Damon & Elena - Utóhatás

Korhatár: 16

Újra itt vagyok, ezúttal egy olyan történettel, amit korábban egyáltalán nem terveztem be. Azonban, miután visszaolvastam az "Út kettesben" című fanficemet, az jutott eszembe, hogy talán nem is lenne rossz ötlet egy folytatást írni neki, tekintve, hogy rengeteg mindenről nem beszéltem a történet végén. Persze, minden sztorit lehetne a végtelenségig folytatni, de egyszer csak jött ez az ötlet, és hát, meg sem próbálom letagadni, nem bírtam ellenállni egy romantikus, hamisíthatatlan párizsi Delena történetnek, de lehet ezért elítélni egy hozzám hasonló őrült Delena rajongót? Nem hiszem. Ha mégis, szóljatok.
Egyébként azért nem második fejezete ez a fanfic az előzőnek, mert önmagában, azaz az Út kettesben elolvasása nélkül is értelmezhető. Persze, azért javasolnám mindazoknak, akik még nem látták az említett sztorit, hogy vessenek rá egy pillantást, mert mindenképp megkönnyíti a következő sorok olvasását.
Újabban egyre többször választok egy szerintem passzoló dalt a fejezethez, így most sem tettem másképp. Először Bruno Mars Locked Out of Heaven című megunhatatlan számára esett a választásom, ami könnyed, izgalmas, boldog jellegével abszolút ide való lett volna, azonban azt meghagytam egy másik alkalomra, és helyette az egyik nagy-nagy kedvencemet, Calvin Harris Feel So Close című dalát választottam ki, amiről azt kell tudni, hogy tipikusan "Delena-zene", ugyanis a negyedik évad negyedik részében (The Five) is szerepet kapott egy szívdöglesztő jelenet alatt kedvenc párosunk között.
Rengeteg francia név szerepel ebben a fejezetben, úgyhogy, gondolván, hogy nem mindegyikőtök ismeri a helyes kiejtést, a rész végén találtok egy kis szószedetet az itt felsorolt nevekről és azok fonetikus kiejtéséről.
Bizonyára feltűnt nektek, hogy egyre többet dumálok fölöslegesen, úgyhogy abba is hagyom, mielőtt valamelyikőtök elaludna az unalomtól. Na, jó olvasást, emberek!

Damon & Elena

Utóhatás 

I feel so close to you right now  

It's a force field  

I wear my heart upon my sleeve, like a big deal 

Your love pours down on me, surrounds me like a waterfall  

And there's no stopping us right now 

I feel so close to you right now

Calvin Harris - Feel So Close

- Damon, éhes vagyok! - kuncogott Elena, de kérése süket fülekre talált, és a vámpír folytatta ajkaival kínzóan lassú útját a lány hasán lefele. - Hallod? Ha nem kapok enni most azonnal, esküszöm elájulok.

- Kár, hogy nem tudsz - somolygott Damon, egy pillanatra felpillantva, majd folytatta az édes kínzást. - Még nem fejeztem be...közel sem.

- Te egyszerűen telhetetlen vagy - jegyezte meg Elena két sóhajtás között, mire Damon egyetértően felmordult. - Nem hiszem el... - sóhaj - hogy vagy hét kör után... - sóhaj - még van erre energiád...
- Nyolc - javította ki Damon. - Csak azt ne mondd, hogy nem élvezed! - tette hozzá, miközben ajkai már  a legintimebb területeket járták be, az kéj és a szenvedély hullámait küldve végig a lány testén, aki legközelebb akkor szólalt meg, amikor extázisban sikította Damon nevét, ahogy egy földrengésszerűen megrázkódtató érzéssel elérte a szakadék szélét, ahol nem volt többé megállás.
- Az az, engedd csak el - biztatta Damon, aki magában nagyon is büszke volt rá, hogy sikerült (megint) elfeledtetni vele még a saját nevét is. A látvánnyal, amit az örömtől és kielégítettségtől csillogó szemű szerelme nyújtott, egyszerűen nem tudott betelni. - Na, tényleg éhes vagy? - kérdezte, mikor felállt, gondosan a csípője köré tekerve a lepedőt.
- Egyáltalán nem - ellenkezett most már Elena, megpróbálva visszarángatni Damont az ágyba, aki azonban ellenállt.
- Az előbb még nagyon is éhes voltál - vigyorgott, leülve az ágy szélére, ügyelve arra, hogy elegendő távolság legyen köztük.
- Elmúlt - vont vállat Elena, közelebb kúszva hozzá.
- Most ki a telhetetlen? De akármennyire is szeretnék visszafeküdni, mindketten éhesek vagyunk. Viszont amint táplálkoztunk egy keveset, folytathatjuk, oké?
- Hmmm...legyen - egyezett bele a lány, majd ő is kiszállt az ágyból, gyorsan magára kapva Damon ingét, ami a padlón hevert. Eközben a fiú már a konyhában volt, és éppen két bögrét töltött tele vérrel, majd behelyezte őket a mikróba. Éppen, amikor ezzel foglalatoskodott, érezte, ahogy két kar siklik a nyakára és öleli át. Ahogy megérezte Elena jelenlétét, rögtön átjárta az az újfajta öröm, amit az utóbbi fél napban kezdett igazán megismerni. Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy Elena tényleg az övé volt, kötődés és kényszer nélkül, úgy, hogy valóban a szeretetre alapozta a választását. Az érzés, hogy ilyen közel tudhatta magához őt, fenomenális volt, még tökéletesebb annál, mint amilyennek korábban elképzelte. Lassan hátrafordult, hogy szembenézhessen vele, s amikor megpillantotta őt, teljes életnagyságban, ahogy olyan odaadással és szerelemmel nézett rá, mint senki azelőtt, nem tudott segíteni rajta, majdnem elolvadt ott helyben. Elena fáradtan rámosolygott, majd átölelte, arcát Damon meztelen mellkasába temetve. Minden olyan tökéletes, békés, nyugodt, szeretetteljes volt, mint egy szép álom, amiből egyikőjük sem akart felébredni.
- Helló - szólt Damon, amint Elena felemelte a fejét, hogy tekintetük találkozhasson.
- Helló - viszonozta a lány, majd lábujjhegyre állt, és megcsókolta Damont. 
Mindketten úgy érezték, hogy soha nem voltak ilyen boldogok, mintha minden, ami eddig történt velük, nyomába sem érhetett annak, ami akkor dolgozott bennük. Végre megtudhatták, milyen is, ha átmenetileg is, de minden szép és tökéletes, nincs semmi ami bezavarjon, senki, akik közéjük álljon. És ez egy olyan valami volt, amiről nagyon nehezen lehetett lemondani, de ők nem is akartak.

XOXO

Mint minden este, ezúttal is gyönyörű fények világították meg a Champs Élysées-t, Párizs legszebb és leghíresebb utcáját, pontosabban szólva, sugárútját. Az út végén, a Charles de Gaulle tér közepén méltóságteljesen magasodott a szintén kivilágított Diadalív, amit még Napóleon császár építtetett a XIX. század elején. Ez az egész városrész tökéletesen tükrözte a metropolis valódi hangulatát: nyüzsgő és monumentális, romantikus és hangulatos. 

Damon és Elena kéz a kézben sétált ezen a bizonyos utcán, még egyszer, utoljára elmerülve ennek a csodálatos városnak fáradhatatlan forgatagában. Az utolsó estéjük volt, ezért elhatározták, hogy ide jönnek el utoljára, mielőtt másnap reggel visszarepülnének Amerikába.

Miután eleget sétáltak, beültek egy tradicionális francia kávézóba, amelyhez hasonló kicsike, ám mégis hangulatos kávéházak tömkelegévél találkoztak már egyhetes párizsi útjuk során.

- Sajnálom, hogy nem mentünk el végül Disney Landbe - jegyezte meg Elena szomorkásan.

- Így is rengeteg mindent láttunk - kontrázott Damon.

- Főleg a szobánk falát.

- Hé, ez nem igaz! Felmentünk az Eiffel-torony tetejére, bejártuk a Louvre-t, a Museé d'Orsay-t, sőt még a Pompidou Centre-t is. Ráadásul láttuk az Invalidusok Templomát, bementünk a Sacré Coeur-be és Notre Dame-ba, megnéztük a Sainte-Chapelle-t a Diadalívet. Ja, és tegnap voltunk Versailles-ban is! Mi kell még?

- Jól van na, te is tudod, hogy tökéletes volt - nevetett Elena, kicsit közelebb bújva Damonhöz a kis heverőn, amin ültek, hogy a vállára hajthassa a fejét. - Viszont ígérd meg, hogy legközelebb elviszel a Disney Landbe, oké?

- Megígérem. Azt viszont nem, hogy veled is megyek.

- Ugyan miért nem?

- Elena, te el tudsz képzelni engem egy vidámparkban, ahogy Mickey egérrel fotózkodom? - kérdezte Damon. - Mert én nem tudom magamat.

- És ha szépen megkérlek rá? - nézett szerelmére bociszemekkel a lány.

- Na jó, akkor talán - adta be a derekát Damon.

- Ezt már szeretem! - vigyorodott elégedetten Elena, majd jutalmul megajándékozta őt egy csókkal. - Tudod, nem akarok még hazamenni...

- Akkor ne menjünk - vont vállat a fiú. - Addig maradhatunk, ameddig csak akarsz.

- Nem maradhatunk tovább. Nekem iskola van, ráadásul ott van még Jeremy, és a többiek, ez az egész gyógyír-mizéria...Egyszóval, vissza kell mennünk. 

- Tudom - felelte Damon szomorkásan. - De ha majd mindennek vége, visszajövünk és bejárjuk egész Európát. Mit szólsz?

- Alig várom - mosolygott Elena, és valóban, soha nem várt még semmit ennyire egész életében, mint hogy minél hosszabb időre elmenekülhessen valahová Damonnel, el a problémák és a valóság elől, hogy új, izgalmas helyeket fedezzenek fel, együtt.

XOXO 

A repülőút visszafelé sokkal izgalmasabban telt el, mint az odafelé vezető. Most mindketten felszabadultak, boldogok voltak és nem bírták levenni egymásról a kezeiket. Még mindig meg kellett szokniuk ezeket a vadonatúj, mindent elsöprő érzelmeket, melyeket egymás iránt tápláltak, és még mindig meg kellett szokniuk a tudatot, hogy ők ketten végre, annyi akadály és megrázkódtatás után együtt lehetnek. Semmi sem szárnyalhatta túl a borzongást, ami mindkettejüket átjárta, valahányszor azt mondták: "Szeretlek." Semmi sem volt erősebb, mint az a túlcsorduló szerelem, amit akkor éreztek, akárhányszor ajkaik találkoztak. Olyan volt ez, mint egy kerek, rózsaszín buborék, ami védte őket a külvilág minden ártalmasságától és tökeletlenségétől.

- Tudod, nagyon örülök neki, hogy egy fedél alatt élünk - jegyezte meg Damon. - Ezek után nehéz lenne reggelente úgy felébredni, hogy nem vagy mellettem.

- Akármilyen jól is hangzik ez, mégis hiányzik Jeremy - felelte szomorkásan Elena, kicsit megerősítve a szorítását Damon kezén. - Ez az egész cirkusz a gyógyír körül...és ő ennek az áldozata.

- Érted teszi, Elena. Mind azon vagyunk, hogy visszaadhassuk neked mindazt, amit elvesztettél. Sosem akartad magadnak ezt az életet, mindig is családot akartál, felnőni és megöregedni...ezzel visszakapnád a boldogságod.

- Nekem olyan áron nincs szükségem az emberségre, hogy közben az öcsém elveszti azt - ellenkezett a lány. - És mindennek tetejébe mindenki csak szervezkedik, főként a hátam mögött, és az én életemet intézik. Azt persze, hogy én mit akarok, nyilvánvalóan senki sem kérdezi meg, mert az ugye nem fontos, nem igaz? - A meglepett nem lenne elég kifejezés Damon arckifejezésének pontos leírására abban a pillanatban.

- Elena, mindenki azt hiszi, hogy te akarod a gyógyírt!

- Ezt meg miből gondolod? Most már tudok tasakból inni, tudom kezelni a vérszomjamat, és nem is kötődöm hozzád többé. Azért, mert Stefan szerint nem vagyok több egy problémánál, amit sürgősen ki kell javítani, nem jelenti azt, hogy nem folytathatom így az életet.

- Én... - dadogta Damon. - Én csak azért mentem bele ebbe az egészbe, mert azt gondoltam, hogy ez az, amit akarsz, ez az, ami boldoggá tenne.

- Ezt ki mondta neked? Várj, kitalálom, Stefan? Hát akkor friss hír, Damon, nem kell nekem az a nyavalyás gyógyír. Szeretlek és boldog vagyok veled, sőt, akár egy egész örökkévalóságon át együtt lehetünk. Kell ennél több?

- Nekem nem, a kérdés az, hogy valóban lemondasz a lehetőségről, hogy emberré válj, alapíthass családot, és elérd mindazt, amiről korábban álmodtál?

- Az, ami jelenleg előttem áll, megér minden áldozatot - vágta rá Elena. - Veled akarok lenni, és az pedig nem működik, ha ember vagyok, legalábbis nem huzamosabb ideig.

- Istenem - sóhajtott Damon. - Mit tettem, hogy megkaptalak téged? - tette fel a költői kérdést, majd közelebb húzta magához a lányt és megcsókolta. - Akárhogy döntesz is, támogatlak. De ha te engem választasz, pláne nem fogok tiltakozni. Nekem mindegy mi vagy, ember -e vagy vámpír, ugyanúgy szeretlek és szeretni foglak.

- Helyes. Ugyanis téged választalak - közölte egyszerűen a lány, egy gyors csókot kezdeményezve. - A gyógyírről pedig boldogan lemondok.

- Akkor ezt megbeszéltük. Egyébként, ha hallani akarod az igazságot, valójában soha nem akartam neked igazán azt a gyógyírt...Ameddig kötődtél hozzám, mindig attól tartottam, hogy majd visszarohansz Stefan karjaiba, amint visszaváltozol.

- Na, ez biztosan nem fog megtörténni - vigyorgott Elena. - De inkább hagyjuk Stefant, és inkább élvezzük ki, hogy még kettesben lehetünk. Szóval, hol is tartottunk...?

XOXO

- Azt hiszem, megtaláltam az új háttérképem - lelkendezett, Damon orra alá dugva a fényképezőgépet. Éppen Damon Camarojában ültek, vészesen közel Mystic Fallshoz. Annak ellenére, hogy vezetett, Damon alaposan megnézte magának a képet, amit a lány mutatott neki.

- Jó lett - mondta végül. A fotó Elenát és őt ábrázolta, amint egymást átölelve állnak, a háttérben az Eiffel-toronnyal és a lemenő nappal. Tökéletes kép volt.

- Szerintem szuper. Már csak át kell raknom a mobilomra - tűnődött Elena. - Tényleg, itt lenne az ideje, hogy bekapcsoljam. Lesz egy pár nem fogadott hívásom - tette hozzá nevetve. És így is lett, amint bekapcsolta a készüléket, rögtön egy értesítés fogadta a nem fogadott hívásokról, amikből nem kevesebb, mint 63 darab volt.

- Ennél azért többre számítottam.

- Miért, mennyi? - érdeklődött Damon.

- Hatvanhárom. És abból negyvenegy Caroline. Na mindegy, majd személyesen beszélek vele. - Mintegy végszóra, meg is érkeztek a Salvatore-házhoz. Miután Damon kivette hátulról a csomagokat, el is indultak befelé, és kisebb meglepetésükre ott találták a nappaliban Stefant és Caroline-t.
- Mégis mit gondoltatok? - kérdezte felháborodottan Caroline, amint meglátta őket. Szemei szikráztak, ahogy felpattant, és Stefan is követte, elítélően pillantva a bátyjára. Amint látta, hogy a két vámpír összekulcsolt kezekkel áll velük szemben, Caroline még inkább beindult. - Eltűnsz egy teljes hétre, és annyira nem vagy képes, hogy felhívj?! - rikácsolta a lány Elenához fordulva. - Az öcséd, Bonnie, Stefan, és én is aggódtunk miattad, ugye tudod?
- Fölösleges volt aggódnotok - válaszolta Elena hűvösen, rendíthetetlen nyugalommal a hangjában. - Biztonságban voltam - tette hozzá, egy hálás pillantást küldve Damon felé, aki rákacsintott. Caroline persze rögtön felfigyelt a rövidke pillanatra köztük.
- Ó, szóval te valaki olyannal érzed magad biztonságban, akinek gyakorlatilag a szolgája vagy?
- Te, bátyám, pedig megígérted, hogy felszabadítod a kötelék alól, és nem továbbra is arra kényszeríted, hogy boldoggá tegyen téged - avatkozott bele Stefan is, egy jó adag haraggal a hangjában szólva testvéréhez.
- Nem kényszerített semmire! - vágott vissza Elena szinte rögtön.
- Valóban? Az Elena, akit én ismertem, soha nem engedett volna Damonnek. Pláne nem ment volna el vele egy hétre Isten tudja hová! - horkant fel Stefan. - Mindez - bökött Elena és Damon még mindig összekulcsolt kezére - a kötődés műve. Azt teszed, amit Damon elvár tőled, anélkül, hogy ez föltűnne neked! Az lett az életcélod, hogy őt boldoggá tedd, a saját akaratod pedig egyszer s mindenkorra megszűnt létezni. Damon pedig pontosan tudja, mit kéne tennie, ehelyett továbbra is élvezi, hogy végre megkaphatta, amit akart, azaz elvehette, ami az enyém!
- Soha. Nem. Voltam. A. Tiéd! - válaszolta Elena, érezve, hogy felmegy benne a pumpa. - Mindig is Elena Gilbert voltam, a saját magam ura. Nem vagyok senki alárendeltje, pláne nem a tiéd.
- Még hogy nem vagy senki alárendeltje! - gúnyolódott Caroline. - Ha nem lennél, akkor most nem Damon, hanem Stefan kezét fognád!
- Igaza van - értett egyet Stefan. - Amíg ez a kötődés fenn áll, nem lehetsz önmagad!
- A francba már, a kötelék már régen nem létezik! - fakadt ki Elena.
- Igen? Akkor miért vagy még mindig vele? - tudakolta Caroline.
- Megtörtük a köteléket - közölte Damon szárazon. - És egy életre megszabadultunk tőle.
- A lehetetlen - rázta a fejét a kisebbik Salvatore. - Te is tudod, hogy a köteléket csak egy módon lehet megtörni, mégpedig azzal, ha megmondod Elenának, hogy felejtsen el téged és kezdjen egy új életet nélküled. Ez viszont minden, csak nem egy új élet számára, ami nem létezett.
- Sajnálom, hogy el kell keserítselek, Öcsi, de Elena talált egy más megoldást - viszonozta Damon, megszorítva a lány kezét.
- Éspedig?
- Visszanyerte a saját akaratát. Megpróbáltam rákényszeríteni valamit, amit nem akart, és addig küzdött, míg ellen tudott állni.
- Ja persze...és ezt el is hisszük! - nevetett fel Stefan ridegen. - Ugyan mégis hogyan képzelitek el ezt?
- Rávettem Damont, hogy szabadítson fel, hogy küldjön el magától, és vegyen rá, hogy kezdjek egy olyan életet, amiben ő már nincs benne. Azonban én ellenálltam, és hiába akart felszabadítani, nem voltam hajlandó otthagyni őt - magyarázta Elena. - És tudjátok miért? Mert szeretem, teljes szívemmel, és ezen nem változtat semmi! - Stefan és Caroline elképedve bámultak Elenára, aki egészen nekihevült a mondanivalójának. Arcai vörösek voltak, szemei eszelősen csillogtak, Damon kezét mégsem engedte el.
- Ez tényleg így történt? - kérdezte Caroline kissé hitetlenül.
- Még meg mered kérdezni, hogy igazat mondok -e? - csattant föl Elena, teljes hangerejével üvöltve. - Te mered magadat a barátnőmnek nevezni, te, aki elítélsz és mindent megteszel, hogy lebeszélj a boldogságról? Neked barátnőként meg kellene értened engem, és melletted kellett volna állnod, ahelyett, hogy Stefant vigasztaltad volna! Gondolj bele, hogy én mikor fordultam ellened akár egy percre is, még akkor is, ha nem értettem egyet a döntéseddel? Támogattalak, amikor összejöttél Tylerrel, holott mindketten tudtuk, hogy az a kapcsolat egy életveszély, hiszen ő bármelyik pillanatban megölhet! Mégsem szóltam egyetlen rossz szót sem rád, hanem veled örültem, vagy ha kellett, hagytam, hogy kisírd magad a vállamon! Ezek után pedig az lett volna a minimum, hogy legalább megpróbálsz megérteni! - Itt egy pillanatra megállt, hogy vegyen egy mély levegőt, majd Stefanhoz fordult. - És neked van képed a saját bátyád ellen szervezkedni, és mindent elkövetni, hogy megfoszd őt a boldogságtól? Pedig te voltál az, aki szakított velem, de amint megláttál valaki mással, már újra kellettem, nem igaz? Fogalmad sincs, mit hagytál magad mögött, amikor leléptél Klausszal. Teljesen összetörtél, és tudod, ki volt az, aki végig mellettem állt, segített nekem mindenben, támogatott és egyben tartott? Nem, nem Caroline volt, és nem is Bonnie, hanem DAMON! Ő volt az egyetlen ember, aki mindig ott volt nekem, aki soha nem hivatkozott a saját problémáira, hanem mindig engem helyezett előtérbe, és segített nekem, bármi áron! Mi több, ő volt az, aki megmentett, miután TE majdnem megöltél, amikor éppen nem voltak érzéseid! És soha, ismétlem, soha nem kért engem meg arra, hogy szeressem, vagy hogy őt válasszam, mindez a saját döntésem volt!
Nektek kettőtöknek újabban másból se áll az életetek, minthogy a miénket tönkretegyétek. Esküszöm, nálatok szánalmasabb embereket még soha nem láttam! - Damon elismerően füttyentett, amint Elena beszéde végére ért, azonban Caroline és Stefan korántsem érezték hozzá hasonlóan kényelemben magukat. A meglepetés és a csodálkozás mellé, amit Elena hirtelen kirohanása okozott, egy nagy adag szégyen is vegyült.
- Elena, mi... - kezdte Caroline, Elena azonban félbeszakította.
- Nem érdekel, Caroline. Majd akkor beszélünk, ha képes vagy emberszámba venni a pasimat! - A pasi szó hallatán mindketten elfintorodtak, de nem szóltak egy szót sem. - Ja, és jobban tennétek, ha a saját dolgotokkal foglalkoznátok, mert ha jól látom, nincs minden rendben veletek, ha másra sem tudtok gondolni, mint arra, hogyan is kéne engem kigyógyítani a boldogságból. Most pedig légyszíves, hagyjatok békén. Szeretném végre kiélvezni, hogy valóban együtt lehetek Damonnel - mondta Elena, majd Damont maga után húzva eltűnt a lécsőfordulóban.
- Azta, Elena, meg kell mondanom, le vagyok nyűgözve - csettintett elismerően Damon, amint felértek a szobájukba. - Nagyon büszke vagyok rád, te lány! - tette hozzá, majd teljesen hirtelen a karjaiba kapta a lányt, és ledobta magukat az ágyra. Elena halkan kuncogott, és hozzábújt, a mellkasára hajtva a fejét.
- Megérdemelték - vont vállat. - Már annyira elegem volt belőlük, hogy ezt muszáj volt kiadnom magamból.
- Jól tetted - nevetett Damon, egy puszit nyomva Elena homlokára. - Annyira szexi voltál, amikor üvöltöttél velük...alig bírtam megállni, hogy ott helyben ne tépjem le az összes ruhát rólad.
- Abban az estben legalább tanítottunk volna nekik ezt-azt a szexualitás terén...biztosan nem ártott volna nekik.
- Istenem, hogy lehetséges, hogy te az enyém vagy? - sóhajtott Damon, mindkét karjával átölelve szerelmét. - El sem tudod hinni, hogy mennyire szeretlek.
- Én is szeretlek - mosolyodott el Elena, egy gyengéd csókot kezdeményezve. - Esetleg nem lenne kedved nekem is tanítani egyet s mást, ha már így az ágyra vetődtünk?
- Ezer örömmel - felelte Damon egy óriási vigyorral az arcán, és átgördült a hasára, hogy pont Elena fölött lehessen. A szenvedélyes, heves csókok hamar még forróbbá váltak, és hagyták, hogy testük egyesüljön az emberiség legrégebbi, legérzékibb táncában. Aznap már nem keltek ki többet az ágyból, de nem is akartak, hiszen semmi nem volt jobb annál számukra, hogy újból és újból felfedezzék egymást, és azt az újfajta kötődést, ami létrejött köztük, s amit úgy nevezünk: szerelem. Mert végre eljött az ő idejük is.

Most tényleg vége

A párizsi látnivalók és helyes kiejtésük:

Champs Élysées - Sanzelizé; teljes nevén Avenue des Champs Élysées: Párizs legforgalmasabb és legelőkelőbb sugárútja.

Louvre - Luvr; A világ leghíresebb és Párizs legnagyobb múzeuma. Itt látható többek között a Mona Lisa és a Miloi Vénusz is.

Museé d'Orsay - Muzé Dorzé; Híres múzeum, amely egy egykori pályaudvarban épült fel.

Centre Pompidou - Magyarosan Pompidu Center; Múzeum és hatalmas könyvtár Párizsban.

Sacré Coeur székesegyház - Sakré Kör; A monumentális Szent Szív Bazilika

Sainte-Chapelle - Szán Sápell; világhírű középkori kápolna.

Versailles - Verszáj; Hatalmas, fényűző királyi birtok, amit a Napkirály (XIV. Lajos) építtetett.

És itt a vége. Tudom, rövidre sikeredett, de jelenlegi állapotomban már ez is kész csodának számított nekem, pláne, hogy egy boldogabb hangvételű írásról beszélünk.
Nagyon köszönöm mindazoknak, akik bátorítottak és vigasztaltak. Annak ellenére, hogy nem ismerjük egymást, csak az interneten keresztül, rengeteget segítettek nekem a kedves szavaitok, és ezért sosem lehetek elég hálás nektek. Nagyon boldog vagyok, hogy megismerhettelek benneteket, és nagyon örülök, hogy rátok, pláne úgy, hogy senkivel nem tudom megosztani a problémáimat.
De elég a panaszaimból, remélem, azért éveztétek ezt a kis történetet. 
Megpróbálok még ebben a hónapban előrukkolni a Végzet 14, fejezetével, de nem biztos, hogy sikerül. Ezért a türelmeteket kérem, amíg eljutok a befejezéséig.
Még egyszer köszönök nektek mindent és remélem, tetszett, amit most összehoztam. 

Egy üzenet Nektek

Kedves Olvasók,

mielőtt belekezdek ebbe a levél-féleségbe, szeretném, ha tudnátok, mennyire szeretlek Benneteket. Talán nem tudjátok, de kedves szavaitokkal és dicséreteitekkel sokszor mentettetek meg olyan dolgoktól, amelytől már nem nagyon van visszaút.

Azonban az utóbbi időben, főleg az elmúlt pár napban radikálisan visszaesett az állapotom. Nem részletezem, hogy mi a bajom, szerintem tudjátok anélkül is. Nagyon sok minden összejött ebben az évben, ami legyengített, és szépen, lassan felőrölt.
Jelenleg nem érzem magam elég erősnek ahhoz, hogy mindent úgy folytassak, ahogy eddig. Az életem finoman szólva sem úgy alakult, ahogy azt elterveztem, és egyre csak sodródtam az árral, s mire észbe kaptam, már késő volt.
Ne, ne gondoljátok azt, hogy megfeledkezek rólatok, mert még a legsötétebb időszakokban is Ti tartottátok bennem a lelket, ahogy ezt most is teszitek. Nem állok le az írással, félreértés ne essék, mert ez az egyetlen tevékenység, amiben még örömömet lelem, amit élvezek, s amikor boldog vagyok. Ez az egyetlen menekülési útvonalam a világból, és itt érzem magam jól és egészségesnek.
Amit igazából mondani akarok az az, hogy lehet, ezentúl több késés fog előfordulni, de azt megígérem, hogy nem hagylak el Benneteket. Ha azt megteszem, akkor bizonyára mindennek vége lesz.
Értsetek meg, kérlek. Értsétek meg, hogy időre van szükségem, hogy újból összeszedjem mindazt, ami megmaradt belőlem és újból felépítsem magam.
A menetrend nem változik, és ugyanúgy hozom a történeteket, csak lehet, hogy nagyobb időközökkel. Ehhez pedig semmi mást, csak türelmet kérek. Bocsássátok meg, hogy ezt így mind leírtam és az unalmas problémáimat ecseteltem, de úgy érzem, tartozom annyival, hogy előre szóljak, nincs minden rendben.

Kérlek, ne forduljatok el sem az oldaltól, sem mindattól, amit LadyLoss15-tel létrehoztunk. Továbbra is mindent meg fogunk tenni, ami tőlünk telik, hogy még magasabbra emeljük a színvonalat.

Köszönök nektek minden támogatást és biztató szót.

HexiTVD

Összetörve - 1. rész

És meg is érkezett az első fejezet. Bevallom, ennél jóval hosszabbra terveztem, de aztán végiggondoltam, hogyan is akartam felépíteni ezt a történetet, így a cselekményszál szempontjából megfelelőbbnek tartotta itt befejezni ezt a részt.
Elöljáróban annyit, hogy tőlem szokatlan módon nem harmadik személyben készült a fejezet, hanem Damon szemszögéből olvashatjátok az eseményeket. Mindig kihívás Damon hangján megfogalmazni a mondanivalómat, de ezzel együtt kifejezetten jó szórakozás is.
Na de, gondolom nem rám vagytok kíváncsiak, hanem a legújabb részre, úgyhogy nem is dumálok tovább, TESSÉK:


Összetörve - I. fejezet
Az útitárs

Damon

Szóval New York, gondoltam, mikor felpillantottam az előttem levő táblára. A város, ami soha nem alszik. De a cél most nem a Szabadság-szobor városa volt, hanem Róma. Igazából nem is tudom, miért választottam ezt az útvonalat, elvégre jártam már Olaszországban nem egyszer, bár azóta jó pár év eltelt már. Valószínűleg vissza akartam térni a gyökereimhez, látni akartam a helyet, amire apám és a nagyszüleim olyan büszkék voltak.

Fogalmam sem volt, mit akartam kezdeni magammal a rám váró öt hétben. Legfőképpen szerettem volna elfelejteni azt a kétszínű ribancot, aki összetörte a szívemet. Arra gondoltam, hogyha legalább egy kontinens és egy óceán választ el bennünket, sokkal könnyebb lesz majd megszabadulnom mindattól, ami hozzá köt.

Ilyeneken gondolkodtam, amikor meghallottam a hangosbemondót, ahogy közli az utolsó felszólítást egy gép utasaival:

- 4632 Boeing 747-es járat New Yorkba. Utolsó felhívás beszállásra az 52-es kapunál.

Szent ég, gondoltam, de hisz az az én járatom! Abban a pillanatban felpattantam, megragadva a táskámat és rohanni kezdtem az ötvenkettes kapu felé. Folyamatosan jobbra pillantottam, figyelve a mellettem elsuhanó kapuk számát: negyvenhét...negyvennyolc...negyvenkilenc...ötven...ötvenegy. És ekkor valaki a másik irányból frontálisan belém ütközött. Elvesztettem az egyensúlyom és hátraestem, de szerencsére nem ütöttem meg semmimet. Ellenben a lány, akivel összeütköztem, alaposan beverte a fejét. Gyorsan felültem, hogy felsegítsem, amikor is megláttam a mellette fekvő könyvet, amit elejtett: Jack London a Vadon Szava című regényét tartottam a kezemben, ami történetesen a kedvencem volt. Eközben a lány összeszedte magát és kicsit kótyagosan ugyan, de felült:

- Uramisten, ne haragudjon – motyogta, összeszedve a kiszóródott holmiját.

- Nem, én kérek elnézést – feleltem, miközben odanyújtottam a könyvét. - Ez a magáé.

- Köszönöm – válaszolta, majd felemelte a fejét és egyenesen a szemembe nézett. A lélegzetem is elakadt, ahogy a tekintetem találkozott azzal a nagy, csokoládészín szempárral, ami olyan ártatlanul, kedvesen, de mégis ijedten nézett rám, hogy egyszerűen nem bírtam levenni rólam a szemem. A leggyönyörűbb nő volt, akit valaha láttam. Hosszú, mahagóni színű haja lágyan omlott a vállára, kiemelve arcának kerekded, tökéletes vonásait. A bőre enyhén kreolos hatású volt, mely még szebbnek tetszett az arcán, ahol kétoldalt két halványpiros folt jelent meg – az elpirulás jele. Ha nem halljuk meg a hangosbemondó sürgető szavát, lehet, hogy még most is ott térdelnénk egymással szemben, elmerülve egymás tekintetében.

Ő azonban hirtelen felpattant, de mielőtt elviharzott volna, vetett rám egy utolsó pillantást, mely olyan volt, mintha megpróbálná emlékezetébe vésni az arcomat. Aztán sarkon fordult és eltűnt a tömegben.

Én pedig csak térdeltem ott, mint valami hülye és roppant ostoba fejjel bámultam utána. Már ott éreztem, hogy soha nem fogom elfeledni azt a pillanatot, amikor először (szó szerint) belebotlottam ebbe a lányba.

Végül én is felálltam, mert akárhogy is megérintett ez a hirtelen, viharos erejű találkozás, a gépemet csak nem akartam lekésni.

- Ó, Mr. Salvatore! - köszöntött kedvesen a becsekkolást intéző nő, miközben elvette a kezemből a beszállókártyámat. Hiába, gyakori vendég vagyok a repülőtéren, így már mindenki ismer. - Az utolsó utáni pillanatban érkezett.

- Erősségem az időzítés – kacsintottam rá, majd elvettem a letépett beszállókártya kisebbik felét, illetve az útlevelemet, és elindultam a mobil folyosón a gép felé. Útközben gyorsan megnéztem, hová is szól a jegyem, elégedetten nyugtázva, hogy ezúttal tényleg a turista osztályon utazom. Ric, amikor megtudta, hogy ez alkalommal nem vagyok hajlandó az első osztályon ülve márkás pezsgőt szürcsölni, nevetőgörcsöt kapott. Szerinte jobban tenném, ha kihasználnám, hogy megengedhetem magamnak az efféle luxust. Eddig így is tettem, de most inkább szerettem volna úgy érezni magam, mint egy egyszerű turista. És ehhez pedig másodosztály dukál. Egy kifejezetten ostoba, de büszke mosoly táncolt az ajkamon, amikor belépem a gépbe.

- Jó napot! - üdvözölt talán túlzottan is kedvesen a platinaszőke stewardess, arcán egy szinte fülig érő mosollyal. Elvigyorodtam az arckifejezése láttán, ugyanis, habár hozzászoktam, hogy a nők értékelik a szexi külsőm, mindig jó érzés leolvasni valakinek az arcáról, hogy vonzónak tart.

- Jó napot! - mosolyogtam vissza rá, szokásomhoz híven féloldalasan, és, ahogy azt vártam, szaporábban kezdte venni a levegőt.

- Szabad a jegyét? - tudakolta, mire én készségesen átnyújtottam neki a beszállókártyám megmaradt felét.

- Hátulról a harmadik sor, balra – állapította meg a nő, majd ismét elmosolyodott. - Kellemes utazást, uram. Ha szüksége van valamire, szóljon bátran!

- Úgy lesz! - ígértem, majd megfordultam és elindultam a sorok között. Annak ellenére, hogy ehhez a stewardesshez hasonló, festett szőke plázacicák sosem voltak az eseteim, mégis jót tett a lelkemnek egy kis flört. Elvégre abban nincs semmi kivetnivaló, vagy tévedek?

Folytattam utamat a gép vége irányába, s ahogy oldalra néztem, láttam, hogy a gép kis méretéből adódva mindössze kétszer két székes sorok vannak rajta. Reméltem, hogy nem egy horkoló, korosodó, túlsúlyos öregember mellé szól a jegyem. Az maga lett volna a rémálom, ugyanis még az ablakon se bámulhattam volna ki útközben, mialatt egy kövér valaki éppen kitúr a székemből. Halkan kuncogtam, miközben megérkeztem a helyemhez, amely mellett lévő szék történetesen már foglalt volt. És abban a pillanatban, hogy odanéztem, újból megpillantottam őt. Meg merem kockáztatni, hogy az életem már akkor sem volt ugyanolyan, mint korábban, pedig akkor még a nevét se tudtam.

- Helló – köszöntöttem mosolyogva. Amint meghallotta a hangom, enyhén összerezzent, s kíváncsian fordult felém, hogy szemügyre vegyen. Amikor meglátott, ajka kissé elnyílt a meglepetéstől és a felismeréstől.

- Ó...helló – válaszolta kissé szégyenlősen, s ahogy elpirult, szép arca még gyönyörűbb lett a rózsás színtől, amit az érzés kölcsönzött neki.

- Úgy látszik, újra egymásba botlottunk – állapítottam meg, miután lehuppantam mellé. - De legalább most nem szó szerint. - Halkan felnevetett a megjegyzésem hallatán, azonban hamarosan újból elkomolyodott, mindössze egy egészen halovány mosolyt hagyva az arcán.

- Igazán sajnálom a figyelmetlenségem – szabadkozott. - Híres vagyok arról, hogy szétszórt vagyok, és még a saját lábamban is képes vagyok elesni, ha nem figyelek oda. - Láttam a szemében a zavart és a szégyen csíráját. Fogalmam sem volt, hogyan lehet egy ilyen gyönyörű, fiatal nő ennyire híján az önbizalomnak.

- Ugyan már, én kérek elnézést – feleltem gyorsan, le sem véve róla a szemem. Ő ellenben végig a földet bámulta, mintha nem merne rám nézni. - Bár, hogy őszinte legyek, nem is annyira bánom, hogy ilyen szerencsétlen voltam, ugyanis ilyen gyönyörű nővel ritkán találkozik az ember. - Mire észbe kaptam, a bók már ki is csúszott a számon, azonban mielőtt még megbánthattam volna, a rejtélyes lány felemelte a fejét, s hitetlenkedéstől csillogó, barna szemeivel egyenesen foglyul ejtette a tekintetem. Oké, gondoltam, ezt a mondatot tuti nem fogom megbánni.

Láttam rajta, hogy fogalma sincs, mégis hogy kéne reagálni, ezért gyorsan a segítségére siettem.

- Amúgy Damon vagyok – mondtam, felé nyújtva a kezem.

- Én meg Elena – viszonozta megkönnyebbülten, majd megrázta a kinyújtott kezem. A bőre selymes volt és puha, ezt még ezalatt a rövidke érintés alatt is felmértem, és nem bírtam megállni, hogy ne remegjek bele. Elveszett ember lehettem, ha már akkor ilyesmiket éreztem iránta. Mégis, mintha hasonló érzéseket véltem volna felfedezni az ő tekintetében is, amelyről nem bírtam elfordítani a szemem.

- Szóval, - törtem meg a lassan kínossá váló csendet – mennyire szereted Jack Londont?

- Tessék? - kérdezte meglepetten.

- Öhm, hát láttam a Vadon Szavát a kezedben, gondolom, mert éppen azt olvasod – válaszoltam, miközben tekintetem Elena ülésének zsebére siklott, ahol ott virított a szóban forgó regény.

- Á, igen. Nagyon szeretem. Igazából már rengetegszer olvastam, de annyira passzolt ehhez a mostani...mondjuk úgy, utamhoz, hogy nem bírtam otthon hagyni.

- Nem csodálom. Zseniális regény, az egyik kedvencem.

- Tényleg? - csodálkozott a lány, azonban válaszát nem volt ideje hosszabban kifejteni, ugyanis a hangszórókból felcsendült az egyik stewardess hangja, félbeszakítva ezzel Elenát.

- Hölgyeim és Uraim, hamarosan megkezdjük a felszállást – jelentette be, miközben hangosabb morajlások jelezték, hogy a gép motorja elindult. - Most arra kérnénk Önöket, hogy kövessenek figyelemmel egy néhány perces bemutatót, amiben röviden ismertetnénk a biztonsági szabályokat, illetve a teendőket veszély esetén – folytatta, s míg beszélt, egy másik stewardess jelent meg a folyosón, úgymond illusztrálva az óvintézkedéseket. Egyenként bemutatta, hogyan kell használni a túlzott légnyomásváltozáskor előugró maszkokat, hogyan kell felvenni és hol lehet megtalálni a mentőöveket, amelyek a vízre történő kényszerleszállás esetén kerülnek használatba.

Elena végig feszülten figyelt, ahogy elmagyarázták a teendőket kényszerleszállásnál, illetve turbulenciánál, gondosan megjegyezve minden szabályt. Én ellenben rá se hederített a bemutatóra, hanem inkább azon voltam, hogy megdöntsem az új Angry Brids rekordot a telefonomon, amit Alaric állított fel, felülmúlva ezzel a megdönthetetlennek vélt pontszámomat.

- Úgy látom, te találtál jobb szórakozást – jegyezte meg Elena, amikor rám pillantott, ahogy gondterhelt arckifejezéssel húzogattam ujjaim a karcsú iPhone képernyőjén.

- Ó, már vagy ezerszer hallottam – vontam vállat, miközben felpillantottam, hogy rámosolyoghassak a lányra.

- Hát, nem rosszból mondom, de akkor valószínűleg már hallottad, hogy a mobilt elvileg ki kell kapcsolni.

- Elvileg, éppen ez az! Amíg nem telefonálok rajta, nem lesz belőle baj – vigyorogtam, mire Elena csak a szemét forgatta a gyerekességemen. Eközben a stewardess lassan a bemutató végére ért, ráadásul a gép is lassan kigördült a parkolóhelyéről.

- Végezetül megkérjük önöket, hogy kapcsolják be biztonsági öveiket, a lenyitható asztalokat csukják be, továbbá székeiket a felszállás idejére helyezzék függőleges helyzetbe. Kellemes utazást kívánunk. - Ennél a mondatnál egy pillanatra felfüggesztettem a játékot, hogy becsatoljam az övem majd gyorsan zsebembe rejtettem a telefont, látva, hogy az egyik légiutas-kísérő körbejárt, hogy ellenőrizze, mindegyik felső poggyásztartó megfelelően van -e becsukva.

A gép lassan gurult a kifutópálya irányába, maga mögött hagyva a terminált. Láttam Elenán, ahogy a pulzusa ugrásszerűen megnő a felszállás közeledtével, sőt, amikor a gép egyenesbe állt a kifutópályán, és hirtelen a sokszorosára növelve sebességét száguldott az aszfaltcsík vége felé, már érezni véltem hogy a szíve kiesik a helyéből. Rémülten kapaszkodott bele a karfájába, ahogy a repülő tovább növelte a sebességét, ami egy roppant hangos és kellemetlen zúgást idézett elő. Az ablakon kinézve mindössze egyetlen foltot lehetett látni, amivé a táj mosódott össze. Elenára pillantottam, aki éppen összeszorított szemekkel motyogott magában valamit, olyan erősen szorítva a karfát, hogy ujjai belefehéredtek. És egyszer csak a zúgás megszűnt, és egy lökéssel a gép elemelkedett a földtől.

- Első repülés, nemde? - kérdeztem a lánytól, aki meglepetésében, érezve, hogy felemelkedtünk, kinyitotta a szemét, hogy kinézhessen az ablakon.

- Igen – felelte szégyenlősen, mire én biztatóan rámosolyogtam.

- Hát, egyszer el kell kezdeni – mondtam neki, egy halovány mosolyt kapva cserébe. Ezután ismét visszafordult az ablakhoz és elképedve bámulta, ahogy távolodunk a repülőtértől és a földtől.

Először észre sem vettem, hogy még mindig őt bámulom, holott már félórája felszállt a repülő. Sejtettem, hogy nem stimmel velem valami. Damon Salvatore nem bámul csak úgy nőket. Vagy megszerzi, aki kell neki, tétovázás nélkül, vagy békén hagyja...de ilyen álmodozó tekintettel fürkészni...ilyet még sose tettem. Azt persze be kell látni, hogy gyönyörű volt minden tekintetben, és az arcáról, a mozdulatairól, a gyerekes rácsodálkozásból, ami szemeiben csillogott, le tudtam olvasni, hogy mennyire szöges ellentétek vele. Külsőre volt köztük némi hasonlóság – barna haj, barna szem, enyhe kreol komplexus -, mégis, ilyen extrém rövid ismeretség után is könnyedén megállapítottam, hogy mennyire más, mennyire csodálatos lélekben.

Sokáig nézett ki az ablakon, igyekezve magába szívni a repülés minden egyes kis rezdülését, minden pillanatot. Olyan volt, mint egy kisgyermek, akit először vittek el a szülei a vidámparkba. Ahogy visszafordult felém, egy széles mosoly díszítette szép arcát, és sütött róla, mennyire boldog. Egy pillanatra belegondoltam, milyen élete lehet, hogyha ennyi örömet tud okozni neki egy szimpla repülőút. Akkor még fogalmam sem volt, mi minden áll annak a lélegzetelállító mosolynak a hátterében.

- Ha jól látom, eddig élvezed – jegyeztem meg, mire ő kicsit szégyenlősen lesütötte a szemeit.

- Igen. Tudod, elég új ez nekem, meg minden...Még sosem ültem repülőn, még az államot sem hagytam el, nemhogy a kontinenst!

- Ó, szóval akkor nem New York a célállomás.

- Nem – rázta meg a fejét. - Olaszországba tartok, pontosabban Rómába. Gyerekkori vágyam volt oda eljutni, és most végre teljesítem. - A Róma szócska hallatán esküdni mertem volna, hogy felragyogtak a szemeim.

- Micsoda véletlen! Én is Rómába megyek! - újságoltam, észre sem véve a hangomban levő izgalmat.

- Tényleg? Úgy látszik, a világ tényleg nem elég kicsi – mondta nevetve, és láttam rajta, hogy osztja a lelkesedésem.

- Akkor te is az 5.10-es géppel mész tovább?

- Igen.

- Ez esetben nagyon úgy tűnik, hogy útitársak lettünk – vigyorodtam el, és legnagyobb örömömre viszonozta az arckifejezésem.

Így kezdődött az ártatlannak és felejtés céljából létrejött római kiruccanásom, ami aztán egyáltalán nem úgy sült el, ahogy azt előzőleg elterveztem. Mindenesetre már akkor tudtam, hogy a lány, akiről a keresztnevén kívül az égvilágon semmit nem tudtam, mindenképpen több lesz majd számomra, mint valaki, aki mellé leültem a New Yorkba tartó repülőn. És nagy szerencsémre ezúttal sem tévedtem.

2. rész >>>

És csapó. Igen, tényleg rövid lett, de úgy vélem, hogy kell egy kis belelendülés ebbe a történetbe. Mint azt korábban beharangoztam, a drámától ezúttal sem szabadulunk meg, azonban itt inkább a szereplőim lelki világára és gondolataira lesz kiélezve a kevésbé könnyed rész. Hiába, egyszerűen imádom belülről formálni a karaktereket, amit itt ki is fogok élvezni, azaz kvázi pszichológusként is fogok működni, aki megpróbálja helyrerakni főhősei életét.
Nagyon bízom benne, hogy tetszett és remélem úgy gondoljátok, jó irányba indultam el. :) 

Szellemes éjszaka - Spin-off

Korhatár: 18

Figyelmeztetés: Erotikus tartalom

Sziasztok! Elnézéseteket kérem a késésért, de sajnos nem a pontosságomról vagyok híres, és ha nem figyelmeztetnek többször jó előre, bizony hajlamos vagyok elfelejteni dolgokat. Így hát egy nappal később, de hozom a megígért egyrészest HexiTVD Delena fanficjének egy régebbi részéhez, ahol nagyon megfogott egy bizonyos részlet... Ezt osztom most meg veletek (nem csupán a szokásos 18+os tartalommal). Helyezd magad kényelembe és hajrá! ;)

„- Mi lenne, ha még ennél is jobban szeretnénk egymást? - érdeklődött Damon, huncutul csillogó szemekkel.
- Ennél is jobban? - tudakolta Elena, habár jól tudta a választ. - Hogyan?
- Szívesen megmutatom! - ajánlotta fel Damon egy szexi vigyorral az arcán, de alig, hogy kimondta, már suhant is a ház belseje felé.”

Még a hálószobáig sem értek el, mikor Damon letépte Elenáról a pólót, és a falhoz préselve csókolni kezdte a lányt, őrült szenvedéllyel falva ajkait. Csípőjénél fogva felemelte, mire Elena a dereka köré fonta lábait, teljesen hozzápréselve magát a fiúhoz, és ujjaival beletúrt a fekete tincsekbe, mindeközben nem megszakítva a csókot.

Ám itt sem időztek sokáig, mert Damon pár másodperc után már suhant is tovább, és a következő pillanatban már a széles franciaágy közepén hevertek, elveszve egymás érintésében. A srác végre felemelkedett a lány szájáról, csalódott nyögést fakasztva ezzel belőle, ami kéjes tónust kapott, mikor szabaddá váló ajkaival Elena nyakát végigcsókolva egyre lejjebb cirógatta, nyalogatta a feszes, bársonyos bőrt.

Itt jött el az a pont, mikor már egyikük sem bírta tovább, és vámpírsebességgel szaggatták le egymásról a maradék ruhadarabokat, szanaszét hajigálva őket a szoba különböző pontjaira, míg csak az érdekelte őket, hogy végre akadály nélkül érezhessék a másik testét.

Damon egy pillanat alatt a lányba hatolt, ahol Elena vágyának jeleként már nedvesség fogadta, és a szűk hüvely szinte szippantotta magába a vaskos, kemény szerszámot. Amint a fiú tövig merült a lányban, már húzódott is vissza, és vadul döfött újra előre. Szenvedélyesen tapogatták egymást, egymásnak feszülő mellkasukban egy ütemre lüktetett a szívük, és a csípőjüket is egyszerre mozgatták, teljes összhangban hajszolva egymást és magukat a kielégülés csodája felé.

Elena hamarosan felsikkantott, és átadta magát az orgazmusnak, elveszve az élvezetben. Ezzel Damont is átlökte a határon, így a fiú extázisban pumpálva élvezett el mélyen a lányban. Mikor kiürült, zihálva Elenára omlott, majd legördült róla, és szorosan átölelve hozzábújt, lágy csókot lehelve az eddigi rohamoktól megduzzadt ajkaira. Elena gyengéden megsimította Damon arcát, majd halványan mosolyogva a fiú vállára fektette fejét, és percekig egyikük sem mozdult, csak élvezték egymás intim közelségét a meghitt csendben.

- Tudod, rájöttem, hogy ha veled vagyok, néha teljesen kifordulok magamból – szólalt meg végül Elena, mire Damon kérdő pillantást vetett rá, várva, hogy bővebben kifejti, ami meg is történt. – Gondolj csak bele! Mielőtt összejöttünk, tipikus jó kislány voltam, és sosem csináltam semmi durván meglepőt. Csupán éltem az életem a megszokott séma szerint. Még az emberi kapcsolataimra is ez volt jellemző. Persze, nagyon szerettem Bonnie-t és Care-t, nem is beszélve a családomról, mégis olyan szenvedélymentes volt az egész. Aztán ott volt Matt, akivel jártunk ugyan, de még Stefanhoz képest is kevés volt a kakaó a kapcsolatunkban. Az öcséd volt az első, aki valamilyen szinten kirángatott ebből a színtelenségből, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy nem ember…- tűnődött Elena, észre sem véve, hogy Damon pillantása ennél a résznél kissé elsötétül. Ám a fiú nem akarta félbeszakítani, így csak hallgatott, amit bölcsen tett, ugyanis a lány folytatta, egyre tisztábban látva az érzéseit.

- Szóval vele éreztem először, hogy nem csak folyik körülöttem az élet, hanem engem is elkap az áramlás, és sodródok. Bár kapaszkodót nem találtam, csak sejtettem, hogy valahol kell legyen. De mégiscsak történt valami, és ez most a lényeg- próbálta megfogalmazni, miközben az ő fejében is csak közben körvonalazódott a dolog. – Tehát az eddigi, akarom mondani az emberi önmagam alig hasonlítható a jelenlegi, vámpír önmagamhoz. Persze, nyilván számít maga az átváltozás ténye is, ahogy azt sokan állítják, élükön Stefannal, de én mást is látok, amire ők kevésbé gondolnak. Te változtattál meg, Damon, méghozzá végérvényesen – mosolygott a fiúra, akinek immár megenyhült a tekintete, és újra szerelmesen csillogott. Viszont egy cseppnyi aggódás is ott volt a szemében.

- És nem gondolod, hogy esetleg rossz irányban változtatlak meg? Lehet, hogy azoknak van igaza, akik úgy vélik, nem hozzám való vagy, hiszen mindig is én voltam a ’rosszfiú’, aki gátlástalanul átgyalogol bárkin, hogy elérje a céljait, amihez ráadásul mocskos módszereket alkalmaz. Oké, hogy vámpír vagy, és eddig csodásan kezelted az új helyzetet, de ki tudja, hogy mikor fog el annyira a szenvedély, hogy egy nap majd ölni akarj. Én ott leszek, hogy megállítsalak, de lehet, hogy ez nem elég – borzongott bele Damon a gondolatba is.

- És ha te is olyanná válsz, mint én anno? Nők százait, ezreit cipeltem ágyba, hogy aztán halálra igyam őket, puszta szórakozásból. Pedig engem is a szerelmem -, vagyis akiről azt hittem, hogy az – vére változtatott át. Eleinte nyugodt voltam, majd hosszú időre én váltam a gonosz testvérré, és máig annak tartanak. Nem vagyok nemes, önfeláldozó, udvarias vagy előzékeny, visszafogott meg pláne nem. Idejöttem felforgatni az öcsém életét, többször veszélybe sodortam azokat, akik fontosak nekem, majd gyakorlatilag lecsaptalak Stefan kezéről, és most mindenféle bűntudat nélkül tudok itt feküdni veled, csupán mert szeretlek, és hiszem, hogy ennél nem kell több. Mi lesz, ha te is olyan önző és kényszeresen szabályszegő leszel, mint én? A többiek pedig csak gúnyosan mosolyogva az arcunkba vágják, hogy ők megmondták…- a fiú hangja csupa kétely és kétségbeesés volt, szeméből sütött a félelem, ahogy egészen belelovalta magát a témába. Még saját maga előtt is csak most lebbentette fel a fátylat erről a sok szörnyűségről, amit a jövő magában hordozhat.

Elena mindeddig csendesen hallgatta barátja szónoklatát, egyrészt, mert teljesen letaglózta, hogy Damont ilyen gondolatok kínozzák, másrészt, mert ő egyáltalán nem erre akart kilyukadni, és el sem akarta hinni, hogy a fiú ilyen rossz véleménnyel van magáról, és ennyire nem hisz a kapcsolatukban, az iránta táplált érzelmei mélységében.

- Damon, ezt ugye te sem gondolod komolyan? – Elena hangja határozottan dühösnek tűnt, ami kissé meglepte a srácot, bár utánagondolva tényleg elég pesszimista mondatok hagyták el a száját. Mégis, a tartalmuk valóban ott élt a fiú szívében, agyában. Ugyanakkor akarta hinni, hogy mindez nem történhet meg. Velük nem.

Ám a beleivódott szokásoktól nehéz szabadulni, és Damon megszokta az évtizedek folyamán, hogy senkit sem érdekel komolyabban a személye, és a felszín alatt mindenki rossz véleménnyel van róla, sőt, az esetek többségében nem csak alatta, hanem nyíltan utálják. Soha életében nem volt egy olyan ember sem, aki törődött volna vele annyira, hogy érdeklődjön az egészsége felől, vagy akár csak éreztesse vele, hogy a létezése nem hiábavaló. Egyedül Stefan esetében történtek ilyen irányú megnyilvánulások, de azokra rászolgált, legalábbis az esetek többségében.

Erre most itt van Elena, aki a világot jelenti számára, és nagyon úgy tűnik, hogy ez kölcsönös. Egyszerűen lehetetlen, hogy valami ilyen varázslatos legyen. Legalábbis huzamosabb ideig biztos, hogy nem kap ennyi élvezetet az élettől. Nem is érdemli meg, sőt, még ezt a keveset is ajándékba kaphatta, mert soha életében nem tett olyat, és nem is fog tudni olyat tenni, amivel kiérdemelhetné egy olyan lány szerelmét, mint Elena. Bár nincs még egy ilyen lány. Egész pontosan Elena szerelmét nem érdemelheti ki. A kérdés már csak az, hogy erre mikor jön rá a lány is, vagy mikor változik meg annyira, hogy azok a változások távolítsák el tőle. Minden csak idő kérdése.

- Nem tudom elhinni, hogy a fejedben valóban ilyen gondolatok cikáznak – szakította félbe Elena, aki még mindig fel volt háborodva, ugyanakkor a szomorúság is éledezett benne. – Miért kell azonnal rosszra gondolnod, ha a kapcsolatunk miatt bennem bekövetkezett változások szóba jönnek? Miért hiszed azt, hogy teljesen értéktelen vagy? És legfőképpen: honnan veszed azt a baromira idióta ötletet, hogy a mi kapcsolatunkat a tied és Katherine-éhez hasonlítod? – Elena szeme szinte villámokat szórva szikrázott.

- Az a ribanc sosem szeretett téged, ellenben én nem tudnék élni nélküled. Felfogtad ezt? Hiába mondom el akárhányszor, te sosem fogod elhinni nekem! – fakadt ki a lány, és érezte, hogy könnycseppek csípik a szemét, alig várva, hogy kibuggyanhassanak.

- Sajnálom, én nem úgy gondoltam – mentegetőzött azonnal Damon. – Csak tudod, valahol jogosnak érzem a többiek félelmét. Könyörgöm, ne akarj még csak hasonlítani se rám. Idealizált képed van rólam. Nem az vagyok, akinek hiszel. Közel sem vagyok ám olyan csodás, csak téged elvakít a szerelem – motyogta a fiú szemlesütve, reménykedve, hogy ezzel nem üldözi el magától Elenát.

- Tévedsz, Damon. Én vagyok az, aki talán még nálad is jobban tudja, ki is vagy valójában – rázta a fejét a lány, és finoman maga felé fordította Damon arcát, hogy a szemeibe nézzen. – Magányos vagy, legalábbis az voltál. Sérült vagy, megbántott, félredobott. Ha jót akartál cselekedni, az is mindig rosszul sült el, ha valakit kezdtél a szívedbe zárni, azt elvette tőled a sors. Kegyetlenül szenvedtél, és kemény dolgokat kellett kiállnod, miközben azt mutattad kifelé, hogy tiéd a világ. Szereted élvezni az életet, őszinte és nyílt vagy, és nem tiltakozol, ha az ösztöneid átveszik az irányítást. Úgy élsz, hogy a szíved szerint cselekszel, és nem a következményeken gondolkodsz, csak azon, hogy az aktuális helyzetből hogyan lehet a legjobbat kihozni – sorolta Elena, hogy ő mit lát Damonben, saját magát is meglepve gondolataival. – Sokan példát vehetnének az életfelfogásodról.

- Mindezeken túl pedig szenvedélyes vagy, romantikus, odaadó, gondoskodó, izgalmas, és csodálatos szerető – mosolygott fel a fiú döbbent, elérzékenyülten csillogó, csodálatosan kék szemeibe.

- Én még mindig azt mondom, hogy elfogult vagy, de azt hiszem, a hibáim nagy részével tisztában vagy, és még így is szeretsz. Ez bámulatos. Tényleg létezhet, hogy ilyen szerencsés flótás legyek? – tette fel a költői kérdést, miközben gyengéden megcsókolta Elenát.

- Létezhet, és létezik is. Csak higgy benne. A jövő miatt pedig ne aggódj, mert egészen mást értettem az alatt, hogy megváltoztatsz. Arra céloztam, hogy végre teljes erőbedobással élvezem az életet. Amióta veled vagyok, minden színesebb, élénkebb, csodálatosabb. Most élek először úgy igazán – lelkendezett Elena, mire Damon csak hitetlenkedve vigyorgott.

- Na igen, és szívesebben vállalkozom néha őrültségekre – tette hozzá a lány, aki immár szintén vigyorgott. Majd pillantása az éjjeliszekrényen álló, teli üveg jóféle whiskyre siklott, és arcán még szélesebben terült el a vigyor. Már tudta is, mi lesz a következő őrültség…

- Hát te meg mi a fenét csinálsz? – csodálkozott Damon, mikor Elena kisuhant a szobából. Már épp indult volna utána, mikor túl volt az első meglepetésen, de addigra a lány vissza is érkezett, kezében két kristálypohárral, amiket az éjjeliszekrényre rakott le, félretolva a kis olvasólámpát, hogy helyet csináljon.

Felkapta a bontatlan üveg whiskyt, kinyitotta, és töltött maguknak egy-egy jókora adagot, majd visszahelyezkedett az ágyra, lábait átvetve Damon lábain, és átnyújtotta neki az egyik poharat. A fiú még mindig értetlenül szemlélte az eseményeket. Na nem mintha kifogása lett volna a kedvenc itala ellen, de fel nem foghatta hogy egy beszélgetés kellős közepén honnan juthatott Elena eszébe éppen whiskyt inni. Bár ez az az ital, amit bármilyen szituációban, bárhol és bármikor szívesen fogyasztott, úgyhogy neki nem volt furcsa, de a lánytól nem szokta meg.

Elena időközben egészen elmerült Damon mélységesen kék szemeiben, melyek a bennük égő tűzzel szinte felperzselték őt. Minden figyelmét lekötötte, hogy az élénk világoskékből mindenféle átmenet nélkül sötétkékbe váltó íriszt tanulmányozza, melyben a halványabbat keretező sötét szín teljesen elbűvölte. Órákig el tudta volna nézegetni Damon csodálatos szemeit.

Ám egy türelmetlen köhintés kizökkentette a bámulásból, és igyekezett rendbe szedni a gondolatait, ugyanis látta barátja arcán, hogy választ vár, de fogalma sem volt, hogy mire.

Elszakította tekintetét a fiú kérdő pillantásától, és vett egy mély levegőt, hogy eloszlassa az agyában keletkezett ködöt. Majd visszafordult, és immár jóval összeszedettebben így szólt:

- Csak szeretnék valami őrültséget csinálni. Most. Veled – mosolygott Damonre, aki visszamosolygott rá, és kissé meglögybölte a pohárban az italt, majd ajkához emelte, és ivott pár kortyot, szép nyugodtan ízlelgetve a whiskyt. Mikor leeresztette a kezét, lassan elvigyorodott, és elismerően biccentett.

- Noha nem látom, miért őrültség, ha iszunk egy kicsit, kifejezetten jó whisky akadt a kezünkbe, szóval… kóstold meg te is – kacsintott.

Elena így is tett, és mikor a hűs, szinte selymes folyadék végigcirógatta ízlelőbimbóit, megértette, mit szeret ebben annyira Damon. Fantasztikus volt, ahogy az ital végigfolyt a nyelőcsövén, majd tüzes nyomvonalat hagyva maga után folytatta útját a gyomra felé.

- Szóval most kirúgunk a hámból? – incselkedett Damon, mikor elfogyasztották az első pohárral, és Elena töltött egy második adagot is.

- Ne kekeckedj! Nem szoktam inni, oké? – bökte oldalba nevetve Elena, majd dacosan felemelte a poharát, és egy hajtásra lehúzta a tartalmát. Ahogyan a folyadék végigperzselte a nyelőcsövét és gyomrát, belekönnyezett a szeme, de végül elégedetten, gúnyosan nyújtotta ki a nyelvét a fiúra, és már öntötte is magának az újabb whiskyt.

Damon hitetlenkedve csóválta a fejét, és így szólt:

- De ugye nem fogod most csak miattam leinni magad a sárga földig? – érdeklődött viszonylag érzelemmentes hangon, mert még nem sikerült kipuhatolnia teljesen barátnője érzéseit a jelenlegi helyzettel kapcsolatosan.

- Miért, nekem olyat nem lehet? – vigyorgott Elena, majd megismételte egy előbbi mondatát: - Csak arra vágyom, hogy őrültséget csináljak. Baj? – vonta fel szemöldökét, noha biztos volt benne, hogy abban a képtelen esetben, ha nemleges választ kap, sem fogja megmásítani a döntését.

- Dehogyis! – húzódott fülig érő, ezerwattos mosolyra Damon szája, mikor végre rájött, hogy egy őrült Elenával van ma dolga. Egy őrülten szexi őrült Elenával. Aki időközben a harmadik pohár whiskyt is magába öntötte. Hmm, ez határozottan érdekesnek ígérkezik – gondolta a fiú, és továbbra is vigyorogva belekortyolt a saját italába.

- Evacuate the dancefloor! – harsogta Elena Cascada-val együtt, immár eléggé becsiccsentve, miközben a hálószoba közepén ugrált, kezében a félig már üres whiskysüveggel. Damon még mindig az ágyon ült, arcán letörölhetetlen vigyorral, ugyanis határtalanul élvezte a helyzetet. A lány szemérmetlenül riszálta magát a zene ritmusára, és barátja nem bírta elszakítani pillantását a karcsú, szexi test látványától, amit Elena semmivel sem takart, ha eltekintünk a piásüvegtől.

Így a srác mohón legeltette tekintetét a látványon, miközben érezte, hogy egyre keményebb lesz odalent, ahogy a vér az ágyékába tolul. De a világért nem mozdult volna, ugyanis ki akarta élvezni a szokatlan jelenet minden egyes pillanatát, hogy elraktározhassa későbbre. És esetleg cukkolhassa vele kicsit Elenát is, ha már kijózanodott, és valószínűleg nem nagyon fog emlékezni erre. Nos, ő majd kettőjük helyett is megjegyez mindent.

- Gyere te is táncolni, Damon! – intett felé Elena, miközben valami borzalmas techno zenére vonaglott. Mikor barátja nem mozdult, tett pár bizonytalan tánclépést az ágy felé, de elveszítette egyensúlyát, és az ágytámlán keresztülbucskázva az ágy közepén kötött ki, pont a fiú mellett, kezében a whiskysüveggel, amiből csodával határos módon egy csepp sem folyt ki.

- Nem hinném, hogy ez olyan jó ötlet – húzta el a száját Damon, de a mosoly nem tűnt el az arcáról. – Asszem, már nem igazán vagy beszámítható állapotban, kislány.

Elena erre durcásan lebiggyesztette ajkát, és bociszemekkel próbálta meggyőzni a srácot. Nem teljesen sikertelenül, ugyanis Damon nem tudott ellenállni barátnője édesen morcos arcának, így megsimogatva azt hangosan felnevetett, és hitetlenkedve csóválta a fejét, mikor azon kapta magát, hogy feltápászkodik az ágyról, és kézen fogva Elenát magával húzza, majd a szoba közepére vezeti, hogy aztán táncolni kezdjen vele.

A lány diadalmasan kurjantott egyet, miközben újra felvéve a zene ritmusát, táncra perdült. Damonre akaratlanul is átragadt a lány szertelen hevessége és szenvedélye, így alig pár perc múlva már mindketten szinte extázisban tomboltak, átengedve magukat az ösztöneiknek, a zenének, az italnak, a hangulatnak. Az élvezetnek.

Tekintve azonban, hogy vámpírokról beszélünk, nem meglepő, hogy nagyjából a második szám közepénél olyan lendülettel pörgette meg Damon Elenát, hogy a lány a fiókos szekrénynek ütközött, ugyanis az egyensúlyérzéke már réges-régen cserbenhagyta, nagyjából két pohárral ezelőtt. Ennek következtében az ott található tárgyak többsége felborult, vagy a falnak csapódott. Történetesen a rádió is a földön végezte, és nem élve túl a zuhanást darabokra esett, az éppen szóló pörgős popszám pedig elhallgatott.

Ám ez a legkisebb mértékben sem zavarta meg a táncoló párost, tovább ropták, mintha észre sem vették volna a kisebb balesetet. A ritmusuk egy pillanatra sem tört meg, hiszem már rég nem a zenét követte mozgásuk, hanem a fejükben szóló saját ütemre mozogtak, csupán egymással lévén összhangban.

Ahogy továbblépkedtek a szobában, Elena belekortyolt az italba, amit továbbra is a kezében szorongatott, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve a feje felé emelte az üveget, és a maradékot Damon fejére öntötte, rendesen meglepve vele a srácot.

Mikor az üveg kiürült, a lány lecsapta azt az éjjeliszekrényre, majd ahogy visszafordult barátjához, hatalmas, leküzdhetetlen röhögőgörcs tört rá. Damon haja ázottan tapadt a fejéhez, és szorgosan igyekezett kipislogni az italt a szeméből, ami nem volt egyszerű feladat, mert a ragacsos folyadék összetapasztotta hosszú szempilláit, szája még mindig tátva volt a döbbenettől, meztelen testén pedig lefolyt a drága skót whisky.

Elena továbbra is szinte görnyedezve a nevetéstől, belekapaszkodott Damon kezébe, majd nagy nehezen kiegyenesedve és kissé lecsillapodva megcsókolta az enyhén szétnyílt ajkait, beletúrt nedvesen csöpögő hajába, majd szájával egyre lejjebb haladva a fiú torkán majd mellkasán, elkezdte lenyalogatni a bőréről az odafolyatott whiskyt.

Azonban mikor már térdre ereszkedve ízlelgette Damont, az elkapta a vállát, felrántotta magához, majd szenvedélyesen csókolni kezdte. Elena viszonozta a csókot, még többet követelve, ám hamarosan elszakadt a srác ajkaitól, és a vágytól rekedt hangon így szólt:

- Én azért még táncolnék egy kicsit. Fene se gondolta volna, hogy ilyen hatásos előjáték – morogta kéjesen, amitől Damon hátán borzongás futott végig.

- Minek ide előjáték? Szerintem mindketten eléggé felajzottak vagyunk már – nyögte Elena fülébe, de közben mégis lassú táncba kezdett, átkarolva a lányt.

Elena elégedetten simult hozzá, és alig pár tánclépés után már újra gyorsabb iramban riszáltak, kiszambázva a szobából. Visszatérve korábbi hevességükhöz, a fürdőben leszakították a törülközőtartót, a folyosón feldöntöttek egy állólámpát, mikor pörögni kezdtek körülötte, majd pedig ismét a hálószobában Elena egyik lendületes csápoló mozdulatára a függöny a földön végezte.

Damon lihegve az ágyra vetette magát, és várta, hogy Elena is csatlakozzon hozzá, ám úgy tűnt, a lány aznap este nem tud elfáradni, ugyanis továbbra is táncolt. A fiú csodálkozva vonta fel a szemöldökét, elkönyvelve magában, hogy egy jó pia milyen sokat tud kihozni barátnőjéből, majd felkapott egyet az ágy végében heverő díszpárnák közül, és megdobta vele Elenát, így próbálva felhívni magára a figyelmet.

El is érte célját, ugyanis a lány értetlenkedve fordult a párna érkezésének irányába, hogy aztán vigyorogva az ágyra dobja magát, felkapjon egy másik párnát, és viszonzásul Damonhöz vágja azt.

A srác reflexből maga elé kapta a kezét, és kivédte a váratlan támadást, majd álmélkodva Elena harcias viselkedésén visszahajította a párnát, ami nem bírta tovább a strapát, és szétszakadt, tollpihékkel borítva be őket.

A lány nem hagyta azonban annyiban, és egy újabb díszpárnával próbálkozott. Olyanok voltak, mint két kisgyerek, ahogyan egymást ütötték a kezükbe akadó puha tárgyakkal. Nem sokkal később, szétszaggatott párnák és repkedő tollak közt fetrengve találták magukat, amint már nem is egymást csépelik szerencsétlen ágyneműkkel, hanem szenvedélyesen tapogatják a másik felhevült testét, izzó szerelemmel és vággyal merülve el a sokkal felnőttesebb elfoglaltságokban.

Damon megmarkolta Elena formás melleit, majd kérdés vagy figyelmeztetés nélkül egyszer csak beléhatolt. A lány azonban nem úgy tűnt, mintha sajnálná a dolgot, sőt, szinte azonnal robbant a benne mozgó vaskos férfiasság körül, az őrület határára taszítva ezzel Damont, aki magán kívül az előbbi történésektől és a nem olyan régen rátörő fergeteges vágytól, keményen döfködött a lány lábai közt. Néhány hosszú lökés után ő is csatlakozott Elenához, és hörögve lövellte magját a szűk, selymes, forró járatba.

Ezek után mindketten lihegve terültek ki, szinte félájultan a kéjtől, nagy mennyiségű whiskytől, és nem utolsó sorban a fáradtságtól, mely elemi erővel tört rájuk az aktus végezetével.

Damon álmosan magához húzta Elenát, gyengéden kisimította verejtékes arcából csapzott haját, amely tele volt apró tollpihékkel, majd apró, szűzies csókot nyomott a homlokára és szorosan átölelte. A lány válaszul cirógatni kezdte a hátát, ám alig pár másodperc után lehanyatlott a karja, és egy utolsó elégedett nyögéssel álomba merült Damon mellkasán, ajkai pedig édesen, enyhén szétnyíltak.

Az immár függönytelen ablakon betörő holdfény halvány sugara megvilágította a békésen szuszogó szerelmespárt, összegabalyodott végtagjaikat, alvás közben nyugodt, kisimult arcukat. A sötétben lassan leszállingóztak a földre az utolsó párnatöltelék-darabok is, beterítve az ablakpárkány alatti kupacot, ami nemrég még a függöny volt, a törött rádiót, a széthajigált ruhadarabokat.

Az a bizonyos whiskysüveg pedig árván és üresen állt az éjjeliszekrényen, és szinte érezni lehetett, ahogy árad felőle az őrültség, a meggondolatlan, színtiszta élvezet az ágyon fekvő pár felé, hogy még álmukban se szabadulhassanak végigtombolt estéjük foszlányaitól, az őrület mámorától.

Köszönöm, ha végigolvastad! :) Még egyszer bocsi a késésért, igyekszem, hogy ez többet ne forduljon elő! Kérlek, ha bármilyen véleményed van, oszd meg velem, hisz egyrészt így tudok fejlődni, másrészt nagyon jól esik... ;)

Írta: LadyLoss15