Összetörve - 9. rész

Ne haragudjatok, amiért ilyen későn hozom az új részt. Új tanév, új programok, új számítógép, csupa újdonság... Megint a szokásos lemez, tudom, úgyhogy nem is éri meg magyarázkodni. Mindennek tetejébe sajnos még ennél is kevesebb időm lesz, a jövő héten egy német cserediák lakik majd nálam egy teljes hétig, szóval akkor aztán tényleg nem tudom, hogy oldom meg. De nem hagylak el benneteket, nyugodjatok meg! Ez az egész jóval fontosabb annál számomra.
Na de ismételten túl sok a hiszti és kevés a lényeg, úgyhogy jöjjön a fejezet! Jó olvasást hozzá!


IX. fejezet - Szombat esti láz

Damon

Egy elégedett sóhajjal gördültem át a másik oldalamra, érezve, ahogy a reggeli napsugarak lágyan csiklandozzák a hasamat. Lassan felnyílt a szemem, és megpillantottam Elenát, aki pontosan velem szemben feküdt, az alvás nyugodt maszkjával szép arcán. Kicsit közelebb kúsztam hozzá, megigazítva fejem a párnán, hogy jobban szemügyre tudjam venni őt. Olyan volt, mint egy valódi angyal, mindössze a szárnyak hiányozták a hátáról. Mindenesetre, ha valaki rákeres az interneten az "angyal" szóra, biztosan az ő arcmása lesz az első találat. Hasonló pozícióban aludt, mint ahogy én szoktam: kezeit összeszorította a párna alatt, így támasztva meg a fejét. Oldala egyenletesen mozgott fel-le, ezzel jelezve, hogy még mindig alszik.
Akár órákon keresztül is elnéztem volna...mégis, hirtelen feltámadt bennem a vágy, hogy megérintsem, hogy végigsimítsak az arcán, a karján, odébb fésüljem azt a pár tincset, ami a szemébe lógott. Már éppen emeltem fel a kezeimet, hogy csak az ujjaimmal hozzá tudjak érni az arcához, amikor ő hirtelen elmosolyodott és játékos hangon megszólalt:
- Na, most ki leskelődik? - kérdezte csipkelődve, mire én olyan sebességgel rántottam vissza a kezem és temettem azt a párnám rejtekébe, mintha megégettem volna.
- Kölcsönkenyér visszajár - vigyorodtam el, mire ő, továbbra sem tisztelve meg avval, hogy felnyissa a szemeit, kivette a kisebbik párnát a feje alól és egyszerűen az arcomba nyomta azt.
- Hé! - kiáltottam fel, azonban tiltakozásom hangjai elfúló nyögéseknek hallatszottak hála a fejemen landolt párnának. - Na, akkor most vedd úgy, hogy ezt elkoboztam - jelentettem ki sértődötten, a mellkasomhoz szorítva az ágynemű darabot. - Búcsúzz el tőle, meg a macitól is - tettem hozzá, kihúzva a takaró alól a mackóját, amit pár perccel korábban csentem el az éjjeliszekrényről.
- Add vissza! - követelte Elena, megpróbálva kivenni a kezemből a plüssállatot, én azonban messzire eltartottam tőle a játékot, közben gonoszul vigyorogva rá.
- Nem, nem, a medvéd mától az én barátom - nyújtottam ki rá fölényesen a nyelvem. Elena erre hunyorítani kezdett, mint aki erősen a bosszúra koncentrál, majd egy váratlan pillanatban egyenesen rám vetette magát és támadásának váratlanságát kihasználva visszaszerezte a mackóját.
- Győzelem! - kiáltott fel diadalittasan, egy óriási, győzedelmes vigyorral az arcán emelve fel az állatot, mint valami trófeát. Egy ideig én is vele nevettem, azonban önfeledtségünk muzsikája csakhamar elhalt, amikor mindketten arra eszméltünk fel, hogy Elena pontosan rajtam fekszik, két kezével az ágyhoz nyomva a vállamat, úgy feszítve a hasamon, mintha az valami trón lenne. Eközben úgy láttam, ő is magához tért, s még a nevetéstől zihálva, egy furcsa riadtsággal a szemében nézett rám, egyetlen pillantásával lángra lobbantva minden érzékszervemet. Olyan vadítóan festett a hasamon ülve, mint egy igazi, belevaló, dögös domina, hogy nem tudtam megállni anélkül, hogy elképzeljem, milyen lehet minden lehetséges módon eggyé válni vele, átengedve neki az irányítást....Fantáziámhoz afféle bónuszként még az is hozzájárult, hogy a világon semmit nem viseltem a boxeremen kívül, ami időközben kezdett olyan szűkké válni, hogy tulajdonképpen már úgy éreztem, nincs is ott valójában. Ha valaki akkor belépett volna, és látja, hogy egy bombázó ücsörög a meztelen felsőtestemen a párnák között, tutira félreértette volna a félreérthetetlent...
És mintegy varázsütésre, egy telefon csöngése oszlatta fel a köztünk uralkodó szexuális feszültség ködét.
- Ó, ez én leszek - állapította meg Elena, majd, mintha mi sem történt volna, lemászott rólam és leszökkent az ágyról. Azonban amikor visszajött a nappaliból, az én telefonom volt a kezében.
- Nem, mégis te vagy - jelentette, odadobva nekem a készüléket. - Úgy látszik, hogy ugyanaz a csengőhangunk.
- Kösz - mosolyogtam rá, majd a markomban landolt készülékre és a rajta villogó névre meredtem:

Alaric

- Ric, haver! - üdvözöltem vigyorogva. - Rég nem hallottam rólad!

- Mi újság főnök? Csak nem valami csinos latin cicával hemperegsz az ágyban? Mert akkor természetesen nem akarlak zavarni - szabadkozott Alaric, mire én lopva oldalra sandítottam Elenára, aki ledobta magát az ágyra, és egy magazint kezdett el olvasgatni. Jegyzem meg, az újság fordítva volt a kezében, de ez, úgy láttam, egy kicsit sem zavarta.

- Hát, nem éppen - mormogtam, s a gyomrom kellemesen összerándult a gondolatra, hogy tulajdonképpen mi mindent művelhetnénk egy ilyen csodás reggelen, mint a mai. - És te, Saltzman? Ha nem tévedek, ott hajnali kettő óra van, szóval miért nem vagy még mindig részeg?

- Ne is mondd - sóhajtott Ric. - Borzasztó minden, amióta eltoltad innen a biciklit. Az egyik japán ügyfelünk, tudod, az a dadogós, egész nap telefonon zaklatott. Valami baja volt a barbie baba gyárának a biztosításával, ami önmagában nem is lenne probléma, ha három óra helyett öt perc alatt ki tudta volna nyögni, amit akar. Ja, és akkor még nem is mondtam, hogy nem is tud angolul, ezért tulajdonképpen fogalmam sem volt miről beszél. Így végül eladtam neki egy új kötvényt, amit háztartások biztosítására forgalmazunk, és ezzel sikerült tökéletesen kielégítenem a vénembert.

- Szuper vagy Ric, csak az a kár, hogy annak a cégnek pont baleset biztosítása van - forgattam a szemem.

- Baleset? Minek az egy barbie gyárnak?

- Az pasas attól tart, hogy a dupla gyártósorukról esetleg lesik egy baba, és agyonüti valamelyik dolgozóját.

- Szép halál - hümmögött Alaric. - Na mindegy, lényeg, hogy leszállt rólam.

- És azért nem vagy részeg péntek hajnalban, mert egy japán pszichopatával tárgyaltál? Rossz kifogás, öreg. Valld be, már nem jössz be többé a csajoknak - ugrattam.

- Nagyon vicces - felelte sértődötten Alaric. - Nem hallottál még arról, hogy fáradtság?

- Dehogyisnem - vontam meg a vállam. - De aki fáradt, nem hívogatja a főnökét éjnek évadján. Ne is tagadd Ric, hiányzom neked.

- Tudod mit, Damon? Javaslom, hogy szedj össze egy nőt, mert neked sürgős szexterápiára van szükséged. Régebben ha már két napig egy huzamban nem voltál lefektetve, kirúgtad valamelyik alkalmazottad, vagy rosszabb, hazacipelted.

- Régi szép idők, nemde, Ricky? - nevettem fel. -  Na mindegy, menj, részegedj le, amíg nem késő, én pedig megyek süttetem a hátsó felem.

- Ég veled, Salvatore! - búcsúzott Ric, és megszakította a hívást. Mosolyogva dobtam arrébb a telefonomat, felidézve pár eléggé kínos emléket néhány korábbi kalandomból, amelyekre nem igazán vagyok büszke.

- Minden beosztottaddal így beszélsz? - hallottam meg ekkor Elena hangját, aki felpillantott az újságból, amit még mindig fordítva tartott a kezében.

- Nem, nem. Kifejezetten szigorú főnök hírében állok - mondtam, megpróbálva egy komoly kifejezést erőltetni az arcomra.

- Képzelem - nevetett Elena, odébb dobva az újságot. - Most pedig menjünk reggelizni, ugyanis éhen halok - közölte, és újra kikászálódott az ágyból, útközben kibújva amúgy is rövid, szürke sortjából, mindössze egy topban és egy falatnyi, fekete csipkés bugyiban táncikálva előttem. Fölösleges megjegyeznem, hogy amikor én magam is kimásztam az ágyból, kénytelen voltam érthető okokból tíz percre bezárkózni a fürdőszobába. Ricnek igaza volt: nekem tényleg egy nőre volt szükségem...de már azt is tudtam, pontosan kire. Hiába mondta, hogy felejtsük el a csókot, én nem felejtettem el..sőt, még többet akartam. És akit Damon Salvatore kinéz magának, azt meg is szerzi. 

XOXO

A következő két napban száznyolcvan fokos fordulatot véve viszonyultam Elenához. Igen, eddig bennem volt a tüske, amiért elutasított, pedig nem is akartam igazán rámozdulni, vagy legalábbis nem rögtön. Sokkal inkább arról akartam biztosítani, hogy nem bántam meg azt a csókot, azonban úgy láttam, ő nagyon is.
Most viszont eltökélt szándékomban állt megváltoztatni az álláspontját, hiszen akkor, ott a mosdóban visszacsókolt, méghozzá nem is akárhogyan. És ha addig élek is, de még egyszer át fogom érezni ajkai varázsát, úgy, hogy ő is legalább annyira akarja majd, mint én.

Éppen egy ebéd utáni sétára indultunk a Forum Romanum felé, amikor Elena megállított, hogy be szeretne menni valamiért a hotel boltjába, ezért ameddig ő vásárolt, én sétálgattam a hallban.
- Mr. Salvatore! - hallottam meg egy hangot a hátam mögött. Kíváncsian fordultam meg a női hang irányába, és legnagyobb meglepetésemre megpillantottam Felicityt, aki összefont karokkal méregetett a pultja mögül.
- Miss Smoak - mosolyogtam rá, egy szokásos kacsintás kíséretében, amiről pontosan tudtam, hogy az egekbe tornássza a nők pulzusát, és ez alól a szőke recepciós sem képezett kivételt. Sőt, úgy láttam, ő még az érzékenyebb kategóriába tartozott, ugyanis tetőtől talpig elöntötte a pír. Imádtam ezt a nőkön...vagy inkább úgy kéne fogalmaznom, hogy imádtam egy bizonyos nőn...
- Öhm...izé...szóval... - dadogta, idegesen lesütve a pillantását. Az egóm ugrott egy kicsit, hiszen világos volt, hogy én hoztam zavarba.
- Akart esetleg mondani nekem valamit? - noszogattam incselkedve, ártatlanul elmosolyodva. Felicity összeszedte magát, és miközben az orrnyergét kezdte masszírozni, válaszolt.
- Az igazgató úr beszélni óhajtott Önnel, de sajnos nem tartózkodik az épületben. Azt üzeni, hogy a vacsoránál majd megkeresi Önt.
- Nagyszerű, mondja meg neki, hogy várom - feleltem mosolyogva, mire Felicity bólintott, valami olyasmit motyogva, hogy majd átadja neki, de engem már egyáltalán nem érdekelt sem az igazgató, sem a recepciós, mert oldalra fordulva megpillantottam Elenát a bolt üvegfalán keresztül. Éppen nekem háttal állt, egy magazinokkal teli polcot fürkészve, és ennek hála tökéletes rálátásom volt hosszú, karcsú lábaira, és formás fenekére, amit mindössze egy rövid farmernadrág takart. Nem tudtam legyőzni a kísértést, és egy frusztrált sóhajt hallattam, amely nemcsak a vágyam, hanem a lehetőség hiányát is hivatott volt kifejezni.
- Nem kapott zöld lámpát, eltaláltam? - szólalt meg Felicity, kizökkentve ezzel szexuális fantáziálgatásaimból.
- Micsoda? - meredtem rá, értetlenül, hiszen fogalmam sincs, mire gondolt. De mielőtt még válaszolni tudott volna, leesett, hogy engem idézett. - Ja, hogy zöld lámpát? Eltalálta. Ezúttal csak a sárgáig jutottam, tudja, amikor...
- Ne, Mr. Salvatore, nem akarok részleteket - szakított félbe Felicity.
- Nem állt szándékomban felfedezni a hálószoba titkaimat - nevettem. - Csak annyit akartam mondani, hogy bánom ezt a cölibátus dolgot. Óriási baromság volt, viszont Elena nem hajlandó tudja mire... - kacsintottam. - Ha egyszer a fejébe vesz valamit, nem hajlandó megváltoztatni a terveit, még ha én kérem, akkor sem. Pedig igazán meggyőző tudok lenni - tettem hozzá egy sokat sejtető vigyorral.
- Ó, meghiszem azt - motyogta Felicity, majd hangosan folytatta. - Viszont, talán tudnék Önnek segíteni, persze ehhez nekem ugyan semmi közöm, meg ez egy elég bizalmas magánügy, és...
- A lényeg? - vágtam közbe unottan.
- Holnap este rendezünk egy bált a hotelben - magyarázta a recepciós, egy zöld reklám szórólapot tolva felém a pulton. - Mégpedig a latin táncok jegyében, amelyekről tudjuk, hogy milyen érzékiek is tudnak lenni, ha megfelelő tudású felek táncolják...érti, amire gondolok, Mr. Salvatore? Lefogadom, hogy a barátnője imád táncolni, ezért biztos élvezné az estét. - Összeráncolt homlokkal méregettem hol Felicityt, hol a papírt, amit a kezembe nyomott, míg egyszer csak felismertem az ajánlatban rejlő óriási lehetőséget.
- Hm, azt hiszem, most adott egy nagyon jó ötletet - mosolyodtam el, elrejtve a farzsebembe a papírost. - Biztosan hasznát veszem majd.
- Minek veszed hasznát? - hallottam meg hirtelen Elena ismerős hangját mellőlem. Észre sem vettem, hogy időközben kijött a boltból.
- Miss Smoak éppen most mesélte, hogy holnap este rendeznek egy bált a szállodában. És remélem, neked lenne kedved részt venni...velem - tettem hozzá, igyekezve tekintetemmel minél több félreérthetetlen jelet sugározni felé.
- Ó, persze, imádok táncolni! - lelkendezett Elena. - Ez nagyszerű, még úgyse volt alkalmam részt venni egy igazi latin tánc rendezvényen.
- Holnaptól ez már nem lesz az igaz - biztosítottam egy halvány mosollyal a szájam sarkában, majd a derekánál fogva a kijárat felé kezdtem terelni Elenát. Azért még egyszer hátrafordultam Felicity irányába, és ennyit tátogtam felé: "Köszönöm". Ő pedig, mintegy lemásolva az egyik védjegyemet, egy cinkos vigyorral rám kacsintott.
Elenának persze fogalma sem volt arról, kivel áll szemben: egészen véletlenül ismertem majdnem az összes fontosabb tánctípus minden egyes mozzanatát, nem is akárhogyan-
A terv tehát működésbe lépett.

XOXO

 - Ez az, igen, pont ez az - motyogtam nagyjából negyvenedszerre, rekedten, az idegességtől remegő hangon. Óvatosan húztam végig ujjamat, vigyázóan tapintva végig minden egyes millimétert. Ez volt életem esélye, nem szúrhattam el. - Majdnem bent van.... - ismételgettem feszengve, s a hangom tele volt leplezhetetlen izgalommal. A homlokomon már gyöngyöztek az összpontosítás verejtékcseppjei, és a tenyerem is olyan izzadt volt, mintha egy kemencében égnék. Céloztam, majd behunytam a szemem, és vártam a megfelelő pillanatra. Olyan hosszú ideje vártam már erre a másodpercre, mely eddig csak tétova álmaimban kaphatott szerepet. Most viszont végre valóra válhat, és mindössze egy aprócska mozdulat választ el tőle. Persze, egy már több ezerszer kivitelezett mozdulatról beszélünk, amelyben akkora tapasztalatom van, mint kevés embernek rajtam kívül a világon. Meg kellett tennem...sőt, meg akartam tenni, nagyon is. Utoljára vettem egy mély levegőt, csendben rimánkodva, hogy minden úgy süljön el, ahogy azt már annyiszor elképzeltem. Mi több, ez az egész még tökéletesebb volt, mint bármelyik fantazmagóriám valamelyike. 

Eljött az idő, gondoltam magamban. Szabad kezemmel megszorítottam a matrac szélén, kiegyensúlyozva ezzel a testemet...és aztán szabadjára engedtem. A következő másodperc kínzó lassúsággal telt el, viszont nagyon úgy tűnt, hogy sikerült, meglett, és valóra váltottam a legszebb álmom, amikor is...

- NEEEEEEE!- üvöltöttem föl elkeseredetten, erőtlenül terülve el az ágyon. - Ez nem lehet igaz...- nyöszörögtem, tehetetlen dühömben a matracot csapkodva. - A francba!

- Damon, jól vagy? - jelent meg az ajtóban Elena, ijedten pislogva rám. - Úgy festesz, mint akin átment az úthenger.

- Rosszabb - morogtam, odébb hajítva szerencsétlen telefonomat. - Több hónapnyi munkám veszett kárba, azaz a semmiért melóztam olyan sokat, sokszor éjszakákba menően... - Elena aggódó arca egy csapásra ellágyult, és egy együtt érző pillantás kíséretében leereszkedett mellém az ágyra. Csak ekkor vettem a fáradságot, hogy rendesen végigmérjem őt, és mit mondjak...nem bántam meg. Egy tűzpiros, szűk szaténruha volt rajta, amely annak ellenére, hogy nem volt pofátlanul kihívó, mégis biztos voltam benne, hogy mágnesként fogja vonzani a tekinteteket. A ruhakölteményt egy aranyszínű, magassarkú pántos cipővel párosította, amelyben végtelen hosszúnak tűntek napbarnított lábai. De az arca ezúttal is vitte a prímet, amelynek összhatását növelte csillogó, fényes mahagóni színű haja is, amely újabban laza, selymes hullámokban omlott vállára. Azonban még azelőtt, hogy bármilyen bókot elsüthettem volna, magához ragadta a szót.

- És mi történt pontosan? Milyen munkáról van szó? - kérdezte halkan, megértően.

- Nem tudtam megdönteni Alaric Angry Birds rekordját - válaszoltam vigasztalhatatlanul, a kezeimbe temetve az arcomat. De csendes bánatomból csakhamar kiszakított Elena nevetése.

- Ez most komoly? - kérdezte, a nevetéstől elfúló hangon. Olyan jól szórakozott, mintha valami nevetségesről lenne szó és nem életem legnagyobb bukásáról. - Tényleg azért vagy így kiakadva, mert nem tudtál rekordot dönteni egy játékban?

- Ez nem csak egy játék, - puffogtam sértődötten - hanem presztízskérdés. Már több hónapja nem vagyok képes felülmúlni azt a részeg disznót, akárhogy próbálkozok is..és most csak egy ponttal maradtam el a csúcstól! Egyetlen ponttal? Érted már, Elena, ez felér egy tragédiával!

- Persze, persze, megértem - biztosított Elena, ugyanakkor még mindig teljesen magánkívül röhögött. - Ne haragudj, Damon, tényleg...de most pont olyan voltál mint egy hároméves.

- Túlcsordulsz az együttérzéstől - jegyeztem meg szárazon, majd felkeltem az ágyról, hogy távozásommal demonstráljam sértődöttségemet, de mielőtt még elhagyhattam volna a hálószobát, Elena visszarántott a karomnál fogva.

- Hé, Damon, ne menj el! - mondta, a karomat ráncigálva. - Kérlek, ne haragudj, én csak... - Nem fejezte be a mondatot, ugyanis újra kitört belőle a nevetés, amely akármilyen idegesítő volt is, mégis szebben csengett, mint bármilyen dallam.

Megforgattam a szemem, ahogy kihámoztam magam Elena szorításából, aki időközben hátraesett az ágyon, jóformán fuldokolva a röhögéstől. Sértett büszkeséggel masíroztam ki a szobából, egyenesen az ajtó felé indulva, de mielőtt kimentem volna, sunyi módon még odakiáltottam neki:

- Jó éjt, Elena, én elmentem táncolni! - Egy másodpercet se kellett várnom, a nevetés trillája azonnal abbamaradt, és Elena szaladt is ki hozzám, teljes menetfelszerelésben.

- Oké, oké, befejeztem, csak itt ne hagyj! - kérlelt, szinte vigyázzállásban feszítve előttem. Elmosolyodtam, egy pillanat erejéig újra végigmérve az előttem álló tökéletes nőt, majd egy sóhajjal megadtam magam.

- Rendben van. De csak akkor megyünk, ha nem nevetsz ki többet. Rosszat tesz az egómnak, ugye tudod?

- Annak nem tesz rosszat semmi - motyogta Elena halkan, de épp elég hangosan ahhoz, hogy meghalljam.

- Hogy mondtad?

- Ó, csak megígértem, hogy nem nevetlek ki többet - biztosított egy halálosan komoly arckifejezéssel, mire én elégedetten bólintottam és kitártam előtte a szoba ajtaját.

XOXO

Vagy tíz környi rumba, tangó és cha-cha-cha után mindketten kimerülten tértünk vissza az asztalunkhoz. Mondanom sem kell, a tánc csak még jobban felkorbácsolta a bennem tomboló érzéseket, és olyan vihart kavart bennem, hogy szó szerint rettegtem attól, hogy Elena megérzi egy-egy mozdulatnál, mit is művel velem valójában.

Sosem éreztem még ilyesmit, még Katherine-nél sem, holott vele nemigen állt másból a kapcsolatom, mint eget rengető mennyiségű vad szexből, de még akkor sem lett úrrá rajtam ekkora szexuális frusztráltság, mint most. Ráadásul az, hogy valami rejtélyes oknál fogva ott ragadtam Elena ágyában éjjelente, még olajat is öntött a tűzre, ami majdhogynem felemésztett. A tánc pedig...Felicitynek igaza volt: nagyon is érzéki tud lenni, ha megfelelő emberek táncolnak. Elena természetesen, hogy ezzel még inkább az őrületbe kergessen, még Mick Jaggert is tönkre vágta a tánclépéseivel. Éppen ezért ragaszkodtam ahhoz, hogy tíznél tartsunk szünetet, mert rettegtem attól, hogy elveszítem a fejem és nekiesek a táncparkett közepén. Inkább hajlandó voltam elviselni Elena csipkelődő megjegyzéseit a kondíciómmal kapcsolatban, minthogy lekerüljek a világ legbefolyásosabb embereinek listájáról azért, mert letepertem egy gyönyörű nőt több száz ember szeme láttára.
Gyorsan a rendelt pezsgőbe fojtottam belső feszültségem, de újabban az alkohol se volt hatással a testemre. Az iránta érzett vágyam már meghaladta az önkontrollom legvégső határait, amely nagyon-nagyon rosszat jelentett. Ő pedig csak üldögélt, halovány mosollyal fürkészve a táncparketten mozgó embereket, lassan kortyolgatva a poharából a gyöngyöző italt. Nem tudtam nem észrevenni, ahogy majdnem a teremben lévő összes férfinak rátapadt a tekintete: korosodó öregurak, látszólag tisztes családapák, akik kötelességtudóan táncoltak a feleségeikkel, kamasz, hormonokkal küzdő tinédzserek, harmincas szatírok és magányos agglegények egyaránt kacsingattak rá, bár úgy tűnt, ő ezt egyaránt nem veszi észre. Ellentétben engem halálosan idegesített, és semmire sem vágytam jobban, mint arra, hogy bebizonyítsam, ő csak az enyém és senki másé.
- Jól érzed magad? - kérdeztem tőle, megpróbálva felvenni újból a beszélgetés fonalát, amely még valahol tánc közben halt el.
- Tökéletesen - felelte egy vigyorral az arcán, egyenesen a szemembe nézve. A szívemet kellemes melegség öntötte el, ahogy megláttam őt teljes ragyogásában. Azonban még mielőtt bármit is mondhattam volna, egy túlságosan is ismerős hang ütötte meg a fülemet.
- Nahát, Mr. Salvatore! Reméltem, hogy eljönnek - jelent meg az asztalunknál Ernesto, arcán egy széles vigyorral. A megszokottól eltérően most nem tréningnadrág és sportpóló volt rajta, hanem öltöny és nyakkendő. Meg kell mondjam, ennyire még sosem örültem neki. Szó szerint.
- Ernesto! - lelkendezett Elena, abban a pillanatban megfeledkezve rólam, hogy ez az olasz buddhista nyálgép megjelent az asztalunknál. Hatalmas adag önuralom kellett ahhoz, hogy ne törjek szét azon az önelégült fején egy üveg pezsgőt. - Hát te? Csak nem táncolsz?
- Nem, dehogyis - rázta a fejét nevetve Ernesto. - Én vagyok a billentyűs. - Elena kíváncsian vonta fel a szemöldökét, én ellenben elnyomtam egy unott sóhajtást.
- Billentyűs? Hölgyeim és uraim, következik a "Hogyan-mutassuk-magunkat-halálosan-menőnek-mikor-nem-is-vagyunk-azok" című sorozat évadnyitó epizódja! Szemeket a képernyőre...
- Ahogy mondod...most éppen zongoristaként funkcionálok - vont vállat az önjelölt rocksztár. - Ha azt vesszük, ez az, amit igazán szeretek csinálni.
- Tényleg? - kérdezte ámuldozva Elena. - Sosem mondtad, hogy szeretsz zenélni! - Ugyan mikor mondta volna két hetes ismeretségetek alatt?, morogtam magamban.
- Hát, inkább afféle álom. - Ez az Ernesto olyan jól tudott szerénykedni, hogy szinte el is hittem, hogy valóban nem egy beképzelt bajom. Hangsúlyozom, majdnem.  - Ha már tánc! Elena, nem lenne kedved táncolni velem egyet? - Te jó ég, üvöltöttem magamban, mégis mit képzel magáról ez a zselézett hajú pióca? Csak úgy ellopja tőlem Elenát? - Persze, csak ha Mr. Salvatore-nak sincs ellenvetése - tette hozzá gyorsan, minden bizonyára érezve a felé küldött gyűlöletemet.
- Damon? - Elena vetett rám egy várakozó pillantást, az engedélyem után sóvárogva, mire én, habár legszívesebben addig nyomtam volna Ernesto fejét a jeges vödörbe, amíg egymillióig számolok, az arcomra erőltettem egy mosolyt és bólintottam
- Hát persze, Elena, menj csak - préseltem ki nagy nehezen összeszorított fogaimon keresztül, de, hogy ne bízza el magát, a tekintetem fenyegetőzően állapodik meg a jógaoktatóén.
- Menjünk akkor - nyújtotta ki a kezét Ernesto, mire Elena vigyorogva felemelkedett és követte őt a táncparkettre. Fintorogva bámultam utánuk, utána pedig unottan próbáltam elvonni a figyelmemet a pár méterrel odébb, nevetve táncoló párocskáról. Ugyanakkor nem tudtam nem észrevenni, hogy habár Elena végig úgy csinált, mint aki érdeklődve figyeli táncpartnere szavait, nem egyszer észrevettem, hogy lopva felém pislog. Persze az is lehet, hogy csak fantáziám szüleményei voltak ezek a képzelgések, de esküdni mernék rá, hogy amikor csak tehette, engem keresett a tekintetével. Még úgy is, hogy viszonylag távol voltunk egymástól, érezni véltem azokat a nyomorult szikrákat, amelyek csillagszóró módjára pattogtak közöttünk, valahányszor egymás közelébe kerültünk. S habár nem az én karjaimban volt, ha tehettem volna, örökre ráfüggesztettem volna bámuló tekintetem.
- Damon! - szólalt meg ekkor egy ismerős hang mögöttem, újfent kiszakítva édes álmaimból. Azonban mielőtt még rámordulhattam volna, hogy vonszolja arrébb a seggét, az lehuppant mellém, megveregetve a vállamat.
- Francesco - köszöntöttem mosolyogva, de őszintén szólva, ez sem volt túlságosan őszinte. De azért mégsem akartam bunkó lenni az egyik legfontosabb ügyfelemmel, aki nagyban hozzájárult a helyemben a szakmában.
- Örülök, hogy itt látlak - kezdte, szokásos könnyed, meggyőző modorában. - A recepciós hölgy, Miss Smoak minden bizonnyal átadta már az üzenetem...
- Igen, átadta - bólintottam.
- Nagyszerű. Igazából csak a szálloda biztosításáról akartam volna konzultálni veled, pontosabban a csőtörés okozta károkról...de az óriási tudományommal csak jóval később jöttem rá, hogy te érintettként nem minősülhetsz objektív kárfelmérőnek.
- Ez igaz, - értettem egyet - de még ha nem is lennék érintve az esetben, akkor sem tudtam volna megfelelően felmérni a kár mértékét. A gyakorlatban nem igazán vagyok benne a biztosításban.
- És ezen meg sem lepődök - nevetett Francesco, kényelmesen hátradőlve a székében. - Hidd el, én sem tudom, hogyan hajtogatják a pincérek a szalvétát. Hiába, mindig azok dirigálnak, akiknek fogalmuk sincs arról, amit irányítanak.
- Ott a pont - emeltem a poharam, és alaposan meghúztam azt.
- Na és, hogy érzitek magatokat nálunk? Nagyon remélem, hogy ezt az aprócska kellemetlenséget leszámítva prímán telik a nyaralásotok!
- Igen, köszönjük - forszíroztam ki magamból egy normális választ, miközben tekintetem továbbra sem bírt elszakadni Elenáról, aki jól láthatóan éppen jóízűen nevetett táncpartnerének valamelyik szörnyű faviccén. Legszívesebben kitéptem volna őt ennek az olasz menyétnek a kezei közül. - Elena nagyon élvezi az ittlétet.
- Engedd meg, hogy megjegyezzem, Damon, - hajolt közelebb Fransesco - igazán összeilletek, habár be kell valljam, sosem gondoltam volna, hogy képes leszel huzamosabb ideig megállapodni valaki mellett. - A francba, még ő is kezdi. Mi a nyavalyának kell mindenkinek mindig Elenával foglalkoznia?
- Elhiheted, ez nekem is meglepetés - feleltem röviden látszólag szerényen, egy halvány félmosollyal, a poharamat fixírozva. Aztán a folytatást már akaratom ellenére is kicsúszott a számon. - De Elena...ő különleges. - Basszus, mi van velem? Megszállt valami mormon szellem? Vagy esetleg alvás közben valaki kicserélte az egyik agyféltekémet Danielle Steele összes művére? Előre rettegtem a következő ilyen véletlen elszólásomtól, amelyre természetesen nem kellett sokat várni.
- Meghiszem azt! - bólogatott lelkesen Fransesco, aki vagy totál részeg volt, vagy csak túl sok szappanoperát nézett. Mindkét variáció több volt, mint lehetséges. - Láttam, ahogy egymásra néztetek tánc közben, és meg kell mondjam, az ember nem lát ilyet minden nap. - Nem szóltam semmit, csak hümmögve meredtem magam elé, Francesco szavain gondolkozva. Ennyire jó színészek lennénk, hogy el tudtuk hitetni az emberekkel azt, hogy mi ketten teljesen egymásba vagyunk zúgva? Ha ez igaz, akkor bizonyára pályát tévesztettem.
- Nos, nekem sajnos mennem kell, de nagyon örülök, hogy láttalak - állt fel hirtelen Francesco, begombolva az öltönyét. - Szívből kívánom, hogy a maradék időtök is hasonlóan jól teljék.
- Köszönöm - viszonoztam mosolyogva, majd megráztam a kinyújtott kezét. Éppen, miután Francesco elment, Elena visszalibbent az asztalunkhoz.
- Na, kitáncoltad magad? - kérdeztem, érdeklődve fürkészve kipirosodott vonásait. Annyira gyönyörű volt, hogy még Michelangelo sem tudta volna lefesteni.
- Igen! - lelkendezett Elena, egy széles vigyorral az arcán pillantva fel rám. - Ernesto igazán kiváló táncos. - Uff. Ez célzás akart lenni? Csak azt ne mondja nekem, hogy ez a kasztrált selyemfiú jobban táncol nálam, mert az egyenlő a lehetetlennel. Damon Salvatore minden mindig jól csinál, és ez olyan igaz, hogy akár valamilyen fizikai törvényt is lehetne belőle fogalmazni. Biztosabb, mint a gravitáció létezése, ami elég nagy szó, nemde?
Éppen, mielőtt bármi érdemlegeset mondhattam volna, felharsant egy túlságosan ismerős hang valahol a terem másik oldalán.
- Szép jó estét, Hölgyeim és Uraim! - dalolta Ernesto egy mikrofonba, arcán egy leereszkedő mosollyal. - Nagyon remélem, hogy jól telik az estéjük és kellemesen szórakoznak. Engedjék meg, hogy ezúttal egy kicsit rendhagyó táncra invitáljam Önöket. Tudom, hogy ez a fajta lassúzás eltér estélyünk alaptémájától, de úgy gondolom, megéri kicsit kiszakadni a megszokásból, nemde? A következő muzsika egy olyan dal akusztikus verziója, amely az egész világot bejárta és emberek millióinak a szívét hódította el. - Fölösleges mondanom, hogy itt már nagyjából öklendeztem beszédének nyálasságától, de őszintén szólva semmi egyebet sem vártam el Mr. Meztelen Csigától. - Na de, térjünk a lényegre: megkérném minden egyes férfitársamat, hogy nyújtsa kezét kísérőjének, és ringatózzanak egy kicsit ezen gyönyörű szerelmes vallomás fülbemászó melódiájában. Kívánok Önöknek további kellemes időtöltést - fejezte be, azzal átadta a mellette álló hosztesznek a mikrofont, és ő maga pedig, vigyorogva a beszédét kísérő tapsviharon, helyet foglalt a teremben elhelyezett, fekete versenyzongora mögött.
- Szóval, Damon, nem kérsz fel táncolni? - érdeklődött Elena, jelzésértékűen pislogva körbe, figyelve a táncolni készülő embereket.
- Nem tudom, Elena, én nem igazán szeretek lassúzni - tiltakoztam, holott az igazság az volt, hogy nagyon is szívesen vezettem volna ki a táncparkettre, de rettegtem attól, hogy egy közös lassú táncnak, ráadásul egy szerelmes dal aláfestésével, elkerülhetetlen következményei lesznek. Nem nekünk való dolog volt ez, hiszen nem alkottunk egy párt, mi több, még csak szerelmesek sem voltunk egymásba, ellenben az összes táncolni készülő páros egytől egyik szorosan egymás karjaiban, jegygyűrűvel az ujjaikon, vagy túlcsorduló érzelmekkel a tekintetében várta, hogy felcsendüljön a beígért zene. Azonban Elenának esze ágában sem volt megkönnyíteni a dolgomat, hanem tovább próbálkozott.
- Na, Damon, kérlek....Egy tánc nem halálos...és igazán boldoggá tennél vele..kérlek! - könyörgött, és bevetette legfélelmetesebb trükkjét: nagy, csillogó szemeivel, amelyben mintha krémesre olvasztották volna a csokoládét, olyan áthatóan nézett rám, hogy szó szerint foglyul ejtett tekintete szenvedélyével, és akkor már tudtam, hogy nem mondhatok ellent neki. Ha arra kért volna, hogy tök meztelenül fussam körbe a Colosseumot, valószínűleg megtettem volna, mert egyszerűen nem tudok ellentmondani annak a pillantásnak.
- Legyen - sóhajtottam fel beleegyezően, mire Elena lelkendezve pattant fel, örömében fel-alá ugrálva.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm! - ismételgette, majd megragadva a kezem, a parkett felé húzott. Éppen, mire odaértünk a többi párhoz, felcsendült a zongora lágy dallama. Levetkőzve a könnyedségemet, óvatosan magamhoz húztam Elenát, pont annyira, hogy testünk érintkezzen, majd egyik kezemet összekulcsolta az övével, a másikat pedig gyengéden szatén takarta derekára simítottam, és lassan, szelíden, olyan szinkronban, mintha erre hangoltak bennünket, táncolni kezdtünk a zenére, amelyhez nemsokára Ernesto hangja is csatlakozott, halk hegedű kísérettel.

You think I'm pretty

Without any makeup on
You think I'm funny
When I tell the punchline wrong
I know you get me
So I let my walls come down, down

Észre sem vettem, hogy kettőnk pillantása egyetlen másodpercre sem szakadt el egymástól, s az oldott, könnyed hangulat hirtelen változása miatt bennünket átjáró csendes, ünnepélyes megilletődöttség ott táncolt mindkettőnk tekintetében. Elena olyan gyönyörű volt, mint amilyen csodálatosnak nőt még nem láttam, s legnagyobb megdöbbenésemre valami olyat mondott el nekem szavak nélkül, amelyet soha, senki korábban.

Before you met me
I was alright but things
Were kinda heavy
You brought me to life
Now every February
You'll be my Valentine, Valentine
 
Let's go all the way tonight
No regrets, just love
We can dance, until we die
You and I, will be young forever
 
You make me feel
Like I'm livin' a
Teenage dream
The way you turn me on
I can't sleep
Let's run away and
Don't ever look back
Don't ever look back

Tovább ringatóztunk a zenére, és fogalmam sincs milyen okból, de egyáltalán nem találtam idegesítőnek sem Ernestot, sem a dalt, amely áradt a zongora felől, sőt, valamiért nagyon is a magaménak éreztem. Mintha egyazon ütemre vezényelnének bennünket, közelebb hajoltunk egymáshoz Elenával, nagyjából annyira, hogy pár milliméternyi távolság választotta el homlokainkat egymáshoz. Olyan meghitt, olyan bensőséges momentum volt ez, amely még a legkeményebb szívet is felolvasztja.

My heart stops
When you look at me
Just one touch
Now baby I believe
This is real
So take a chance and
Don't ever look back
Don't ever look back
We drove to Cali
And got drunk on the beach
Got a motel and
Built a fort out of sheets
I finally found you
My missing puzzle piece
I'm complete

Ahogy a dal is szólt, mi is úgy mozogtunk együtt, mintha megtaláltuk volna egymásban kirakósaink hiányzó darabját. Elena tökéletesen passzolt a karjaimba, mintha csak arra teremtettek volna, hogy tartsam átölelve, védelmezőn, ameddig csak élek. És hogy őszinte legyek, nem is bántam volna, ha ez lett volna az igazság. Eközben Elena mocorogni kezdett, és egyik keze lassan végigsimította mellkasomat, amelynek hatására borzongások ezrei futottak versenyt a gerincem vonalán. Ó, ha tudta volna mit művel velem, ha elmondhattam volna neki, mennyire vágytam rá abban a varázslatos pillanatban...!

Let's go all the way tonight
No regrets, just love
We can dance, until we die
You and I, will be young forever
 
Cause you make me feel
Like I'm livin' a
Teenage dream
The way you turn me on
I can't sleep
Let's run away and
Don't ever look back
Don't ever look back
 
My heart stops
When you look at me
Just one touch
Now baby I believe
This is real
So take a chance and
Don't ever look back
Don't ever look

Egyszer csak azon kaptam magam, hogy még az előbbinél is közelebb vagyunk, szinte fürödve egymás forró közelségében. A szívem jóformán a torkomban dobogott, egy furcsa dobszóló ütemét verve, s amint megéreztem Elena forró leheletét az ajkaimon, már éreztem a vég közeledtét. Tudtam, hogy az önkontrollom legutolsó szalmaszáján függök, tehetetlenül, várva a beígért beteljesülést. Nem tudtam többé magamban tartani, hiszen nem hagyott nyugodni, hideg fejjel gondolkodni, csak ő volt elködösült elmém egyetlen világa, a célom, a végzetem...és talán az otthon, ahol álomra hajthatom a fejem. Ez a nő, aki olyan melegséggel fúrta lélegzetelállító tekintetét az enyémbe, olyan hatalommal bírt fölöttem, mint senki korábban.

I'm a get your heart racing
In my skin-tight jeans
Be your teenage dream tonight
 
Let you put your hands on me
In my skin-tight jeans
Be your teenage dream tonight
 
You make me
Feel like a teenage dream
The way you turn me on
I can't sleep
Let's run away and
Don't ever look back
Don't ever look back

Ne nézz vissza, szólt a dal, s én valóban nem néztem sehová, hiszen lehunytam remegő szempilláimat, s leengedtem az utolsó falat. Óvatosan még közelebb hajoltam Elenához, lassan haladva, hogy legyen ideje visszakozni, azonban amikor ezt nem tette meg, kicsit megdöntöttem a fejemet, s ahogy ajkaimat az övére tapasztottam, megtaláltam a Nirvánámat.

My heart stops
When you look at me
Just one touch
Now baby I believe
This is real
So don't ever look back, no!

Ő pedig visszacsókolt, lágy, édes ajkai tökéletes szinkronban játszadozva az enyémmel, lassú, égető szenvedéllyel vésve örökre mindkettőnk eszébe a pillanatot. Csak egy másodpercre váltunk el, egy gyors levegővétel reményében, majd vissza is tértünk egymásához, oda ahová tartozunk...s miközben a dal lassan a végére élt, utolsó akkordjait a legszebb melódiaként csengetve a fülünkben, mi csak álltunk, elolvadva egymás karjaiban, meg sem próbálva elszakadni a másiktól. Soha nem tapasztaltam semmit, amely ennél jobban magánál ragadt volna, s tudtam, hogy soha többé nem lesz számomra más ajak, más test, más érintés, más tekintet...más nő.

I'm a get your heart racing
In my skin-tight jeans
Be your teenage dream tonight
 
Let you put your hands on me
In my skin-tight jeans
Be your teenage dream tonight 

És ahogy a dallam lassacskán elhalt, mi úgy váltunk el egymástól, csöndben, vigyázva, mintha valami törékeny dolgot bíztak volna gondjainkra. Aztán, ahogy kinyitottuk a szemünket, és egymásra néztünk, pillantásaink ugyanazt tükrözték..egy megfogalmazhatatlan, magasztos érzést, amelyet nem lehet szavakba önteni.

Azonban, ahogy az lenni szokott, a tündérmesék nem részei a való világnak. Elena egyszer csak eltolt magától engem, s mielőtt vetett volna rám egy utolsó, riadt pillantást, megfordult, és szabályszerűen kirohant a bálteremből.

10. rész >>

JAJ! Ugye nem erre számítottatok? Gondolom, mindenkinek volt egy kis déja vu érzése a rész végén.... Mindenesetre a dolgok kezdenek izgalmassá válni, amikor is lassan kiderülnek titkok és egyéb finomságok. Emellett megjegyezném, hogy a következő, tizedik fejezet, nagyjából a történet felét jelenti. Azt pedig megígérhetem, hogy sokkal érdekesebb dolgok elé nézünk, mint eddig :)
Egyébként a dal, amit Ernesto adott elő, Katy Perry Teenage Dream című száma, amelynek én zongorakíséretű, akusztikus verzióját ajánlanám, még pedig a Ernesto Hale karakterének ihletője, Darren Criss előadásában.
Ezúttal is megkérek mindenkit, ha érdemesnek tart rá engem és a történetet, vegye a fáradságot, hogy pár szóban leírja nekem a véleményét. Késői szülinapi ajándéknak esetleg egy komment? *bociszemek*
Tényleg szuper lenne, ha megosztanátok velem a gondolataitokat. De ha így tesztek, ha nem, köszönöm, hogy még mindig velem tartotok. 
Ölelés!