Összetörve - 8. rész

A nyár utolsó napján meg is érkezett az Összetörve legújabb része, ezúttal Elena tolmácsolásából, avagy mi történt a csók után? Jó olvasást hozzá!


VIII. fejezet - Kellemes kellemetlenségek

Elena

Hogyan érezhettem valamit, ami ennyire helytelen, ilyen csodálatosnak? Mégis...olyan tökéletes volt minden.
A szívem őrült tempót diktálva dübörgött a mellkasomban, a vér jóformán száguldozott az ereimben, a bőröm a szenvedély vágyától izzott. Maximális fordulatszámon pörögtem, mintha minden egyes érzékszervem egybeolvadt volna, s ötük felerősödött erejével éreztem volna a csók minden egyes apró rezdülését.
Egyetlen csók...mindössze ennyire vágytam, nem többre, nem kevesebbre, csupán egy szerény kóstolóra abból, amit ez a csodálatosan veszélyes férfi nyújtani tudott. Naivan azt hittem, hogy egyetlen aprócska érintés csillapítania fogja a bennem háborgó érzelmek fellázadt tengerét, a vágy elhomályosító, szemfényvesztő ködét, de ez még annál is nagyobb tévedés volt, mint amikor ötévesen azt hittem, hogy a szappan ehető, csak azért, mert őszibarack illata van. Az sem végződött jól, hogy is végződhetett volna...és mélyen, legbelül, tudtam, hogy ez sem fog. De egyszerűen olyan volt, mintha az akaraterőt és a racionalitást elfújták volna belőlem, csak őt láttam, őt akartam testemmel, lelkemmel, az ő ajkát akartam érezni a számon, az ő kezeit, ahogy bejárják a testemet.....és az ő szívét, amelynek kulcsát az én kezembe adja.
Damon maga volt a kísértés, a tiltott gyümölcs, amely egyre csábított magához, szebbnél szebb ígéretekkel kecsegtetve, míg én voltam a mese könnyelmű leánya, aki végül megadja magát, s habár egyetlen harapást szeretne, mire észbe kap, már el is tüntette az egész almát. Kiképzett ragadozó volt ő, akinek minden porcikájából üvölt lényének majdnem tökéletes leírása, aki oly rutinnal édesgeti magához a szebbnél szebb nőket, mintha csak ezért született volna erre a világra.
Hangosan felnyögtem, ahogy nyelve egyre intenzívebben kényeztetett, hol felfedezve szám minden egyes szegletét, az ajkaival az alsó ajkamat harapdálva, miközben kezei fel-le jártak a combomon, izzó tüzet nyújtva bőrömön még a legapróbb érintéssel is.

Nyöszörögve fordultam át a másik oldalamra, a párnába temetve az arcomat. Már vagy egy órája annak, hogy visszatértem a váratlanul végződő vacsoráról, és akárhogy is próbáltam, képtelen voltam kiverni a fejemből azt a mámoros, végtelennek tűnő egy percet, amikor a mennyben éreztem magam.
Nagyjából húsz perccel utánam Damon is megérkezett, mert akkor kopogott be először az ajtómon. Halkan, szinte esdekelve kérte, hogy engedjem be, de akármennyire is unszolt lényem egyik fele, hogy eresszem be, sőt, folytassuk, ahol abbahagytuk, ezúttal győzött a higgadtság és nem feleltem a szavaira. Egy ideig úgy tűnt, megértette, azonban egy negyedórával később újra kopogott. Hangja még az előbbinél is kétségbeesett volt, ahogy kérlelt, hogy beszéljük meg az előbbit, én viszont mindössze könnyekben törtem ki, és ahelyett, hogy bármit mondtam volna neki, csak csendesen sírdogáltam, még azután is, hogy hallottam lassú lépteit elhalkulni a folyosón. Odakint időközben kitört a vihar, szakadt az eső, melyet villámlások fényjátéka és mennydörgések hangzatos dübörgése kísért.
Fogalmam sem volt, mit tegyek. Rettegtem tőle, hogy annyira megbánta, hogy többet nem is lesz hajlandó hozzám szólni. Akármennyire is megvetettem saját magamat a mosdóban történtekért, a gondolat, hogy eltaszít magától, sokkal jobban fájt, mint az a nemsokkal korábbi ballépés. Ennek ellenére nem álltam még készen, hogy újra a szemébe nézzek...nem, ahhoz még sok mindent meg kell vitatnom saját magammal, rendbe tenni az érzéseimet, lenyugtatni mindazt, ami nemcsak odakint, bennem háborog.
Hosszú órák teltek el, mire nagyon nehezen álomba merültem, azonban a nap eseményei még ott sem hagytak magamra.

Elena egyre sűrűbb sóhajtásokat hallatott, ahogy Damon ajkai egyre lejjebb és lejjebb siklottak a mellkasán, majd a hasán, apró csókokat hintve el az útjába kerülő bőrfelületre. Egy pillanatra megállt, hogy szemügyre vegye a lány arcát, s egy elégedett mosolyra húzta ajkait, amikor látta, hogy az behunyt szemekkel élvezi a kényeztetést. Damon rövid időre felfüggesztette útját, ahogy kezei a lány nadrágjának cipzárjára tévedtek, és hozzálátott, hogy kínzó lassúsággal kiszabadítsa a lány hosszú, karcsú lábait. Amint ezzel megvolt, gyönyörködve hordozta végig a tekintetét Elena tökéletes testén, amelyet immár csak egy passzoló, vörös csipke fehérnemű szett takart. Pillanatnyi szünetét kihasználva, Elena felült, alul megmarkolva Damon szürke pólóját, ami eddig is nagyon szúrta a szemét, és ellenkezést nem tűrve jóformán leráncigálta róla a zavaró ruhadarabot. A férfi nevetett, a csípőjénél fogva az ölébe húzva Elenát, aki a látvány mámorától részegülten simogatta Damon mellkasát, gyengéden cirógatva a feszes, kemény izmokat. Ekkor hirtelen dörömbölés hallatszott, hangosan, mintha mennydörgés lett volna...

Zihálva ültem fel az ágyában, tágra nyílt, riadt szemekkel meredve magam elé, hátha ki tudok venni valamit a koromsötét szobából. Azt hittem, hallottam valamit...valamit, amit felvert ebből a kétes, vagy inkább kéjes álomból, amely csak tovább növelte az este miatt bennem dolgozó frusztrációt.
Kimásztam az ágyból és a függönyhöz osontam, hogy meglessem, valóban lehetett -e mennydörgés, amit az álmomban is hallani véltem, ám meglepetésemre úgy tűnt, a vihar elvonult, és odakint immár száraz az idő. Nekidőltem az ablaknak, kifújva a mélyen belélegzett levegőt, remélve, hogy ez kicsit segít lenyugodnom. Hiába ismételgettem magamban, hogy ez csak egy álom, a testem mégsem volt képes elfogadni a tényt, hogy mindössze az elmém játéka volt, amit az olyan nagyon elhitt. Csak egy álom...
Egy ásítás közepette visszabattyogtam az ágyhoz, amikor hirtelen újabb dörömbölést hallottam, tisztán, hangosan. S csak ekkor jöttem rá, hogy nem mennydörgés volt, hanem kopogás. Összeráncolt homlokkal, csöppet kómásan botorkáltam el az ajtóig, villanykapcsoló után tapogatva a falat. Miután megtaláltam, és némi világosságot gyújtottam a szobában, elhúztam az ajtó biztonsági zárát és kinyitottam az ajtót, azt gondolva, hogy úgyse fog ott állni senki, mert vagy képzelődtem, vagy csak valaki eltévesztette a sötétben a szobaszámot. Azonban amikor megpillantottam az előttem álló, félmeztelen embert, szembesülnöm kellett az újabb tévedésemmel.
- Damon? - kérdeztem meglepetten, igyekezve tágabbra nyitni a leragadó szemeimet.
- Ne haragudj, hogy ilyenkor zavarlak - kezdte, s rögtön észrevettem, hogy hangja furcsa, kimért, távolságtartó, ami akaratlanul is keserűséget idézett elő bennem. - De attól tartok, hogy csőtörés volt a hotelben, és az én szobámat is elárasztotta a víz. Remélem, nálad nincs semmi baj. - Hátrafordultam a szoba irányába, egy gyors körbepillantás után konstatálva, hogy minden teljesen száraz.
- Nem - ráztam be a fejem. - Valószínűleg nem azonos a vízvezeték. - Damon zavartan bólintott, majd tekintete a láb mellett álló kézitáskára siklott, amit eddig nem is vettem észre. És nekem csak akkor esett le, miért is kopogott be éjnek évadján hozzám. - Te jó ég, akkor neked most nincs hol aludnod, ugye? - állapítottam meg.
- Hát...igen, ha úgy vesszük.
- Gyere beljebb - tört elő belőlem hirtelen a Teréz Anya. - Van bőven hely kettőnknek. - Erre ő fáradtan rám mosolygott, megragadva a táskáját.
- Köszönöm, és ígérem nem foglak sokáig zavarni.
- Csak ennyi holmid van? - tereltem el gyorsan a témát, lesütve a szemem. Na, ez hiba volt, ugyanis így szemtől szemben találtam magam a meztelen felsőtestével. Akaratlanul is elakadt a lélegzetem, amikor végighordoztam rajta a tekintetem. Még kidolgozottabb, még tökéletesebb volt annál, mint amilyennek álmomban láttam. Nagyon nehezen szakítottam el róla tétova pillantásom, visszaemelve azt az arcára.
- Ja, nem - válaszolta Damon. - Ezeket csak azért hoztam el, mert a víz ártalmas rájuk nézve. A többi egyelőre jó helyen van. - Beharaptam az ajkam, és egyre csak bólogattam, mintha ez az egész teljesen normális lenne, holott mindketten tudtuk, hogy ez minden volt, csak nem átlagos. Nagyjából egy percig álltunk egymással szemben, kínosan kerülve egymás pillantását, majd Damon megtörte a csendet.
- Hát, akkor azt hiszem megbarátkozom a kanapéval - mondta, arcán egy kifürkészhetetlen mosollyal, majd elindult a nappali irányába és egyszerűen ledobta magát a kanapéra, mint egy darab fa. Én addig, habár nem kérte, kihalásztam a szekrényből és odavittem neki egy adag ágyneműt.
- Gondoltam, jól fog jönni - motyogtam, és már éppen fordultam volna vissza, amikor meghallottam a hangját.
- Köszönöm. - Újabb szokásomhoz híven csak bólintottam és visszavonultam a hálóba. Más sem járt a fejemben, csak, hogy az a felfoghatatlanul tökéletes pasi, akit alig pár órával korábban olyan hevesen csókoltam, ott fekszik a kanapén egy vékony falnyira tőlem. Mégis a vékony fal olyan volt, mintha egy egész kontinens távolság lenne néhány méter helyett.

XOXO

Mondanom sem kell, egyetlen szemhunyásnyit sem aludtam egész éjjel, így kora reggel, fél hét körül meguntam az álmatlan forgolódást, és felkeltem. Gyorsan belebújtam a puha szállodai köntösbe, így egyáltalán nem zavart a hajnali, nyirkos levegő, ami az egyik ablakon áramlott be. Elhúztam a hálószoba függönyeit, hogy a hatalmas panorámaablakon keresztül magamévá tehessem a lélegzetállítóan varázslatos kilátást Róma városmagjára, a Spanyol lépcsőre, a Trevi kútra, ahol már ilyen korai órán és pár tucat kíváncsi turista téblábolt. Odakint éppen ébredezett a város: a kávézókban már pakolták ki az asztalokat, székeket, napernyőket; a szuvenír boltosok is előhordták portékáikat, az utcán áruló, nagyhangú árusok is leterítették pokrócaikra a kínálatukat. 

Álmodozva nézegettem a tér macskakövein egyensúlyozó galambokat, balkáni gerléket, ahogy az út hézagjai között keresnek maguknak elemózsiát, figyeltem pár lebarnult olasz kisgyereket, ahogy házaik ablakából egymásnak kiabálnak, integetnek. Az egész város atmoszférája magával ragadott, beszippantott, mint egy vákuum, és azon kaptam magam, hogy halálosan beleszerettem ebbe a több ezer éves metropolisba. 

Néhány percig még gyönyörködtem a kilátásban, aztán visszafordultam és a nappali felé indultam, egy bögre kávé reményében. Ott még sötét volt, mindössze a függönyök találkozásánál keletkező vékonyka réseken szüremlett be némi gyér világosság, azonban az még messze nem volt elég, hogy felébressze a kanapén édesen alvó, halkan szuszogó Damont.

Mielőtt még egyszer átgondoltam volna, letelepedtem a karfára, ahol Damon lábai nyugodtak, és csak néztem, ahogy alszik. Volt valami megmagyarázhatatlan ártatlanság az arcán, mintha, még ha csak átmenetileg is, de lenyugodott volna, kívül belül, megfeledkezve az élet sötét oldaláról, a kilátástalanságról, a fájdalomról...és a boldogtalanságról. Olyan volt, mint egy igazi angyal, már ha az angyaloknak lehet ördögi a mosolyuk. Nem hiszem, ez talán már túl nagy ellentmondás lenne egy földi halandónak. Elmélyülten figyeltem, ahogy fejét bal kezének kézfején nyugtatja, ezáltal eltakarva fedetlen felsőteste egy részét, de még ennek ellenére is eleget láttam ahhoz, hogy a szívem újra dobpergésszerűen zakatolni kezdjen. Egyszerűen túlságosan gyönyörű volt ahhoz, hogy igaz legyen.

Sóhajtva emelkedtem fel, beletörődve a lehetetlenbe, amikor hirtelen Damon megszólalt.
- Leselkedünk? - kérdezte, még mindig mozdulatlanul, de arcára kiült az a féloldalas mosoly, amelynek hatására egy pillanat alatt elfelejtettem még a saját nevemet is.
- Bocsánat, én csak...elbambultam, azt hiszem - dadogtam, szokásomhoz szerint elpirulva. Ekkor felnyitotta a szemét, egyenesen rám szegezve tengerkék pillantását.
- Ugyan már, semmi baj - mondta, jóformán kedvesen. Fogalmam sem volt, mit mondjak, de ő ezúttal is, mint mindig, megoldotta helyettem.
- Azt reméltem, hogy...meg tudjuk beszélni azt, ami tegnap történt - vetette fel, s hangjában némi reményt véltem felfedezni, de ezt betudtam annak, hogy csak tisztázni akarja ezt a szerencsétlen helyzetet, és nem még jobban elrontani azt.
- Nem hiszem, hogy sok megbeszélnivaló lenne rajta - feleltem lassan, talán túlságosan hűvösen, de szerintem ő is tudta, hogy a szavaimban csengő közöny nem őszinte.
- Elena, csókolóztunk - jelentette ki, s mielőtt közbevághattam volna, egy hozzám illő roppant elmés megjegyzéssel mondjuk a szájhigiénia és kézmosás fontosságáról, folytatta. - És te elrohantál. Szerintem ez szinte sikítozva esedezik magyarázatért. - Felvontam a szemöldököm, készen arra, hogy tiltakozzak, azonban ő megint gyorsabb volt. Előző életében biztos egy gondolatolvasó pszichopata volt, vagy valami ehhez hasonló. - Kérlek, szeretném ha tisztáznák.
- Rendben van - egyeztem bele egy megadó sóhaj kíséretében. Egyetlen lépéssel közelebb mentem hozzá, majd összefontam karjaimat a mellkasomon, várva, hogy belekezdjen a mondókájába. De ő megint csak meglepetést okozott.
- Gyere, ülj ide - mutatott egy szabad helyre a kanapén, maga mellé. Habár fogalmam sem volt, minek kellett ennek az egyszerű, kétperces magyarázkodásnak ekkora feneket keríteni, azért engedelmesen leültem mellé. Ekkor pedig olyan történt, amire egyáltalán nem számítottam: Damon előrehajolt, és anékül, hogy levette volna rólam a szemét, kezemért nyújt, és óvatosan megfogta azt. Meglepetten pillantottam fel rá, szavak hiányában az arckifejezésemmel próbálva sugározni felé az értetlenségemet.
Ha lehet, érintése még jobban felkorbácsolta az érzéseimet, mint előző este, olyannyira, hogy a bennem gyulladt, pusztító tűz jóformán szó szerint lángra lobbantott. Ő csak mosolygott, megszorítva a kezemet, jelezve ezzel, hogy bízhatok benne. Fogalmam sincs, hogy miért, de úgy is tettem. Pillantásom az összekulcsolt kezeinkre siklott, és csodálkozva vettem észre, milyen hideg a keze, amíg az enyém olyan forró volt, mintha lázas lennék. Hiába is próbáltam kiverni a fejemből, ebből rögtön arra következettem, mennyire más hatással vagyunk egymásra: amíg én őt szó szerint hidegen hagyom, addig én már egyetlen érintésétől is képes vagyok elalélni, mint egy tizenhat éves lány, egy elvetemült rajongó, amikor meglátja a kedvenc bandájának énekesét, akibe történetesen totálisan és menthetetlenül bele van zúgva, olyannyira, hogy az ő posztereivel van kitapétázva a fala, sőt, még a nevét egy szívvel együtt is magára varratta titokban. Szuper, ez aztán pazar fényt vet rám, az biztos. Talán egy kicsit elszaladt velem a ló. Kicsit? Nagyon! Elvégre ő csak egy ismerős, esetleg egy barát. De semmi több, és nem is akarom, hogy több legyen. Csak annyi a bökkenő, hogy ezt a testemnek nem tudtam bemagyarázni.
- Ne haragudj a tegnapért - kezdte, lassan, nagy elővigyázatossággal formálva meg szavait. Ekkor vettem észre először, milyen erotikus a hangja, amikor halkan beszél. Te jó ég, gondoltam, már a hangjától is elájulok.... - Bunkó voltam és tolakodó. Nem szabadott volna így letámadnom...
- Nemcsak a te hibád, elvégre én is ott voltam - emlékeztettem, félbeszakítva a mondandóját. - Ráadásul legalább annyira én kezdeményeztem, amennyire te is.
- Akkor is a bocsánatodat kérem, habár mentségemre szóljon, nem sejtettem, hogy ilyen feldúlt leszel miatta. Igazán nem akartam fájdalmat okozni azzal, hogy egy ekkora balfék vagyok. - Kérdőn felvontam a szemöldököm, megbánás jelei után kutatva szavai között, de nem igazán tudtam rájönni, milyen érzései vannak a tegnap estével kapcsolatban. Persze az is lehet, hogy még ő maga sem tudja, ami azért valószínű, mert a legtöbb pasi kifejezetten nehéz felfogású, és csak napokkal később esik le nekik, hogy mi is történt valójában. Azért reméltem, nála nem ez a helyzet, és teljes tudatában van annak, ami a mosdóban történt.
- Szívesen megbocsátok, - feleltem egy halovány mosollyal a szájam szegletében - ugyanis nemigen van mit. - Damon megkönnyebbülten sóhajtott fel, és ő is megengedett magának egy mosoly-féleséget.
- Viszont lenne valami, amit meg szeretnék kérdezni tőled - folytattam kicsit bizonytalanul, kínosan bámulva a kezeinket, amelyeket Damon valamilyen rejtélyes oknál fogva még mindig összefűzve tartott a takaróján.
- Igen? - biztatott.
- Szóval...tudnánk úgy tenni, mintha az az egész...a vécében...meg sem történt volna? - kérdeztem, és azonnal észrevettem rajta kedélyének hirtelen változását. Tekintete szinte megfagyott, a mosoly leolvadt az arcáról, és érezni véltem, ahogy a teste is megfeszül.
- Úgy érted...felejtsük el a csókot
- Igen, úgy. - Esküdni mertem volna rá, hogy gyönyörű szemei abban a pillanatban csalódottságot tükröztek. Csalódottságot! Habár nem tudtam, ez a csalódottság pontosan mire vonatkozik, bennem is megmozdított valamit. Esetleg, talán..többet akart volna? Ugyan, ez lehetetlen, gondoltam, biztosan csak zavarja a büszkeségét.
- Ez az, amit akarsz, Elena? - Összerezzentem, ahogy a nevem legördült a szájáról. Még soha, senki nem tudta így kiejteni a nevemet. Olyan dallamosan, olyan átéléssel formálta a hangokat, mintha egy imát mondana. Annyira elmerültem újabb tökéletességének tanulmányozásában, hogy csak nagyjából fél perc múlva jutott eszembe, hogy válaszolni is kellett volna. - Tényleg ezt szeretnéd? - ismételte.
Dehogy azt szeretném! Tudod, mit akarok? Le akarom rólad tépni ezt a plédet, és azt a nyavalyást boxert, és odabilincselni az ágyamhoz.... - duruzsolta egy idegesítő hang a fülemben, de ezegyszer úgy határoztam, hogy figyelmen kívül hagyom. Kihúztam magam, vettem egy mély levegőt és kimondtam.
- Igen, ezt akarom - mondtam, és legnagyobb meglepetésemre majdnem én magam is elhittem. Azonban Damon reakciója szöges ellentétben állt azzal, amire számítottam. Amikor a szemébe nézve, fájdalmat és megbántottságot láttam megkönnyebbülés helyett. Teljesen összezavarodva pislogtam erre a modern görög istenre, ésszerű magyarázatot keresve a tekintetében csillogó szomorúságra. Lehet, hogy életében először utasította el egy nő? Már ha lehet egy meg nem létező közeledés elhárítását elutasításnak nevezni...Aztán hirtelen vége lett, s mintha elfújták volna a keserűségét, arcán egy fanyar, látványosan erőltetett mosoly jelent meg.
- Hát persze, miért is ne tehetnénk? - vont vállat. - Akkor vegyük úgy, mintha meg sem történt volna - mondta, majd megpaskolta a kezem és elengedte azt. A következő pillanatban már talpon is volt, egy cseppnyi szégyenérzet nélkül szambázva előttem szűk alsójában. Éreztem, ahogy a nyáltermelésem a százszorosára növekszik, ahogy álmodozva bámultam szép, formás fenekét...
- Öhm...használhatom a mosdót? - zökkentett ki a gondolataimból, eltüntetve tökéletes panorámámat azzal, hogy megfordult.
- Ja izé..persze - nyögtem ki nagy erőfeszítések árán, mire ő küldött felém egy féloldalas mosolyt, és belibegett a fürdőszobába. Erőtlenül rogytam vissza a kanapéra, egy frusztrált sóhajtás kíséretében a kezeimbe temetve az arcomat. Már láttam is magam előtt a szalagcímeket:
"ÍME ELENA GILBERT, A 2013-AS ÉV LÚZERE!" Pompás.

XOXO

Ha egyetlen jelzővel kéne leírnom azt a négy napot, amely azt a bizonyos beszélgetést követte, akkor egyértelmű lenne a válaszom: kínos. Damon olyan volt, mintha teljesen kifordult volna magából, legalábbis a velem szemben tanúsított viselkedéséből erre következtettem. Hirtelen jóval távolságtartóbb lett, közömbös témákról beszélt velem, csak a legszükségesebbekről, s annak ellenére, hogy továbbra is elvitt Róma legszebb és leghíresebb helyeire, amiért még mindig nem lehetek elég hálás neki, valamiért megnövelte a kettőnk között lévő távolságot. Én persze rögtön saját magamat kezdtem marcangolni furcsa kimértsége miatt, titokban azon filozofálva, mi volt elhidegülésének kiváltó oka. 

Aztán voltak apróbb incidensek is, mint például a két nappal korábbi, amikor "véletlenül" nyakon öntötte Ernesto-t egy üveg banánturmixszal, amikor elkísért a jógaórára. Habár szabadkozott és azt hajtogatta, nem volt szándékos, mégis esküdni mernék rá, hogy amikor a pasi elfordult, Damon ajkán felvillant egy önelégült csibészes mosoly. 

És ha még nem merítettük ki a kínos kifejezés teljes értelmét, akkor erre jött még rá, hogy még mindig nálam lakott. Felicity, a recepciós ma este azzal a hírrel fogatta, hogy még legalább két hétig nem fog tudni visszaköltözni a szobájába. Na és itt jön a legkínosabb része a dolognak...

- Sajnálom, Mr. Salvatore, de a déli fővezeték megjavítása hosszú időt fog igénybe venni, ezért csak két hét múlva fogja tudni újra igénybe venni a szobáját.

- Két hét? - meresztette szemeit meglepetten Damon. 

- Persze, ha akarja, tudok adni önnek egy másik szobát - ajánlotta fel Felicity. - A prémium lakosztályunk a tizediken még másfél hétig szabad, illetve van egy kisebb szoba még egy hétig az elsőn. - Damon ekkor felém fordult és vetett rám egy kérdő pillantást, majd visszafordult. Azonban mielőtt megszólalhatott volna, a recepciós megelőzte. - Viszont ha Ön továbbra is szívesebben osztozik a barátnőjével egy szobán, elkerülheti az ilyesfajta kellemetlenségeket. - Damon úgy meredt rá, mintha a nő azt mondta volna, hogy fussa körbe meztelenül a hotelt. Azt hiszem életében először nem jutott szóhoz, de ez sem tartott tovább öt másodpercnél.

- Természetesen nem okoz problémát - vigyorodott el, majd hirtelen megragadta a derekam, hogy magához tudjon ölelni. Már akkor azt éreztem, hogy egy egész csapat rágcsáló használja mókuskeréknek a gyomromat, amely rögtön vetett egy hátra szaltót, amint Damon hozzámért. - Csak tudja, Miss Smoak, cölibátust fogadtam a nyaralás idejére, és így nagyon nehéz lesz betartanom...már ha érti, mire gondolok - küldött Felicity felé egy hamisíthatatlan Damon-féle mosolyt, amitől a recepciós majdnem beájult, de Damon megadta a kegyelemdöfést, amikor ismét felém fordult. - De szerintem ezt nyugodtan vehetjük égi jelnek, nem érzed, Elena? Mit gondolsz, zöld a lámpa ma éjjelre? - kérdezte, félhangosan suttogva a fülembe érzéki szavait. Ekkor már olyan vörös voltam, hogy simán elmentem volna paradicsomnak is. A gyomrom valószínűleg pályát tévesztett, ugyanis műugrókat megszégyenítő módon dobta a triplacsavarokat meg a szaltókat odabent, még inkább remegésre késztetve engem. Mindehhez hozzájött Damon őrjítő közelsége, leheletének forrósága az arcomon, keze a derekamon, és pillantása, amely majdnem lyukat égetett a tekintetembe...

És akkor megláttam valamit, egy ismeretlen fényt az íriszén, egy különleges csillogást, amit tudtam, hogy nem szabadott volna.

- Hát, ki tudja? - nyögtem ki egy csábítónak szánt válasz-féleséget, de hála a kiszáradt torkomnak ez sokkal inkább hasonlított egy halálhörgésre. 

- Nos, ennek igazán örülök - bólogatott Felicity, majd se szó, se beszéd sarkon fordult és bevánszorgott az irodába. Meg tudtam érteni szerencsétlent, aki hozzá hasonlóan belekóstolhatott Damon Salvatore ellenállhatatlan csáberejébe. Damon, az pimasz tapló, pedig csak nevetett, mint aki most nézte meg a Simpson család legújabb epizódját. Aztán szimplán elhúzott a pulttól és egy vigyorral az arcán a lift felé terelt.

 XOXO

A változatosság kedvéért megint az ágyban forgolódtam, újra és újra lepörgetve lelki szemeim előtt a kis jelentünket a lobbiban. Nem tudtam, hogy sírjak -e, vagy nevessek rajta. Végre azt éreztem, hogy Damon nyit felém, hogy közelebb enged magához - a szó szoros értelmében. Azt hittem, hogyha megkérem, vegye úgy, mintha semmi se volna köztünk, majd az iránta érzett vonzalmam is alábbhagy idővel, de látva, hogy eltávolodott tőlem, csak még jobban felerősödött. Ostoba ötlet volt, és már réges-rég megbántam, hogy előhuzakodtam vele. 

Ugyan ő velem volt, és rengeteg közös programot csináltunk, a köztünk lévő társadalmi távolság egyre csak nőtt, s állandóan éreztem a hiányát. Igen, hiányzott az egész lénye, amikor még gondtalanul ugratott, amikor belökött a tengerbe...és hiányoztak édes, puha ajkai, ahogy engem csókolnak, mintha nem lenne holnap. Mégis, hogyan lehet hiányolni valamit, ami csak egyetlenegyszer adatott meg? És megint a szokásos: oly közel, és mégis távol. Rájöttem, hogy szükségem van rá, hogy ugyan még két hete sincs annak, hogy borzasztó ügyességemnek köszönhetően belerohantam a repülőtéren, mégis egy pillanat alatt belopta magát a szívembe és szerves részéve vált az életemnek, amelybe annyira nem illett bele. 

Már be mertem vallani, hogy vonzódom hozzá. Nem, nem voltam belé szerelmes, ez sokkal inkább fizikai vonzalom volt, ami egyre erősebb és elviselhetetlenebb lett. 

Összeborzongtam a takaró alatt. Roppant hideg éjjel volt, és hiába csavartam magamra a paplant, az nem tudott átmelegíteni. Egy pillanatra elképzeltem, milyen lenne Damon karjai között aludni...akkor biztos nem fáznék... 

Ekkor halk kopogás hallatszott a résnyire nyitott ajtón és Damon dugta be a fejét. Ezek szerint ő sem tudott aludni.

- Bocsánat a zavarásért..csak nagyon hideg van odakint és gondoltam, megkérdezem, nincs -e véletlenül még egy pléded? - lóbálta meg a levegőben a vékonyka takarót, ami nagyjából olyan vékony volt, mint a lepedő.

- Nincsen sajnos - ráztam meg a fejem. - Nem tudnál felvenni egy pulóvert esetleg? - kérdeztem, végigmérve majdnem teljesen fedetlen testét. Csak egyetlenegy alsónadrág volt rajta, ami nagyjából annyit segít ilyen hidegben, mint egy jéghideg kóla az Antarktiszon. 

- Nem tudok ruhában aludni - magyarázta. - Még ez a boxer is zavar - tette hozzá, mire én rögtön levettem, hogy általában meztelenül alszik. Amikor látta, hogy nem válaszolok, visszalépett az ajtóhoz. - Na mindegy, ne haragudj, hogy zavartalak. - Figyeltem, ahogy kifordul, és ekkor támadt egy újabb elmebeteg ötletem. Bár ha jobban belegondolok, nekem csak ilyen ötleteim vannak, de ez az összes eddiginél betegebb volt. Most már száz százalék, hogy elment a józan eszem, már ha volt nekem egyáltalán olyanom.

- Damon, várj! - kiáltottam utána, mire ő csodálkozva fordult vissza. - Van itt elég hely kettőnknek, és a takaróm is óriási - paskoltam meg az ágy másik oldalát.

- Ez most komoly? - kérdezte Damon hitetlenül összefonva mellkasán a karjait.

- Teljesen - bizonygattam.

- Biztos, Elena? Egyáltalán nem olyan kényelmetlen az a kanapé...meg igazán nem akarok betörni a privát szférádba...

- Tényleg nem zavarsz. Maradj itt nyugodtan, persze, csak ha van kedved - mosolyogtam rá biztatóan, mire a legnagyobb örömömre viszonozta azt egy vigyorral. Mondanom sem kell, a pulzusom rohamléptekkel közelített a kétszázhoz.

- Ha nagyon akarod... - nevetett, majd közelebb jött, és lehuppant mellém. Az ágy kellemesen lesüppedt a súlya alatt, és már érezni is véltem közelségének szikráit. Legszívesebben azonnal odabújtam volna hozzá, befészkelve magamat erős karjai közé, de ehelyett címeztem neki még egy mosolyt, és leoltottam a éjjeli szekrényen lévő villanyt.

- Jó éjt, Damon - suttogtam. Még érezni véltem, ahogy magunkra húzza a takarót, sőt, még a válasza is eljutott hozzám, mielőtt az álom magával ragadott volna.

- Jó éjszakát, Elena.

9. rész >>>

Íme, ennyi fért ebbe a rövidke, átmenet-fejeztbe. Azért remélem, elnyerte a tetszéseteket a rész is, és a történet alakulása is. Újabb két hét Damonnel - vajon mi sül ki ebből? ;)

Őszintén bízom benne, hogy meg voltatok elégedve az e havi kínálattal, és megígérem, hogy szeptember még több izgalmat tartogat a Delena rajongóknak! Valamivel fel kell dobni a tanévkezdetet, nem igaz?

Ne feledjétek, a véleményetek még mindig nagyon fontos, és ha szeretitek a történetet, akkor szerezzetek nekem egy kis örömet cserébe, és pár szóban fogalmazzátok meg a benyomásaitokat! Nagyon köszönöm, és várlak benneteket vissza szeptemberben!

ÖLELÉS! :)