Thursday, April 24, 2014

Sorstalanság - Ismertető

Drága Olvasóim!

Hát, ez a nap is eljött: visszatértem! Nagyon köszönöm az előző bejegyzésre kapott 28(!) pipát. Annyira jól esett, hogy azt leírni nem tudom! :) 
Ráadásul azzal a meglepetéssel érkeztem most, hogy a Végzet új része előtt még elhoztam az új történetem ismertetőjét. Ez a fanfiction a Végzettel párhuzamosan fut majd, és május végétől indul el, a címe pedig: Sorstalanság. Többször említettem már, hogy régóta foglalkoztat ez az ötlet, és végre eljutottam a megvalósításágit. A téma természetesen Delena (mi más!), ezúttal azonban teljesen más felfogásban, mint eddig bármikor.
Új történethez persze ismertető is dukál, amit ezúttal rendhagyó módon tárok elétek. Nem is lövöm le a poént, csak olvassátok el ezt a rövidke bemutatót arról, hogy mi vár majd rátok ebben a történetben. Tessék!


Villám cikázik át Chicago szürkébe öltözött egén, egy rövidke, de annál feltűnőbb pillanatig fényárba borítva a zsúfolt utcát. Az emberek jól észrevehetően megszaporázzák a lépteiket, néhányan kinyitják ernyőiket, ahogy bőrüket súrolják az első, nyirkos esőcseppek. Megint másik fejükbe húzzák a kapucnijukat - hiába, hisz a süvítő szél csakhamar, játszi könnyedséggel bánik el velük. Kisgyerekek futkároznak utcán, kik nevetve, kik rémülten a dörgés erőteljes hangjától, s ők ijedt arcukat anyjuk szoknyájába rejtik el, hátha az megvédi őket a vihar nyilaitól.

Én, mintha észre se venném, csak megyek előre...előre! Túlzás az; inkább bolyongok céltalanul, utcáról utcára, lámpától lámpáig, és csak mosolygok. Magam sem értem, hogy miért, hiszen semmi okom sincs jókedvre, sőt, a napra sem emlékszem már, amikor utoljára volt értelme egy mosolynak. Aztán eszembe jutnak emlékek, még túlságosan friss, mély sebek, és hirtelen elkomorodok. Óvatosan nézek végig a mellettem elsiető emberek gyakorta gondterhelt arcán, egyetlen pillantás alatt olvasva le arcukról, vajon mi jár a fejükben. Furcsa belegondolni, hogy ennek a rengeteg embernek, ezernyi különböző céllal, számtalan álommal, reménnyel, mégis van egy közös tulajdonsága: mindegyiküknek van egy története, ami csak az övé, senki másé. Egy történet, amelyet az életével ír, s melynek minden oldala egy-egy emlék, minden sora egy-egy nap, egy külön regéje egy egyedi létezésnek. S habár ők, emberek, annyira különböznek egymástól, kívül, belül, s annyi különböző vonás ül az arcukon, mégis mindegyik lelkében ott él egy történet, amely minden lélegzetvétellel tovább íródik. Persze nem tudni, kinek milyen véget ér majd a személyes regénye, hiszen a folytatást már a sors szüli....mert a sorsodban ott van leírva az egész életed.

Nekem is van egy történetem. Nem igazán mesébe illő, nem tökéletes, és a nincs a végén boldog befejezés. Nincs benne szőke herceg fehér lovon, sem fényűző királykisasszonyok, akiknek kezéért lovagok százai versengenek. Csupán mese, nem egyéb: törékeny vallomás arról, hogyan találtam meg elveszettnek hitt sorsomat az ő kék szemeiben, s hogyan vesztettem el örökre. Lehet, hogy nem vidám vagy magával ragadó, mégis, ez az én történetem: szomorú, kilátástalan, reménytelen, de az enyém. Hallgasd meg hát, ezt az egyszerű mesét egy lányról, aki csak sodródik az élet árjával, egyedül, magányosan, sorstalanul.

Tovább az első részhez >>>

Tudom, nem sokat árult el, de a következő, első rész, jóval mélyebb lesz ennél. Azért posztoltam ezt ilyen korán, mert kíváncsi vagyok arra, mit gondoltok: érdemes folytatni ezt a történetet? Pár fejezet persze megvan belőle, de örülnék neki, ha leírnátok az első benyomásotokat. Sokat segítenétek vele!
Addig is, köszönöm a támogatást, amivel körülvesztek. Rengeteget jelentetek nekem, szinte többet, mint a legtöbb ember az életemben. És ez nagy szó!
Tehát, ha lehet, írjatok pár szót a történetről, ha tehetitek. Köszönöm.
Ölelés!

Sunday, April 20, 2014

Kérés

Kedves Olvasók!

Azt hiszem, tudjátok, hogy éppen egy nehéz időszakon megyek keresztül. Bizonyíték erre az is, hogy már két hónapja nem írtam semmit. Most viszont úgy tűnik, akad némi szabadidőm, plusz, az inspirációm is visszatért, ha nem is olyan mennyiségben, mint korábban, de legalább létezik.

Ugyanakkor fontos lenne tudnom, van -e még értelme írnom. Tudom, hogy az én hibám, hogy az olvasóim nagy részét elvesztettem, mégis, fontos lenne számomra, hogyha azok, akik még velem vannak, valamilyen módon tudatnák azt velem. Legyen szó megjegyzésről, pipákról, mindegy - örülök neki.

Szóval, ha velem vagytok még, kérlek titeket, ne habozzatok. Pipáljátok ki az "elolvastam" boxot, ha szeretnétek még olvasni tőlem valamit. Higgyétek el, ötletekből nincs hiány.

H.

Sunday, April 13, 2014

Részletek a 7. fejezetből

Hát, azt hiszem, ilyen hosszú szünetem sem volt még... Remélem, azért tudjátok, hogy nem felejtettem el Benneteket, csupán arról van szó, hogy tényleg nem volt alkalmam aktívan írni, posztolni. Továbbra sem tudom megígérni, hogy vissza tudok térni a régi rendbe, de igyekszem a következő két hétben két-három fejezetet hozni. Ne vegyétek készpénznek, amit ígérek, de mindenképpen rajta leszek, hogy meg is valósítsam.
Kezdetnek hoztam két részletet abból a bizonyos hetedik fejezetből, ami ugye semmiképp se akar megérkezni. Bízom benne, valamennyire felcsigázza az érdeklődéseteket :)

"Fényes, kékes lánggal égő tűz kapott életre, de nem harapódzott el, mert abban a pillanatban, hogy Lucy beszéde befejeztével felnyitotta a szemét, egy szemrebbenésnyi idő alatt elaludt a tűz, az elemek is rögtön lenyugodtak. Azonban nem ez volt az egyetlen hatása annak, hogy a boszorkány visszanyerte az öntudatát, hanem az is, hogy abban a másodpercben, hogy felnyíltak a nő szemei, Stefan egy fuldokló hörgés kíséretében, erejét vesztve rogyott a földre.
- Mi történik? - hörögte alig hallhatóan, riadtan pislogva jobbra-balra. Azonban hiába próbálta megmozdítani valamelyik petyhüdt végtagját, azok csak nem akarództak megmozdulni hála a hűvös bénulásnak, ami egy csapásra eluralkodott az egész testén.ű
- Logan, most! - kiáltott fel hirtelen Lucy, mire a megszólított férfi nem is habozott tovább, hanem egy ugrással a földön heverő vámpírra vetette magát. Mély, barna szemei mélyen belefúródtak a tehetetlen Stefan zöld szempárjába, ahogy Logan elváltozott hangon harsogni kezdett:
- Tárd fel az elméd, Stefan! - üvöltötte. - Engedd le a korlátokat! - Stefan azonban nem úgy tűnt, hogy engedelmeskedne, ugyanis minden erejével arra koncentrált, hogy visszanyerje hirtelen elvesztett erejét. Logan eközben nem adta fel, kezeivel jó erősen szorítva Stefan lüktető halántékát, egyre csak ugyanazokat a szavakat szuggerálva belé:
- Tárd fel magad - ismételgette keservesen. - Lucy, nem elég az energia!
- Elégnek kell lennie. Koncentrálj, Logan! - utasította a boszorkányt, aki az erőt sugallta felé. Így tehát Logan még nagyobb erőfeszítéssel fenyegette Stefan elméjének szinte áttörhetetlen falát, amit a manipuláció emelt a tudata köré. De hiába próbálkozott, az immár ájult vámpír elméjéről csak nem akart leomlani a sziklaszilárd védelmi vonal. Logan minden erejét beleadta a mentális ostromba, a Lucy által sugárzott energiával próbálva meg legyőzni a makacs kényszert, mígnem hosszú percek reménytelen próbálkozása után úgy tűnt, hogy az elméje végre-valahára megroppan a támadás hatására és megnyitja magát.
- Látom...látok valamit - motyogta lehunyt szemmel Logan, miközben kezeivel még erősebben szorította az eszméletlen Stefan fejét."

"- Ez fáj... - nyögte Jenna, kezeivel hiába feszegetve a torkára szoruló vasmarkot, az nem engedett a szorításból.
- Már csak azon gondolkozom, hogyan öljelek meg - vicsorgott Stefan, arcán kéjes vigyorral. - Tudom ám, hogy te vagy a gyenge pontja, szóval ne is ellenkezz. Mondanám, hogy nem fog fájni, de akkor nem hol lenne az öröm? Mivel kínoznám meg jobban azt a mocskos árulót?
- Mit...tettem én ellened? - hörögte a nő.
- Te? Semmit. Logan? Átvert! Elhitette velem, hogy az oldalamon áll, miközben végig a hátam mögött szervezkedett...fúj! De megérdemli, amit ezért kapni fog, és alig várom, hogy lássam az arcod, amikor rátalál a kihűlt testedre! - nevetett a férfi, rendületlenül állva Jenna riadt pillantását. - Azonban van még valami, amit meg kell tennem, mielőtt megöllek - folytatta, miközben balja egyre mélyebben járt a nő hasában, egyre csak fölfelé haladva, a dobogó szíve felé. - El fogom neked mondani, most, életed utolsó percében, hogy micsoda szörnyetegbe is szerettél te bele... Elárulom neked Logan legféltettebb titkát, amit senkivel sem mer megosztani!
- Azt már nem! - hallatszott egy hang a hátuk mögött, s a következő pillanatban Stefan már repült is át a szobán, hangos robajjal csapódva neki a szemközti falnak.
- Jenna! - kiáltott fel Logan, egy szempillantás alatt a nő mellett teremve, aki rongybaba módjára csuklott össze a fal mellett. De a férfinek többre nem maradt ideje, mert ekkor Stefan már talpon volt, és újult erővel vetette rá magát vetélytársa hátára."

Tovább a részhez >>>