1x18 Álmomban már láttalak

Korhatár: 16
Figyelmeztetés: Gyilkosság, Szereplő halála


XVIII. fejezet - Álmomban már láttalak

Damon türelmetlenül hallgatta a mobil csengését, várva, hogy Caroline felvegye.
- Damon? - szólt bele Care a telefonba.
- Na végre, Barbie! Azt hittem, soha nem veszed fel.
- Szerinted miért nem vettem fel? Mert téged kerestelek, te hülye! Ja, és mindennek tetejébe Elena sincs sehol! - Caroline hangja szinte hisztérikusan csengett.
- Nyugi, Szöszi. Hazavittem, miután majdnem belemélyesztette a fogát két verekedő izomagyúba. Fölösleges lesz a vízi rendőrséget is riasztanod, azt hiszem.
- Odaadtad neki a gyűrűt?
- Igen, és megígértettem vele, hogy ad nekem egy esélyt - tette hozzá Damon, arcán egy elégedett vigyorral.
- Áááááááááááá! - kiáltott fel Caroline, örömében fel-le ugrálva. - Végre! Annyira, de annyira örülök!
- Hát még én!
- Ez esetben azt hiszem lenyugodhatok - nevetett Care. - Most már csak le kell venned a lábáról. De ahhoz viszont minden trükködre szükséged lesz, Salvatore.
- A világ összes csábereje a birtokomban van - jelentette ki magabiztosan Damon.
- Hogy ebben a városban milyen szerény mindenki! - sóhajtott Caroline. - Akkor sok sikert, Csajozógép - búcsúzott a lány.
- Szia - így Damon, majd letette a telefont és besétált a Salvatore ház ajtaján. Amint belépett, meglátta az öccsét, aki elgondolkodva ült a széles kanapén, a naplóját írva.
- Ejnye, Öcsi, lógsz a suliból?
- Damon! - Stefan arca felderült, és a bátyjához suhant, hogy megölelje.
- Öhm, ma van az "Öleljük-meg-Damont" nap?
- Úgy látszik - vont vállat zavartan Stefan, miután gyorsan kibontakozott az ölelésből.
- Várj, hadd találjam ki: te is azt hitted, hogy megöltem magam, ugye?
- Miért, szerinted mit hittünk? - vágta rá Stefan. - Azt, hogy a Bahamákon sütteted a hasad pár karcsú szőke társaságában?
- Touché - kacsintott Damon.
- Jó kedved van - állapította meg Stefan. - Odaadtad Elenának azt a gyűrűt?
- Talált, süllyedt.
- És?
- Mi és?
- Hogy reagált? - unszolta Stefan.
- Hát, megígértettem vele, hogy ad nekem még esélyt - közölte Damon. - Belement.
- Na, ez király!
- Az - értett egyet Damon. - És most engedelmeddel lezuhanyoznék. Csupa retek lettem a turista osztályon - tette hozzá, és felsuhant a szobájába.

XOXO

Nagyjából tíz perccel fél nyolc előtt már meg is érkezett a Grillbe, de szokásától ellentétben most egy asztalhoz ült le a megszokott bárszék helyett.

- Helló, Damon - Matt jött oda hozzá. - A szokásosat kéred?

- Igen, de gyorsan. Várok valakit - mondta sejtelmesen.

- Csak nem...Elena?!

- Csak de.

- Szóval akkor ti ketten újra együtt vagytok? - tudakolta Matt.

- Bárcsak - sóhajtott fel Damon. - Maradjunk annyiban, hogy az a cél, hogy ne küldjön el a francba.

- Értem. Akkor hozom a whisky-d - bólintott Matt és nemsokára visszatért Damon kedvenc bourbonjával.

- Egészségedre, haver - emelte a poharát Damon, Alaric üresen tátongó székére pillantva. Ekkor Elena jelent meg az asztalánál.

- Jól láttam, hogy magadban beszéltél? - kérdezte csodálkozva, majd lehuppant a fiúval szembe.

- Nem, csak ittam egy jó barátom egészségére - válaszolta Damon, felhúzva az italt.

- Képzeletbeli barát? - nevetett Elena.

- Most már az, sajnos - motyogta Damon.

- Miért?

- Mert már halott.

- Ó. Megmondod, ki volt az? - kérdezte Elena halkan.

- Alaric Saltzmannak hívták, ha tudni akarod.

- Ric? A töritanárom? Te ismerted őt? - lepődött meg a lány.

- Ő volt a legjobb barátom, sőt, az egyetlen barátom - jegyezte meg Damon. - Tudom, hogy itt tanított. És azt is hallottam, hogy a nagynénéddel volt együtt sokáig, és miután ő meghalt, ő gondoskodott rólad meg az öcsédről.

- Ezeket meg honnan tudod?

- Ő mondta.

- Ez furcsa. Ő viszont sosem említett meg téged.

- Ezért ne őt hibáztasd. Az ember nem veri nagy dobra, ha van egy vámpír ismerőse - tette hozzá mosolyogva.

- Szia, Elena - ismét Matt jelent meg az asztalnál. - Hozhatok valamit?

Damon vetett egy röpke pillantást Elenára, majd leadta a rendelést:

- Egy vaníliás jegeskávét, tejszínhabbal, a tetején csokireszelékkel és cseresznyével.

- Hozom.

- Hé, az a jegeskávé a kedvencem! Honnan tudtad? - kérdezte Elena, amint Matt elment.

- Megérzés - vigyorgott sejtelmesen Damon.
- Azt kötve hiszem - forgatta a szemét Elena. - Mondd meg kérlek!
- Nem.
- Légyszi.
- Nem.
- Jó, akkor kitalálom! - határozta el Elena. - Stefan mondta neked.
Damon felvonta a szemöldökét, de mielőtt bármit felelhetett volna, Elena megválaszolta a saját kérdését.
- Az nem lehet, mert vele sosem ittam ilyet. Akkor Jeremy mondta!
- Nem.
- Mondd már el! - könyörgött Elena bociszemekkel.
- Legyen elég annyi, hogy jobban ismerlek téged, mint azt gondolnád - suttogta Damon, arcán a jellegzetes félmosolyával.
- Azt ugye tudod, hogy ezzel korántsem elégítettél ki? - kérdezte a lány.
- Hát, nálam nem is szavak a kielégítés eszközei - kacsintott Damon Elenára, aki bár próbálta, nem tudta palástolni az előtörő nevetést. - Na mindegy, beszéljünk inkább rólad.
- Nincs semmi különös bennem - vonta meg a vállát Elena. - Halott szülők, halott nagynéni, halott töritanár. Ez minden.
- Ez elég szomorú, de kötve hiszem, hogy ennyi lett volna az életed - akadékoskodott Damon. - Hogyan változtál át?
- Belefulladtam a folyóba - válaszolta Elena röviden.
- Értem. Szóval nem a saját döntésed volt, vagy ilyesmi.
- Hogy lett volna a saját döntésem?
- Nem tudom... előfordulhatott volna, hogy megkérted rá az öcsémet, elvégre együtt voltatok, nem?
- De, viszont annak már vége. Csak barátok vagyunk. Inkább hanyagoljuk Stefant, jó?
- Ahogy neked tetszik - bólintott Damon. Ekkor egy kapucnis alak lépett oda hozzájuk, megszakítva a beszélgetést. Amint leemelte a csuklyát a fejéről, Elena megismerte azt a kopasz, nagydarab srácot, akit reggel látott verekedni a sportpályán. Először csak nézett sötéten nézett rájuk, de nem szólt egy szót sem.
- Akarsz mondani valamit, öcskös? - tudakolta Damon, a fiúra pillantva.
- Még nincs vége - szólalt meg az, majd Elena felé fordulsz. - A büntetés alól nincs feloldás, csak az örök szenvedés. Ő majd tesz róla, hogy részed legyen benne!
Elenának ettől felforrt az agyvize, felpattant, és a nyakánál fogva megragadta a tagbaszakadt fiút, aki tehetetlenül kalimpált a levegőben.
- Hogy merészeled....?
- Elena, Elena, állj le! - Damon erőszakkal lefejtette Elena kezét a srác tarkójáról. - Menj el, és soha többet ne keresd őt! - igézte meg a fiút, aki bólintott, és elhagyta a Grillt.
- Miért nem engedted, hogy széttépjem? - rivallt rá Elena magából kikelve.
- Egyszerű. Mert egy nyilvános helyen vagy - Damon körbepillantott, de hál' Istennek senki sem vette észre az előbbi kis affért.
- Mi a francot akart tőlem? - füstölgött tovább Elena.
- Valaki megigézte, hogy beszóljon - találgatott Damon, bár jól tudta, ki volt az. - Tudod, mit? Hazaviszlek. Ha jól látom, elég zaklatott vagy, jobb lesz neked otthon, mielőtt még letéped valaki fejét.
Elena némán bólintott, és hagyta, hogy Damon az ajtóhoz vezesse.
- Hát, sajnálom, hogy így ért véget ez az este - kezdte a fiú, amikor már a Gilbert ház verandáján álltak. - Van rá valami egész halvány esélyem, hogy valamikor bepótolhatjuk?
- Van - viszonozta a lány, kerülve a Damon pillantását. - Holnap ugyanekkor, oké?
- Tökéletes - mosolyodott el Damon, majd elbúcsúzott és magára hagyta Elenát. Ahogy sétált hazafelé, még hallani vélte, hogy kilencet üt az óra.

XOXO

Damon azon az éjjel nem tudott aludni. Két óra hosszú, unalmas hánykolódás után végül fogta magát, és kiment az utcára, kicsit kiszellőztetni a fejét. A város csöndes volt és sötét, habár a világítottak a lámpák. Hangtalanul, zsebre dugott kézzel sétált, lényegében céltalanul, azonban egyszer csak azon kapta magát, hogy Elenáék háza előtt áll. Felpillantott a lány szobájára, melynek ablaka résnyire nyitva volt, s mielőtt még egyszer végiggondolhatta volna, már fenn is volt és bemászott rajta. 

Elena édesen aludt, halkan szuszogva, pont úgy, ahogy Damon emlékezett rá. Az is feltűnt neki, hogy az ágy jobb szélén aludt, és nem középen - pontosan úgy, mint ahogy együtt aludtak korábban. Valami rejtélyes okból elmosolyodott, úgy, ahogy mostanában gyakran tette. Ez nem a tőle megszokott, ördögien csábító, szexi mosoly volt, hanem egy álarc, ami arra volt hívatott, hogy elpalástolja a vámpír valódi érzelmeit: fájdalmat, szomorúságot, bajokat - röviden, nem akarta, hogy lássák, mennyire összetört ő valójában. Óvatosan leült az ágy szélére, és betakarta a lányt, majd miután ezzel végzett, egy puszit nyomott a homlokára és gyengéden végigsimította az arcát. Elena érzékelte a finom mozdulatot, és álmában halványan elmosolyodott. Damon halkan bemászott mellé az ágyba, és álomra hajtotta a fejét, mit sem sejtve arról, hogy Elena mit álmodik.

Elena álmában egy számára ismeretlen réten járt, egy erdő szélén. Körbenézett, hátha meglát valakit, és ekkor pillantotta meg a távolban két ember körvonalait.

Egy fiú és egy lány feküdt a fűben, az égre meredve. A lány a srác mellkasán nyugtatta a fejét, aki gyengéden simogatta a haját. Csendben voltak, nem volt szükségük szavakra ahhoz, hogy elmondják, mit éreznek.

Elena közelebb ment hozzájuk, hogy szemügyre vegye az arcukat, és ahogy odaért, olyan meglepetés érte, hogy a szívverése majd' három ütemet kihagyott: a fiú és a lány nem volt más, mint Damon és ő maga.

- Tetszik ez a hely - szólalt meg az Álom-Elena, Álom-Damonre pillantva.

- Örülök - viszonozta Damon, majd egy gyengéd csókot nyomott a lány arcára. 

Elena megtapogatta a homlokát, esküdni mert volna rá, hogy ő maga is érezte. 

- Damon? - kérdezte hangosan, azonban senki sem felelt neki. Erre letérdelt a fiú mellé, hogy megérintse a vállát, de csak a levegőt tapintotta.

- Olyan jó lenne, ha örökké így maradhatnánk - hallotta ismét Álom-Elena hangját. - Itt minden olyan békés, nyugodt, nincsenek problémák, nincs veszély, csak mi vagyunk.

- A mi életünk sosem lesz egyszerű, Elena - felelte Damon. - De éppen ez benne az izgalmas, nemde? Elvégre egy örökkévalóság ne legyen unalmas.

- Igaz. És tudod mit? Én pont így szeretem.

- Én meg pont így szeretlek téged - válaszolta Damon, felemelve Elena fejét, és lágyan megcsókolta. Álom-Elena hasonló szenvedéllyel csókolta vissza, elmélyítve az érintést azzal, hogy a fiú mellkasára mászott. A valódi Elena elképedve bámulta őket. Ő és Damon? Habár nem értette, tetszett neki a gondolat. Olyan boldognak tűntek mind a ketten. Eszébe jutott, hogy esetleg a jövőt látja. Ilyen lenne a jövője? Tényleg szerelmes lesz Damonbe? Elmélyülten figyelte a párt, akik még mindig teljesen összegabalyodva csókolták egymást. Akárhogy is, ez a jövő szépnek, sőt, boldognak tetszett. 

- Szeretlek - suttogta Damon Elena fülébe.

- Én is szeretlek - hangzott a felelet.

Elena leült melléjük a fűbe, és elmerülve figyelte őket. Az eszébe sem jutott, hogy nem a jövőt látja, hanem a saját múltját.

XOXO

Stefan telefonja csöngésére ébredt. Jó pár nyögés és szitokszó kíséretében feltápászkodott és a készülékhez botorkált. Egy üzenet várta, ismeretlen feladótól:

"Csak hogy tudd, mire vagyok képes."

Az üzenet mellett még egy címet is talált: annak az utcának a nevét, ahol a Grill volt. Fogalma sem volt, ki írta neki az üzenetet, de valami azt súgta neki, hogy nem szabad figyelmen kívül hagynia. Így hát gyorsan felöltözött, és elment a szóban forgó helyszínre.

Az utca, ahová mennie kellett, üres volt; még egy parkoló autót sem látott. Bement a szemközti, szűk mellékutcába, de ott sem látott semmit. Már éppen azon volt, hogy visszafordul és hazamegy, amikor egy tompa puffanást halott a háta mögött. Villámgyorsan megfordult, és egy élettelen testet pillantott meg maga előtt heverni az utcán. Egy halottat, akinek valaki feltépte a torkát.

XOXO

Damon rendesen elbóbiskolt Elena mellett, és ha nagyjából hajnali fél hatkor nem hallja meg a telefonja csörgését, könnyen rossz véget is érhetett volna a kis éjszakai kiruccanása. Egy szempillantása alatt kisuhant az utcára, és csak ott vette fel a telefont.

- Á, Forbes Seriff, csak nem azért hívott ilyen korán, mert ébredés után véletlenül talált egy hordó aranyat? - tudakolta, miután meghallotta Liz hangját a vonal túlsó végén.

- Bárcsak azért, Damon - válaszolta a seriff. - De a helyzet az, hogy nem aranyat, hanem egy holttestet találtunk az utcán.

- Micsoda? Hol?

- Nem messze a Grilltől, egy kis sikátorban. Matt Donovan talált rá.

- És mit tudunk ezen kívül? - Damon közben vámpírsebességgel repesztett a Grill irányába.

- Azt, hogy vámpír ölte meg.

- Három másodperc múlva ott vagyok.

És valóban, egy szempillantás múlva már ott is termett az említett utcában, amit a seriff emberei sárga szalagokkal kerítettek el járókelők elől.

- Hol van? - kérdezte Damon, amint megpillantotta Lizt.

- Mögötted.

Damon megfordult, és abban a minutumban felismerte az áldozatot, egy nagydarab, kigyúrt, kopasz, tizennyolc év körüli srácot. Nagyot nyelt, majd ismét a seriffhez fordult.
- Tudunk róla valamit? - tudakolta.
- A neve Brian Riley - felelte Liz. - Tizennyolc éves, büntetlen előéletű. Úgy hírlik, ő volt az osztály nagymenője, azt hiszem.
- Ennyi?
- Egyelőre. Illetve az az egyértelmű nyom, hogy egy vámpír támadott rá. Nem tudod, esetleg ki volt?
Damon habozott; nem akarta elmondani Liz-nek a Grillben történt incidenst, hiszen azzal rögtön Elenát keverné gyanúba. Azonban ehhez már késő volt.
- Matt említette, hogy látta Elena és a meggyilkolt fiú egy vitáját a Grillben. Állítólag Elena még fojtogatta is. Igaz ez, Damon?
- Liz, én...Igaz. De ez nem jelenti azt, hogy ő ölte meg.
- Nos, - szakította félbe a seriff - ebben az esetben sajnos ő az első számú gyanúsított.
- Mi a franc? - csattant fel Damon. - Nem Elena ölte meg!
- Ezt bármilyen bizonyítékkal alá tudod támasztani?
- Éjféltől egészen mostanáig a szobájában voltam, és tudom, hogy ki se mozdult az ágyából.
- Én ezt elhiszem, de először meg kell várnunk a halotti jelentést - magyarázta Liz. - Addig, ameddig nem tudjuk, pontosan mikor halt meg, Elenát gyanúsítottként kell kezelnem.
- A rohadt életbe, Liz ezt nem teheted! Te komolyan be akarsz vinni egy vámpírt? Nem veheted őrizetbe Elenát - tajtékzott Damon. - Most már nem olyan, mint volt, Rebekah tett róla, így nem biztos, hogy sokra mennétek vele. Kérlek, engedd, hogy ezt én kezeljem, jó? Ha tényleg ő ölte meg, ami szerintem teljesen ki van zárva, akkor azt megtudom. Ígérem, csak kérlek, ne rontsatok neki vasvillával, "GYILKOS"-t kiabálva.
A seriff felsóhajtott.
- Rendben. De ha a boncolás ellene szól... akkor nem tudom mi lesz. Majd kitalálunk valamit, elvégre egy vámpírt nem zárhatunk be.
- Jó. És köszönöm - mondta Damon, és elsuhant a Salvatore ház irányába.

Stefan behúzódott az egyik sikátorba, és zihálva nekidőlt a falnak. Hallotta, ahogy kiérkeznek a zsaruk, és hallotta a bátyja hangját is.
Elena. Elena. Elena. Elena nem lehet gyilkos, de az egész incidens, és az a bizonyos sms is azt sugallta. És abban a pillanatban ismét meghallotta a mobilja csöngését. Egy újabb üzenet:
Kellően meglepődtél?
Stefan lecsúszott a földre. Nem hitte el, hogy amit gondol, az igaz lehet.

XOXO

- Stefan? - kiáltotta Damon, amint belépett az ajtón, azonban hívására senki sem felelt.

- Hahó, Öcskös, megettek a nyulak? - kérdezte újból, ismételten hiába. Aztán hirtelen valaki hatalmas robajjal beviharzott az ajtón - Caroline volt.

- Láttad azt a hullát? - tudakolta rögtön, figyelmen kívül hagyva Damon döbbent arckifejezését.

- Láttam. És ne, ne kezdd te is, hogy Elena ölte meg!

- Damon, tudom, hogy ezt fáj belátni, de el lehet...

- Nem, Caroline, nem lehet! - vágott közbe Damon. - Vele voltam tegnap éjjel, és úgy aludt, mint akit fejbe vágtak. Az égadta világon nem ölt meg senkit, hacsak nem álmában hóhérnak képzelte magát.
- Nézd, Damon, te is tudod, hogy ő már nem olyan, mint volt - sóhajtott Care.
- Csak nem, Caroline?! Ha jól emlékszem, én is ott voltam, amikor ezt csinálták vele!
Ebben a pillanatban ismét kivágódott az ajtó és Stefan lépett be rajta. Az arca zavart volt és ijedt, a szemei eszelősen csillogtak.
- Stefan? - Caroline közelebb lépett a fiúhoz, aki továbbra is összezavarodva meredt rájuk. - Jól vagy?
- Nem - Stefan a fejét rázta. - Láttam azt a hullát...és Elena...
Úgy döntött, az üzenetekről inkább nem számol be.
- Ó, hogy csapna belétek...Hogy a francba lehet, hogy rajtam kívül mindenki Elenát hibáztatja? Elenát! Az önzetlen, mártír, a légynek sem ártó Elenát? - Damon szinte üvöltött.
Caroline és Stefan jelentőségteljesen egymásra néztek, de nem szólaltak meg. Damon persze észrevette ezt, és most még inkább összezavarodott.
- Damon, ő már nem...
Az idősebb Salvatore azonban félbeszakította a lányt.
- Van valami, amit el akartok mondani nekem?
Nem érkezett válasz.
- Mi az, amit nem mondatok el? - ismételte Damon, megnyomva a "nem" szócskát.
- Hát, a helyzet az, - kezdte Caroline - hogy Katherine itt járt.
- Katherine?
- Igen. És ne kérdezd, hogy honnan, vagy kitől, de mindent tud, sőt, jobban, mint mi.
- Miről beszélsz? - értetlenkedett Damon.
- Katherine szerint - vette át a szót Stefan - Rebekah nem szimplán megigézte Elenát, hogy felejtsen el dolgokat, hanem azáltal, hogy azt akarta, hogy ugyanazt a gyűlöletet és bizalmatlanságot érezze mindenki iránt, mint ő maga, a lelkének egy darabját is átadta neki, anélkül, hogy tudott volna róla.
- Jóságos ég! - Damon lerogyott a fotelba. - És ezt mikor akartátok elmondani nekem? Hm? Mikor szándékoztátok volna közölni velem, hogy a barátnőm annak a ribancnak a reprodukciója?! - ordította, megfeledkezve önmagáról.
- Volt barátnőd - javította ki Stefan, egy jó adag nyomatékkal a hangjában, de Damont most nagyon nem érdekelte az öccse szurkálódása.
- Az most mindegy - legyintett. - Ami számít, az az, hogy ti csak ültetek karba tett kézzel, és eszetek ágában sem volt szólni nekem erről!
- Hogy szóltunk volna, Damon? - vágott vissza Stefan. - Hogyan, amikor éppen valahol a világ másik felén próbáltad megölni magad?
- Ez nem kifogás! Lett volna rá két napod, hogy beavass, és ne, ne mondd, hogy csak a megfelelő alkalmat kerested, hogy elmondd, mert azzal nem versz át!
- Hé, nyugodjatok le, mind a ketten! - Caroline állt közéjük, megakadályozva, hogy a testvérek egymásnak essenek. - Nem tudjuk, hogy tényleg Elena ölte meg azt a srácot, vagy sem, de tény, hogy egy vámpír volt, ami így is elég nagy probléma.
- Nagyszerű. Azt hiszem, ideje beszélnem Elenával - konstatálta Damon.

- Veled megyek - ajánlotta fel Stefan szinte azonnal. Damon furcsán nézett rá, de nem ellenkezett.
- Felőlem. Barbie, velünk tartasz?
- Azt hiszem, Barbie most hazamegy - felelte Caroline. - Egy félórával ezelőtt kellett volna találkoznom Tylerrel.
- Jó, akkor te menj a randidra, mi viszont induljunk - viszonozta Damon, és kisétált az ajtón, nyomában Stefannal.

XOXO

Damon idegesen toporgott, várva, hogy Elena kinyissa az ajtót; Stefan pedig a földet bámulta, igyekezve elkerülni a további nézeteltérést. Végül kinyílt az ajtó, és egy meglepett Elenával találták szembe magukat.

- Hát ti? - kérdezte. 

- Ne haragudj, hogy zavarunk - szólalt meg Stefan, a tőle megszokott, visszafogott stílusban. - Azonban lenne pár dolog, amiről el kéne beszélgetnünk.

- Valóban? - Elena felvonta a szemöldökét. - Gyertek be.

Bevonultak a nappaliba, és mindannyian kényelembe helyezték magukat. Egy ideig csak ültek, meg sem próbálva megtörni a kínos csendet. Végül aztán Elenának elege lett a hallgatásból.

- Na, esetleg elmondanátok miért jöttetek?

- Öhm... szóval az van... - kezdte Stefan - , hogy valakit megöltek tegnap a városban.

- Tényleg? - Elena arcán egy csepp érzelem se tükröződött. - Ez sajnálatos.

- Hát az - bólintott Stefan.

- Ennyi? Ezért jöttetek?

Stefan a fejét rázta.

- Nem, ugyanis ez nem egy egyszerű gyilkosság; a fiút egy vámpír ölte meg.

- Ó. És ki az, ha szabad tudnom?

- Brian Riley. Mond ez neked valamit? - tudakolta Stefan.

- Nem.

- Elena, ő az a fiú, aki tegnap beléd kötött a Grillben - Damon első ízben szólalt meg.

- Micsoda? Az a srác? És ki ölte meg?

- Éppen ez az - folytatta Stefan. - Elena, tudjuk, hogy neked ez milyen nehéz időszak, és ha valamikor, hát most még elmondhatod...Tudod, hogy mi megértünk, elvégre a legjobbakkal is előfordul.

- Ti komolyan azt hiszitek, hogy én öltem meg? - kiáltott fel Elena, hangja természetellenes hisztérikus volt.

- Hát, öhm... - hümmögött Stefan.

- Dehogy, Elena! - válaszolta Damon. - Rohadtul nem hiszem el, hogy egy ujjal is hozzáértél volna!

- Ezt nem tudhatod, Damon - vágott közbe Stefan. - Lehet, hogy...

- Stefan, te képes voltál idejönni a házamba, és meggyanúsítani egy ember halálával?! Ez komoly?!
- Elena, én... - mentegetőzött Stefan, de akkor már késő volt: sikerült kihoznia a vadállatot Elenából.
- Szóval ennyit ért neked az együtt töltött idő? Csak arra volt jó, hogy nyugodt szívvel meggyanúsíts egy gyilkossággal? Mert tudod, Stefan, az a helyzet, hogy az ember pont azt várja a barátaitól, hogy megvédjék az ilyen esetekben, nem pedig azt, hogy alaptalanul megvádolják.
Stefan dadogott valamit, de nem ment sokra vele.
- Most pedig menj el! Nem akarlak látni! - ordította Elena, mire Stefan rémült arccal felpattant és kiment. Elena pedig Damonhöz fordult, aki ijedten figyelte az eseményeket, és ennyit kérdezett:
- Te is azt hiszed, hogy én voltam?
- Nem, Elena, hát persze, hogy nem - mondta halkan, vigasztalóan. - Tudom, hogy nem te voltál, és ezt be is fogjuk bizonyítani.
Elena arcán könnyek csorogtak végig, ahogy lassan bólintott, majd leereszkedett Damon mellé, továbbra is szipogva.
- Nem én öltem meg... - sírta. - Nem én voltam... én..nem...
A hangja elcsuklott, ahogy könnyei függönyén keresztül Damonre pillantott, aki olyan fájdalmat érzett a szívében, mintha ő is átélné azt, amin a lány megy keresztül
- Tudom, Elena. Elhiszem - csitította. Elena azonban nem tudott lenyugodni, felfokozott érzelmei nem hagyták, így egyszer csak azon kapta magát, hogy nekidőlt Damont mellkasának és szorosan átölelte a fiút.
- Nem vagyok gyilkos - ismételte zokogva.
Damon karjai melegébe zárta őt, feddve magát azért, hogy ennyire élvezte a lány közelségét, holott ő csak vigasztalódást keresett a karjai között.
- Nem vagy az - suttogta Elena fülébe, miközben egyik kezével a haját simogatta. - Sosem leszel az.
Elena szépen, lassan lenyugodott, de nem engedte el Damont; úgy érezte, hogy karjaiban van a biztonság, a béke, amire annyira vágyott.
A meghitt pillanatnak Damon telefonjának csörgése vetett véget. A seriff volt.
- Na, van valami hír? - kérdezte Damon, miután felvette.
- Igen, és jó hír. Brian Riley feltehetően fél kilenc és kilenc között halt meg, tehát nemsokkal azután, hogy elhagyta a Grillt.
- Tehát nem vádoljátok Elenát? - Damon hangja szinte szárnyalt.
- Nem - erősítette meg Liz. - És sajnálom, amiért egyáltalán számításba vettük őt.
- Értem. Köszi, Liz.
Damon meg is szakította a hívást, hogy elmondhassa Elenának, mi történt:
- Most már hivatalos, hogy semmi közöd a gyilkossághoz! - a fiú arca ragyogott.
- Tényleg? Látod, megmondtam, hogy ártatlan vagyok!
Elena arca felderült, és Damon nyakába vetette magát, aki a lány heves, ismerős szívdobogását hallgatva azt érezte, hogy hosszú hetek óta nem volt ilyen boldog.

XOXO

- Jaj, ne haragudj, ne haragudj, ne haragudj!

Caroline viharzott be a Lockwood ház nappalijába, ahol Tyler ült, elmélyülten nyomogatva valamit az iPad-jén. 

- Hát, már azt hittem, elfelejtettél - felelte vigyorogva a fiú, amint meglátta barátnőjét.

- Sajnálom, de akadt egy kis incidens...

- A gyilkosságra gondolsz? - kérdezte Tyler. - Anyám említettem, hogy találtak egy hullát a Grillnél.

- Akit egy vámpír ölt meg - egészítette ki Caroline. - Ráadásul nagyon valószínű, hogy Elena volt.

- Tényleg? Elena? Ez még a körülményekhez képest is meglepő.

- Nem meglepő, borzalmas! És persze Damon nem képes, elhinni, hogy...

Tyler azonban egy csókkal hallgattatta el.

- Szerintem jobb lenne, ha kicsit mással is törődnél, mint mások problémáival, nem gondolod? - tudakolta kedvesen. Caroline felsóhajtott.

- Tudom, hogy borzalmas barátnő vagyok... itt hagytalak unatkozni egyedül!

- Ami azt illeti, nem unatkoztam. Klaus meglátogatott.

- Klaus? - rökönyödött meg Care. - Nem tudtam, hogy ekkora "spanok" lettetek hirtelen.

- Mert nem is! - nevetett Tyler. - Igazából téged keresett, de elküldtem melegebb éghajlatra, ha érdekel. 

- Ó - mindössze ennyi volt Caroline válasza.

- Amúgy miért keresett?

- Öhm...fogalmam sincs.. Elvégre ő Klaus, nem?  Sose tudhatjuk, éppen mit akar. 

A lány humortalanul, idegesen felnevetett, de Tyler észrevette, hogy nem volt őszinte.

- Nem szeretem, amikor hazudsz, Care. Te pontosan tudod, mit akart, igaz?

- Igen - hangzott a vallomás.

Tyler kérdően felvonta a szemöldökét.

- Igen? Hallgatom.

- Szóval, megkértem rá, hogy próbáljon meg beszélni Rebekah-val Elena és Damon ügyében, és ő bele is egyezett, de...

- De kért cserébe valamit - fejezte be a mondatot Tyler. Homlokán kezdtek kidagadni az erek. - És mit kért, Caroline?

- Tyler, én...

- Mit kért?! - üvöltötte Tyler, mire Caroline kénytelen volt rémülten felelni:

- Egy randevút.

És a következő pillanatban Tyler már nem volt sehol, mindössze a hátsó udvarról lehetett hallani az üvöltését. Caroline nem mozdult, tudta, hogy ő a hibás, és teljesen meg tudta érteni Tylert. 

Aztán egyszer csak egy reccsenő hang hallatszott. Majd még egy. És az első kettőt számtalan új követte. A lány szinte megfagyott, mert hang nem volt más, mint emberi csontok törése.

XOXO

Nem sokkal Damon után Stefan is megtudta az igazat Meredithtől, vagyis világossá vált számára, hogy nem Elena követte el a gyilkosságot. Azonban nem volt túl sok ideje töprengeni, mert nemsokára kapott egy új sms-t az ismeretlen feladótól:
"Lásd be, nagyon jól felültettem mindenkit!"
Stefan elképedve meredt a képernyőre, majd ahogy ujjával lejjebb gördítette az üzenetet, meglátta az sms végét:
"És én tudom, hogy szerezd ŐT vissza."


A következő rész tartalmából...
A terv sikeresnek látszik: Elena és Damon egyre közelebb kerül egymáshoz. Matt megdöbben, amikor azon kapja magát, hogy lehetetlenre vállalkozik, mikor elhatározza, hogy szembenéz Rebekah-val. Damon megdöbben, amikor rájön egy pofonegyszerű megoldásra, ami végig az orra előtt volt. Stefan megdöbben, amikor a rejtélyes üzenetek hirtelen abbamaradnak. És Elena megdöbben, amikor egy véletlen mozdulat miatt megváltozik az élete.
19. rész >>