2x03 Új kezdet

Korhatár: 12
Jegyzet: Ahogy ígértem, az előző fejezet drámája után jöjjön egy felszabadultabb, cuki Delena rész!


III. fejezet - Új kezdet

Kedves Naplóm,

nagyon hosszú ideje nem írtam már semmit, de egyszerűen nem tudtam, hogyan kezdjek hozzá. Annyi minden történt az elmúlt három hétben, hogy képtelen voltam mindazt gyorsabban feldolgozni.
Minden azzal kezdődött, hogy valami csodával határos módon visszatértek az emlékeim, amelyeket Rebekah feledtetett el velem Damonről. Borzasztó volt az a majdnem egy hónap, amit külön töltöttünk el, ráadásul hagytam, hogy eluralkodjanak rajtam a gyilkos ösztönök. Végül, hál' Istennek jól végződött ez az egész.
Aztán jött a büntetés és Jenna váratlan visszatérése. Soha nem éreztem még olyan bűntudatot, mint akkor, sőt, még most is fáj egy kicsit, ahogy rágondolok. A nagynénémet visszaküldték a földre, hogy egy vérszívó szörnyetegként éljen tovább, ahelyett, hogy örök nyugalma lehetett volna. Ez az, amit nem bírtam megemészteni, olyannyira, hogy feltett szándékomban állt véget vetni az életemnek. De volt valaki, aki mégis megtalált, aki, ahogy ő fogalmazott, "láthatatlanul is látott", valaki, aki még az életem legsötétebb perceimben is azt éreztette velem, hogy mennyire fontos vagyok és hogy ő mennyire szeret. Ha nincs Damon, már régen hamu lennék. Megmentette az életemet, és bebizonyította, hogy igenis van értelme a létezésemnek.
Aznap hajnalban, amikor hazamentünk, rögtön berontottam Jenna és Jeremy szobájába, és zokogva nyakukba vetettem magam. Szegények nem tudták mire vélni a hirtelen letámadásomat, de azért örültek, hogy elkezdtem kilábalni a vámpír-depresszióból.
Damon és én elhatároztuk, hogy soha, senkinek nem beszélünk arról, hogy mi történt a kőfejtőnél, így ez örökre a mi titkunk marad.
Akárhogy is, örülök, hogy nem lettem öngyilkos, és mindezt Damonnek köszönhetem.

- Komolyan, 'Lena? - hallatszott Damon nyöszörgő hangja, ahogy átfordult a másik oldalára. - Tényleg korán reggel kell regényt írnod a szexi felsőtestemről?
- Neked is jó reggelt! - nevetett Elena, majd letette a könyvet az éjjeli szekrényre és közelebb mászott Damonhöz. - Amúgy meg honnan tudod, hogy pont rólad írtam, hm?
- Nem nehéz kitalálni - felelte Damon, miután egy hatalmasat ásított. - Ez a legnyomósabb érv, amire gondolni tudok, ha felkeltesz ilyen korán.
- És még szerény is vagy.
- Az a legfőbb erényem - vigyorgott Damon, majd közelebb húzta magához Elenát, úgy, hogy a lány a mellkasán feküdt. - Szeretek úgy felébredni, hogy a karjaim közt vagy.
- De hát itt ültem melletted!
- Az túl messze van!
Elena hirtelen fordított a pozíciójukon, és benyomta Damont a párnák közé.
- Elég közel vagyok? - kérdezte, mielőtt megcsókolta volna. Damon rögtön válaszolt, de ezúttal átengedte neki irányítást, ami nem volt szokása. Az utóbbi időben, ami Elena öngyilkossági kísérlete óta eltelt, gyökerestül megváltozott a kapcsolatuk - pozitív értelemben. A köztük lévő kapocs még erősebb lett, és az egymás iránt érzett szeretetük is egyre inkább nőtt.
- Mondtam, már, hogy milyen jól nézel ki, amikor nincs rajtad semmi, csak az ingem? - érdeklődött Damon, amikor hozzálátott, hogy kigombolja az említett ruhadarabot. Elena már azon volt, hogy válaszoljon, amikor egy kissé ideges hang hallatszott a folyosóról.
- Nem tudnátok ezt kicsit halkabban folytatni? Egész éjjel nem bírtam aludni miattatok - szólt Stefan, amikor elhaladt Damon szobájának ajtaja előtt.
Elena és Damon nem felelt, csak halkan kuncogtak, megvárva, míg Stefan eléggé eltávolodik.
- Mondanám, hogy sajnálom, de az nem lenne igaz - sóhajtott Damon.
- Azért elég rossz lehet neki, hogy a füle hallatára éljük a szexuális életünket - jegyezte meg Elena.
- Ez van - vont vállat a fiú. - Ha nem tetszik neki, menjen máshová.
- Ezt is hallottam - csendült fel ismét a kisebbik Salvatore ingerült hangja.
- Ne idegesítsük fel jobban, gyere inkább, együnk valamit, ugyanis mindjárt éhen halok - javasolta Elena.

XOXO

- Ma nem megyünk Jennával gyakorolni? - érdeklődött Elena, az ajtófélfának dőlve, miközben azt figyelte, hogyan túrja föl az egész konyhát Damon egy újabb üveg whisky után.

- Nem - válaszolta, miután kidobálta az összes serpenyőt a szekrényből. - Ezúttal Barbie foglalkozik vele.

- Hogyhogy?

- Nos, az a helyzet, hogy tudom, hogy a jövő héten kezdődnek a vizsgáid, is azt is tudom, hogy mennyire stresszel téged minden mostanában, ezért kitaláltam, hogy ma inkább szórakozunk egy jót.

- Szórakozunk? - rökönyödött meg Elena. - Mégis hol?

- Majd meglátod. Arra mindenképpen jó lesz, hogy elfelejtsük a mindennapos szappanoperát, ami itt folyik. Ráadásul, valami rejtélyes módon az összes bourbon felszívódott, így nekem is kell valami, ami elvonja a figyelmemet.
- Nem hangzik rosszul. Egyébként nem is árt egy kis elszakadás a kedvenc italodtól. Esküszöm, néha azt érzem, jobban szereted a whiskys üvegeidet, mint engem - szúrta közbe Elena.
- Auuu, ez fájt - Damon egy fájdalmas nyögést hallatott. - Valóban ennyire rossz pasi lennék?
- Ha az rossznak számít, hogy te vagy a legcsodálatosabb, legjóképűbb, legönzetlenebb személy, akivel valaha találkoztam, akkor igen, förtelmes pasi vagy!
- Ezt már szeretem - vigyorgott a fiú, és közelebb húzta magához a lányt, hogy megcsókolhassa.

XOXO

Stefan dühösen dobta le magát az ágyra. Most jutott el odáig, hogy teljesen kikészült a bátyja és Elena non-stop turbékolásától. Fogalma sem volt, mi történt két héttel azelőtt, de abban biztos volt, hogy valami gyökeres változásról volt szó. Tisztán emlékezett rá, hogy Elena depressziósnak és összetörtnek tűnt, miután Jenna visszatért, és csakis magát okolta azért a bizonyos büntetésért. De aztán egy csapásra megváltozott minden, és még jobban ragaszkodott Damonhöz, mint korábban. Fogalma sem volt róla, mit tett a bátyja, vagy mit adott meg neki, amire ő nem volt képes a kapcsolatuk során. Viszont egy valamit megtanult százhatvanhárom év alatt: ha valami, hát az alkohol jó barátja, akármi is történjék vele. Így elővette az egyik Damontől eltulajdonított whiskyt, és hozzálátott a kiürítéséhez.

Ekkor meghallotta telefonja rezgését. Üzenet. Sóhajtva a készülékért nyúlt, és megnyitotta az sms-t.

A depresszió gyakorta vezet öngyilkossághoz. Vajon Elena mit gondol erről? De ne feledd, Stefan, aki kíváncsi, hamar megöregszik! - XO

Ui.: Hiányoztam? 

Stefan percekig értetlenül nézte az üzenetet, majd hozzálátott, hogy a leesett állát összevakarja a földről. Öngyilkosság? De mi köze van Elenának mindehhez? Depresszió, gyilkosság, Elena... El kellett telnie pár percnek, hogy Stefan összerakja a puzzle darabjait: Elena nem is olyan régen depressziós volt. És ha a depresszió öngyilkossághoz vezet...

- Te jó ég... - motyogta. A felismerés nagyon meglepte. - Elena öngyilkos akar lenni. Végül is logikus. Azért nőtt össze ennyire Damonnel hirtelen, hogy elterelje a figyelmét. Valójában még mindig emésztette a depresszió Jenna visszatérése miatt, és csak a megfelelő alkalmat várta, hogy végezhessen magával. Damon pedig biztosan nem sejt semmit. A lány, akit mindketten szeretnek, végezni akar magával. És a bátyja nem tudja. Itt volt végre az esélye, hogy megmentse és visszanyerje a szívét.

XOXO

- Ott vagyunk már? - kérdezte Elena nagyjából ötödjére a félórás út során.

- Nagyon úgy fest, hogy gyerekkorodban túl sokat nézted azt a filmet, amiben az a nagydarab zöld troll szerepelt.

- Hé, Shrek nem egy troll, hanem egy ogre, oké?

- Elnézést, Disney kisasszony - szabadkozott vigyorogva Damon. - De ha troll, ha nem, akkor is rossz hatással volt a türelmedre.

- Nem türelmetlen vagyok, csak izgatott - javította ki Elena.

- Tényleg közel vagyunk.

- Ezt mondtad tizenöt mérfölddel ezelőtt is.

- Hé, ez most komoly - bizonygatta Damon. - Ugyanis éppen itt vagyunk.

Elena kibámult az ablakon, ahogy a Camaro motorjának békés dörmögése elhallgatott, és finoman szólva meglepődött, amikor meglátta az óriási kapu tetején díszelgő hatalmas feliratot.

- Damon Salvatore, te komolyan egy vidámparkba hoztál? - tudakolta értetlenül.

- Ennyire hihetetlen?

- Nem..csak annyira nem te vagy. Sőt, egyáltalán nem tudlak elképzelni egy vidámparkban felhőtlenül szórakozni.

- Én se tudom magamat! - nevetett Damon. - De nem miattam vagyunk itt, hanem miattad. A dráma meg szomorúság annyira a mindennapjaid részéve vált, hogy lassan már fogalmad sincs, milyen egy kicsit elengedni magad.

- Ez édes tőled, de vámpírok vagyunk, azaz az a végzetünk, hogy veszélyben vagyunk.

- Ebben tévedsz. Mi magunk formáljuk az életünket, és mi döntjük el, hogy mi váljon az életünk részéve. És én azt akarom, hogy ha egy napra is, de jól érezzük magunkat. Szeretném, ha egy kicsit embernek éreznéd magad.

- Miért van neked mindig igazad? - tette fel a költői kérdést a lány.

- Tudom, hogy tökéletes vagyok, nem kell emlékeztetned rá.

Elena a szemét forgatta, majd ő is kiszállt a kocsiból. Damon megvette a belépőjegyeket, és be is mentek. Őszintén szólva kicsit ő is meg volt lepődve saját magán, hiszen ha akár még két évvel ezelőtt is azt mondja neki, hogy majd kéz a kézben fog flangálni a barátnőjével egy vidámparkban, halálra röhögte magát volna azon az illetőn. Azonban most mindez olyan igazinak, helyesnek tűnt, hogy nem is tudta, hogy bírt ki majdnem két évszázadot Elena szeretete nélkül.

- Hová menjünk először? - kérdezte, miután beléptek a parkba.

- Vegyünk vattacukrot! Régebben annyira szerettem - kérte Elena. Damon bólintott, és odasétáltak a legközelebbi vattacukor árushoz; a fiú már éppen azon volt, hogy kifizesse a két édességet a zsebéből előhúzott tízdollárossal, amikor egy egész apróra összehajtogatott papír esett ki a bőrdzsekijéből.

- Hé, mi ez? - érdeklődött Elena, miután felvette azt a földről.

- Csak egy papír - válaszolta Damon. Elena ellenben nem tűnt túl meggyőzöttnek, ezért széthajtogatta azt. Elég volt csak egy odanézni a rajta lévő írásra, már tudta is, mi áll benne. Az utolsó szóig.

- Miért tartottad meg ezt?

Damon vetett egy szomorkás pillantást a levélre, amit Elena írt neki azon a bizonyos napon, amikor öngyilkos akart lenni.

- Megígértettem magammal, hogy mindig magamnál hordom - mondta végül.

- És miért?

- Mert arra emlékeztet, hogy mennyire könnyen elveszíthetlek és hogy mennyire fontos vagy nekem - vallotta be Damon, a földet fixírozva. - Örökké emlékeztetni fog arra napra.

- Tudod, mindig azt hiszem, hogy kiismertelek - kezdte Elena, óvatosan a kezei közé véve a fiú arcát. - De aztán rá kell jönnöm, hogy még mindig rengeteg titkot tartogatsz előlem magadról.

Damon felpillantott és egyenesen belenézett a lány szemébe. Egy hosszú pillanatig olyan törékenynek, olyan sebezhetőnek tűnt, mint még soha.

- Én csak...szeretném, ha tudnád, hogy szeretlek - suttogta.

- Én is téged - viszonozta Elena, majd kicsit közelebb hajolt hozzá, és finoman megcsókolta. - Viszont arról volt szó, hogy amíg itt vagyunk, semmi dráma, nem igaz?

- De - értett egyet Damon, feloldva a hangulatot. - Akkor menjünk is, rengeteg minden van még itt.

Újra megfogták egymás kezét, és elindultak a park belseje felé.

XOXO

- Szükségem van a segítségedre! - közölte Stefan, miután anélkül, hogy előre szólt volna, berontott Bonnie házába.

- Neked is jó estét Stefan - felelte Bonnie szárazon. - Nem emlékszem, hogy beinvitáltalak volna.

- Ez most tényleg fontos..Elenáról van szó.

- Elenáról? - a boszorkány érdeklődve vonta fel a szemöldökét. - Mi történt?

- Nagyon rossz előérzetem van...valami szörnyűség van készülőben.

- Stefan, ne haragudj, hogy megkérdőjelezem az érzéseidet, de kettőnk közül egyedül én rendelkezem egy médium képességeivel.

- Értsd meg, Bonnie, valami nem stimmel vele - erősködött Stefan. - Nagyon hirtelen felejtette el azt egész bűntudat-dolgot, és jobban ragaszkodik a bátyámhoz, mint korábban.

- Szerelmesek, Stefan, mit vársz tőlük?

- Nem tudom megmagyarázni, de kérlek, hidd el, hogy nem véletlenül mondom mindezt. Lehet, hogy most hihetetlenül hangzik, viszont be fog bizonyosodni, hogy igazam volt.

- Mit akarsz, mit tegyek? - sóhajtott fel megadóan Bonnie.

- Csak azt, hogy megmondd, hol vannak most.

- Legyen. Azonban én nem akarom ebbe az egészbe belemártani magam, remélem, ezt megérted.

- Naná, csak csináld már!

Bonnie vetett rá egy szúrós pillantást, és hozzálátott, hogy meggyújtson pár gyertyát, majd miután ezzel megvolt, elővett egy térképet, és elmormogta a varázsigét.

- Nincsenek messze innen - mondta végül. - 30 mérföldnyire nyugatra Mystic Fallstól, de folyamatosan mozgásban vannak. Bár továbbra sem vagyok képes megérteni, miért kell ez most neked.

Stefan azonban nem figyelt, hanem megpróbálta értelmezni az információt.

- Nyugat - motyogta. - Nyugat...nyugat...Wickery híd! - kiáltott fel hirtelen. - Megvan! Köszönöm, Bonnie! Fogalmad sincs, mennyit segítettél ezzel.

- Ja, tudom, majd egyszer meghálálod - jegyezte meg Bonnie, miközben figyelte, ahogy a vámpír kirohan az ajtaján.

XOXO

- Ismerd be, hogy igenis vicces volt! - nevetett Elena Damon arckifejezését tanulmányozva. Már este volt, amikor hazafelé tartottak a vidámparkból.

- Mi vicces volt abban, hogy összekentél három gombóc csokifagyival? Nézd meg, még mindig látszik a folt a dzsekimen - pufogott Damon tettetett haraggal, egy halvány barna foltra mutatva a bőrdzsekijén.

- Még hogy a lányok a hiúak...úgy viselkedsz, mint valami plázacica, akinek koszos lett a pink magassarkúja - sóhajtott a lány mosolyogva.

- Drága Elena, ez nem hiúság, csak megbotránkozás, ugyanis ártottál a tökéletességemnek - javította ki Damon.

- Az egód már olyan nagy, hogy saját irányítószám kell neki.

- És te pont ezért szeretsz annyira.

- Ezért is.

- Szóval, jól érezted magad? - váltott témát Damon.

- Szuper volt. Többször kéne ilyen vámpír-mentes napot csinálni.

Damon elmosolyodott, ahogy a barátnőjére pillantott. Végre látta az örömnek azt az önfeledt csillogását, ami olyan ritkán jelent meg a tekintetében és ami még gyönyörűbbé varázsolta őt. Csendben közeledtek a városhoz, már nem is voltak messze, hiszen a távolban feltűntek a Wickery-híd körvonalai.

- Figyelj, Damon, állj meg egy kicsit - szólalt meg Elena.

- Itt? Minek? - kérdezte Damon meglepetten, de azért rálépett a fékre. - Azt hittem, gyűlölöd ezt a helyet.

- Ez így igaz, - bólintott Elena, miután kiszállt a kocsiból - de valami még mindig ideköt, valami amit nem bírtam elengedni. Most viszont úgy érzem, készen vagyok rá, azt hiszem.

Damon kicsi csodálkozva nézte, ahogy a lány közelebb lépett a híd korlátjához.

- Megteszed, hogy idejössz? - kérte halkan. - Olyan sok rossz emlékem kapcsolódik ehhez a helyhez, annyi szörnyűség történt itt, hogy sosem leszek képes elfelejteni. Azonban mégis van bennem egy kis rész, ami még mindig ragaszkodik ahhoz a lányhoz, aki itt halt meg. Meg kell szabadulnom a bűntudattól és el kell ezt engednem.

- Akkor engedd - viszonozta Damon, óvatosan magához ölelve Elenát. Ám választ már soha nem kapott, mert hirtelen valaki a földre teperte, és elrántotta tőle Elenát.

- Nem, nem, nem, nem hagyom! - üvöltötte egy hang. Damon helyére illesztette törött lábát, majd kinyitotta a szemét, és legnagyobb meglepetésére az öccsét pillantotta meg, aki tiszta erejéből magához szorította a kapálódzó Elenát.

- Mi a franc bajod van, Stefan?! - rontott neki Damon, de Stefan egy szempillantás alatt odébb suhant, még mindig fogva tartva Elenát.

- Hát nem látod, Damon? Ez a ti nagy szerelmetek? - tudakolta gúnyosan Stefan. - De rájöttem a trükkre, Elena, és nem hagyom, hogy megtedd.

- Engedd el! - parancsolta Damon.

- Dehogy engedem! Ez a saját érdeke!

- Az a saját érdeke, hogy megfojtod?

- Éppen megmentettem az életét - magyarázta Stefan vicsorogva. Damon nem bírta tovább, teljes erőből rávetette magát, és akkorát rúgott belé, hogy az öccse egy tíz méterrel arrébb lévő fáig repült.

- Jól vagy? - kérdezte aggódva Damon, felsegítve Elenát a földről. A lány bólintott, majd gyorsan befészkelte magát barátja védelmezői karjai közé. Stefan eközben feltápászkodott, és újult erővel próbálkozott letámadni őket.

- Állj le, Öcsi, - figyelmeztette Damon - mert ha nem teszed, magam karózlak meg.

- Az Isten szerelmére, nem veszed észre, hogy Elena öngyilkos akar lenni? - bukott ki Stefanból. Zöld szemei vérben forogtak, ahogy a lányra nézett. - Azóta tervezi, hogy Jenna visszatért, és csak a megfelelő alkalmat keresi, hogy végezhessen magával!

Damon és Elena egymásra pillantott, majd egyszerre tört ki belőlük a nevetés. Olyan hévvel röhögtek, hogy Stefan teljesen összezavarodott.

- Lejárt lemez, Steffie - szólalt meg végül Damon, még mindig nevetve.

- Mi az, hogy lejárt lemez? - értetlenkedett a fiatalabbik Salvatore.

- Ezen már két hete túl vagyunk - magyarázta Elena.

- Micsoda? Két hete? Akkor nem is akarsz öngyilkos lenni?

- Dehogy akarok. Már nem..hála Damonnek.
- Már nem? Hála Damonnek? Miről beszélsz?
Elena kérdően nézett Damonre, aki nem is próbálta meg elrejteni, hogy mennyire nevetségesnek tartja az öccse kétségbeesett próbálkozásait.
- Valóban meg akartam ölni magam - kezdte a lány, miközben kezeit összekulcsolta Damon baljával. - De Damon megmentett saját magamtól, és már egyáltalán nem akarok végezni magammal. Nem tudom, miből gondoltad ezt.
- Én csak...én csak - hebegte Stefan. Damon felvonta a szemöldökét.
- Igen, Stefan? Te csak...
- Nem számít.
Elena és Damon összenézett, de egyiküknek sem volt kedve tovább folytatni ezt az amúgy is kínos beszélgetést.
- Van még valami, Öcskös?
- Nem...nincs.
- Nagyszerű. Hazavigyünk?
- Inkább gyalog megyek - felelte Stefan. Damon vállat vont, majd betessékelte Elenát a kocsiba és otthagyták a megkövült Stefant a hídon.
- Ez kínos volt - jegyezte meg Elena.
- Ja. Bár őszintén szólva eléggé érdekel, honnan tudta meg, hogy egyáltalán eszedbe jutott az ilyesmi.
- Mire gondolsz, Damon? Úgyis tudom, hogy forgatsz valamit a fejedben.
- Gyűlölöm, ha átlátsz rajtam - vigyorgott Damon. - Na jó, szerintem leskelődik utánunk. Ma reggel is, mi a francot keresett az ajtónk előtt? Le merem fogadni, hogy egész éjjel ott ült, és azokat szexi sóhajtásaidat hallgatta.
- Damon! - kiáltott rá Elena.
- Csak vicceltem.
- Szerencséd. Még a gondolattól is rosszul vagyok, hogy Stefan hallgatózik éjjelente - nevetett Elena. Eközben Damon leparkolt a Gilbert ház előtt, majd kipattantak a kocsiból és bementek.
- Sziasztok - köszöntek mindketten, mikor belépve meglátta Jennát és Jeremyt, ahogy a TV előtt ülve popcornt majszoltak.
- Milyen volt a napod Caroline-nal, Jenna? - érdeklődött Elena, mikor lehuppantak melléjük a kanapéra.
- Maradjunk annyiban, hogy Caroline egyáltalán nem olyan szigorú, mint Damon - mosolygott Jenna, jelentőségteljesen pillantva Damonre. - Először még maradtunk a megbeszélt tervnél, de aztán a nap végére valahogy a bevásárlóközpontban kötöttünk ki.
- Ez annyira Caroline...
- De mindenesetre jó volt. Már egész belejöttem ebbe a vámpíros-dologba, már ha egyáltalán lehet ilyet mondani.
- Örülök, hogy így érzel - viszonozta Elena, és boldogan rámosolygott Damonre. Végre, olyan hosszú idő után úgy érezte, hogy minden egyenesbe jött.

XOXO

- A francba! - ordította Stefan, miközben tiszta erejéből belerúgott egy kidőlt fába. Már órák óta tört-zúzott az erdőben, de a haragja csak nem akart csillapodni. Régen érezte ennyire dühösnek magát. Dühös volt magára, mert bedőlt ennek a baromságnak, dühös volt az ismeretlen üzenetíróra, aki képtelen volt leszállni róla...és igen, dühös volt Elenára is, amiért nem őt, hanem a bátyját választotta. Egyszerűen nem bírta elképzelni, mit látott benne Elena, ami benne nem volt meg. Elvégre Damon annyi minden szörnyűséget művelt, ráadásul annyi fájdalmat okozott Elenának, hogy lehetetlennek tűnt, hogy a lány ezek után beleszeressen. És mégis, olyan könnyedén dobta el mindazt, ami kettejüket jelentette. Mindezt a bátyjáért, a könyörtelen gyilkosért, aki nem tud szeretni, megbocsátani, beismerni a hibáját, de ami a legfontosabb volt, megállapodni sem tudott. Stefan valamiért úgy vélte, hogy csak idő kérdése, hogy ráunjon Elenára is, és eldobja őt, mint az összes eddigi nőt, akivel valaha összekerült. Akkor majd Elena sírva könyörög neki, hogy fogadja vissza, és ő el fogja utasítani, hogy éreztesse vele, min kellett keresztülmennie. Ő pedig tovább fog könyörögni, míg végül Stefan beadja a derekát, és elfelejti azt a rövid kis intermezzot, azt a hibát, amit a lány elkövetett. Stefan őszintén bízott abban, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik.

Ezeken töprengett, amikor meghallotta  telefonja csengését - újabb üzenet. Sóhajtva vette elő a készüléket, kíváncsian várva, ezúttal mit akart a tőle az ismeretlen valaki.

Szövegértés: elégtelen. Féltékenység: kitűnő. Csak így tovább, Stefan!

Stefan egy őrült módjára felüvöltött, majd egy hirtelen mozdulattal egy fához vágta a telefont.

XOXO

- Itt maradsz éjjelre, Elena? - kérdezte Jenna, mikor látta, hogy Elena elindul fölfelé a lépcsőn Damon társaságában.

- Igen. Még átnézem a jegyzeteimet a holnapi vizsga előtt.

- És Damon is itt marad?

- Damon segít nekem a tanulásban - felelte gyorsan Elena, betuszkolva a fiút a szobája ajtaján.

Jenna sóhajtva forgatta a szemét, míg Jeremy nevetve figyelte a jelenetet.

- Miért az az érzésem, hogy nem fognak tanulni? - tette fel a költői kérdést Jenna.

Másnap reggel Elena és Damon már lenn ültek a konyhában, amikor Jenna megjelent.

- Szóval, ma van az első vizsga, hm?

Elena bólintott.

- Irodalom. A legkönnyebbel kezdjük.

- Remélem, hogy eleget tanultál rá.

- Persze, Jenna. Az irodalommal sosem voltak problémáim. Most viszont muszáj mennem, mert fél óra múlva kezdünk.

- Sok sikert! - szólt utána Jenna, a kávéját szürcsölve.

- Elvigyelek? - tudakolta Damon, amikor odaértek a bejárati ajtóhoz.

- Megígértem Bonnie-nak és Caroline-nak, hogy velük megyek. Viszont tudnám értékelni, ha értem jönnél - mosolygott a lány.

- Ott leszek - ígérte a srác, majd gyengéden megcsókolta őt. - Sok sikert, szerelmem!

- Szeretlek - búcsúzott Elena kilépve az ajtón.

- Én is - vigyorgott Damon. Egy ideig nézte a távolodó lányt, majd visszatért a konyhába, és csatlakozott Jennához, aki éppen tükörtojást készített.

- Figyelj, Jenna, - kezdte - lenne valami, amiről szeretnék beszélni veled.

Jenna meglepetten nézett rá, de azért felfüggesztette a reggeli készítést, és leült Damon mellé az asztalhoz.

- Igen? Miről?

- Hát..öhm..először arra lettem volna kíváncsi, hogy mit gondolsz rólunk. Mármint Elenáról és rólam.

- Tudod, Damon, őszintén szólva nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy ti együtt vagytok. Egyszerűen furcsa volt, ráadásul úgy emlékszem, hogy nagyon is ragaszkodott Stefanhoz korábban...és te valahogy mindig olyan rejtélyesnek tűntél számomra. Persze, először nem tudtam, hogy vámpír vagy, meg minden, de mindig volt benned valami rossz fiú, valami olyan, amitől a szülők, jelen esetben a gondviselők vagy nagynénik féltik a gyerekeket. Azonban az utóbbi két hétben felül kellett bírálnom a rólad alkotott véleményem. Azt látom, hogy nagyon szereted Elenát és tudom, hogy ő hogy érez irántad. Nem tudom, mi történt nem olyan régen, amikor Elena se szó, se beszéd berontott a szobámba éjnek évadján, de azt viszont tudom, hogy ő csak annyit mondott, hogy megmentetted. Így akármi is történt, köszönöm, hogy mellette vagy és vigyázol rá. Az az igazság, hogy te visszahoztad azt az Elenát, akit azóta nem láttam, hogy a nővérem és a sógorom meghalt. De veled újra ugyanaz a lány lett, aki volt, és ezért nem lehetek elég hálás neked - válaszolta Jenna.

Damon elkerekedett szemekkel nézett Jennára. Ha valamit, hát ezt nem várta.

- Szóval, neked ezek szerint semmi bajod velünk? - kérdezte.

- A világon semmi - nyugtatta meg Jenna mosolyogva.

- Akkor most elmondom, hogy miért kérdeztem meg mindezt. A helyzet az, hogy annyi minden történt velünk ezalatt a rövid idő alatt, hogy rá kellett jönnöm, milyen könnyen elveszíthetem őt. Már a gondolatát is gyűlölöm annak, hogy nélküle kelljen léteznem. Ezért lenne valami, amit meg akarod tőled kérdezni, és nem tudom, hogy fogsz reagálni rá...bizonyára meg fogsz lepődni rajta, sőt, az is lehet, hogy ki fogsz akadni. Nem tudhatom. De azért remélem, megérted, hogy mit jelent ez számomra.

- Próbáljuk ki.

Damon vett egy mély levegőt, és hagyta, hogy a kérdés százhetven év után először elhagyja a száját.

A következő rész tartalmából...

Az utolsó érettségi vizsga lezárultával elérkezik a évzáró napja, azaz hőseink legutolsó pillanata a gimnáziumban. Ráadásul Damon tesz róla, hogy a jeles nap még különlegesebb legyen.

4. rész >>

Tudom, gonosz vagyok, hogy nem derült ki Damon kérdése. Szerintetek mi lehet az?