2x16 Az üzenet: HALÁL

Korhatár: 12

Itt is van a 16. fejezet! Többen is kicsit megijedtetek a részleteket olvasva, úgyhogy szerintem nem kell semmit se beharangoznom, mi is fog itt tulajdonképpen történni. Ez a rész is kapott egy zenét, mégpedig Pink legújabb slágere, (amelyben a zseniális Nate Ruess is közreműködik) a Just Give Me A Reason foglalja keretbe a fejezetet. Jó olvasást!

XVI. fejezet – Az üzenet: HALÁL

 I'm sorry I don't understand where all of this is coming from
I thought that we were fine
Oh we had everything
Your head is running wild again
My dear we still have everything
And its all in your mind
Yeah but this is happening
You've been having real bad dreams
You used to lie so close to me
There's nothing more than empty sheets
Between our love, our love, oh our love, our love
 Pink & Nate Ruess - Just Give Me A Reason

 

Csend uralkodott a nappaliban, ahol ők hárman ültek. Bonnie hallgatott, mert nem tudta, mit mondjon; Elena hallgatott, mert annyira magával ragadta az ötlet, hogy Damon meg ő lelki társak, hogy nem bírt megszólalni lenyűgözöttségében; míg Damon azért hallgatott, mert egyszerűen nem bírta elképzelni, hogy pont neki teremtettek valaki olyat, akiben egyazon tűz lobog. Hihetetlen információ volt mindannyiuk számára, mindenkinek más, különböző okból.

A lelki társak a könyv szerint ritkán fordultak elő, s annak az eshetősége, hogy azok, akiket egymásnak teremtettek, találkozzanak is, irtózatosan kicsit volt. Mondani sem kell, vámpíroknál még kisebb volt az arány. Emellett a vámpír lelki társaknak megvolt az a különleges tulajdonsága, hogy képesek voltak érezni egymás fájdalmát, még ha ez egy bizonyos korlátokon belül működő képesség is volt. Akkor jöhetett ez létre, ha az egyik fél huzamosabb ideje szenvedett, és öntudatlanul is a társát szólítja. Viszont amellett, hogy ritka, veszélyes is volt ez a kapcsolat a két félre nézve, ugyanis könnyen előfordulhat, hogy a távolság ellenére létrejövő fizikai kötelék miatt mindketten meghalnak, ha a szenvedő fél esetleg életét vesztené a folyamatban. Tehát, annyira össze vannak kapcsolódva, hogy lényegében szélsőségesebb esetekben eggyé is tudnak válni.

A leírások tökéletesen passzoltak Elenára és Damonre, és erre ők is rájöttek. Damon azonban nem volt teljesen meggyőződve róla, hogy amit a könyv leír, az mind lehetséges.

1921 májusa

„Megcsapolt hullák, széttépett holttestek, rettegő emberek” – szólt az újság szalagcíme, ami egy szivarozó férfi kezében pihent. Damon nagyot sóhajtott, ahogy végigfuttatta tekintetét a papíron. Nagyszerű, Öcsi megint kitett magáért, gondolta, miközben kipattant az automobilból, az ismerős épület felé közelítve. Gloria bárjának fényei messziről látszottak, büszkén hirdetve Chicago egyik legnépszerűbb szórakozóhelyét. Késő volt már, vagyis inkább még túl korán, hiszen egy-két óra maradt csak hajnalhasadásig. Az élet a bárban ennek ellenére nem állt meg, kellemesen szólt a lágy, pihentető dzsessz muzsika a háttérben, az emberek, akik tudtak mértéket tartani, csapatokba, baráti társaságokba vegyülve üldögéltek az asztaloknál, vörösbort és drága likőröket, whiskyt iszogatva, alkalmanként jóízűen, harsányan kacarászva egy-egy vicces anekdotán vagy elbeszélésen.

Damon erősen fülelve sétált be a bárba, öccse ismerős hangja után kutatva, azonban a helyiségben ülő ismeretlenek beszélgetésén és hahotázásán kívül nem hallott semmi érdemlegeset.

- Nahát, nahát, kit látnak szemeim! - köszöntötte kedvesen Gloria, amikor Damon ledobta magát az egyik székre. - Damon Salvatore!

- És Gloria, csinosan, gyönyörűen, mint mindig – bókolt Damon, megfogva a bártulajdonossá avanzsált boszorkány kezét, majd megcsókolta azt.

- Mi járatban errefelé? - érdeklődött Gloria. - Nagyon remélem, nem reggelizni jöttél, mert ha igen, akkor kétszer gondolt át mit teszel, mielőtt ki találnálak dobni.

- Nem, nem... Viszont tudnék értékelni egy pohár whiskyt – tette hozzá. Amint megkapta az italt, egy hajtással felhúzta, élvezve, ahogy a folyadék végigégeti a nyelőcsövét.

- Szóval, csak a jó szerencse hozott ide hozzám?

- Ami azt illeti, az öcsémet kutatom. Nem láttad esetleg a városban mostanság?

- Fogalmam sincs, pontosan hol találhatnád meg ilyenkor – válaszolta Gloria. - Azonban gyakran látom itt és a legfrissebb hírekből ítélve nem lehet messze.

- Igen, hallottam, hogy megint elvesztette a fejét – sóhajtott Damon.

- Ki veszítette el a fejét? - csendült fel egy gúnyos hang mögöttük.

- Stefan – motyogta Damon, hátra sem fordulva.

- Szervusz, bátyám – köszöntötte Stefan, lehuppanva a mellette lévő bárszékre. - Ugyanazt mint neki, legyél szíves Gloria drágám!

- Máris – morogta a boszorkány, majd elment a raktárba egy újabb üveg whiskyért.

- Most bizonyára elégedett vagy magaddal, Damon – fordult testvére felé Stefan, arcán egy pimasz vigyorral. - Oly hosszú hajkurászás után végre a nyomomra akadtál! Ezt nevezem sikernek!

- Mondd csak, Stefan, téged egyáltalán nem zavar, hogy vérszegény holttestek jelzik, merre is mész?

- Nem – vont vállat egyszerűen Stefan. - Hiszen ők csak emberek, nemde?

- Miért kapcsoltad le az érzelmeidet?

- Ugyan mi beleszólásod van az én dolgomba, testvér? Nem vagy nekem sem apám, se gyámom, hogy megszabhasd, mit tehetek.

- Senki sem említett ilyesmit, én mindössze arra próbáltam volna felhívni a figyelmedet, hogy nem helyes, amit teszel, főleg ilyen gondatlan keretek között, nem gondolod? Vagy esetleg azt tervezeted, hogy leleplezed a fajtánkat? - vágott vissza Damon, mire Stefan hangosan felnevetett, mintha egy jó tréfát hallott volna.

- Pont te oktatsz engem az erkölcsösségről, Damon? Te, aki kilenc esztendővel ezelőtt elmagyaráztad, hogy az embereket nemcsak táplálkozásra, hanem élvezetre, mi több, szórakozásra is lehet használni? Te, aki jóformán kényszeríttettél, hogy újból emberi vért igyak?

- Lehet, hogy ez így történt, de én nem azt mondtam, hogy legyél tömeggyilkos, hanem meg akartam tanítani, hogyan élvezd az igazi vadászatot, úgy, hogy az áldozatot is életben hagyd!

- Most már mindegy is, mit akartál, a lényeg az, hogy mit értél el. Elérted, hogy végre élvezzem az életet, gondtalanul létezhessem, felfedezhessem a valódi gyönyört és kiléphessek a szánalmas múltam árnyékából.

- Úgy? Ez neked a gyönyör? S Katherine, aki miattad, ismétlem, miattad szenvedett annyit, az ő emlékét csak úgy eldobod? - tudakolta felháborodottan Damon.

- Nézd, bátyám, kettőnk közül egyedül te vagy az, aki ötvenhét év után sem vagy képes túltenni magad azon, hogy Katherine nincs többé! - viszonozta Stefan. - Ahelyett, hogy még mindig utána sóvárognál, élvezhetnéd az életet, szórakozhatnál kedvedre, tiéd lehetne a világ!

- Szeretem őt, Stefan! - kiáltott fel az idősebb Salvatore. - Nélküle nem tudom igazából élvezni az életem egyetlen pillanatát sem, mert ő halott, hála neked, és ráadásul magával vitte a szívemet is a halálba.

- Ó, milyen költői! - jegyezte meg Stefan, arcán a letörölhetetlen beképzelt mosollyal. - Ő volt a te lelki társad, nem tévedek? Szegény, ártatlan, jóságos Damon...

- Nem vagy vicces – morogta Damon.

- Hadd tanítsak neked valamit – kérte Stefan. - Katherine halott, és ezt el kell fogadnod, de ha nem lenne az, akkor is engem választott volna a végén, ezt te is tudod. Vagy azt gondolod, hogy te, az örök vesztes lettél volna a kiválasztott? Inkább fogadd el a tényt, hogy ő nincs, és nem is lesz többé. Nem mellesleg, egy ilyen senkinek, mint te, aki mindenben mindig alulmaradt, hogyan lehetett volna egyáltalán lelki társa egy olyan valaki, aki sosem szerette? Ráadásul vámpír vagy, nekünk pedig nincsenek lelki társaink, hiszen szörnyetegek vagyunk, ahogy te mondtad még régebben. Térj észhez Damon, sosem fogod elérni, amit akarsz, ezért inkább jobban tennéd, ha te sem éreznél semmit, mert így csak a gyötrelem és az örök vereség az osztályrészed – fejezte be Stefan, majd továbbra is pimaszul vigyorogva megveregette bátyja vállát és kisétált a bárból.

Nekünk nincsenek lelki társaink, mert szörnyetegek vagyunk, zengett még Damon fejében a kilencven évvel azelőtti emlék keserű szava. Most pedig mit hall? Hogy Elena az ő lelki társa, ami ugye lehetetlen. A gondolatok villámként cikáztak az elméjében, egyre inkább elbizonytalanítva őt. Ez csak csalás lehet, mert ők vámpírok, gondolta, egyre inkább felingerelve magát. Hirtelen újból elöntötte a fájdalom, amit akkor, 1921-ben érzett ezeknek a mondatoknak hallatán, elkeseredést érzett az élete alakulása miatt, mind amiatt, ami át kellett menni százhetvenegy hosszú év alatt. Neki nem adhat meg semmi, csak a szenvedés, és egy csapásra úgy érezte, mindez igaz. Egy szempillantás alatt csöppent át a boldogságból az elkeseredés és a fájdalom gödrébe.

Így egyszer csak, mert nem bírta tovább, felpattant és se szó, se beszéd nélkül kiviharzott a házból, maga mögött hagyva a két, teljesen megdöbbent lányt.

- Damon! - kiáltott utána Elena rémülten, azonban nem kapott választ.

- Mi ütött belé? - értetlenkedett Bonnie, összezavarodottan pillantva Elenára, aki legalább annyira tanácstalan volt.

- Fogalmam sincs – felelte. - Jobb lenne, ha utána mennék és megkeresném – tette hozzá, miközben felállt.

- Hát persze. Menj csak! - helyeselt a boszorkány, majd becsukta a távozó vámpír mögött az ajtót. Elena, kilépve a házból, rögtön fülelni kezdett, hátha meghallja valahol Damont, de semmi gyanús neszt nem vélt hallani.

- Damon? - kiáltott ismét, felelet azonban továbbra sem érkezett. Ekkor elővette a telefonját, hátha hívás útján el tudja érni majd barátját. Ez sem jött be, ugyanis alig egy csöngés után a vonal foglaltat jelzett, ami azt jelentette, hogy Damon elutasította a hívást.

Így jobb ötlet híján Elena a Salvatore-ház felé vette az irányt, azt remélve, hogy ott találja majd Damont. Nemsokára meg is érkezett, szinte berontva a házba, azonban a nappaliban az idősebb helyett a fiatalabbik Salvatore testvér várta, arcán egy széles mosollyal.

- Elena, szia! - üdvözölte kedvesen, határozott léptekkel elindulva a lány felé.

- Stefan? - vonta fel szemöldökét meglepetésében Elena. - Hát te hogy kerülsz ide?

- Itt lakom – viszonozta Stefan egyszerűen, egy pillanatra sem tüntetve el arcáról a túlságosan is barátságos arckifejezést. Elena a szemét forgatta, amiről rögtön Damon jutott eszébe a fiúnak, de egyikük sem szólt semmit. A lány úgy vélte, sokkal fontosabb problémája van annál, minthogy Stefan eddigi tartózkodási helyeit firtassa.

- Mindegy – sóhajtott. - Damon itt van?

- Nincs – rázta a fejét Stefan, gyanakvóan összeszűkítve a szemét. - Azt hittem, veled van...vagy valami baj van?

- Fogalmam sincs – vallotta be Elena, összeroskadva a kanapén. Kezébe temette az arcát elkeseredésében, majd folytatta. - Nem volt semmi baj, de Damon egyszer csak felpattant és eltűnt, egyetlen szó nélkül, meg sem mondta, mi a baja.

- Esetleg összevesztetek? - tudakolta Stefan, aki időközben leült Elena mellé, és vigasztalóan simogatni kezdte a hátát.

- Nem, éppen ez az...már elég régóta nem veszekedtünk, minden tökéletes volt. Még azt is jól fogadta, hogy elhalasztjuk az esküvőt...

- Elhalasztjátok az esküvőt??! - visszhangozta Stefan, igyekezve meglepettnek hangzani, bár hangjából még is tisztán kihallatszott a káröröm. - De miért? Mármint, olyan jól megvoltatok, nemde?

- Ez így igaz – bólintott a lány. - Azonban annyi minden van most körülöttünk...Ez az egész Connor-ügy, Tyler halála...Istenem, hallanod kellett volna Damont, amikor Tyler temetésén beszélt. Annyira csodálatos volt, ennél szebb búcsúbeszédet senki sem mondhatott volna.

- Nagyon sajnálom, hogy nem lehettem ott. Tényleg, igazán szégyellem magam, de egész idő alatt annyira haragudtam magam, hogy nem tudtam segíteni nektek, amikor az a vadász megtámadott benneteket. Természetesen el akartam menni a temetésre, de közbejött valami...Tudod, Meredith... – Stefan hangja itt színpadiasan elcsuklott, majd a hatás kedvéért lehunyta a szemeit és masszírozni kezdte az orrnyergét, mintha lenyugtatni próbálná magát az óriási fájdalma miatt.

- Mi történt Meredithszel? Ugye jól van?

- Most már igen. Az egész úgy kezdődött, hogy volt egy súlyos autóbalesete, ami után több csonttörést és agyrázkódást diagnosztizáltak nála – hazudta Stefan. - Amint meghallottam, mi történt, siettem Washingtonba, de mire odaértem, azzal fogadtak a kórházban, hogy belső vérzése is van, ami hirtelen jelentkezett és sürgősen meg kellett műteni. Annyira aggódtam érte, és még segíteni se tudtam, csak remélni, hogy jól sikerül az operáció. Csak azután tudtam meggyógyítani a véremmel, hogy elmúlt az életveszély, mert addig nem engedtek a közelébe, és én ugye a diétám miatt nem igazán tudok megigézni senkit – mondta, ajkait egy keserű mosolyra húzva. - Szóval tudom, egy csődtömeg vagyok, tényleg nagyon sajnálom, csak úgy éreztem, a barátnőm mellett volt akkor a helyem.

- Ó, Stefan... - sóhajtott fel Elena, megrendülten hallgatva Stefan dajkameséjét. Olyannyira a hazugság hatása alá került, hogy együttérzésében közelebb húzódott Stefanhoz és megölelte; a srác pedig kapva kapott az alkalmon, olyan erősen szorítva őt magához, mintha ezzel valahogy örökre a testéhez láncolhatná őt. Persze nem bírta ki, hogy ne szagoljon bele a hajába, és ne nyomjon rá apró, könnyű csókokat, mint régen. Elena itt már érezte, hogy valami nem stimmel, azonban mielőtt elhúzódhatott volna, egy jó hangos morgás miatt gyorsan szét is rebbentek. Damon állt az ajtóban, arcán egy vad, állatias kifejezéssel, szemeiben pedig a harag, a gyűlölet, a csalódás és a hitetlenkedés különös egyvelege csillogott, undorodva szemlélve öccsét és a barátnőjét.

- Damon... - kezdte Elena, felpattanva a kanapéról, de Damon már hátrált is kifelé azt ajtón.

- Én inkább nem zavarok – vetette oda, s már ott sem volt. Elena kétségbeesetten pislogott a hűlt helyére, miközben Stefan sunyi módon a háta mögé lopódzott, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy hátulról megölelje, de Elena gyorsabb volt, így, mielőtt egyáltalán hozzáérhetett volna, a lány megfordult, idegesen túrva bele a hajába.

- Utána megyek – közölte, azonban Stefan visszatartotta a karjánál fogva.

- Hé, ezek után még te akarok megkeresni? Ő volt a bunkó, ergo neki kell bocsánatot kérnie, nem gondolod?

- Nem – vágta rá Elena kicsit talán túl ingerülten. - Most pedig, ha megbocsátasz, van egy vőlegényem, akit meg kell keresnem – tette hozzá, majd vámpírsebességét használva kisuhant a nyitott bejárati ajtón.

Stefan ennek ellenére is elégedetten vigyorodott el, megrázva a kezében Elena mobilját.

- Köszi az ajándékot – nevetett. Mosolya azonban nem volt tartós, ugyanis amikor elővette a telefonját, hogy megnézze, hány óra, meglátta, hogy egy órával korábban újabb üzenete érkezett ismeretlen feladótól. Viszont amikor megnyitotta az sms-t, már kiült arcára a döbbenet.

Ejnye, Stefan! Te tényleg azt hitted, hogy megszerezheted a könyvet anélkül, hogy én tudnék róla? Megzsarolni a jótevődet? Most csalódtam benned. Úgyhogy jól jegyezd meg, én mindig két lépéssel előtted vagyok, bármit tervezel is, így még azelőtt megölhetlek, hogy a kezeid közé vennéd azt a könyvet. További jó keresést és mindig nézz a hátad mögé! -XO

Hosszan káromkodott, amikor az üzenet végére ért, mert újból keresztbe húzták a tökéletes számításait, amelyeket olyan gondosan kitervelt. Így kénytelen volt életre hívni azt a bizonyos B tervet, amelyet már régóta forgatott a fejében. Egy bűntárs kellett neki, valaki, aki elég agyafúrt és ravasz, aki elég tapasztalt és erős, viszont valaki, akit könnyen tud irányítani, sakkban tartani valamivel. Már tudta, mit kell tennie és hogy kit kell meggyőznie arról, hogy segítsen neki. Egyetlen név jelent meg a fejében: Rebekah.

XOXO

A fiatalabb Salvatore nem is tétovázott tovább legújabb tervének megvalósításával, hanem rögtön a tettek mezejére lépve a Mikaelson-villába vezetett útja, remélve, hogy megtalálja majd a Rebekah-t. Szerencséjére már a hallból hallani vélte az ős légzését a szobája felől, ezért nem is vesztegette tovább az idejét, villámgyorsan az emeleten termett, szinte rárontva a lányra.

- Stefan, kopogni már nem divat ebben a században? - üdvözölte Rebekah a belépő vámpírt, éppen csak felpillantva a női magazinból, amit olvasott.
- Mintha nem hallottad volna, hogy jövök - jegyezte meg Stefan, kényelembe helyezve magát egy fotelban, az ágyon fekvő őssel szemben.
- Mit akarsz?
- Ennyire azért ne örülj nekem.
- Egyetlen jó okot mondj, amiért most ugrálnom kéne a boldogságtól. Mert, nem akarlak elkeseríteni, de csupán a látványod sajnos nem kényszerít semmi ilyesmire - mondta Rebekah hűvösen, továbbra is az újságra koncentrálva.
- Hát, lenne számodra egy nagyon vonzó ajánlatom - kezdte Stefan, azonban még ennyivel sem sikerült felkeltenie Rebekah érdeklődését. - Keresek egy nagyon fontos dolgot, és úgy vélem, te tudod, hol találom meg.
- Nekem pedig az az érzésem, hogy muszáj lesz ezt végighallgatnom, különben úgy sem hagysz békén - sóhajtott a lány, majd odébb tette az magazint, és felült, szembenézve Stefannal. - Halljam, mit keresel.
- Á, szóval már érdekel - mosolyodott el elégedetten Stefan.
- Én azt egy szóval nem mondtam. Viszont bökd ki, miről van szó és aztán menj el.
- Egy könyvet keresek, rajta az ősi boszorkány jelével. A nyaklánc szimbólumával - magyarázta Stefan.
- Szuper. És azért jöttél, hogy közölhesd velem, hogy egy könyvet keresel, ami minden bizonnyal az anyámé?
- Az anyádé?!
- Nem egyértelmű? Az ő nyaklánca volt és ő jelölte meg ezzel a jellel a könyveit - forgatta a szemét Rebekah, mintha csak azt magyarázná el, mennyi kettő meg kettő.
- Ez eszembe se jutott - tűnődött Stefan, gyanút fogva hunyorogva Rebekah-ra, aki még mindig nem volt túl érdeklődő. - Akkor tudod is, hol van ez a könyv?
- Több, mint egy tucat ilyenje volt neki, te lángész! - kiáltott fel Rebekah ingerülten. - Azt gondolod, számon tartom, hol is vannak anyám ezer évvel ezelőtt használt cuccai?!
- Nem - vágta rá a fiú. - Ellenben segíthetnél nekem megkeresni.
- Persze, már rohanok is...
- Ó, nem hinném, hogy nem érdekelne téged egy újabb rejtélyes terv. Sokat profitálhatnál belőle, de mindenképpen jobban járnál, mintha ehhez hasonlóan tettetnéd, hogy megtért jókislány vagy.
- Tényleg? Esetleg jutalmul fogsz nekem egy nyulat az erdőben, vagy mi? - gúnyolódott Rebekah.
- Nagyon vicces, de én inkább felajánlanám, hogy megszerzem azt, amire mindennél jobban vágysz.
- Úgy! És mi lenne az, ami után szerinted annyira sóvárgok, hogy hajlandó legyek közreműködni egy elmebeteg ötleted megvalósításában? - Stefan, a választ hallva, fölényesen elmosolyodott, mintha minden kérdésre tudná a feleletet.
- Damon. - Rebekah erre hisztérikus nevetésben tört ki, és úgy nézett ki, nem bírja abbahagyni, amivel sikerült Stefant is zavarba hoznia, aki értetlenkedve figyelt a lányt.

- Úristen, Stefan, hát te nem vagy komplett – vihogott Rebekah, aki különösen viccesnek találta a pasi elképzelését. - Esküszöm, nem gondoltam, hogy te ennyire le vagy maradva! Engem nem érdekel Damon, már nagyon régóta nem!

- Valóban? Pedig most nagyobb esélyed lenne megszerezni őt, mint bármikor! Elena és ő éppen a szakítás szélén állnak, már az esküvőt is elnapolták, így abból, gondolom én, nem lesz semmi. És itt lenne a nagy lehetőség, hogy Damon karjaiba omolhass, ugyanis annak a kapcsolatnak napokon belül vége lesz, de lehet, hogy csak órák kérdése. Sosem tudhatod – magyarázta Stefan, egy ördögi mosolyra húzva az ajkát.

- Na idefigyelj Stefan – kezdte Rebekah, aki időközben felállt az ágyról, és odaállt Stefan elé, mélyen a szemébe nézve. - Nem fogom többször elmondani, hogy se Damon, se az elmebeteg terved nem érdekel, amivel minden bizonnyal meg akarod váltani a világot. Ha akarsz valamit, szerezd meg magad, de ne engem akarjál belerángatni és aztán véletlenül benne hagyni a csávában, mert esküszöm, hogy szádon keresztül tépem ki a szívedet, világos? - folytatta, időközben a nyakánál megragadva Stefant, aki egyre csak fuldokolt a szorítása miatt. - És végezetül fogadj meg egy jó tanácsot tőlem: ne keresd anyám könyveit, mert azoknak nagyobb hatalmuk van, mint amilyenről te még álmodni sem mersz! Megértettük egymást? - fejezte be, jóformán üvöltve.

- Igen – nyögte Stefan elvörösödött fejjel, mire Rebekah elégedetten elmosolyodott, elengedve a nyakát.

- Most pedig menj, mielőtt tényleg ledugom a torkodon a kezem, de abban nem lesz köszönet – búcsúzott Rebekah, vigyorogva figyelve, ahogy Stefan füstölögve távozik. Fejében azonban már körvonalazódtak C tervének gondolatai.

XOXO

Elena a létező leggyorsabb emberi sebességgel követte Damont, a szaga alapján tájékozódva. Amikor már egy olyan helyre ért, a városból kifele menet, ahol nem voltak emberek, vámpírsebességre váltott. Azonban mire pont utolérte volna őt, Damon észrevette, és egy szempillantás alatt ismét tovaszáguldott.

- Damon Salvatore! - üvöltötte Elena, egy szempillantás alatt a távolodó vámpír mellett teremve. - Azonnal állj meg! Hallod?!
- Hagyj békén - vetette oda Damon, immár emberi sebességgel haladva a semmiben. A kis „fogócskájuk” alatt sikerült teljesen eltávolodniuk Mystic Fallstól.
- Azt mondtam, állj! - ellenkezett Elena, egyik kezét Damon mellkasára nyomva, így kényszerítve őt arra, hogy ha egy pillanatra is, de megálljon.
- Melyik részét nem értetted annak, hogy hagyj békén?
- Az egészet! Mi a franc ütött beléd? Egyik pillanatban teljesen normális vagy, aztán meg elrohansz, mintha elborulna az agyad.
- Talán el is borult.
- Nem vagy vicces! Ahelyett, hogy megbeszélnénk a problémáinkat, te elszaladsz! Sőt, nem is tudom, mi a bajod, holott talán nekem kéne az elsőnek lenni, akivel ezt megosztod!
- Ezt komolyan mondtad? - horkant fel Damon. - Nos, Elena, friss hír, nekem nincs exem, akihez csak úgy oda tudok rohanni vigasztalódni, bár most, hogy mondod, lehet, hogy Caroline-nak jólesne egy ölelés...vagy még annál több is!
- Miről beszélsz?! - értetlenkedett Elena, igyekezve továbbra is feltartani feldúlt pasiját.
- Jó vicc, Elena, játszd csak az ártatlant és folytasd az ámításodat is, miszerint "Napról napra jobban szeretsz". A végére talán el is hiszem. - Elena érezte, hogy felmegy benne a pumpa Damon bicskanyitogató viselkedése miatt, aminek ráadásul semmi alapja sem volt.
- Azonnal magyarázd ezt meg! Fogalmam sincs, mi bajod van, de hogy én ebbe hogyan kerültem bele, azt még kevésbe értem. Először bunkó módon elrohansz, most meg úgy viselkedsz velem, mintha egy utolsó ribanc lennék - üvöltötte a lány.
- Végre magadra ismertél! - nevetett fel keserűen Damon. - Mert tudod, mit? Az egyik pillanatban megbántam, hogy csak úgy leléptem egy szó nélkül, és elhatároztam, hogy bocsánatot kérek, mert bunkó voltam veled. Teszem hozzá, én sosem kérek bocsánatot, na de most mégis akartam. Erre belépek a házba és mit látok?! Stefant, ismétlem, Stefant ölelgeted, aki még annyira sem volt képes, hogy eltolja a képét Tyler temetésére - ordította Damon, teljesen kikelve magából, olyan hangerővel, hogy az még Elenát is megrémítette.
- Istenem, Damon, te is tudod, hogy...
- Persze, hogy nem olyan volt! - mennydörögte az idősebb Salvatore. - Csak egy baráti ölelés, ugye? Azért csókolgatta a hajad, meg szívta be az illatodat, mintha valami drog lenne, nem igaz? Fúj, esküszöm, érzem rajtad mindenhol a bűzét! Úgyhogy javaslom, drága menyasszonyom, hogy fordulj is meg, és menj vissza hozzá, mert bizonyára nagyon fáj még mindig a kis lelkecskéje, hogy nem fogott egyetlen mókust sem, mert már azok is kiröhögik, annyira szánalmas! - tette hozzá, majd egy gyenge fuvallat kíséretében elsuhant, egyedül hagyva Elenát a semmi közepén.

A lányt teljesen összetörte Damon hirtelen pálfordulása, és úgy érezte, mintha a srác egyszer csak kiszeretett volna belőle, realizálta volna, hogy mennyire nem érdemes az idejére. Elena ellenben túlságosan szerette ahhoz, hogy csak úgy elengedje. Habár tudta, hogy emellett több van, mint puszta nézeteltérés, eltökélte, hogy megtalálja és kibékíti Damont. Így egész nap csak kereste, bejárva Mystic Falls minden ki szegletét, szerelme után kutatva, de még napnyugtakor se találta meg. Holott kereste Alaric sírjánál, a Grillben, visszament a Salvatore-házba, majd elment haza is, ahol csak Jennát találta, ezek után kocsiba ült, elment a Wickery-hídhoz, majd a helyre, ahol először találkoztak, végül pedig a titkos rétre, de sehol sem lelte a nyomát. Legvégül, mikor már leszállt az éj, jutott eszébe még egy hely, ahol nem járt aznap: a Steven's kőfejtő. Jól tudta, Damont mennyire megviselte az a bizonyos hajnal, amikor majdnem öngyilkos lett, és azóta is sokszor gondol arra a napra. Ez volt igazából az indok, ami odavitte, s végre-valahára, érzékei nem hagyták cserben. Damon ott ült a szikla szélén, pontosan úgy, mint Elena azon a végzetesnek induló reggelen nagyjából három hónappal azelőtt.

- Damon – suttogta félig megkönnyebbülten, félig halálra rémülve. Valamiért motoszkált benne az az érzés, hogy Damon is hasonló dolgokat forgat a fejében, mint ő egykor ugyanezen a helyen. A helyen, ahol egyszer Elena is meghalt, majd egy második alkalommal majdnem ténylegesen búcsút vett az élettől, a hely, ahol feláldozták Jennát...annyi szomorúság és fájdalom volt ezen a kis kőfejtő történelmében elrejtve, hogy egyszerűen nem következhetett újabb, s Elena mindent meg akart tenni, hogy sikerüljön meggyőznie Damont arról, hogy az az ölelés teljesen ártalmatlan volt.

- Nem fogsz leszállni rólam, nem igaz? - fordult felé Damon, arcán egy kifürkészhetetlen kifejezéssel.

- Ugyan miért tenném? - ráncolta a homlokát Elena, közelebb lépve hozzá. - A barátom, sőt, már a vőlegényem vagy, az ember, akivel össze akarom kötni az életemet, a férfi, akit szeretek. Nyilvánvaló, hogy tudni szeretném, mi a bajod, hogy tudjak rajtad segíteni.

- Voltál – szólt közbe Damon.

- Tessék?

- Javítsd ki a mondatodban azt, hogy „vagy” arra, hogy „voltál”. - Elena még jobban összeráncolta a homlokát, kezdve érteni, mire céloz a srác.

- Mit jelentsen ez, Damon? - kérdezte remegő, gyenge hangon, rettegve a választól. Érezte, hogy cserbenhagyja minden ereje, hogy nem bírja tovább, ugyanis nagyon is sejtette, mit felel majd Damon. Félelme pedig beigazolódott, amikor a válasz elhagyta Damon ajkait.

- Azt, hogy itt elválnak az útjaink, Elena. Nekünk, kettőnknek, vége.

 Just give me a reason
Just a little bit's enough
Just a second we're not broken just bent
And we can learn to love again
It's in the stars
It's been written in the scars on our hearts
We're not broken just bent
And we can learn to love again

A következő rész tartalmából...

Elena utolsó kétségbeesésében mindent megtesz, hogy visszaszerezze Damon szeretetét és bizalmát, ezért drasztikus módszerhez folyamodik. Stefant pedig óriási meglepetés éri, amikor egy véletlen folytán felfedezi, ki is küldte neki az üzeneteket.

17. rész >>

Hoppá, meglepetés, nem igaz? De, mielőtt még megköveznétek, ne felejtsétek el, hogy nálam nagyobb Delena-rajongó nem nagyon létezik ezen a világon, szóval remélem, ez sok mindent elárul a jövőre nézve.