Tuesday, April 30, 2013

Damon & Elena - Út kettesben

Korhatár: 16
Leírás: Itt egy újabb romantikus Delena sztori, ha eddig nem untátok volna meg! Ez a történet Fazekas Viktória kérésére íródott. Neki ajánlanám tehát ezt a szösszenetet, illetve LadyLoss15-nek, aki a Cascada-idézet miatt jutott eszembe.  
Alapból nőnapi témájú szösszenet, habár március 8-a már jó régen elmúlt. A fő cselekményszál ezúttal a Delena-rajongók által szívből gyűlölt Kötelék lesz. Emellett elmondanám, hogy a sztori valamikor a 4. évad nyolcadik része (We'll Always Have Bourbon Street) után játszódik, és nem követi az azután következő eseményeket.
Na de megint fölöslegesen dumálok, jöjjön inkább a történet!


Damon & Elena
Út kettesben


I still hear your voice when you sleep next to me  
I still feel your touch in my dreams  
Forgive me my weakness, but I don't know why  
Without you it's hard to survive
 
'Cause everytime we touch, I get this feeling  
And everytime we kiss, I swear I could fly  
Can't you feel my heart beat fast? 
I want this to last 
I need you by my side

Elena idegesen vágta be maga után a Salvatore-ház ajtaját, örülve, hogy végre megszabadult a külvilágtól. Egyszerűen elege volt az állítólagos barátnőiből, akik nem győzték ismételgetni, mennyire összeillenek Stefannal és mekkora hiba Damonre vesztegetni az idejét. Elena már annyira készen volt tőlük, hogy egyszerűen elmenekült az iskolából, remélve, hogy Damont otthon találja. Habár Damon jóval távolságtartóbban viselkedett, mióta fény derült a köztük lévő kötelék létezésére, azért még mindig képtelenek voltak elengedni egymást.
- Damon? - kiáltotta reménykedve, miután belépett a házba és hallotta valaki jelenlétét.
- Nem egészen - szólalt meg egy hang, és Elena legnagyobb csalódására Stefan jelent meg a lépcső aljában.
- Damon itt van? - kérdezte Elena unottan, majd egy nagyot sóhajtva. Az utóbbi napokban úgy került Stefant, mint macska a forró kását, ráadásul a mai erkölcsi leckék tömkelege után nagyon nem akart csevegni a fiatalabb Salvatore-val, aki, vele ellentétben, égett a vágytól, hogy megossza vele a gondolatait.
- Nem, nincs - felelte Stefan. - Csak mi ketten vagyunk.
- Szuper. Akkor megyek, és megkeresem - vetette fel Elena, és már sarkon is fordult, hogy kimenjen az ajtón, de Stefan gyorsabb volt: elállta az útját, és megragadta az egyik kezét, megakadályozva ezzel, hogy kisurranjon.
- Ne siess. Szeretnék veled beszélni.
- Én viszont nem, úgyhogy engedj el. Nincs időm arra, hogy meghallgassam, hogyan próbálsz te is lebeszélni arról, hogy egyáltalán szóljak Damonhöz.
- Nézd, Elena, mindezt a te érdekedben tesszük - válaszolta Stefan. - Ez a kötelék nem egészséges, megváltoztat téged, anélkül, hogy észrevennéd.
- Most arra célzol, hogy vámpírként nem vagyok olyan, mint emberként? - kérdezte Elena.
- Nem teljesen, csak azt akartam mondani, hogy most lehet, azt hiszed, szerelmes vagy Damonbe, de ez nem több, mint szemfényvesztés. A kötelék azt hiteti el veled, hogy szereted őt, mert ez az, ami boldoggá tenné őt. Amíg ez a kötelék fennáll, nem lehetsz önmagad!
- Jesszusom, Stefan, te tényleg azt hiszed, hogyha megkapnám a gyógyírt és visszaváltoznék, akkor rögtön visszaszaladnék hozzád?
- Elena, te sem tagadhatod le, hogy te meg én egymásnak lettünk teremtve - közölte Stefan egyszerűen. Elena érezte, hogy felmegy benne a pumpa.
- Éppen ez a baj, Stefan! Te képtelen vagy így szeretni, nem tudsz megbirkózni a ténnyel, hogy nem vagyok többé törékeny emberi lény. Ha valóban szeretnél, elfogadnál, úgy, ahogy vagyok.
- Mert Damon ezt teszi, mi? - gúnyolódott Stefan.
- Igen, ezt teszi! - csattant fel Elena. - Úgy szeret engem, ahogyan te sosem voltál arra képes.
- Egyetértek! - csendült fel egy ismerős hang a két vámpír háta mögött. Damon lépett be a szobába, szokása szerint féloldalasan mosolyogva. Megkönnyebbülés futott végig Elenán, amint megpillantotta. Gyorsan kitépte kezét Stefan markának szorításából és odaszaladt hozzá, hogy megölelje. Nem vágyott másra, mint ölelése melegére, hogy belélegezhesse ismerős, magával ragadó illatát, hogy érezze isteni testének minden egyes kőkemény izmát. Az idősebb Salvatore gyengéden a karjába zárta, míg egy gyilkos pillantást küldött az öccse felé, aki haraggal vegyes fájdalommal, megkövülten bámulta őket.
- Látsz valamit, ami tetszik? - kérdezte gúnyosan, miközben Elena haját simogatta, aki úgy bújt hozzá, mint egy riadt kisgyermek az édesanyjához.
- Na, olyat garantáltan nem - morgott Stefan, elfordítva pillantását a két szerelmesről. Undorítóak voltak, legalábbis szerinte. Pedig Elena annyival jobban passzolt hozzá, mint a bátyjához. Azonban látni és hinni két teljesen különböző dolog volt: habár igyekezett elhitetni magával, hogy Elenát és őt egymásnak rendelte a végzet, két szemével pont az ellenkezőjét látta: a szeretett lányt, ahogy szerelmesen néz bátyja szemébe, miközben szorosan átöleli őt. Ha valami, ez már neki is sok volt.
- Elmentem vadászni - vetette oda hűvösen, határozatlan időre elhalasztva az Elena visszaszerzéséről szőtt terveit, melyek véghezvitelében eléggé megakadályozta Damon idegesítő jelenléte. De jobb később, mint soha, gondolta, miközben kisétált az ajtón.
Amint Stefan elment, Damon megkönnyebbülten kifújta a levegőt, ellenben elengedte Elenát, akinek viszont nem tetszett a hirtelen eltávolodás, és gyorsan visszarángatta őt magához, arcát a fiú pólójába fúrva.
- Ne, ne kezdd te is - szólalt meg a lány, még mielőtt Damon bármit is mondhatott volna.
- Elena, te is tudod, hogy nagyon könnyen megeshet, hogy mindez csak a kötelék műve...
- Istenem, elegem van abból, hogy mindenki csak a kötelékről tud beszélni - csattant fel Elena. - Különben pedig senkit nem érdekel, hogy én mit érzek valójában!
- De, engem érdekel - tiltakozott Damon. - Te is tudod. Csak találnunk kell egy módszert, ami alapján rájövünk, mit jelent ez ránk nézve, vagy hogy meg lehet -e egyáltalán törni.
- És ugyan mégis hogy akarsz erre módszert találni, miközben mindenki azt szajkózza, mennyire nem valódi mindaz, ami köztünk van?
- Hát, szerencsére nekem mindig vannak jó ötleteim - vigyorodott el Damon, két papírt húzva elő a zsebéből.
- Mi ez? - értetlenkedett Elena.
- Repülőjegy. Utazunk.
- Tényleg? És hová?
- Párizsba - felelte Damon. - Holnap van nőnap, ezért arra gondoltam, örülnél egy kis kiszakadásnak a szürke hétköznapokból.
- Az öröm nem kifejezés - helyeselt Elena, majd magához húzta Damont és megcsókolta. Először nem volt rendes csók, hiszen Damon, legújabb szokásához híven visszafogta magát, és igyekezett nem viszonozni a közeledést. Azonban Elena édes, puha ajkai egyre csak foglyul ejtették az övéit, így végül megadta magát, s hagyta, hogy benne égő szenvedély irányítsa, még akkor is, ha úgy érezte, nem cselekszik helyesen. De addig a pár röpke pillanatig megengedte magának, hogy úgy érezze, mindez valódi, hiszen mikor őt csókolta, úgy érezte, soha nem akarja többé abbahagyni.
- Holnap reggel indulunk és jövő héten ilyenkor jövünk vissza - mondta, miután elváltak. - Talán ennyi idő elég lesz, hogy... kigondoljunk ezt-azt. - Elena szótlanul bólintott, és ismét átölelte őt, égető vágyat érezve közelsége után. Tudta, hogy nem lesz könnyű dolga, ha meg akarja győzni Damont arról, hogy mennyire valódi érzéseket táplál iránta.

XOXO

Nemcsak a rövidke autóút, hanem a repülőn töltött idő is csendben telt. Damon, látva Elena örömét, igyekezett kevésbé távolságtartó lenni vele, nem akarva megfosztani őt attól a csekély boldogságtól, amelyet az utazás okozott. Még a kötelék sem változtatott azon az álláspontján, mely alapján a lány boldogsága mindennél fontosabb volt számára, ezért most, hogy ha egy kis ideig, is de annak látta, inkább engedett neki, annak ellenére, hogy ez szembe ment az elveivel és az általa felállított szabályokkal. Igen, távol kellett volna tartania őt magától; igen, szabaddá kellett volna tennie a kötődéstől és a saját jelenlététől az életében, de erre egyszerűen nem volt képes, még úgy sem, hogy megfogadta, sosem lesz önző Elenával. Azonban nem tudta elengedni. Ez volt a gyengéje.
Nem utaztak hosszú ideje, amikor Elena, megunva a felhők látványát, ismét felé felé fordult, mosolyogva fürkészve az arcát. Damon kerülte a pillantását, ezért behunyt szemekkel, hátra dőlve ült, azon elmélkedve, mit is lehetne kezdeni azzal a nemkívánatos kötelékkel. Elena hirtelen felemelte egyik kezét és végigsimította felkarját, majd megfogta a kezét és összekulcsolta az ujjaikat. Erre Damon rögtön felnyitotta a szemét, melyben olyan mennyiségű fájdalommal vegyes hitetlenkedés tükröződött, ami egy egész világnak elég lett volna. Tudta, hogy nem szabadna engednie az érzéseinek, mert akkor még jobban összetörhet a szíve; azonban mégis volt benne még egy kis rész, ami hitt abban, hogy Elena valóban szereti őt. És amikor belenézett abba, a sugárzó, élettel teli szempárba, képtelen volt megtagadni bármit is tőle. Így végül engedett neki, s egy megadó sóhajtással megszorította a kezét. Elena elmosolyodott, ahogy felpillantott és a szemébe nézett.
- Ne lökj el magadtól, kérlek - szólalt meg halkan, látva, hogy Damon még mindig nem engedi el magát teljesen. - Tudom, hogy min gondolkozol. Tudom, hogy szerinted ez nemhogy nem helyes, még valódi sem lehet. De hidd el, nem lennék itt veled, ha nem érezném teljes szívemből, hogy szeretlek. - Damon nem válaszolt, csak fájdalmas arckifejezéssel bámulta a kis légkondicionálót a feje fölött, amely kellemes hűvös levegőt fújt rá. Nem akart ő ebbe belemenni, hiszen túlságosan fájt. Ellenben Elena nem így gondolta.
- Kérlek, Damon. Most már nem kérem, hogy higgy nekem. Nem kérem, hogy fogadd el ezt a helyzetet. Csak azt az egyet kérem, hogy add nekem ezt a kis időt veled. Fogalmam sincs, mi lesz velem, velünk a jövőben, vagy, hogy te milyen döntést hozol meg végül, így hát, csak arra kérlek, hadd töltsem veled ezt a kis időt. Annyit, ami megadatik nekünk, nem többet. Ígérem, tiszteletben fogom tartani a döntésed, akármi is legyen az, ha vége ennek az útnak. Egy hét...mindössze ennyit kérek - esdekelt, minden erejével küzdve az előtörő könnyek ellen.
Damon úgy érezte magát, mint akinek kiszipolyozták a lelkét. Ez a néhány szó nemcsak a szíve legmélyéig érintette meg, hanem lerombolta az összes falat, amit maga köré húzott fel. Odafordult a lányhoz, és amint megpillantotta gyönyörű arcát, tudta, hogy hajlandó lesz akármire, ha ő kéri meg rá. Óvatosan kezébe vette az arcát, közelebb hajolt hozzá, és megcsókolta. Elena, minden meglepődése ellenére is rögtön válaszolt, gyengéden, de mégis szenvedélyesen csókolva szerelmét. Amikor egy örökkévalóságnak tűnő perc múlva elváltak, mindketten mosolyogtak, ami egyfajta csöndes megállapodás volt a részükről. Elena gyorsan közelebb csúszott a fiúhoz, és a vállára hajtotta a fejét, míg Damon, elhatározva, hogy mostantól semmit nem tagad meg tőle, amíg tart a rövid kis vakáció, védelmezően átkarolta őt mindkét kezével. És végre mindketten úgy érezték, hogy a boldogság nem talány, nem kitaláció, hanem egy olyan érzés, ami elérhető távolságra van - még számukra is.

XOXO

A hotel, ahol Damon szobát, jobban mondva, egy kisebb lakosztályt foglalt, nemcsak szép volt, hanem a kilátás szempontjából is tökéletes helyen feküdt - alig pár percnyi sétára az Eiffel-toronytól. Elena, miután kigyönyörködte magát, Damonnel ellentétben rögtön el akart indulni felfedezni a várost.
- Ugye nem most akarsz várost nézni? - érdeklődött Damon, aki hanyagul elfeküdt az ágyon, meg sem próbálva kipakolni a cuccait.
- Miért ne?
- Hát, mondjuk mert kilenc órát repültünk egy huzamban, ami után inkább valami pihenésre vágynék.
- Vámpír vagy, tehát nem tudsz elfáradni - mutatott rá Elena.
- Minek sietni? Egy egész heted van, hogy bejárd a várost.
- Csak egy séta - kérlelte a lány, azonban Damon hajthatatlannak tűnt, így Elena vállat vont, majd szimplán kisétált az ajtón. Erre persze Damon is rögtön felpattant és egy szempillantás múlva mellette termett, amit Elena a szemét forgatva nyugtázott. 
Késő este volt már és sötét, de a rengeteg utcai lámpa elegendő fényt adott ahhoz, hogy tökéletesen megvilágítsa az utcákat. A levegő hűvös volt, a szél is fújdogált, de ez a két vámpírt egyáltalán nem zavarta. Csendben sétáltak egymást mellett, jobbra-balra pillantva, igyekezve minél jobban magukba szívni a karizmatikus város minden egyes rezdülését. Csakhamar megérkeztek a kivilágított Eiffel-toronyhoz, amely méltóságteljesen magasodott Párizs fölé. Lélegzetelállító látvány volt.
- Elképesztő - lehelte Elena, ámulva nézve a karcsú, egyedülálló építményre. Damon is csak bámult, csak ő nem a toronyra. A látvány, amit Elena nyújtott, sokkal inkább magával ragadta. Szemei boldogan, sugárzóan csillogtak, ajkai kissé szétnyíltak, ahogy a tornyot csodálta. A fények, amelyek az arcán táncoltak, még gyönyörűbbé tették, mely összhatást csak fokozta a szél, ami gyengéden játszadozott a hajával. De akármekkora vágyat is ébresztett benne a lány közelsége és szépsége, nem tudta leküzdeni az elkeseredést, ami úrrá lett rajta. Be kellett látnia, hogy Elena soha nem lehet az övé, mert most hiába is állította, hogy az érzései valódiak, nagyon is tartott tőle, hogy amint megtörik a köteléket, valóra válik a legrosszabb rémálma: mindig is félt attól, hogy Elena visszarohan majd Stefan karjaiba, és az együtt töltött idejük nem lesz más, mint egy hiba, amire a lány még mély megvetéssel sem lesz majd hajlandó emlékezni. Miközben Damont ilyesféle gondolatok kínozták, Elena észrevette, hogy figyeli őt. Amint tekintetük találkozott, Damon az ő tekintetében is észre vette ugyanazt a tüzes vágyat, amit a magáéban is tudni vélt. Akarták egymást, ez nem volt kérdés, s ahogy szépen, lassan közelítettek egymáshoz, a fiú már meg sem próbált figyelni arra a belső hangra, ami arra figyelmeztette, hogy nem kéne még jobban összekuszálni a dolgokat. Mindez azonban semmivé lett, amikor ajkaik találkoztak.
Minden egyes alkalommal, mikor csókolóztak, a világ megszűnt létezni körülöttük. Mindkettejük számára más volt, mint bármi azelőtt: jóval szenvedélyesebb, mélyebb, érzelmesebb - több volt minden szempontból. Mert köztük nem pusztán vonzalom vagy a testi szenvedély utáni vágy volt az összekötő kapocs, hanem egy megfoghatatlan, elszakíthatatlan lelki kontaktus, ami megakadályozta, hogy elengedjék egymást. Hiszen legbelül, és ezt mindketten tudták, ugyanazok voltak: ugyanazokkal a vágyakkal, reményekkel, érzésekkel táplálták szerelmük soha ki nem merülő forrását, mert végső soron ugyanarra az egy dologra vágytak: egymásra. S éppen ez volt az, ami ezt a forrást egy örök életre elapadhatatlanná tette, s ezen sem kötődés, sem erények, sem erkölcs nem volt képes változtatni.
Hosszan, szenvedélyesen csókolóztak, memorizálva minden egyes pillanatot: a hűs fuvallatot, a vidáman táncoló, sárgás fényeket, a lassanként nyíló virágok részegítő, friss illatát, de mindezek előtt igyekezték elméjükbe vésni egymás mámoros jelenlétét, a tudatot és a lehetőséget, hogy nekik jövőjük van.
Végül Damon vált ki a csókból, kicsit lihegve, de szeretetteljesen nézve Elenára, akinek hasonló fények csillogtak a szemében. Ezt nem lett volna szabad, jól tudták, hiszen nem ez volt tervben, de mégis, a tiltott gyümölcs mindig édesebb, mint könnyen elérhető társai.
- Elég késő van már - sóhajtott fel Damon. - Ideje visszamenni. - Elena szótlanul bólintott, tudva, hogy ezúttal nincs értelme vitába szállnia. Pontosan tudta, hogy Damon lassan akart haladni a kapcsolatukban, apránként kigondolva minden egyes lépést, miközben megpróbál majd utat találni a kötelék megtörésére. Legalább olyan csöndben haladtak visszafelé, mint sétájuk elején, s ebbe a szótlanságba burkolózva érték el a hotelt is. Miután elvégezték megszokott teendőiket, mindketten aludni tértek. Egy franciaágy állt rendelkezésükre, ezért együtt aludtak, de meghagyták maguk között a minimális távolságot. 
- Jó éjt, Damon - szólalt meg halkan Elena, majd felült és gyengéd csókot nyomott a srác arcára.
- Neked is, Elena.

XOXO

Másnap a hotelben reggeliztek, tradicionális francia módon kávét és croissan-t.
- Szóval, készen állsz ma az Eiffel-toronyra? - érdeklődött Damon, elmélyülten figyelve a sütijét majszoló Elenát.
- Naná! - vágta rá a lány. - Annyira szeretnék felmenni a tetejére. Apropó, azután mit csináljunk? Annyi látnivaló van itt, és olyan nehéz választani...
- Hát, délután megnézhetnénk a Notre Dame-ot, azután pedig sétálhatunk egyet a Champs Élysées-n, sőt, onnan konkrétan csak egy ugrás a Diadalív, szóval azt bevehetjük a programba. Holnap pedig megnézhetnénk a Louvre-t, a többit meg majd később kitaláljuk.
- Jól hangzik - mosolyodott el Elena. Így hát, miután végeztek, el is indultak az Eiffel-torony irányába. Mint mindig, most így kígyózó sorok álltak a pénztáraknál, annyian akartak feljutni a torony tetejére.
- Maradj itt, egy pillanat alatt szerzek jegyet - ajánlotta fel Damon, és már el is indult volna az egyik pénztár irányába, ha Elena nem tartja vissza a karjánál fogva.
- Ne, Damon, fölösleges megigézned bárkit is. Szeretném végigállni a sort, mint minden normális ember, oké? - Damon összevont szemöldökkel méregette, de végül megadta magát.
- Furcsa egy vámpír vagy te, Elena Gilbert - jegyezte meg.
- Mintha te nem lennél az, Damon Salvatore - nevetett a lány.
Több, mint egy órányi sorban állás után végre odajutottak az egyik kasszához. Damon meg is vette a jegyet, de mikor fizetett, a pénztáros még szóval tartotta:
- Sajnos ma nem tudnak felmenni a legfelső kilátótérbe, ugyanis rossz a lift. Csak a középső szintig közlekedik. - Elena csalódottan sóhajtott fel, amikor beszálltak a liftbe.
- Kár, hogy ne mehetünk fel a tetejére. Az a legjobb része.
- Ugyan ki mondta, hogy nem mehetünk fel? - suttogta Damon a fülébe, mire Elena vetett rá egy kérdő pillantást, azonban Damon rejtélyesen mosolygott, nem adva választ. Amint kiszálltak, Damon odébb húzta őt az egyik tartópillérhez, ahol nem állt éppen senki.
- Fel akarsz menni a tetejére? Felviszlek - közölte, és megragadta a lány kezét, miközben körülnézett, nem figyeli -e őket senki. Elenának még ideje sem volt tiltakozni, mert Damon egy szempillantás alatt elrugaszkodott a földről, hogy egy újabb pillanat múlva ismét szilárd talajt érezzenek a lábuk alatt: a legfelső kilátószint padlójának betonját.
- Hé, ez csalás! - dorgálta meg Elena.
- Szerintem megérte. De erről inkább győződj meg magad! - válaszolta Damon, karjának egy mozdulatával az eléjük táruló panorámára mutatva. Elena felsóhajtott örömében, amikor megcsodálta az előtte elterülő, gyönyörű várost. Eszébe jutott, hogy régebben az volt az egyik álma, hogy eljöhessen Párizsba. Most végre itt volt, ráadásul Damonnel, aki valóra váltotta az álmát.
- Tudod, ez nagyon is romantikus lenne, ha nem akarnál minden áron jófiút játszani - jegyezte meg, a mellette álló vámpírra sandítva.
- Azt hiszem, ezt már eleget átbeszéltük, Elena. Úgy a legjobb, ha nem bonyolódunk bele ebbe az egészbe még jobban, amíg létezik ez a kötelék.
- Ó, hát persze, a kötelék. Mert amint egy percre elfelejtem, neked újra eszembe kell juttatnod! - füstölgött Elena. - Mégis, kit érdekel az a nyomorék kötelék? Hányszor kell még elmondanom, hogy semmi köze ahhoz, amint irántad érzek? Különben is, biztosan van rá valami mód, hogy megtörhessük és végre bebizonyíthassam, mennyire valódiak az érzéseim!
- Van rá mód! - üvöltötte vissza Damon. - Tessék, elmondom, ha ennyire hallani akarod: megtörhetem a kötődést azzal, hogyha elküldelek, azaz ráveszlek, hogy felejts el engem, éld az életed nélkülem, s ezzel örökre el is tűnnék az életedből. Na, elmondtam, most boldog vagy? - Elena sokkolva nézett rá.
- Nem...nem...kell, hogy legyen más mód - nyögte erőtlenül, még mindig emésztve a hallottakat.
- Nos, nagyon úgy néz ki, hogy nincsen.
- Márpedig találnunk kell egyet, mert ez nem módszer!
- Mégis hogy?!
- Nem tudom...próbáljuk meg megtörni - vetette fel Elena. - Meg kell próbálnom visszanyerni a saját akaratomat akkor, amikor te rám kényszeríted a tiédet.
- És ezt hogyan képzeled el? - kérdezte Damon.
- Öhm...mondjuk utasíts valamire, én pedig megpróbálok ellenszegülni.
- Kétlem, hogy ez sikerülne - rázta a fejét szkeptikusan a fiú.
- Legalább próbáljuk meg - kérlelte a lány.
- Legyen - egyezett bele Damon. - Azt akarom, hogy vedd le a cipődet. - Elena lehunyta a szemét, és igyekezett ellenállni a leküzdhetetlen vágynak, hogy azt tegye, amire Damon kérte. De akárhogy is küzdött, azon kapta magát, hogy éppen veszi le a cipőjét. Damon továbbra is a fejét rázta.
- Megmondtam!
- Nem, nem adhatjuk fel. Próbáljuk újra, de valami nehezebbel. Mondj valami olyat, amit semmiképpen sem csinálnék meg.
- Lássuk csak...azt akarom, hogy állj fejen és közben szavald a himnuszt! - szólalt meg végül Damon.
- Te hülye vagy? - grimaszolt Elena, de még mielőtt folytathatta volna, érezte, hogy a lábai elgyengülnek és a következő másodpercben már le is térdelt, hogy elkezdje a fejenállást. Azonban, amikor már meg volt a gyakorlat, és kezdte volna szavalni a himnuszt, Damon leállította.
- Hagyd abba - sóhajtott, figyelve, ahogy Elena engedelmeskedik. - Látod, semmi értelme. Csak fölöslegesen idegesítjük magunkat.
- Igazad van - bólintott Elena, de fejében már megvoltak tökéletes terve körvonalai. - Akkor nincs más mód, küldj el. Tedd, ahogy tenned kell.
- Elena, én nem....nem tudnálak elküldeni. - Damon arca fájdalmat és kínt tükrözött, ahogy ezeket mondta. Elena sejtette, hogy nm fogja beadni a derekát, így elhatározta, hogy elhiteti vele: ő pontosan ezt akarja.
- Azt akarom, hogy tedd meg, Damon - felelte. - Utálom ezt a köteléket, utálom, amit velünk tett, utálom, ahogy viselkedsz miatta, és igen, utálom, hogy nincs szabad akaratom. Legalább ennyi beleszólásom hadd legyen, mert ez az, amit akarok. Megszabadulni a kötődéstől, bármi áron. Ez tenne boldoggá - A fiú nem hitt a fülének, hiszen úgy vélte, a lány örökre el akarta hagyni őt. Jobban fájt, mint gondolta, azonban megtagadni tőle a szabad akaratát nemcsak önző, hanem gonosz is lett volna. Neki pedig, mint azt már rengetegszer elmondta, csak az ő boldogsága számított.
- Biztos vagy ebben, Elena? - tudakolta összetörten, remélve, hogy talán mégse gondolta komolyan.
- Száz százalékig. Ezt akarom - bólintott Elena komolyan. Damon pedig kénytelen volt beadni a derekát. Lassan közelebb lépett hozzá, kezeibe vette az arcát, és mélyen a szemébe nézett.
- Elena - kezdte, minden erejével igyekezve leküzdeni az előkívánkozó könnycseppeket. - Azt akarom, hogy hagyj el és kezdj egy új, boldog életet nélkülem. Felejts el engem, és mindent ami hozzám köt, és soha ne gyere vissza hozzám. Engedj el engem, mert én ezt akarom. Nincs más, ami jobban boldoggá tenne - fejezte be elcsukló hangon, majd egy utolsó pillantás után elengedte Elena arcát, és elfordult előle. Nem akarta látni, ahogy elhagyja őt örökre.
Eközben Elena érezte, hogy a teste minden porcikája arra próbálja rávenni, hogy menjen, amerre lát, és hagyja itt Damont. Azonban ekkor megérzett magában egy olyan új, mindent elsöprő erőt, ami sokkal nagyobb és hatalmasabb volt a kötődésnél: a szerelmet. Semmi mást nem akart, mint vele maradni egy örökkévalóságon keresztül, s még a gondolatot is gyűlölte, hogy úgy élje tovább az életét, hogy még csak nem is emlékszik rá. A felismerés és az akarat ereje minden mást elsöpört; csak a sziklaszilárd elhatározás maradt benne, hogy akármi legyen is, ő nem hagyja el Damont. Mert ő volt az, aki az életet jelentette számára.
És ez volt az a pillanat, amikor megszabadult a kényszertől.
- Nem - szólalt meg hangosan, s hangja tele volt újonnan szerzett magabiztossággal. Damon először nem hitt a fülének és ez a hitetlenkedés rá volt írva az arcára, amikor hátrafordult, és meglátta Elenát, aki nemhogy elment volna, hanem egyenesen felé tartott. Amikor odalépett elé, elmosolyodott és elismételte:
- Nem - mondta, majd Damon nyaka köré kulcsolta karjait és megcsókolta a még mindig dermedten álló fiút. Ez volt a negyedik csókjuk két nap alatt, s mind az előzőek, ez is más volt. Persze, volt benne minden: szenvedély, szerelem, gyengédség, Damon részéről hitetlenség is, de mégis volt benne valami, ami eddig egyszer sem: a felszabadulás mámoros, varázslatos kinyilatkoztatása, ami mindeddig hiányzott. És most végre, oly hosszú idő után ott volt, akárcsak az igaz, valódi érzelmek és a szabadság édes íze.
- Itt vagy - lehelte Damon tágra nyílt szemekkel, amikor nagy nehezen rávette magát, hogy eltolja Elenát.
- Itt vagyok és nem megyek sehová! - kiáltotta Elena boldogan, s szemeiből sugárzott az öröm végtelen tengere
- Itt vagy - ismételte a fiú, most már szélesen mosolyogva. - Megtörted a köteléket!
- Nem. Megtörtük a köteléket! - javította ki Elena. - Érted tettem. Egymásért tettük. Soha nem hagynálak el, Damon, mert túlságosan szeretlek, akár kötődöm hozzád, akár nem. Nélküled nem létezem.
- Én is szeretlek. - Ennyit bírt csak kipréselni Damon, aztán hagyta, hogy szavai elenyésszenek, s inkább más, élvezetesebb tevékenységre használta csóktól megdagadt ajkait. 
Ezúttal olyan éhséggel csókolták egymást, mintha nem lenne lehetőség a folytatásra. Végre, először, olyan hosszú szenvedés és várakozás után igazából is azt érezhették, hogy nincs más rajtuk kívül a világon.
Fogalmuk sem volt, hogy jutottak el a hotelig, mert egyszer csak azon kapták magukat, hogy a szobájuk ágyán fekszenek, kiéhezetten falva a másikat, míg körülöttük egyedül a lepedőt találták, mint textília. Damont nem érdekelte többé, hogy lassan akarták venni az élet kanyarjait, vagy a fogadalma, mely szerint addig nem fekszik le Elenával, amíg nem tisztázzák a tisztázhatatlant. Mindez semmisé vált, hiszen felébredtek a kötődés okozta rémálomból, ahonnan egymás szerető karjába menekültek, s ahol otthonra leltek egy örökkévalóságon át.


 Your arms are my castle, your heart is my sky 
They wipe away tears that I cry 
The good and the bad times, we've been through them all  
You make me rise when I fall

 ‘Cause everytime we touch, I feel the static  
And everytime we kiss, I reach for the sky  
Can't you hear my heart beat so?  
I can't let you go  
I want you in my life


VÉGE

Friss: Elkészült a Fanfic folytatása, Utóhatás címmel!

Íme, egy újabb érzelmi hullámvasutat bejáró egyrészes, amely nagyon remélem, elnyerte a tetszéseteket. Kifejezetten élveztem a megírását, szóval bízom benne, hogy nem okoztam csalódást. Az, akinek van esetleg egy jó ötlete, vagy kívánsága, az nyugodtan szóljon és én szívesen megírom neki - de csak akkor, ha nem Stelena! :)
Nemsokára feltöltöm a legújabb fejezetet, aztán pedig a májusi menetrendet is. Addig is, jó olvasást mindenkinek!  

Sunday, April 28, 2013

The Vampire Diaries Fanfictions - 4.0!

Most megint megleptelek benneteket, ugye? Gondoltam. :)

Büszkén jelentem be, hogy elkészült blogunk rövidke fennállásának immár negyedik külseje. Ez az új köntös alapjaiban hasonlít az előzőre, ám mégis igyekeztem még szebbé, még vonzóbbá varázsolni. Hogy ez sikerült -e, azt ti döntitek el, én csak reménykedni tudok abban, hogy ezúttal nem okoztam csalódást.

A fent látható gyönyörű fejléc Dóra alkotása, amit ezúttal is köszönök neki! :)

Nos, remélem, hogy tetszik az új külső. Ha új formában is, de továbbra is változatlan tartalommal várunk benneteket. Tartsatok velünk továbbra is, s ezennel jó olvasást kívánok!

- HexiTVD

Saturday, April 27, 2013

Kérdés Hozzátok

Helló, kedves Olvasók!

Először is, ismételten megköszönöm, hogy továbbra is velem tartotok, leírjátok a véleményeteket, elviselitek, hogy lassan és késve dolgozom. De hát én is ember vagyok, tehát nemhogy tökéletes nem vagyok, még jó messze is állok attól.

Szóval, ez a kis jegyzet azért született, mert afelől érdeklődnék, lenne -e kedvetek jövő hónaptól egy újabb Damon-Elena sztorit olvasni. Ezúttal egy hosszabb, nagyjából tizenöt fejezetes irományra gondoltam, amely mellett természetesen folytatnám a Végzetet is. És itt jön a kérdés: két ötletem, jobban mondva megkezdett történetem van, és kíváncsi lennék rá, melyiket olvasnátok szívesebben május második felétől:

Az egyik elüt az eddigiektől, amiket eddig írtam: ez egy (fanfiction nyelven szólva) All Human sztori, azaz minden szereplője ember. Természetesen drámai témájú, de azért szerelem és humor is lenne benne. A történet az Összetörve címet viseli.

A másikban léteznek vámpírok, de ez egy valódi dráma, amely nagyon közelít a tragédia műfajához. Rengeteg fájdalom, szívszorító pillanat és hamisíthatatlan szerelmi vonal - Delena módra. Különlegessége, hogy Elena már az elejétől fogva vámpír, és soha nem ismerte Damont. Ez a sztori pedig a Sorstalanság nevet kapta.

Tehát ez a két történet az, ami nagyon megmozgatta a fantáziámat az utóbbi időben. A kérdés tehát az, hogy szívesen olvasnátok -e őket, és ha igen, melyikkel kezdjem? Mindkettőhöz vannak már kész fejezetek, szóval a kezdéssel nem lesz probléma.

Előre is köszönöm a válaszotokat és további jó olvasást kívánok! :)
- HexiTVD

Részletek a 10. fejezetből

Újabb fejezet a láthatáron, méghozzá a tizedik, amely egy kicsit furcsa (és hosszú) címet kapott: Párok az idegösszeomlás szélén. Szerintem ez azért sok mindent elárul a jellegéről és a témájáról, de nem szeretném pontosan lelőni, kikre vonatkozik. Illetve, még mielőtt megmutatnám a részleteket, előre figyelmeztetek mindenkit, hogy a fejezet NAGYON VÉRES és néhol elfajult erőszakkal teletűzdelt jeleneteket tartalmaz, tehát aki nem bírja a véresebb részeket, az jól gondolja meg, mit vállal be.

Emellett sajnálattal kell bejelentenem, hogy ismét 1-2 nap késésre számíthattok. Tudom, hogy az előző fejezet is késett, de nagyon idő híján voltam ebben a hónapban, ezért kérlek, nézzétek el nekem ezt a kis csúszást. A maradék két fanfictiont ennek ellenére megpróbálom feltenni ebben a hónapban. Köszönöm a megértéseteket.
 
Na de, eleget dumáltam, jöjjön az ízelítő! :)





"- Jeremy! Hé, Jeremy! - szólalt meg egy hang valahol a fiatalabb Gilbert mellett. Jeremy olyan nehéznek érezte a fejét, mint még soha. Sejtette, hogy valami nincs rendben, amit az ólmos fáradság, ami átjárta tagjait, is jelzett.
- A francba már, Jeremy, figyelj ide! - szólalt meg ismételten a hang. - Nincs sok időnk. - Jeremy óvatosan,nagyokat nyögve nyitotta föl a szemét, és körülnézett. Nem látott semmit maga körül, csak azt a szobát, amiben emlékei szerint Connor megtámadta. Még a széket, amihez Tylert kötözte, sem vélte látni.
- Jeremy, nézz ide! - hallotta ismét a hangot. Engedelmesen megfordult és akkor megpillantotta az ismerős alakot, aki szólította.
- Ric! - kiáltott fel boldogan, felismerve egykori töritanárát, gondviselőjét, barátját. Habár lelkének egy kis része reménykedett abban, hogy az előtte álló személy nem szellem, nem egy múló árny, hanem hús-vér ember, mégis elég volt csak egy pillantást vetnie rá, hogy eszébe jusson: ő már voltaképp nincs köztük.
- Azt hittem, már sosem veszel észre - dorgálta meg Alaric, de azért a szája szegletében ott táncolt az a jól ismert mosoly. - Most pedig figyelj, mert tényleg nincs sok időnk. Hamarosan vissza kell térned.
- Mégis hová kéne visszatérnem? - értetlenkedett Jeremy.
- Az életbe - felelte egyszerűen Ric. - Az egyetlen módja, hogy beszélni tudjak veled, ez a fajta tudathasadásos állapot volt. Sajnos nem tudok mindenben segíteni nektek, de amit tudok, azt elárulom. - Jeremy egy rövid bólintással jelezte, hogy hallgatja, bár nem volt teljesen tudatában, miről is akart beszélni vele Alaric.
- Igyekszem rövid lenni. A vadász, aki elkapott nem egy egyszerű vadász, aki vámpírokra vadászik. Megölhetetlen. Ne kérdezd, hogy miért, vagy hogyan, nem tudom, de ha tudnám, sem mondhatnám meg. Azonban van egy gyenge pontja. Egyetlenegy."

"- Az istenért, Bonnie, kell, hogy legyen valami kiút - morogta Damon, fel-alá sétálva a nappaliban.
- Gondolkozom, oké? - válaszolta Bonnie, kezeibe temetve arcát. - Fogalmam sincs, hová vihette őket, Damon. Védi egy varázslat, ami teljes egészében meggátolja, hogy bármilyen bűbáj alá vessem őt, vagy azt, aki éppen vele tartózkodik - gondolkodott hangosan. Eközben Damon befejezte az ideges járkálást, és előkapta a telefonját, hogy újból megpróbálja elérni az öccsét. De, mint már nagyjából ezredszerre, ezúttal is a hangposta jelentkezett.
- Na még ez hiányzott! - mordult fel. - Az a tökkelütött öcsém is ilyenkor megy kiruccanni a világ végére. És még a telefonját se veszi fel az a baromarcú.
- Damon, káromkodással nem oldasz meg semmit.
- Akkor mit csináljak, Bonnie, mondd meg? A barátnőmet elrabolta egy pszichopata vadász, akit nem mellesleg egy csoport banya véd, és fogalmam sincs, hol vannak! Azt se tudom, most éppen mit csinál vele! - tajtékzott Damon, beletúrva fekete tincseibe.
- Nyugodj meg - csitította Bonnie. - Történetesen az én barátom is ott van, és igen, én is aggódom érte. Akárcsak Caroline Tylerért.
- Apropó, Barbie hol van? - szakította félbe a vámpír.
- Elhatározta, hogy Klaustól kér segítséget - sóhajtott a boszorkány. - Bár őszintén szólva nem hiszem, hogy Klaus hajlandó lenne bármiben is együttműködni velünk, még ha Caroline kéri is. - Abban a pillanatban kivágódott az ajtó és a bent lévők meglepetésére Klaus lépett be, nyomában Caroline-nal és Rebekah-val.
- Szóval, miről maradtunk le? - érdeklődött, arcán egy sejtelmes vigyorral."

Thursday, April 25, 2013

Végzősök - Spin-off

Korhatár: 18
Figyelmeztetés: Erotikus tartalom
Leírás: Ez a oneshot HexiTVD Delena fanfictionjéhez készült, ugyanis a 2. évad 4. fejezetében egy utalást találhattok arra, miért is sikerült Elenának olyan jól a történelem érettségije, amit röviden meg is említenek a történet során. Nos, engem megfogott a gondolat, és nem hagyott nyugodni, úgyhogy alkottam egy szokásomhoz híven 18+os kis irományt, viszont törekedtem rá, hogy ne PWP legyen, szóval a gyengébb gyomrúaknak is ajánlanám! ;) Jó olvasást!


Végzősök - Spin-off (töritanulás)

Mikor Damon lazán a dereka köré csavart törölközővel kilépett a fürdőből, haja nedvesen csillogott az előbbi zuhanytól, ahogy hangtalanul Elenához sétált, vigyázva, hogy ne zavarja meg a lányt a tanulásban. Bár mindig is egész jó jegyei voltak, Damon még soha nem látta őt napi öt percnél többet tanulni, sőt, mióta együtt voltak, még annyit sem.
Most viszont vészes közelségbe kerültek az érettségik időpontjai, így Elena erőt vett magán, és igyekezett komolyan venni az iskolát. Igaz, nem érezte, hogy olyan nagy tétje lenne, hiszen vámpírként teljesen más értékrend alakult ki benne, azért rendesen be akarta fejezni a gimit, ha már elkezdte.
Ezt is egyfajta kapocsnak tekintette, mint egy szálat, ami az emberi életéhez köti. Ha leérettségizett, ennek is vége. Bekerül az évkönyvbe, lesz egy tablójuk, kap egy érettségi bizonyítványt, és lezárul a középiskolai élete. Furcsa lesz látni, amint a többiek, köztük Matt- tel egyetemre mennek, munkát vállalnak, családot alapítanak, letelepednek, megöregszenek, végül meghalnak. Míg Caroline, Stefan és ő ugyan olyanok maradnak, legalábbis látszólag mindenképpen. És persze Tyler vagy Bonnie sem átlagos… Az biztos, hogy rég nem járt ilyen fura osztály a Mystic Falls- i gimibe, ha volt rá példa egyáltalán.
Így tehát Elena az elmúlt napokban, ha épp nem aludt, a tételeket magolta, és igyekezett minél kevesebb ’pihenőt’ tartani, amelyek alkalmával valahogy mindig Damon karjaiban kötött ki, aki meglepően édesnek találta a jegyzetei fölé hajoló, homlokát ráncolva koncentráló lányt.
Miközben hanyagul az ágy támlájának támasztotta csípőjét, Damon átkukucskált a lány válla fölött, és egy röpke pillantással megállapította, hogy Elena jelenleg éppen a törit próbálja megjegyezni.
A fiú tudta, hogy ez a leginkább kritikus tantárgy a lánynak, így csendesen felkapott a földről egy farmert és egy pólót, még az öltözködést is a szobáján kívülre hagyva, hogy ne terelje el Elena figyelmét. De az érintett személy, mintha csak megérezte volna magán a fiú tekintetét, felpillantott, és csak ekkor vette észre, hogy Damon is a szobában van.
Mielőtt a srác kisétálhatott volna, elmosolyodott, és felülve az ágyon magához intette. Damon tiltakozásképp a fejét rázta.
- Nem lehet, Elena. Nem akarom, hogy miattam hanyagold el a tanulmányaidat – morogta, miközben másra sem vágyott, mint odabújni a lányhoz. Aki azonban nem hagyta annyiban. Csalódottan lebiggyesztette ajkát, és ellenkezni kezdett:
- De már így is eleget tanultam! Még sokat is. Majdnem az összes tételt átvettem, és még van két és fél napom – próbálta meggyőzni Damont, bár ő maga is bizonytalan volt. Valójában nem állt túl fényesen. Az évszámok nagyon gyatrán mentek neki. Tanner alatt semmit sem sikerült a fejébe vernie, egyedül Ricnél mutatott javuló tendenciát, de még az is édeskevés volt egy érettségihez.
- Különben is könnyebben megy, ha mellettem vagy. A közelséged segít koncentrálni – érvelt tovább a lány. Damon erre elvigyorodott.
- Ja, persze, csak nem a tananyagra, hanem rám koncentrálsz – csóválta helytelenítően a fejét a fiú, de már meg is indult az ágy felé, visszahajítva a földre a ruhákat. Letelepedett a matrac végében, nekidőlve az ágytámlának, átölelte Elena vállát, és gyors csókot nyomott a hajára.
- Oké, maradok, de csak ha tényleg tanulsz közben – figyelmeztette játékosan a lányt, aki már fészkelte is be magát Damon karjaiba, fejét a mellkasára hajtva.
- Rendben – egyezett bele Elena felkapva a félretolt füzetet, és visszafordította figyelmét Thomas Woodrow Wilson-hoz, az Egyesült Államok 28. elnökéhez. Nem tartotta túl izgalmasnak, és a pasi amúgy sem lehetett teljesen százas. Ráadásul mielőtt politikus lett volna, történelmet tanított. És ő rendelte el az alkoholtilalmat. A lány úgy döntött, hogy határozottan nem kedveli.

Azonban alig pár perc után feladta, és idegesen lecsapta az ágyra a vastag jegyzethalmot. Esélytelen. Egy szót sem jegyzett meg az utóbbi három oldalból.
- Nem megy. Egyszerűen nem képes az agyam több évszám befogadására. Ha megkínoznának sem tudnám megtanulni – rázta elkeseredetten a fejét, és felnézett Damon gyönyörűségesen kék szemeibe, aki mindeddig mozdulatlanul ült, leszámítva, hogy egyik kezével automatikusan a lány hátát simogatta, miközben a gondolataiba merülve bámult a szemközti falra.
- Pedig muszáj lesz, ha át akarsz menni – húzta el a száját a fiú, majd, mint akit fejbe kólintottak, megakadt, és egy pillanat múlva már csillogó szemekkel nézett Elenára.  – Bááár… azt hiszem, kitaláltam valamit. Azt mondod, ha megkínoznának sem menne? – mosolygott sunyin.
A lány a fejét rázta, és kérdő tekintettel pillantott Damonre, próbálva megérteni ezt a hirtelen jókedvet. Kíváncsian figyelte, amint a fiú feláll az ágyról, az ajtóhoz sétál, hogy becsukja, majd visszafordul felé, de egy lépést sem téve lezserül a falnak támaszkodik. Mikor csodálkozva megemelte a szemöldökét, a srác egyetlen válasza egy sejtelmes vigyor volt, ami lassan terült szét az arcán, odavonzva Elena tekintetét. Hihetetlenül szexinek találta a látványt, és egyszerűen nem tudott betelni vele.
Damon végül lassú léptekkel megindult felé, majd mikor odaért, lesöpörte a földre az összes jegyzetet, és a kezét nyújtotta Elenának. A lány elfogadta azt, és meglepetten belenyögött a csókba, ahogy a fiú magához rántotta.
- Így fogom megjegyezni az évszámokat? Belém csókolod az agyadat? – nevetett levegő után kapkodva Damonre, mikor kivált a csókból.
- Nem egészen, de közel jársz a módszeremhez – kacsintott a fiú, ám továbbra sem volt hajlandó bővebben kifejteni, csak lehúzta Elenáról a pólót, és áhítattal végigsimított a melltartó vonala mellett a bőrén.
- Az jutott eszembe, hogy egyszerre tudunk túljárni Stefan eszén ÉS a fejedbe verni pár évszámot. Dupla haszon. Pontosabban tripla, mert a mód maga is csodálatos – magyarázta, miközben ujjaival apró köröket rajzolt Elena mellkasára, hasára.
- Kezdem érteni, hogy a szexhez van köze. De még mindig nem sikerült összekötnöm, hogy jön ez a törihez, vagy még inkább Stefanhoz – csodálkozott Elena, és simogatni kezdte Damon mellkasát, finoman cirógatva az izmokat. A fiú erre szenvedélyesen megcsókolta, épp csak annyi időre szakítva el a száját a lányétól, amíg kinyögte: - Majd meglátod!
Ledőltek az ágyra, és a srác gyorsan kihámozta Elenát a farmerból, így már csak fehérnemű volt a lányon, ami hamarosan a nadrág sorsára jutott, és a földön landolt. Kezdett komolyan kupi lenni a szobájukban, de ezt Damon a legkevésbé sem bánta.
Elszakadva a lány szájától végigcsókolta a nyakát, kezeibe fogta a melleit, és a bimbókat kezdte kényeztetni, egyiket a hüvelykujjával, másikat a szájával. Éppen csak érintve azt, végighúzta Elena jobb mellbimbóján az ajkát, rálehelt, majd körbecsókolta a megkeményedő kis barna halmot, csak akkor érintve nyelvét az élvezettől égnek meredő kis gyöngyöcskéhez, mikor a lány hátát homorítva a hajába markolt, hogy közelebb húzza magához a fejét.
Ekkor nyalogatni, majd szopogatni kezdte az érzékeny pontocskát, csodálatos élvezetet okozva Elenának, és természetesen magának is, ahogy azt a törölköző alatt egyre keményedő férfiassága is jelezte. Mikor szívni kezdte a mellbimbóját, miközben a másik kezével továbbra is lelkesen nyomkodta, csavargatta a másikat, a lány felsikkantott.
Damon erre abbahagyta az édes kínzást, és egyik kezével Elena oldalát simogatva a lány mellé könyökölt az ágyon, belenézve a csillogó, vágyakozó szemekbe.
- Ah-ah! – rázta meg enyhe mosollyal a fejét a fiú, és lehajolva rövid csókot nyomott Elena ajkaira, mert nem tudta megállni. De gyorsan elszakította magát, és így szólt:
- Most jön a lényeg. Nem szabad sikoltoznod vagy nyögdécselned. Pontosabban szabad, sőt, kell is, de csakis a történelmet! – adta elő ötletét vigyorogva a srác.
- Várjunk csak! Szóval most azt akarod, hogy szex közben tanuljak törit? – nézett fel zavarodottan Elena.
- Eltaláltad. Én kérdezek, és te válaszolsz. Ha rossz a válasz, kevesebb élvezet. Ha jó a válasz, természetesen csak még több élvezet. Mindenképpen jól járunk, én legalábbis. És végeredményben te is – magyarázta Damon, és látszott, hogy roppant elégedett magával.
- Mindennek a tetejében pedig, ha a féltékenykedő, kíváncsi öcsémet is ide enné a fene az ajtónk elé, nem tehet szemrehányást. Hiszen mi csak felkészülünk az érettségidre – villantott egy ezer wattos mosolyt Elenára a fiú, és próbált ártatlan fejet vágni. Sikertelenül.
A lány nevetve csóválta a fejét, majd Damon ajkaira vetette magát.
- Zseni vagy – suttogta szenvedélyesen a másik szájába. – Bár megjegyezném, nem lesz könnyű dolgom – húzta el a száját, de nem tudott nem örülni az ötletnek. Ha ez nem jön be, akkor semmi sem.

Így Damon visszatért Elena testének a nyelvével való feltérképezéséhez, a hasán folytatva a nedves nyomvonalat. Mikor a lány lábai közé feküdt, egyik kezével a csípőjébe markolva, és orrát lágyan végighúzta a selymes bőrön, közvetlen a szeméremszőrzet fölött, Elena automatikusan széjjelebb tárta lábait, megfeszülve a várakozástól, hogy a fiú nyelve végre ott is megérintse. Ám erre még várnia kellett…
- Magellán kísérlete a Föld körbehajózására – dobta fel a labdát Damon, mire Elena csalódottan felnyögött. A fiú kissé megszorította a csípőjét, a lány pedig erősen kutatott az emlékezetében.
- Mmmm… 1519-től 1521-ig. Még a visszatérés előtt meghalt a Fülöp-szigeteken – hadarta kelletlenül Elena, de azért örült, hogy a fiú nem túl nehéz kérdéssel indított. Damon elégedetten bólintott, és belefúrta orrát a lány szeméremszőrzetébe. Kéjesen beszívta barátnője élvezetének –főleg vámpír képességekkel - jól érezhető szagát, majd orrhegyével finoman megbökdöste a csiklóját, de a nyelvét egyelőre nem volt hajlandó használni.
Mivel az előző kérdést nevetségesen könnyűnek tartotta, visszafogta magát, és nem esett azonnal neki a lány nedvességének. Inkább egy szintén bemelegítő jellegű kérdésen gondolkodott, lehetőleg hasonló témában, hiszen később is ráér még összekavarni a lányt.
- Navigation Act, azaz Hajózási törvény – lehelte bele a dús, barna szőrzetbe, mire a lány megrándult, és igyekezett felidézni valami reális évszámot. Kifejezetten nehezére esett a gondolkodás így. hogy Damon a lábai között hevert, szájával alig egy centire érzékeny csiklójától.
- Nem tudom – nyögte. – Tizenhetedik század – válaszolta végül, mert ebben aránylag biztos volt.
- Nem vagy túl pontos – mosolygott a fiú gúnyosan, majd nyelve hegyével óvatosan körbecirógatta a csiklót, de szándékosan nem ért hozzá. – Így én sem lehetek az... – motyogta tettetett csalódottsággal.
Még kétszer bejárta nyelvével ezt az utat, míg Elena nem bírta tovább, szinte sajgott a csiklója, Damon érintéséért sóvárogva. Úgy érezte, megőrül a finom kínzástól.
- Kérdezz mást! – könyörgött, mert tudta, hogy csak egy újabb jó válasszal érheti el, hogy a fiú továbbmenjen.
- A Navigation Act mellesleg 1651 – oktatta Damon, majd gyorsan adta is fel a következő kérdést, hiszen ő is vágyott már rá, hogy megcsókolhassa végre a lány nedvességét. – Lássunk egy könnyűt – motyogta. – Amerikai függetlenségi nyilatkozat.
- 1776 – vágta rá Elena, és bár biztos volt benne, hogy normál esetben is tudta volna az évszámot, azért meglepte, hogy gondolkodás nélkül csúszott ki a száján. Lehet, hogy tényleg hatásos ez a módszer?
És úgy tűnik, valóban jól válaszolt, mert Damon szája a következő pillanatban végre megtalálta csiklóját, és érdes nyelvével nyalogatni kezdte az érzékeny pontot Elena lábai közt, kéjesen nyögve hozzá. Majd visszafogta a hangokat, amik mélyen a torkából törtek elő, hiszen nem akarta, hogy rajta bukjon el az egész játék. Így igyekezett hangtalanul nyalni-falni a lány nedves, kemény kis gombocskáját, majd szájába kapva szopogatni kezdte azt, mire Elena megint nyögni kezdett.
Ekkor ismét megállt, és apró csókot nyomott a csiklóra, amíg kitalálta az újabb kérdést. Úgy döntött, elég, ha az első ’ gyakorlás ’ alkalmával csak az alap évszámokat veszik át, hogy belerázódjanak, hogy is megy ez. Majd később jöhetnek a nehezebbek, ha a lány már ráérzett. Előttük az egész éjszaka…
- Az USA alkotmánya – lehelte Damon alig hallhatóan. Mikor a lány nem válaszolt semmit, finoman megharapta, ezzel még nehezebbé téve számára a gondolkodást.
- Nem tudooom – nyögte elkínzottan, ködös aggyal a lány.
- Nem haladsz túl jól – motyogta fejcsóválva a fiú. – Szedd össze magad, Elena! – szólt rá. Nem akart megtagadni tőle semmit, viszont ezzel párhuzamosan ott munkált benne a vágy, hogy segítsen a lánynak elérni a céljait. Amely kategóriába jelenleg a minél jobb töri érettségi beletartozott. Bár ott volt még az alternatíva, hogy manipulálja az eredményt egy szimpla igézéssel, tudta, hogy Elena önerőből szeretne teljesíteni. Így kegyetlennek kell lennie.
- 1787 – válaszolta végül a lány egy félpercnyi töprengés után. Valójában nagyon nehezére esett bármi másra gondolni, mint Damon csodás ajkaira a szemérmén. Próbálkozott felidézni az évszámokat, hiszen ezeket tényleg tudta normál esetben, ám a fiú nem könnyítette meg a dolgát. Ilyen helyzetben sokszor még csak nem is tudott összefüggően gondolkodni. Nem volt más, csak Damon, ő, és a gyönyör.
- Látod, hogy tudod te – biccentett elégedetten a fiú. Jutalomból visszatért Elena csiklójához, majd rövidesen áttért a hüvelyére is. Kidugta nyelvét, és mélyen belemártotta a lány forró nedvességébe, összehúzódásra késztetve a szűk hüvelyt. Hörögve vetette magát az édes kehelybe, elveszve a lány vágyának, élvezetének ízében. Most akár nyöghetett, vagy sikíthatott is volna Elena, Damon valószínűleg képtelen lett volna abbahagyni.
Mélyen, vadul nyaldosta a lányt, egyre közelebb taszítva az orgazmushoz. Egy pillanatra bevillant az agyába, hogy kéne még egyet kérdezni tőle előtte, de a következő pillanatban már csak a tiszta élvezet maradt, és a vágy, hogy örömet nyújtson a lánynak. A vágy, hogy érezze, amint a selymes hüvely összeszorul a nyelve körül Elena orgazmusának hatására.
Ekkor a lány valóban elélvezett, ajkába harapva, hogy ne sikoltson a határtalan élvezettől. Teljesen elengedte magát, ahogy a barátja nyelvén olvadozva elveszett a kielégülés hullámai között. Teste egészében remegett, hüvelye megfeszülésével jelezte a fiú számára is, hogy Elena a csúcsra ért. Damon addig kényeztette nyelvével a lány szemérmét, míg az orgazmus utóremegései is elültek, sőt még tovább. Ám mikor már túlérzékennyé vált Elena csiklója, a fiú felemelte fejét, és kéjesen lenyalta ajkáról barátnője csillogó nedveit.

Damon feljebb tolta magát az ágyon, Elena mellé feküdt a könyökére támaszkodva, míg másik kezével gyengéden cirógatta fel-le a lány oldalát, apró köröket rajzolt a hasára, majd vissza az oldalára. Addig folytatta ezt a tevékenységet, míg Elena, aki eddig csak nézte őt túláradó szerelemmel, hálával, elkapta a csuklóját, és kissé meglökve a hátára fordította a fiút, majd föléje magasodva megcsókolta, haja összefüggő sátrat képezett Damon feje felett, aki hagyta, hogy most a lány irányítson, és élvezte a helyzetet.
Hosszas csókcsatába bonyolódtak, amit végül a fiú szakított meg, kénytelen-kelletlen, hogy újabb kérdést tehessen fel. Eldöntötte, hogy a mostani alkalommal kicsit jobban belemerészkedik az anyagba, hiszen a maradék két és fél napjuk végére igazi történelmi zsenit akart faragni a lányból.
- Pearl Harbor. Napra pontosan! – figyelmeztette Elenát, hogy most csak tökéletes választ fogad el. Aki nem is okozott csalódást, mert lélekben már felkészült a kérdések inváziójára.
- 1941. december 7. – válaszolta engedelmesen, halvány mosollyal ajkán.
Damon erre elismerően biccentett, majd egy pillanatra a távolba meredt a tekintete, és Elena megsejtette, hogy most gondolatban éppen visszaugrik az időben.
- Te is ott voltál? – érdeklődött kíváncsian a lány, mert noha furcsának hatott a kérdés, tudta, hogy egyáltalán nincs kizárva a lehetőség. És ez megmagyarázta volna a fiúra hirtelen rátörő nosztalgikus hangulatot is.
- Ühüm – morogta Damon néhány másodperces csönd után, még mindig gondolataiba mélyedve. Majd kissé megrázta fejét, hogy elűzze a nemkívánatos emlékeket, és belenézett Elena szerelemtől és gyengédségtől csillogó szemeibe, mintegy megnyugtatást keresve, ami elűzheti a lelkébe költözött fájdalmat. Tekintetéből szomorú veszteség sugárzott, a lány pedig aggódva simogatta meg Damon homlokán a ráncokat, mert soha nem látta még ilyen letargikusnak szerelmét.
Ám szerencsére hamar eltűnt az a félelmetesen búskomor hangulat a fiúból, és csak az őszinte szerelem és hála maradt. Lehajolt Elenához, és pillekönnyű csókot lehelt az ajkaira, majd beszélni kezdett.
- Háború! – ejtette ki a száján, mint valami szitkot, nyitva hagyva a gondolatmenetet. - Az a rengeteg halálsikoly és vér. A barátaid az egyik pillanatban még önfeledten nevetnek rád, mintha soha semmi nem árthatna nekik, a következő másodpercben pedig becsapódik egy bomba, eldördül egy fegyver, és szinte nincs is idejük felfogni, hogy vége a nyamvadt kis életüknek. Az álmaik, az emlékeik, a jövőjük, mindez elveszett, és kitörlődnek a történelemből. Nem marad más belőlük, csak egy oszlásnak induló hulla egy tömegsírban, és ez még a jobbik eset – dőltek belőle a szavak, ahogy akarata ellenére igyekezett könnyíteni a szívét nyomó terhen. Elena ezalatt figyelmesen, megilletődve hallgatta, és megnyugtatóan simogatta a haját, amit Damon valószínűleg szinte észre sem vett.
- Minden pillanatban ott volt a lehetőség, hogy a következő tetted egyben az utolsó is lesz, mégsem voltunk hajlandóak tudomásul venni. Talán mert akkor a harci kedv is kiveszett volna belőlünk, és mint a vágóhídra hajtott barmok, megadtuk volna magunkat a végzetnek, és esztelenül eldobjuk az életünket. Soha nem ismertük volna be, hogy félünk, azonban gyakorlatilag állandóan remegtünk a rettegéstől. Komolyan ott volt az esély, hogy ha valahogyan túléled az egész háborút, csak egy használhatatlan idegroncs marad belőled – csóválta fejét a fiú, és hangjának szokatlanul komoly csengése ráébresztette Elenát, hogy bár nem mutatja, Damon rengeteg szenvedést élt át hosszú élete során, csupán igyekszik minél ritkábban gondolni rájuk. És valószínűleg nem nagyon beszél róla, sőt, a lány sejtette, hogy a srác még senkinek nem engedett ilyen mély betekintést a lelkébe. Mégis, Elenának mintha jól esett volna kitárulkoznia, amit az érintett is megérzett, és végtelenül hálás volt érte.
- De persze nem csak nyomorúság volt az élet akkoriban, hiába jutott abból több. Például azóta sem nagyon tapasztaltam olyan erős bajtársiasságot, ami akkor szövődött a férfiak közt. Lehetett szőke vagy barna, testes vagy vézna, idősebb vagy szinte még gyerek, a testvéreddé vált – magyarázta, immár kicsit visszatérve a jelenbe Damon, és halvány mosolyt küldött Elena felé. – Vagy a tankok. Azok voltak ám a csodásak! Feltéve persze, hogy nem épp az életedet kellett féltened tőlük. Zseniális járgányok, csupa izgalmas alkatrész, modern tudomány. Az emberiség találmányainak egyik legnagyobbika – kezdett áradozni, amivel ha lehet, még jobban meglepte a lányt.
- Micsoda? Te szeretted a tankokat? – ámuldozott Elena, miközben örült, hogy a fiú szeme immár inkább lelkesen, mint fájdalmasan csillog.
- Bizony ám! Egy időben képes voltam órákat beszélgetni róluk, sőt, abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy néhány fejlesztő tudós eredeti terveit is tanulmányozhattam – bólintott átszellemülten Damon. – Nem gondoltad volna, mi? – kacsintott le Elenára, aki erre csak a fejét rázta.
- Én azt hittem, a férfiak inkább a vonatokra meg autókra buktak akkoriban. Illetve buknak még most is. Jeremy például kiskorában a gőzmozdonyok megszállottja volt – mosolyodott el a lány a kedves emlékek hatására.
- Igen, Stefant is jobban érdekelték a mozdonyok – értett egyet Damon. – De mikor még nem voltak tankok, engem akkor is inkább a kocsik vonzottak. Nos, ez a szenvedélyem máig nem múlt el, elég csak ránézned az autómra – vigyorgott büszkén a fiú, majd folytatta. – Azonban a harckocsik megjelenésével egy egészen új fejezet kezdődött a hadászatban. Nemhogy akkor az volt a leghatékonyabb szárazföldi eszköz, még ma is annak számít. Hiába a sok modern tudós, nem tudnak olyat kitalálni, ami gyakorlatban is ütőképesebb lenne egy csapatnyi tanknál – kezdett bele újra az áradozásba Damon, de aztán észbe kapott és inkább így szólt: - Na de majd máskor mesélek róluk. Most tanulnod kell!
- De hiszen ez is a történelem része – tiltakozott Elena, aki meglepődve tapasztalta, hogy érdekli, amit barátja mesél. Bár a tény az tény, nem valószínű, hogy az érettségin ilyeneket fognak kérdezni.
- Szóval, vissza az anyaghoz. A Római Birodalom bukása? – kanyarodott a fiú a tételek egyikéhez, miközben ajkaival simogatni kezdte Elena kulcscsontját, kezeivel pedig elindult lefelé az oldala mentén.
- 476 – vágta rá a lány, észrevéve, hogy már nem csak az USA történelme van terítéken. A helyes és gyors válaszért jutalmat is kapott, ugyanis Damon két ujja utat talált a hüvelyébe, ami már nedvesen várta, és most még síkosabb lett tőle.
- XIV. Lajos, a Napkirály halála – érkezett rögtön a következő kérdés.
- Hmm – morogta a lány, nekidörgölőzve csípőjével a fiú kezének. – Valami 1710es évek talán…
- Pontosabban? – suttogta Damon, és hüvelykujja rátalált Elena csiklójára, de nem kezdte el mozgatni, csupán finom nyomást gyakorolt vele az érzékeny pontra.
- 1717? – próbálkozott a lány.
- Bííp, téves – válaszolta a srác, és büntetésből továbbra sem mozdította meg az ujját. – 1715-ben halt meg – javította ki, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve megkérdezte:
- Szóval, mikor adták ki a Hajózási törvényt?
- 1651-ben – érkezett az immár helyes megoldás, noha nemrég a lány még nem tudta ezt az évszámot. Így Damon elégedetten kezdte kényeztetni Elena csiklóját, miközben a következő kérdést igyekezett kigondolni.
- Ki alapította meg az anglikán egyházat? – döntött végül úgy, hogy nem csak évszámokat fog kérdezni.
- VIII. Henrik – mosolyodott el a lány, hiszen a kérdéses személy egyike volt azon keveseknek, akikről szívesen tanult. Hogy Damon tudta ezt, vagy véletlenül esett erre a választása, azt nem tudta, mindenesetre jól jött ki.
- Igen, és hány felesége volt? – faggatta tovább a fiú, és ekkor Elena már sejtette, hogy direkt kötöttek ki ennél a témánál.
- Hat, és még a nevüket is tudom, sorban – válaszolta a lány cseppnyi büszkeséggel a hangjában.
- Nosza, sorold fel őket! – adta vissza a labdát Damon. – És ha sikerül hibátlanul, akkor egy időre békén hagylak – ajánlotta fel.
- Aragóniai Katalin, Anna Boleyn, Jane Seymour, Cleves-i Anna, Catherine Howard és Catherine Parr. – sorolta engedelmesen, csak most döbbenve rá, hogy az utolsó kettőt történetesen Katherine-nek hívták.
Nos, tényleg kifogástalan a lista, és ezt a fiú is belátta, így egy pillanat alatt kicserélte Elena lába közt munkálkodó ujjait kőkemény férfiasságára, amely mintha már időtlen idők óta várta volna ezt a pillanatot.
Lassan, mélyen a lányba ereszkedett, és egy percig nem mozdult, csak átkarolta Elenát, aki kezét-lábát köré fonva szorította őt magához, és elmerültek egymás szerelemmel és vággyal telt pillantásában.
Majd Damon szép nyugodtan, végtelen gyengédséggel mozogni kezdett, szinte simogatva hímtagjával a lány hüvelyének falát. Elena remegett, a fiú hajába túrt, és apró csókokkal hintette be annak mellkasát, miközben mindketten közeledtek a csúcshoz, kiélvezve az oda vezető útnak minden másodpercét.

Alig pár perc múlva Damon érezte, hogy a lányt magával ragadja az orgazmus, így ajkaira tapasztotta a száját, hogy elnyelje Elena vággyal telt nyögéseit, valamint hogy tovább növelje a gyönyörét.
Mikor a lány kielégülten, csodálattól csillogó szemekkel felpillantott rá, a srác is hamarosan elment, forró magját hosszasan ürítve a szűk hüvelybe, s szemét lehunyva adta át magát a kielégülés hullámainak, majd fáradtan Elena mellé heveredett.
 Szerelmesen pillantott fel a csapzott hajú, gyönyörű lányra, óvatosan végigsimított csóktól duzzadt ajkain, majd a mellkasára hajtva fejét ellazult, és csak élvezte a pillanatot, amelyben nem volt más, csak az előbb átélt csodálatos szeretkezés emléke, Elena szívdobogásának hangja a fülében, illatának aromája az orrában, érintése a bőrén, ujjai a hajában.
Már majdnem elbóbiskolt, mikor eszébe jutott, hogy bizony még elég hosszú történelemanyagot kell átvenniük. Erre elmosolyodott, majd fejét felemelve elkapta a lány pillantását, és így szólt:
- Azt hiszem, ideje egy újabb körnek. Rengeteg információt kell még megtanítanom neked, az idő pedig rohamosan fogy.
- Ezt értsem úgy, hogy az elkövetkezendő két és fél napot ágyban töltjük? – érdeklődött kedvesen Elena, és látszott, hogy cseppet sincs ellenére a gondolat.
- Értsd úgy, hogy eltökélt célom annyi anyagot belédszexelni, hogy lehetőleg 100%-os eredménnyel zárd az érettségit – vigyorgott lustán Damon, majd újabb csókot indítványozott, elindulva ezzel a történelemtanulás rögös, nehézkes, de biztos útján.

Íme a kis kitekintésem (,amit elengedhetetlennek éreztem megosztani veletek), remélem, elnyerte a tetszéseteket! Megjegyzéseknek nagyon örülnék vele kapcsolatosan!
Nem mellesleg ez az első olyan bejegyzés, amit egyedül én szerkesztek meg, ugyanis eddig inkább szegény HexiTVDre hagytam a piszkos munkát, aki nem mert panaszkodni... Köszi, ha végigolvastátok! :)

Sunday, April 21, 2013

2x09 A vadász

Korhatár: 18
Figyelmeztetés: Erotikus tartalom
Jegyzet: Újabb fordulóponthoz érkeztünk a történetünk előremenetele kapcsán, így, habár az elején még csak gyülekeznek a fellegek, hamarosan kitör a vihar. De előtte engedtem a Delena-szívemnek és írtam nektek egy tőlem roppant szokatlan jelenetet, ami remélem, ennek ellenére tetszeni fog. Szóval, öveket becsatolni: Kezdődjön a show!


IX. fejezet - A vadász


Damon és Elena őrült módjára tömték magukba a tortillát, igyekezve minél hamarabb kijutni az étteremből, bár ez nem volt könnyű feladat, tekintettel arra, hogy Elena korábbi előadása óta még mindig rengetegen bámulták őket. Amint befejezték, Damon a számla végösszegének nagyjából a háromszorosát hagyta az asztalon, majd villámgyorsan megragadta Elena kezét és kisiettek a kerthelyiségből. Kiérve Damon rögtön ház falának nyomta Elenát, ajkaival szorosan foglyul ejtve az övét, és egy hosszú, szenvedélyes csókcsatába kezdek. Mindketten olyan vadító éhséget éreztek a másik iránt, amit lehetetlen volt puszta csókokkal csillapítani, ők annál jóval többre vágytak. Égető vágyat érezve a fiú bőrének érintéséért, Elena egy egyszerű mozdulattal feltépte az inget, amit viselt, szanaszét repítve ezzel annak gombjait. Elégedetten vette szemügyre az elé táruló látványt, ami csak fokozta benne dolgozó vágyat, s újból megcsókolta Damont, egy fikarcnyit sem veszítve az édes hevességből, és közben kezei bejárták szerelme izmos mellkasát. Damon csak nagyon nehezen tudta leküzdeni az ösztönt, hogy nekipréselje a falnak a lányt, és ott helyben magáévá tegye, de végül sikerült ennyit kinyögnie:
- Hotel. Ágy. Most. - Elena ezt hallva sietve bólintott, majd vámpírsebességüket kihasználva a másodperc törtrésze alatt eljutottak a szállodáig, az ablakon keresztül közelítve meg a szobájukat. Egy szempillantás alatt már az ágyon voltak: Elena lenyomta Damont a párnák közé és a hasán ülve csókolta tovább, kezei közé véve a srác arcát. Miközben nyelveik szövevényes táncban egyesültek, addig a két vámpír villámgyorsan megszabadult immár fölöslegessé vált ruháiktól. Nem akartak mást, csak érezni egymást az összes létező módon, összekapcsolva lángoló testüket és elködösülő elméjüket. Most sem idő, sem lehetőség nem volt, hogy lassan és gyengéden vegyék a dolgokat. Ez most sokkal inkább a szenvedélyről, a vágyról és a soha ki nem mondott ígéretekről szólt. Damon rögtön hozzálátott az előjáték felmelegítéséhez, azaz a lány édes kínzásához, aki semmi mást nem akart, csak őt, a lehető legintimebb módon. A fiú azonban ezt kicsit máshogy képzelte el, lévén imádta, ha a barátnője könyörög, így egyre csak folytatta a harapdálást, csókolgatást Elena testének különböző pontjain.
- Kérlek - nyögte Elena két vággyal túlfűtött sóhajtás között.
- Mit? - vigyorgott Damon, aki eközben Elena hasát csókolta, még inkább remegésre késztetve őt.
- Kellesz. Most.
- Mmmmm - csóválta a fejét Damon. - Ez nem valami meggyőző - tette hozzá, majd egy gyors mozdulattal belehatolt ujjai segítségével. Elena felsikoltott, kezdve elveszíteni a kontrollt.
- Damon...könyörgök.. - próbálkozott újra, nehezen préselve a szavakat.
- Nem elég jó - felelte Damon, egy harmadik ujját is bevonva a munkába, amivel egy újabb sikoltást eredményezett.
- Damon Salvatore, ha most azonnal nem érezlek magamban, esküszöm, hogy soha többet nem fekszem le veled! - fenyegetőzött Elena, visszatartva az előkívánkozó üvöltést. Több se kellett Damonnek, aki nagyon a szívére vette a fenyegetést, és egy szempillantás múlva teljesítette a kérését, elég gyorsan, szinte brutális erővel beléhatolva, jó mélyen elmerülve benne. Elena elégedetten sóhajtott fel, lábait barátja dereka köré kulcsolva. Damon közben még jobban felgyorsította a mozgását, tudva, hogy nem fognak sokáig tartani. És valóban: Elena egy velőtrázó sikoltással elélvezett, körmeit Damon hátába vájva, aki pillanatokkal később követte, a lány nevét hörögve.
- Sajnálom, hogy ez ilyen vad volt - szólalt meg Damon, mikor pár perccel később immár egymás karjaiban feküdtek, még mindig szaporán véve a levegőt. - Csak egyszerűen túlságosan... - Elena azonban elhallgattatta, mutatóujját az ajkaira illesztve.
- Tökéletes volt - nyugtatta meg mosolyogva a lány. - Különben is, előttünk az egész éjszaka! - Damon megengedett magának egy elégedett félmosolyt.
- Szóval akkor hajlandó vagy ezentúl még bármire is velem?
- De még mennyire! - vágta rá Elena, s a csók, amit kezdeményezett, egy újabb szenvedélyes éjszaka megnyitásává vált.

XOXO

Amikor Stefan és Connor elbúcsúzott egymástól, a vadász már készen állt. Egész fegyverarzenálja, amelynek ékessége a Stefantól beszerzett fehér tölgy karó volt, összepakolva várt autója csomagtartójában.
- Két napot kérek - közölte Connor. - Ha késel, az nem lesz annyira feltűnő. Különben pedig minden úgy fog történni, ahogy mondtam.
- Rendben van - bólintott Stefan. - Csak a lánynak ne essen bántódása.
- Azt nem ígérem meg. Viszont meg nem ölöm, arra a szavamat adom.
- Legyen - sóhajtott a vámpír.
- Most viszont megyek. Vár rám egy csapat meggyilkolásra váró vámpír. - Stefan komoran figyelte, ahogy a vadász bepattan a kocsijába, és otthagyja őt. Elégedettség töltötte el, amikor realizálódott benne, mennyire nem érzett semmi a többiek sorsa hallatán. A bátyja és "barátai" feltehető halála egy kicsit sem mozgatta meg, mindössze annyi számított neki, hogy Elena nemsokára az övé lesz. Ez pedig megért minden áldozatot.

Eközben Connor elindult a célja felé, mely nem volt más, mint kiirtani a virginiai kisváros egész természetfeletti populációját. Terve tökéletesen ki volt dolgozva, pontosan ki volt számítva, felkészülve minden eshetőségre...Már alig várta, hogy szembenézzen velük, alig várta, hogy újabb szörnyetegek vére tapadjon a kezére, hogy hallja halálsikolyukat, a félelmet a szemükben. Ezek azok a pillanatok, amelyekért úgy érezte, érdemes élnie. Könyörtelen gyilkos volt, belátta, de mindezt a nagyobb jó, az emberek biztonságos életéért tette. Nem akart hős vagy megmentő lenni, megelégedett ő gyilkos státuszával...nem akart más lenni, mint egy úttörő, egy követ, aki véghezviszi mindazt, ami rászabott az élet, vagy valaki, aki még az életnél is hatalmasabb.
Ilyen és efféle gondolatok foglalkoztatták, amikor megcsörrent a mobilja. Megnyomta a kihangosítót, majd felvette.
- Jordan.
- Elindultál már? - szólalt meg egy eltorzított, gépszerű hang.
- El.
- Helyes. Nagyon remélem, ütős tervet készítettél, ugyanis nekem elhiheted, ezeket nem fogod olyan könnyen legyőzni.
- Megnyugodhat, tökéletesen felkészültem - felelte Connor. - A hibridek becserkészésére külön fegyverem van.
- Helyes. Most minden erődre szükséged lesz, Jordan - tette hozzá a hang. - Pláne, hogy egyedül leszel.
- Nem kell engem félteni, máskülönben, ugyan nem bízom Stefan Salvatore-ban, tudom, hogy nem fog elárulni. Engem nem. Viszont éppen az lehet a legerősebb fegyverem, hogy senki nem számít arra, hogy Stefan képes lesz elárulni őket. És ha valamivel, váratlan dolgokkal térde lehet kényszeríteni az összes nyomorult szörnyeteget.
- Valóban megkíméled a hasonmást?
- Egy ideig mindenképpen, de nem tartom sokáig életben. Mindössze azért lesz rá szükségem, hogy mindezek után csapdába csaljam a kisebbik Salvatore-t. Ha foglyul ejtem a Gilbert lányt, ő érte fog jönni, egyenest belesétálva a csapdába - magyarázta a vadász. - Akkor pedig mindkettővel végzek.
- Figyelemre méltó. Remélem ehhez hasonló logikával építetted föl Mysic Falls megtámadásának tervét is.
- Maradjunk annyiban, hogy a csalik felhasználása itt is fontos szerepet játszik majd.
- És kik lesznek ezek a csalik? - tudakolta kíváncsian a hang.
- Kettő is lesz - válaszolta Connor, ördögien elmosolyodva. - Tyler Lockwood és Elena Gilbert.
- Nem hangzik rosszul - nyugtázta elégedetten a hívó. - Ellenben nem akarom megtudni, hogy elrontod. A pajzs működésbe lépett, így az előny a te oldaladon áll.
- Ezzel tisztában vagyok. Mester. Megígérem, többet nem lesz gondja egyikkel sem. Megölöm az összeset.
- Tégy úgy - búcsúzott a hang, majd a hívás megszakadt.

XOXO

3 nappal később...

Jenna idegesen bámulta tükörképét, kényszeredetten rángatva a ruháját. Valahogy sehogy sem tetszett magának, akármit is csinált. Így talált rá Jeremy.
- Hát te meg hová készülsz? - érdeklődött, elismerően végigmérve nagynénjét.
- A Grillbe - felelte Jenna, elfintorítva az arcát tükörképe láttán.
- És oda mióta kell így kiöltözni? - faggatta tovább a fiú, de látva Jenna gyilkos pillantását, átfogalmazta a kérdését. - Oké, akkor kivel találkozol?
- Logannal - bökte ki végül a nő. Jeremy még csak meg sem próbát úgy tenni, mint aki meglepődött.
- Sejtettem. Hát, akkor érezzétek jól magatokat, gondolom.
- Tartok tőle, hogy nem fogom túl jól érezni magam, ugyanis nincs semmi normális ruhám - sóhajtott Jenna, reménytelenül pillantva az ágyán heverő ruharengetegre. - És sajnos ebben te nem tudsz kisegíteni.
- Miért nem veszel valamit kölcsön Elenától? Van egy tök csinos fekete ruhája, szerintem jól állna neked.
- Á, nem akarom elvenni Elena ruháit.
- Amiről nem tud, az nem fáj neki - vont vállat Jeremy. - Máskülönben pedig biztos szívesen kölcsönadná. Na, mire vársz? Legalább próbáld fel!
- Legyen - egyezett bele Jenna, majd átment Elena szobájába és előkereste a Jeremy által említett ruhát, ami nem mellesleg gyönyörű volt. Puha, finom anyagból készült, divatos fazonja volt, ráadásul még a mérete is passzolt.
- Jer! - kiáltotta, mire unokaöccse néhány másodperc múlva ismét megjelent az ajtóban. - Véleményt kérek!
- Nem rossz, sőt. Garantáltan tetszeni fogsz neki.
- Gondolod?
- Aha. Csak vigyázz a ruhára...Elena Damontől kapta.
- Persze, persze - ígérte Jenna. - Csak ne szólj neki, jó? - Jeremy szabadkozva felemelte a kezeit, majd visszament a szobájába, Jenna pedig várta, hogy Logan felvegye. Nemsokára meg is érkezett, bár ő egyáltalán nem volt annyira kiöltözve, mint Jenna. Egy egy rövid ujjú, világoskék inget viselt, melynek felső három gombját nem gombolta be. Hozzá felvett egy mélykék, vékony nyakkendőt, amit elég lazán kötött meg. Ehhez pedig egy sötét, szűk szabású farmert viselt. Tökéletesen festett, sőt, az összképet még növelte az arcán ülő pimasz vigyor.
- Szia - köszönt, alaposan végigmérve Jennát. - Gyönyörű vagy. Kicsit lelkifurdalásom van, hogy én nem bírtam valami rendeset felvenni.
- Pont jó vagy így - ellenkezett Jenna, hosszan legeltetve rajta szemét, mielőtt a szemébe nézett volna.
- Hát, ha neked jó, nekem jó - mosolygott Logan. Majd kezének egy mozdulatával jelezte Jennának, hogy menjen előre.
Kezdetben csendben sétáltak egymás mellett, azon gondolkodva, miről is beszéljenek. Végül Jenna vetett véget a hallgatásnak.
- Nem furcsa egyedül lakni abban a nagy házban? - Logan meglepődött a kérdésen, de készségesen válaszolt.
- Engem nem zavar. Nincs bajom a magánnyal. Meg aztán örülök neki, hogy Damon elvisel.
- Régóta vagytok barátok?
- Nagyjából huszonöt éve ismerem - töprengett Logan. - Alapból rendes fazon, csak hát...neki is voltak hullámvölgyei.
- Ami azt illeti, szerintem eléggé megváltozott - viszonozta Jenna.
- Az biztos. Sosem láttam boldognak azelőtt. Mindig is élvezte az életet, tudta, mivel lehet nőket levenni a lábukról, de boldog valahogy sosem volt. Először nagyon furcsa volt őt ilyennek látni, azonban Elena és ő..nem csodálom, hogy ilyen boldogok. Nagyon szoros kötelék van köztük.
- Nem mindennapi - értett egyet a nő. - És őszintén szólva irigylem is őt ezért.
- Elenát? - kérdezett vissza Logan. - Ugyan miért?
- Nem csak azért, mert gyönyörű és annyira jó ember, hanem azért, amit magáénak tudhat. Ilyen szerelem, mint az övék, nincs túl sok a világban - magyarázta Jenna.
- Fölösleges irigyelned őt. Rólad ugyanezeket el ehet mondani: nemcsak gyönyörű vagy, hanem kedves, jóságos, vicces...Mi kell még?
- Te tényleg így gondolod? - tudakolta Jenna, megállva menet közben.
- Igen - bólintott Logan komolyan. Egy hosszú percig csak néztek egymásra, majd mindketten elkezdtek közelebb hajolni egymáshoz, éppen csak annyira, hogy ajkaik találkozzanak....
A romantikus pillanatnak Jenna telefonjának csörgése vetett véget, aki sóhajtott, bocsánatkérően pillantva Loganre. Ő elmosolyodott, kicsit hátrébb húzódva, de még mindig elég közel voltak egymáshoz.
- Szia Caroline - szólt bele a telefonjába Jenna, de tovább nem jutott, ugyanis Caroline ideges hadarása félbeszakította. - Micsoda? Várj, Caroline, lassíts... Hol? De hát... Oké, értem...persze. Majd én felhívom. Te addig...te addig nyugodj le, oké? Nem lesz semmi baj. Mindjárt odamegyünk.
- Mi történt? - érdeklődött Logan, gyanakodva ráncolva a homlokát.
- Caroline volt az. Tyler Lockwood eltűnt, és Care biztosra tudja, hogy elrabolták.
- Nem tudja ki lehetett?
- De igen. Látott egy férfit. Most felhívom Elenát, aztán megígértem neki, hogy odamegyünk Mind a ketten.
- Hát persze - nyugtázta Logan, figyelve, ahogy Jenna beüti Elena számát.

XOXO

Rio de Janeiroban éppen ment le a nap. Damon és Elena kéz a kézben sétált a Copacabana homokján, mindenféléről beszélgetve. A vakáció addig tökéletes volt, amit mindketten nagyon élveztek.
- Nagyon csendes vagy - jegyezte meg Damon barátnője arcát fürkészve.
- Csak gondolkodtam.
- Miről?
- Rólunk, a többiekről, a jövőről...mindenről.
- És elszomorított valami?
- Nem, csak eszembe jutottak a szüleim - magyarázta Elena. - Belém nyílalt, hogy nem lehettek ott, amikor leérettségizem, nem ismerhettek meg téged, nem lehetnek majd ott az esküvőmön sem...
- Hát, ha ez vigasztal, nem hiszem, hogy a szüleid túlságosan örültek volna nekem - jegyezte meg Damon. - Nem vagyok az anyós-imádó stílusú pasas.
- Nem is kellett volna annak lenned, hogy kedveljenek.
- Persze, apád bizonyára hátba veregetett volna, ha megtudja, hogy mi is vagyok voltaképpen.
- Egyrészt, nem kellett volna megtudniuk. Másrészt pedig, elfogadtak volna, mert tudják, hogy boldoggá teszel. Nekik pedig mindig az volt legfontosabb, hogy Jeremy és én boldogok legyünk. - Damon hümmögött valamit, de nem adott érdemleges választ. Ismét csendben folytatták a sétát, de ezúttal nem sokáig, ugyanis Damon egy hirtelen ötlettől vezérelve felkapta Elenát, és átvetette a vállán, mint egy zsákot.
- Hé, Damon, mit művelsz? Azonnal tegyél le! - követelte Elena, öklével barátja hátát ütögetve, akinek azonban esze ágában sem volt engedelmeskedni, hanem elindult vele a víz felé. - Hallod, Damon?! Tegyél le! Damon! Hová viszel?
- Majd meglátod - válaszolta vigyorogva Damon, belépve az óceánba.
- Damon Salvatore, most azonnal tegyél le, hallod? - kiabálta Elena, de nem tudta palástolni hangjában a nevetést.
- Te akartad - vont vállat Damon, majd hirtelen elengedte a lányt, aki egyenesen belezuhant a tengerbe.
- Hé! - kiáltotta, amint feljött a víz alól, természetesen csuromvizesen. - Most mindenem elázott!
- Hát, az emberrel ez történik, ha vizes lesz - vigyorgott Damon, mire Elena egy szempillantás alatt ráugrott, figyelmen kívül hagyva, hogy vámpírsebességet használt, és belökte őt is a vízbe. Damon fújtatva jött fel, kiköpve vagy fél liter vizet.
- Ez aljas volt! - jelentette ki, majd lelocsolta Elenát, aki sikítva menekült el a hullámáradat elől. Ekkor hallotta meg a telefonja csörgését, amire Damon is figyelmes lett. - Csoda, hogy még működik - jegyezte meg a készülékre pillantva, amin Jenna nevét olvasta.
- Helló, Jenna? Mi újság? - tudakolta kedvesen, de miután meghallotta Jenna első mondatát, rögtön elkomorodott.Csendben hallgatta a nagynénjét, majd végül csak ennyit válaszolt:
- Haza megyünk, amint lehet.
- Ugyan már miért mennénk haza? - kérdezte Damon, aki nem hallotta a telefonbeszélgetést.
- Mert Tylert foglyul ejtette egy vadász.
- Egy mi? Vadász? - értetlenkedett Damon, de arca immár komoly volt.
- Igen. Caroline szeme láttára. Most azonnal haza kell mennünk.
- Persze...Intézem a repülőt - ajánlotta fel Damon, miközben mindketten kisiettek a vízből.

XOXO 

Nagyjából hat órával később az egész társaság a Salvatore ház nappalijában ült, mindössze Jeremy hiányzott.
- Hol az öcsém? - Ez volt Elena első szava, amikor megérkeztek.
- Egy barátjánál alszik, legalábbis ezt írta sms-ben - felelte Jenna, kikeresve telefonján az üzenetet.
- Egy gonddal kevesebb - állapította meg Damon, majd a zaklatott arcú Caroline-hoz fordult. - Caroline, meséld el mi történt. - Mindenki, beleértve a megszólítottat is, megütközve nézett rá. Soha nem szokta Caroline-t a nevén szólítani, sokkal inkább a Barbie-t és egyéb, általa kitalált beceneveket preferálta.
- Éppen Tyler háza felé indultam, és amikor odaértem, furcsa hangokat hallottam...fájdalmas üvöltéseket. Rögtön beszaladtam a házba, és azt láttam, hogy egy pasas valami fura szert öntött Tylerre: farkasfüvet. Rá akartam ugrani, de erre ő lefújt egy feltehetően vasfüves spray-vel, és így megállított. Néznem kellett, ahogy magával viszi Tylert!
- Hogy nézett ki? - érdeklődött Logan.
- Fekete bőrű volt és kopasz. Az arcát nem tudtam jól kivenni - viszonozta Caroline.
- Vajon hová vitte? - tűnődött Bonnie.
- Gondolkozzatok! - javasolta Damon. - Hová vinne egy vámpírvadász egy hibridet, ha azt akarja, hogy ne találják meg?
- Egy olyan helyre, ahová vámpír nem tud bemenni, hacsak be nem hívják - vágta rá Elena.
- Bingo. Már csak az a kérés, hogy ezen belül hová.
- Várjunk csak - szólt közbe Jenna. - Azt mondtad, hogy kopasz, fekete bőrű?
- Igen - bólintott Caroline.
- Szent ég...
- Mi az, Jenna?
- Azt hiszem, tudom, ki az - magyarázta Jenna. - Tegnap valaki bérbe vette az egyik kiadó házat, de csak egy rövid időre. A pasas fekete bőrű volt és kopasz.
- Tessék? Te kiadtál egy házat annak az embernek? - rökönyödött meg Damon.
- Fogalmam sem volt, hogy vadász, ugyanis nem volt ráírva a pólójára. Vagy szerinted az emberek úgy mutatkoznak be, hogy: "Helló, Connor Jordan vagyok, főállású vámpírvadász"?
- Connor Jordan? - visszhangozta Logan.
- Na jó, csak azt ne mond, hogy te is ismered - sóhajtott Damon, lerogyva a kanapéra Elena mellé.
- Attól tartok itt nincsen más opció. Ha személyesen nem is ismerem, hallottam róla. Veszélyes fickó.
- Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy nem egy kezdővel van dolgunk. Több tucat vámpírt tett már el láb alól...és valamiért legyőzhetetlen.
- Legyőzhetetlen vagy nem, kitöröm a nyakát - jegyezte meg Damon. Ebben a pillanatban Elena a zsebébe nyúlt, érezve a telefonja rezgését. Egy üzenetet kapott Jeremytől.

Menj ki a házból és várj. Ne szólj senkinek. Egy percet kapsz.

Elena zavarodottan bámulta a képernyőt. Jeremy sosem küldene ilyet neki, gondolta. De azért fölállt és elindult a kijárat felé.
- Hová mész? - kérdezte gyanakodva Damon.
- Sehová, csak a kocsiban hagytam a táskám. Mindjárt visszajövök - mondta Elena, és már kinn is volt. Tett még pár lépést, hogy hallótávolságon kívül legyen és várt. Csakhamar megszólalt a telefonja.
- Jeremy? - szólt bele rögtön.
- Majdnem - felelte egy ismeretlen, karcos hang.
- Connor...
- Jó hallani a hangod, Elena.
- Mi művelt az öcsémmel?!
- Kutya baja. Úgy alszik, mint a bunda. 
- Hagyja őt békén, mielőtt megölöm - fenyegetőzött Elena, mire a vadász csak nevetett.
- Amennyiben megteszed, amire kérlek, nem esik bántódása. Ellenkező esetben azonban...
- Halljam, mit akar!
- Gyere a Virginia High Street utolsó házába, egyedül. Ha megteszed, nem bántom az öcsédet. Viszont ha másfél óra múlva nem jelensz meg, vagy hozol magaddal valaki,t kénytelen leszek elcsúfítani egy késsel a csinos kis pofiját.
- Ott leszek - közölte Elena hűvösen. - De vegye le a kezét az öcsémről.
- Ezer örömmel. Akkor várlak - búcsúzott Connor. Elena vett egy mély levegőt, igyekezve rendbe tenni a gondolatait. Bármire hajlandó lett volna az öccséért. Mindössze Damont kellett ehhez kicseleznie, bár érezte, hogy a vadász jelenléte sokkal nagyobb problémát jelent, mint a pasija átverése. Fejében már kezdett körvonalazódni a terv, ami immár csak megvalósításra várt.

XOXO

- Na most mihez kezdjek veled? - érdeklődött hízelgő hangon Connor, körbe-körbe várva a székhez kötözött Tyler körül.
- Adhatok egy tanácsot? Hagyjon békén! - felelte Tyler, mire a vadász lassan közelebb lépett, majd egy hirtelen mozdulattal előrántott valami zöld színű növényt a zsebéből, és Tyler szájába nyomta. Verbéna volt.
- Rossz válasz. Tudod, ti magadfajták elég gyakran marha ostobák vagytok. - Tyler eközben hörögve köpködte a szájába nyomott füvet, ami teljesen felégette a szájpadlását. Úgy érezte, menten megfullad. - Ízlik? Igen? Kérsz még? - tudakolta Connor, majd választ sem várva egy újabb adag vasfüvet tömött Tyler szájába, majd figyelte a hibrid kíntól eltorzult arcát.
- Nos, ha jóllaktál, felajánlok neked két lehetőséget? Az egyik, hogy iderendeled az összes kis barátodat, hogy megölhessem az összeset. A másik pedig, hogy most szépen, lassan kivégezlek, és elküldöm nekik a fejedet.
- Soha nem árulnám el őket - hörögte Tyler.
- Sejtettem. Na jó, egyébként hazudtam. A második opció nem létezik, de hamarosan életre kel...közvetlenül, miután az összes hozzád hasonló vérszívó nem ül itt velem szemben hasonló pozícióban. Szerintem azzal a csinos szőkével kezdem... - tűnődött Connor.
- HAGYJA BÉKÉN CAROLINE-T! - üvöltötte Tyler, kissé magához térve.
- Nyugalom, nyugalom.. - intette le Connor. - Ne szaladjunk ennyire előre. Először is, megvárjuk azt a drágalátos hasonmást, aztán majd meglátjuk, mit tehetek veled.
- Nem kell többet várnia. - Szólalt meg egy hang a nyitott ajtó felől. Elena volt.
- Lám, lám, kit látnak szemeim! - fordult oda Connor.
- Hol az öcsém? - rivallt rá a lány.
- Édesdeden alszik a sarokban - vont vállat a vadász, az ájult Jeremy-re mutatva, aki egy vértócsa közepén feküdt a szoba másik végében. Még élt; hallani lehetett lassú, egyenletes szívverését.
- Most azonnal engedje el!
- Igen? És mit ajánlasz cserébe?
- Magamat.


A következő rész tartalmából...
Elena veszélyes alkut köt Connorral, amire Damon túl későn jön rá. Stefan direkt késlelteti a hazatérését, örülve, hogy a dolgok pontosan elképzelései szerint alakultak. Kétségbeesésében Caroline Klaushoz fordul, és közösen kieszelnek egy tervet Tyler és Elena kiszabadítására, azonban egy váratlan felismerés miatt semmi nem úgy sül el, ahogy azt várták.

10. rész >>

Sajnos ez egy ilyen rövid rész lett, de ígérem, hogy a következőben sokkal nagyobb terjedelemben és még több akcióval hálálom meg a kitartásotokat. Mentségemre szóljon, angliai utam során egyáltalán nem volt lehetőségem írni, így ez talán ad némi magyarázatot a késésre. Még egyszer sajnálom, és igyekszem pótolni az elmaradásaimat.
Természetesen most is kíváncsi vagyok a véleményetekre, sőt, meg is kérdezném tőletek, hogy szerintetek követel -e halálos áldozatot Connor akciója, és ha igen, kiét/kikét? Várom a válaszokat! :)

Saturday, April 20, 2013

Részletek a 9. fejezetből

Angliai kalandjaim miatt elég valószínű, hogy csak holnap tudom feltenni az új részt. Kiengesztelésképpen viszont hoztam nektek két rövid részletet A Vadász című fejezetből. Készen álltok némi szexi Delena-akcióra?


"Damon és Elena őrült módjára tömték magukba a tortillát, igyekezve minél hamarabb kijutni az étteremből, bár ez nem volt könnyű feladat, tekintettel arra, hogy Elena korábbi előadása óta még mindig rengetegen bámulták őket. Amint befejezték, Damon a számla végösszegének nagyjából a háromszorosát hagyta az ágyon, majd villámgyorsan megragadta Elena kezét és kisiettek a kerthelyiségből. Kiérve Damon rögtön ház falának nyomta Elenát, ajkaival szorosan foglyul ejtve az övét, és egy hosszú, szenvedélyes csókcsatába kezdek. Mindketten olyan vadító éhséget éreztek a másik iránt, amit lehetetlen volt puszta csókokkal csillapítani, ők annál jóval többre vágytak. Égető vágyat érezve a fiú bőrének érintéséért, Elena egy egyszerű mozdulattal feltépte az inget, amit viselt, szanaszét repítve ezzel annak gombjait. Elégedetten vette szemügyre az elé táruló látványt, ami csak fokozta benne dolgozó vágyat, s újból megcsókolta Damont, egy fikarcnyit sem veszítve az édes hevességből, és közben kezei bejárták szerelme izmos mellkasát. Damon csak nagyon nehezen tudta leküzdeni az ösztönt, hogy nekipréselje a falnak a lányt, és ott helyben magáévá tegye, de végül sikerült ennyit kinyögnie:
- Hotel. Ágy. Most."

"- Nagyon remélem, ütős tervet készítettél, ugyanis nekem elhiheted, ezeket nem fogod olyan könnyen legyőzni.
- Megnyugodhatsz, tökéletesen felkészültem - felelte Connor. - A hibridek becserkészésére külön fegyverem van.
- Helyes. Most minden erődre szükséged lesz, Jordan - tette hozzá a hang. - Pláne, hogy egyedül leszel.
- Nem kell engem félteni, máskülönben, ugyan nem bízom Stefan Salvatore-ban, tudom, hogy nem fog elárulni. Engem nem. Viszont éppen az lehet a legerősebb fegyverem, hogy senki nem számít arra, hogy Stefan képes lesz elárulni őket. És ha valamivel, váratlan dolgokkal térde lehet kényszeríteni az összes nyomorult szörnyeteget.
- Valóban megkíméled a hasonmást?
- Egy ideig mindenképpen, de nem tartom sokáig életben. Mindössze azért lesz rá szükségem, hogy mindezek után csapdába csaljam a kisebbik Salvatoret. Ha foglyul ejtem a Gilbert lányt, ő érte fog jönni, egyenest belesétálva a csapdába - magyarázta a vadász. - Akkor pedig mindkettővel végzek.
- Figyelemre méltó. Remélem ehhez hasonló logikával építetted föl Mysic Falls megtámadásának tervét is.
- Maradjunk annyiban, hogy a csalik felhasználása itt is fontos szerepet játszik majd.
- És kik lesznek ezek a csalik? - tudakolta kíváncsian a hang.
- Kettő is lesz - válaszolta Connor, ördögien elmosolyodva. - Tyler Lockwood és Elena Gilbert."

Tovább a részhez >>>