2x10 Párok az idegösszemlás szélén

Korhatár: 16
Figyelmeztetés: Erőszak

Nos, itt van a következő rész. Előre mondom, nem fogtok szeretni bizonyos részek miatt...de ha eljuttok oda, menjetek tovább, mert ott még közel sincs vége a fejezetnek! Emellett kiemelném, hogy aki nem bírja a filmekben, könyvekben a gyomorforgató jeleneteket, az gondolja át, mit vállal be ezzel a résszel, ugyanis egy jelenetben egy durvább típusú kínzást írtam le, ráadásul részletesen. Aki viszont szereti vérfürdőt, az nyugodtan görgessen lejjebb. 
De akár ide, akár oda tartoztok, jó olvasást kívánok :)


X. fejezet - Párok az idegösszeomlás szélén

- Jeremy! Hé, Jeremy! - szólalt meg egy hang valahol a fiatalabb Gilbert mellett. Jeremy olyan nehéznek érezte a fejét, mint még soha. Sejtette, hogy valami nincs rendben, amit az ólmos fáradság, ami átjárta tagjait, is jelzett.
- A francba már, Jeremy, figyelj ide! - szólalt meg ismételten a hang. - Nincs sok időnk. - Jeremy óvatosan,nagyokat nyögve nyitotta föl a szemét, és körülnézett. Nem látott semmit maga körül, csak azt a szobát, amiben emlékei szerint Connor megtámadta. Még a széket, amihez Tylert kötözte, sem vélte látni.
- Jeremy, nézz ide! - hallotta ismét a hangot. Engedelmesen megfordult és akkor megpillantotta az ismerős alakot, aki szólította.
- Ric! - kiáltott fel boldogan, felismerve egykori töritanárát, gondviselőjét, barátját. Habár lelkének egy kis része reménykedett abban, hogy az előtte álló személy nem szellem, nem egy múló árny, hanem hús-vér ember, mégis elég volt csak egy pillantást vetnie rá, hogy eszébe jusson: ő már voltaképp nincs köztük.
- Azt hittem, már sosem veszel észre - dorgálta meg Alaric, de azért a szája szegletében ott táncolt az a jól ismert mosoly. - Most pedig figyelj, mert tényleg nincs sok időnk. Hamarosan vissza kell térned.
- Mégis hová kéne visszatérnem? - értetlenkedett Jeremy.
- Az életbe - felelte egyszerűen Ric. - Az egyetlen módja, hogy beszélni tudjak veled, ez a fajta tudathasadásos állapot volt. Sajnos nem tudok mindenben segíteni nektek, de amit tudok, azt elárulom. - Jeremy egy rövid bólintással jelezte, hogy hallgatja, bár nem volt teljesen tudatában, miről is akart beszélni vele Alaric.
- Igyekszem rövid lenni. A vadász, aki elkapott nem egy egyszerű vadász, aki vámpírokra vadászik. Megölhetetlen. Ne kérdezd, hogy miért, vagy hogyan, nem tudom, de ha tudnám, sem mondhatnám meg. Azonban van egy gyenge pontja. Egyetlenegy. Ezt kell megtalálnotok. Fogalmam sincs, hogy hol van, de tudom, hogy létezik. És nála van a fehér tölgy karó.
- De hát, hogy került hozzá? - vágott közbe Jeremy.
- Éppen ez az: nem tudom. A túlvilág nem egyszerű dolog, Jer. Itt is vannak ellentétek, hatalomra éhes lelkek, akiknek hatalma van fölöttem. Azt rejtik el, amit jónak látnak, így sosem tudhattam meg, kitől kapta Connor a karót. Ha erre a kis beszélgetésre fény derül, akár az élők, akár a holtak között, mindketten büntetésre számíthatunk, olyanra, amit nem akarunk átélni. Sötét, átláthatatlan dolgok ezek, amelyet ne akarj megérteni, és remélem, hogy sosem leszel abban helyzetben, hogy meg kelljen értened.
- És ezt a sok mindent honnan tudod?
- Azért nekem is megvannak a módszereim és a segítőtársaim. Legyen elég, hogy Bonnie büszke lehet az őseire.
- Mi mást tehetünk még? - tudakolta Jeremy, a hangjában már érezhető ijedtséggel.
- Elena fel akarja áldozni magát érted. Csak egy módon tudod kijuttatni magatokat: meg kell próbálkoznotok valami olyannal, amire nem számít. Egyelőre még nem akar megölni benneteket. Még nem; ti csak csalik vagytok, de akkor is gyorsnak kell lennetek. Megértetted, Jeremy?
- Igen, azt hiszem - válaszolta a fiú, Ric arcát fürkészve.
- Lejárt az  időnk. Vigyázzatok magatokra, és legyetek nagyon óvatosak - búcsúzott Alaric, majd alakja elhalványult és másodpercek alatt eltűnt. És abban a pillanatban Jeremy fuldokolva magához tért.

XOXO

Stefan vidáman fütyörészve sétálgatott Washington utcáin, azon gondolkodva, hányan eshettek már áldozatul Connor hirtelen felbukkanásának. Ráadásul már alig bírta kivárni, hogy ő beleavatkozhasson a dolgok menetébe, és megszerezhesse Elenát, követve a terv pontjait. De addig is, amíg a vadász nem értesíti, úgy gondolta, érdemes fenntartani a látszatot, ezért meglátogatta Meredith-t, aki egy két hónapos továbbképzési kurzoson vett részt a fővárosba. Hivatalosan ők még mindig együtt voltak, de Stefan jól tudta, hogy ez nem fog sokáig tartani, ha egyszer megkaparintja Elenát.
Szélesen vigyorogva lépett be a kórház ajtaján, ahol megbeszélték a találkozót. Meredith már az előcsarnokban várta.
- Nem késtél - jegyezte meg köszöntésképpen a lány. - És jó kedved van.
- Miért ne lenne jó kedvem? - kérdezte Stefan, odanyújtva neki a kezében lévő, műanyag poharas kávét, amit frissen szerzett be a Starbucksból. - Végre együtt lehetünk, nincs semmi problémánk, az élet szép...mi lenne hát a bajom?
- Szeretem, ha mosolyogsz - felelte Meredith, a vámpír nyaka köré kulcsolva karjait. - Sokkal jóképűbb vagy úgy - tette hozzá, majd közelebb hajolt és megcsókolta Stefant, aki válaszolt, de közben azon járt az esze, milyen lesz majd újra meg újra Elenát csókolni.
Szerencséjére hamar el kellett váljanak, mert aznap már sokadjára, megcsörrent Stefan telefonja.
- Vedd fel - javasolta Meredith. - Lehet, hogy fontos.
- Nem, nem az - vont vállat Stefan, és amint meglátta Damon nevét a kijelzőn, el is utasította a hívást. - Ezen a hétvégén csak a tiéd vagyok.
- Hmm...azt hiszem, nem fogok tiltakozni - nevetett Meredith, nem is sejtve, hogy az állítólagos barátja mekkora tömeggyilkosságot szervezett le a háta mögött.

XOXO

Damon hiába hívogatta Elenát órákon keresztül, egyszer sem kapott választ. Pedig a lány csak annyit mondott, hogy megkeresi Jeremy-t, hogy megbizonyosodjon arról, minden rendben van -e vele. Most viszont, hogy nem adott magáról semmi életjelet, Damon egyre inkább biztosabb volt abban, hogy baja esett. Mivel nem volt más választása, ahhoz az emberhez fordult, aki biztosan meg tudta mondani neki, hol lehet a lány.
- Bonnie? - szólt bele a telefonba. - Itt Damon. Elena eltűnt.
- Hogy érted, hogy eltűnt? - felelte a boszorkány, inkább rémülten, mint hitetlenkedve.
- Úgy, hogy nincs meg! - forgatta a szemét Damon. - Azt mondta úgy nagyjából három órával ezelőtt, hogy elmegy megkeresni Jeremy-t. Azóta nem jött vissza és a telefonját se veszi fel, pedig ott volt a kezében, amikor elment.
- Gondolod, hogy...? - Bonnie-nak nem kellett befejeznie a mondatot, hogy Damon megértse, amire gondol.
- Attól tartok. És ha ő Connorral van, akkor könnyen lehet, hogy Jeremy is.
- Mit tegyünk?
- Az lenne a leggyorsabb, ha elvégeznél valami kereső hókusz-pókuszt, belőnénk, hogy hol vannak, aztán odamegyünk, én letépem a vadász fejét és minden megoldva.
- Mindjárt ott leszek - ígérte Bonnie, majd letette a telefont. Nem sokkal később meg is érkezett a Salvatore-házba, ahol egy ideges Damont talált, aki fel-alá járkálva hívogatta Elenát nagyjából ezredszerre.
- Na végre! - sóhajtott fel, amint meglátta a lányt. Azt hittem, sose jössz. - Bonnie elengedte a füle mellett a megjegyzést, és lehuppant a kanapéra, kiterítve maga elé egy papírt.
- Hoztam egy térképet a Grillből - magyarázta, majd elővette a bicskáját is a táskájából. - Kéne a véred, ugye tudod?
- Az meg minek? - horkant fel Damon.
- Most meg akarod keresni Elenát vagy sem? - vágott vissza Bonnie. Damon nem válaszolt, csak feltűrte az ingujját, odanyújtva Bonnie-nak a bal kezét. A boszorkány gyorsan elvágta az egyik ujját, és a kiserkenő vért az előtte lévő várostérképre csepegtette. Miután ezzel készen volt, hozzálátott, hogy elmormogja a halandzsának hangzó szavakat. De amint elvégezte a varázslatot, és kinyitotta a szemét, azt látta, hogy a vércseppek egy tapodtat sem mozdultak eredeti helyükről.
- Valami nem stimmel - motyogta.
- Mi történt? - tudakolta Damon a homlokát ráncolva.
- Olyan, mintha valaki harcolna ellenem. Nem tudom elvégezni a bűbájt.
- Tessék? Ugyan ki harcolna ellened?
- Egy másik boszorkány. Egy varázslat...nem tudom.
- Akkor próbálkozz máshogy! - sürgette Damon, folytatva az ideges fel-alá járkálást.
- Mégis hogy, Damon?
- Fogalmam sincs! Próbáld meg Jeremy-vel! - Bonnie erre engedelmeskedett és ismét lehunyta a szemét. Azonban akárcsak az előbb, most sem történt semmi.
- Nem értem - fakadt ki. - Se Elena, se Jeremy nem áll semmilyen varázslat hatása alatt...de Connor...
- Mi van Connorral?!
- Ha Connort védi valami, vagy valaki, könnyen lehet, hogy az azokra a személyekre is kihat, akik vele vannak, ha ő éppen úgy akarja. Létezik ilyen varázslat.
- És nem tudsz tenni semmit?
- Varázslattal biztosan nem.
- Az istenért, Bonnie, kell, hogy legyen valami kiút - morogta Damon,továbbra is fel-alá sétálva a nappaliban.
- Gondolkozom, oké? - válaszolta Bonnie, kezeibe temetve arcát. - Fogalmam sincs, hová vihette őket, Damon. Védi egy varázslat, ami teljes egészében meggátolja, hogy bármilyen bűbáj alá vessem őt, vagy azt, aki éppen vele tartózkodik - gondolkodott hangosan. Eközben Damon befejezte az ideges járkálást, és előkapta a telefonját, hogy újból megpróbálja elérni az öccsét. De, mint már nagyjából ezredszerre, ezúttal is a hangposta jelentkezett.
- Na még ez hiányzott! - mordult fel. - Az a tökkelütött öcsém is ilyenkor megy kiruccanni a világ végére. És még a telefonját se veszi fel az a baromarcú.
- Damon, káromkodással nem oldasz meg semmit.
- Akkor mit csináljak, Bonnie, mondd meg? A barátnőmet elrabolta egy pszichopata vadász, akit nem mellesleg egy csoport banya véd, és fogalmam sincs, hol vannak! Azt se tudom, most éppen mit csinál vele! - tajtékzott Damon, beletúrva fekete tincseibe.
- Nyugodj meg - csitította Bonnie. - Történetesen az én barátom is ott van, és igen, én is aggódom érte. Akárcsak Caroline Tylerért.
- Apropó, Barbie hol van? - szakította félbe a vámpír.
- Elhatározta, hogy Klaustól kér segítséget - sóhajtott a boszorkány. - Bár őszintén szólva nem hiszem, hogy Klaus hajlandó lenne bármiben is együttműködni velünk, még ha Caroline kéri is. - Abban a pillanatban kivágódott az ajtó és a bent lévők meglepetésére Klaus lépett be, nyomában Caroline-nal és Rebekah-val.
- Szóval, miről maradtunk le? - érdeklődött, arcán egy sejtelmes vigyorral.

XOXO

Elenát egy fájdalmas üvöltés térítette vissza a tudatához. Amikor kinyitotta a szemét, nem akart hinni a szemének: Damont látta, aki hozzá hasonló módon egy székhez volt kötözve, ő azonban sokkal rosszabb állapotban volt, mint a barátnője: a hasán egy hatalmas vágás éktelenkedett, melyből ömlött a vér, és nem tudott begyógyulni, mert a vadász egy verbénába itatott kapoccsal rögzítette a sebet. Ekkor Elena megpillantotta a vadászt, aki egy éles, tüzes piszkavassal a kezében állt és elégedetten szemlélte a kíntól eltorzult arcú Damont.
- Na, még mindig jóképűnek találod? - fordult mosolyogva Elena felé, aki harmatgyengének érezte magát hála a belepumpált verbéna hatalmas mennyiségének. Természetesen képtelen volt válaszolni, pláne egy ennyire értelmes kérdésre. A válasz amúgy meg egyértelmű volt: felőle Damon bármit csinálhatott magával, akár egy harmadik kezet vagy szemet is növeszthetett volna, ő akkor is menthetetlenül szerelmes lenne belé. - Egyébként mindegy is, hiszen ez még nem a végleges állapota - folyatta Connor egy ördögi vigyor kíséretében, majd közelebb lépett a vámpírhoz, és a kezében lévő piszkavassal végigsértette az arcát. Damon felüvöltött, érezve a mély sebet az arcán, mely meg sem próbáld begyógyulni, hiszen Connor minden bizonnyal verbénával itatta át a fegyverét. Elena kétségbeesetten figyelte Damon szenvedéseit.
- Fáj, igaz? - suttogta a fülébe a vadász. - Ekkora fájdalmakat okozol nap, mint nap azoknak, akiket megölsz. Érzed, ahogy kiserken a véred? Érzed, ahogy elhagy az erőd? Ezt érzik ők is.
- Mit akarsz elérni? - hörögte Damon.
- Ó, ezek szerint nem voltam elég világos - állapította meg Connor. - Tudod, Damon, nem szeretem a szavakat. Mindig is arra törekedtem, hogy a tetteim magyarázkodjanak helyettem. Szóval... - Nem fejezete be a mondatot, hanem ismét megragadta a piszkavasat és jó mélyen beledöfött a vámpír hasán tátongó sebbe. Damon üvöltött, de hiába, mert Connort nem hatotta meg, hanem még mélyebbre vezette a vasat.
- Hm...azt hiszem, ez a májad - tűnődött, majd egy hirtelen rántással kitépte az említett szervet, diadalmasan a bot végére tűzve azt. - Íncsiklandó, nem igaz? - kérdezte, felmutatva "zsákmányát", mint valami trófeát. Ellenben Damon egyáltalán nem tűnt elégedettnek. Egyre csak nyögött, ordított, olyan fájdalmasan, hogy talán még Klausnak is megszakadt volna a szíve. Talán. De Connor érzéketlen és közönyös maradt, aminél nem volt idegesítőbb a világon.
- Kérlek...hagyd őt! - szólalt meg hirtelen Elena. - Ne bántsd többet..elérted, amit akartál. Kínozz engem, de őt hagyjad!
- Á, igen, a ti legyőzhetetlen szerelmetek - nevetett Connor. - Hallottam erről; hallottam rólatok, hogy ti afféle "feláldozom-magam-mert-annyira-szeretlek" párocska vagytok. De ez engem marhára nem érdekel - vetette oda, majd folytatta a kínzást: felhasította Damon mellkasát, aki immár csöndben tűrte a megpróbáltatásokat, lévén nem volt magánál.
- Tartok tőle, hogy az ott a tüdőd - hümmögött Connor, majd egy laza mozdulattal átszúrta az említett szervet, úgy, hogy a piszkavas másik vége Damon hátán jött ki. - Milyen kár, hogy ez a bot nem fából van - sajnálkozott a vadász, majd egy hirtelen rántással kihúzta a vasat.
- Megölöm - ordította Elena, aki még mindig a székében vergődött. - Engedje el őt, és akkor talán megfontolom, hogy gyorsan végzek magával! - Connor erre megfordult, egy percre felfüggesztve újabb akcióját Damon bal veséje ellen, és hangosan, fennhangon hahotázni kezdett.
- Tartok tőle, kisasszony, te most nagyon nem vagy abban  pozícióban, hogy megfenyegess engem -  - válaszolta. - Én viszont bármikor végezhetek veled, ugye tudod? - tette hozzá, majd visszafordult, és idegesen megvakarta a nyakát, mielőtt ismét megragadta volna a piszkavasat. Nem is tétovázott sokat, hanem ismét beledöfte fegyverét Damon pillanatnyilag élettelen testébe, de hamar megunta ezt a tevékenységet.
- Tudod, mit? - fordult ismét Elena felé. - Megszabadítom a szenvedéstől - mondta, majd előhúzta farmerje hátsó zsebéből a már jól ismert fehér tölgy karót.
- NE! - üvöltötte Elena, de Connor rá se hederített, hanem arcán egy széles vigyorral lesújtott és Damon szívébe döfte a karót.
Ez volt az utolsó kép, amit látott, mert abban a pillanatban mintegy varázsütésre magához tért. Lihegve, egész testében remegve nézett körül, és nem látott mást, mint az öccsét, aki hozzá hasonló pozícióban ült, odakötözve egy székhez, illetve a lazán az ajtónak támaszkodó Connort, aki sokat sejtetően vigyorgott rá.
- Rosszat álmodtál? - tudakolta, gúnyosan lebiggyesztve ajkait.
- Maga... - füstölgött Elena, de belül nagyon is örült, hogy csak álom volt egész, bár még annak is túl szörnyűséges volt. - Hogyan? Maga se nem varázsló, se nem vámpír, hogy befolyásolni tudja az álmaimat. - Connor kifürkészhetetlen pillantással mérgegette, miközben szája ismét egy könyörtelen mosolyra húzódott.
- Olyanokat tudok tenni veled, amire nem is számítasz - felelte, kezében egy kis, zöldes folyadékkal teli fiolát forgatva. - Vagy már elfelejtetted, hogy is kerültél ide?

- Magamat - válaszolta Elena, végig mereven a vadász szemébe nézve. - Ha elengedi őt, én itt maradok és azt csinálhat velem, amit akar.
- Hmm...  - töprengett Connor. - Igazán nagylelkű ajánlat, Elena...de NEM! - Elena erre hagyta, hogy a vámpírösztönök átvegyék fölötte az irányítást: borotvaéles szemfogai egy szempillantás alatt előbukkantak a szájából, míg szeme elsötétült. S amint felvette a ragadozó ábrázatot, már ugrott is, egyenesen a vadászra, arra készülve, hogy átharapja a torkát. De amint belemélyesztette volna fogait a férfi nyakába, egy szúrást érzett a hasa tájékán, melynek következtében bénító fájdalom hasított belé és járta át az egész testét. Még annyit érzett, hogy szája egy üvöltésre nyílik, majd összeesett és minden elsötétült.

- Emlékszel, nem igaz? - kérdezte Connor, aki időközben közelebb lépett hozzá, és lassan elkezdte körbejárni a széket, amibe Elenát szíjazta. - Akármit tudok csinálni veled: megölhetlek, megkínozhatlak, vagy éppen...valóra válthatom a legszörnyűbb rémálmaidat - suttogta a Elena fülébe, ami remegésre késztette a lányt. De ez nem a fajta remegés volt, amit akkor érzett, ha Damon suttogott a fülébe, mert ez nem vágyat, hanem végtelen mennyiségű undort ébresztett benne.
- Nem sokáig fenyegethet - vágott vissza, egyenesen a vadász szemébe nézve. - A barátaim nemsokára megtalálnak, és magának annyi.
- Ó, micsoda kilátások - nevetett fel Connor, majd elhallgatott, amikor meghallotta Elena telefonjának csörgését. - Szabad? - kérdezte, és választ sem várva, előhúzta a lány zsebéből a mobilt. - Damon hív. Vajon felvegyem? - tűnődött, majd egy laza mozdulattal elutasította a hívást. - Most nincs kedvem a pasiddal trécselni, ellenben szívesen elszórakoztatnám őt. Mit gondolsz, Elena, küldjünk neki egy képet rólad? - tudakolta vigyorogva, majd párszor megnyomta a készüléket, és felemelte, mintha exponálna.
- Egy mosolyt a kamerának - kérte mézes mázos hangon, és egy pillanat alatt készített egy képet Elenáról, aki hiába próbálta elfordítania fejét, a nyaka köré erősített vaspánt eléggé megakadályozta a mozgásban. - Hopp, és már el is küldtem! - jelentette Connor, majd a zsebébe csúsztatta a mobilt. - Most pedig, amíg a kedves farkas barátunk nem tér magához a másik szobában, mit szólnátok egy kis kínzáshoz? - érdeklődött, előhúzva az egyik fiókból egy tökéletesre élesített karót.

XOXO

- Na, rátok se számítottam - dörmögte Damon, amint meglátta a két őst belépni az ajtón.

- Nos, Caroline volt olyan kedves, és beavatott, hogy egy elég veszélyes vadász érkezett a városba - kezdte Klaus, miután kényelembe helyezte magát az egyik fotelban.

- Ez igaz - válaszolta Bonnie. - És nála van Jeremy, Elena és Tyler.

- De az eszetekbe se jutott, hogy amúgy sem tud megölni benneteket? - tudakolta Rebekah. - Ha jól tudom, az egyetlen használható fegyver a fehér tölgy karó, nemde?

- Igazad van, Barbie Klaus - viszonozta Damon. - Az pedig nálam van.

- Ó, valóban? És szabadna tudnom, hol tartod?

- Nem. Biztonságos helyen van.

- Tényleg, Damon, jó helyen van az a karó? - kérdezte Bonnie is. 

- Naná, hogy jó helyen van - morgott Damon, majd felpattant és elindult az emeletre. - Mindjárt megnézem, ugyanis könnyen lehet, hogy én se találom meg, olyan jó helyre rejtettem. - Egy fél percig csönd volt, amit egy hatalmas üvöltés tört meg. - NEEEEEEEEM!

- Mi az, Damon? - Caroline ijedten suhant fel Damon szobájába, hogy megnézze, mi történt, és ott találta a vámpírt, aki eszeveszetten turkált az egyik szekrényében.

- NINCS MEG A KARÓ! - ordította Damon. - Nincs meg! - Erre a többi jelenlévő, élükön Klausszal is ott termett a szobában.

- Mi az, hogy nincs meg? - tudakolta vészjósló hangon, vérbenforgó szemekkel.

- Itt volt - tajtékzott Damon, egy üres fiókra mutatva. - Szinte minden héten ellenőriztem, hogy megvan -e, erre most nincs sehol!

- Úgy érted, hogy az egyetlen fegyver, ami végezhet velem, egy vámpírvadász birtokában van?! - emelte fel a hangját Klaus.

- Nagyon úgy tűnik - kiabálta vissza Damon. 

- Így már sokkal jobban érdekel - szólt közbe Rebekah. - Hol az a vadász?
- Épp ez az! Fogalmunk sincs hol van, mert védővarázslatok tömkelege védi.

- És még megölhetetlen is - állapította meg Caroline. Klaus Rebekah-ra sandított.

- Meg kell találnunk - jelentette ki.

- Üdv a klubban - mormogta idegesen Damon. Ekkor rezgő hangot érzett a zsebében. Üzenete jött. Gyorsan előkapta a mobilt és látta, hogy Elena írt neki egy üzenetet.

- Elena az - szólalt meg hangosan - majd megnyitotta az sms-t, de arca hamar megváltozott, amikor megpillantotta a képet megkínzott barátnőjéről, és alatta a vadász gúnyos üzenetét:

Remélem, ti is jól szórakoztok!

Damon felüvöltött és tiszta erejéből eldobta a telefont, ami azonban az ágyra esett, így nem tört darabokra.

- Megnyúzom azt a barmot! - fogadkozott.

- Úgy látom, szükségünk lesz egy terve - jelentette ki Klaus. - És ehhez mindenki kelleni fog.

A következő rész tartalmából... 

Connor nyeregben érzi magát, amikor sikerül lelkileg is megtörnie Elena ellenállását, azonban a lány még így is olyan dolgokra képes, amivel meglepi a vadászt. Eközben Caroline veszélybe sodorja magát azzal, hogy egyedül indul Tyler keresésére, és Klaus túl későn jön rá, hogy hová ment. Stefan pedig, a diadal mámorától ittasan rosszkor van rossz helyen, mely automatikusan egy elkerülhetetlen tragédiát von maga után.

11. rész >>

Végre itt a tizedik fejezet! Sajnálom, hogy ilyen sokat kellett rá várni, de remélem megérte. A következő rész viharos, letaglózó eseményeket tartalmaz, ami fel fogja kavarni az eseményeket.

Ha van véleményetek, nagyon örülnék, ha megosztanátok velem :)