Tuesday, July 19, 2016

A belső hang - Prológus

Először is, boldog nyarat mindenkinek! Itt az idő, nem kell tovább várni, megérkezett A belső hang első része. Túl vagyok az érettségin, a felvételiken, úgyhogy remélhetőleg nem kell majd sokat várnotok a folytatásra. Izgatott vagyok, mit gondoltok majd erről az előhangról, de nagyon bízom benne, hogy kedvet kaptok a folytatásra. Én mindenesetre élvezem az írás minden pillanatát. Tehát, öveket becsatolni és induljon a menet!
Dal: Green Day - Good Riddance (Time of Your Life) 

Prológus
Valami véget ér, valami elkezdődik

Another turning point, a fork stuck in the road
Time grabs you by the wrist, directs you where to go
So make the best of this test, and don't ask why
It's not a question, but a lesson learned in time

It's something unpredictable, but in the end is right,
I hope you had the time of your life 

- Miért nem lehet megbízni benned, Damon? Mi történt, amiért hirtelen vettél egy száznyolcvan fokos fordulatot?
- Még hogy bennem nem lehet megbízni... Nincsen itt semmilyen fordulat. Semmit nem ígértem meg neked abból, amit az előbb voltál szíves a fejemhez vágni.
- Persze, csak álmodtam őket!
- Azt nem állítottam, hogy álmodtad, csupán azt gondolom, hogy olyan kijelentéseket adsz a számba, amiket sosem mondtam vagy nem közel sem úgy gondoltam, mint te.
- Tudod, mit? Igazad van. Te tényleg nem mondasz semmit, miről is beszélek? Aztán egy díjátadó kellős közepén kell megtudnom, hogy kitöröltettél a fellépők listájáról - vágott vissza Elena, konokul összefonva karjait a mellkasán. Továbbra sem tette túl magát azon a bizonyos megrázkódtatáson.
- Ó, szóval már megint itt tartunk? A múltbeli nagy sérelmekkel dobálózunk? Igazán egyenes, Elena, tényleg.
- Rayna Kicseszett Cruzt állítottad a helyemre! Hogy elénekelje azt a részt, amit nekem kellett volna, azt a fél percet, amit én írtam és én énekeltem az összes verzióban! Kérlek, nézd az én szemszögemből egy kicsit a helyzetet! Szerinted hogy éreztem magam, hogy a nézőtéren ülve kellett bámulnom, hogy valaki a beleegyezésem nélkül átveszi a helyem?
- Azért ne add elő az egészet úgy, mintha végigszenvedtet volna a gálát! Egész jól kijöttél belőle, ha az emlékezetem nem csal. Az persze neked semmi, hogy az egész együttest megaláztad.
- Nem Damon, ha valaki megalázóan viselkedett, az te voltál - én csak kiálltam magamért, mert úgy gondoltam, annyi jár nekem, hogy én is mondjak egy köszönőbeszédet.
- Egy köszönőbeszéd, amiben fittyet hánysz az elvárásokra, és alaposan leszólod a közös munkánkat.
- Bagoly mondja verébnek?
- Amit én tettem, normális. Amit te, az egyszerűen gonosz.
- Gonosz? És akkor azt minek nevezed, amikor Katherine füle hallatára kezdtél el sértegetni? Mivel érdemeltem én azt ki?
- Most miért kellett felhozni Katherine-t?
- Azért, mert nem tudtam megbocsátani, amilyen bunkón viselkedtél előtte. Ha valaki, hát ő nem tehet erről az egészről!
- Én nem voltam vele bunkó, de még veled sem. Te a véleményemet kérdezted, amire én őszintén válaszoltam. Katherine csupán fültanúja volt az egésznek, amivel nem számoltam.
- Persze, hogy nem számoltál vele, mert általában csak azután gondolkozol, hogy beszélsz!
- Mondod ezt te, aki egy pillantás alapján ítéli meg az embereket.
- Ezt mégis miből gondolod?
- Az arcodból. Ugyan azt terjeszted, hogy te aztán senkit nem ítélsz el a küleje alapján, közben meg olyan undorral szoktál egyes emberekre bámulni, hogy az gyakran ijesztő.
- Micsoda?!
- Tudom ám, miről szól ez. Féltékeny vagy, Elena, és rajtam vezeted le a benned felgyülemlett frusztrációt. - Elena nem tudott megszólalni. Habár teste minden porcikája tiltakozott az állítás ellen, valahol mélyen kénytelen volt beismerni, hogy Damonnek igaza van.
- Én...- Hiába próbálkozott, hangja elcsuklott.
- Látod. Hiszen te is érzed, hogy igazam van, ugye?
- Nem, nem érzek ilyesmit, ne is ragadtasd el magad. Ha az gondolod, hogy ez a módszer működni fog, akkor tévedsz. Ettől még megsértettél, nem egyszer, és nem mutatsz semmiféle megbánást.
- Miért ragaszkodsz ehhez a vesszőparipához? Csak azt tudod ismételgetni, hogy én mit csináltam, ahelyett, hogy megpróbálnál néha magadban is hibát keresni! Ugyan kérlek, nem kellek én ahhoz, hogy kellemetlen helyzetbe kerülj, elég vagy ahhoz te magad is. Holott imádod hangoztatni, hogy nem vagy sem hisztérikus, elkényeztetett díva, mint aminek a sajtó beállít. De talán ezeknek a pletykáknak mégis van alapja, nem igaz? - Elena csak nézett rá egy hosszú pillanat erejéig, valahol a sírás és a dühkitörés határán egyensúlyozva.
- Igen, voltak rossz napjaim, amikor legszívesebben otthon maradtam volna, egyedül a problémáimmal, de muszáj volt teljesítenem a kötelességem és ezáltal kiszolgáltatnom magam a kis megjegyzéseidnek, szurkálásaidnak. Te csak magaddal törődsz, és nem vagy hajlandó észre venni, hogy néha te sem van a kedvesség szobra, mint ahogy azt gondolod. Hónapok teltek el úgy, hogy sírva ültem az öltözőmben, amiért olyan lekezelően bántál velem, pedig nem is adtam okot rá. Persze te csak azt fogtad föl az egészből, hogy neked milyen rossz, mert nem tudod, milyen az álmatlanul forgolódni egy-egy ízléstelen megjegyzésed után.
- Sosem álltam neki szándékosan sértegetni téged. Ez nem az óvoda, nem azt tűztem ki célul, hogy pokollá tegyem az életedet, mindez a te képzeleted szüleménye. Szentül meg vagy arról győződve, hogy a legártatlanabb vicc is égbekiáltó sértésnek tekinted magadra, és egyben az egész női nemre nézve is.
- És hogy voltak rossz napjaid? Ugyan Elena, ezt már te magad sem hiszed el! Felsőbbrendűnek gondolod magad, mint bárki más, nyugodt lélekkel kritizálsz mindenkit, viszont ha valaki egy rossz szót szól rád, az nálad rögtön hadüzenetnek minősül.
- Hogy én lennék felsőbbrendű? Te vagy az, aki úgy vonul mindennap a folyosókon, mintha ő lenne Isten ajándéka a nőknek, te vagy az, aki mindenkivel flörtöl és le merem fogadni...
- De én legalább nem feküdtem le a saját versenyzőmmel! - szakította félbe Damon.
- Tessék?! - Elena meglepetésében egy pillanat erejéig nem jutott szóhoz. - Miről beszélsz?
- Pontosan tudod, miről. Vagy tagadod, hogy van közted és Brady között valami? Az, hogy együtt mentek haza a stúdióból, a virágok az öltöződ előtt, ez mind csupán "barátság"?
- Ez több, mint hazugság...ez már egyenesen rágalom! Hogy mondhatsz ilyet, Damon? Semmi sincs köztem és Brady között, megkockáztatom, még barátság sem! Hogy merészelsz ilyennel megvádolni?
- Megvádolni? Szabályosan rámásztál a szemem előtt, Elena! Akkor most ki a hazug?
- Egy ölelést te rögtön "rámászásnak" veszel? Egyszerűen elmebeteg vagy és gonosz. Ebből semmi sem igaz!
- Te pedig egy elfuserált, lecsúszott díva vagy, akinek az egójánál már csak a testtömegindexe nagyobb! - Abban a pillanatban, hogy ezt kimondta, Damon keze a szájára tapadt. Ő maga sem hitte el, hogy ezt képes volt kimondani. És ahogy látta a törést Elena pillantásában, a szempillantásnyi időt, amikor az a barna szempár megtelt könnyekkel, már tudta, mekkora hibát követett el.
- Oké. Rendben. Elfogadom. Igazad van - szólalt meg Elena némi hallgatás után. Amikor újra beszélni kezdett, hangja hideg volt, és halálosan nyugodt. - Te nyertél, Damon. Én kiszállok. - Damon rögtön látta, hogy milyen pusztítást végzett, de fogalma sem volt, mégis mit mondhatna.
- Elena, én...
- Ne, kérlek, ne kezd. Tartsd meg magadnak, most az egyszer. Megkapod, amit akartál. Amint vége lesz ennek az évadnak, kilépek. És akkor végre megszabadulsz tőlem, ahogy azt óhajtod immár másfél éve - közölte Elena, szenvtelenül a férfi szemébe nézve, majd azzal a lendülettel kifordult az öltözőből, magára hagyva Damont.


 20 HÓNAPPAL KORÁBBAN

Los Angeles, Kalifornia
2012. január 28.

Aznap reggel rikácsolás ébresztett, ami furcsa, mert akkora kert választott el a szomszédtól, hogy egy bombarobbanás sem hallatszott volna át. Tehát nem onnan jött, de nem is a házból, mert szentül meg voltam arról győződve, hogy egyedül voltam otthon. Óriásit mordultam, mikor a nem szűnő visítás kitépett az álmok világából. Ahogy résnyire kinyitottam a szemem, láttam, hogy a telefonom villog. Ó, de imádom, amikor valakinek hajnalok hajnalán van kedve trécselni velem. Ha nem láttam volna, hogy ki hív, akkor szívesen hagytam volna tovább csengeni, de inkább minden erőmet megfeszítve megragadtam a készüléket.
- Rose? - nyögtem, ahogy kelletlenül átfordultam a másik oldalamra, hogy a fülemhez szoríthassam a telefont. - Hajnali fél öt van!
- Fél kilenc - pontosított a menedzserem.
- Hajnal.
- Reggel. Szóval, Elena. Érkezett egy ajánlat, ami szerintem érdekelni fog.
- Ilyenkor? Kizárt - horkantottam, belefúrva az arcomat a párnámba. Hosszú éjszakám volt előtte, ezért nem bántam volna, ha kicsit még aludhatok. Hiába, az élet már csak ilyen.
- Elena, a teljes figyelmedre szükségem van. Úgy gondolod, hogy felébredtél?
- Fogjuk rá.
- Rendben - sóhajtott Rose. - Tegnap este felhívott Elijah Smith titkárnője, de nem tudtam erről korábban szólni neked a gála miatt. És engedd meg, hogy gratuláljak a díjadhoz. Jól sikerült az este?
- Köszönöm Rose! Persze, minden szuper volt. De visszatérve az előzőre...ki az az Elijah Smith?
- Ő egy ismert tévés producer, számtalan sorozat fűződik a nevéhez, például az Éld túl!
- Aha - helyeseltem, bár halvány lila gőzöm nem volt arról, ennek a fazonnak mi köze van ahhoz, hogy nem tudtam kialudni magam.
- Egy fél órával ezelőtt volt alkalmam vele is beszélni. Mr Smith éppen egy vadonatúj sorozat előállításán dolgozik, amelynek címe A Hang. Ez egy zenei tehetségkutató, amely hasonlóan a többi ilyen műsorhoz, feltörekvő zenészeket, énekeseket keres. Ami a lényeg: Mr Smith és a csapata szeretné, ha te lennél a műsor egyik mentora.
- Tessék? - Megrökönyödve ültem fel az ágyban, ahogy egyszeriben elkapott az ébrenlét. - Azt szeretnék, hogy mentoráljak egy tehetségkutatóban?
- Igen - erősítette meg Rose. Éreztem a hangján, hogy bizonytalan, hogy nem tudja pontosan hová tenni a reakciómat. - Nézd, ha nem tetszik az ajánlat, akkor nem kell felhasználnod a gondolkodási időt, ami egyébként két nap, hanem rögtön a tudomásomra adhatom, hogy nem érdekel a szereplés.
- Dehogy Rose! Nagyon is érdekel! Szeretnék találkozni ezzel a Mr Smith-szel, megtudni a részleteket - kiáltottam fel izgatottan.
- Oké, oké, már intézem is. És ne haragudj, hogy felkeltettelek.
- Ilyen hírekkel, Rose, bármikor felkelthetsz. Bármikor!

Hát így kezdődött az egész. Egy szabadnappal. Ugyanis fontos kiemelni, hogy az egy szabadnap volt. Persze, ez sem volt a szó szoros értelmében "szabad". Olyanom nagyon ritkán van, mert vannak bizonyos elemei az életemnek, amiktől nem tudok szabadulni. Nekem nem lehet csak úgy kimenni az utcára, elmenni moziba, vagy étterembe, mint egy átlagos embernek. Ebbe azonban bele kell törődni. Tudom, tudom, ez siralmasan hangzik, de azokban a körökben, ahol én forgok, ez teljesen természetes.
Addig is, valahányszor kilépek a "nyilvánosság elé", mondjuk, hogy elmenjek a közértbe egy gallon tejért meg egy doboz tojásért, mindig szembe jön velem egy lesifotós, lő rólam több száz képet, amik aztán felkerülnek kismillió internetes oldalra, ahol kinagyítják és alaposan elemezni fogják, hogy hogyan is festettem aznap. Ha éppenséggel tréningben vagy smink nélkül megyek le, akkor rögtön érkeznek is a "vádak", hogy elhagytam magam, ami minden bizonnyal annak köszönhető, hogy valami zűr van az életemben. És készen is van a sztori: "A híres énekesnő megviselten indul vásárolni, miután áll a bál a családjában."

Mert ez vagyok én. Híres énekesnő. Talán hallottál rólam.

A nevem Elena Marie Gilbert, huszonnyolc éves vagyok, és igen, énekelek. Meg dalokat írok. Ha úgy vesszük, akkor valóra vált az álmom, amit egész kicsi korom óta láttam magam előtt - már akkor is imádtam énekelni, és ez nem is változott. Ugyanakkor a hollywoodi életstílus, a nulla magánszféra, az állandó pletykák és felfújt apróságok, na ezeket sosem akartam, de mégis ki az, aki erre vágyik? Az életben azonban az ember megalkuvásra kényszerül: ha annak, hogy milliónyi emberhez eljusson a hangom és a szenvedélyem, az az ára, hogy a közvélemény benne él az életemben, hát legyen.
Nagyon korán belekerültem a zeneipar forgatagába. Már gyerekként tehetségkutatókban indultam, tévéműsorokban szerepeltem, aztán tizennyolc évesen jött a nagy bumm: az első lemezem. A debütáló albumot saját magamról neveztem el - originális ötlet, mi? Ez az apró tény is mutatja, hogy nem nagyon tudtam kiemelkedni semmivel a többi "pop-szenzáció" közül, talán csak a hangommal. Viszont a korongot vitték, mint a cukrot, és ennek hála a karrierem beindult, sőt, szárnyalni kezdett. Persze nem szerettem, ha helyettem döntik el, mit és miről énekeljek, hogy rám erőszakolnak egy stílust, ami nem áll közel a szívemhez, ezért a második lemezemnél már nem hagytam magam, és tökéletesen a saját képemre formáltam. Szinte az összes dalt én írtam, vagy legalábbis közreműködtem a létrahozásukban, mindezt abban a stílusban, azokról a témákról, amik számomra fontosak voltak. A mai napig büszke vagyok rá. Egyébként abban az érában éltem ki a vadóc korszakomat: festett hajjal, néha piercinggel, a rövidebbnél is rövidebb sortokban igyekeztem bevenni a világ színpadát. Lázadtam és élveztem minden percét, hogy őszinte legyek, egy darabig még a szüntelen média érdeklődés fényében is fürödtem.
Azóta persze lenyugodtam, és a harmadik albumomban már egy felnőtt nővel találkozott az, aki megvette a CD-t. Eddig összesen öt lemezem jelent meg, beleszámítva a karácsonyi válogatást is, és nemsokára, ha minden jól megy, jön az ötödik is.

Habár az ember a rosszmájú kritikáktól nem tud elmenekülni, azért úgy gondolom, a karrierem jó irányba ment. Mindent elértem, amit akartam, beleértve ezzel több Grammy-díjat is, amikre különösen büszke voltam. A családi hátterem azonban korántsem indult fényesen - talán ezért is állapodtam meg olyan korán, már a húszas éveim elején. De ez egy másik történet, és kanyarodjunk inkább vissza oda, amit eredetileg mesélni akartam.

Rose, a menedzserem, sosem beszélt a levegőbe. Alig telt el pár nap, és már bent is találtam magam az NTV - a nemzeti televíziós társaság - egyik Los Angeles-i épületében. Ez volt az első hivatalos megbeszélésünk a produkciós csapattal, és nagyon reméltem, hogy jól fog sikerülni.
- A nevem Rose Porter - szólította meg Rose a recepcióst. - Ő pedig itt az ügyfelem, Elena Gilbert. Hivatalosak vagyunk ma tizenegy órára Mr Elijah Smith-hez.
- Igen, Mr Smith már várja önöket. Kérem, jöjjenek velem - bólintott a nő, majd felállt a pult mögül és egy lifthez vezetett bennünket.

Két férfi állt előttem. Egyikőjük barna hajú, magas, jól öltözött volt, a másik pedig kopasz és színes bőrű volt, lazább öltözetben. Amikor éppen elkezdtem volna azon gondolkozni, melyikőjük lehet Elijah, akkor az öltönyös férfi előlépett, felém nyújtva a jobbját.
- Miss Gilbert, Miss Porter, hadd üdvözöljem Önöket itt nálunk. Elijah Smith vagyok. És ha szabad, engedjék meg, hogy tegeződjünk.
- Hát persze, Mr Smith.
- Csak Elijah - mosolyodott el, majd bemutatta nekünk a mellette álló, sötét bőrű férfit. - Ő pedig a kollégám, Rudy Hopkins. A műsor egyik co-producere.
- Mr Hopkins - üdvözöltem a férfit, aki egy kedves mosollyal az arcán nyújtotta felém a kezét.
- Csak Rudy - nevetett, elismételve Elijah korábbi szavait. Elijah komoly, hivatalos megjelenését ellensúlyozva ő sokkal...hétköznapibbnak tűnt.
- Üljetek le, kérlek - szólt Elijah, majd miután hellyel kínált bennünket, ő maga is lehuppant a kanapéra velünk szemben. - Nos, kedves Elena, hatalmas megtiszteltetés téged itt köszönteni. Nagyon örülök, hogy érdekel az ajánlatunk és hogy nyitott vagy a közös munkára.
- Őszintén szólva enyém a megtiszteltetés. Izgatott vagyok, hogy a másik oldalon is kipróbálhassam magam, hogy tehetséges énekeseknek, zenészeknek segítsek elindítani a karrierjét.
- Nagyszerű - mosolygott Elijah. - Rose-nak már sok mindent elárultam a korábbi egyeztetések folyamán, gondolom, ezek az információk hozzád is eljutottak.
- Minden bizonnyal.
- Azért megpróbálom felvázolni a lényeget nagy vonalakban, rendben? Úgy tervezzük, az első évadban negyven feltörekvő tehetségnek adunk lehetőséget, hogy négy elismert zenei csillag szárnyai alá kerüljenek. Mielőtt ti négyen meghallgatjátok a jelölteket, ők több selejtezőn keresztül kerülnek kiválasztásra. Mindez persze a színfalak mögött folyik, és azt a célt szolgálja, hogy tényleg csak a biztató tehetségek kerüljenek adásba.
- Már ebben is megpróbálunk szakítani az eddigi sablonnal - vette át a szót a Rudy. - A tehetségkutatókba mindenki jelentkezhetett, olyanok is, akik a legnagyobb jóindulattal sem istenáldotta tehetségek, és csak nevetségessé teszik magukat ország-világ előtt. Ezzel szeretnénk leszámolni, hogy ezentúl csak válogatott hangok vehessenek részt a meghallgatásokon.
- Ez érthető - bólintottam.
- Tehát az énekesek végül eljutnak odáig, hogy előttetek tegyenek bizonyságot a tudásukról, és itt jön a lényegi változtatás. A zsűri úgy hallgatja meg a fellépőket, hogy közben nem láthatja, ki áll a színpadon. Egy nagy, arany székben fogtok ülni, ami pontosan háttal van a színpadnak, így akkor, amikor arról döntötök, hogy továbbjusson -e a versenyző vagy sem, csak a hang lesz a döntő, és nem a külső. Ha te úgy érzed, hogy amit hallasz, az jó és ígéretes, akkor megnyomod a gombot, ami előtted van, és a széked pedig megfordul, hogy láthasd, ki énekel - magyarázta Elijah. - Fontos, hogy a gombot csak addig nyomhatod meg, amíg tart a produkció. Amennyiben senki sem fordul meg, akkor az adott versenyző kiesett. Viszont, már az elegendő, ha egyikőtök megfordul, mert akkor a versenyző továbbjutott, mégpedig annak a zsűritagnak szárnyai alatt, aki megnyomta a gombját. Ha pedig többen is megfordultok, akár mind a négyen, akkor az énekes maga döntheti el, melyik csapathoz szeretne csatlakozni. A meghallgatások addig folynak, amíg mind a négy csapat meg nem telik. - Habár Elijah egy udvarias, ugyanakkor kimért embernek tűnt, le sem lehetett tagadni az izgalmat a hangjában, amikor a műsorról mesélt. A szenvedély és az elhivatottság igazán szimpatikussá tette a szememben.
- Ez még korántsem minden - jegyezte meg Rudy -, de most kíváncsiak vagyunk  a véleményedre.
- Szerintem szuper a koncepció - feleltem. - Tetszik, hogy szakít a konvenciókkal. Félretenni az előítéletek nagyon fontos, és szerintem a tehetségkutatók nagy része nem ezt az üzenetet közvetíti a nézők felé. Legtöbbször valakit az alapján ítélnek meg, hogy néz ki, vagy hány éves. Sokszor meg is alázzák emiatt.
- Pontosan - bólintott Elijah. - Ennek vetünk véget. Itt mindenkit szívesen látunk, legyen fehér vagy színes bőrű, vékony vagy túlsúlyos, férfi vagy nő. Csak az számít, milyen a hangja, semmi más.
- Az a benyomásunk - tette hozzá Rudy -, hogy az ilyen műsorok legfőbb célja a cirkusz. A szórakoztatás mindenek előtt, a nézők kiszolgálása. Szerintünk pedig a hang az első, és nem az, hogy a zsűritagok, és velük együtt a közönség jót röhögjön egy kevésbé disztingvált versenyzőn.
- Azt hiszem, eddig tökéletes az egyetértés - jelentettem ki.
- Elenának, mielőtt aláírna egy szerződést, nagyon sok mindent kell figyelembe vennie - szólalt meg Rose. - Éppen ezért fontos lenne tudni, hogy mikor lennének adások, illetve, hogy mennyi időt kéne hetente próbákon, felvételeken tölteni.
- Jó, hogy ez szóba került. Amikor a műsor az élő adások fázisába jut, akkor két egymást követő estén fogják sugározni. Hozzáteszem: főműsoridőben. Minden nap vannak próbák, ezt úgy tervezzük, hogy az élő adások próbáin háromszor-négyszer kéne jelen lenni a mentoroknak, amikor is végig a versenyzőkkel foglalkoznak. Így mondjuk maximum két szabadnappal érdemes számolni egy héten. Az ezt megelőző körök kicsit máshogyan néznek ki, viszonylag nagy időközökkel fogjuk felvenni azokat a fordulókat, amelyek nem élőben kerülnek adásba. Szeretnék nyílt lapokkal játszani, úgyhogy elmondom, hogy véleményem szerint sok időt fog igénybe venni a műsorban való szereplés. Tehát egy turné a verseny ideje alatt szerintem nem kivitelezhető, ugyanis azt mondanom sem kell, hogy a mestereknek minden adáson jelen kell lenniük. - Láttam, hogy Rose a szemem sarkából felém sandított, hiszen tudta, hogy egy új albumon dolgozom. A turné lehetősége egyelőre nem volt mérvadó, mivel a korong még nem jelent meg, de talán később az lehet. Egyelőre nem éreztem úgy, hogy A Hang bármilyen formában veszélyeztetné a karrierem, sőt, gondoltam, talán még elő is segítheti azt.
- Ha engem kérdezel, a karrieredre valószínűleg pozitív hatással lesz a szereplés - mosolyodott el Elijah, mintha olvasnál a gondolataimban. - Erről még nem beszéltünk, de fontos eleme lenne a műsornak, hogy a mesterek is fellépnek. Legalább egyszer együtt, és külön-külön is. Amennyiben bármilyen új dallal rukkolsz elő, teret és időt adunk arra, hogy valamelyik adásban ezt be tudd mutatni a közönségnek.
- Említetted a többi mentort. Azt megkérdezhetem, kikkel fogok együtt dolgozni? - vetettem fel.
- Négyen lennétek, ez biztos. A panel összeállításánál igyekeztünk arra törekedni, hogy a zenei spektrum különböző stílusait a lehető legjobban lefedjük - viszonozta Rudy. - Egyelőre két ember írta alá a szerződését: Alaric Saltzman és Tyler Lockwood. Ugye nem kell őket bemutatni?
- Ismerem őket, persze - bólintottam. Alaric, a country zenész, régóta jó barátom volt. Akkor ismerkedtünk meg, amikor feleségül vette Jenna Sommerst, egy nagyon közeli barátnőmet, aki, nem mellesleg, szintén énekesnő volt. Jenna amolyan mentor is volt számomra, neki köszönhettem, hogy bevezetett a zenei életbe, sőt, még Rose-t is rajta keresztül ismertem meg. Tyler neve sem volt ismeretlen; már összefutottunk korábban zenei alkalmakon és léptünk föl már együtt rendezvényeken is. Kicsit elvarázsolt figura volt, de a hatalmas szíve és páratlan humora mindenkit lenyűgözött - engem is.
- A harmadik ember remélhetőleg te leszel - fűzte hozzá Elijah. - Szükségünk van egy erős, karizmatikus nőre ebben a műsorban. Ami a negyedik mestert illeti, nos, ez ügyben még nem tudunk konkrétumokkal szolgálni.
- Ez így önmagában is elég szuper.
- Azt hiszem, akkor elég lesz ennyi mára. Remélem, sikerült felcsigáznunk az érdeklődésed, Elena - mondta Elijah, miközben felállt és begombolta az öltönyét.
- Sikerült, de még mennyire - feleltem és megráztam a kinyújtott kezét.
- Adunk egy kis időt neked gondolkodni, és bízom benne, hogy nemsokára újra találkozhatunk és megbeszélhetjük a konkrétumokat.
- Ezek itt pedig a várható műsoridőpontok, kiegészítve a próbákkal - magyarázta Rudy, egy mappát nyújtva át Rose-nak. - Valószínűleg szükségetek lesz rá.
- Nos, nagyon örültünk, Elena - búcsúzott Elijah. Elkísért bennünket az ajtóig. - És persze várjuk a választ. A remélhetőleg pozitív választ.
- Mit gondolsz? - érdeklődött Rose, mikor már a folyóson sétáltunk a felvonó felé.
- Nagyon jó benyomásai vannak. Kifejezetten tetszik az ötlet, a koncepció, a kivitelezés. Része szeretnék lenni ennek a műsornak.
- És mi lesz az albummal? - vetette ellen a menedzserem. Ismert engem, és tudta, hogy semmi sem fontosabb nekem, mint a zene, a bennem lángoló szenvedély, éppen ezért puhatolózott. Mindketten sejtettük, hogy ez a sorozat némiképp lelassítaná a készülő lemezem munkálatait.
- Természetesen nem fogom elhanyagolni. Szerintem fogok tudni elég időt fordítani rá, egy turné pedig úgysem jöhet szóba legalább a következő két évben. Sőt, talán egy új ihletforrás is lehet ez az egész, ki tudja.
- Tehát szeretnéd folytatni a tárgyalásokat?
- Igen. El szeretném vállalni a szerepet. Úgy érzem, valami nagyon jó fog kisülni ebből, Rose. Bele akarok ugrani.
- Helyes. Egyetértek - jelentette ki mosolyogva Rose, amikor beszálltunk a liftbe. - Neked ott a helyed abban az arany székben. - Holnap felhívom Elijah-t és egyeztetünk egy következő időpontot.
- Szuper.
- Még valami: a fizetéssel kapcsolatban van valami kívánságod?
- Öööö, ezen még nem gondolkodtam. Egyelőre nincs.
- Számoljunk koncerttarifával?
- Ne - ráztam meg a fejem. - Ez teljesen más. Figyelj, számolj ki valamit, ehhez úgyis te értesz jobban, aztán hagyjuk, hogy ők tegyenek ajánlatot, úgy lesz legalább egy kiindulási alapunk.
- Oké - egyezett bele Rose. Ekkor már átvágtunk a parkolón, és meg is érkeztünk a fekete városi terepjáróhoz.
- Üdvözlet a hölgyeknek - üdvözölt bennünket Grayson, a sofőröm, amikor bekászálódtunk a hátsó ülésre.- Minden rendben ment?
- Szuperül - mosolyogtam. - Kellemes beszélgetés volt.
- Nagyszerű. Egyébként hová mehetünk?
- Rose?
- Nekem egy konferenciára kell mennem. Ha ki tudsz tenni a Sunseten valahol, az tökéletes lesz.
- Rendben - bólintott Grayson, ahogy a kocsi lassan kigurult a parkolóból. - Elena, a reptérre, ugye?
- Igen. - Rengeteget utaztam, szinte második otthonommá vált a Los Angeles-i repülőtér, mégis ilyenkor szerettem a legjobban odamenni, amikor nem én repültem. Még az sem tudott érdekelni, hogy az ott tanyázó több tucat paparazzóból minimum tíz lő rólam egy rakás fotót, vagy hogy legalább ugyanennyien egymást túlkiabálva próbálnak majd odanyomakodni hozzám. Nem érdekelt, mert az anyukám jött látogatóba a szülővárosomból, Mystic Fallsból, és nem hagytam, hogy bármi kedvemet szegje. Ő sajnos nem Kaliforniában élt, hanem Virginiában, miután visszaköltözött oda, amikor húszéves lettem, hogy az öcsém, az akkor tizennégy éves Jeremy nyugodtan, a reflektorfénytől távol nőhessen föl. Tiszteletben tartottam a döntését, hiszen akkor én már nagyon is önálló voltam, mégis nagyon hiányzott nekem. Borzasztó szoros köztünk a kapocs a mai napig, elsősorban azért, mert nagyrészt egyedül nevelt fel. Anyu volt a példaképem, a bizalmason, a támaszom, a legjobb barátnőm. Mivel csak tizennyolc volt, amikor én születtem, ezért a korkülönbség köztünk viszonylag kicsi: ő még mindig friss és fiatalos volt.

Szerencsére nem volt nagy forgalom, ezért gyorsan kiértünk LAX egyes termináljára. Kiszállás előtt gyorsan feltettem egy túlméretezett napszemüveget, ami természetesen fölösleges volt, mert akkor is felismertek volna, ha símaszkot húzok, de azért reménykedhettem, nem?
- Lena! - Ezt a hangot ezer közül is felismertem volna, és rögtön már rohantam is a tulajdonosa felé.
- Anyu! - kiáltottam, szorosan a karjaimba zárva őt. - Annyira örülök, hogy látlak!
- Helló, Miranda - lépett közelebb hozzánk Grayson. - Elvehetem a csomagod?
- Hát persze, köszönöm, Grayson. Most pedig mesélj, szívem - fordult újra hozzám, átkarolva a vállamat, ahogy kifelé sétáltunk a terminálból. - Hogy ment a megbeszélés?
- Ó, nagyszerűen. Igazán lelkes vagyok. Szerintem el fogom fogadni az ajánlatukat, Anyu.
- Részleteket kérek, szívem. - Miközben beszálltunk a kocsiba és elhajtottunk a reptérről, elmeséltem neki a beszélgetésünket Elijah-val és Rudyval aznap délelőtt. Miután végighallgatott, anyukám csak ennyit mondott:
- Istenem, hogy csillognak a szemeid.
- Annyira izgatott vagyok, el sem hinnéd, Anyu!
- Ez neked való, mintha rád szabták volna. Ráadásul ez egy kihagyhatatlan lehetőség arra, hogy a világ felé közvetítsd ugyanazt a fontos üzenetet, ami a dalaidban is benne van. Csak hasznára válhatsz bárkinek, aki jelentkezik ebbe a műsorba. Annyi mindent tudsz nekik tanítani, nemcsak a hangjukról, hanem az életről, az útról, amin végig akarnak menni. Úgy örülök neked, kislányom. Csodálatos leszel, én tudom, és már most nagyon büszke vagyok rád.
- Rengeteg mindent akarok mutatni nekik! A legtöbb fiatal reménykedés mindent megtesz, hogy eljusson a csúcsra, kivéve egy dolgot: önmagát adni. Szeretném ezt megtanítani nekik, hogy legyen akármi is, mindig legyenek önmaguk.
- Tudod, ezt mondtad akkor is, amikor berakattad azokat a rettenetes piercingeket - emlékeztetett anyukám.
- Oké, mindenkinek kijár néha egy kis őrültség - legyintettem nevetve. - De beszéljünk komolyan. Szerinted fogadjam el?
- Hezitálás nélkül. Ott a helyed abban a zsűriben.
- Köszönöm, Anyu. - Megöleltem, és újból ráeszméltem, megint mennyire hiányzott a biztatása és a támogatása.
- Mesélj, hogy van az én szemem fénye?

Általában megfogadtam az édesanyám tanácsait, most sem volt ez másképp. Amikor öt nappal később újra leültem a producerekkel, már tudtam, mi lesz a válaszom.
Ami a fizetést illeti, Rose végül hét és fél millió dollár honoráriumot kalkulált ki. Elijah a következő tárgyaláson pedig kilencmilliót ajánlott egy évadra. Mondanom sem kell, hogy rábólintottam erre az igencsak nagylelkű ajánlatra. Miután minden részleten átmentünk, megegyeztünk nagyobb dolgokon, mint a fellépéseim és a műsor reklámozása, de olyan apróságokon is, mint a smink és a ruha, örömmel mondtam igent a feladatra. Először egy évadban állapodtunk meg, hiszen az egész program is próbaidőn volt, azonban Elijah biztosított róla, hogy a sorozat hosszú éveken át sikeresen futni fog.

Összesen négyszer találkoztunk a Elijah-val. A negyedik "megbeszélésünk" viszont nem is volt tárgyalás, csupán a formai követelménynek tettünk eleget. Két ügyvéd, a produkciós csapat és egy fotós jelenlétében aláírtam a szerződést, valamint a sajtóközleményt.
- Rendben, Elena, itt írd alá - mutatta Elijah az utolsó lapon lévő kipontozott sorra. Én pedig elmosolyodtam, szignóztam az utolsó oldalt is, és közben arra gondoltam: most talán valami nagyon jó veszi kezdetét.

Egy biztos: avval az egy tollvonással az életem fenekestül felfordult.


Los Angeles, Kalifornia
2012. február 9.


- Őszinte leszek és elárulom, hogy nem különösebben szeretem, ha mai vendégemmel kell egy műsorban szerepelnem - mondta Jimmy, miután a közönség megtapsolta a monológját. - Ennek egy igen egyszerű oka van: ahol ő megjelenik, ott rám biztosan nem figyel senki. Uraim, most takarják el feleségeik, barátnőik, lányaik szemét, mert itt van velünk Damon Salvatore! - Elmosolyodtam, ahogy kiléptem a stúdiót takaró függöny mögül, integetve üdvözölve a publikumot, amelyben, szokás szerint, egy-két magánkívül sikoltozó tinédzser is helyett kapott. A pódiumhoz érve megráztam Jimmy kinyújtott kezét, a szabad kezemmel pedig megveregettem a hátát.
- Köszönöm ezt a meleg fogadtatást - indítottam, mikor a közönség újból helyet foglalt.
- Én csak őszinte vagyok, és az igazság az, egy humorista sem szereti, ha elveszik a reflektorfényét - érvelt Jimmy. - Viccen kívül, örülök, hogy itt vagy, még ha túl szexi vagy is az én ízlésemnek.
- Enyém az öröm! Az utóbbi ügy miatt pedig a szüleimnél reklamálj.
- Ó, ne félj, az ügyvédeim már készülnek a perre. Fizetni fogsz, Salvatore! - ígérte viccesen Jimmy. - Oké, témaváltás. Engedd meg, hogy gratuláljak a napokban elnyert közönségdíjatokhoz.
- Köszönöm szépen! Minden egyes elismerést nagyra tartunk, de a rajongók által szavazott díjak állnak a legközelebb a szívünkhöz, hiszen ez a legjobb visszajelzés, hogy az emberek szeretik, amit csinálunk. Ez motivál bennünket, hogy folytassuk a zenélést.
- Apropó, zene: érkezik már az új album?
- Már javában készül, de a megjelenés még odébb van. Talán három dal híján teljes a lista, viszont az utómunkálatok jelentős része még hátravan. Mindenesetre annyit elárulhatok, hogy nagyon izgalmas projektről van szó: kicsit kimozdultunk a komfortzónánkból a lemez kedvéért, kipróbáltunk valami újat, vegyítve a megszokott stílusunkat másfajta dallamvilágokkal. Bízom benne, hogy szeretni fogják a rajongók.
- Hát, ha leveszed a pólód valamelyik klipben, tuti kasszasiker lesz - javasolta Jimmy.
- Hé, mi lenne, ha szerepelnél a következő videónkban, és te is levetkőznél? - kacsintottam.
- Ó, nem akarom elterelni a figyelmet a zenéről a kockás hasammal.
- Én kérek elnézést - nevettem a közönséggel egyetemben.
- Ha már zene, akkor szeretnék veled egy jó kis játékot játszani.
- Játékot? Király!
- A feladat egyszerű, de zseniális: karaoke - magyarázta Jimmy. - Veled szemben a kijelzőn olvashatod a dalszöveget, az együttes pedig majd alásegít a dallammal.
- Valamiért túl lelkes vagy. Félnem kéne?
- Ugyan, ugyan. Készen állsz?
- Hát akkor, jöjjön, aminek jönnie kell!

Aznap este elénekeltem a Barbie Girlt, a Teletubbies betétdalát és a Ketchup-dalt. Fallon halálra röhögte magát az előadásomon, a végén már szabályszerűen a földön fetrengett és a hasát fogta, de a publikum is feltűnően jól szórakozott. Vicces este volt, viszont nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget - annyival számoltam mindössze, hogy esetleg néhány millióan kattintanak majd rá a YouTube-on, hogy megnézzék, amint élő adásban bohócot csinálok magamból. Arra, hogy az a tizenöt perc Jimmy-vel az egész életemet felforgatja, eszembe sem jutott gondolni. Pedig így történt.

Az élet szép, gondoltam, miközben a kocsim ajtaját becsapva, fütyörészve indultam a stúdió felé két nappal később. Ahogy beléptem az épületbe, az üvegajtó másik oldalán megpillantottam Rebekah-t, aki éppen elmélyülten tanulmányozott egy női magazint. Meglepődtem a hívásán, hiszen előző este durván lealáztam bowlingban, amin alaposan megsértődött. Az, hogy hajlandó volt szóba állni velem alig tizennyolc órával később, igencsak gyanús volt. Remélem, nem törte megint össze a buszunkat.
- Rebekah, Rebekah, nocsak, kisértődtél? - kérdeztem, vigyorogva huppanva le mellé a stúdió kanapéjára.
- Álmaidban, Salvatore - intett le, fel sem pillantva izgalmas olvasmányából. - De tanultam az esetből, és soha többet nem fogok fogadni veled, mert csalsz.
- Csak a vesztes keserűsége szól belőled, Salvatore. Egyébként sem szégyen kikapni a legjobbtól. Fair győzelem volt, tanulj meg sportszerűen viselkedni!
- Mondja a férfi, aki a múltkor földhöz vágott három bowling golyót, miután kikapott az öccsétől. - Ó, mindig elfelejtem, milyen ügyes a csaj. De PR-os, végül is ez a dolga. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szerettem volna a rafinált megjegyzéseiért.
- Szóval, kedves Rebekah, miről akartál beszélni?
- Tereljük a témát, mi? - vigyorgott, mire csak a szememet forgattam.
- Nos?
- Kaptál egy felkérést, Damon. Elijah Smith, az NTV egyik produkciós csapatának vezetője téged szeretne az új zenei tehetségkutatójuk egyik mentorának.
- Tessék?
- Jól hallottad. A show neve A Hang, és négy világhírű zenészt keresnek, ők lesznek a mesterek, akik segítik a kiválasztott énekeseket abban, hogy megnyerjék a versenyt. Te vagy az egyik jelöltjük. - Én csak pislogtam. Ez marha jól hangzott.
- Tudod, mit? Tetszik az ötlet!
- Gondoltam - sóhajtott Rebekah. - Végre nem rajtam fogod kiélni a versenyszellemedet. De térjünk a lényegre: érdekel az ajánlat? - Elmosolyodtam, ahogy följebb ültem a kanapén.
- Igen - feleltem komolyan.
- Ez esetben a közeljövőben egyeztetek egy időpontot Mr Smith-szel, és ő majd részletesen elmondja, mire számíts, ha elfogadod az ajánlatot.
- Azt tudod már, kikkel dolgoznék együtt?
- Nem, erről valószínűleg nem is fogsz tájékoztatást kapni, amíg nem találkozol személyesen a készítőkkel. Most pedig menj, mert feltartasz - közölte, újfent átadva magát a pletykalap adta élvezetnek.
- Hé, ne legyél ennyire zabos - csóváltam a fejem. - Szívesen megtanítom, hogyan gurítsd a golyót a bábuk felé! - A következő pillanatban egy díszpárna repült felém hatalmas sebességgel, és kis híján el is találta a fejemet.
- Mondom, célozni kell megtanulni. - Közelebb hajoltam hozzá, csücsörítve az ajkaimat, de ő elhajolt.
- Damon!
- Oké, oké, eltolom a bringát. Este találkozunk, öltözz csinosan! - búcsúztam, egy puszit dobva felé, és éppen becsuktam az ajtót, így a következő párna azt és nem a gyomorszájam találta el.

Másnap már kaptam is a felszólítást a Rebekah nevű szőke ciklontól, hogy hivatalosak vagyunk egy találkára A Hang producereivel. Egy nappal később pedig már el is érkezett a mi időnk, amikor a tűző Los Angeles-i nap alatt leparkoltunk az NTV stúdióinál. Halál pontosan érkeztünk, na nem mintha egy percet is lehetne késni akkor, ha Rebekah is benne van a dologban.
- Ismered ezt a pasit? - érdeklődtem menet közben.
- Elhinnéd, ha azt mondanám, hogy az unokatestvérem?
- Ez komoly? Elijah Smith az unokatestvéred?
- Komoly hát - bólintott Rebekah.
- Hogyhogy ezt eddig nem mondtad?
- Tudod, Salvatore, szerettem volna, ha egy kis ideig abban a hiú ábrándban ringathatod magad, hogy csupán a letagadhatatlan tehetséged és ellenállhatatlan külsőd szerezte neked a lehetőséget.
- Hé, várjunk csak, azt akarod mondani, hogy te ajánlottál be engem ennél az Elijah-nál? -
- Maradjunk annyiban, hogy közöm volt hozzá.
- Hé, de... - Rebekah rám sem hederített, csak odaszambázott a fogadótérben lévő recepciós pulthoz.
- Üdv, Rebekah Salvatore vagyok, a kliensem, Mr Damon Salvatore és én Mr Elijah Smith meghívására jöttünk.
- Rendben van, kövessenek - válaszolta a recepciós, Rebekah pedig jóformán faképnél hagyva ment utána.
- Miért úgy mutattál be, mint a kliensedet? Hiszen esetünkben ennél jóval többről van szó - suttogtam a fülébe.
- Ez hivatalos ügy, Damon - csóválta a fejét a menedzserem. - És odabent viselkedj rendesen - tette hozzá, amikor beszálltunk a liftbe.
- Ugyan mikor nem viselkedek rendesen? - tettem fel a költői kérdést, mindeközben egy féloldalas mosolyt címezve a velem szemben álló recepciós felé, aki rögtön elvörösödött. - Hé, ezt miért kaptam? - méltatlankodtam, amikor Rebekah egy hatalmasat könyökölt belém.
- Ne haragudj, véletlen volt - sajnálkozott Rebekah, ahogy kiszállt a felvonóból. Véletlen egy frászt.
- Mondtam már, milyen csinos vagy ma?
- Biznisz, Damon, biznisz - emlékeztetett Rebekah. A recepciós hölgy kopogott, majd egy udvarias mosoly kíséretében elbúcsúzott tőlünk.
- Nyitva van - hallatszott egy hang belülről. Rebekah kitárta az ajtót, én pedig követtem.
- Szép jó napot kívánok! - köszöntött bennünket egy elegáns megjelenésű pasas, mosolyogva nyújtva felém kezét. - Mr Damon Salvatore, üdvözlöm! A nevem Elijah Smith.

Várjunk, álljunk most meg egy pillanatra. Hiszen még be sem mutatkoztam. Így nem is érthetitek, mégis mi a csudát keresek egy tehetségkutató zsűrijében, vagy a nemzeti televízió egyik esti talk show-jában. Damon Joseph Salvatore vagyok, zenész. Idén töltöm be a harmincat. Jelen pillanatban élem az álmom a pop rock együttesem, a Bourbon Republic frontembereként, immár tizenegy éve. Öten vagyunk a bandában, amit az öcsémmel, Stefannal alapítottunk, aki egyben az együttes basszusgitárosa is. Imádom a közös munka minden pillanatát, a zenét, a koncerteket, a rajongókat, a turnékat, a videókat. Hálás vagyok, hogy ilyen életem lehet, hogy megvan mindenem, amit az ember csak kívánhat: siker, elismerés, barátok, tizenkét különböző gitár, két album, és persze egy elbűvölő szőkeség az oldalamon. Egy szerencsés flótás vagyok, na.

Minden akkor kezdődött, amikor hiperaktív gyerekként a szüleim minden lehetőséget megragadtak, hogy lefoglaljanak valamivel - így például elkezdtem zenét tanulni, és nem volt visszaút. Szerelem volt első látásra, hallásra, nevezd aminek akarod, de a lényeg az, hogy sosem szabadultam tőle. Már tinédzserként dalokat írtam, és arról álmodtam, hogy minél több emberrel megosszam azt, amit imádok. Végül ezelőtt majd' tíz évvel alakult meg az együttes, a második családom. Két albumunk jelent meg, és gőzerővel dolgozunk a harmadikon. Nincsen könnyű dolgunk, hiszen az előző lemezünk óriási sikert aratott, még az első korongot is felülmúlta. Három Grammy-t nyertünk vele, és eladtunk belőle tíz és fél millió példányt világszerte. A mai napig nagyon büszke vagyok rá.

Ha meg kell határozni, ki is vagyok én, akkor azt mondanám: egy férfi egy gitárral. Mégis általában a hangommal kerülök reflektorfénybe, ugyanis azt én kölcsönzöm a Bourbon Republic dalainak. Mindehhez persze hozzájött egy "imidzs" is, amit leginkább a média alakított ki. Sosem terveztük, terveztem, hogy én legyek az együttes közepe. Amikor ez végül még is így alakult, az közös döntés volt, mert mind az öten úgy éreztük, szükségünk van egy frontemberre, aki az egész zenekart reprezentálja. Hát ez lettem én. A többi meg csak jött magától: a rossz fiú a szívdöglesztő mosollyal. Pletykák, állítólagos botrányok, paparazzók, amit csak akarsz. Természetesen a való életben nem az az ember vagyok és voltam, amilyennek az újságok és az internet gyakran beállított, de ezzel mindenkinek számolnia kell, aki híres. Igazából azt érzem, továbbra sem nőttem fel, és ugyanaz a hiperaktív kissrác vagyok, akiben túlcsordult a versenyszellem és sosem akart lassítani. A mai napig tele vagyok energiával, kreativitással, és hajlandó vagyok keményen dolgozni a közös sikerért. Szeretek élni, szeretem a családom, szeretek segíteni azoknak, akik rászorulnak, szeretem a szépet és a jót látni mindenben. Egy elégedett ember voltam és vagyok a mai napig.

Most, hogy kaptatok egy gyorstalpalót, ugorjunk vissza a lényeghez. A Hang. Az első megbeszélés nagyszerűen sikerült. Elijah-n kívül megismerhettem két kollégáját, Rudy Hopkins producert és Elizabeth Murphy rendezőt, aki ragaszkodott ahhoz, hogy csak Liznek nevezzük. Kedves emberek voltak, akik olyan lelkesedéssel tudtak beszélni a terveikről és a projekt jövőjéről, hogy még Sztálin szeme is csillogott volna, ha meghallja őket. Persze az is kiderült, hogy nem csupán Rebekah kellett ahhoz, hogy megkeressenek.
- Láttalak a Tonight Show-ban - mondta Elijah -, amikor a múlt héten énekeltél, és azt gondoltam: ő kell nekünk. - Itt jött be a képbe Rebekah, ugyanis ő küldte el Elijah-nak a felvételeket, miután az mesélt neki új műsoráról. Saját elmondása szerint Elijah tudta, milyen viszony van kettőnk között, ezért, miután látott énekelni, felhívta az unokatestvérét, hogy megkérdezze, lenne -e kedvem részt venni. Innentől pedig egyenes út vezetett idáig. Egy biztos: veszek Fallonnak egy új járgányt, amiért hozzásegített ehhez a szerepléshez. Talán, de csak talán, megérte porig aláznom magam azzal, hogy a Barbie Girlt vonyítottam húszmillió tévénézőnek.
- Feldobottnak tűnsz - állapította meg Rebekah, amikor aznap délután kiléptünk a stúdióból.
- Az vagyok - hagytam helyben. - Nagyon klasszul hangzott ez az egész, imádnám csinálni.

Nem hazudtam neki akkor, amikor azt állítottam, nagy kedvet érzek a műsorhoz. Ahogy haladtunk előre a tárgyalásokkal, úgy nőtt bennem a lelkesedés. A kezdeti érdeklődés hamar első számú céllá alakult bennem. Pedig akkor még sejteni sem mertem, hogy sokkal több lesz ez, mint egy egyszerű tehetségkutató, ahol egyetlen szóval nyitunk meg új kapukat és törünk össze reményeket, álmokat.

Emlékszem, Rebekah és én éppen a lobbiban lévő plüss fotelekben ücsörögtünk, mert Elijah-nak elhúzódott egy megbeszélése, Bex meg éppen valami halaszthatatlan ügyben veszekedett valakivel telefonon, így jobb híján az asztalon heverő újságokra vándorolt a tekintetem. A tetején egy People magazin volt, a címlapján azzal az iszonyatosan felkapott Bieber-gyerekkel. Most éppen azért szerepelt, mert állítólag új frizurája van. Gratulálok. Felvettem a lapot, és beleolvastam, éppen miket hazudoznak össze, meg, ha már ott voltam, akkor megnéztem, nem szerepelek -e én magam is benne. Az első pár oldalon rövidhírek voltak összevágva, ami önmagában nem valami izgalmas, kivéve, ha az ember szeme megakad az egyetlen releváns dolgon Paris Hilton kopasz, csontvázszerű macskája, és Kim K feneke között: pár mondat volt csupán, de A Hangról volt szó benne.

HIVATALOS: ELENA GILBERT (28) A HANG HARMADIK MESTERE

Los Angeles - Az NTV tegnap esti közleményében megerősítette, hogy Elena Gilbert, a hatszoros Grammy-díjas énekesnő-dalszerző lesz A Hang című zenei tehetségkutató egyik mestere. A pophercegnő a harmadik hivatalosan bejelentett mentora a tavasszal startoló műsornak, Alaric Saltzman (34) és Tyler Lockwood (31) mellett. "Nagyon megtisztelve érzem magam, hogy egy ilyen csodálatos projekt része lehetek. Remélem, tevékenyen hozzá tudok járulni minél több új, felfedezésre várok tehetség felkarolásához." - idézi Gilbertet az NTV holnapja. A közleményben a csatorna arra is kitért, hogy a negyedik, egyben utolsó mester kilétét a továbbiakban még homály fedi majd, a potenciális jelöltekkel ugyanis jelenleg is folynak a tárgyalások.
A Hang 2012. április 9-én, hétfőn, este 7-kor debütál majd az NTV műsorán.

Elena Gilbert. Ott is volt, egy kör alakú képen küldve a kamerának egy lélegzetelállító mosolyt. Ismertem őt, hát persze, ki ne ismerte volna? Olyan hangja volt, mint senki másnak, ja és ha ez nem lett volna elég, még gyönyörű is volt mellé. Most joggal kérdezhetnétek, milyen érzések kavarogtak bennem a hír hallatán. Őszintén? Különösebb érzelmeket nem váltott ki belőlem, hiszen annyira jól nem ismertem Elenát, azon túl, hogy egy egészen átfogó képem volt a zenéjéről. A szakmánkban ez gyakori volt, a legtöbben nem voltunk nagyon szoros viszonyban egymással, néhány kivételt leszámítva, inkább csak ismertük és elismertük a másik munkásságát, eredményeit, sikereit. A barátság, a szó igazi értelmében, nem volt feltétlenül jellemző. Elenával is ez volt a helyzet - találkoztam már vele itt-ott, mondjuk díjátadókon, és persze hallottam a dalait, élőben is. Beszélgetni, úgy igazán, talán csak egyszer beszélgettem vele, arra viszont tisztán emlékszem. 2005 februárja, hogyan is feledhetném el? Hogy ő emlékszik -e rá? Na, az már egy másik kérdés.
- Hé, Salvatore - szakított ki gondolataimból Rebekah hangja. - Pattanj fel, Elijah már vár. - Én engedelmeskedtem - naná, hogy -, visszadobtam a magazint a többi közé, és követtem Rebekah-t a felvonóhoz, magam mögött hagyva az eszmefuttatást.

- Min gondolkozol, Öcskös? - kérdeztem Stefant pár nappal később. Éppen a próbateremben ültünk, én elmélyülten pengettem egy új dallamot a gitáron, Stef pedig nagyban bámulta a szemközti falat.
- Tudod, éppen próbáltam összeállítani a számlistát az albumhoz. Egyszerűen nem sikerül.
- Hogyhogy? Neked ez a kisujjadban van - válaszoltam félvállról, továbbra is a gitárra koncentrálva.
- Damon, nem azzal van bajom, hogy leírjak tizenkét címet egymás után - forgatta a szemét az öcsém. - Egyrészt, két szám még hiányzik, ugye.
- Éppen azon dolgozom - pillantottam fel, és egy pillanatra megállítottam az ujjaimat, hogy lejegyezzek néhány hangjegyet. - Adj még két napot, hogy befejezzem a szöveget.
- Nem veled van a baj. Inkább az zavar, hogy nincs egyetlen közreműködő előadó sem ezen a lemezen.
- Tessék?
 - Neked nem tűnt fel? Egyetlen dalunk van, aminek valaki új a producere, de olyan, amin valaki más is énekelne rajtad kívül, nincsen.
- Hmmm - hümmögtem, elgondolkodva játszadozva a gitár húrjain. Gyorsan leírtam egy új harmóniát, majd letettem a gitárt. - Az első lemezünkön sem volt ilyesmi.
- Persze, hogy nem, hiszen akkor teljesen ismeretlenek voltunk.
- Tudom. És értem is. Le merem fogadni, hogy arra gondolsz, így széleskörűbb hallgatóságot nyerhetünk meg magunknak.
- Ahogy mondod - bólintott Stefan. - Gondolj bele, most valami mást teszünk le a rajongók elé, mint az elmúlt években. Szükségünk van arra, hogy azok is, akik nem hallgattak minket, tegyenek egy próbát, biztos, ami biztos. Plusz, egy duett kicsit árnyalná is a képet, vinne még egy kis változatosságot az összképbe. Kiadhatnánk kislemezként, ha elég jól sikerül.
- Egyetlen gond van, és az az idő. Nem gondolod, hogy egy kicsit késő van már ehhez?
- Ebben igazad van, de ha sietünk, valószínűleg belefér. Április 15-ig kell leadnunk az anyagot, ugye? Ha márciusra megszervezzük, időben be tudjuk fejezni.
- Akkor találnunk kell egy megfelelő partnert, minél gyorsabban - summáztam, amikor hirtelen kitárult az ajtó és belépett rajta Mason.
- Hallom, egy duettet terveztek? - vigyorgott, miközben ledobta magát mellém. - Lady Gaga telitalálat lenne.
- Istenem - sóhajtott Stefan. Mason volt a basszusgitárosunk, egyben régi jó barátom még a gimiből. Szegény halálosan bele volt zúgva Lady Gagába. - Mase, vagy hívd el valahová a csajt, vagy felejtsd el.
- Hé, hé, már poénkodni sem lehet itt? Szóval, hallottam a beszélgetésetek végét, és egyetértek: kell egy kis frissítés, egy klassz duett.
- Matt? - kérdeztem a billentyűsünket, aki eddig szótlanul ült a kanapé másik végében, Stefannal szemben. - Hahó, öreg - böktem meg a könyökömmel, amikor láttam, hogy halkan hortyogva alszik.
- Mi van? - tért hirtelen magához, csodálkozva nézve ránk, amikor észre vette, hogy rajta nevetünk.
- Semmi, Matty, semmi - legyintett Mason. - Mit szólnál, ha felkérnénk valakit, hogy közreműködjön az egyik dalunknál?
- Nincs már ahhoz késő? Amúgy felőlem természetesen rendben van - felelte a billentyűsünk, megigazítva túlméretezett szemüvegét az orrán. - Van már jelölt?
- Éppen ezt vitattuk, miközben te húztad a lóbőrt - világosítottam fel.
- Megkérhetnénk Kanye-t - vetette fel Matt. - Sokat segített az előző alkalommal is.
- Szerintem inkább egy nőre van szükségünk - kontrázott Stefan. - És nem, Mason, nem Gagára.
- Szálljatok már le rólam!
- Kéne egy kapós dallam, dance és némi funky beütéssel - tettem hozzá. - Valami, ami feldobja azt, aki hallja. Egy rádiós közönségkedvenc.
- Akkor maradjunk egyelőre annyiban, hogy elgondolkozunk rajta - tett pontot az ügy végére Stefan. - És persze kérdezzük meg Galent, mit szól az ötlethez.
- Fair - hagyta helyben Mason. - Nincs más hátra, mint keresni valakit. Egy univerzális hangot, aki elbűvöli a közönséget. - Abban a pillanatban betoppant Galen, a dobosunk, így a banda készen állt a próbára. Miközben végigmentünk a a felvételre szánt dalokon, az járt a fejemben, kit lehetne felkérni ilyen későn egy közös számra. És akkor hirtelen támadt egy ötletem.

 Most pedig, mielőtt elalszotok az unalomtól, visszatérek a lényegre. Az NTV-nél tárt karokkal fogadták a döntésemet, amikor bejelentettem, hogy aláírom az egy évadra szóló szerződést. Le kellett volna fotózni Rebekah arcát, amikor meghallotta, mennyit kapok a szereplésért cserébe: halálosan büszke volt magára. Oké, a siker az övé is volt, ezt én is tudom. 
- Mr Salvatore, igaz, hogy Ön lesz a negyedik mester? - üvöltötte az arcomba egy udvarias paparazzó, amikor Rebekah meg én leparkoltunk az NTV épülete előtt a tavasz első napján.
- Damon, hány milliót fogsz keresni? - érdeklődött egy kevésbé jól nevelt, majdnem fejbe vágva a fényképezőjével.
- Az ügyfelem nem nyilatkozik - vetette oda Rebekah, mielőtt megfogtam a kezét és elhúztam őt az őrültek gyűrűjéből.
Aznap tehát, március 1-jén, Rudy Hopkins elém tolt egy óriási köteg papírt, ami a szerződésemnek neveztek és volt vagy ezer oldal. Miután nagyjából annyiszor szignóztam, hogy görcsöt kapott a bal kezem, elfogytak a papírok. 
- Gratulálok, Damon - mosolyodott el Elijah, amikor felállva felém nyújtotta a kezét. - Isten hozott a családunkban.
- Köszönöm - ráztam meg a kezét, egy magabiztos vigyort küldve a kamerának.

Az igazság az, hogy marha boldog voltam a szerződésemmel. Nagy lépésnek tekintettem a karrieremben, és nem utolsó sorban bíztam abban, hogy ez elősegíti majd a Bourbon Republic sikerét is. Reméltem, hogy így talán még több emberhez juthat el a közös szenvedélyük - ennél többet nem is akarhattam volna. Izgatott és lelkes voltam, és alig bírtam kivárni, hogy elkezdődjenek a próbák a következő héten. Valami azt súgta, megtaláltam a tökéletes utat a jövő felé.

Már csak egy valamit szerettem volna elintézni, még mielőtt hivatalosan is elkezdődik a forgatás, és mivel elég vakmerőnek éreztem magam abban a pillanatban, elővettem a telefonom és tárcsáztam.

Hát így kezdődött. Akkor még nem tudtam, hogy fog végződni.

So take the photographs, and still frames in your mind
Hang it on a shelf in good health and good time
Tattoos and memories and dead skin on trial
For what it's worth it was worth all the while

It's something unpredictable, but in the end is right,
I hope you had the time of your life


Na, hogy tetszett? 7700+ szó csak nektek (és ennél csak hosszabb lesz, remélem, nem baj)!
Fontos kérdések rögtön itt az elején: Ki lehet Brady? Kicsoda Katherine? Mi történt a fejezet első részében?
Remélem, kellően megágyaztam annak, ami ezután jön - készüljetek egy nagyívű kalandra. Köszönöm, ha olvastátok! Várom a pipákat és a megjegyzéseket, észrevételeket.
Ölelés!

4 comments:

  1. Drága Hexi! Először is, nagyon gratulálok az érettségihez, és a felvételikhez. Remélem a továbbiakban is fogsz az írással foglalkozni - itt az egyetemre gondoltam. Sok sikert kívánok! :D
    Másodszor pedig, fantasztikus az új történet. Régebben nekem is támadt egy ilyen kósza ötletem, hogy a két karakter milyen is lenne a zenei világban, és te most ezt létrehoztad! :D Nagyon tetszik a sztori, és izgatottan várom a folytatást!
    Egy ősrégi olvasód: Viki! :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Szia, kedves Ősrégi Olvasó, köszönöm szépen! Stresszes időszak volt - bizonyára neked is -, de hála Istennek vége. Ugyan csak július 26-án érkezik a hivatalos értesítő a felvételiről, nekem szerencsére nincsen izgulnivalóm.

      Örülök, hogy már most elnyerte a tetszésedet az új fanfic! Még nagyon-nagyon az elején vagyunk, de azért lehet már erre-arra számítani, következtetni. Lesz itt elég sok minden :) És hát imádom a zenét, nem lehetett kihagyni egy ilyen történetet.

      Folytatás nemsokára :)

      Delete
  2. Szia!
    Tetszik a történeted, valahogy Damon-t mindig is egy rocker srácnak képzeltem gondolok itt a 4x17-beli visszaemlékezésre és hála neked ezt most megkaptam. Csak így tovább. Üdv:Niki

    ReplyDelete
    Replies
    1. Szia Niki! Köszönöm a kommented, mindig szuper pozitív visszajelzéseket hallani! Igen, a szerintem Damon abszolút rocker-alkat, nekem is eszemben volt az a bizonyos New York-i epizód! :)

      Delete

Tetszett? Nem tetszett? Kommentelj! Minket érdekel a véleményed.