1x21 Szellemes éjszaka

Korhatár: 16
Megjegyzés: Nem is tudom, hogy írhatnám le ezt a részt. Á, megvan: SPIRITUÁLIS. Annyit elárulok, hogy egy kicsit betekintünk a szellemek világába, és megismerünk valakit, akit eddig a sorozatban sosem láthattunk, de tudjuk hogy létezik (létezett) és azt is biztosan tudjuk, hogy néz ki. Vajon ki lehet az?
Emellett elmondanám, hogy ez az utolsó rész az évadzáró epizód előtt.
Fontos technikai információ! Mostantól lehetőség van arra, hogy feliratkozzatok az oldalra! Kérlek, tegyétek meg ezt! Feliratkozni az oldal jobb oldalán lévő modulok között, alul tudtok! Keressétek a "Followers" feliratú boxot! Előre is köszi!


XXI. fejezet - Szellemes éjszaka

Damon és Elena egy csodálatos hetet töltött a hétvégi házban, teljesen megfeledkezve mindenről és mindenkiről, vagyis úgy általában a külvilágról. Most tényleg csak egymásnak és a szenvedélynek éltek, olyannyira, hogy egy percet sem töltöttek külön. Sokszor fürödtek a tóban, párszor elmentek kirándulni, esetleg sziklát mászni, vagy egyszerűen otthon maradtak. Rengeteget beszélgettek, ugyanis Elena mindent tudni akart arról a bizonyos szörnyű időszakról, átértékelték a kapcsolatukat, felidézték a legszebb közös pillanatokat, sőt, terveket szőttek a nyárra és szinte megtervezték az egész örökkévalóságot, ami előttük állt, s amit mindenképpen együtt akartak leélni. Ez a hét nap valóban a szerelem, valamint az álmodozás jegyében telt, és mindketten azt kívánták, bár sose lenne vége.
De nemsokára mindketten érezték, hogy ideje hazamenni, bármennyire nem akartak kiszakadni az idillből, amiben éltek. Így megbeszélték, hogy vasárnap visszamennek Mystic Fallsba.
Az utolsó estén Damon egy gyertyafényes vacsorával lepte meg szerelmét, ami elég jó ötletnek bizonyult. Végül, az este zárasaként kiültek a teraszra, hogy megnézzék a naplementét. Elena Damon ölében ült, fejét a fiú vállára hajtva, s elbűvölve nézte az izzó napkorongot, ahogy lassan eltűnik fák mögött.
- Mindig kéne egy ilyen hét - törte meg a csendet Elena. - Egy kis idő, amikor csak tényleg csak egymással foglalkozunk. Tudom, hogy önző dolog, de akkor is erre vágyom a legjobban.
- Egyáltalán nem önző! - cáfolta meg barátnőjét Damon. - Sőt, inkább természetes. Viszont nem Elena Gilbert lennél, ha nem érdekelnének a barátaid.
- Nem hanyagolhatjuk el őket, hisz ők sem teszik ezt velünk - vágta rá Elena. - Azonban ez nem jelenti azt, hogy nincs jogom néha egy ideig kettesben lenni veled.
- Felőlem bármikor eltűnhetünk.
- Akkor ezt megbeszéltük. Egyébként, ha már itt tartunk, akartam mondani neked valamit.
- Igen? És mit? - kérdezte Damon.
- Semmi különöset, csak annyit, hogy... Szeretlek.
- Istenem, régebben annyira vágytam rá, hogy ezt kimondd! El sem tudod képzelni, mennyire.
- Hát, most már kimondtam, nem is egyszer, de ha akarod, elismétlem még párszor: Szeretlek, szeretlek, szeretlek! - sorolta mosolyogva Elena.
- Na akkor most elárulok neked egy nagy titkot, Elena - suttogta Damon. - Én is szeretlek!
- Hát akkor... mély levegő! - figyelmeztetett a lány, mielőtt megcsókolta a fiút.
- Mi lenne, ha még ennél is jobban szeretnénk egymást? - érdeklődött Damon, huncutul csillogó szemekkel.
- Ennél is jobban? - tudakolta Elena, habár jól tudta a választ. - Hogyan?
- Szívesen megmutatom! - ajánlotta fel Damon egy szexi vigyorral az arcán, de alig, hogy kimondta, már suhant is a ház belseje felé.

Másnap reggel Elena egy halom tollpihe között ébredt. Damon ott ült mellette, egy szál alsónadrágban, és halkan nevetgélt. Elena kissé kómásan ült föl, értetlenül nézve az őt körülvevő tolltengert.
- Hát itt meg mi történt? - kérdezte álmos hangon barátját, aki jót derült a lány értetlenkedésén.
- Nem emlékszel?
- De... valami rémlik egy üveg skót whisky-ről - felelte zavartan Elena - Lehetséges?
- Nos, volt valami hasonló... - viszonozta Damon, arcán sejtelmes vigyorral.
- Beavatnál?
- Persze! Szóval, emlékszel arra, mi történt tegnap este vacsora után?
- Igen, néztük a naplementét és aztán..hm..lefeküdtünk. Így volt?
- Eddig oké. Csak aztán volt egy kis afférod az éjjeliszekrényen lévő üveggel - bökött Damon egy üres skót whisky-s üvegre, és amely Elena emlékezete szerint tegnap este még tele volt.
- Úristen... szóval kicsit eláztam? - tudakolta Elena óvatosan.
- Aha. Azt mondtad, valami őrültséget szeretnél csinálni, - magyarázta Damon - ezért megittál pár pohárral.
- Pár pohárral? Mondjuk kettővel?
- Nem éppen.
- Hárommal? Néggyel? - kérdezte tovább Elena, de Damon egyre csak a fejét rázta.
- Nem számoltam, de nagyjából egy fél üveggel. Valamennyit én ittam meg, de egy nagy részét a fejemre öntötted, amikor már mindketten elég jó hangulatban voltunk – nevetett Damon.
- És aztán mi történt?
- Kicsit megőröltünk: először táncolni próbáltunk, pontosabban törtünk-zúztunk a házban, közben valahogy leszakítottad a függönyt, meg széttéptünk egy pár párnát, és végül megint lefeküdtünk. Röviden ennyi - fejezte be Damon. Elena körülnézett a szobában, óriási káoszra számított, de minden szépen össze volt pakolva, a függöny is a helyére került, csak a paplanján árulkodott egy méretes folt arról, hogy whisky is volt a szobában, különben Damon teljesen kitakarított.
- Ez nem éppen rám vall - felelte a lány, kissé szégyellve magát.
- Ugye most nem fogod megbánni? Egyszer te is elszállhatsz egy kicsit, Elena! Jól éreztük magunkat és ez a lényeg! - válaszolta Damon, miközben magához húzta szerelmét.
- Tudod, mit? Igazad van! Egyszer nekem is lehet - nevetett Elena, szorosan odabújva a fiúhoz, aki hozzálátott, hogy egyenként kiszedegesse a tollakat a lány hajából, majd miután ezzel végzett, gyorsan megcsókolta őt.
- Ja, és tudod mit motyogtál álmodban? - tudakolta hirtelen Damon.
- Mit?
- Egy szót... annyit, hogy: „Szeretlek” - mondta mosolyogva Damon és ismét megcsókolták egymást.

Délután volt, mire elindultak. Mindketten nehezen intettek búcsút a hangulatos faháznak, ami annyira a szívükhöz nőtt az utóbbi időben, azonban már itt volt az ideje, hogy hazamenjenek. Ráadásul a két óra út borzasztó hosszú időnek számított, ezért Damon szokása szerint fittyet hányt a sebességkorlátozásra, és jóval a gyorsabban hajtott megengedettnél. Elena azért igyekezett nem elvonni Damon figyelmét, így csak néha váltottak egy-egy csókot.
Nemsokára már le is parkoltak a Salvatore ház előtt.
- Nem baj, ha először beugrom ide? Azt hiszem, itt hagytam a mobilomat - magyarázta Damon.
- Hmm... nem bánod, ha veled megyek?
- Nem bánom, ellenben azt is tudom, hogyha te most velem jössz a szobámba, akkor valószínűleg egyhamar nem távozol onnan.
- És az olyan nagy probléma lenne? - kérdezte Elena, miután kiszállt a kocsiból és elindult Damon után.
- Egyáltalán nem - nevetett Damon, majd a csípőjénél fogva magához húzta őt és megcsókolta. Elena azonnal válaszolt, karjait szorosan Damon nyaka köré fonva.
- Mondtam már, hogy mennyire hiányoztál? - duruzsolta Damon két csók között.
- Nem túl sokszor, csak nagyjából ezerszer - vigyorgott Elena. Ajkaik újból találkoztak, most még nagyobb szenvedéllyel. Azonban hirtelen egy ismerős hangot hallottak maguk mögül.
- Öhm, gondoltam szólok, mielőtt még itt és most egymásnak estek.
Damon és Elena egy pillanat alatt szétrebbent, ahogy meghallották Caroline hangját.
- Szia Caroline - köszönt Elena kissé bizonytalanul, fülig pirulva.
- Te is beléptél a "Zavarjuk-meg-Elenát-és-Damont-smárolás-közben" klubba, Barbie? - tudakolta Damon, arcán a védjegyévé vált félmosollyal.
- Igen Damon, te is hiányoztál nekem - nevetett Care, majd Elenához suhant és egy csonttörő ölelésben részesítette. - Annyira, de annyira, de annyira örülök nektek!
- Hát, én meg annak örülnék, ha nem zúznád porrá a csontjaimat - nyögte Elena, mire Caroline elengedte.
- Most pedig gyertek be, a többiek mind benn vannak.
- A többiek? Hogyhogy mindenki itt van? - kérdezte meglepetten Damon. - Már megint ki ellen szövünk valamilyen szupertitkos összeesküvést?
- Senki ellen - tiltakozott Caroline, azonban hangjában volt némi bizonytalanság. - Csak tartottunk egy kis összeröffenést, ennyi.
Damon gyanakodva méregette a lányt, de végül megadta magát.
- Akkor menjünk - javasolta. Amint beléptek az ajtón, szembetalálták magukat a város nagyjából összes természetfeletti lényével: ott volt Bonnie, Jeremy, Stefan és Tyler. Mindenki nagyon örült nekik, csak Stefan tűnt egy kicsit zavartnak, de ezt sem Elena, sem Damon nem vették észre.
- Pedig reméltem, hogy kapunk egy kis ingyen pornót az előbb - nevetett Jeremy, miután megölelte nővérét.
- Szükséged lenne pár magánórára, Gilbert Jr.? - cukkolta Damon, mire mindenki felnevetett.
- Most pedig mesélj! - kérte Bonnie. - Hogy tudtál emlékezni?
- Először is, úgy volt, hogy aznap este átjöttök hozzám, ugye?
- Aha.
- Szóval csak ültem otthon, írtam a naplómat, de egyszer csak leejtettem, és a könyv jóval előrébb nyílt ki. Amikor fölvettem, megláttam az egyik oldalon Damon nevét, amit nagyon furcsálltam, ezért elolvastam az egész naplót, a legelejétől - magyarázta Elena.
- Ráadásul, erre én is pont akkor jöttem rá - tette hozzá Damon, ledobva magát Elena mellé. 
- Stefan naplóit bámultam, mikor rájöttem, hogy az biztos segítene rajtam, ha Elena elolvasná a saját naplóját. Így rögtön elindultam hozzá, hogy ezt elmondjam neki.
- És ettől emlékeztél? - tudakolta Stefan.
- Éppen ez az! Ugyanis ettől még nem emlékeztem semmire, csak gyanút fogtam, hogy valami nem stimmel velem.
- De hát akkor hogy?
- Nem tudom - viszonozta Elena. - Megcsókoltam Damont...és mintha csoda történt volna: emlékeztem.
- Húha - hüledezett Caroline. - Ez azért elég furcsa! És nagyon romatikus... pont mint a mesében: a hősszerelmes csókja éleszti fel az alvó királylányt. Na jó, ez még szerintem is nyálas volt.
Mindenki nevetett.
- Amúgy szerintem teljesen mindegy, hogy miért voltál képes emlékezni - szúrta közbe Damon. - Az a lényeg, hogy minden rendben van.
- Nem teljesen, mert valahogy legyőzött egy igézetet - kontrázott Bonnie. - Márpedig ezt az igézetet csak Rebekah tudta volna feloldani, vagy... - itt elhallgatott.
- Mi az? Bonnie?
- A természet, a szellemek, ami mindenek fölött áll. Csak a természet bír akkora hatalommal, hogy egy igézetet feloldjon. És ez borzasztóan furcsa, ugyanis a vámpírok a természettel ellentétben álló lények, ezért nem hiszem, hogy a szellemek túlságosan segítenék a fajtátokat. Viszont más magyarázat nincsen - felelte Bonnie.
- Szóval szerinted a szellemek... segítettek bennünket? - kérdezte Elena.
- Elég valószínű, csak azt nem értem, hogy miért és hogyan, hiszen ha ők mellettetek álltak, lehet, hogy megakadályozhatták volna ezt az egész „Elena-elfelejti-Damont” dolgot.
- Akárhogy is, ez elég különös, hogy a természet azt akarta, hogy újra emlékezz - állapította meg Damon, majd rejtélyesen mosolyogva hozzátette:
- Talán köze lehet a madarakhoz.
- Milyen madarakhoz? - értetlenkedett Jeremy lesütött szemekkel, ugyanis a két vámpír éppen kissé egymásba gabalyodott, de tekintettel a többiek jelenlétére viszonylag hamar elváltak.
- Tudod, nemrég azt vettük észre, hogy a madarak ugyanúgy dalolnak a közelünkben, mintha emberek volnánk - magyarázta Elena mosolyogva. - Ez pedig azért furcsa, mert az állatok félnek a vámpíroktól.
- Igen, ezt én így van - értett egyet Caroline. - Sajnos velem is így van, az összes állat megijed tőlem. De azt is tudjátok, hogy tőletek miért nem?
- Elena miatt, ugyanis ő nem ölt embert. Mindvégig tiszta maradt. Legalábbis szerintem ez lehet az oka.
- Ebben van valami - hagyta jóvá Bonnie -, bár lehet, hogy még ennél is többet jelenthet.
- Mint például?
- Fogalmam sincs. Majd utánanézek valamelyik könyvemben, hátha ír ilyesmiről - ajánlotta fel a boszorkány.
- Szóval, mi a gyűlés témája? - váltott témát Damon. - Bizonyára van valami oka, hogy így összeröffentetek.
- Nincs - vágta rá Stefan, talán egy kicsit túl gyorsan.
- Nos, Öcsi, tekintettel arra, hogy százhatvanhárom éve ismerlek, elég könnyen ki tudom deríteni, mikor hazudsz - közölte Damon nemes egyszerűséggel. - Tehát, ki vele, már megint mit nem mondtatok el nekünk?
Caroline, Bonnie, Tyler, Jeremy és Stefan összenézett, nem tudva, mit mondjanak. Ám ekkor hirtelen, egy csapásra kialudt az összes villany, és kivágódott a bejárati ajtó. Odakint megváltozott az időjárás. az ég beborult, a levegő lehűlt és erős, hűvös szél fújt be az ajtón.
- Mi folyik itt? - tudakolta Elena, kissé remegő hangon.
- Kezdődik - nyögte Bonnie, és megragadta a mellette álló Jeremy kezét.
- Mi kezdődik? - Damon felemelte a hangját, idegesen pislogva a többiekre.
- Azt mondja, jönnek - szólalt meg Jeremy fojtott hangon. - És innen már nincs visszaút.
- Na jó, elég volt, valaki mondja meg most azonnal, hogy mi a franc történik itt! - mennydörögte Damon. A szél eközben már befújt a házba, remegésre késztetve a bent lévőket. Elena rémülten bújt Damon karjai közé, aki védelmezően átölelte őt.
Aztán hirtelen vége lett: az ajtó becsapódott, a villanyok  pedig visszakapcsolódtak, mintha mi se történt volna.
- Akkor most valaki nagyon gyorsan megmagyarázza, hogy mi történt az előbb - Damon hangja még mindig feszült volt, de továbbra sem engedte el Elenát.
- Szellemek - szólalt meg Jeremy. - Az elmúlt héten olyan volt a város, mint valami szellem világ. Azért jöttek, hogy figyelmeztessenek valamire minket.
- Tessék? - értetlenkedett Elena. - Úgy érted, hogy halott emberek rohangáltak Mystic Falls utcáin?
- Dehogy, senki nem látta őket rajtam kívül.
- Mi csak hangokat hallottunk - vette át a szót Tyler. - Egyik percben még csönd volt, aztán meghallottam a nagybátyám hangját, amint ilyesmiket mondott: "Vigyázzatok, mert felidegesítettétek a természetet..."
- Hallottuk Alaricot, Rose-t, Vickit, Isobelt, sőt, még Lexit is - magyarázta Stefan. - És mind ugyanazt mondták.
- Mi ez a baromság? Már megint mi nem tetszik azoknak a túlvilági banyáknak? - Amint Damon kimondta ezt, betörött az ablak. - Jól van, na. Bocsánat.
- Fogalmunk sincs, miről van szó - válaszolta Caroline. - De nem hiszem. hogy üres fenyegetés lenne.
- És neked sincs ötleted, Sabrina? - fordult Damon Bonnie felé, aki tanácstalanul megvonta a vállát.
- A természet csak akkor bünteti meg a természetfeletti lényeket, ha azok valamilyen módon felborították annak egyensúlyát. Azonban hogy mi mit követtünk el, arról fogalmunk sincs.
- Van itt még valami - szólt közbe Jeremy. - Pontosabban valaki: volt egy női hang, aki mindannyiunkhoz szólt, de nem ismertük fel a hangját. És még én sem voltam képes látni őt.
- Ki lehet az?
- Nem tudjuk. De akar valamit.
Csönd szállt le a szobába. Elena elképedve nézett Damonre, aki legalább annyira értetlenül nézett vissza rá.
- Ez azt jelenti, hogy veszélyben vagyunk? - kérdezte, felhasználva a mentális kommunikáció előnyeit.
- Nem tudom, de ne aggódj, nem hagyom, hogy bajod essen - viszonozta Damon, kezei közé véve a lány kezeit.
- Próbáljuk meg összegezni - javasolta Caroline. - A szellemek figyelmeztetni próbálnak minket arra, hogy számíthatunk valami komolyabb következményre egy tettünkért, amiről nem is tudtuk, hogy elkövettük.
- Úgy tűnik - értett egyet Bonnie. - De nekem valamiért nagyon afelé hajlik a dolog, hogy meg leszünk büntetve, és nem tehetünk semmit ellene.
- De mégis hogyan? - tudakolta Jeremy. - Hogy tudnának ők egyáltalán megbüntetni bennünket?
- Hiba lenne alábecsülni azokat a túlvilági lelkeket - felelte Stefan. - Hatalmas dolgokra képesek.
Abban a pillanatban ismét elsötétült minden, mint az előbb. nemcsak a fények tűntek el, hanem hűvös szellő járt át a szobán, és kialudt a kandallóban eddig békésen lobogó tűz is.
- Hallasz valamit, Jeremy? - tudakolta Bonnie, rémülten pillantva a mellette álló fiúra.
- Semmit.
- Elena - hallatszott ekkor. A hang tiszta volt, mintha közelről jönne, de senki sem szólalt meg.
- Hallottátok ezt? - kérdezte Elena, kibontakozva Damon védelmező öleléséből.
- Nem hallottunk semmit - viszonozta Damon.
- Pedig valaki a nevemet mondta.
- Elena - hallatszott újból, most még hangosabban.
- Elena, nem szólalt meg senki - bizonygatta Caroline, gyanakodva pislogva barátnőjére. Elena éppen szólásra nyitotta volna a száját, amikor egy láthatatlan erő a földre taszította, kipréselve a levegőt a tüdejéből. Még látni vélte, ahogy Damon mellette terem, és rázni kezdi a vállát, de aztán minden elsötétült.

XOXO

Amikor Elena felébredt, fogalma sem volt róla, hogy mennyi ideje fekhetett eszméletlenül. Ahogy kinyitotta a szemét, arra lett figyelmes, hogy halványan, kevésbé élesen lát mindent. De hiába dörzsölte meg a szemeit, a kép nem változott meg.
Felült, és körbenézett, hol van: az üres Salvatore-ház nappalijában feküdt. A nap járása alapján úgy saccolta, délelőtt lehet valamikor.
- Damon? - kérdezte.
Semmi válasz. Csak a saját hangja különös visszhangját hallotta, ami azért volt furcsa, mert ez a nappali sohasem visszhangzott.
- Damon? - szólt újból, ezúttal hangosabban.
- Ne próbálkozz. Nem fognak hallani - csendült fel egy ismerős hang a háta mögött. Mielőtt hátrafordult volna, az ötlött az eszébe, hogy mitől olyan ismerős számára ez hang. És abban a pillanatban, hogy megpillantotta a kanapén ülő személyt, rájött: a saját hangját hallotta.
A lány pontosan ugyanúgy nézett ki, mint Elena: ugyanaz az arc, ugyanaz a barna szempár, ugyanaz a mosoly. Talán annyi lehetett az eltérés, hogy az ő haja laza hullámokban omlott a hajára, addig Elenáé egyenes volt, mint mindig. A lány egy réginek tetsző, zöldes ruhát viselt, mely közepén egy hatalmas vörös folt tátongott. Vér.
- Katherine? - kérdezte hitetlenkedve Elena, közelebb lépve hasonmásához.
A lány kedvesen elmosolyodott.
- Nem, Elena, én nem Katherine vagyok.
Elena zavartan pislogott az előtte ülő emberre, aki egészen véletlenül pontosan ugyanolyan volt, mint ő.
- De hát te nem lehetsz én...és ha te nem Katherine vagy, akkor...
- Tatia vagyok - fejezte be a lány, még mindig mosolyogva. - Az "eredeti" Petrova. Katherine és te, mindketten a hasonmásaim vagytok.
Elena csodálkozva rogyott le egy fotelba. Előtte ült az a személy, akit ezer éve azért áldoztak fel, hogy létrehozhassák a vámpírokat, tehát egy olyan valakivel beszélgetett, aki már egy millenniummal ezelőtt meghalt.
- Én azt hittem, hogy te...
- Hogy halott vagyok? Igen, az vagyok. De ha jobban megnézed, nem is tűnök élőnek.
Elena kicsit megerőltette a szemeit, hogy tisztábban lásson, és csak ekkor vette észre, hogy Tatia alakja olyan áttetsző, mintha odavetítették volna, és ilyen volt minden más a szobában, így ő is.
- Hol vagyunk? - préselte ki magából a kérdést.
- Valahol a két világot elválasztó helyen, élet és halál között - felelte Tatia, arca angyali nyugalomról árulkodott.
- És mi lett a többiekkel?
- Ott vannak, ahol hagytad őket. Nem vették észre, hogy elmentél, hiszen lényegében a tested még mindig ott van. Itt végtelen az idő, így amikor visszatérsz, olyan lesz, mintha csak másodpecekre lettél volna távol.
- Mit keresek itt?
- Eljött az ideje, hogy beszéljünk. Tudod, Elena, mivel a leszármazottam vagy, már elég hosszú ideje figyellek téged. Ami azt illeti, a születésed óta.
- De hogyan...?
- Az most nem számít - intette le Tatia kedvesen. - Láttam, mi mindenen mentél keresztül az életben, hogy hogy jutottál el odáig, ameddig el kellett jutnod: az áldozatig, ahol az én életem véget ért. Ellenben te és Katherine is megmenekültetek. Különböző módon, különböző célból, de megmenekültetek. Azonban a te életed másról sem szólt, mint arról, hogy milyen módon védd meg a szeretteidet. És ez az, ami ide vezetett.
- Mire gondolsz? - értetlenkedett Elena.
- Mindjárt megérted. Szóval, Petrova hasonmásként te egyfajta kulcs vagy a vámpírsághoz. Egy kapocs az emberek és a természetfeletti között, ami fenntartja a visszaállított egyensúlyt. Az én vérem által teremtődtek meg a vámpírok, és te, Petrova hasonmásként biztosíték vagy az egyensúly fennmaradására. Ha egy ember hasonmás erőszakos természetfeletti halált hal, a vámpírok megszűnnek létezni.
- Úgy érted, hogyha Klaus tényleg megölt volna a rituálén, akkor az összes vámpír elpusztult volna?
- Pontosan - bólintott Tatia. - Éppen ezért volt úgy megalkotva az az átok: ha Klaus mégis arra vetemedne, hogy megpróbálja megtörni azt a hasonmás halálával, akkor vele pusztul az összes vámpír is. Egészen okos húzás, nemde?
Mint látod, a vámpíroknak szerencséje volt, fajtájuk fönnmaradhatott. Azonban az, hogyha egy hasonmás, az egyensúly fenntartója vámpírrá válik, ismét felborítja az természet egyensúlyát, amit következmények nélkül felborítani nem lehet. Így a te vámpírrá válásod is ütközött ezzel a kis problémával.
- Nem értem - szakította félbe Elena. - Katherine is átváltozott.
- Meg is kapta a büntetését, nem igaz? Ötszáz évig menekült Klaus elől.
- Ó. Tehát ez az, amit elkövettünk, ezért leszünk megbüntetve.
- Nem - rázta meg a fejét Tatia. - Téged belekényszerítettek ebbe a helyzetbe, míg az Katherine saját döntése volt. Nem ezért fognak megbüntetni benneteket.
- Hát akkor miért?
- A lényeget már elmondtam: mindig van biztosíték arra, hogy a vámpírok örökléte ne legyen kőbe vésve. Azonban ti hoztatok egy döntést, ami ellenszegült ennek, és egy teljes vérvonalat tettetek elpusztíthatatlanná.
- Szóval ez az? - lepődött meg Elena.
- Igen, ez. Ez komoly vétek a természet ellen. Így hát vissza kell állítani az egyensúlyt, ami felborult.
- És miért mondod el ezt most nekem?
- Mert te leszel az, aki meg lesz büntetve - felelte Tatia egyszerűen.
- De miért?
- Mert a véredet adtad, holott hasonmás vagy. A te feladatod az lenne, hogy megakadályozd ezeket, nem pedig, hogy elősegítsd.
- Ez nem igaz! - vágott vissza Elena. - Nem voltam tisztában vele, hogy mire kérnek pontosan! Mindezt csak később tudtam meg.
- Tudom, Elena. De sajnos nem én vagyok az, aki a döntéseket hozza. Sajnálom.
- De mégis, Tatia, nem hibáztathatnak minket. Egyikünk se volt tisztában vele, hogy milyen következményekkel járhat ez az egész.
- Elhiszem, Elena, és te is hidd el, hogy megpróbáltam segíteni rajtatok.
- Elveszitek tőlem Damont, igaz? - kérdezte Elena. Arcán könnycseppek csorogtak végig. - Csak most kaptam vissza őt, de mégis...jobban szeretem őt, mint bárki mást ezen a világon!
- Nyugodj meg, Elena - csitította Tatia. - Semmi baj nem éri majd Damon. Én vagyok rá a biztosíték.
- Te voltál az, aki megtörte az igézetet?
- Nem. De majd egyszer rájöttök bizonyos dolgokra a kapcsolatotokról, és mindent tisztábban láttok majd. Azonban ahhoz türelemmel kell várnotok.
- Hát akkor kit fogok elveszíteni?
- Honnan tudod, hogy elveszítesz valakit? Az ellentétére sosem gondoltál még?
- Ezt hogy érted? - tudakolta Elena.
- Lejárt az időnk - állapította meg Tatia, majd fölállt. - Ideje visszamenned oda, ahová tartozol.
- Várj, még nem mondtad el, mi lesz a büntetés!
- Meg fogod látni. Jegyezd meg, hogy semmi sem az, aminek látszik. Vigyázz magadra, Elena! - Azzal a lány alakja egy pillanat alatt szertefoszlott.
- Tatia, várj! - kiáltott utána Elena, de választ már nem kapott. Aztán hirtelen megint összeesett és minden elsötétült.

A következő rész tartalmából...
Büntetés. De mégis mi lehet az, amivel a természet készül Elena ellen? Milyen veszélyeket idézhet elő? Elena és a többiek rettegnek a következménytől, aminek felfedése már nagyon közel van. Készüljetek egy sokkoló évadzáróra!
22. rész >>

Sz.J.: Szerintetek mi a büntetés?