Sunday, July 24, 2016

3x08 Az elme hatalma

Ezennel hadd köszönjem meg mindenkinek, aki ezeket a sorokat olvassa. Ti vagytok a türelem bajnokai! Nagyon köszönöm, hogy kibírtátok ezt a két-két és fél évet, ami eltelt az előző Végzet- rész óta. Remélem, a folytatás nem okoz csalódást és ígérem, ezúttal nem kell sokat várni az új részekre. Javaslom, hogy olvassátok vissza az előző fejezeteket, hogy frissebb memóriával vessétek be magatokat ebbe a 4700+ szóba! :) Jó szórakozást! 

VIII. fejezet - Az elme hatalma


- Egy vadász! - Egy vadász...

"Még évszázadokkal ezelőtt, apám boszorkányai előszeretettel átkoztak meg egyszerű embereket, akiket démonok szálltak meg. Árnyékvadászoknak hívtuk őket, és az volt a feladatuk, hogy elpusztítsák a vámpírokat. Ugyanakkor köztük egyetlen olyan sem volt, mint Connor, akit egyfajta védelmi vonal védett. De erős ellenfelek voltak, és nehezen legyőzhetőek. Sok vámpír vált az áldozatukká."

- Egy vadász! - visszhangzott e két szó a levegőben. Rövid, tömör mondat volt ez, mégis, tornádó módjára söpört le a döbbent társaságra, felkavarva érzéseket, gondolatokat...életeket. Stefan is ezt érezte, ahogy elégedett arccal pillantott végig a többieken, akiknek arcán egytől egyik hamiskás, hitetlen döbbenet ült. Kivéve egyét, persze: Logant, aki kifejezéstelen arccal meredt a plafonra, jóformán sztoikus nyugalommal elterülve saját vérében. Barna szemében sem szégyen, sem megbánás, sem fájdalom, sem harag, sem düh nem volt..sőt, gesztenye színű tekintete üres volt, semmitmondó, mintha nem is élne igazán. És valóban, csupán mellkasának egyenletes mozgása jelezte még, hogy él.
Az ifjabb Salvatore kihűlt szívét egyszeriben melegség öntötte el szenvedő ellenlábasa által - a tudat, hogy a férfi, akit egyetlenegy, mégis túl sötét okból gyűlölt, alig pár percre van attól, hogy végre, az ő kezei által kilehelje lelkét, nyers örömmel töltötte el. Szinte látni vélte maga előtt, ahogy ő, Stefan Salvatore, az örök győztes megöli a világ legerőteljesebb vadászát, ezzel kiszabadítva a palackból a valódi szörnyeteget.

Arról azonban fogalma sem volt, hogy az a bizonyos szörnyeteg anélkül is a felszínre tud törni, hogy valaki az életére akarna törni.

Logan orrából vér folyt, miközben hörögve, sűrű nyögések közepette, verejtéktől verve feküdt a földön. A fájdalom úgy égette a testét, mint tapasztalatlan torkot az első korty pálinka: olyan volt, mintha tűz gyulladt volna valahol mélyen, belül a szerveiben, amely aztán átterjedt minden egyes porcikájára. A lángok, ahogy elharapództak, őrjöngve nyaldosták testének legapróbb négyzetmilliméterét, mintha földig akarnák égetni a férfit. A vámpír agyába bevillant, hogy itt most nem egy erdőtűzről volt szó, ahol szimplán ki kell hívni a tűzoltókat, hogy fékezzék meg a lángokat. Nem, itt most egész pontosan őt mardosta a tűzképű fájdalom, ami szemmel láthatólag addig akarta kínozni, míg ő bele nem hal. 
Játékszer lettem, villant Logan eszébe, egy igazi szörnyeteg játékszere. Ijesztő egy gondolat volt; hátborzongatóbb, mint egy horrorfilm. A saját testem rabja vagyok. Fogoly. Logan üvöltött, ordított, mint akit nyúznak, de egyetlen hang sem jött ki kiszáradt torkán. Szinte érezni vélte, ahogy belsőjében ádáz csatát vív két titán: a sötétség alaktalan harcosa és az ő ősrégi lelke - már ha volt neki egyáltalán olyan. 
A férfi lehunyta szemét, hátrahajtva a fejét a mocskos salakba. Ebben a csatában ő nem győzhet; hát minek nehezítse meg akkor a visszafordíthatatlant?
- Nem adhatod fel, Logan - szólalt meg akkor hirtelen egy alig hallható női hang. De akármennyire zúgott is a füle, Logan megértette a szavakat, amelyeket alig egy leheletnyire suttogtak el mellette. A hangot szinte azonnal egy érintés követte: egy kéz simította végig ziháló, hullámzó mellkasát, egyenesen a szíve fölött pihenve meg. Ő nem bírta kinyitni a szemét, csak feküdt, reszketve, kínok között, és azt kívánta, bárcsak elhihetné, hogy létezik más lehetőség azon kívül, hogy FELADNI. - Kapaszkodj abba, ami azzá tesz, ami vagy. Ne hagyd, hogy mások irányítsanak.

Logan azonban hiába küszködött, hogy magában tartsa az ádáz szörnyeteget, akit eddig olyan nagy sikerrel tudott kordában tartani. Már érezni vélte, ahogy agya elködösül, látóterére függöny hullik, izmai megfeszülnek és teste fölött átveszi az irányítást az idegen, akit mégis olyan jól ismert...

De abban a pillanatban, amikor Logan elméjére ráborult a sötétség, Damonére - aki eddig megkukulva állt, mint a kisgyerek az állatkertben - világosság ragyogott fel, és kihasználva testvérének pillanatnyi figyelmetlenségét, ami abból adódott, hogy az még mindig bejelentésének mámorában fürdőzött, az idősebb Salvatore egy velőtrázó üvöltés kíséretében rávetette magát az öccse hátára. Stefant váratlanul érte a támadás, és elvesztette egyensúlyát: miközben ő Damonnel együtt a földre esett, Jennát kénytelen volt elengedni. A nő egy bennszakadt sóhajjal csúszott le a földre, gyarapítva ezzel a kifeküdt vámpírok számát a konyhában.
Damon közben magán kívül, őrjöngve püfölte az öccsét, aki továbbra sem tért magához, még annyira sem, amennyire egy olyan valaki tudatánál lehet, akiből az élő szuszt is kiverték.
- Te utolsó, hazug seggfej! - mennydörögte Damon, miközben jelmezének gallérjánál megragadta Stefant, és egyenesen a falhoz vágta. A vámpír pedig pontosan egy szekrény közepébe csapódott be, szilánkosra törve a saját csontjait, valamint a szekrényben lévő két tucat kristálypoharat. Azonban hiába volt már teljesen kiütve, Damonben csak ekkor gyulladt ki igazán a harci kedv, és újult erővel ütni, rúgni, verni kezdte Stefant, aki úgy gurult ide-oda, mint valami pöttyös labda. Olyan harag tombolt Damonben, mint egy pusztító trópusi vihar, ami nem kímél se jót, se rosszat; és ez a düh, amit az öccsére zúdított, teljesen elvakította, elvette a józan eszét, és csak azt suttogta a fülébe, hogy addig nem állhat meg, amíg nem fizet vissza minden egyes szörnyűségért, amit Stefan elkövetett. És talán meg is tette volna, ha valahol, pár lépéssel mögötte nem ébred fel egy új, veszélyes szörnyeteg: Logan, aki eddig látszólag magatehetetlenül, félájultan, hátán egy tátongó, vérző zsebbel feküdt a földön, egyszeriben felpattant. Mellkasából vérfagyasztó, állatias üvöltés tört elő, ahogy felegyenesedett. A hang betöltötte az egész szobát, sőt, még a két verekedő testvér mozdulatai is megálltak a levegőben a hallatára. Damon rosszat sejtve sandított a háta mögé, s meglepetésében majdnem hátraesett, amikor megpillantotta az előtte álló - vagy inkább tornyosuló? - Logant. Már ha azt a lényt egyáltalán Logannak lehetett nevezni: arca egy rémes vicsorgás torzította el, izmai megfeszültek, egykor mély barna, vidám szemei most olyan sötétek voltak, mint egy hideg, téli éjszaka, ahogy vérben forogva meredt a két testvérre. Az idősebb dermedten pislogott a vérbeli vadászra, egy csapásra megfeledkezve az öccséről, és az az egyetlen pillant elég volt Stefannak ahhoz, hogy teljesen észrevétlenül köddé váljon: hangtalanul slisszolt ki a nyitva hagyott bejárati ajtón, egyedül hagyva a bátyját a tomboló vadásszal.
- Ez nem lehet - suttogta Damon, ahogy Logan egy lépéssel közelebb ment hozzá. - Logan, ez nem te vagy, te nem akarsz minket bántani.
- Mit tudsz te, Damon? - szólalt meg az. Hangja valamivel mélyebbnek tűnt. - Nőket bolondítani az ágyadba? Megszelídíteni vérfarkasokat? Könnyes beszédeket mondani temetéseken? Te csak a felszínt kapargatod, barátom: gyenge vagy még vámpírnak is. - Damon igyekezett megőrizni higgadtságát, mert sejtette, vakmerőséggel nem mehet semmire. Logan jóval idősebb, ezért sokkal erősebb volt, mint ő, értelmetlen lett volna harcba bocsátkozni vele, amíg nem volt muszáj. Időt kellett nyernie, bár fogalma sem volt, mi segíthetett volna neki a szerencsén kívül.
- Ki tette ezt veled? - Logan felnevetett, továbbra is követve a lassan hátráló Damont.
- Azt hiszed, elmondom? Hát nem fogom, még úgyis, hogy tudom, két percen belül halott leszel, és nem leszel képes bárkinek is tovább mondani.
- Miért kell neked az Ősi Mágia Könyve?
- Neked miért kell? - érkezett a kitérő felelet. Damon látta, hogy a kérdéseivel valószínűleg nem sokra megy, de talán éppen annyi időt nyer vele, amennyire szüksége van. 
- Ismerted Connort.
- Ismertem - hagyta helyben Logan. - Hogyne ismertem volna. Sokat tanultam tőle, nagyszerű vadász volt. Százával pusztította a vámpírokat, amíg Elena nem rondított bele a sormintájába.
- Én öltem meg - közölte szárazon Damon.
- Szerencséd volt - vágta rá a vadász. - Egy ujjal sem tudtál volna hozzáérni, ha nincs Elena szánalmas trükkje azzal az elme-manipulációval, vagy mivel. Tudom is én.
- Nem állítottál meg minket akkor. Miért?
- Ha azt gondolod, hogy az időhúzás megmenti az életedet, nagyot tévedsz - csóválta a fejét Logan. Eközben már majdnem egy egész kört leírtak a konyha kerül, pontosan, ahogy Damon akarta. A konyhapult egyik fiókja tele volt pakolva karókkal, és ő most éppen egy kézmozdulatra állt tőle.
- Meglátjuk - válaszolta a mosolyogva, a következő másodpercben pedig villámgyorsan kirántotta a fiókot, és egy szempillantás alatt egy karót döfött Logan hasába. A szörnyeteg üvöltött, először megtorpant, majd térdre esett, némiképp legyengülve. - Hát jól van - zihálta, eszelősen csillogó szemekkel nézve fel Damonre -, legyen, ahogy te akarod. - Logan kitépte a gyomrából a karót, majd Damonre vetette magát, mindezt olyan gyorsan, hogy emberi szem nem tudta volna felfogni. A két vámpír átesett a konyhapulton, onnan le a földre, ahol puszta kézzel kezdték püfölni egymást. Damonnek erőteljes déjà vu érzése volt: nem is olyan régen, alig egy évvel korábban Alarickal birkózott egy nagyon hasonló helyzetben. Természetesen Logan, akárcsak korábban Ric, hamar felülkerekedett, miután sikeresen beledöfte a gyomrából kihúzott karót Damon felkarjába. Amaz, egy mozdulattal megszabadulva a fától, a mellette fekvő flambírozó lángpisztolyért kapott, amit a dulakodás kitörése előtt Jenna akart használni a desszerthez, és Logan arcába irányította azt: a vadászt váratlanul érte a tűz, de hihetetlen gyorsaságának köszönhetően kitért előle, mielőtt az kiégethette volna a szemét, és a következő pillanatban már az ő kezében volt a karamellizáló. Damon üvöltött, ahogy a lángok elérték az arcát, szinte érezni vélte, ahogy kiég haja. Igyekezett a hasára fordulni, ami nagy nehezen sikerült is, azonban Logant nem tudta lerázni magáról. Lángszóró nélkül ugyan, de a verekedés folytatódott. A hatalmas felfordulásban ráadásul melléjük keveredett a kandallóhoz használt piszkavas, így Logan, megfékezve Damon "ellentámadását" beledöfte azt ellenfele lábába. Az idősebb Salvatore hatalmasat üvöltött, ugyanis a rúd a sípcsontján keresztül hatolva a csempébe fúródott, szó szerint odaszögezve a földre. Rögtön tudta, hogy így elég nehéz lesz megállítania az őrjöngő vadászt.
- Na szép - vigyorgott Logan, aki kiegyenesedett és a cipőjével éppen a tehetetlen Damon arcát pofozgatva. - Megmondtam, hogy az időhúzás... - Ebben a pillanatban Logan torkára fagyott a szó: egy állatias üvöltést hallatva a fejéhez kapott, majd eltorzult arccal, mind aki a saját fejével viaskodik, iszonytató hangon morogva térde rogyott és vonaglani kezdett. Damon tátott szájjal, teljesen értetlenül figyelte, ahogy a szőke vadász majd' letépi a tulajdon fejét, miközben úgy rángatózott a földön, mint egy epilepsziás. Aztán eltelt néhány másodperc, és Logan teste elernyedt, és a férfi immár mozdulatlanul hevert a hideg kövön, alig félméterre Damontől. Hogy meghalt -e vagy csak eszméletét vesztette, Damon nem tudta megállapítani, de abban az állapotban az is nehéz volt, hogy nyitva tartsa a szemét.
- Micsoda? Mi történt? - nyögte. Teste minden egyes pontja sajgott, talán még a szemöldöke is. Irtózatosan nehézkesen emelte fel a fejét, hogy kileshessen a konyhapult mögül. Amikor meglátta Bonnie-t, felsóhajtott. - Hála Istennek - nyögte, és visszahanyatlott a földre.
- Mi a fene történt itt?  - kiáltott fel Bonnie, rémülten pislogva körbe. - Miért fekszik mindenki a földön?
- Üdv a csatatéren - közölte Damon két zihálás között. - Megtennéd, hogy kihúznád a piszkavasat a sípcsontomból? Eléggé ide vagyok szögezve.
- Te jó ég - húzta el a száját a boszorkány, amint közelebb lépve megpillantotta a Damont a csempéhez szögező vasrudat. A gyomra felfordult a látványtól, és csak csukott szemmel mert közelíteni a vámpírhoz, nehogy kidobja a taccsot.
- Csak húzd ki, mert marha kényelmetlen - unszolta Damon.
- Igyekszem, igyekszem. - Bonnie rámarkolt a piszkavasra, vett egy mély levegőt, és kirántotta azt a vámpír lábszárából.
- Kösz - hálálkodott Damon, miután újfent visszahanyatlott a földre. Sérülése már el is kezdett begyógyulni. - Mit csináltál vele?
- Kiégettem az agysejtjeit - vont vállat Bonnie, de az apró mosoly az arcán egy kisebb büszkeségre utalt. - Túléli, de az eltart egy darabig, amíg regenerálódik. Talán egy egész nap is kell hozzá. Most pedig hallani akarom, mi történt itt, kezdve azzal, miért akart megölni Logan.
- Logan egy vadász. - Damon olyan undorodva ejtette ki a szót, mintha azt monda volna, Logan emberi belső szervekkel táplálkozik.
- Hogy mi?
- Jól hallottad. Van egy vámpírvadász énje, amit ezek szerint megpróbált elnyomni magában. Stefan azért jött vissza, hogy leleplezze és megölje. Nem így sült el.
- A többiekkel mit csinált? - tudakolta Bonnie, letérdelve az ájult Elena mellé.
- Semmit, ez mind az öcsikém volt. A nyomorult aztán, amikor Loganre rájött a vadászhatnék, elmenekült - mondta Damon, ahogy leereszkedett a boszorkány mellé.
- Ő mégis honnan tudta, hogy Logan vadász?
- Fogalmam sincs. Ahogy látom, belekeveredett valami nagyon sötét dologba. - A vámpír felsóhajtott, végigsimítva Elena sápadt arcát. - Másodszor csúszott ki a kezem közül. Harmadszor nem fog.
- Damon, ő a testvéred... - Bonnie szava hirtelen elakadt, ahogy tekintete egy méretes vértócsán állapodott meg. - Te jó ég, az meg mi?
- Az? - bökött a tócsa felé Damon. - Ja, az Logan veséje - közölte közömbösen.
- Mindjárt hányok - fintorgott Bonnie. - Inkább felébresztem Jennát.
- Nagy baja nem esett, azon kívül, hogy Stefan majdnem kitépte a szívét. Ajánlj fel neki egy artériát, attól pillanatok alatt éber lesz!
- Jobb ötlet?
- A hűtő egyik fiókjában találsz tasakos vért, azt adj neki. - Bonnie bólintott, és a hűtőhöz ment, hogy szerezzen Jennának valami harapnivalót. Damon eközben továbbra is Elena mellett térdelt, és helyrerakta a kiugrott vállát, hogy az így össze tudjon forrni. A kés kihúzásához viszont ébren kellett lennie, különben félő volt, hogy rossz helyen találja el.
- Elena, Elena - sürgette Damon az ájultan fekvő lányt, remélve, hogy az hajlandó lesz minél hamarabb magához térni. - Gyerünk, Elena, ébredj fel! Hallod? - motyogta, kissé kétségbeesve simogatva felesége sápadt arcát. Ő egyelőre nem reagált, de mellkasa szabálytalan mozgása arra következtetett, hogy lélegzik. Miközben hallotta, hogy a háta mögött Jenna magához tér, úgy döntött, hogy radikálisabb módszerhez folyamodik: beleharapott a saját csuklójába és felajánlotta azt a feleségének. Elena három másodperc múlva hangosan felszisszent, miután Damon keze a szájáról a mellkasában álló késre vándorolt. Már a legkisebb érintés is rettenetes kínokkal ért fel, amelyek sehogy sem akartak szűnni. Damon fellélegezett - már csak annyi volt hátra, hogy kiszedje belőle a húsbárdot.
- Damon - zihálta a lány, riadtan pislogva a fölötte térdelő vámpírra.
- Nyugodj meg, nincsen semmi baj. Csak átszúrta a tüdődet - állapította meg rekedten Damon, miközben a lehető legóvatosabban elengedte a kést.
- Csak?! Baromira..fáj - hörögte Elena, erőtlenül szorongatva a férfi kezét.
- Most ki fogom húzni, 'Lena - mondta lassan -, úgyhogy próbálj nyugodtan maradni, mert nem akarom, hogy megsértse a szívedet. Annak meg nem örülnél, hidd el - tette hozzá, mire a lány csak bólintott. Damon kivárt egy pillanatot, és csak akkor markolta meg újra a kést, amikor érezte, hogy Elena testéből távozott némi feszültség.
- Háromra - motyogta, majd magában számolni kezdett: egy...kettő...három.
- Aaaaaa! - kiáltott fel Elena, fájdalomtól eltorzult arccal, amikor Damon kirántotta mellkasából a méretes kést.
- Semmi baj, Elena, most már jól vagy - nyugtatta meg a férfi, megkönnyebbülten mosolyogva a lányra, aki erőtlenül hanyatlott vissza a földre. A seb, amit a kés ejtett, még mindig vérzett, de szépen, lassan, elkezdett begyógyulni. Damon egy ideig még térdelt mellette és fogta a kezét, de aztán kisvártatva felállt. - Hozok neked vért. - Csakhamar vissza is tért, kezében a megígért tasakkal. Aztán csak várta, hogy Elena lassanként megigya, és csak ezután szólalt meg:
- Hogy érzed magad?
- Mint akinek éppen most szedtek ki egy kést a mellkasából - nevetett halkan Elena, miközben roppant óvatosan felült. A feje még kicsit zúgott, de a tüdőig hatoló, mély seb már a múlté lett. - Ugye mindenki jól van... Jenna?
- Itt vagyok - hallatszott a nagynéni erőtlen hangja Damon háta mögül, ami olyan messzinek tűnt, mintha két kilométerről és nem ötven centiről szólna. - Szóval élek!
- Hála az égnek... - Elena fel akart állni, hogy odamenjen hozzá, de Damon visszatartotta.
- Lassan a testtel. Minden rendben van, mindketten jól vagytok.
- A többiek?
- Sajnos nem mindegy alakult úgy, ahogy terveztük - ismerte be Damon, kertelés nélkül tálalva az igazságot. - Stefan elmenekült, amikor Logan rám támadt. Aztán megérkezett Bonnie és megsütötte Logan agyát, mielőtt az miszlikbe aprított volna. Jó kis este volt, nem?
- Logan rád támadt? Ez azt jelenti, hogy... Azt jelenti, hogy ő tényleg...? - Elena hangja elcsuklott, meg sem próbálta befejezni a mondatot.
- Pontosan azt jelenti.
- Azt jelenti, hogy mindenkit megmentettem a nagy, gonosz vadásztól - próbálta oldani a hangulatot Bonnie, aki leült barátnője mellé és megölelte őt. - Sajnálom, hogy nem tudtam korábban jönni. De legalább túléltük. Logan most egy darabig veszélytelen lesz, pont annyi ideig, hogy elzárjuk valahová.
- Ahogy mondod - bólintott Damon, mire Elena hirtelen hisztérikusan nevetni kezdett. - Mi van? - kérdezte riadtan. - Min nevetsz? A fenébe is, Elena, megzakkantál? - A lány keze a férfi arcára tévedt, szeretetteljesen végigsimítva azt.
-  Teljesen leégett az egyik szemöldököd - nevetett, kitapintva azt a néhány szálat, ami Damon bal szemöldökéből megmaradt. - A vámpír is odanyúlt, hogy megtapogassa szemöldökének hűlt helyét.
- Logan és a visszafelé elsült lángszóró - motyogta. - Áh, mindegy, mindjárt visszanő.
- Ijesztően nézel ki - jegyezte meg Bonnie. - Most talán nem kéne gyerekek közé menned.
- Két perc, és visszanyerem a szexi külsőm.
- Vele mit fogunk csinálni? - szólalt meg hirtelen Jenna, aki felállt, és odatámolygott a mozdulatlanul fekvő vadász testéhez.
- Bezárjuk a pincénkbe, teljes ellátással - grimaszolt Damon. - Reggeli, ebéd, vacsora. Sajnos nem túl nagy a választék, de cserébe korlátlan vasfű fogyasztás, kedvező áron. 
- Jól vagy? - tudakolta Elena, amikor odasétált a nagynénjéhez, aki üveges szemmel bámulta az előtte fekvő Logant.
- Nem, nem vagyok - rázta meg a fejét, viszonozva az unokahúga ölelését. - De majd jól leszek.
- Azt javaslom, húzzunk el innen - vetette fel Damon.
- Gyere velünk, ne maradj itt - fordult ismét Jennához Elena. - Nem szeretném, ha egyedül lennél.
- Én igazán...
- Kérlek, Jenna. Jobb lesz neked egy kicsit távol ettől a háztól - erősködött Elena. - És van egy csomó üres szobánk. Nem kell egyedül megbirkóznod ezzel.
- Rendben van - sóhajtott Jenna. Elena mosolygott, átkarolta Jennát és kivezette őt a csatatérré avanzsált Gilbert-házból. Damon pedig követte őket, fél vállán cipelve az eszméletlen Logant, azon gondolkozva, ki a nyavalya fogja mindazt összetakarítani, amit otthagytak a konyhában.

XOXO

- Gondolod, hogy biztonságos ott tartani? - kérdezte Elena, aki felhúzott lábakkal ült az ágyon, fejét a karjaira hajtva.
- Tuti - bólintott Damon, miután becsukta maga mögött az ajtón. A vámpír idáig azzal foglalkozott, hogy bezárja az ájult Logant a pincébe. - Ezek a kamrák kifejezetten hozzánk hasonló szörnyetegeknek épültek. Magától nem fog tudni kijönni, különben is gyenge, hogy bármihez kezdhessen.
- Biztos, hogy így sem tud ártani nekünk?
- Valószínűleg mire felébred, visszatér a normális állapotába. Olyan ez, legalábbis szerintem, mint a tudathasadás - sóhajtott Damon, keresztbe levágódva az ágyra. - Tudod, ez úgy működik, mint a te esetedben volt: nincs kapcsoló, hanem egyszer csak átveszi fölötte az irányítást egy másik én - a vadász énje, és olyankor nem önmaga többé, nem tudja irányítani.
- Szegény Logan - mélázott Elena. - Nem hiszem, hogy ő választotta volna ezt az egészet.
- Persze, hogy nem. Ugyanaz a valami vagy valaki, tudja a fene, kebelezte be, mint Stefant. Csak tudnám, mit, pontosabban kit keressek.
- Damon, ne ártsd ebbe bele magad. Így és éppen elég egy Salvatore, aki az alvilággal üzletel.
- Hiszen már régen benne vagyunk. Vagy már nem emlékszel Connorra?
- Akkor is, próbálj távol maradni ettől az egésztől. - Damon nem tűnt túl beleegyezőnek, de nem firtatta a dolgokat. Elenának fogalma sem volt, mi mindent hallgatott el előle, kezdve azzal az istenverte könyvvel, amit mindenki úgy kergetett, mint a Szent Grált.
- Szívem - kezdte lassan Damon -, úgy gondolom, hogy ez az egész nem véletlen. Nem véletlen, hogy Logan idejött. Nem véletlen, hogy Connor le akart vadászni minket. Nem véletlen, hogy megtámadtak Vegasban. Nem véletlen, hogy Stefan visszatért.
- Hát persze, hogy nem véletlen, de mire akarsz ezzel kilyukadni?
- Arra, hogy semmi irányításunk nincs a dolgok alakulása felett. Főleg, amíg nem tudjuk, pontosan ki tenyészti ezeket a vadászokat, és hogy pontosan hogyan lehet őket megölni. - Elena felemelte a fejét, kissé gyanakvóan vizsgálva Damont, aki éppen neki háttal állt, az egyik fiókjában turkálva. Furcsállta, hogy a vámpír egész végig nem nézett a szemébe.
- Van valami, amit nem mondasz el? - kérdezte hirtelen Elena.
- Nincs. Egyáltalán nincs - mondta végül. - Megyek, lezuhanyzom. - Elena csak bólintott, figyelve, ahogy a férfi eltűnik a fürdőszobában.

És egyikőtöknek meg kell halnia....meg kell halnia...
Damon erős légszomjjal kapott levegő után, ahogy zihálva felült az ágyban. A sötét hálószoba körvonalai elmosódtak, Elena halk szuszogása az ágy másik felén pedig egyszeriben olyan erősen tombolt a fülében, mintha egy elefántcsorda kellős közepére vetődött volna; homloka verejtéktől volt nedves, mint aki megázott a nyári viharban, fejében pedig egyre csak ismétlődtek álmának utolsó szavai: ...meg kell halnia....meg kell halnia....meg kell halnia... 
A férfi mélyet sóhajtott, idegesen túrva bele kócos, éjfekete hajába. Az a gúnyos, mégis figyelmeztető női hang egyszerűen beköltözött a fejébe, mint egy gagyi nyári sláger, és nem tudta kiverni onnan. Pontosabban nem tudott elvonatkoztatni a megérzéstől, hogy ismételten egy jövőről szóló vízióról van szó.
- Jól vagy? - szólalt meg egy halk, álmatag hang valahol a háta mögött. Damon hátrapillantott, s tekintete találkozott Elena aggódó, lágy barna szemeivel. Elbűvölő szempárjának csillogása még a sötétben is jól kivehető volt számára.
- Igen - felelte habozva Damon, miközben lassacskán újfent leereszkedett a matracra. Hangja bizonytalanul csengett, akármennyire is próbálta megszilárdítani azt.
- Legközelebb meggyőzőbben állítsd - jegyezte meg Elena, miközben kezeit kiszabadította a takaró alól, hogy végigsimítsa Damon arcát. Felesége érintése nyugtatólag hatott a férfire, és merev izmai lassan kilazultak, ahogy a lány egyenletesen masszírozni kezdte a vállát és a nyakát. - Feszült vagy és tudom, hogy valami bajod van. Mondd el; hátha könnyebb lesz - kérte csöndesen, pillantását végig Damon arcára fókuszálva.
- Igazából csak annyi az egész, hogy van egy visszatérő vízióm - válaszolta végül Damon, bár valamiért kellemetlenül érezte magát, még Elena társaságában is. Úgy érezte, nem helyes terhelni ehhez hasonló baromságokkal, volt neki elég baja enélkül, szóval egyáltalán nem hiányzott neki, hogy a megzakkant férjének hallucinációval is foglalkozzon.
- Visszatérő víziód? - vonta fel a szemöldökét meglepetten Elena. - Mégis miről?
- Áh, csak arról, hogy valaki meg fog halni...megint. - Damon arca egy gúnyos, kesernyés mosolyra húzódott. - Mert meg kell halnia. - Elena kezei, amelyek eddig fáradhatatlanul masszírozták Damon nyakizmainak csomóit, egy pillanat alatt megdermedtek.
- Azt hittem kettőnk közül én vagyok az, akinek rémálmai vannak egy horrorfilmtől - jegyezte meg, s habár hangjában volt némi erőltetett könnyedség, szavai mégis súlyosan csengtek. Damon csupán grimaszolt, majd lehunyta szemeit, ahogy Elena ujjai újból a vállára fonódtak, tovább masszírozva azt.
- Valódinak tűnt - suttogta. - Túlságosan is. És nem ez az első alkalom, hogy látom, előjött már korábban, hetekkel ezelőtt, de valamiért eddig nem volt ilyen élesen csengő, ennyire valóságos.
- Mit láttál, egész pontosan? - Elena forró lehelete játékosan csiklandozta a férfi borostás arcát, miközben a lány közelebb húzódott hozzá, hogy jobban elérje a hátsó nyakizmokat is. Damon sűrű, sötét szempillái megrebbentek, de nem nyíltak fel; csupán csak jelezték, hogy a vámpír értette a kérdést.
- Vak voltam - közölte hirtelen, arcán egy újabb fintorral. - Minden...
- Lazíts - utasította halkan, de komolyan a felesége, mire Damon kénytelen volt kissé elengedni magát.
- Minden sötét volt...csak a hangját hallottam, ahogy azt ismételgeti: És az egyikőtöknek meg kell halnia.
- Milyen volt a hangja?
- Kárörvendő, mézes-mázos...női.
- De nem ismerted fel.
- Nem - rázta a fejét Damon, mélyet sóhajtva. - Normál esetben magasról tennék erre az egészre, de az utóbbi idők eseményeinek fényében azon se lepődnék meg, ha kiderülne, hogy létezik a fogtündér. - Elena csendesen nevetgélt, ujjaival gondosan megdolgozva minden egyes csomót, amit férje vállában talált. Ha Damon meg tudta őrizni a humorát, akkor nem lehetett olyan nagy a baj, gondolta.
- Nézd, Damon, azt nem tudhatod, hogy tényleg rémálmokat látsz, vagy csak láttatják veled. Ez az egész hihetetlen közeg, amibe Stefan belekerült, nem fog egykönnyen lemondani rólunk - állapította meg Elena, majd kezeit a férfi arcára csúsztatta. - De ez nem jelenti azt, hogy hatalmuk van felettünk, sem azt, hogy győzni fognak. - Damon válaszul a szemét forgatta, kissé hitetlenkedve. - Vagy, ha engem kérdezel, csupán arról van szó, hogy egyszerűen túl öreg és rozoga vagy, és ezért vannak furcsa vízióid. Pedig ha rám hallgattál volna, és bevetted volna azt a gyógyszert, amit hirdettek a tévében...
- Hé, találkoztál már velem? Ellenállhatatlan, szexi, dögös, na de öreg?!
- Naná, nézd már meg milyen ráncok vannak a szemed körül! - kontrázott Elena, ujjaival végigsimítva az említett, sima és hibátlan területet. - Amikor nevetsz, olyan vagy mint egy vén szatyor - folytatta, gyengéden továbbhúzva Damon szájának vonalát, mosolygásra késztetve a férfit. - Sőt - tette hozzá -, a hajad már nem is olyan fekete, mint régen - napról napra több az ősz hajszálad!
- Elena - szakította félbe vészjóslóan Damon, azonban felesége egyre jobban belelendült.
- Most, hogy szóba került, nem árt figyelmeztetnem téged, hogy ha ilyen tempóban folytatod az öregedést, le foglak cserélni egy fiatal, napbarnított, kigyúrt pasira, aki legalább százötven évvel fiatalabb, mint te...Nem is tudom, a szomszédék kertésze elég jó partinak tűnik...
- E-LE-NA! - dalolta Damon, ezúttal olyan hangosan, hogy a lány kénytelen volt berekeszteni elmés monológját.
- Hm?
- Jó munkát végeztél - mosolyodott el elismerően Damon.
- Tudom - nevetett Elena, ragaszkodóan férje teste köré fonva karjait, miközben fejét annak mellkasába fúrta. Damon arcán csak szélesebbre húzódott a mosoly, ahogy egy puszit nyomott a karjában fekvő lány homlokára, aki éjjel háromkor is képes volt csomót kötni a gyomrára egyetlen pillantásával, levenni őt a lábáról egyetlen szavával és megnyugtatni őt szájának egyetlen mosolyával.

És, habár az a baljós előérzet, ami benne ébredt, nem múlt el, azon az éjjelen nem gyötörte tovább a rémálom.

XOXO

Abban a pillanatban, hogy a bátyja újra lehunyta szemeit, az öccse ébredését egy elfúló, fájdalmas nyögés jelezte. Az eddig természetellenesen kicsavarodott nyakának izmai jóformán sikítva tiltakoztak, amikor a férfi megpróbálta egy rántással helyretenni a sérült végtagot. A vámpír nyaka egy nagy ropogás kíséretében csak helyreállt, de az azzal járó fájdalom egy újabb, erősebb szisszenést erőltetett ki Stefanból, aki csak akkor érezte meg a kezére feszülő, erős kötelek szorítását. És az nem volt elég, hogy kezei össze voltak kötözve, a tekintetére is vaksötét fátyol hullott - szó szerint. Ahogy megpróbálta kinyitni a szemét, hosszú szempillái nem tudtak felnyílni, pusztán csak a durva szövetet súrolták, ami ideiglenesen megfosztotta őt a látásától. Természetesen hiába feszegette a kezét bénító köteleket, azok nem engedtek, s Stefan kénytelen volt megmaradni a tudatlan, idegesítő vakságban, ami körülvette őt. Egészen addig a pillanatig, amíg valahol a közelben egy ajtó nehézkes nyikorgása nem ütötte meg fülét, amelyet a hirtelen beszűrődő, gyér fényen kívül egy pár láb ruganyos mozgása is követett. Az illető olyan halkan járt, hogy még a felturbózott szuperhallás is alig volt elegendő ahhoz, hogy hanggá formálódjon Stefan fülében.
- Nocsak, Csipkerózsika, felébredtél? - szólalt meg egy gúnyos szoprán, amely minden bizonnyal a halkan mozgó emberé lehetett. Nem kellett főiskola ahhoz, hogy Stefan felismerje a hangot. Talán már túl sokszor hallotta azt az elmúlt hónapokban, hogy egykönnyen elfelejtse furcsa csengését.
- Mit művelsz velem? - mordult a jövevényre a megvakított vámpír, remélve, hogy jó irányba fordult, amikor a vele szemben álló alakhoz beszélt.
- Ezt én is kérdezhetném tőled, Bel Ami - csilingelte negédesen a hang, amelynek tulajdonosa olyan feltűnően szórakozott jól a székhez kötözött férfin, mintha csak egy Adam Sandler - filmre ült volna be egy ötliteres pattogatott kukoricával az ölében. - Elárultál, Stefan. És meglepő módon ez nem késztet arra, hogy fel-alá ugráljak örömömben.
- Én...én nem árultalak el - hörögte Stefan száraz torkán keresztül. - Kényszerítettek arra, hogy... - A férfi azonban nem mondhatta tovább, mert egy mutatóujj némította el mozgó ajkait.
- Ssss - csitította a női hang. - Nem érdekel a magyarázatod, Steffie - tette hozzá gúnyosan, előszeretettel használva a Damon által kitalált becenevet. - Zakatol a kis szívecskéd, nemde? Szerintem ez mindent elárul. - Stefan elképedve csukta be a száját, és abban a pillanatban, hogy figyelmét felhívták rá, ő maga is meghallotta az egyre erősödő, ütemes dobszólót: a szíve, amely hónapokig néma volt, mint egy sír, amely egyetlen kósza dobbanást sem engedett meg magának, egyszeriben újra dobogni kezdett. A hang erős volt, élettel teli, mi több, ijesztően valódi, sőt, kijózanító. És ez nem jelentett egyebet, mint...
- Tehát visszatértek az érzéseid - jegyezte meg a nő, aki ezúttal lassú köröket írt le a fogoly körül. - Annyi baj legyen, legalább jobban fáj majd, amikor az egyik Salvatore a Túlvilágra távozik... - Stefan rémülten kapta fel a fejét, jobbra-balra pislogva a szemfödél sötétjében. Habár a fülére nem borult bénító kötés, mégis rimánkodott azért, hogy az előbbi mondatot csak rosszul hallotta és valami nagyon más hagyta el Johanna száját.
- Nem, nem, nyuszifiú, nem hallottad rosszul - hallatszott nevetés úgy öt lábnyi távolságról. - Így vagy úgy, de egyikőtöknek meg kell halnia.


A következő rész tartalmából...  Miután visszatértek érzései, Stefan igyekszik az ismeretlen hatalom ellen harcolni, ami viszont nagy erővel próbálja beszipolyozni őt. Damon rájön, hogy álmai mit jelentenek, és egy egyértelmű üzenet után nem lát más megoldást, mint a testvére után menni. Bonnie felajánlja segítségét Damonnek, aki megoldást keres, hogy Elena ne tudjon utána menni veszélyes küldetésén.

Te jó ég, úgy örülök, hogy végre napvilágot látott ez a fejezet. Nem állítom, hogy nagyon jó lett, mert nem akarok hazudni, de arra talán elég, hogy továbbvigyen minket a történetben. Annak ugyanis még nagyon messze van a vége. Nos, ezúttal is várom a véleményeteket - írjatok nekem, és pipáljátok ki az 'Elolvastam' boxot! Köszönöm és ölelés!

1 comment:

  1. Szia Hexi!
    Bocsi h ilyen későn írok, de sokat dolgoztam, és most jutott csak időm elolvasni. Nagyon jó lett, mint mindig és nagyon várom a folytatást! :)

    ReplyDelete

Tetszett? Nem tetszett? Kommentelj! Minket érdekel a véleményed.