3x05 Hamis igazságok

Ne haragudjatok a késért, de nem volt alkalmam hamarabb jelentkezni. Sajnos ezúttal sem érzem olyan jónak a fejezetet, akárcsak az előzőt, de ezt döntésetek el ti. Remélem, azért nem fogtok csalódni!


V. fejezet - Hamis igazságok

A hívott szám jelenleg nem kapcsolható. Kérjük, próbálja meg később.
Damon unottan csapta le a telefont a dohányzóasztalra. Olyan volt ez az idegesítő gépi hang az idegállapotának, mint egy maximum hangerős Skrillex szám egy másnaposnak - kikészítő. Már két napja nem hallott Elenáról, ami önmagában nem adott okot túl nagy aggodalomra, de ő nem volt hozzászokva ehhez a csöndhöz. De mivel a három lány terv szerint aznap érkezett volna haza, még fölöslegesnek érezte, hogy újabb összeesküvés elméletet lásson a kommunikáció hiánya miatt. Azonban szokásához híven, az agyának egy bizonyos része már érezte, hogy valami sántít a dologban.
Végül inkább feladta, zsebe mélyére süllyesztve a mobilt, és inkább töltött magának egy pohár whisky-t, és kiélvezte azon ritka pillanatok egyikét, amikor senki sem zavarta meg elmebeteg legendákkal és ősöreg könyvekről gyártott teóriákkal az iszogatását. Elena pedig úgyis rendben lesz, legalábbis bízott benne.

XOXO

- Komolyan? Már megint egy benzinkút? - méltatlankodott Caroline, idegesen forgatva a szemét. Katherine küldött felé egy fölényes mosolyt a visszapillantó türkön keresztül, és látszólag nagyon élvezte, hogy sikerült teljesen kikészíteni a szőke vámpírlányt.
- Van egy ember a kocsiban, akinek minden bizonnyal vannak szükségletei - vont vállat, miközben a parkoló felé kormányozta a fekete Jaguárt.
- Mintha érdekelne - motyogta Caroline, míg Bonnie csak ennyit mondott:
- Miattam nem kell megállni, jól vagyok - vont vállat a boszorkány, aki még kicsit mindig kába volt a szervezetéből kiürülőfélben lévő, erős méregnek hála, amit Johanna fecskendezett az ereibe még tegnap éjjel.
- Ha jól vagy, ha nem, én éhes vagyok - közölte Katherine, mikor leállította a motort, továbbra is diadalittasan vigyorogva Caroline-ra. - Te nem jössz harapni valamit? - Elena, aki eddig unottan bámult ki az ablakon, hitetlenkedve pillantott a hasonmására.
- És nézzem végig, ahogy üresre csapolod a pénztárost? Kösz, de nem - rázta meg a fejét, majd visszafordult az ablakhoz. Azonban Katherine Pierce nem az a valaki volt, aki elviselte, ha nemet mondanak neki.
- Úgy néz ki, nem értettük meg egymást - sóhajtott fel drámaian - Velem jössz és kész - jelentette ki ellentmondást nem tűrően, majd kipattant a kocsiból. - Elena csodálkozva vont a fel a szemöldökét, de végül mégis jobbnak látta követni Katherine-t, így vetett egy utolsó pillantást a hátul ücsörgő, ijesztő arcokat vágó Caroline-ra és a halkan szuszogó Bonnie-ra, majd kiszállt a kocsiból. Katherine már várt rá, lazán nekidőlve a töltőállomás falának.
- Azt hittem, már ott maradsz - mondta, amikor a hasonmása odaért hozzá.
- Erre mégis miért volt szükség? - csattant fel ingerülten Elena.
- Tessék?
- Azt kérdeztem, mire jó ez? Először fogod magad, bezsúfolsz minket a kocsidba, azt állítva, hogy hazaviszel minket, miközben jól tudod, hogy Mystic Falls több, mint háromezer kilométerre van Las Vegastól, aztán pedig, amikor nagy nehezen sikerül elindulnunk, megállsz minden második benzinkútnál, mintha nem is lenne jobb dolgunk! Mégis mit keresünk Kansasban a semmi közepén?
- Colorado, Elena, Colorado. És azt hiszem, kifelejtetted azt a részt, amikor megmentettelek téged és a klikkedet egy eszelős pszichopata kezei közül - szúrta közbe Katherine.
- Jó is, hogy megemlíted, ugyanis egy teljes nap alatt sem voltál képes elárulni, honnan a nyavalyából tudtad, mi történt velünk - füstölgött tovább Elena, mire Katherine válaszul egyszerűen felnevetett.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de én nagyon megéheztem, és az cuki egyenruhás férfi biztosan nagyon szívesen ellátna minket, nem gondolod? - Elena fintorgott, magában átkozva a sorsot, amiért Katherine közelébe sodorta, sőt, már ott tartott, hogy talán szívesebben maradt volna megkötözve abban a dohos, mocskos pincében az egyik vegasi kaszinó alatt, mintsem hogy az elmebeteg hasonmásával csevegjen egy Isten háta mögötti benzinkút előtt. Ennek ellenére úgy tűnt, Katherine élvezi a helyzetet, amit mi sem demonstrált jobban, mint az, hogy egyetlen szó nélkül, egy sunyi vigyorral az arcán belibbent a bolt ajtaján, ezért Elena is, kelletlenül ugyan, de követte.
- Kiveszel egy kis pihenőt, hogy megmutasd nekünk a hátsó raktárat - hallotta meg az idősebb vámpír hangját, amint belépett a benzinkút ajtaján. Tekintete rögtön a hang irányába vándorolt, és meg is pillantotta Katherine-t, aki éppen a büfépultnál álló, barna hajú férfihez beszélt. Az gépiesen bólintott, majd elindult a bolt hátsó végébe, mutatva az utat a szóban forgó raktár felé. Katherine el is indult utána, de azért hátrafordult, hogy intsen Elenának a fejével. A lány helytelenítően csóválta a fejét, azonban úgy érezte, talán megtudhat valami fontosat, ezért végül is ő maga is célba vette a kis ajtót, amely a sötét rakodó helyiségbe vezetett.
- Nem fogsz kiabálni vagy ellenállást tanúsítani - igézte meg Katherine a dermedten álló férfit, aki természetesen bólintott. Elena azt várta, hogy a vámpír azonnal neki is esik a tehetetlen ember torkának, azonban meglepetésére Katherine nem csapott le, hanem újból felé fordult.
- Nos, Elena, kéred az első harapást? - incselkedett, miközben lelökte a sötét hajú férfit egy műanyag székre, ujjait fel le húzogatva az áldozat nyakának vonalán. A nyaki ütőérben lüktető vér száguldásának ismerős hangja és az élet elixírjének hívogató illata azonnal hatással volt Elenára, akinek roppantul nehezére esett kordában tartani a hirtelen jelentkező éhséget. Már három napja nem evett, éppen ezért a vér közelsége még jobban kiélezte kiéhezettségét, még akkor is, ha erkölcsei és a dac, amit Katherine jelenléte váltott ki belőle, némileg visszatartották attól, hogy beadja a derekát.
- Isten ments - felelte nagy nehezen, fojtott hangon. Érezni vélte, ahogy a torka kiszárad, jóformán sikítozva a vérért, amely alig egy kartávolságnyira folydogált a megigézett férfi ereiben, csak arra várva, hogy az övé legyen.
- Ne játszd a szentet, hanem igyál - forgatta a szemét unottan Katherine, habár eléggé élvezte látni, ahogy Elena a saját természetével harcol.
- Nem akarok részese lenni az elmebeteg játékaidnak - jelentette ki Elena. Annak ellenére, hogy igyekezett kiegyensúlyozottnak, határozottnak hangzani, szavai inkább rekedtesen csengtek.
- Fölösleges a hisztéria, drágaságom. Hadd adjak neked egy tanácsot: vámpír vagy, nem mártír, úgyhogy ne viselkedj úgy, mint egy megszeppent óvódás. Ha vér kell, vedd el. Ilyen egyszerű. - Elena szinte már remegett, ahogy az éhségével küzdött, amiben az sem segített, hogy Katherine körmének egy egyszerű mozdulatával egy hosszú, vékony sebet ejtett a férfi nyakán, amelyből lassan szivárogni kezdett a sötétvörös, sűrű folyadék. - Gyerünk már, Hamupipőke, csak egy korty, semmi több - duruzsolta Katherine és úgy tűnt, szavai utat találtak Elena elködösült elméjéhez. A lány lassan, hezitálva közelebb botorkált, azzal nyugtatva magát, hogy csak egy kóstolóról van szó, semmi többről. Még hallani vélte hasonmása elégedett kuncogását, amikor ajkai a férfi sebére tapadtak, de utána beszippantotta a friss vér magával ragadó univerzuma, és a világ elhalványult. Mohón, egyre növekvő hévvel itta a friss, meleg folyadékot, amelytől új erőre kapott a teste. Ahogy egyre többet és többet vett magához, úgy vesztette el a külvilágból megmaradt morzsákat is. Kezei a férfi teste köré kulcsolódtak, vadul rántva őt magához, miközben minden érzékszervével arra koncentrált, hogy az utolsó csepp vért is kiszívja belőle. Aztán, amikor az áldozat lassanként elgyengült a karjaiban, eszébe jutott, mi mindent tanult Damontől, azt a rengeteg módszert, amivel megtanította őt arra, hogyan ne ölje meg azt, akiből iszik. Mit szólna Damon ahhoz, ha látná, mennyire elveszítette a fejét? Vagy talán őbelőle is ripper lesz, mint ahogy Stefanból is? De hiszen ő még csak nem is ölt eddig! Szinte azonnal megszűnt testében a forró késztetés, amely lehetővé tette, hogy lazítson a szorításon és elengedje a férfit, aki időközben elvesztette az eszméletét.
Elena hitetlenül, remegve nézte az ájultan elterült embert, akinek nyakából továbbra is folyt a vér. Egy szörnyeteg vagyok, gondolta, meg is ölhettem volna.
- Úristen...ne - motyogta elhalóan, majd villámgyorsan térdre esett a férfi mellett, megsebzett csuklóját annak szájához nyomva. - Gyerünk, igyál! - Az ártatlan benzinkutas engedelmeskedett és néhány másodperc után apró kortyokban nyelni kezdte a vámpír fémes ízű vérét. Elena megkönnyebbülten lélegzett fel, amikor látta, hogy a férfi visszanyerte az öntudatát, mi több, még a tátongó seb is begyógyult nyakának vonalán.
- Lám, lám, lám - csendült fel Katherine gunyoros hangja, aki eddig csendesen mosolyogva figyelte a jelenetet. - Nem tudsz elszakadni a jó kislány imidzsétől, ugye? - Ezt hallva Elenában természetesen azonnal felment a pumpa.
- Te szemét! - vicsorgott, és ha hasonmása nem reagál időben, talán még a földre is leteperte volna őt, azonban így háttal nekirepült a szemközti falnak.
- Jaj, ne hisztizz már megint - nyafogott Katherine. - Én csak segítettem rajtad. Hidd el, nem túl jó érzés, ha hagyod magad kiéhezni.
- Meg is ölhettem volna!
- És akkor? Vámpír vagy, Elena, nem a Vöröskereszt! Ez az életünk...iszunk, ölünk, felejtünk. Kár harcolni ellene.
- Undorító vagy - vetette oda gyűlölködve a fiatalabb lány.
- Talán igen, talán nem; de az biztos, hogy nem én kényszerítettelek arra, hogy igyál. Az már a te döntésed volt - vont vállat Katherine. - Vagy nem vetted még észre, Elena, hogy már régen nem én vagyok az ellenséged?
- Senki nem kérte, hogy gyere ide, senki sem kérte, hogy ments meg! - horkant fel Elena. - Ráadásul úgy teszel, mintha neked köszönhetném az életemet, holott azt sem vagy hajlandó megmondani, mit kerestél egyáltalán Las Vegasban!
- Megvannak a saját okaim - legyintett Kat. - Az téged ne érdekeljen.
- De igen, érdekel! - csattant fel Elena. - Miért mentettél meg?
- Nem mindegy? Örülj inkább annak, hogy élve kijutottál onnan?
- Tudom, hogy gyűlölsz, Katherine, éppen ezért nem tudod elhitetni velem, hogy csupán csak megsajnáltál. Márpedig ha te képes voltál utánunk jönni abba a pincébe, az csak azt jelentheti, hogy ezt a Johannár még jobban utálod, mint engem, vagy a barátaimat. - Elena diadalmasan pillantott Katherine-re, aki makacsul állta tekintetét, megtagadva a válaszadást. - Áruld el hát, ki az, akit még nálam is jobban a pokol fenekére kívánsz?
- Van neked egyáltalán fogalmad arról, kinek a kezeiből mentettem meg az irhátokat? - vágott közbe Katherine. - Van egyáltalán elképzelésed arról, mi lett volna, ha én nem jövök? - Látva Elena csodálkozó arckifejezését, folytatta. - Bele se tudsz gondolni, milyen hatalommal bírt az a nőszemély, aki a markában tartott, pláne nem abba, mi lett volna, ha én nem jövök!
- Mégis...mégis miről beszélsz? - tudakolta értetlenül Elena.
- Minél kevesebbet tudsz, annál jobb - mondta Katherine, figyelmen kívül hagyva Elena kérését. - Viszont emlékezz arra, mi történt Stefannal, és ha jól gondolom, nem igazán akarod végigjárni az ő útját - tette hozzá a vámpír, majd, mintha mi sem történt volna, kisétált a raktár ajtaján, magára hagyva az összezavarodott, vértől mocskos Elenát és a továbbra is a földön fekvő, halkan lihegő férfit.

XOXO

- Fölösleges kopognod, bátyám - csendült fel Klaus könnyed hangja a szobából. Elijah belesett az ajtón, és meg is pillantotta az öccsét, aki feltűrt ingujjal állt egy vászon előtt, a kezében lévő ecsettel csinosítva a félkész képet. - Már messziről hallottam a kicsi szíved dobogását - tette hozzá a hibrid, figyelmét továbbra is a festményre összpontosítva.
- Mikor ragadtál újra ecsetet, Niklaus? - érdeklődött Elijah, aki gondos leporolás után leült az egyik asztalra, kíváncsian figyelve, ahogy testvére alkot.
- Sosem tettem le igazán - vont vállat Klaus. - Csak tudod, menekülés közben nem éppen kényelmes hódolni a művészeteknek. - Elijah felnevetett, miközben magához vett néhány metszetet és rajzot, amit maga mellett talált, egymásra halmozva.
- Úgy látom, nagyon megihlettek a lovak - jegyezte meg, miközben egyenként megvizsgálta őket. Klaus nem felelt, csupán csak hümmögött valamit. Eléggé bele volt feledkezve a munkába, amiben ráadásul zavarta is a bátyja, de mivel nem volt rossz kedvében, nem találta szükségesnek, hogy csak úgy kidobja. - Ó, jaj, Niklaus, téged nemcsak a lovak ihlettek meg - sóhajtott fel újra Elijah, arcán egy kifürkészhetetlen mosollyal emelve a magasba két rajzot, amelyek kísértetiesen hasonlítottak egymásra. - Eléggé a megszállottja lettél ennek a lánynak, jól gondolom? - Klaus idegesen horkant fel, majd letette az ecsetet és felháborodottan nézett a testvérére.
- Ha azért jöttél, hogy kiéld a benned elveszett könyörtelen kritikus hajlamait, akkor javaslom, hogy még most menj el - vetette oda, majd aprólékosan törölgetni kezdte a kezeit egy vizes ronggyal.
- Félreértesz, Klaus. Én csupán csak megcsodáltam ezeket a nagyszerű képeket, amelyeket erről a csinos vámpírlányról készítettél.
- Mit keresel itt? - kezdte elveszíteni a türelmét Klaus, miközben egyetlen szó nélkül kitépte bátyja kezéből a rajzokat.
- Igazából azért jöttem, hogy figyelmeztesselek.
- Figyelmeztess? Engem? - nevetett fel a hibrid, összefonva a kezeit a mellkasán. - Mégis mi lenne az, amitől félnem kellene?
- Nem ki, testvérem, hanem mik. És kik - javította ki Elijah, amivel mindössze egy értetlen pillantást ért el Klaus részéről.
- Nos, ki vele, miről van szó?
- A tizenöt szellem - kezdte Elijah, lassan, nagy gonddal formálva meg a szavakat -, újból elszabadult.
- Micsoda? - hőkölt hátra Klaus. - Ez mégis hogyan lehetséges? Hiszen Kol vagy nyolcat...
- Nem, Niklaus, rosszul gondolod - vágott közbe az idősebb testvér. - Elérkezett az idő, amiről Ayana beszélt. Megszületett a kiválasztott. - Elijah óvatosan pillantott fel az öccsére, de még a felkészültségére ellenére is meglepődött Klaus falfehér ábrázatán. A rettegett hibrid üveges szemmel meredt maga elé, sőt, még levegőt is elfejtett venni a hirtelen megrökönyödéstől.
- Nem lehet - hörögte. Ekkor, drasztikus hirtelenséggel, visszatért az élet a szemébe, és Elijah talán hosszú évszázadok óta először látott benne igazi rémületet. Még akkor sem, amikor az áldozati rituálé éjjelén megmarkolta testvére hevesen verő szívét, akkor sem sugárzott belőle ilyen erős rettegés. - Lehetetlen.
- Pedig igaz. Bizonyítékkal tudom alátámasztani. - Klaus továbbra is csak pislogott, emésztgetve a hírt.
- Mikor? - kérdezte egyszer csak, kérdőn meredve a bátyjára.
- Körülbelül akkor, amikor az anyánk újból megjelent, bár pontos időpontot nem tudok mondani. Még nem lehet egy éve, ha minden igaz. - Klaus erre energikusan felkapta a fejét.
- Egy év? Eltelt egy év, és te csak most szólsz?! - kiáltott fel. - Miért nem vártad meg rögtön, amíg ide nem jön és legyilkol?! - ordította vérben forgó szemekkel.
- Nyugalom, bátyám. Én sem tudtam még, csak nem rég jutott a fülembe. Mindemellett meg akartam bizonyosodni róla, hogy valóban igaz -e a hír, és csak ezután akartam elmondani nekem.
- Mi a nyavalyától vagy ilyen nyugodt, Elijah? Az a valaki egyenlő a halálos ítéletünkkel!
- Nyugalom, Niklaus, nyugalom - csóválta a fejét Elijah, az öccse vállára helyezve egyik kezét. - Ez korántsem biztos. Ha el tudjuk pusztítani vagy a könyvet, vagy a kiválasztottat, akkor nyert ügyünk van.
- És ezt mégis hogyan képzelted? Hogy a tizenöt vadász csak úgy behódol előttünk, és nem fognak megállítani a könyv megszerzésében?
- Abban igazad van, hogy a vadászok is felvetnek egy súlyos problémát, azonban azt egyikőjük sem tudja, hogy birtokunkban van egy igen erős fegyver.
- Fegyver? - vonta fel a szemöldökét meglepetten Klaus.
- Ahogy mondod. Emlékezz csak arra, hogy hogyan halt meg Connor Jordan! Tudnod kell, hisz a gte szádból hallottam.
- Damon Salvatore átlőtte egy ezüstgolyóval a szívét.
- Így van - bólintott mosolyogva Elijah. Klaus pár másodpercen keresztül értetlenül meredt a testvérére, de szemeiben csakhamar kigyulladtak a felismerés szikrái.
- Damon...Damon a fegyver, nem igaz? - suttogta elgondolkozva.
- Pontosan. Csak ő még nem tud róla.

XOXO

- Tudod, elég ijesztő, hogy egy maréknyi hamu miatt szeljük át az államot - jegyezte meg epésen Stefan, a szeme sarkából Loganre sandítva, aki elmélyülten kémlelte Észak-Carolina kihalt autópályáját a szélvédőn keresztül.
- Nagyra értékelném, ha legalább tíz percre megkímélnél a megjegyzéseidtől - felelte az, jobbjával kicsit feljebb csavarva a CD-lejátszó hangerejét.
- Istenem, akkor legalább ezt a macskanyávogást kapcsold ki - fintorgott Stefan, undorodva pislogva a rádióra.
- Ez Beatles. Klasszikus. Marad - jelentette ki sziklaszilárdan Logan, továbbra is az útra függesztve a tekintetét. Az ifjabb Salvatore testvér a szemét forgatta, előkeresve a legszenvedőbb arckifejezését. Az autó haladt még vagy két mérföldet, aztán lekanyarodott a Charlotte városát jelző táblánál.
- Szóval Charlotte - állapította meg nagy bölcsen Stefan, a távolban feltűnő város körvonalait fürkészve. - Csak azt nem értem, mégis mit keresünk mi itt.
- Mit gondolsz, azért vezettem órákat a zsebemben egy zsebkendőnyi hamuval, hogy városnézést tartsunk? - horkant fel Logan, idegesen pillantva Damonre.
- Miért viselkedsz mindig úgy, mintha totál szét lennének cincálva az idegeid? - érdeklődött könnyedén Stefan.
- Talán azért, mert marhára nem bírlak.
- Lám, és mégis segítesz nekem. Biztos vagy benne, hogy utálsz?
- Igazad van, legközelebb, ha megzsarolsz valamivel, majd leborulok a lábaid előtt - ígérte gúnyosan a szőke férfi, jó időre felfüggesztve a beszélgetést. Nagyjából tíz percnyi csöndes kanyargás után Logan leparkolt a Charlotte külvárosi negyedének egy barátságos külsejű, halvány barackszínű ház szabályos, fehér kerítése előtt.
- Kiszállás - rendelte el a szőke férfi, mielőtt ő maga is kikászálódott a fekete Porschéból.
- Mi ez a hely? - nézett körbe gyanakodva Stefan.
- Türelem - intette le Logan, majd megindult fölfelé a tornácon, hogy becsöngethessen. A két vámpír feszülten figyelt, egészen addig, amíg valahol a házban fel nem csendült egy ember gyors lépteinek hangja. Az ajtó pedig csakhamar kinyílt, és egy hat év körüli, kreolbőrű, sötét hajú kislány nyitotta ki, csodálkozva pislogva a felé tornyosuló vámpírokra.
- Logan bácsi! - kiáltott fel boldogan, amikor felismerte a tőle balra ácsorgó, szőke férfit. Nem is tétovázott sokat, hanem rögtön a vigyorgó Logan karjaiba vetette magát, aki felemelte őt, nevetve simogatva meg a lány fejét.
- De nagyot nőttél, Lily - csodálkozott, miközben beljebb lépett, továbbra is a kislánnyal a karjaiban. - Ha így folytatod, holnapra már engem is túlnősz! - A gyermek önfeledten kuncogott, de el is komorult szinte azonnal, amint meglátta Stefant.
- Logan bácsi, ő kicsoda? - mutatott kissé rémülten a küszöb másik oldalán álldogáló, savanyú arcú vámpírra. Logan alig bírta megállni, hogy ne nevesse el magát a férfin, aki úgy festett, mintha az Angry Birds legújabb kiadásából lépett volna elő, mégis, a gyermek érdekében megtartotta könnyed komolyságát.
- Ő Stefan, egy ismerősöm - hangsúlyozta, direkt kerülve a "barát" szócskát. Mielőtt azonban a beszélgetés folytatódhatott volna, egy magas, sötét hajú nő lépett be a hallba.
- Logan Wattson! - csapta össze a tenyerét, kellemesen meglepődve régi barátja láttán. - Mi hozott ide? - Ám még Logan lehetséges válasza előtt a nő tekintete az ajtóra esett, megpillantva ezzel Stefant. - Stefan Salvatore - állapította meg, alaposan végigmérve a férfit.
- Ismerjük egymást? - vonta fel a szemöldökét Stefan.
- Már találkoztunk, de hadd frissítsem fel a memóriádat: a nevem Lucy - mutatkozott be a nő, egyre gyanakvóbban szemlélve a vámpírt. - Mit kerestek itt, Logan?
- Beszélnünk kell valami nagyon fontosról - válaszolta Logan, majd letette a kis Lilyt a földre, aki egyre nagyobb csodálkozással szemlélte az eseményeket. - Nagyon fontosról - ismételte meg a nyomaték kedvéért Logan.
- Lily drágám, menj, játssz valamit a szobádban, amíg én beszélgetek a vendégeinkkel, oké? - fordult Lucy a lányához, mire az engedelmesen bólintott, és felszaladt a szobájába. De mielőtt még eltűnt a lépcsőfordulóban, visszanézett még egyszer:
- Szia, Logan bácsi! - Logan mosolyogva integetett a kislánynak, aki addigra már fent volt a lépcsőn.
- Ki vele, miről van szó? - kérdezte hűvösen Lucy, összefonva karjait a mellkasán.
- Hé, nem lehetne ezt esetleg úgy folytatni, hogy én is benn vagyok a házban? - Két pár szem egyszerre villant Stefanra, és mindkettőből kiolvasható volt a nemleges válasz.
- Nincs az az isten, amiért én beengednélek téged a házamba - közölte Lucy, majd kifelé terelte Logant, a veranda irányába. - Hallottam rólad híreket, Salvatore, és nehogy azt hidd, hogy azért, mert nő vagyok, könnyen manipulálható vagyok. - Stefan izmai megfeszültek a kijelentés hallatán, de egyelőre még nem látta szükségesnek, hogy erőszakot alkalmazzon.
- Üljetek le - mutatott Lucy egy kis asztalkára a tornácon, mellette négy székkel. - Most pedig halljam, Logan: miért hoztad ide őt?
- A segítségedre lenne szükségünk - kezdte Logan, miközben zsebéből előkotorta a textilzsebkendőbe csomagolt, maroknyi hamut. - És bízom benne, hogy talán tudsz találni egy olyan megoldást, amely megoldja a problémánkat. - A boszorkány összeráncolt homlokkal vette szemügyre a kis csomagot, ami kíváncsian hajtogatott szét. Azonban amint ujjának hegyével megérintette a kis halom por tetejét, ijedten szisszent fel.
- Hogy került ez hozzád? - tudakolta, rémülten szemezve a hamuval. - Évezredek óta keresik a boszorkányok összes generációja.
- Egyedül én láttam, amikor megsemmisült - vont vállat Logan.
- Van fogalmatok arról, mennyire veszélyes ez? - tudakolta Lucy, visszatolva Logan felé a zsebkendőt.
- Természetesen. Éppen ezért szeretném, ha segítenél nekem, mert tudom, hogy te képes vagyok olyan dolgokra, amelyre más boszorkányok még gondolni sem mernek. - Logan pillantása éppen annyival időzött hosszabban a nő arcán, hogy Stefan is észrevegye a szemkontaktust.
- Mit akarsz, mit tegyek?
- A birtokomban van két dolog, amelynek segítségével talán könnyebben be lehetne határolni az Ősi Mágia Könyvének pontos helyét - magyarázta Logan, azonban Lucy arcán a megértés helyett inkább értetlenség tükröződött. Stefan végig le nem vette a szemét a boszorkányról, így csodálkozva vette észre, hogy Logannek sikerült meglepnie a nőt.
- Tudod, két dolog - ismételte Logan, mire Lucy hirtelen megvilágosodni látszott és bólogatott.
- Azt hiszem, értem - mondta. - Ha igaz, amit állítasz, akkor szükségem lesz mindkét tárgyra a varázsige elvégzéséhez.
- Tessék. - Logan újfent visszatolta a boszorkány elé a hamukupacot, illetve előhúzott zsebéből egy vékonyka fiolát, amelyben sötétvörös folyadék hullámzott.
- Az meg mi? - kérdezte Stefan.
- Connor Jordan vére - viszonozta Logan, mintha mi sem lenne természetesebb. Lucy eközben, ha némi habozás után is, de elvette a két tárgyat, majd gondosan bekötötte a kendőt, mintha valóban félne annak tartalmától.
- Nos, akkor hajlandó megtenni, amit kérek?
- Igen, megteszem - bólintott Lucy.
- Azt akarjátok mondani, hogy ezzel a két izével, meg valami varázsigével meg tudjátok találni azt a könyvet, amelyet az egész természetfeletti világ keres egy évezrede? - csendült fel Stefan nagyon is hitetlen hangja.
- Ahogy mondod - helyeselt Logan. - Lehet, hogy hihetetlennek tűnik, pedig egyszerű a recept: kell egy darab a könyvből, egy rész a tizenöt szellem valamelyikéből és egy Bennett boszorkány.
- Ha ez valóban így igaz, akkor miért nem történt ezer évig semmi? - pedzegette tovább Stefan a témát.
- Nyilvánvalóan azért, mert senkinek sem volt meg a három egyszerre. És mivel Ayana az én szemem láttára gyújtotta fel a könyvet, senki nem tudhatta soha, hová lett eltemetve a hamu, ami megmaradt. Mindennek tetejébe azt se tudta senki rajtam kívül, hogy a hamvak ugyanúgy láthatatlanná váltak, mint a könyv, hiszen valamennyire részei is annak. Így lehetséges az, hogy ezer éven keresztül, még ha akarta volna, sem találhatta volna meg senki azt, ami megmaradt a könyvből, mert az egyszerre jelent meg a könyvvel magával. Érted, Stefan?
- Természetesen - morogta amaz, kicsit kisebb rendűnek érezve magát a társaságban. Valami továbbra sem tetszett neki ebben az egészben, habár nem tudta megfogalmazni, mi volt az pontosan. - Akkor most rögtön el is tudod mondani azt a bűbájt?
- Nem - rázta meg a fejét Lucy. - Ilyen horderejű varázsigéknél szükség van a természet legnagyobb energiáira, különben nem lenne elég erőm hozzá. Mi több, veszélyes dolog ez, amely szemben áll a lelkek akaratával, egyszóval mindennek klappolnia kell ahhoz, hogy sikeresnek mondhassuk az akciót.
- Öt nap múlva lesz telihold - vette fel Logan. - Gondolod, hogy az elég energiát biztosít?
- Úgy vélem, igen. Bízzunk benne, mert ha egy újabb üstökösre kéne várni, az nem jönne egyhamar.
- Világos - bólintott Logan. - Azt javaslom, hogy a holdtölte napján gyere Mystic Fallsba. Ott meg tudunk védeni, ha bármi történne.
- Megfontolandó ajánlat - morfondírozott Lucy. - Mindenképpen értesíteni foglak.
- Hát persze. De tudd, Lucy, mekkora felelősség ez...ha nem sikerül, akkor számíthatunk a mester... - Logan hangja itt elakadt, de Lucy úgy tűnt, ebből is megértette a mondanivalóját.
- Vigyázni fogok - ígérte Lucy, majd felállt az asztaltól. - Most pedig menjetek. Nem akarom, ha az ittlétetek kitudódna, főleg a tiéd, Stefan. A vámpírvilág eléggé ki van éhezve rád és arra a szőke barbie babára, akivel olyan elővigyázatlanul hagytátok magatok után a holttesteket.
- Mi...micsoda? - rökönyödött meg Stefan. - Ezt meg honnan tudja?
- Ebben a világban nincsen titok, Salvatore, de ezt már tudnod kéne - mondta Lucy. - Tényleg menjetek - szólította fel őket.
- Köszönjük, Lucy - lépett közelebb a boszorkányhoz Logan. - Hidd el, helyed lesz az új világban. - Lucy ezúttal nem felelt, hanem lehunyta a szemét, és szótlanul Logan szívére helyezte mindkét kezét. A férfi szemei is azonnal lecsukódtak, és egy fél percnyi időre csend ült a kis társaságra, Stefan legnagyobb kényelmetlenségére.
- Menjetek utatokra - ismételte Lucy, amint elengedték egymást. Logan engedelmesen biccentett, Stefannal együtt elindulva a kocsi irányába. - Üdvözölöm Lilyt; add át neki, kérlek - fordult vissza a nő irányába még egyszer, utoljára, mielőtt az eltűnt volna a bejárati ajtó mögött.
- Hát, Stefan, azt hiszem, mindent megtettem, amit kértél - közölte Logan, amikor beültek a kocsiba. - Ha minden a terv szerint halad, a könyv egy héten belül a kezünkben lesz.

XOXO

- Damon Salvatore! - csendült fel egy nagyon is jól ismert hang valahonnan a hall irányából. Damon, habár azonnal felismerte a jellegzetes brit akcentust, nem igazán sietett le a padlásról, ahol a napját töltötte, beleásva magát ősrégi, misztikus könyvekbe, így próbálva meg elterelni a gondolatait Elenáról, aki azóta sem jelentkezett.
- Tudom, hogy itt vagy, kár is titkolnod - szólalt meg újból Klaus, mire Damon fintorogva felmordult, de végül elindult a nappali irányába, ahol a hibrid már kényelembe is helyezte magát a kanapén.
- Nahát, micsoda meglepetés - grimaszolt, amikor meglátta a fotelban elterült férfit, aki máris kiszolgálta magát az ő becses bourbonjából.
- Első osztályú a vendégszereteted - jegyezte meg Klaus. - Vagy talán a korod miatt már elkoptak az ízületeid?
- Szeretnéd - motyogta Damon, miközben ő is töltött magának egy kis alkoholt. Égető szüksége is volt rá, ha ki akarta bírni ép ésszel a beszélgetést. - Minek köszönhetem a látogatásod?
- Nézd, Damon, nem fogok kertelni; nem az én reszortom - mosolyodott el Klaus, miután kortyolt egyet a whiskyjéből. - Ha jól tudom, a bátyám beavatott téged az Ősi Mágia Könyvének furfangos legendájának történetébe, nemde?
- Így történt.
- Nagyszerű. Akkor bizonyára azt is elmondta, hogy az anyám, az a szent asszony, halála előtt nem sokkal arra kényszerült, hogy megteremtsen tizenöt öröklétű szellemet, amelyek emberek testét megszállva vadásztak a vámpírokra. - Damon egy biccentéssel jelezte, hogy folytassa. - Amit viszont nem mondott el, az az, hogy mivel te megöltél egy vadászt, azaz egy szellem által megszállt embert, egyike lettél azoknak a lényeknek, akik valaha megöltek egy ilyen vadászt.
- És ha szabad tudnom, hány ilyen személy van?
- Három: Te, az öcsém, Kol, és jómagam. Jó kis társaság, nemde?
- Jobbat nem is kívánhattam volna - jegyezte meg Damon. - Oké, tételezzük fel tehát, hogy tagja vagyok ennek az illusztris társaságnak. Emlékeztess már, miért is jó ez nekem?
- Jónak nem nevezném - tűnődött Klaus. - Sőt. Ugye, mivel ezek a szellemek a vámpírok elpusztítása céljából lettek megteremtve, ha megölsz egy vadászt, amelyik megpróbálja beteljesíteni a végzetét, egyfajta átkot szórsz magadra.
- Átkot? - ráncolta a homlokát Damon.
- Ahogy mondod. A gyilkossággal...úgymond, beszennyezed a véred, és a lelked összeköttetésbe kerül a szellemmel. Így abban a pillanatban, hogy ez a szellem valamilyen módon elpusztulna, te is vele együtt halsz, kiegyenlítve ezzel a természet egyensúlyát.
- Mi van? - kiáltott fel Damon. - Ekkora baromságot még életemben nem hallottam!
- Ó, pedig igaz.
- Egyszóval, kimondtam a saját halálos ítéletemet?
- Nem igazán. Abban a bizonyos könyvben, amiben a szellemek megteremtésének módja is leírva található, létezik egy varázsige, ami megtisztítja a lelkedet. Én a helyedben azonban nem aggódnék, mivel az életed nincs veszélyben. Egy ilyen szellemet ugyanis roppant nehéz megölni.
- És valóban nincs más mód, hogy száműzzem magamról az átkot? - kérdezte óvatosan Damon. A tény, hogy az élete hozzá volt kötve a fekete mágia legveszélyesebb lényéhez, nem volt éppen bizalomgerjesztő.
- Csak egy út van: meg kell találni a könyvet, még mielőtt valamelyik bosszúszomjas boszorkrány talál rá.
- De hát azt csak a kiválasztott találhatja meg!
- Így igaz. A feladat tehát: meg kell találni a kiválasztottat!
- Mégis hogyan? - fakadt ki Damon. - Ezt most pont úgy mondod, mintha ez olyan egyszerű lenne, mint levegőt venni!
- Megértem az aggályaidat, Damon - felelte Klaus. - Mivel a probléma engem is érint, őszinte leszek veled. Stefan, az öcséd, ezt a könyvet keresi, egy olyan természetfeletti erő irányításával, amely képes volt megteremteni egy vadászt. Ha valaki, az a lény tudni fogja, hol lelhetjük meg a kiválasztottat.
- Mit akarsz tőlem? - fogott gyanút Damon.
- Semmi többet, csak azt, hogy találd meg az öcsédet, és érd el, hogy bevegyen a kereső expedícióba. Ez a leggyorsabb módja, ha meg akarjuk találni azt a könyvet.
- Azt gondolod, Stefan csak úgy hajlandó lesz bevezetni a sötét erők világába? - gúnyolódott az idősebb Salvatore.
- Nos, Damon,ez már rajtad múlik. Én magam is azon leszek, hogy mozgósítsam a hibrideimet és a boszorkányaimat, akik talán meg tudják mondani, pontosan honnan áramlik a könyv energiája. Azonban egyedül te tudsz igazán Stefan és vele együtt az ismeretlen mágus hatalmába férkőzni. Mit gondolsz, képes vagy rá?
Damon a legszívesebben elküldte volna Klaust melegebb éghajlatra, ha nem jut eszébe a felesége. Elena, akit minden áron meg akart védeni ettől az ősi veszélytől, amely rájuk leselkedett. Ha pedig ez az egyetlen út arra, hogy őt biztonságban tudja, bele kellett egyeznie. Már akkor érezte, hogy belefutott élete legsötétebb zsákutcájába, amikor lassan bólogatni kezdett.

XOXO

Másnap késő délután egy fekete Jaguár araszolt el a "Mystic Falls" tábla mellett.
- Soha életemben nem örültem még ennyire, ha megláttam ezt a táblát - sóhajtott fel Caroline, sóhajtva dőlve vissza az ülésre.
- Jaj, Barbie, pedig én úgy tudtam, mindig is szerettél volna világot látni - válaszolta Katherine, ha lehet, még lassabbra véve a tempót.
- De nem veled!
- Ez fájt. Legközelebb jöhetsz gyalog is - vont vállat Kat, egy széles vigyort küldve Caroline-nak a visszapillantó tükrön keresztül. - Nos, Elena, izgatott vagy már, hogy végre láthatod Damont? - A megszólított újfent elengedte a füle mellett a hülye kérdést.
- Ó, közel sem vagytok olyan szórakoztatóak, mint gondoltam volna - csóválta a fejét Katherine. - Na, legalább azt mondd el, egyenletlen hasonmásom, hogy mégis hogyan tudtad rávenni, hogy elvegyen feleségül?
- Egyáltalán honnan tudod, hogy Damon és Elena összeházasodtak? - érdeklődött gunyorosan Care.
- Ugyan, ugyan, Caroline, ne legyél ennyire naiv! A hírek gyorsan terjednek; különben is, az a gyűrű a hasonmásom ujján helyette is üvölti az igazságot. Szóval, mi a nagy titok? Mit műveltél a világ legnagyobb nőcsábászával, Elena?
- Talán nem játékszernek használtam, mint egyesek - közölte Elena, aki továbbra sem tudott eltekinteni a benzinkutas affértól, mire Katherine csupán csak felvonta a szemöldökét, de nem felelt. Az út maradék része csendben telt el, egészen addig, amíg a Jaguár végre-valahára le nem parkolt a Salvatore-ház előtt. Elena úgy robbant ki a kocsiból, mint akit puskából lőttek ki, reakcióidejével alaposan lekörözve Katherine-t, aki jóval később kapott észbe.
Odabent Damon már messzebbről hallani vélte egy autó motorjának zúgását, ezért látogatóra számítva lebattyogott a hallba, hogy megnézze, ki az. Elena pedig pont abban a pillanatban viharzott be az ajtón, egyenesen szembe találva magát a megrökönyödött férjével.
- Damon! - sóhajtott fel megkönnyebbülten, majd azzal a lendülettel szerelme karjaiba vetette magát, szorosan odasimulva a férfihez.
- Elena - konstatálta Damon is, immár nyugodtan lélegezve fel. Hirtelen minden gond eltűnni látszott, minden félelem értelmét vesztette, és helyüket átvette a viszontlátás szikrázó öröme, amely bennük ébredt fel. A lány kezeibe vette Damon arcát, és homlokát az övének támasztotta, míg Damon erős karjaival átfonta Elena derekát, magához szorítva őt. Csak álltak, belélegezve egymás óhajtott közelségét, és ki tudja, meddig tartott volna a pillanat, ha Katherine nem libben be az ajtón, ajkain a szokásos megjegyzésével.
- Ti aztán olyan nyálasok vagytok, hogy nézni is rossz! - Elena és Damon azonban figyelmen kívül hagyták őt és a belépő két másik lányt is, mert túlontúl el voltak foglalva azzal, hogy végre visszatértek oda, ahová tartoztak: egymás karjaiba.
- Ne haragudj, hogy nem hívtalak, és hogy ilyen későn... - kezdte a magyarázkodást Elena, de Damon elnémította egy aprócska csókkal. - Hiányoztál, ugye tudod?
- Te is nekem - suttogta Damon, gyengéden simogatva a lány hátát. - Majd lesz időd mindent elmesélni, ha egyedül leszünk.
- Miért nem meséled el most, Elena? - szólt közbe Katherine, aki igencsak élvezte nézni a két vámpír párbeszédét. - Hiszen olyan érdekes a sztori, nem igaz?
- Ő mit keres itt? - kérdezte erre Damon, meglepetten pislogva hol Katherine-re, hol Elenára.
- Nézd, Damon...
- Na, Elena, meséld csak el - szakította félbe hasonmását Katherine. - És ne hagyd ki belőle a vérengző pszichopatát sem!
- Milyen vérengző pszichopatáról.... - értetlenkedett Damon, kérdőn nézve Elenára, azonban mondatát sosem fejezhette be, mert abban a pillanatban Bonnie, aki egész úton nagyon bágyadt volt, hirtelen felsikoltott és eszméletlenül zuhant a földre.


A következő rész tartalmából...
Amíg a város nagy része az éves halloween partira készülődik, Logan és Stefan visszatér a városba, hogy jelen legyenek a teliholdkor esedékes rituálén. Damon egy zavaró jóslattal találja szembe magát, amelyet nem képes megfejteni. Mindezek mellett azon is őrlődik, helyes lenne -e a beavatni Elenát az ősi könyv legendájába, amikor egy újabb, legkevésbé sem örömteli információ birtokába jut. Mindeközben Jennának gyanússá válik Logan viselkedése, amely a lehető legrosszabbkor juttatja őt a létező legrosszabb helyre.

6. rész >>

Nos, ennyi lett volna ez a rész! Kicsit fura volt, tudom, és talán túlságosan rejtélyes is, de higgyétek el, a szálak előbb-utóbb össze fognak futni, és a végeredmény mindenképpen sokkoló lesz majd.
Mint mindig, minden vélemény egy darabka szeretet! Köszönöm előre is annak, aki ír nekem! :)