Végzet

Folytatásos, Damon-Elena központú fanfiction sorozat (2012-)
Írta: HexiTVD

Friss: Következik a harmadik évad kilencedik része!

Információk
Az első rész a sorozat harmadik évadjának befejező részénél (3x22 The Departed) kezdődik, de a következő részek már nem követik a sorozat menetét. A történet főszereplői Elena Gilbert és Damon Salvatore, vagy ahogy mi, rajongók nevezzük őket: "Delena". Amit olvashattok, nagy részben az én kitalációm, persze azért igyekeztem hű maradni a Vámpírnaplókhoz, és megőrizni a szereplők jellegzetes vonásait, tulajdonságait. A megszokott, sorozatból ismerős karakterek mellett ugyanakkor feltűnik pár saját szereplő is, akik az én az agyam szüleményei.
Jelenlegi kapacitásom szerint minden héten egyszer kerül fel egy új fejezet, amelynek megjelenése előtt pár nappal egy-két érdekesebb részletet közzé szoktam tenni az adott részből. Az egész történet várható terjedelme a terv szerint négy évad lesz.
Bizonyos részek erőszakot, durva nyelvezetet, gyilkosságot, esetleg felnőtt témát tartalmaznak, ezért mindenki a saját felelősségre olvasson.
Remélem, hogy a fanfiction elnyeri mindenki tetszését. Esetleges észrevételeket, megjegyzéseket, véleményeket mindig nagyra értékelek :)


7. rész: A temetés
8. rész: Testcsere
9. rész: Csajbuli
10. rész: Démon az angyalok között
11. rész: Szerelem a csillagok alatt (18!)
12. rész: Kérdések és válaszok
13. rész: Egy hónap
14. rész: Édes bosszú
15. rész: A tragédia
16. rész: Reménytelen helyzet
17. rész: Második esély
18. rész. Álmomban már láttalak
19. rész: Fellobban a tűz
20. rész: Aki nem adta fel
21. rész: Szellemes éjszaka
22. rész: Nem várt visszatérés - ÉVADZÁRÓ 
+1: Bónuszfejezet: Magyarázatok


MÁSODIK ÉVAD

[A MÁSODIK ÉVAD ISMERTETŐJE]
[A MÁSODIK ÉVAD ÖSSZEFOGLALÓJA]
1. rész: A büntetés
2. rész: Árnyak
3. rész: Új kezdet 
4. rész: Végzősök
5. rész: Bal kéz, gyűrűs ujj
6. rész: Logan
7. rész: Barbie naplója
8. rész: Születésnap
9. rész: A vadász
10. rész: Párok az idegösszeomlás szélén
11. rész: A könnyek nem fogynak el
12. rész: A függönyön túl
13. rész: Keserédes emlékek
14. rész: Vágyak
15. rész: Ösvények
16. rész: Az üzenet: HALÁL
17. rész: Amikor megáll az idő (18!)
18. rész: A lepel lehullott
19. rész: Az áruló
20. rész: Leszámolás 
21. rész: A döntés mindig a tiéd
22. rész: Fogadom - ÉVADZÁRÓ
+1: Bónuszfejezet: Nagy utazás

HARMADIK ÉVAD
[A HARMADIK ÉVAD ISMERTETŐJE]
1. rész: Hosszú, forró nyár
2. rész: Piszkos kis titkok
3. rész: Kör dáma
4. rész: Fehér és fekete
5. rész: Hamis igazságok 
6. rész: Szellemek városa
7. rész: Tárd fel magad
8. rész: Az elme hatalma
9. rész: Amíg újra látjuk egymást [RÉSZLETEK]

3 comments:

Tetszett? Nem tetszett? Kommentelj! Minket érdekel a véleményed.