szemükben, ahogy figyelemmel követték lányukat. Olyannyira beleélte magát, hogy szinte látni vélte őket saját tükörképe mellett. Keze önkéntelenül a tükör sima felületére tévedt, mintha meg akarná érinteni őket, de ehelyett csak a tükör hűvös üvegét tapintotta, s az álom egy csapásra szertefoszlott.
Hirtelen borzasztó nyomorultul érezte magát, ahogy eszébe jutott, ki mindenkit vesztett el tizenkilenc év alatt. Egyedül érezte magát fájdalmaival, és most még Damon sem volt vele, hogy megölelje és megvigasztalja.
Damon. Damon, aki azért nem volt vele, mert ő is az esküvőre készülődött. Az ő esküvőjükre. Amint elképzelte, milyen lesz meglátni Damont, ahogy csak rá fog várni az oltár előtt, máris jobb kedve lett, s bár szívéből nem tudta száműzni az örök ürességet, legalább visszanyerte az életkedvét.
Ekkor halk kopogás hallatszott az ajtón, és egy ismeretlen, kellemes mély hang szólalt meg az ajtó másik oldaláról:
- Bemehetek? - kérdezte. - Elena csodálkozva fordult meg, kíváncsian pislogva a még csukott ajtóra.
- Igen - válaszolta, mire kinyílt az ajtó, s egy lelkészi ruhát viselő, negyvenes férfi lépett be az ajtón. Sötétbarna haját helyenként már megfogta az idő szürke színe; meleg, barna szemei barátságosan csillogtak téglalap alakú szemüvege mögül.
- Ön minden bizonnyal Elena, ugye? - lépett közelebb, egyik kezét kinyújtva a lány felé. - A nevem William Lucas, Damon egyik barátja. Engem kért fel, hogy legyek itt a ceremónián, mint lelkész.
- Örülök, hogy megismerhetem - mosolyodott el Elena, megrázva a férfi kezét.
- Damon kért meg, hogy nézzem meg, készen van -e. Ő maga már a kápolnánál van, ott fog várni ránk - magyarázta William. - De ahogy elnézem, pontosan készen áll, már csak ez hiányzik, ha nem tévedek - tette hozzá, egy cipős dobozt nyújtva át Elenának, aki amint elvette tőle a dobozt, észrevett rajta egy tapadós cédulát, Damon elegáns kézírásával:

"A legszebb menyasszonynak"

Felnyitva a dobozt, egy pár fehér színű magassarkút talált benne, amik pontosan a ruhához lettek tervezve. Gyorsan belebújt, már nem is csodálkozva azon, hogy tökéletesen illettek a lábára.

- Igazán gyönyörűen fest, Elena - jegyezte meg a lelkész, mire a lány fülig pirult a bók hallatán.

- Köszönöm - motyogta. A férfi elmosolyodott.

- Mehetünk? - kérdezte, felajánlva karját Elenának. A lány vett egy mély levegőt, még egy utolsó pillantást vetve tükörképére, majd bólintott:

- Mehetünk. - William kivezette a házból, egyenesen az erdei ösvény felé véve az irányt. Kellemes csöndben ballagtak egymás mellett, egészen addig, amíg Elena meg nem törte a csendet:

- Szóval maga a híres lelkész-varázsló.

- Hát, híres nemigen, de a meghatározás stimmel - nevetett a férfi. - Kicsit furcsa párosítás, tudom, de nekem tökéletes. Mindig is lelkész akartam lenni, arról pedig, amit az apámtól örököltem, nem igazán tehettem. De ameddig a kettő megfér egymás mellett, nem panaszkodom. - Elena figyelmesen hallgatta William-et, sejtve, mennyire pazar prédikátor lehet: hangja kellemes volt, megnyerő, nyugodt; biztos volt benne, hogy nagyon jól végezte a munkáját.

- És ha Ön lelkész, hogy-hogy...hogyan képes egyáltalán beszélni egy olyannal, mint én?

- Úgy érti, vámpírral? - vonta fel a szemöldökét a lelkész, de hangjában nem volt semmi megbotránkozás.

- Igen..mármint, a vámpírokról mindenki úgy beszél, még azok is, akik nem tudják, hogy valójában létezünk, mint a történelem legborzalmasabb szörnyetegeiről.

- Ez valóban így van, főleg, hogy nagyon kevesek tudják, hogy egy valóban létező fajról beszélünk. De talán én éppen azért vagyok képes megférni a vámpírok mellett, mert lelkész vagyok. Tudom, hogy sokan közülük nem maguktól választották ezt az életet, akárcsak...nem baj ha tegezlek?

- Nem, dehogy - nevetett Elena, érdeklődve követve a férfi gondolatmenetét.

- Szóval, se te, se Damon, és még rengetegen a fajtátokból, úgymond az áldozatai vagytok ennek az egésznek, nem önszántatokból változtatok át. Máskülönben pedig hiszek abban, hogy egy vámpír is élhet normális életet, és ahhoz nem feltétlen kell megtagadniuk természetüket. Igenis van választásuk, nem kell feltétlenül embereket ölniük az életben maradásért. Ameddig képesek meghozni egy ilyen döntés, hogy szánt szándékkal nem oltják ki ártatlanok életét, meg kell adni nekik az elfogadás esélyét. - Elena ámulva nézett a lelkészre, olyannyira lenyűgözte az álláspontja. Bárcsak mindenki így állna hozzájuk, gondolta, ilyen megértéssel, toleranciával, előítéletektől mentesen... De ez persze csak álom marad, és ezt ő is tudta.

- Ez igazán...tiszteletreméltó - mondta végül. - Igazán kívánom, hogy mások is így gondolkozzanak rólunk. Tényleg..megérintő, hogy valaki veszi a fáradságot, és belegondol a helyzetünkbe.

- Ez a munkám - felelte egyszerűen William. - Megérteni az embereket.

- Akkor nagyon jól csinálja - dicsérte Elena, mire a lelkész csak szerényen elmosolyodott. Pár percig még gyalogoltak, aztán egyszer csak a férfi megszólalt.

- Megérkeztünk - jelentette, és óvatosan odébb húzott egy faágat, amely alatt Elena át tudott bújni. Felemelkedve megpillantotta a kápolnát, amely egy kicsike tisztáson állt az erdő közepén. Rengeteg színes virág vette körül, a fákról illatozó orgona belengte a teret, a fű tökéletes zöldjéből kisebb-nagyobb virágok szirmai bukkantak elő. Azonban Elenát mindez nem érdekelte, mert meglátta Damont, ahogy ott áll a nyári kápolnánál, az apró márványoltár mellett, és egyenesen őt nézi. Egy fekete öltöny volt rajta, fehér inggel és csokornyakkendővel, melyben úgy nézett ki, mint egy hamisíthatatlan görög isten, aki éppen most szabadult az Olimposzról. De Damon is alig bírta visszatartani az előkívánkozó nyögést, amint meglátta a felé közeledő Elenát, aki annyira csodálatosan gyönyörű volt abban a ruhában, amit Caroline mondott neki, hogy vegyen meg, hogy egyszerűen felülmúlta minden elképzelését. Soha életében nem látta ennyire szépnek, mint akkor, és ez azért volt nagy szó, mert nem volt olyan pillanat, amikor ne látta volna őt a legszebbnek a világon.

Elena lassan közeledett felé, egy szeretetteljes mosollyal az arcán, míg William, a lelkész, mellette haladt, szintén mosolyogva. Azonnal feltűnt neki, mennyire szerették ők ketten egymást, bár azok után, ahogy Damon beszélt a lányról, nem is számított másra. 

Amikor Elena megérkezett az oltárhoz, Damon kinyújtotta felé mindkét kezét, ő pedig habozás nélkül elfogadta azt, összekulcsolva ujjaikat. Ahogy ott álltak, egymással szemben, elveszve egymás tekintetében, mindketten tudták, hogy kétségkívül ez lesz életük legboldogabb napja. Legalábbis egy ideig biztosan.

- Egészen különleges nap virradt ma, - szólalt meg ekkor William, aki időközben az oltár mögé lépett - hiszen két olyan ember áll most egymással szemben, kéz a kézben, akik készek életüket összekötni, hogy egymáséi legyenek egy örökkévalóságon át. És most, ahogy rátok nézek, tudom, hogy ez az örökkévalóság nem csupán ígéret, nem csupán álom, hanem maga a beteljesülés. Nincs szebb annál, mint látni az igaz szerelmet teljes valójában, látni, ahogy két ember szerelme legyőz minden előítéletet, rossz érzést, bűnt és bánatot, gyászt és gyűlöletet. Őszintén kívánom, hogy az előttetek álló, hosszú élet minden egyes napján ugyanezzel a csillogással nézzetek egymást szemébe.

Most pedig, Elena, megkérlek arra, mondd el Damonnek néhány szóval, mit érzel iránta. - Elena nem vette a le szemét Damonről, miközben a kérést hallva megpróbálta összeszedni gondolatait. Amikor végül megszólalt, szinte érezni lehetett a hangján, mennyire felkavarják az érzelmek.

- Én mindig úgy képzeltem el a szerelmet, mint a világ legtökéletesebb érzését: veszekedések, problémák, ellenségek és rosszakarók nélkül, olyasféleképpen, mint egy rózsaszín buborékot. Amíg nem volt benne részem, mindig is úgy képzeltem el, hogy majd jön értem a herceg fehér lovon, felültet maga mögé és elvisz a palotájába..aztán boldogan élünk, amíg meg nem halunk. De az élet természetesen nem így hozta. Sokáig vártam a csodára, még akkor is, amikor úgy éreztem boldog vagyok, de legbelül valahogy mindig éreztem, hogy ez nem igazi. Valójában pedig csak ki kellett volna nyitnom a szemem, mert a csoda már ott állt előttem. Ma már tudom, mit szalasztottam el, amíg nem engedtelek közel a szívemhez, de úgy gondolom, megérte minden egyes elszalasztott pillanat, azért cserébe, amit tőled kaptam. Szeretni téged, veled lenni, mindez nem volt könnyű döntés, és sokáig nem is tűnt helyesnek. Azonban meg kellett tanulnom, hogy nem mindig az egyszerű döntések a helyesek, és azt is, hogy néha a rossz döntéseket is meg kell hozni a jó cél érdekében. Megtanítottál arra, hogy minden emberben van valami jó, még akkor is, ha nagyon mélyen el van rejtve a szívében. Megmutattad, milyen az igazi, feltétel nélküli szerelem, az élet napos oldalát, amikor csak az számít, kik vagyunk valójában, nem pedig az mit tettünk és miért tettük.

A mi szerelmünk nem volt tökéletes, és sosem lesz az, de ezt egy pillanatig sem bánom. A tökéletesség, már ha létezik egyáltalán, unalmas lenne, és nem lenne benne kihívás, amit mi a magunkénak mondhatunk.

Végezetül, te mindig azt mondod, hogy én egy jobb emberré változtattalak, azt viszont elfelejted, hogy ez visszafelé is így volt. Be kell valljam, olyanná változtattál meg, amilyenné mindig is válni akartam. S benned nem csak a szerelmem, a társam, a másik felem találtam meg, hanem a szívemet, az igazai boldogságot, amelyért hajlandó vagyok elviselni minden fájdalmat, csapást, szomorú pillanatot, mert ez egy olyan valami, amiért érdemes felkelnem minden reggel és harcolnom érte egy egész örökkévalóságon keresztül. Mert ahogy már elmondtam egyszer, egy végzetes órán, én úgy szeretlek, ahogy vagy. Minden hibáddal, a múltaddal, a jeleneddel, a jövőddel. Téged, én senki mást - fejezte be Elena, s arcán ragyogva táncolt a boldogság rózsapiros pírja. Damon arcán pedig látszott, hogy mentem elolvad a gyönyörűségtől. Ajkai önkéntelenül is egy mosolyra húzódtak, arra a mosolyra, amelyet csak akkor lehetett látni az arcán, amikor Elenának címezte.

- Köszönjük Elena, ezeket a megérintő szavakat. Damon, te is el tudnád mondani Elenának, mit érzel iránta? - kérdezte William, Damonre fordítva tekintetét. Az idősebb Salvatore először pislogott, Elenához hasonlóan megpróbálva rendezni a gondolatait.

- Nem igazán tudom, mit mondjak ez után - kezdte. - Olyan sokszor volt már alkalmam elmondani neked, mi minden vagy te nekem, és félek, hogy ezúttal nem tudok újat mondani...

Amikor két évvel ezelőtt visszatértem Mystic Fallsba, nem úgy gondoltam az utazásra, mint hazatérésre. Csupán egy pár napos látogatásnak indult, s valahogy itt ragadtam. Nem gondoltam volna, hogy valaha úgy fogok tekinteni erre a városra, mint az otthonomra, mert úgy gondoltam, hogy az otthon fogalma nem jellemező az életemre. Azonban benned nemcsak a szerelmet, hanem az otthonomat is megtaláltam, egy olyan valamit, amit másfél évszázadon át hiába kerestem. Te vagy nekem a nap, ami beragyogja az életemet, akármilyen mélyen is érzem magam, te vagy az, aki segített leküzdeni a múltam kísérteteit. Megtanítottál szeretni és elfogadni az élet apróbb boldogságait, értékelni mindent, ami jó. Megmutattad, hogyan legyek önzetlen és hogyan szeressek igazán, anélkül, hogy összetörjem a szívem.

Hiszek abban, hogy azért éltem idáig, hogy veled találkozzam, hogy annyi mindenen csakis azért kellett keresztülmennem, hogy rád találhassak. Elena, azaz fény, ezt jelenti a neved, s hamar rájöttem, hogy az életemben te vagy a valódi fény, aki ráterel a helyes útra. Te voltál az egyetlen, aki képes volt nemcsak a szörnyeteget, a kegyetlen gyilkost látni bennem, te voltál az, aki kihoztad belőlem azokat az érzéseket, amelyekről azt hittem, hogy az emberséggel együtt kivesztek belőlem. Te voltál az, aki belőlem, a senkiből, valakit varázsolt, az értéktelenből értékelhetőt. Olyan hosszú idő után, amit sötétségben töltöttem, végre rám ragyogott a nap és hiába vagyok halhatatlan, végre újra embernek érezhettem magam melletted.

Sokat kellett harcolnom érted, de minden egyes pillanata megérte. Nagyon sokáig még reménykedni sem mertem, hogy egyszer talán az enyém leszel, de ahogy telt az idő, egyre inkább felgyulladt bennem a remény, melyet elveszettnek hittem, s amely rávett arra, hogy felálljak és küzdjek az utolsó leheletemig. Aztán amikor teljesült a vágyam, minden még szebb és tökéletesebb volt, gyönyörűbb minden álomnál. Megtanultam elfogadni magam és ami a legfontosabb, megtanultam igazán szeretni, ráadásul egy olyan valakit, mint te, akinél jobb embert el sem tudok képzelni.

Ahogy mondtad, rengeteg mindenen kellett keresztülmennünk, s talán ezért is tér vissza a legszörnyűbb rémálmom, ami az elvesztésed gondolatával üldöz. Azt szeretném, ha tudnád, hogy soha nem akarlak elveszíteni, mert nélküled nem vagyok képes élni, mert te vagy a szívem és a lelkem, az emberségem és az életem. Nem tudok elképzelni egy olyan világot, amiben te nem vagy benne.

És akármi is legyen velünk a jövőben, azt megígérem, hogy mindig is szeretni foglak, teljes szívemből, s ez végre az első olyan ígéretem, amit biztosan be tudok tartani. Soha, semmi nem tud rávenni, hogy ne szeresselek téged egy örökkévalóságon át és tovább. Csak te vagy nekem és esküszöm, hogy bármi történjék is, ha leszakad az ég, akkor is melletted fogok állni és nem fogom elengedni a kezed, amíg élek. Azért mert szeretlek, azért, aki vagy, és azért, mert te vagy végzetem, az egyetlen és pótolhatatlan, mert téged szánt nekem a sors. - Elena szemei megteltek könnyekkel, ahogy Damon vallomását hallgatta, s szavak híján inkább csak megszorította a férfi kezeit, amelyek az övéiben nyugodtak.

- Damon, neked is köszönjük ezeket a varázslatos szavakat, melyekkel a szerelem öltött testet. Most pedig eljött az ideje, hogy hivatalosan is elfogadjátok egymást házastársaknak. Megkérlek benneteket, hogy válaszoljatok őszintén, teljes szívetekből a kérdésre, majd húzzátok egymás az ujjára ezeket a gyűrűket - mutatott két arany karikagyűrűre, amely egy kis, vörös hordozópárnán pihent. - Elena - szólította meg a lányt a lelkész - elfogadod az itt megjelent Damon Salvatore-t törvényes férjedül, társadnak egy életen át, megesküdve, hogy mellette leszel, szerelemben és szeretetben, egészségben és betegségben, örömben és szomorúságban, boldogságban és fájdalomban, egy örökkévalóságon át? - Elena kihúzta magát, s arca ragyogott, ahogy felelt:

- Igen - mondta, majd megfogta a jobb oldali gyűrűt és lassan a vele szemben álló Damon ujjára húzta. Amikor ez megvolt, büszkén, ugyanakkor biztatóan rámosolygott.

- És te, Damon, elfogadod Elena Gilbertet törvényes feleségedül, társadnak egy életen át, megesküdve, hogy mellette leszel, szerelemben és szeretetben, egészségben és betegségben, örömben és szomorúságban, boldogságban és fájdalomban, egy örökkévalóságon át? - Damon Elenára pillantott, mielőtt válaszolt volna:

- Igen - jelentette ki ő is, sziklaszilárd hangon. Ezután kezébe vette a másik gyűrűt, és nagy odafigyeléssel Elena ujjára csúsztatta azt.

- Akkor ettől a pillanattól kezdve házastársak vagytok Isten nevében - kiáltott fel William, az égnek emelve a kezét. A két szerelmes elmosolyodott, ahogy újból egymásra néztek, majd pedig Damon előrehajolt s egy gyengéd csókkal köszöntötte újdonsült feleségét.

XOXO

Nagyjából egy órával később, miután elbúcsúztak Williamtől, Damon és Elena azon kapta magát, hogy a házuk előtti kis füves részen, hangtalanul táncolnak az odabentről kiszűrődő zenére. Elena karjaival szorosan átkulcsolta Damon nyakát, míg a férfi a lány csípőjén nyugtatta a kezét. A tudat, hogy ez életük első tánca férj és feleségként, még szebbé varázsolta az amúgy is meghitt pillanatot. Lágyan, egymás tekintetében elmerülve ringatóztak a dallamos muzsikára, amely tökéletes passzolt egész napjuk témájához.

My love,

There's only you in my life
the only thing that's right


My first love
You're every breath that I take
you're every step I make


And I
I want to share
All my love with you


No one else will do...

Damon lassan lejjebb hajtotta a fejét, és egy gyengéd csókot lehelt Elena arcára. Ajkai még sokáig időztek ott, csak azért, hogy érezhesse szerelme bőrének semmihez sem hasonlítható érintését.

And your eyes
Your eyes, your eyes

They tell me how much you care
Ooh yes, you will always be
My endless love

Two hearts,
Two hearts that beat as one
Our lives have just begun 

Elena most Damon mellkasára hajtotta fejét, s egyenletes szívdobogását hallgatva mozgott tovább a dallamra. Eközben Damon egyik keze a hátára siklott és lassan simogatni kezdte azt.

And Forever
I'll hold you close in my arms
I can't resist your charms
 
And love
ohh love

I'll be a fool
For you,
I'm sure

You know I don't mind
Oh, you know I don't mind
'Cause you,
You mean the world to me
Oh
 
I know I know I've found in you
My endless love
 
Oooh, and love Oh, love
I'll be that fool
For you,
I'm sure  
you know I don't mind

Oh you know-
I don't mind   

And, YES
You'll be the only one
'Cause no one no one can deny
This love I have inside
 
And I'll give it all to you
My love My love, my love  
My endless love 

Amikor a szám véget ért, ők is megálltak, de ugyanúgy ölelve a másikat, mint tánc közben. Egyetlen pillanatra sem szakították meg a szemkontaktust, hiszen egyikőjük sem bírt elszakadni a látványtól, amelyet szerelemmel teli tekintetük nyújtott. Aztán Elena lefejtette az egyik kezét Damon nyakáról, majd végigsimította vele a férfi arcát. Ezután kicsit felemelte a fejét, pont annyira, hogy könnyedén elérje Damon ajkait, majd egy rövid, de annál érzelmesebb csókot lehelt a szájára.

- Szeretlek, Damon Salvatore. - Damon halványan elmosolyodott, továbbra sem bírva betelni az előtte álló nő szépségével.

- Én is szeretlek, Mrs. Salvatore - suttogta vissza, nagy, erős karjaival védelmezően átölelve élte szerelmét, akit immáron a feleségének nevezhet.

Végeláthatatlan boldogságukban egyikőjük se vette észre a fák mögött ólálkodó, pulóveres alakot, aki már jó ideje figyelte őket, undorral vegyes helytelenítéssel az arcán. Most is éppen egy fa mögött rejtőzve, összeráncolt homlokokkal bámulta az ölelkező szerelmeseket, amikor is egy hang szólalt meg az erdő sötétségéből.

- Fáj, nemde Stefan? - Stefan rémülten pördült meg, tágra nyílt szemeket meresztve a jövevényre, aki lassan előrelépett, és levette a csuklyát a fejéről.

A következő rész tartalmából...

Következik a harmadik évad! (2013.09.09)

II. évad, bónuszfejezet >>>

Íme, a második évad befejező része! Nagyon remélem, hogy mindenkinek tetszett a finálé, meg úgy az egész évad is. Hosszú, rögös út vezetett idáig, és nagyon boldog vagyok, hogy sikerült, pontosan úgy, ahogy terveztem.
Szeretnék mindenkit megkérni, aki ezt most olvasta, hogy ha rendszeres véleményíró, ha nem, tiszteljen meg azzal, hogy akár egy szóval is, de kifejezi érzéseit ezzel a résszel, vagy akár az egész történettel kapcsolatban. Tudom, hogy vannak úgynevezett "csendes" olvasóim, elsősorban hozzátok szólok. Irtózatosan boldoggá tennétek akár csak egy rövidke kommenttel is, hiszen megmutatnátok, hogy itt vagytok és elmondanátok a véleményeteket is. Fogalmatok sincs, mekkora öröm nekem minden egyes megjegyzés, hiszen innen tudom meg, érdemes mindaz erőfeszítés, amit belefektetek ebbe az egészbe. Nektek csak egy perc az életetekből, nekem viszont a világot jelenti. Kérlek tehát titeket, hogy tegyétek félre a megszokást, és ez egyszer írjatok nekem néhány szót, ha úgy gondoljátok, érdemes rá a történet. Tényleg elég csak egy "hé, itt vagyok én is". Nagyon köszönöm, hogy megteszitek ezt nekem.
Azoknak, akik a bónuszrészről kérdeztek, örömmel jelenthetem be, hogy úgy döntöttem, lesz egy ráadás fejezet valamikor szeptember elején. Témája: a nászéjszaka (igen, 18+-os lesz!). Erről majd bővebben később.
A harmadik évad pedig szeptember 9-én, hétfőn kezdődik majd. Információk és ismertető augusztus végén lesz közzétéve. Kérem addig a türelmeteket, és javasolni tudom, hogy az Összetörve című történetet is kövessétek figyelemmel. 
Ha bárkinek bármi kérdése van, komment útján, vagy esetleg Facebookon nyugodtan felteheti nekem, mindenképpen válaszolok. Elvárásokról, benyomásokról, elképzelésekről is beszámolhattok, bármiféle véleménynek nagyon örülök.
Köszönöm nektek, hogy eddig is velem tartottatok ezen a Végzetnek nevezett hullámvasúton. Megígérem, hogy harmadik évad legalább ennyire izgalmas, romantikus, drámai hatású lesz, mind az első kettő. Várlak benneteket vissza szeptemberben.
Hatalmas nagy ölelés a legeslegjobb Olvasóknak!
HexiTVD