Összetörve - 6. rész

Sziasztok, drága Olvasók! Végre-valahára visszatért hát ez a történet is, most, hogy egy időre félretettem a Végzetet. 
Ahogy ígértem, a teljes hatodik fejezetet hozom, amelynek az első felét már olvastátok. Remélem, így kiegészítve is tetszeni fog majd. Jó olvasást!
 

VI. fejezet - Dolce Vita

Elena

Furcsa. Ez az első szó, ami eszembe jutott, és kifejezetten meglepődtem, hogy legalább ennyi eszembe jutott, tekintettel arra, hogy a szókincsem nagy része egyszerűen csak elszállt a fejemből. Lassan kinyitottam az egyik szemem, óvatosan hunyorogva, mert féltem, hogy valami olyat látok meg, amit nagyon nem szeretnék. Szerencsémre egy kellemes, ízlésesen berendezett hotelszoba fogadott, amiről kis gondolkodás után megállapítottam, hogy nem az enyém. Előtört belőlem a pánik, ahogy amint a fejemet oldalra fordítottam, meglátva az ágy melletti fotelban ruhástul, ötszáz méter mélyen alvó Damont, és ez elég volt ahhoz, hogy ne bírjam visszatartani a bennem keletkezett óriási feszültséget. És ez, hölgyeim és uraim, azt jelenti, hogy akkorát sikítottam, hogy minden bizonnyal odahaza is hallották Mystic Fallsban.
- Úristen...Jesszusom..mi történt? Ki, hol, hogyan, miért??! - pattant fel Damon a székéből, s bár álmosan pislogott, azonnal felvett egy védekező alapállást.
- Damon? - kérdeztem, zavartan pislogva rá. Jól esett a sikítás, kicsit észhez térített - mindenképpen hasznosabb, mintha egy vödör jeges vizet zúdítottam volna a fejemre.
- Te sikítottál? - eresztette le a kezeit Damon, fájdalmasan felsóhajtva. Ekkor láttam csak, milyen furcsa lila folt díszíti az orrát, amely bizonyára megsérült. - Az Isten szerelmére Elena, a frászt hoztad rám! - tette hozzá, idegesen kifújva a levegőt, majd egyszerűen fogja magát és becsapódik mellém az ágyba, amelynek következtében hirtelen pattanok egyet, majd jó mélyen belesüppedek a matracba.
- Ne haragudj - szabadkozott, halkan nevetgélve, miközben azt figyelte, hogyan próbálok kikecmeregni a matrac fogságából. - Nem sokat aludtam és azt hiszem azt a fotelt sem arra találták ki.
- Igazán nem kellett volna a szobádba hozni - jegyeztem meg. - Már tudok egyedül aludni. - Damon egyenesen rám nézett, vakítóan kék szemeit az enyéimbe fúrva, és nagyjából ezredszerre is azon kapom magam, hogy elmerülök abban a két, végtelen óceánban...csak az a kár, hogy nincs nálam oxigénpalack vagy legalább egy vízipipa, így a pillanat, nemhogy örökké, még csak hosszabb ideig sem tarthat.
- Nem akartalak egyedül hagyni azok után, ami tegnap történt - szólalt meg végül, kicsit lehalkítva a hangját. - Ezen kívül sejtettem, mekkora trauma ért téged tegnap, ugyanis egyszer csak beájultál a karjaimba - tette hozzá, jóformán sajnálkozva.
- Ne haragudj - ismételtem meg korábbi szavait, szégyenemben lesütve a szemeimet. - És nagyon köszönöm, hogy megmentettél azoktól az emberektől tegnap. - Damon kíváncsian szemlélt, majd egy biccentéssel felelt a szavaimra. Fogalmam sem volt, mit mondjak, és láttam rajta, hogy ő is zavarban van.
- Tudod, mit? - szólalt meg hirtelen, jóval derűsebb hangulatban. Szemei varázslatosan csillogtak, mintha valami csodálatos jutott volna az eszébe. - Ma nem megyünk városnézésre, hanem megmutatom neked, hogy milyen az igazi Dolce Vita!
- Édes élet? - viszonoztam hitetlenkedve, összekulcsolva a karjaimat a mellkasomon. - És milyen az igazi "édes élet"?
- Meglátod - vágta rá rejtélyesen, arcán egy letörölhetetlen pimasz vigyorral. - A legjobb lenne, ha most mindketten elkészülnénk, és egy órán belül el is indulnánk. - Felvontam a szemöldököm, de végül úgy döntöttem, nem kérdőjelezem meg a szavait, elvégre tartoztam neki ennyivel azok után, hogy megmentett. Azonban mire bármit mondhattam volna, meghallottam Damon telefonjának csöngését, így hát elhatároztam, hogy pont itt az ideje, hogy magára hagyjam.
- Ezt fel kell vennem - szabadkozott újból, majd, mielőtt a füléhez emelte volna a telefont, egy kacsintás kíséretében ennyit kiáltott utánam:
- Hozz bikinit! - Elnevettem magam, ahogy hallottam a kérését, majd becsuktam a szobája ajtaját. Még kihallottam, ahogy beleszól a készülékbe. - Rose? Szia! - Ki az a Rose? Csak nem a barátnője? Hirtelen elképesztő kísértést éreztem, hogy belehallgassak a beszélgetésbe, hogy kiderítsem, ki ez a titokzatos nő, aki ilyenkor hívogatja őt. Aztán, szinte lesújtva kellett tudomásul vennem, hogy nemcsak bunkó dolog a hallgatózás, még jogom sincs hozzá, elvégre nem vagyok senkije Damonnek, pláne nem a barátnője, akinek esetleg lehetne féltékenykedni. Így hát inkább fogtam magam és átvonultam a szobámba, előkeresve a bikinimet. Ezt a darabot, amit elsőnek találtam, a legjobb barátnőm, Caroline pakolta be; na olyan is volt: merész, keveset takaró, feltűnő és feszülő. Szerencsére csak fehérneműt és fürdőruhát kényszerített rám, mert ha hagyom, hogy az egész ruhatáramat felfrissítse, akkor valószínűleg hamar befűzött volna egy olasz maffiózó, hogy ajánljam fel szolgálataimat valamelyik bordélyházában. Tehát, felvettem a legszolidabbnak tűnő kétrészest, fölé pedig egy szerénynek legkevésbé sem gúnyolható ruhácskát, amely nem elég, hogy átlátszó, de pofátlanul kivágott is volt, azonban jobb híján be kellett ezzel is érnem. Végül pedig előszedtem a régi, kényelmes strandpapucsomat, majd vetettem egy undorító pillantást a tükörképemre. Úgy néztem ki, mint egy hülye ezzel a ribanc-szerkóval meg a madárfészekre erősen hajazó hajammal, de már nem volt időm hajat vasalni. Nem is baj, gondoltam, legalább leszokhatok erről a borzalmas szenvedélyről.

- Elena, mehetünk már? - hallatszott Stefan kedves, bár türelmetlen hangja a szobámból.
- Mindjárt - feleltem, egy pillanatra kidugva a fejem a fürdőszoba ajtaján. - Egy perc és készen vagyok.
- Ugye nem megint a hajadat vasalod? - érkezett a válasz, ezúttal kicsit idegesebb hangnemben. - Egyszerűen nem bírom megérteni, minek egyenesítgeted, ha amúgy is olyan, mint a szög.
- Mert így szeretem - válaszoltam, továbbra is jókedvűen, hiszen az állam egyik legnívósabb éttermébe készültünk. - És különben is, ez egy különleges alkalom, mert nemcsak csak úgy megyünk egy elegáns helyre vacsorázni, hanem ma két éve, hogy együtt vagyunk.
- Szerintem akkor is fölösleges - jelentette ki Stefan, a szemét forgatva. - Különben is, el fogunk késni, nekem pedig nincsen sok időnk ma este. Tízkor még találkozóm van pár fontos ügyféllel. - Ezt hallva letettem a hajvasalót, felhúzva magam a felháborodott hangján.
- Ez komoly, Stefan?! - fakadtam ki, karjaimat mérgesen összefonva megállva előtte. - Az évfordulónkon is dolgozol? Ennyire nem fontos neked a kapcsolatunk?
- Ugyan már Elena, szerintem az, hogy elviszlek Virginia egyik legpuccosabb éttermébe vacsorázni, elég bizonyíték ennek az ellenkezőjére. Szexre pedig később is van időnk.
- Te is tudod, hogy nem erről van szó...ugyanis nekem inkább nagyon úgy tűnik, hogy a munkád fontosabb, mint én.
- Hát te megőrültél - nevetett fel Stefan. - Arra talán nem gondolsz, hogy valakinek pénzt is kell keresnie? Mert ha te ezt nem teszed meg, nekem kell nyilvánvaló módon - folytatta, felemelve a hangját. - Keményen melózom, hogy neked lehetőséged az USA legmenőbb egyetemeinek egyikére járnod.
- Nézd, Stefan, én... - kezdtem, de belém fojtotta a szót, most már üvöltve.
- Nem, Elena, nem érdekel! Szerintem marhára önző és hálátlan tőled, hogy kérdőre mersz vonni, miközben én etetlek, itatlak, fizetek mindent az életedben! Nélkülem tudod mi lennél? Egy szüleit vesztett földönfutó, szerencsétlen árva, aki nemhogy egy borostyánligás egyetemig, még a sarki fűszeresig sem juthatna el! - kiabálta. Máskor, ha ilyen dühkitörései voltak, mindig megijedtem és visszakoztam, hagyva, hogy kitöltse rajtam minden keserűségét. Most viszont, a szüleim említésére hirtelen feltámadt bennem az eddig elnyomott bátorság és büszkeség, és teljes mellszélességgel álltam ki ellene.
- Hogyan merészeled a szüleimet a szádra venni? Hogyan mered felróni nekem, hogy elvesztettem mindenkit? - üvöltöttem vissza. A válasz elsöprő volt. Stefan egy pillanatig hezitált, szemében gyilkos fény csillant, majd egy másodperccel később nekem esett, tiszta erejéből nekilökve fürdőszoba ajtajának. Még érezni véltem, ahogy a fájdalom szétterjed a testemben, sőt, még a vér fémes ízét is felismertem a számban, de aztán egyszerre minden elsötétült, és a kínzó érzés megszűnt létezni.

Megráztam a fejem, mintha ezzel megszabadulhatnék a hirtelen eszembe ötlött emléktől. Nem akartam a Stefannal együtt töltött időre emlékezni, mégis, úton-útfélén belebotlok valamire, ami rá emlékeztet. Egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből, és lassan rá is jöttem, hogy egyhamar nem is fogom. Felsóhajtottam, elhatározva, hogy már csak azért is kivasalom a hajam; visszamentem hát a fürdőszobába, bedugtam a hajformázót a konnektorba, várva, hogy felmelegedjen. Nagyot fújva támaszkodtam a mosdótálra, összevont szemöldökökkel fürkészve a tükörképen. Azon merengtem, vajon használjak -e a szokásosnál több sminket, vagy ne? A bikiniből adódóan rájöttem, hogy minden bizonnyal strandolni megyünk, így végül is csak egy kis alapozó és vízálló szempillaspirál mellett döntöttem.
Már éppen hozzáláttam volna, hogy kezelésbe vegyem a hajam, amikor halk, mégis határozott kopogás hallatszott az ajtón.
- Gyere - kiáltottam ki, nem véve a fáradságot, hogy kisétáljak a fürdőszobából. Damon jelent meg az ajtóban, immár átöltözve, illatozva, szokás szerint vonzóan, mint valami filmsztár. Mégis, ha azt állítanám, hogy nem lepődök meg újra és újra utánozhatatlan sármján, hazudnék.
- Ó, ne haragudj, azt hittem, már kész vagy. El is mehetek, ha akarod - szabadkozott, amikor meglátta, hogy még a készülődés közepén vagyok. Rámosolyogtam a tükörből, a pillantásommal próbálva megnyugtatni.
- Ugyan, nem zavarsz. Ülj csak le nyugodtan, egy perc és kész vagyok - ajánlottam fel, mire ő bólintott. Még látni véltem, ahogy visszabattyog a hálóba, aztán eltűnt a látókörömből.
Nemsokára valóban kész lettem, úgyhogy összeszedtem magam és indulásra készen masíroztam be a szobába. Amikor megláttam Damont, aki összekuporodva feküdt az ágyon, kezében az én régi, barna plüssmackómmal, nem bírtam visszatartani a nevetést.
- Látom, megbarátkoztál a medvével - állapítottam meg mosolyogva, miközben kényelembe helyeztem magam az ágy szélén. Damon a hátára gördült, és visszavigyorgott rám, mielőtt felült volna.
- Vele alszol? - kérdezte, játékosan csiklandozva a maci hasát.
- Nem - ráztam meg a fejem, elmélyülten figyelve, ahogy játszadozik a mackóval. - Inkább afféle kabalának számít, mindenhová magammal viszem. Kiskoromban mindig azt mondtam, hogy ő vigyáz rám - magyaráztam, mire Damon felpillantott, arcán egy sugárzó mosollyal. Erre kicsit elszégyelltem magam, és hebegni-habogni kezdtem, szokásom szerint. Természetesen elvörösödtem, ha ez eddig nem lett volna nyilvánvaló. - Tudom, hogy ez kicsit gyerekes, meg minden...
- Nem, egyáltalán nem az - szakított félbe Damon, a feje tetejére ültetve az állatot. - Én inkább cukinak mondanám - tette hozzá, majd rám kacsintott. Ekkor vettem csak észre, hogy figyel, s mire észbe kaptam, már egészen közel hajolt hozzám. Éreztem, ahogy a pulzusom az egekbe szökik a tudattól, hogy a testünket mindössze pár milliméter választja el egymástól, sőt, amikor láttam, ahogy egyik kezével az ajkam felé közelít, még légezni is elfelejtettem.
- Van itt valami a szádon - szólalt meg. A hangja halk volt, mégis érzékien rekedtes. Óvatosan megérintette az alsóajkam, és letörölte róla az elmaszatolt szájfényt. Az érintése olyan volt a gyomromnak, mint a Red Bull: szárnyakat adott a benne eddig lustán heverésző pillangóknak, akik most turbó üzemmódra kapcsolva repkedtek versenyt, fel-alá sasszézva valahol a gyomromban. Képtelen voltam elpalástolni az előtörő, kéjes nyögést, de láttam Damon szemeiben is egy furcsa, megbabonázó érzelmet, ami szinte vonzott magához, és amiről is utólag már tudom, hogy színtiszta vágy volt. Pillantásom az ajkaira esett, amelyek oly csábítóan édesgettek magukhoz, és mire egyáltalán kezdtem felfogni, mi is történik, vagyis éppen történni fog, már alig egy leheletnyi távolság maradt az arcunk között, ahogy mindketten a szemünket lehunyva hajoltunk közelebb, hogy ajkaink találkozhassanak.
Ekkor viszont, a nagy pillanat és a tűzijáték előtt durván egy század másodperccel kivágódott a szobám ajtaja, amelyen egy nagyjából másfél mázsás, olajbarna bőrű nő cammogott be, és mikor meglátott minket, ennyit vakkantott oda érdes, dél-amerikai akcentusával:
- Takarítás. - Válaszként két, kifejezetten frusztrált sóhajtást kapott, ez azonban őt egyáltalában nem zavarta, hanem engedély nélkül beslattyogott a fürdőszobába.
- Azt hiszem, ideje mennünk - szólalt meg végül Damon, visszanyerve kedves, mégis egy kicsit távolságtartó udvariasságát, majd felpattant az ágyról és felkapta a szalmakalapját, ami a fotelon hevert. Egy cseppnyi fáziskéséssel ugyan, de követtem, az arcomra erőltetve egy lelkes mosolyt, de mielőtt elhagytam volna a szobát nem bírtam megállni, hogy ne vessek egy gyilkos pillantást az éppen vécét pucoló némberre, aki elbaltázta életem pillanatát.

XOXO

Nem tévedtem - Damon Róma egyik tengerparti negyedébe vezényelt, azzal a céllal, hogy fürödjünk egyet a tengerben. Ebből végül is az lett, hogy mezítláb sétáltunk a tengerparton, mert végre elhatároztam, hogy letámadom a kérdéseimmel.

- Szóval, enyhén szólva zavar, hogy semmit nem tudok arról az emberről, aki nemcsak felcsapott ingyen idegenvezetőnek, még pár hulla részeg pedofiltól is megmentett. - Damon halkan nevetgélt a szavaim hallatán, majd kalapja karimája alól hunyorogva nézett rám. Mondanom sem kell, őrjítően szexi volt az a valami a fején, mely hatást csak növelte a lenge, lenszínű ing, amelyen keresztül tökéletes rálátásom volt tapogatnivaló felsőtestére.

- Mit akarsz tudni? - kérdezte, sortja zsebébe mélyesztve a kezeit. - Előre figyelmeztetlek, nem vagyok egy érdekes valaki.

- Azt nem hinném - ellenkeztem, feljebb nyomva az orromon a napszemüveget. Ugyan egy rakat kérdésem lett volna, végül is, roppant bölcs módon beleugrottam a közepébe.

- Miért jöttél ide? Miért menekültél el, mint én? - Damon arca megfagyott, ahogy meghallotta a kérdésemet, és a kisugárzása is rögtön megváltozott. Bravó, Gilbert, gondoltam, megint sikerült a lehető legostobább dologgal kezdened. Valami szomorú, tartózkodó, megbántott érzelem sugárzott belőle, eltüntetve az előbbi humoros könnyedség nyomait. Megállt, rám nézett, szinte rám erőszakolva megbabonázó kék pillantását, amely hatására még a nevemet is elfelejtettem.

- Nem volt maradásom - mondta végül, olyan hosszú szünet után, hogy már azt hittem, nem válaszol. - Ki akartam szabadulni a kalitkából, amelybe bezártam magam. Elegem lett az életemből, változásra vágytam, egy olyan helyre akartam menni, ahol nem ismer mindenki, és nem tudják az egész életrajzomat oda-vissza - mesélte, miközben újra elindultunk. Habár hangja nyugodt volt, mégis rengeteg feszültséget véltem kihallani belőle. - Valaki olyanná váltam, aki sosem akartam lenni, és egyszerre csak képtelen voltam magamra ismerni. Olyan körülményeket teremtettem, hogy nem bírtam tovább elviselni a mindennapjaimat. - Itt megállt az elbeszélésben, és a távolba meredt. Annak ellenére, hogy inkább körülírta, mint hogy egyenesen megmondja a választ, nagyon is sejtettem, miről beszélt.

- Teremtettél, vagy valaki teremtette? - tudakoltam halkan, igyekezve együttérzőnek hallatszani. Damon újból megállt, gyanakodva figyelve, mintha a rosszat sejtene.

- Az utóbbi - viszonozta végül, kerülve a pillantásom.

- Mesélj róla - kértem, tudva, hogy egy nő van a dologban. Ismét sokat kivárt, láttam rajta, hogy próbálja összeszedni a gondolatait.

- Sosem szerettem egyetlen nőt sem előtte - kezdte. - Mindig is rengeteg lánnyal vettem magam körül, de sohasem éreztem egyik iránt sem semmit. Jóformán két végén égettem a gyertyát, rengeteget buliztam, nőket csábítottam el, szórtam a pénzt...Aztán megismertem őt, Katherine-t, és tetszett benne, hogy nem adta magát nekem csak úgy. Sokat kellett dolgoznom azért, hogy közelebb kerüljek hozzá, mert neki nem volt elég egy mosoly, vagy egy koktél valamelyik bárban, hanem jóval többet akart, elvárta, hogy megerőltessem magam érte. Én pedig engedelmeskedtem, és szépen, lassan beleszerettem. Fogalmam sem volt róla, hogy az egész egy játék, szó szerint csukott szemmel éltem, az gondolva, hogy magamhoz láncolom azzal, hogy hozzám költözik. Valójában pedig csak a pénzemre utazott, nem érdekelték az érzéseim, a terveim, nem viszonozta mindazt, amit én éreztem iránta. - Egy rövidke csend következett, majd Damon újra megszólalt. - Aztán egy szép napon rajtakaptam, hogy megcsal valakivel, mégpedig a legnagyobb riválisommal, Mason Lockwooddal, ráadásul az ÉN ágyamban! - Damon keserűen felnevetett, egy nagyot legyintve. - Miután kidobtam, úgy éreztem, hogy nem tudom tovább folytatni ezt az életet. Nemcsak belőle, az életből is kiszerettem, így elhatároztam, hogy megváltozom, megkeményítem magam, hogy többé ne történhessen ez meg. Katherine...ő nemcsak a szívem törte össze, hanem megsemmisítette számomra az otthon fogalmát. Úgy éreztem, sőt, úgy érzem, hogy nincs otthonom, hogy fölösleges vagyok és borzalmas. Így tehát fogtam magam, és ide jöttem, mert jól ismerem ezt az országot, ugyanis vannak olasz felmenőim - magyarázta. - Sokat gondolkodtam azóta, rengeteg dologra rájöttem, sok mindent megtanultam, és ezek közül a legfontosabb az volt, hogy a szerelem hazugság, egy talány, egy átverés, és tudom, hogy soha többé nem kérek belőle - fejezte be.
Mélyen megérintett, amit hallottam, még ha nem értettem is egyet a szerelemről alkotott képével. Valamiért erre számítottam, egy szerelmi történtre, melyből rosszul jött ki; egy esetet egy lánnyal, akit szeretett, de az nem viszonozta az érzést. Nagyon megsajnáltam, holott alig tudtam róla valamit.

Éppen, mikor feltehettem volna a következő kérdést, meghallottam egy telefon csörgését. Damon rögtön a zsebéhez kapott, előrántva belőle a legújabb iPhone 5 készülékét, összevont szemöldökkel meredve a képernyőre.

- Bocsi, ezt fel kell vennem - szabadkozott, egy laza mozdulattal végighúzva ujját a kijelzőn. - Helló, Andie! - köszöntötte a hívót, majd kicsit eltávolodott tőlem, belesétálva a tengerpartot mosó fodrozó hullámaiba. Nagyot sóhajtottam, miközben nagyjából tíz lépésnyire haladtam mellette, vele párhuzamosan. Nem igazán értettem, mit magyaráz, csak az arcát figyeltem, amelyre egy szívdöglesztő, gondtalan mosoly ült ki, miközben lábaival az útjába akadó kagylókat rugdosta. Néha még fel is nevetett, őszintén, nem gunyorosan, és egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne lobbanjon fel bennem a féltékenység lángja. Sőt, keserűséget is éreztem saját magammal szemben, amiért egyáltalán egy másodpercre is remélni mertem, hogy talán egy aprócska kis esélyem lehet ennél az embernél. Milyen naiv vagyok! Hiszen elég ránézni, látni, milyen tökéletes, kifogástalan, szinte már hihetetlenül gyönyörű - és egy ilyen valaki, aki egy mosollyal elérhet bármit és megkaphat bárkit, a legjobbra utazik, nem rám, az egyszerű, szürke, elcseszett Elena Gilbertre, akinek egy se pénze, se egzisztenciája nincs, csak az álmai táplálják, mint anya a gyermekét. Nem tudnék semmit adni neki a szerelmemen kívül, és akármilyen elszomorító, ez a nullával egyenlő. Mindennek tetejébe pedig képes voltam azt gondolni, hogy nincs senki se az életében...na persze, ma reggel Rose, most meg valami Andie, szóval könnyen elképzelhető, hogy több nője van egyszerre.
Azonban, miután letette a telefont, és mosolyogva felém közeledett, mint egy ördögi mosoly álarca mögé bújt, földre szállt angyal, egy csapásra elszállt a fejemből minden rosszmájú gondolat, kétely, amely megkérdőjelezte őt és a személyiségét, és csak a szívem heves dobogását éreztem a torkomban, a vérem eszeveszett száguldását az ereimben és az ostoba, mégis szeretetteljes vigyort, amely kiült az arcomra.
- Bocsi, csak az unokatestvérem volt - mondta, amikor visszaért mellém. - Sokat aggódik értem. Tudod, ő pszichológus. - Egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne villantsak meg egy elégedett vigyort, ugyanis már tudtam, hogy legalább Andie nem a barátnője. Valahogy úgy éreztem, ez növelte az esélyeim nála.
- Semmi probléma - feleltem, óvatosan a fülem mögé simítva az egyik hajtincsemet. - Igazán sajnálom, ami Katherine-nel történt.
- Ugyan már - legyintett. - Az már a múlt. Tovább kell lépnem rajta - jelentette ki határozottan, arcán egy eltökélt kifejezéssel. Egy ideig csendben szántottuk a homokot, gondolatainkba merülve, amikor is eszembe jutott a legfontosabb kérdés, amit idáig megfogalmaztam magamban.
- Damon?
- Hm?
- Mi a vezetékneved? -  nyögtem ki, kicsit zavarban a szituáció miatt, ugyanis elég hülyén hangzott megkérdezni több nap ismeretség után valaki nevét.
- Nem mondtam eddig? - Hangja meglepetten csengett, miközben megállt, hogy szembeforduljon velem. Válaszul mindössze megráztam a fejem. - Mekkora egy paraszt vagyok! Na de, ez esetben, engedje meg, Miss Gilbert, hogy normális ember módjára bemutatkozzam - mondta, miközben színpadiasan meghajolt, leemelve a kalapját. - Damon Salvatore. Nagyon örülök, hogy megismerhetem. - Abban a pillanatban, hogy meghallottam a nevét, megállt a szívverésem, és éreztem, hogy minden vér kifut az arcomból (de legalább nem pirultam el...ez is valami!).
- Salvatore? - préseltem ki nagy nehezen, szinte sóhajtva.
- Azaz 'megmentő' - bólintott Damon. - Olasz eredetű. - Salvatore. Salvatore. Damon Salvatore. Stefan Salvatore. A világ forogni kezdett körülöttem, ahogy megpróbáltam befogadni az információt. Ritka név, nagyon ritka, nem hívhatnak mindenkit úgy...És mindketten húsz és harminc között vannak, nem beszélve arról, hogy eszméletlen jóképűek. Ez nem lehet igaz...ez nem lehet igaz, ismételtem magamban, miközben a hirtelen elgyengült lábaimon próbáltam egyensúlyozni. Lehetetlen...
Mégis, akármennyire is küzdöttem a felismerés ellen, rá kellett jönnöm, hogy az előttem álló, földöntúlian tökéletes férfi nem más, mint az expasim testvére.
GRATULÁLOK, GILBERT!, hallottam még az idegesítő belső hangot, mielőtt minden bizonnyal Damon karjaiba omoltam, totál kiütve.

XOXO

- Mesélj a családodról - kértem Stefant, majd egy nagyot kortyoltam az üdítőmből.

- Nem sok mindent tudok mondani róla - vont vállat. - Apám három éve halt meg, az anyámat már nem láttam vagy hat éve, ugyanis lelépett egy mexikói dohánybáróval. És van egy bátyám, de ő csak a féltestvérem.

- És vele nem tartod a kapcsolatot?

- Nem - rázta meg a fejét Stefan. - Sosem voltunk jó viszonyban, és apám is mindig őt favorizálta. Mára borzasztó gazdag lett, milliárdos, szóval sokra vitte, de...

- De mi? - unszoltam kíváncsian.

- Lenyúlta az örökségemet - mondta végül Stefan, és láttam rajta, mennyire felzaklatja mindaz, amit mond. - A semmiből kellett újraépítenem magam, alig volt valamim, amivel elkezdhettem kiépíteni a saját vállalatom. Szerencsémre az élet mellettem állt és ma már nincsenek ilyen problémáim. A bátyámmal viszont érthető okokból azóta sem beszélek. 

- Megértem - feleltem, és együttérzően megszorítottam Stefan kezét.

- Elena! Elena! Hallasz? - Egy kétségbeesett hang rázott fel a rémálomból, s levegő után kapkodva ültem fel, kis híján kiverve a fölém hajoló Damon kezéből a nagy pohár limonádét.

- Jesszusom - sóhajtottam, elernyedtem dőlve vissza a nyugágyba amibe minden bizonnyal Damon fektetett.

- Jól vagy? - kérdezte aggódva, miközben gondterhelt arccal méregetett. Vettem egy levegőt, majd hevesen bólogatni kezdtem, sőt, még felülni is sikerült. - Valószínűleg csak a nap...amiatt lettem rosszul - füllentettem kicsit ügyetlenül, de úgy tűnt, hatásosan, ugyanis Damon arca ha lehet, még aggodalmasabbá vált, mint eddig. Aztán hirtelen a fejéhez kapott és egy mozdulattal az én fejemre ejtette a szalmakalapját.
- Tessék - mondta, mosolyogva mérve végig. - Ez majd megvéd a naptól - tette hozzá, gyorsan lesütve a pillantását, gondolom azért, hogy ne higgyem azt, hogy direkt méregetett. Na, afelől meg tudtam volna nyugtatni, hogy az én önbizalmammal nem vagyok képes félreérteni egy ilyen helyzetet. Tekintete a kezében lévő limonádéra-féleségre siklott, amely még mindig vészesen inogott a kezében a velem való ütős találkozása óta. - Ja, ezt amúgy neked hoztam. Limonádé. Gondoltam, jól fog esni.
- Köszönöm - feleltem, miközben elvettem a kezéből az italt. Kicsit fura színe volt, enyhén zöldes és az alján egy csomó lime-ot véltem felfedezni, sőt, még pár mentalevelet is, de nem igazán érdekelt, mi van benne. Óriásit kortyoltam belőle, remélve, hogy a hűsítő ital segíteni fog vészesen kiszáradt torkomon. Ezt a lépést nagyon hamar megbántam, ugyanis a limonádé nem is limonádé volt, hanem egy igen erős mojito. Olyannyira meglepett az alkohol íze, hogy rögtön félrenyeltem az italt, és hangosan, jóformán fuldokolva köhögni kezdtem.
- Elena, mi az? Jól vagy? - kérdezte Damon, miközben a hátamat veregette, hátha úgy tud segíteni rajtam. Mondanom sem kell, ettől még csak rosszabbul lettem, mert nem volt elég, hogy felöntöttem a légcsövemet egy nagy adag koktéllal, de még ennek a szexistennek a kezét is éreztem a hátamon. Esküszöm, ez a pasi meg akart ölni. Tökéletes recept, ha meg akarunk fojtani valakit.
- Jól, persze - nyögtem két köhögés között. Damon közben abbahagyta a hátam ütlegelését és helyette inkább simogatni kezdte. Így aztán amíg a torkomat a rum, a hátamat az ő érintése égette végig. Mondom én, hogy ki akart nyírni. - Ez nem az én napom - állapítottam meg rekedten, mire Damon halkan kuncogni kezdett.
- Kár ezt már most elhatározni - viszonozta. - Még dél sincs, és te már is temeted a napod.
- Talán nem véletlenül - morogtam, mikor már újra levegőt kaptam. Damon eközben közelebb hajolt, kezével kisöpörve a hajamat a szememből. Amint megláttam, megint visszatértem alig pár másodperccel korábbi állapotomba, ugyanis a látvány egyszerűen lélegzetállító volt: ahogy gondterhelt, aggódó, mégis kedves arccal felém hajolt, a nap pont a feje mögött helyezkedett el, tökéletes háttérvilágítást adva angyali vonásainak. Majdnem olyan közel voltunk egymáshoz, mint ma reggel a hotelben, azzal a különbséggel, hogy most nem léphetett közbe egyetlen túlsúlyos, bunkó takarítónő sem. Éreztem, hogy meg kell ragadnom ezt a lehetőség, hiszen ki tudja, hányszor lesz még alkalmam megtenni...ha ezt most megteszem, valószínűleg soha többé. De éppen ezért...ki kell próbálnom, tudnom kell, milyen érzés... Észre sem vettem, mennyire közel volt már hozzám, sőt, azt sem, hogy az egyik kezem már a hajába vándorolt, óvatosan, gyengéden simogatva éjfél tincseit. Ő egyre csak közeledett, fokozatosan hidalva át a minimálisnak mondható távolságot, egészen addig, amíg homlokát halkan odadörgölte az enyémhez. Egyetlen pillanatig a szemébe néztem, s láttam, hogy azok mennyire elsötétültek a vágytól. Ahogy a tekintetem az ajkaira vándorolt, amelyek nagyjából egy centire voltak az enyéimtől, már érezni véltem forró leheletét, amint csiklandozza a bőrömet. Önkéntelenül is kitört belőlem egy félig elfojtott kéjes sóhaj, s ahogy lehunytam a szemeim, már éreztem, ahogy puha ajkai megérintik az enyéimet. A szenvedély szinte szétrobbant közöttünk és ez az ártatlannak induló csók pillanatok alatt forrósodott fel, vaddá és hevessé válva. Damon már mászott is fel az ágyra, testével befedve az enyémet, de mégsem nyomott agyon, mert súlyát a két könyökén nyugtatta. Én eközben már mindkét kezemmel a testét fedeztem fel, egyikkel a haját, másikkal a hátát simogatva. Úgy éreztem, hogy meghaltam és a mennybe kerültem, holott igazából csak Damon szájába kerülhettem a paradicsom helyett. Végül is, ha jobban belegondolok, nagyjából ugyanaz a kettő. Ajkai úgy passzoltak az enyéimhez, mintha egymásnak teremtették volna őket. Csókjai követelőzőek, szenvedéllyel teliek voltak, arra késztetve, hogy még ennél is többre vágyjak, s mire észbe kaptam, lábaimat már a dereka köré is kulcsoltam...Istenem, ez szebb volt minden álomnál...
- Elena, hé? - szólalt meg ekkor hang valahonnan mellőlem, és amint kinyitottam a szemem, megláttam Damont, ahogy ugyanúgy hajolt fölém, mint az előbb...míg én csücsörítve bámultam rá. Basszus, gondoltam, az egész nem volt több, mint egy mocskos fantázia.
- Öhm, biztos, hogy jól vagy? - tudakolta Damon, látva arckifejezésemet, amely az elkeseredett és a szégyenlős keveréke volt, mindezt felturbózva szokás szerint egy kis elpirulással.
- Persze, csak egy pillanatra elkalandoztak a gondolataim - feleltem gyorsan, majd, hogy bizonyítsam szavaim igazát, energikusan fel is pattantan a napozóágyból. Damon mosolyogva figyelt, ahogy kicsit instabilan billegve, de azért elindultam vissza a part felé.
- Tuti, hogy tudsz járni? Csak mert nekem nagyon úgy tűnik, hogy nem... - kiáltott utánam, felemelkedve a homokból.
- Ezer százalék, már voltam... - Sosem fejezhettem be a mondatot, ugyanis hirtelen két kar fonódott körém és a következő pillanatban már a levegőben kalimpáltam a lábaimmal.
- Gondoltam, besegítek - kacsintott rám Damon, miközben látványosan arra készült, hogy becipeljen a vízbe.
- Mit csinálsz?! - rémüldöztem, megpróbálva kiszabadulni a szorításából. Természetesen hiába. - Tegyél le! - Ekkor már begázolt a tengerbe, továbbra is a karjában hordozva, mint egy menyasszonyt.
- Tudod, - szólalt meg hirtelen - imádtam ezt a játékot, amikor nagyjából hároméves voltam.
- Milyen játékot? - érdeklődtem gyanakodva, azonban a választ nem szavakkal, hanem tettekkel kaptam meg, ugyanis Damon hirtelen lóbált rajtam egyet, majd egyenesen behajított a vízbe, én pedig fejjel lefelé repültem be a tengerbe, sikítozva, mint egy kisgyerek. Amint feljöttem, nem láttam semmit a nedves hajamtól, ami beletapadt a szemembe. Miután kiköptem egy kiló algát a számból és kiszabadítottam a tekintetem a hajam fogságából, rögtön küldtem felé egy durcás pillantást, jelezve, mennyire nem vagyok vevő a játékaira. Ő pedig csak állt, a hasát fogta és kétrét görnyedt a röhögéstől. Nevetése olyan lelkes volt, hogy szerintem egész Róma megállt egy pillanatra, hogy belehallgasson az ifjú isten hahotázásába. Én viszont nem akartam megadni magam egy kis nevetés csáberejének, ezért bosszút forralva indultam meg felé. Olyannyira beletemetkezett a jókedvébe, hogy észre sem vette, hogy mögé lopóztam, s ez a tény csak akkor tűnt fel neki, amikor hátulról belöktem a vízbe. Hassal landolt a víztükrön, s kacajának hangjait immár elnyelte a tenger. Ezúttal rajtam volt a nevetés sora, amint megláttam az arckifejezését, ahogy sötéten pislog rám, s a hajába gabalyodott hínár csak növelte az összhatást.
- Sunyi - mormolta, igyekezve kiszedni hajából a beleragadt növényt.
- Lásd be, hogy vicces volt! - erőszakoskodtam, alig bírva visszatartani a további nevetést.
- Nem, nem volt az.
- De igen.
- Na jó, talán egy kicsit - egyezett bele egy sunyi mosollyal az arcán, majd újból teljesen váratlanul rám vetette magát, megint lenyomva a víz alá.

XOXO

A hazafelé vezető úton megbeszéltük, hogy a kora délutánt nem ártana némi mozgással tölteni, így Damon, amint beértünk a hotelba, rögtön a sportolási lehetőségek után érdeklődött a recepción.
- Ó, rengeteg féle program várja nálunk a sportolni vágyókat - magyarázta lelkesen Felicity, aki a változatosság kedvéért megtaláltak a recepciós pult mögött. - A mínusz egyes szinten van egy négypályás squash-komplexum, illetve egy húszméteres, feszített víztükrű medence is. A spa és wellness részleg a hetedik szinten található, különböző méretű és hőmérsékletű, gyógyvizes és pihenésre használható medencékkel, illetve további szolgáltatásokkal, mint a masszázs, kozmetika és rengeteg egyéb...Ja, és kilencediken van egy háromtermes fitness-stúdió is, ahol van lehetőség részt venni számos órákon, mint a zumba, a spinning, pilates vagy jóga...
- Jóga! - kiáltottam fel izgatottan, amint meghallottam a kedvenc hobbim nevét. Imádtam jógázni, otthon is heti három alkalommal legalább elmentem egy-egy jógaórára. - Menjünk! - kérleltem Damont, egy kisgyerek módjára rángatva az inge ujját. Pillantása egy másodpercre rám siklott, majd vissza Felicity-re.
- Hol is van ez a stúdió? - sóhajtott beleegyezően.
- A kilencedik emeleten, a folyosó végén, közvetlenül a konditerem mellett.
- Konditerem? - csillant fel Damon szeme.
- Igen, van egy százhúsz négyzetméteres konditermünk, a legmodernebb gépekkel felszerelve - bólintott Felicity.
- Na akkor - fordult szembe vele Damon - amíg te lemész alfába, én gyúrok egy kicsit. Neked megfelel?
- Természetesen - vágtam rá, majdhogynem ugrálva örömömben.
- A következő joga óra háromkor kezdődik. Keresse Ernestot, a jógaoktatót - tanácsolta Felicity, majd egy négyzet alakú plasztik kártyát csúsztatott felém a pulton. - Ez egy kétalkalmas próbabérlet, amit meg lehet hosszabbítani, ha Ön úgy dönt, hogy meg van elégedve az órákkal. Az első két alkalom ingyenes, utána, ha bérletben veszi, újabb öt óra száz dollárba kerül. - Nagyot nyeltem az összeg hallatán, és rögtön tudtam, hogy egyáltalán nincs pénzem ilyen drága mulatságra. Azonban Damon szokás szerint megelőzött.
- Szuper, írja csak a számlámhoz - mosolygott, majd megragadta a kártyát és sortom zsebébe dugta. - Köszönjük a segítségét.
- Igazán nincs mit. Kellemes időtöltést. - Damon udvariasan biccentett és a lift felé terelt. Az út többi része csendben telt, egészen addig, amíg meg nem érkeztünk.
- Akkor félóra múlva, jó? - búcsúzott, nekidőlve szobája ajtajának.
- Hát persze - feleltem, majd szinte beestem a saját szobámba. Valami nem stimmelt velem. Valami nagyon nem stimmelt velem, és azt is tudtam mi az oka: Damon. Felsóhajtottam, majd erőtlenül lerogytam az ágyra.
Szóval Damon Stefan bátyja. A testvére, akiről csakis a legrosszabbakat hallottam tőle. Mégis, annyira nem illett rá az a személyleírás, amit Stefan adott róla, hogy már nem tudtam, kinek is higgyek valójában. Tudtam, ha nem vigyázok, komoly bajba keverhetem magam.

- Stefan! Stefan, mi a baj? - ráztam meg a vállát, de ő csak a fejét rázta, lefejtve a válláról a karjaimat.
- Elena, kérlek, hagyjál. Nagyon rossz napom volt, és nem akarlak megbántani. - Keserű hangja és kérése ellenére sem hátráltam meg, hanem leültem mellé, igyekezve a legmegértőbb hangomat megütni, miközben nyugtatóan simogatni kezdtem a hátát, végigsimítva merev, feszes izmait.
- Mondd el, mi bánt. Úgy szeretnék segíteni neked, és te is tudod, hogy azzal nem mész semmire, ha magadban rágódsz rajta. Talán ha kibeszéled magadból, jobban fogod érezni magad. - Ekkor felemelte a fejét, s ajkán egy szomorkás mosoly szellemét láttam.
- Ilyenkor érzem is igazán, mennyire nem érdemellek meg - sóhajtott. - Túlságosan jó vagy hozzám. - Nem szóltam semmit, csak biztatóan megszorítottam a kezét. - Igazából csak láttam az exbarátnőmet és a bátyámat. Együtt. 
- Úgy érted, hogy ők ketten...?
- Úgy - bólintott Stefan. - Nem is az a baj...hanem, hogy ők ketten hogyan is kerültek össze... - Egy pillanatig nem értettem, mire céloz, de csakhamar megértettem.
- Ugye nem..! - szörnyülködtem.
- De igen. Én vagyok az oka, persze...én voltam az a barom, aki bemutattam őket egymásnak. Rögtön tudhattam volna, hogy a bátyám szemet vetett rá, már láttam a tekintetében, ahogy rá nézett. De én bíztam annyira Katherine-ben, merthogy így hívták őt, hogy ez a vonzódás nem kölcsönös. Sajnos a saját szememmel kellett meggyőződnöm róla, mennyire is viszonzott volt. - Láttam rajta, mennyire fájt neki, amiről beszél. Arcét a kezeibe temette, hangja halk volt és szomorkás. - És én hülye még azt tervezem, hogy megkérem a kezét...mekkora egy félnótás vagyok! - Tudtam, mennyire fölöslegesek ilyenkor a szavak, így hát csak átöleltem, jelezve ezzel neki, hogy mennyire átérzem a fájdalmát.

"Katherine, merthogy így hívták őt" - visszhangoztak a fejemben Stefan korábbi szavai, s csak ekkor ugrott be, miért volt olyan furcsa, amikor Damon élete szerelmét emlegette nekem a tengerparton.
"Aztán megismertem őt, Katherine-t, és tetszett benne, hogy nem adta magát nekem csak úgy." Lehet, hogy a két történetben szereplő Katherine egy és ugyanaz? Ráadásul Stefan azt mondta, hogy a bátyja, akiről időközben kiderült, hogy Damonnel azonos, együtt volt egy Katherine nevű nővel. Ezek szerint Damon annyiban mindenképpen őszinte volt, hogy Katherine a barátnője volt, csakhogy azt, hogy Stefantól nyúlta volna le...azt sehogy sem tudom beleilleszteni a képbe. Persze, ő maga is bevallotta nem is olyan régen, hogy rengeteg nő volt az életében, de azt is elmondta, hogy egyedül Katherine-t szerette, és ő összetörte a szívét, annyira, hogy teljesen elvesztette a hitét a szerelemben. Stefan szavai így eléggé elvesztették hitelüket, főleg, ha abból indulok ki, hogy az a szemétláda engem is megcsalt. Ugyanakkor Damon is megcsalásról beszélt, hogy Katherine a legnagyobb riválisával csalta meg...
Teljes káosz uralkodott a fejemben. Ha mégis Stefan mondott igazat, akkor Damon hazudott nekem, amit olyan nehezen tudtam elhinni. Viszont Stefan egész élete egy hazugság, ezért miért kéne pont neki hinnem? Nagyot fújtam, megpróbálva kiereszteni magamból a feszültséget. Rengeteg titok volt még előttem, de ha egyszer már belekerültem ebbe az egész mostoha szituációba, akkor mindenképpen kiderítem, mi az igazság. És még ma este hozzálátok.

Három órakor teljes menetfelszerelésben várakoztam Damon szobájánál: egy hosszú ujjú sportpóló és laza jóganadrágot viseltem, a hajamat pedig lófarokba kötöttem. Nemsokára már hallani is véltem Damon ruganyos lépteit és gondtalan fütyörészését odabentről. Aztán ahogy kitárult az ajtó, és ő megjelent teljes életnagyságban, rögtön elakadt a lélegzetem, amikor megjelent az ajtóban. Egy térdig érő, feszes, fekete sportnadrág volt rajta, izmos mellkasát pedig egy hasonlóan feszes, sötét atléta takarta, így szabadon legeltethettem a tekintetem formás bicepszén. Mindennek ellenére még mindig az arca volt az, ami a leginkább vonzott. Már látom a saját halotti jelentésem, amelyben hosszas, gondos boncolás után az orvos megállapítja: "A halál oka: kék szemek és fekete kócos haj." Tuti nem én lennék az első.
- Na, mehetünk? - kérdezte, lezseren átvetve vállán a törölközőjét. Miután egy kis egyensúlyozás után elértem, hogy az elbűvöltség következtében ne olvadjak a padlóra, tettetett könnyedséggel válaszoltam.
- Persze! - A lift felé vettük az irányt, majd egyenesen a kilencedik emeletre mentünk, ahol a konditerem volt. Egy hatalmas, tágas terembe léptünk be, amely tele volt a legújabb, legnagyszerűbb gépekkel. Alig volt időm körülnézni, amikor egy magas, tipikusan olasz kinézetű férfi, aki Damonhöz hasonlóan sportruhát viselt, jött oda hozzám.
- Buon pomeriggio! - köszöntött kedvesen, kivillantva hófehér fogsorát. - Ha nem tévedek, te vagy Elena, ugye? - Bólintottam, mire ő folytatta. - A nevem Ernesto. Személyi edző, masszőr, jógaoktató, de vannak, akiknek csak operaénekes vagy szobalány - magyarázza mosolyogva, miközben kinyújtotta a kezét és megrázta az enyémet. Kifejezetten kellemes, jóképű férfi, hullámos, gondosan fésült fekete hajjal és sötét szemekkel. Napbarnított bőre csupán egy vékonyka hártyának tetszett kidolgozott, szép izmait fedve. Ha akárcsak egy héttel korábban találkozunk, őrjítően szexinek gondoltam volna, Damon mellett csupán csak átlagosnak tűnt. Lelkesen mosolyogtam, magamban megdicsérve kellemes humorát és közvetlen modorát. Damon ugyanakkor kényelmetlenül feszengett mellettem, rosszallóan pislogva Ernestora.
- Ön is a jógaórára jött, uram? - fordult felé Ernesto, ugyanazzal a kedvességgel, amivel velem is beszélt. Damon felhorkant, a szemét forgatva a kérdésen, majd ennyit mondott:
- Dehogyis - közölte, majd se szó, se beszéd megfordult és a konditerem üvegajtaja felé masírozott. Meglepetten kísértem végig tekintetemmel, ahogy eltűnik a különböző erőfejlesztő gépek forgatagában. Észre sem vettem, mennyire pofátlanul bámulom formás, feszes fenekét.
- Mehetünk? -  Ernesto kellemes baritonja rázott fel az álmodozásból, mire én dadogva, kicsit szégyenlősen, és természetesen talpig elpirulva feleltem.
- Természetesen - böktem ki nagy nehezen, majd követtem Ernestot egy kisebb jógaterem felé. Az egyik oldalán hosszú üvegsor húzódott, aminek köszönhetően teljes panoráma nyílt a mellettünk elhelyezkedő konditeremre. Rögtön megpillantottam Damont, aki éppen a fekvenyomó-padon feküdt, egy méretes rudat, rajta három-három gigantikus tárcsával, emelgetett fel-le. Karjának gömbölyded izmai megfeszültek a hatalmas súlytól, amit megmozgattak. Hihetetlen látvány volt.
Hirtelen rájöttem, hogy nem vagyok egyedül, így gyorsan megpördültem, Ernesto felé fordulva, aki éppen egy jógaszőnyeg elhelyezésével foglalatoskodott.
- Ó, nem is tudtam, hogy egyedül leszek - jegyeztem meg meglepetten, amint megállapítottam a társaság hiányát.
- Ja, igen, ez egy magánóra - viszonozta Ernesto. - Nem akarok semmi rosszat mondani Felicityről, de teljesen elnézte a jóga órarendet. Ma csak délelőtt voltak órák, délután kedden és csütörtökön lehet jönni. De sebaj, ilyen kedves vendégeknek, mint Mr. Salvatore és a bájos felesége, igazán semmiség egy plusz óra.
- Ó, én nem vagyok a barátnője - tiltakoztam. Hogy én Damon felesége? Még álomnak is túlságosan hihetetlen... - Mindössze egy jó barát - füllentettem, de ez máris sokkal elképzelhetőbb volt, mintha a feleségének mondanám magam. Mrs. Elena Salvatore...bár be kellett látnom, egyáltalán nem hangzott rosszul.
- Valóban? Ez esetben elnézést - szabadkozott Ernesto, láthatóan összezavarodva. - Pedig én... Na mindegy, kezdhetjük, Elena?
- Persze - motyogtam, engedelmesen leülve, felvéve az alappozíciót.

Egy óra múlva, amikor az utolsó nyújtással is megvoltam, Ernesto elzárta az eddig a háttérben halkan szóló, megnyugtató zenét, és roppant udvariasan felsegített a matracról.
- Egészségedre - mondta, majd kezeit, mintha imádkozna, összezárta mellkasa előtt és meghajolt előttem. Gyorsan viszonoztam a mozdulatot.
- Köszönöm - válaszoltam energikusan. Sokkal jobb állapotban éreztem magam, mint akár egy órával korábban. Ezért is szerettem annyira jógázni, mert amellett, hogy nagyon hatásos nyugtató és ellazító mozgásforma volt, teljesen fel tudott tölteni energiával. Jobb volt, mint egy kiadós délutáni alvás. Már éppen búcsúzni akartam, amikor Ernesto megállított.
- Öhm...Elena...nem lenne kedved esetleg meginnod velem egy kávét..vagy valamit a lobbi bárjában? - kérdezte, s bár tökéletes mosolya ott ült az arcán, azért láttam rajta, hogy egy igazán picit ideges. Először arra gondoltam, hogy valami rossz kifogással elutasítom, de aztán pillantásom az üvegen túlra tévedt, ahol megláttam Damont, aki még mindig, fáradhatatlanul borogatta a nagyobbnál nagyobb súlyzókat. Eszembe jutott a tervem, miszerint kiderítem, mi is az igazság Katherine-nel kapcsolatban, pontosabban meg akartam tudni, melyik Salvatore hazudott nekem. És mi a legkönnyebb módja, hogy közelebb kerüljünk férfihoz? A csábítás, nyilvánvaló módon. És hogyan tudnám közelebb édesgetni magamhoz Damont? Hát azzal, hogy féltékennyé teszem! Itt jön hát a képbe Ernesto, aki nemcsak kedves, aranyos, vicces, hanem kifejezetten jóképű is...láttam Damonön, hogy nem szimpatizál vele, így talán ha vele lát, felébred benne a tipikus birtoklási vágy, és talán hajlandó lesz közeledni felém. Tudom, halálosan önző, számító és gonosz dolog volt, de tudnom kellett az igazságot. Ráadásul az sem volt biztos, hogy Damon egyáltalán féltékeny lesz -e, elvégre nem tetszem neki, vagy valami ehhez hasonló. De egy próbát mindenképpen megér. Így végül vetettem egy utolsó pillantást Damonre, aki fekvőtámaszokat csinált a földön, majd visszafordultam Ernestohoz, felvillantva legelbűvölőbb mosolyomat. Elvégre akárhogy is, biztosan nem származik semmi rossz abból, ha elfogadom egy ilyen sármos pasi felkérését. Egyszer nekem is kijár valami szórakozás, nem igaz?
- Miért is ne?

7. rész >>>

Végül, tokkal vonóval, 6400 szó fért ebbe a "rövid" fejezetbe. Nagyon remélem, élveztétek :) Meglátjuk, sikerül -e Elenának kiderítenie az igazságot. Ha kíváncsiak vagytok Damon szemszögéből a történtekre, és amikor meglátja Elenát Ernestoval, akkor mindenképpen készüljetek a hetedik fejezetre, amelyben megtudjuk, mi nem hiányozhat még egy igaz, hamisíthatatlan olasz Édes Életből.
Véleményeknek, észrevételeknek ezúttal is nagyon örülök.