Részletek az 5. fejezetből

Jó régen nem volt már friss Végzet-rész, nem igaz? Most viszont, hogy véget ért az Összetörve, a súlypont újból visszakerül erre a történetre, és higgyetek nekem, ha azt mondom, hogy ebben az évadban több kalandban, rejtélyben és izgalomban lesz részetek, mint az előző kettőben összesen. Lassan, de biztosan el is érünk oda, ugyanis a cselekmény igazából csak a hatodik-hetedik fejezetnél fog beindulni, azonban minden, ami eddig történt, is nagyon fontos a történet kimenetelének szempontjából.
Na szóval, ha minden igaz, szombaton jön a következő rész, amelyből hoztam két részletet nektek. Ja, és akinek hiányzott Klaus, annak tetszeni fog ez a fejezet! :) 

"- Fölösleges kopognod, bátyám - csendült fel Klaus könnyed hangja a szobából. Elijah belesett az ajtón, és meg is pillantotta az öccsét, aki feltűrt ingujjal állt egy vászon előtt, a kezében lévő ecsettel csinosítva a félkész képet. - Már messziről hallottam a kicsi szíved dobogását - tette hozzá a hibrid, figyelmét továbbra is a festményre összpontosítva.
- Mikor ragadtál újra ecsetet, Niklaus? - érdeklődött Elijah, aki gondos leporolás után leült az egyik asztalra, kíváncsian figyelve, ahogy testvére alkot.
- Sosem tettem le igazán - vont vállat Klaus. - Csak tudod, menekülés közben nem éppen kényelmes hódolni a művészeteknek. - Elijah felnevetett, miközben magához vett néhány metszetet és rajzot, amit maga mellett talált, egymásra halmozva.
- Úgy látom, nagyon megihlettek a lovak - jegyezte meg, miközben egyenként megvizsgálta őket. Klaus nem felelt, csupán csak hümmögött valamit. Eléggé bele volt feledkezve a munkába, amiben ráadásul zavarta is a bátyja, de mivel nem volt rossz kedvében, nem találta szükségesnek, hogy csak úgy kidobja. - Ó, jaj, Niklaus, téged nemcsak a lovak ihlettek meg - sóhajtott fel újra Elijah, arcán egy kifürkészhetetlen mosollyal emelve a magasba két rajzot, amelyek kísértetiesen hasonlítottak egymásra. - Eléggé a megszállottja lettél ennek a lánynak, jól gondolom? - Klaus idegesen horkant fel, majd letette az ecsetet és felháborodottan nézett a testvérére.
- Ha azért jöttél, hogy kiéld a benned elveszett könyörtelen kritikus hajlamait, akkor javaslom, hogy még most menj el - vetette oda, majd aprólékosan törölgetni kezdte a kezeit egy vizes ronggyal.
- Félreértesz, Klaus. Én csupán csak megcsodáltam ezeket a nagyszerű képeket, amelyeket erről a csinos vámpírlányról készítettél.
- Mit keresel itt? - kezdte elveszíteni a türelmét Klaus, miközben egyetlen szó nélkül kitépte bátyja kezéből a rajzokat.
- Igazából azért jöttem, hogy figyelmeztesselek.
- Figyelmeztess? Engem? - nevetett fel a hibrid, összefonva a kezeit a mellkasán. - Mégis mi lenne az, amitől félnem kellene?
- Nem ki, testvérem, hanem mik. És kik - javította ki Elijah, amivel mindössze egy értetlen pillantást ért el Klaus részéről.
- Nos, ki vele, miről van szó?
- A tizenöt szellem - kezdte Elijah, lassan, nagy gonddal formálva meg a szavakat -, újból elszabadult.
- Micsoda? - hőkölt hátra Klaus. - Ez mégis hogyan lehetséges? Hiszen Kol vagy nyolcat...
- Nem, Niklaus, rosszul gondolod - vágott közbe az idősebb testvér. - Elérkezett az idő, amiről Ayana beszélt. Megszületett a kiválasztott."


"- Te nem jössz harapni valamit? - Elena, aki eddig unottan bámult ki az ablakon, hitetlenkedve pillantott a hasonmására.
- És nézzem végig, ahogy üresre csapolod a pénztárost? Kösz, de nem - rázta meg a fejét, majd visszafordult az ablakhoz. Azonban Katherine Pierce nem az a valaki volt, aki elviselte, ha nemet mondanak neki.
- Úgy néz ki, nem értettük meg egymást - sóhajtott fel drámaian - Velem jössz és kész - jelentette ki ellentmondást nem tűrően, majd kipattant a kocsiból. - Elena csodálkozva vont a fel a szemöldökét, de végül mégis jobbnak látta követni Katherine-t, így vetett egy utolsó pillantást a hátul ücsörgő, ijesztő arcokat vágó Caroline-ra és a halkan szuszogó Bonnie-ra, majd kiszállt a kocsiból. Katherine már várt rá, lazán nekidőlve a töltőállomás falának.
- Azt hittem, már ott maradsz - mondta, amikor a hasonmása odaért hozzá.
- Erre mégis miért volt szükség? - csattant fel ingerülten Elena.
- Tessék?
- Azt kérdeztem, mire jó ez? Először fogod magad, bezsúfolsz minket a kocsidba, azt állítva, hogy hazaviszel minket, miközben jól tudod, hogy Mystic Falls több, mint háromezer kilométerre van Las Vegastól, aztán pedig, amikor nagy nehezen sikerül elindulnunk, megállsz minden második benzinkútnál, mintha nem is lenne jobb dolgunk!
- Azt hiszem, kifelejtetted azt a részt, amikor megmentettelek téged és a klikkedet egy eszelős pszichopata kezei közül - szúrta közbe Katherine.
- Jó is, hogy megemlíted, ugyanis egy teljes nap alatt sem voltál képes elárulni, honnan a nyavalyából tudtad, mi történt velünk - füstölgött tovább Elena, mire Katherine válaszul egyszerűen felnevetett.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de én nagyon megéheztem, és az cuki egyenruhás férfi biztosan nagyon szívesen ellátna minket, nem gondolod? - Elena fintorgott, magában átkozva a sorsot, amiért Katherine közelébe sodorta, sőt, már ott tartott, hogy talán szívesebben maradt volna megkötözve abban a dohos, mocskos pincében az egyik vegasi kaszinó alatt, mintsem hogy az elmebeteg hasonmásával csevegjen egy Isten háta mögötti benzinkút előtt. Ennek ellenére úgy tűnt, Katherine élvezi a helyzetet, amit mi sem demonstrált jobban, mint az, hogy egyetlen szó nélkül, egy sunyi vigyorral az arcán belibbent a bolt ajtaján."

Tovább a részhez >>