Rólunk

HexiTVD

Bemutatkozás
Nem igazán tudok magamról semmi érdemlegeset írni, így csak azt elmondani, hogy az, aki olvassa bármelyik történetem, nagyjából tudhatja, milyen is vagyok én. Talán túl sokszor bíztam meg olyan emberekben, akikben nem kellett volna, túl könnyen bocsátok meg, mégsem tudom könnyen elengedni azokat, akiket szerettem, de elveszítettem. Az álmok világában élek, egy szebb, jobb élet reményével hunyom le a szemem nap, mint nap, és igyekszem jobb emberré válni minden lélegzetvételemmel, még akkor is, ha néha ez nagyon nehéz. "Don't Stop Believin'" - Ennek a szellemében próbálok meg élni.

Az írásról
Véletlenül jött az életembe, de nem váratlanul. Korábban mindig kerestem a lehetőségeket, hogy tudok úgy megnyilvánulni, kitárni a lelkemet, a gondolataimat, anélkül, hogy igazából elárulnám magam. Aztán megtaláltam az írást, és tudtam, hogy az életem részévé vált. A szereplőim nagy része hordozza valamely jellemvonásomat, félelmemet, eszményemet, álmom. Ők valósítják meg az álmaimat, ők viszik véghez a vágyaimat, ők érik el mindazt, amit én szeretnék, csak talán valamivel másabb köntösben.
Ez a hobbi segít keresztül a nehéz időszakokon, és az olvasóim azok, akik bármikor képesek mosolyt csalni az arcomra, még akkor is, ha minden elsötétül. Az a célom, hogy én is tudjam ezt viszonozni, kellemes perceket szerezni nekik a szeretetükért cserébe.

Történetek/Tervek
Jelenleg két folytatásos történeten dolgozom, a Végzet és a Sorstalanság címűn. Az előbbi több évadon keresztül fut, míg a másik várhatóan egy tizenöt fejezetes irománnyá növi ki magát. Ezeken kívül van egy befejezett írásom, az Összetörve, illetve alkalmanként novellákat is szoktam írogatni, vagy saját ötlet, vagy kérés alapján. A jövőben pedig tervezek még nagyjából három-négy folytatásos történetet, amelyek közül legalább egy nem a Delena-párosítással foglalkozik majd.
Egyszer pedig nagyon szeretném a megvalósítás állapotáig eljuttatni a saját, önálló történetemet/regényemet.

Elérhetőségek:
Twitter
Tumblr
hexi97@hotmail.com (személyes)

Ha Te is írtál már fanfictiont, és szívesen megosztanád velem, esetleg kíváncsi vagy a véleményemre, vagy szeretnéd közzétenni az oldalon, írj nekem tvdfanfiction@ymail.com e-mail címre, és megbeszéljük a részleteket.



LadyLoss15

Bemutatkozás:
"Az élet olyan, mint egy tükör, ha ránevetsz, visszamosolyog rád." Nem tudom, ki mondta ezt, de nekem nagyon tetszik, hasonlóan gondolom, és igyekszek is eszerint élni. Szinte minden hülyeségre kapható vagyok, és igyekszem élvezni az életet. Legfőképpen az írás és az olvasás okoz igazi élvezetet, na és persze a sorozatok, így nyilván ezekre fordítom szabadidőm nagyobbik részét, azon kívül, hogy imádok sportolni. Nagy álmom, hogy elismerjék az írásaimat, és nagyon örülnék, ha Ti, olvasók, segítenétek nekem közelebb jutni ehhez a kommentjeitek által. Legyen szép napotok! :)

Az írásról:
Nem tudom, pontosan mikor ötlött fel bennem, hogy írni akarok, de már első osztályban 'költöttem' verset, persze csak egy 7 éves gyerek szintjén. Aztán pár évvel később eldöntöttem, hogy regényt akarok írni. Ötletem volt rengeteg, el is kezdtem több különböző sztorit is leírni, a füzetek máig megvannak, és noha a megfogalmazásmódon ma már változtatnék, az alapot még most is jónak, érdekesnek tartom. De egyelőre elodáztam egy saját regény gondolatát, belátva, hogy még van hová fejlődnöm, mielőtt egy komolyabb munkát adnék ki a kezeim közül. Azon kívül, hogy nagyon élvezem az írást, és szeretem beleélni magam a történeteimbe, fontosnak tartom, hogy ezáltal úgy öntök szavakba gondolatokat, hogy az segít jobban megértenem őket.

Történetek/Tervek:
Eddig csupán egyrészes történeteket olvashattatok tőlem, melyek hol a sorozathoz íródtak, hol a színészekről szóltak, sőt, két spin-off sztorim HexiTVD Végzet című fanficjéhez is született. Jelenleg azonban lelkesen dolgozok életem első folytatásos fanfictionjén, mely az Ősi családról szól, és már el is kezdtük feltölteni az oldalra. Ezt egy évadosra tervezem, összesen megközelítőleg 20 résszel, aztán meglátjuk, hogyan tovább... Egyelőre maradok a fanfictionök területén, és a jövőben szeretném elővenni, leporolni, és valóra váltani az álmomat egy saját regényről.