1x19 Fellobban a tűz

Korhatár: 12


XIX. fejezet - Fellobban a tűz

Egy teljes hét eltelt a gyilkosság óta. Stefan először naponta kapta a rejtélyes üzeneteket, aztán egyszer csak nem jött több. Habár idegesítette őt a sok kétértelmű, nem teljesen világos sms, mégis furcsának találta, hogy egyik pillanatról a másikra leszállt róla az illető. 

Caroline és Tyler kapcsolatának, bár gyenge lábakon állt, nem tudott véget vetni a "Klaus - ügy". Annak ellenére, hogy nem volt minden rendben köztük, tudták, hogy képesek lesznek túltenni magukat ezen a nehéz időszakon. 

Ami pedig Damont és Elenát illeti, ők kezdtek egyre közelebb kerülni egymáshoz, sőt, Elena egyre bizalmatlanabbul kezdett viselkedni barátaival, mert neheztelt rájuk amiatt, hogy megvádolták a gyilkosság elkövetésével. Ellenben a Damon iránt érzett bizalma és rokonszenve napról napra nőtt. Minden nap találkoztak, beszélgettek, egyszóval, megismerték egymást. 

Az egyik ilyen randevú alkalmával Elena az előző kapcsolatairól kérdezte Damont. 
- Nem hiszem el, hogy 170 év alatt egyetlen lány se lett volna, aki megmozgatta volna a fantáziád.
Damon sóhajtott. Pont ezt a témát kerülte úgy, mint a macska azt a bizonyos forró kását.
- De volt: Katherine. Bár így utólag az sem volt túl valódi.
- Ne már, Damon... ha te lennél Quasimodo, még el is hinném! Azonban így... - Elena jelentőségteljesen végigmérte Damont.
- Volt egy lány - kezdte Damon lassan, de elharapta a mondatod.
- Igen? - nógatta Elena. - Folytasd.
- Nagyon szerettem. Az életemnél is jobban.
- Milyen volt? - kíváncsiskodott Elena, bár látta a fiú szemében hogy mennyire fájdalmas emlékeket idéz fel.
- Gyönyörű - Damon pillantása a távolba meredt, mintha maga elé képzelte volna azt a lányt. - A legszebb lány volt, akit valaha láttam. De nem csak külsőre volt szép - ő volt a világ legodaadóbb, legönzetlenebb, legjószívűbb teremtménye.
- Vámpír volt?
- Először nem, de később az lett belőle. Tudod, az ember számára ez egy idő után elkerülhetetlenné válik, hogyha sokat időzik a magunkfajták társaságában.
Elena szárazon felnevetett. Pont, mint az ő esetében.
- A legborzasztóbb az volt, - folytatta Damon - hogy oly sokat küzdöttem érte, hogy sosem hittem, hogy egyszer valóban az enyém lesz. Aztán valahogy nekem adta a sors. Az volt az életem legszebb időszaka. - Damon egy pillanatra megállt. - De mint minden jónak, ennek is túl hamar vége lett. Nagyon hamar. 
- Mi lett vele?
- Vége lett - ismételte a fiú. - Egyik pillanatról a másikra. A helyzet az, hogy nem nagyon beszélek erről. Sőt, soha senkinek.
Elena látta, mennyire fáj neki, így nem forszírozta tovább a témát. 

Késő este, miután Damon hazakísérte, megbeszélték, hogy másnap újra találkoznak, aztán Elena becsukta a ház ajtaját, magára hagyva Damont. 

A srác még sokáig ácsorgott Elenáék háza előtt, de amikor már nem bírta tovább, lerogyott a verandán lévő padra, s a kezébe temette arcát, amelyen pár kövér könnycsepp gördült végig. Kezdte úgy érezni, hogy képtelen tovább küzdeni, habár Elena egyre közelebb és közelebb engedte őt magához, még így is mintha fényévek választanák el őket egymástól. Eszébe jutott az a rengeteg emlék, ami lányhoz kötötte őt, és ez még jobban elszomorította. Szinte maga előtt látta az első csókjukat, azt a bizonyos pikniket a réten, de ami leginkább szívfacsaró emléke volt, az az a pillanat, amikor a lány először mondta neki: „Szeretlek!”. Akkor boldog volt, nagyon boldog, azonban a lelke mélyén érezte, hogy nem érdemelt meg még ennyi örömöt se. Mégis szomjazta azt az érzést, ami akkor kerítette hatalmába, ha vele volt, s tudta, hogyha ez sokáig így marad, belepusztul a szívét marcangoló, mérhetetlen fájdalomba. Őrületesen szerette Elenát, ő volt minden gondolata, álma, érzése, őt látta, ha lehunyta szemeit, és éppen ezért gyötrődött ennyire. És ez a felemésztő, örök szerelem tartotta őt még mindig életben. 

XOXO 

  

Matt Donovan egykedvűen pakolta le az egyik asztalról a tányérokat. Amikor ahhoz az asztalhoz ért, ahol nem olyan régen még Elena és Damon ült, sóhajtva pillantott a szinte érintetlen hamburgerre, amit a lány rendelt. Már számára is egyre rosszabb volt látni Damont, ahogy elkeseredetten igyekszik visszaszerezni Elenát. Bár sosem kedvelte Damont, most igazán sajnálta őt, ugyanis ezt egyáltalán nem érdemelte meg. Ami pedig Elenát illeti, neki pedig valóban nem kívánta ezt. Saját maga tapasztalta, hogy mekkora volt köztük a szerelem, a ragaszkodás, és a vonzalom. Sosem látta még ennyire boldognak volt barátnőjét, sőt, titkon még hálás is volt Damonnek azért, hogy megadta neki azokat a dolgokat, amiket ő nem tudott a kapcsolatuk idején. Most azonban Elena teljesen megváltozott, szinte kifordult önmagából, hiszen jóval kevesebbet törődik a barátaival, ingerlékenyebb, mogorvább, de ami a leginkább ijesztő: nehezen uralkodik az éhségen, ami abszolút szokatlan tőle. Gyűlölte látni ezt, és eléggé haragudott Rebakah-ra a tette miatt. És ő naiv, még képes volt elhinni, hogy az ősben akad egy kis emberség! Ráadásul ő okozta a balesetet is, amit még mindig nem hevert ki teljesen, most pedig tönkretette Elena életét... Matt nehezen tudta lenyugtatni magát. Bárcsak tudna segíteni valahogy! És ekkor eszébe ötlött egy őrült ötlet, amiben még ő maga sem bízott, azonban jobb terv hiányában talán ezzel is segíthet barátain. Gyorsan elpakolta a maradék tányért, felkapta a dzsekijét és elindult a város széle felé. 

  

XOXO 

  

Elena unottan bámulta tévé képernyőjét, bár fogalma sem volt, mit is néz valójában, ugyanis a gondolatai sokkal jobban foglalkoztatták. Furcsa érzések kavarogtak benne a Damonnel eltöltött délután miatt, s nem volt tisztában azzal, hogy mire vélje ezeket az érzelmeket. Igen, azt be kellett látnia, hogy a fiú roppant helyes, sőt, szexi, de akárhányszor látta őt, valami furcsa hangulat lett úrrá rajta, amit képtelen volt megmagyarázni. Volt benne valami vonzó, valami veszélyes, de ugyanakkor az egész lénye rejtélyes és valamiért nagyon szomorú volt. Azonban ami a legfurcsább volt Elena számára, az az, hogy akaratlanul is féltékenységet érzett, amikor Damon az előző szerelméről beszélt, és ez nagyon dühítette, ugyanakkor sajnálta is a fiút. De akárhogy is próbált küzdeni a felismerés ellen, nem tudta tovább titkolni: valamit érzett Damon iránt. Hirtelen azt érezte, hogy muszáj megbeszélnie valakivel a problémáit, ezért áthívta Bonnie-t és Caroline-t az estére. Talán ez egy jó alkalom lesz arra, hogy helyrehozza, amit elrontott, gondolta. 

Mivel a lányok csak két óra múlva érkeztek volna meg, Elena, hogy elüsse az időt, elővette naplóját, amelyet annyira hanyagolt az utóbbi időben, és írni kezdett. Hiányzott neki ez a tevékenység, így szinte ömlöttek belőle a szavak. Teljesen megfeledkezett a külvilágról, csak írt és elmerült gondolataiban. Azonban egy óvatlan pillanatban megcsúszott, és lezuhant az ablakpárkányról, egyenesen a szőnyegre. Természetesen az ütés nem fájt neki, inkább nevetett saját figyelmetlenségén. De amikor lehajolt a naplójáért, villámcsapásként érte a felismerés. A könyv ugyanis majdnem az első oldalon nyílt fel, s Elena szeme egyetlenegy szón akadt meg: „Damon”. 

  

XOXO 

  

Matt szíve akarata ellenére hevesebben kezdett verni, ahogy meglátta a hatalmas villát, mely szinte fenyegetően magasodott vele szemben. Azt viszont be kellett látnia, hogy a ház roppant ízlésesre sikerült, akármennyire is utálta a benne élő személyeket. A villát körülvevő park is eszméletlen nagy volt, gyönyörűen nyírt sövénnyel és egy egész virág arzenállal benne. Ez furcsa volt Matt számára, ugyanis a virágültetést nem egy aljas gyilkos kedvelt tevékenységének tartotta.  

Amikor odalépett a méretes, barna szárnyas kapuhoz, vett egy mély levegőt, majd enyhén remegő kézzel erőteljesen bekopogott. Nem kellett sokat várnia, ugyanis egy félmeztelen férfi, - akit még soha életében nem látott – hamar kinyitotta az ajtót. Matt gyorsan szemügyre vette a pasas testét, melyet néhány helyen félreérthetetlen harapásnyomok tarkítottak, s így már értette a helyzetet. De éppen, amikor Rebekah holléte felől érdeklődhetett volna, maga az érintett libbent be a tágas hallba. A lány szemeiben őszinte meglepetés és kíváncsiság tükröződött, ugyanakkor Matt némi gúnyt és szánalmat is észre vélt venni benne. 

- Matt! Micsoda meglepetés! Miért jöttél? - tudakolta Rebekah látszólag kedvesen, de hangjában egy csöppnyi érzelem nem volt, csak hűvös közömbösség. - Várj csak, kitalálom! - folytatta. - Bizonyára te is bosszút akarsz állni azért, amit a ti drágalátos Elenátokkal tettem, nem igaz?-  

-  Azért jöttem ide, hogy beszéljünk. Bosszúról szó sincs – felelte Matt, miközben igyekezett közönyt erőltetni arcára a mélységes undor fintora helyett. 

- Beszélni? - ismételte Rebekah, mintha nem értette volna a választ. - Valóban? És mit akarsz megvitatni velem? Az államadósságot? Esetleg a GDP jövő évi alakulását? - gúnyolódott az ős, magához intve a férfit, aki az ajtót nyitotta, és beleharapott a karjába. Matt legszívesebben öklendezni kezdett volna. 

- Nem ilyesmiről. Azonban, ha nem vagy kíváncsi a mondanivalómra, el is mehetek, nem szívesen tartalak fel, hiszen látom, eléggé el vagy foglalva – viszonozta szárazon, mire Rebekah a szemét forgatva elengedte az uzsonnáját és közelebb lépett a fiúhoz. 

- Mit akarsz mondani? 

- Esetleg négyszemközt szívesebben elmondanám. 

- Felőlem! - forgatta a szemét Rebekah, majd unott arccal egy belső szoba felé vezette Mattet. A szoba tágas volt, hatalmas ablakai a kertre néztek, míg belül főleg régebbi stílusú bútorokkal volt berendezve. Rebekah ledobta magát az egyik méretes kanapéra, s miután kényelmesen elhelyezkedett, így szólt: 

- Hallgatlak. 

  

XOXO 

  

„Damon” - olvasta Elena.  

De hát ez lehetetlen! - gondolta, hiszen a napló ezen bejegyzése hónapokkal ezelőtt íródott, míg Damont alig három hete ismeri. De akkor hogy lehet, hogy négy hónappal ezelőtt is megemlítette a fiú nevét? Képtelen volt magyarázatot adni erre a rejtélyre, ezért gyorsan felkapta a könyvecskét a földről, visszaült az ablakba, majd visszalapozott a napló elejére és elkezdte olvasni a saját életét: 

  

„Kedves Naplóm, 

hosszú ideje nem írtam semmit, de azt hiszem, idáig nem lettem volna képes egy sort sem kipréselni magamból. Talán még most sem fogtam fel teljesen, hogy mi történt: Stefan elment. Elment! Mindent feláldozott, hogy megmentse Damont. És Klaus a testvére életéért cserébe magát Stefant akarta, akinek mindennél fontosabb volt a bátyja, így belement az alkuba. Még el sem tudtam búcsúzni tőle, sőt, azt sem tudom, él -e még egyáltalán, bár ebbe bele se merek gondolni. Biztos, hogy él, és tudom, érzem, hogy vissza fog jönni, s vége lesz ennek a rémálomnak. Ugyanúgy szeretem őt és borzasztóan hiányzik, éppen ezért sem fogom feladni a reményt, hogy megtaláljam őt. 

Azóta Damon van velem. A kapcsolatunk teljesen megváltozott, sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, aminek talán az a bizonyos csók is az oka. Azt hittem, hogy meg fog halni, s ez a gondolat szinte ugyanannyira elborzaszt, mint az a tény, hogy a szerelmem a világ leggonoszabb lényének a kezei közt van. Nem tudom, mit érzek Damon iránt, szerelmet -e, vagy barátságot? Jó lenne, ha rájönnék...” - állt a naplóban. Elena összezavarodva pillantott fel, kicsit még emésztve, amit olvasott, de nem pihent sokat, hanem visszafordult a könyvhöz, s újból fellapozta. 

 „...Vége, vége, vége... még mindig nem hiszem el teljesen a tegnap éjjelt. Arra ébredtem, hogy a kórházban fekszem, s tasakszámra csapolják a vérem, Klaus kérésére. Szerencsére Damon hamar megtalált és hazavitt. Szegénynek borzasztó bűntudata volt, hogy nem volt velem, amikor szükségem lett volna rá. Azt hiszem volt egy pillanat, amikor ha Stefan nem jelenik meg hirtelen, akkor megcsókolom. Az érzelmeim egyre zavarosabbak, mintha minden megfordult volna: Stefan egy könyörtelen, nemtörődöm szörnnyé vált Klaus jóvoltából, s egyre távolodik tőlem, míg Damon, mint egy őrangyal, állandóan mellettem van és vigyáz rám, s egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Istenem, mi lesz ebből?...” 

  
„...Akármi is történt tegnap, a legfurcsább mégis az volt, amikor láttam Damont, hogy Rebekah-val flörtöl. Tudtam, hogy kötelességből teszi, de akkor is, egy furcsa, megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába, amelyet féltékenységnek hívnak. Ez eléggé zavar, ugyanis már jó hosszú ideje őrlődöm azon, hogy vajon mit is érzek Damon iránt. A szívem azt súgja, hogy szerelmet, míg az eszem hevesen tiltakozik bármi ellen, ami több, mint barátság...” 

 „...És akkor megcsókolt, teljesen váratlanul, s akármennyire is akarnám, se tudnám elpalástolni, hogy mennyire jó volt. Nem heves volt, hanem lágy és szenvedélyes. Amikor észbe kaptam, már csókoltam is vissza őt, anélkül, hogy bármilyen csekély megbánást is éreztem volna. A testem minden pontja bizsergett, a szívem jóval gyorsabban vert, mint ahogy kellett volna, és azt éreztem, hogy minden porcikámmal őt kívánom. A bűntudat csak jóval később jelentkezett, azonban ott, akkor, magával ragadott egy ismeretlen mámor, amit eddig még sosem éreztem...” - Elena ahogy haladt az olvasásban, egyre inkább összezavarodott. Semmire sem emlékezett a leírtakból, de ugyanakkor nem bírta megállni, hogy továbbolvasson.  

  

XOXO 

  

Matt feszengve leereszkedett az egyik székre, majd rendezte a gondolatait és belekezdett a mondandójába. 

- Hogy tehetted? - szegezte neki a kérdést az ősnek, pillantását mélyen a lány tekintetébe fúrva. Rebekah erre gúnyosan felnevetett, láthatóan jól szórakozott a kérdésen. 

- Ez most komoly? Azért jöttél ide, hogy ezt megkérdezd? 

- Nem. De tudni akarom, hogy tényleg szimpla féltékenységből tetted -e tönkre két ember életét -  felelte Matt, idegesen gyűrögetve dzsekije ujját.  

- Te szerinted itt csak ennyiről volt szó? - kérdezett vissza Rebekah, s hangjában most jóval kevesebb gúny volt érezhető. 

- Hát... igazából nem tudom – dadogta Matt. Keresztkérdésekre nem számított. - Azonban nem tudom elképzelni, hogy mit tehetett ellened Elena és Damon, hogy így állj bosszút rajtuk.  

- Gondolod? - érdeklődött Rebekah, ismét felvéve a közöny álarcát. - Az lehet, hogy mindenki egy gonosz, lelketlen szörnyetegnek tart, de csak úgy nem szakítok szét kapcsolatokat, mert rossz kedvem van. Ők ketten eleget tettek azért, hogy ténylegesen vissza kellett vágnom – tette hozzá. Szemében a fennköltség mellett valami ősi szomorúság csillogott, amiből Matt rájött, hogy Rebekah nem csak Elenán és Damonön akart bosszút állni, hanem jóval korábbi sérelmekért is nekik fizetett meg. 

- Nézd, tudom, hogy az életed egy részét meneküléssel töltötted, de... - Rebekah nem hagyta, hogy befejezze, hanem közbevágott. 

-  Egy részét? - kiáltotta felháborodva. - Az egészet! Majdnem ezer évig menekültem a saját apám elől, akiről azt hittem, hogy megölte az anyámat. Megbíztam a bátyámban, aki sorra ölte meg a testvéreimet és egy évezreddel később kellett megtudnom, hogy ő volt anyám valódi gyilkosa. Én magam is kilencven évig feküdtem egy koporsóban, akárcsak a testvéreim, akiket a szemem láttára ölt meg! Végül pedig az anyám visszatért, csak azért, hogy kiirtson bennünket. Mindössze ennyi – Matt elgondolkozott a hallottakon, s rájött, hogy puhíthatná meg a lány szívét. 

- Így azért más a helyzet – mondta lassan, mélyen Rebekah szemébe nézve. - Én megértem, hogy rengeted borzalmon mentél át, és másra sem vágysz, csak arra, hogy szeressenek. De éppen ez a baj! Mert ha minden sérelmedet meg akarod torolni, akkor sosem lesz senkid, aki tényleg szerethet! Biztos vagyok benne, hogy láttad, mi volt köztük, de te mégis szétzúztad a kapcsolatukat. Lehet, hogy Damon kihasznált... 

- Nem egyszer – szúrta közbe Rebekah epésen. 

- Akkor többször, – javította ki magát Matt – azonban te cserébe először megkínoztad, aztán pedig okoztál egy autóbalesetet, amiben Elena meghalt, és én is csak neki köszönhetem, hogy túléltem! 

- Te mit tettél volna, ha újból, ezer év után, ismét menekülnöd kellene? Én nem akartam ezt! Normálisan akartam élni, nem pedig örök fenyegetettségben. És ahhoz, hogy ettől megszabaduljunk, ez volt az egyetlen módja. 

- Igazán? - tudakolta Matt undorodva. - Te pedig csodálkozol, hogy ezután a két Salvatore bosszút állt? Megölted Elenát, mit vártál cserébe, dicséretet? 

- Nem... - vágta rá Rebekah, de látszott rajta, hogy magában beismeri: talán mégis megérdemelten kellett egy pincében szenvednie. 

- Majd fogtad magad és elraboltattad Damont, – folytatta a fiú - és miután ez a terved is befuccsolt, elhatároztad, hogy tönkreteszed őket. Hát, így valóban senki sem fog szeretni, Rebekah! Vedd már észre, mit tettél! Te fordítod magad ellen az embereket, nem ők utálnak meg csak úgy! És én még azt hittem, van benned emberség! Szent Isten, mekkorát tévedtem. 

- Mondd, most mit vársz tőlem? - érdeklődött Rebekah, látszólag közömbösen, azonban mélyen belül érezte, hogy Mattnek igaza van. 

- Mindössze annyit, hogy csináld vissza mindezt – jelentette ki a srác. 

- Tessék?! - kérdezte a lány. - Soha! 

- Erről beszélek! - viszonozta Matt teljesen kikelve magából. - Ha nem akarsz örökre egyedül maradni, akkor megfogadod amit most mondok: oldd fel az igézetet és mondj le Damonről, mert akármit is tettél vele, ő akkor is egész életében Elenát fogja szeretni, nem pedig téged! Az erőszakkal nem érsz el semmit! - tette hozzá, szinte kiabálva. Rebekah elvörösödött, s elöntötte a tehetetlen düh. Tudta, hogy Mattnek igaza van, de gyűlölte még a gondolatot is. Nem akarta. Hogy a fiú rájöjjön arra, hogy mit is gondol valójában, ezért vámpírsebességgel felpattant, s megragadta Matt vállát. 

- Menj, mielőtt megöllek! - üvöltötte, miközben arcára kiült az igazi ragadozók ábrázata. Matt nem ijedt meg, hanem felkapta dzsekijét, vetett egy megvető pillantást a vicsorgó ősre, majd gyors léptekkel elhagyta a villát. Rebekah pedig nem bírta tovább, zokogva lerogyott a földre. És ahogy kisírta magát, egy furcsa érzés lett úrrá rajta: egy belső hang biztatni kezdte, hogy fogadja meg Matt tanácsát, azaz hozza helyre mindazt, amit elrontott. A másik lénye azonban nem ismert magára és őrjöngve tiltakozott. Végül győzött az emberség, s Rebekah a saját óriási meglepetésére elhatározta, hogy elmegy Elenához és feloldja az igézetet. Egy olyan döntést hozott, amit sosem gondolt volna saját magáról. 

XOXO 

 Elena továbbra is az ablakpárkányon ült és a naplóját olvasta, egyre nagyobb elképedéssel: 

 „Ez a denveri út pont arra volt jó, hogy még jobban összekuszáljam az érzéseim. Ugyanakkor az a csók… legszívesebben el sem engedtem volna Damont. Egyszerűen magával ragadó volt az a néhány, röpke pillanat, melyet nem is tudom, mi követett volna, ha Jeremy nem zavar meg minket. Megint átadtam magam a szenvedélynek, nem számolva a következményekkel és végig sem gondoltam, hogy helyes -e, amit teszek. De utána megint összevesztünk, ráadásul Damonnek volt igaza, ahogy mindig. Szégyellem magam, amiért kihasználom őt, pedig nem akarom. 

Tudom, hogy választanom kell Stefan és Damon között, azonban erre még nem állok készen, ugyanis most képtelen lennék bármelyiküket is elveszíteni. Bárcsak lenne valami, ami segíthetne rajtam!” - A lány itt ismét megállt. Emlékezett egy denveri utazásra, ahová azért ment, hogy Jeremy segítségét kérje, majd hazahozza Mystic Fallsba, azonban tökéletesen biztos volt abban, hogy egyedül ment oda. De a naplójában mégis az állt, hogy Damonnel együtt utaztak el, ahol ráadásul ő megcsókolta Damont. A problémája pedig az volt, választani kényszerült a két Salvatore között. Elena most már tényleg nem értett semmit. 

 „...Nem volt választásom. De akkor sem vagyok képes elfogadni a tényt, hogy egy szörnyeteg lett belőlem. Soha nem akartam ezt, s mégis bekövetkezett. Borzasztó érzés, melyet nem lehet megszokni.  

Azonban még valami megváltozott: az érzéseim Damon iránt. Valahogy nem azt érzem, amit eddig, hanem valami újat, valami mást. Lehet, hogy azért, mert az ő vére hozott vissza a halálból..., de lehet, hogy csak azért, mert minden érzelmem felerősödött. Ugyanakkor Stefan irányában nem érzek semmi újat, sőt, mintha nem lenne meg már az a tűz, mint korábban, és ez nagyon furcsa. 

A mai nap ismét valami olyat tettem, amit lehet, hogy normális esetben nem tettem volna: megcsókoltam Damont, de nem azért, mert meg akartam tudni, mit érzek iránta, mint a múltkor, hanem azért, mert valami olyan erős vágyat éreztem, hogy megcsókoljam! Ahogy ránéztem, hevesebben kezdett verni a szívem, ahogy hozzáértem, a testem minden porcikája bizseregni kezdett, s ahogy megcsókoltam, azt éreztem, hogy boldog vagyok... Mi történt velem? Hiszen Stefant választottam...vagy mégsem?”  

  

„Tényleg döntöttem, de most végleg: Damont választottam. Nem tudom megmagyarázni, hogy mi változott meg bennem oly hirtelen, azonban most már tudom, hogy szeretem Őt. Azzal, hogy vámpír lettem, ráébredtem, hogy melyikőjüket szeretem igazán és ez hatalmas boldogsággal tölt el. Végre kimondtam, hogy szeretem. Azt, ami a réten történt, már jó néhányszor megismételtük az elmúlt egy héten, s azt kell mondanom, soha ekkora vágyat, szerelmet és szenvedélyt még nem éreztem, mint most. Ahogy telnek a napok, azt érzem, hogy egyre jobban szeretem Őt. Immár tudom, hogy mindennel képes leszek megbirkózni, mert Ő velem van. Most ismertem meg, hogy mi is az igazi szerelem...” 

  

„...Boldog vagyok. Damon valósággal a tenyerén hordoz. Minden nap elvisz valahová, kedvtelésből, nem csak azért, hogy távol tartson az emberektől, amíg nem leszek teljesen ura az éhségnek. Imádok vele lenni, belenézni a gyönyörű kék szemeibe, megcsókolni Őt, a karjai közt aludni, sőt, még az érintése is felvillanyoz. Állandóan kényeztet, teljesen az ujja köré csavart. Az átalakulásom óta egyetlen éjszakát sem töltöttünk külön, és ahányszor nincs velem, nagyon hiányzik, bár ez szerencsére ritkán fordult elő eddig. Néhány napja már együtt zuhanyzunk, melynek következménye vagy az, hogy két óráig ki se jövünk onnan, vagy az, hogy perceken belül az ágyban kötünk ki. Sosem gondoltam volna róla, hogy ennyire udvarias, kedves, és szenvedélyes szerető. Ő erre csak azt válaszolja, hogy ezt én hozom ki belőle. Ahogy azt is mondta, hogy élete legszebb pillanata volt, amikor azt mondtam neki: „Szeretlek!”. Annyira aranyos!...” 

 "Számomra körülötte forog a világ. Az, amit iránta érzek, földöntúli, felemésztő és megmagyarázhatatlan. Őt látom álmomban a gondolataimban, Ő a mindenem, az egész világom, a másik felem.  Nem tudnák nélküle élni, mert túlságosan szeretem és ragaszkodom hozzá. Ha vele vagyok, megnyugszom, megtalálom a helyem, egyszóval: boldog vagyok.  Minket egymásnak teremtettek!" 

„...Az igazság az, hogy menthetetlenül belezúgtam. Minden vele töltött másodpercemet évezem, elég csak a legutóbbi kiruccanást említenem. De ugyanakkor félek is Rebekah tervétől. Rettegek attól, hogy elveszítem Damont. Ha ez bekövetkezne, azt biztos nem élem túl, azonban erre még gondolni se merek. Képtelen lennék elviselni akkora fájdalmat. Gyenge vagyok. Ő a gyenge pontom!”  

Elena most már valóban nem értett semmit. Görcsösen igyekezett előhívni ezeket a pillanatokat, amiket most olvasott, azonban egyszerűen nem volt képes felidézni egyet sem közülük. Fejében már egyre nőtt a káosz, ugyanakkor izgatta is, ami a könyvecskében leírva látott, így vett egy mély levegőt és az utolsó bejegyzéshez lapozott. 

  

XOXO 

  

Damon egy sóhajtás közepette ledobta magát a kanapéra, közel a kandallóban lobogó, vidáman pattogó tűzhöz. Kortyolt párat a whiskyjéből, majd ismét felpattant, és idegesen járkálni kezdett a nappaliban. Ezt a tevékenységet még jó párszor megismételte, míg végül szinte erőtlenül rogyott vissza a fotelba. Mivel már felhúzott egy kört, újra töltött magának. Lassan iszogatott, remélve, hogy kedvenc itala el tudja majd terelni gondolatait, s így ha egy kis időre is, megfeledkezhet bánatáról. Azonban az alkohol most, először élete során, cserben hagyta, mert semmi sem történt. Ahogy ült a szobában, tekintetét végighordozta a helyiségen, de semmi olyat nem látott, ami érdekelte volna. De hirtelen a szeme mégis megakadt valamin: a dohányzóasztalon egy kis, bőrkötéses könyv feküdt. Stefan naplója. Damon elmélyülten nézte a könyvet, majd egyszer csak áramütésként érte a felismerés: a megoldás eddig is úgy feküdt előtte, mint a napló az asztalon. Mindössze el kellett volna olvastatnia Elenával a saját naplóját. Abban a felemelő pillanatban Damon egykor oly gyönyörű, most azonban szinte üres szemeibe visszatért a csillogó remény. Gyorsan felpattant és kiviharzott, egyenesen Elenáék háza felé tartva. 

  

XOXO 

  

„Régebben rengeteg kívánságom volt, sok mindent szerettem volna megkapni, átélni vagy tudni. Most már csak egy kívánságom van, de ez egy olyan valami, amit mindennél jobban szeretnék: soha nem akarom elveszíteni Őt. Megrémít az érzés lehetősége, hogy Ő nincs többé velem, hogy többé nem érzem az érintését, a csókjait, az illatát, nem hallom a hangját, nem foghatom a kezét, vagy hogy nem nézhetek a szemébe. 

Gyerekként sokat álmodoztam az igaz szerelemről, mint mindenki. Gyakran elképzeltem, milyen lehet megtalálni a társad, a másik feled, az embert, akivel egy életet le tudnál élni egy életet. Először azt hittem, Stefan az, hiszen nagyon szerettem. De rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Nem vagyok hívő, azonban hiszek abban, hogy célja, rendeltetése van a létezésünknek, hogy megszületünk, majd meghalunk valamiért. És így eszméltem rá, hogy én miért vagyok a világon: azért, hogy Vele legyek egész életemben. Megtaláltam a végzetemet. Engem neki teremtettek, és biztos vagyok benne, hogy a közöttünk lévő kötelék örök és elszakíthatatlan. Szeretem Damont. Jobban, mint bárki mást a világon, és tudom, hogy Ő is így érez. 

Amikor a karjaiban tart, azt érzem, hogy soha többé nem lehet semmi bajom, mert Ő itt van velem. Ha megcsókol, minden bajomat, fájdalmamat elfeledteti velem. Minden egyes szava, érintése megbabonáz, s egy olyan távoli, csodálatos világba visz, amit oly sokan keresnek, és annyira kevesen találnak meg. A neve boldogság. Ő számomra egy drog, amelyről nem tudok és nem is akarok lemondani, és ahogy telik az idő, egyre jobban vágyom rá, s végül teljesen a rabjává válok. Damon az életem, és soha senki nem szakíthat el tőle.” 

Elena nem bírta tovább, letette a naplót, és felpattant. Zúgott a feje, teljesen beleszédült abba, amit olvasott. Rengeteg emlék, s ő egyikre sem emlékszik. Pedig mindent leírt a naplójába, s mégis... mintha soha nem történt volna meg vele. Olyan volt, mintha fehér foltok lennének az elméjében, melyeket képtelen megmagyarázni. Ki kellett derítenie, mi folyik itt, így gyorsan felkapta kardigánját, és lesietett a lépcsőn. De alighogy kilépett az ajtón, Damonnel találta szembe magát, aki pont akkor ért oda, s a lépcsőn állt. 

- Honnan ismerlek?


A következő rész tartalmából...
Elérkezett a döntés pillanata. Vajon annyi szenvedés, küzdelem, fájdalom és reménytelenség után egymásra talál -e Damon és Elena? És ha igen, mikor? Kiderül...
  
20. rész >>

Szerzői jegyzet: Szerintetek összejöhetnek újból? :)