3x04 Fehér és fekete

Hosszú idő után újra itt egy új fejezet. Nagyon nem vagyok megelégedve vele, főleg a végével, azonban mindenképpen közzé akartam tenni még időben. Ne haragudjatok, amiért ilyen összecsapott - már az előző fejezetnél is kipipálta valaki a "Nem tetszett" boxot, szóval ha jól sejtem, ez a szám bizonyára újból nőni fog. De sebaj, fő az, hogy haladok vele. 
Remélem, azért van még aki olvassa és nem pártolt el tőlem és a történettől. Nektek kívánok most jó olvasást.

III. fejezet - Fehér és fekete

Elena sóhajtva hátradőlt, kényelmesen elhelyezkedve az ismerős fa tövében. Fogalma sem volt miért tartotta ennyire ismerősnek ezt a helyet, holott esküdni mert volna rá, hogy sosem járt még ott korábban. Mégis, a déja vu idegesítő módon gyötörte, mintha a lénye egy része be lenne avatva egy olyan titokban, ami a másik fele előtt viszont ismeretlen. Baljával szórakozottan babrált a hajába tűzött, piros színű virággal, miközben azon morfondírozott, mi lehet az oka ennek a furcsa érzésnek. 
Vett egy mély levegőt, ahogy kényelmesebben elhelyezkedett ültében, azon gondolkozva, miért érzi magát teljesen máshogy akár az egy órával azelőtti állapotához képest is. Választ azonban sosem kapott a felvetésre, ugyanis hirtelen egy hosszúkás árnyék jelent meg vele szemben, pontosan eltakarva előle a napot.
- Helló, Elena - üdvözölte őt az ismeretlen alak, akinek fejét hiába takarta sötét csuklya, alulról könnyedén kivehető volt, hosszú, szőke haja.
- Mit akar tőlem? - mordult rá közömbösen Elena, mintha fel sem tűnt neki, hogy egy ijesztő ruhás nő áll felette.
- Hamarosan tudni fogod - mosolyodott el az, majd egy pillanat múlva kezei már a lány nyakára fonódtak, és gyermeki könnyedséggel törték ki a vámpír nyakát, akinek tekintetére azonnal áthatolhatatlan sötétség borult.

Egy fuldokló lélegzetvétel rántotta vissza Elenát eszméletéhez. Zihálva, verejtékben úszva tért magához, tágra nyitva rémült szemeit. Egy sötét, levegőtlen, dohos kamrában találta magát, egy székhez kötözve.
- Elena - hallatszott egy ismerős, erőteljes suttogás valahonnan a közeléből. A megszólított föleszmélt, és ahogy reflexszerűen a hang irányába fordult volna, fájdalom hasított a nyakába. Elena felszisszent, majd újabb nyögések közepette csinált pár fejkörzést, megpróbálva visszaugrasztani a helyére a kifordult testrészt. Amikor már érezte, hogy enyhül a fájdalom a kérdéses ízület tájékán, megkönnyebbülve sóhajtott fel. Legyen elég annyi, hogy nem igazán szerette, ha eltörték a nyakát.
- Elena, hallasz? - csendült fel újra a női hang, és Elena immár képes volt annyira elfordítani a fejét, hogy megpillantsa Caroline elgyötört arcát a pince sötétjében. Legjobb barátnője hozzá hasonló testhelyzetben ült, hátrakötött kezekkel, és egyáltalán nem festett jól.
- Care, hol vagyunk? - kérdezte rögtön.
- Valahol a föld alatt - felelte Caroline -, ahol még nem hallottak a higiéniáról, mint olyan - tette hozzá fintorogva.
- És hogy kerültünk ide?
- Őszintén? Nem tudom. Annyira emlékszem, hogy Bonnie és én pókereztünk egy nővel, akinek piszkosul összejött minden a játékban...aztán...egy trükköt akart mutatni nekünk, azt hiszem, mi pedig, hullarészegen természetesen, kíváncsian odamentünk....és aztán sötétség. Ha minden igaz, eltörte a nyakam; akárcsak a tiéd. Amikor felébredtem, akkor már te is itt voltál. Azt, hogy téged hogyan csalt bele a csapdájába, nem tudom, de az biztos, hogy jól csinálta.
- Bonnie hogy van? - érdeklődött Elena, miközben azon ügyködött, hogy valahogy kioldozza a köteleit.
- Ki van ütve. Valamivel megszúrták, de nem verbénával, mert attól nem feküdt volna így ki. - Elena arca egyre inkább elkomorodott, ahogy barátnője szavait hallgatta. Egy belső hang azt súgta neki, ezentúl sokkal nagyobb veszélyben van, mint amikor legutóbb Stefan bezárt a pincébe. Az a valaki, aki idehozta őket, minden bizonnyal hosszú ideje a nyomukban lehetett, ha Vegasba is utánuk jött csak azért, hogy bezárja őket ennek a koromsötét, fullasztó helynek sötét fali közé.
- Nem fog megölni minket - mondta ki hangosan -, mert akkor már megtette volna.
- Abban azért ne legyél annyira biztos - szólalt meg egy új, magas feminin hang valahol a hátuk mögött. - Egyébként nagyon örülök, hogy felébredtél, mert már kezdtem azt gondolni, hogy Csipkerózsikának képzeled magad, és egyelőre nem lett volna kedvem idehívni a hercegedet - folytatta a hang, amely nem sokkal később testet is öltött, egy borzasztóan ismerős, sötét kabátos, kapucnit viselő női alak személyében. Az idegen, akinek nem látták az arcát, odasétált a fal mellé, majd felkattintotta a lápát, amely így némi gyér világosságot kölcsönzött a sötét kamrának.
- Ki maga? - sziszegte Elena, ellenségesen vicsorogva az ismeretlen nőre.
- Valahogy nem ijesztenek meg az agyaraid, Elena - nevetett fel az, majd lassan közelebb lépdelt a két vámpírhoz, és óvatosan leemelte fejéről a csuklyát, szabaddá téve ezzel az arcát. - A nevem egyébként Johanna, és nagyon jól fogunk szórakozni együtt!

XOXO

- Hová megyünk? - kérdezte Stefan nagyjából századszorra, miközben közömbös arccal majszolta az ölében lévő zacskóból elővett szotyolát.

- Mondtam már - sóhajtott türelmetlenül Logan -, hogy majd meglátod. És megkérlek, hogy ne szórd tele a kocsimat ezzel a cuccal, amit rágsz.

- Pontosan olyan vagy, mint a bátyám - forgatta a szemét Stefan, miközben lehúzta az ablakot, és az útra köpött egy szotyit. 

- Ezt bóknak veszem, még tőled is.

- Felőlem - vont vállat a fiatalabb vámpír, unottan bámulva a mellettük elsuhanó tájat. - De nagyon ajánlom, hogy ne verj át ezzel a kis kirándulással, mert ha mégis úgy teszel, gondoskodom róla, hogy a kis titkod hamar Jenna fülébe jusson. - A fekete Porsche olyan hirtelen állt meg, hogy kerekei méteres féknyomot hagytak a szürke aszfaltcsíkon. Logan olyan erővel szorította a kormányt, hogy ujjai teljesen elfehéredtek, míg arckifejezése sem ígért sok jót, ahogy Stefan felé fordította a fejét.

- Hányszor kell még emlékeztetnem arra, Stefan, hogy nem vagyok a csicskád? Azt gondolod, hogy sakkban tartasz azzal, hogy tudsz rólam olyan dolgokat, amelyeket jobban szeretnék titokban tartani, de korántsem ez a helyzet. Igen, nem akarom, hogy azok a tények kitudódjanak, ugyanakkor még mindig fölényben vagyok veled szemben, és nemcsak azért, mert egy pillanat alatt leleplezhetnélek Damon előtt, hanem mert több, mint nyolcszáz év előnyöm van veled szemben, amit nem akarsz megérezni a saját bőrödön. Úgyhogy nyomatékosan felszólítalak, állj le a fenyegetésekkel, mielőtt meggondolom magam és inkább kitépem a szíved itt helyben.

- Azta, egészen megijedtem - tátott el a száját Stefan. - De mivel szükségem van rád, hajlandó vagyok eltekinteni attól az aprócska igazságtól, hogy valójában semmi fölényed nincs velem szememben. 

- Megtisztelsz - horkant fel Logan, majd egy újabb fújás után újra gázt adott. 

Az út maradék öt percét csendben töltötték, amelyet csak a szőke férfi fújtatása szakított időnként félbe. Aztán egyszer csak az autó lekanyarodott egy keskeny földútra, amely egy kietlen erdős puszta között futott végig, beljebb vezetve az arra járót az erdőbe. Még gurultak pár métert, aztán Logan megállította a kocsit.
- Kiszállás - rendelte el, majd zsebre vágta a kulcsot, és egyetlen pillantást sem vetve Stefanra kiugrott a nyitott ajtón. A fiatalabb Salvatore végül is követte, vonakodva kászálódva ki a sportkocsi kényelmes anyósüléséről.
- Ne már - kiáltott fel, amikor kiszállt. - Elhoztál a Százholdas Pagonyba?
- Kell neked az a könyv, vagy nem? - fonta össze karjait a mellkasán Logan.
- Naná, hogy kell, de arról nem volt szó, hogy Micimackó őrizgeti valahol a mézes bödönök között!
- Ha nem tetszik, haza is mehetsz - vont vállat a másik, majd figyelmen kívül hagyva társát sarkon fordult és elindult az erdő sűrűbb része felé. Stefan csakhamar utolérte, azonban a pimasz hangnemét nem hagyta maga mögött.
- Oké, megértem, hogy nagyon menő ez az "ősöreg-titokzatos-vámpír-vagyok-sötét-múlttal" álarc, de azt igazán megmondhatnád, hogy mi a nyavalyát keresünk a semmi közepén.
- Már elmondtam: a könyvedet - felelte Logan, továbbra is határozottan haladva az ösvényen.
- Azt akarod mondani, hogy a könyv, amelyeket évszázadok óta keres több tucat boszorkány-nemzedék, meg egy jó pár fanatikus vámpír, az egy fa odvában van elrejtve? - gúnyolódott Stefan. Logan ezúttal nem válaszolt, hanem tett még pár lépést egy bozótos irányába, majd egy laza mozdulattal odébb húzott pár széles, nagy felületű levelet az útból, és bevetette magát a sűrűbe. Vonakodva ugyan, de Stefan is követte. Alig telt bele egy percbe, hogy kiértek egy hatalmas lepusztult területre, amelyen valamikor talán fű is nőhetett, de most már a berepedezett, szikes talajon és reccsenő, öreg faágakon nem sok mindent lehetett ott találni.
- Megérkeztünk - nézett körbe elgondolkodva Logan, s Stefan mintha az elérzékenyülés egy halovány sugarát látta volna átszaladni az arcát.
- Mi ez?
- Ez a hely, ahol fölnőttem - fordult meg a szőke férfi. - Ahol ezer évvel ezelőtt megismertem a Mikaelson-családot, és velük együtt a vámpírok titkát. A hely, ahol meghaltam és ahol újrakezdődött az életem. A hely, amiből semmi sem maradt, miután Mikael visszatért ide harminc évvel az átváltozásuk után, és felgyújtotta az egészet. - Logan egy pillanatig szünetet tartott, egy mély lélegzetvétellel igyekezve beszívni egykori otthonának atmoszféráját. Amikor újra kinyitotta a száját, hangja sokkal halkabb és bizalmasabb volt, mint korábban. - A könyvet, amit keresel, az Ősi Mágia Könyvének nevezik, és itt keletkezett, ezen a helyen. És itt is égett porrá ezertizenegy évvel ezelőtt a szemeim láttára.

XOXO

- Úristen - nyögte Elijah, gyorsan eltolva magától a könyvet, mintha az megégette volna. - Ez rettenetes.

- Miért? - vonta össze a szemöldökét Damon, a könyv után nyúlva.

- Azt hittem, hogy a Könyv megjelenése anyám életéhez van kötve - kezdte Elijah, idegesen babrálva nyakkendőjével. - Mint mondtam, a jelben megköttetett egy varázsige, amely egy meghatározott ember életétől függ. Amíg az a valaki életben van, a könyv is létezik, azaz látható. Amint az az ember meghal, a könyv eltűnik. De ezt már említettem. - Elijah tartott egy levegővételnyi szünetet, mielőtt folytatta volna. - A könyvben leírt sötét átkok és bűbájok nem véletlenül születtek meg, és éppen volt furcsa, hogy anyám a saját életével kötötte meg az igét, amit a könyvre tett, hiszen ő maga is halandó volt, tehát a könyv is pontosan annyi ideig létezik, ameddig ő, egy perccel sem tovább. Azonban amikor ő visszatért az életbe, realizálódott bennem, hogy ő valójában sosem volt halandó, így vele együtt a könyv sem. 

Ellenben tudomásom szerint Alaric durván egy évvel ezelőtt újra megölte Esthert, akinek testét Niklaus jelenleg is egy elvarázsolt koporsóban tartja. Anyám tehát meghalt, de a könyv mégsem tűnt el.

- Elijah, ezt eddig is tudtuk - sürgette Damon. - Térj a lényegre. 

- Logikus lenne azt gondolni, hogy azért vesztette el újra létezését, mert hogy anyám valójában nem halandó, azonban nem ez a megoldás. A valódi indok itt áll ebben a könyvben.

- És mi lenne az?

- Anyám egy bizonyos élőlény születésének időpontjához kötötte a könyv újra megjelenésének időpontját. Valószínűleg nem több véletlen egybeesésnél, hogy anyám visszatérése, és ennek az illetőnek a születése nagyjából egybeesett.

- Várjunk csak, azt mondod, hogy egy ember születésének napjához volt kötve a varázsige? - hüledezett Damon. - Mégis hogyan?

- Fogalmam sincs, Damon - csóválta a fejét az ős. - De itt áll leírva, hogy az élethez kötött igék ezen fajtája egy olyan létezés erejéhez vannak kötve, amely még nem történt meg. 

- Ki lehet az? - szólt közbe Damon. - Ki lehet az, akit Esther választott?

- Ezt se tudom. Véleményem szerint egy véletlenszerű, jövőbeli figura életére szól a varázslat, csak azt nem értem, miért. Mármint, miért akarta anyám egy ezer évvel később megszületendő, emberi lény életéhez kötni a világ legveszedelmesebb könyvének létezését? És miért pont most?

- Várjunk, várjunk - emelte fel a kezét Damon. - Honnan tudod, hogy az könyv egyáltalán létezik -e ebben a pillanatban, és nem tűnt el újra anyáddal együtt?

- Ez egyszerű - válaszolta Elijah. - Az a könyv akkora erővel rendelkezik, mint kevés más dolog ezen a földön. Tovább tudnivaló, hogy a boszorkányoknak mindig szüksége van valami erőforrásra, amelyekből energiát tudnak nyerni - ilyenek a gyertyák, a napfogyatkozás, vagy a telihold. Az Ősi Mágia Könyve olyan erőtérrel, akkora hatalommal bír, hogy a boszorkányok természetes adottságuktól fogva azonnal megérezték a visszatértét. Mivel pedig ez az óriási erő jelenleg is fennáll, több, mint biztos, hogy újból létezik. Egészen addig, ameddig az a bizonyos ember él, a könyv újra látható, azaz megtalálható.

- Hadd fordítsam le: meg kell találnunk azt az embert, akihez Esther a bűbájt kötötte és megölni, nemde?

- Ahogy mondod.

XOXO

Elena úgy érezte, mintha egyfajta világosság gyúlt volna az elméjében: ahogy az előtte álló, szőke hajú nő ledobta magától sötét kabátját, végre-valahára szabaddá téve így az arcát, ő azonnal felismerte.
- Te...te tetted rám azt az átkot! - kiáltott fel. - Miattad akartam megölni Damont! - tette hozzá, vérben forgó szemekkel vicsorogva Johannára, aki azonban mindössze jót nevetett a lány idegességén.
- Lassan a testtel, Elena  - nyugtatta meg gúnyosan a füstölgő vámpírt. - Azok a kötelek nem engednek, bár szerintem már találkoztál ilyenekkel pár hónappal ezelőtt - kacsintott Johanna, mire Elenának azonnal eszébe jutott az a borzalmas nap, amikor Damon ugyanilyen kötelekkel küzdve próbálta meggátolni, hogy Rebekah végrehajtsa elmebeteg tervét. - Ugye, ugye, tudtam én, hogy emlékezni fogsz.
- Mégis honnan tudsz arról?
- Ugyan már, Elena - legyintett Johanna. - Az egész életedet kívülről fújom, az első betűtől az utolsóig.
- Ki vagy te? - tudakolta elhalóan Elena, meglepetten pislogva Johannára, aki időközben odahúzott egy széket, hogy egy szintben legyen Elenával.
- Utálom a kérdéseket - sóhajtott fel. - És különben se legyél kíváncsi rá, mert kettőnk közül egyedül én kérdezek, neked pedig válaszolnod kell. Ha nem teszed, a barátnőid végtagjai bánják, szóval én a helyedben alaposan végiggondolnám, mit ejtek ki a számon, persze, amennyiben fontos neked, hogy életben maradjanak. - Elena először tüntetőleg hallgatott, majd mégis megszólalt, s hangja tele volt undorral.
- Hát ezért vagyok itt? Hogy megzsaroljanak a barátnőim életével? Mégis mit akarsz tőlem? Nincsenek sötét titkaim, amelyeket rejtegetnem kéne! - Johanna arcán egy pimasz, lesajnáló mosoly jelent meg, ahogy Elena arcát fürkészte.
- Édes, kicsi, naiv Elena - csóválta a fejét. - Igazán tudhatnád, hogy az emberek nem fehérek és feketék; nincs olyan, hogy jó meg rossz, mert mindenki őriz titkokat - tényeket, amelyeket félt másoktól. Ellenben mégis van különbség: van, akinek nem számítanak a titkai, és van, akinek igen, mi több, rengeteg új út kezdetét próbálják magukban jó mélyre elásni. Te pedig ehhez az utolsó kategóriához tartozol.
- Még ha lenne is mit mondanom, akkor sem osztanám meg veled - horkant fel Elena, makacsul előre szegezve a fejét.
- Úgy néz ki, nem értettük egymást - szólt közbe negédesen Johanna. - Én nem adok neked választási lehetőséget.

XOXO

- Hogy érted, hogy porrá égett?! - üvöltötte Stefan, egy pillanat alatt a földre teperve a felkészületlen Logant, aki furcsamód nem mutatott ellenállást. 

- Ahogy mondom. Porrá égett - ismételte Logan.

- Megmondtam neked, hogy ha félrevezetsz, az alkunak vége - közölte Stefan, kezével ellenfele nyakát szorongatva. - Most pedig ki vele, miért hoztál ide?!

- Mondtam már - hörögte Logan. - Itt pusztították el a könyvet.

- Az a könyv létezik, és mindig is létezett, amióta csak megalkották.

- Nem, Stefan - javította ki a földre nyomott férfi, akinek hangja nehezen érthetővé vált az oxigén hiánya miatt. - Az Ősi Mágia Könyvét elpusztították, hogy csak azután jelenhessen újra meg, amikor a kiválasztott megszületik.

- Milyen kiválasztottról beszélsz? - értetlenkedett Stefan. 

- Ha elengedsz, elmagyarázom - ajánlotta fel Logan, mire Stefan nagy kegyesen lekászálódott róla.
Logan küldött felé egy megsemmisítő pillantást, mielőtt ő maga is felállt és leporolta a cuccait.

- Figyelmeztetlek, Stefan, még egy ilyen...

- Oké, tudom, akkor megölsz. Felfogtam - vágott közbe Stefan. - Szóval, ki is az a kiválasztott?

- A könyvet el kellett pusztítani. Így rendelkezett róla Esther, az ősi család boszorkánya. Azonban azt az óriási hatalmat, amit az képviselt, és azt a rengeteg sötét mágiát, amit tartalmazott, nem lehetett csak úgy kiiktatni az egyenletből. A természet mindig is az egyensúlyra törekedett, és ez a könyv maga az egyensúly, benne minden válasszal azokra a kérdésekre, amelyeket valaha is feltettél magadnak. Esther egy kiválasztott személy életéhez kötötte a könyv létezését, és ez a kiválasztott az egyetlen, aki megtalálhatja azt. És ahogy elmondtad, a könyv ezer év után újra megjelent, ami csak egyetlenegy dolgot jelenthet: a kiválasztott megszületett. - Stefan szkeptikusan vonta fel a szemöldökét, s arcán egyértelműen tükröződött a hitetlenkedés.
- Ez egy elég hihetetlen mese, ugye tudod? - kérdezte, lazán összefonva karjait a karjain. - Mégis miért kéne elhinnem, hogy nem csak félre akarsz vezetni ezzel a dajkamesével, ahelyett, hogy segítenél nekem? Vagy arra gondoltál, hogy segíteni fogok neked a könyv elpusztításában?
- Hát nem érted, Stefan?! - fakadt ki Logan. - Nekem legalább annyira érdekem megvédeni azt a nyavalyás könyvet, mint neked! Ha a könyv elpusztul, én soha nem szabadulok! - A fiatalabb vámpír arcán a megértés halovány sugara jelent meg Logan szavai hallatán.
- Értem. Nos akkor, ha már ilyen királyul összeköt bennünket a közös cél, végre elmondhatnád, miben segít nekünk ez a hely, mert már kezdek unatkozni. Sosem szerettem a rejtélyes a sztorikat.
- A könyv, azon kívül, hogy hatalmas titkokat rejt, olyanokat, amelyek akár az egész vámpírvilág életét felboríthatják, egy térkép is - magyarázta Logan, miközben tett pár lépést jobbra, és leguggolt. - Amikor Ayana, az ősi boszorkány, a Bennettek felmenője időlegesen megsemmisítette a könyvet, tudta, hogy amikor eljön az ideje, az újra felbukkan majd. Éppen ezért egy olyan helyre...transzportálta, fogalmazzunk így, ahol csak az arra kiválasztott személy találhatja majd meg. Tehát nekünk nincs más dolgunk, mint rájönni, hogy hol van az a bizonyos hely.
- Miért, netán te lennél a kiválasztott? - nevetett fel Stefan.
- Nem, de attól még megtalálhatjuk, pontosan hol helyezkedik el. Csak éppen nem láthatjuk - vont vállat Logan, miközben tekintetével továbbra is a földet pásztázta, ujjaival a talaj felszínét nyomogatva. - Meg is van. Gyere ide. - Stefan felháborodottan horkant fel.
- Te komolyan abban a mocsokban akarsz hemperegni? - vonta fel a szemöldökét. Logan sóhajtott egyet, magában leküzdve az ösztönt, hogy kitépje a bunkó vámpír máját, aki olyan egyszerűen kényszerítette rá a társaságát.
- Akkor ne gyere - vonta meg újra a vállát, majd egy pár kezdetleges mozdulattal ásni kezdett a két kezével. Stefan először unottan figyelte az ügyködését, majd amikor meglátta, hogy a talaj azon részén nem egy újabb, kiszáradt réteg következett, hanem egy furcsa, harminc centiméter átmérőjű üreg jelent meg a szemei előtt. Erre persze rögtön fokozódott a kíváncsisága, és már nagyobb érdeklődéssel térdelt oda Logan mellé.
- Hamu? - pislogott meglepetten az aprócska gödörbe, amelyben valóban egy maréknyi, szénfekete por volt látható.
- Az bizony - bólintott elégedetten Logan. - Ez, kérlek szépen, nem más, mint ami megmaradt az Ősi Mágia Könyvéből.

XOXO

- Szóval, Elena - folytatta Johanna, közelebb húzva Elenához a székét. - Elmondom, hogyan fog ez lezajlani: én felteszek neked kérdéseket, te pedig válaszolsz. Ha hazudsz, vagy netalán tán nem vagy hajlandó válaszolni, a szemed láttára fogom megkínozni a barátaidat. Érthető vagyok? - Elena nem felelt, csak makacsul leszegte a fejét.

- Azt kérdeztem, érte vagyok?!

- Igen - bólintott ekkor a lány.
- Helyes - mosolyodott el Johanna. - Nos, akkor kezdhetjük is. Elsőként arra vagyok kíváncsi, hogy mit tudsz Logan Watsonról.
- Micsoda? - kapta fel a fejét Elena. - Miért érdekel az téged? - Johanna ezúttal nem válaszolt, hanem odasétált a még mindig eszméletlen Bonnie-hoz, és egy kést szorított a nyakához.
- Újból kérdezem: mit tudsz Loganről? - Elena pánikba esve figyelte, ahogy a szőke hajú nő, Bonnie torkának szegezi a kést, egy egész aprócska sebet ütve a lány bőrén.
- Semmit, azon kívül, hogy ezer éves - vágta rá hirtelen. - És ismerte az ősi családot, amíg emberek voltak. Ennyi és nem több, esküszöm! - Johannára szemmel láthatóan hatással voltak az elhangzott szavak, mégsem tűntek elegendőnek, mert a kés még mindig veszélyesen közel táncolt Bonnie nyaki ütőeréhez.
- Ez édeskevés - sóhajtott a nő, majd egy hajszálvékony vágást ejtett Bonnie torkán, amelyből azonnal  folyni kezdett a vér, kis patakban színezve vörösre a boszorkány bőrét. - Mondd el, mit rejtegetsz, különben meghal. - Elena kétségbeesetten pörgette a gondolatait, hátha eszébe jut valami használható Loganről.
- Gyerünk, Elena, találj ki valamit! - sürgette rémülten Caroline, aki ijedten bámulta, ahogyan elfolyik a vér barátnője torkából. 
- Logan...Logan tudott Connor Jordanről! - bukott ki hirtelen Elenából. Johanna egy elégedett mosolyra húzta ajkait, mintha csak erre az információra várt volna egészen idáig.
- Na ugye, hogy megy ez - jegyezte meg, majd elővett köpenye zsebéből egy kis üvegcsét, és annak tartalmát Bonnie szájába öntözte, akinek egyre súlyosabbá váló sebesülése azonnal begyógyult. Caroline és Elena egy emberként lélegzett fel.
- Mit csináltál vele? - tudakolta Elena, undorodva pislogva Johannára. - Csak egy kis baktériumot juttattam a szervezetébe, ami egészen véletlenül elpusztítja az érfalat. De nem kell félni, meggyógyítottam - egyelőre. Merthogy korántsem vagyunk készen. - Elena fájdalmasan fordította el pillantását az ájult Bonnie-ról, és újra a földet kezdte fixírozni. Hirtelen Damon jutott eszébe, és vele együtt a hiány érzete is, a vágy, hogy ő egyszer csak megérkezik és kimenti őt ebből a rossz álomból.
- Tehát, Logan tudott Connor Jordanről, de vajon honnan? - folytatta a kikérdezést Johanna, visszatelepedve a székére.
- Nem tudom - vallotta be Elena. - Mindössze annyit mondott, hogy a vámpírok világában nem volt ismeretlen, illetve, hogy egészen addig senki nem volt képes legyőzni őt.
- Érdekes - morfondírozott Johanna. - Arra viszont még kíváncsibb vagyok, honnan voltál képes bejutni a vadász fejébe, holott azok a szellemek, amelyek megszállták a testét, lehetetlenné tették, hogy bárki bármilyen varázslatot vagy fizikai erőszakot véghezvigyen rajta.
- Nem tudom - ismételte Elena.
- Ugyan már, mindketten tudjuk, hogy titkolsz valamit - nevetett Johanna. - Vagy akarod, hogy inkább belenézzek Caroline mellkasába? - ajánlotta fel, miközben odasétált Caroline-hoz, hogy demonstrálja fenyegetésének valóját.
- Egyszerűen csak sikerült - válaszolta erre a lány. - Ha nagyon rákoncentrálok, ha nagyon akarom, akkor akármilyen falakat is húz valaki az elméje körül, át tudom törni, és befolyásolni a gondolatait, az emlékeit.
- Igaznak tűnik - hümmögött Johanna, újból eltávolodva Caroline-tól. - Most pedig azt mondd meg, ki vett rá, hogy névtelen üzeneteket küldözgess Stefan Salvatore-nak.
- Csak olyan kérdéseket fogsz feltenni, amikre nem tudok válaszolni? - fakadt ki Elena, újból nekifeszülve a köteleknek. - Holott te bizonyára mindenre tudsz felelni, mégis tőlem akarsz hallani olyan dolgokat, amelyekkel amúgy is tisztában vagy!
- A miért nem számít. A te szádból akarok hallani minden részletet. Szóval, ki vett rá, hogy elküldd azokat az üzeneteket?
- Ugyanolyan sötét köpenye volt mint ez - bökött fejével Elena Johanna köpenyére. - És boszorkány volt. Ennyire emlékszem.
- Biztos vagy te ebben? - visszakozott Johanna. - Hidd el, ki tudom várni, amíg rájössz. Addig is megölöm a két kis barátodat, és még mindig napok vannak hátra addig, ameddig a te Adoniszod észreveszi, hogy valami minden bizonnyal nincsen rendben.
- Ne merd a szádra venni Damont! - vicsorgott rá újból Elena.
- Késő bánat. - A szőke vámpírnő ajkain egy keserédes mosoly táncolt. - Már a számra vettem, nem is egyszer..és nem is akármikor.., már amennyiben érted, mire gondolok - tette hozzá kacsintva. Elena érezte, hogy csalódással vegyes undor telepszik a testére. Bele se mert gondolni, hogy Damonnek köze lehetett ehhez a visszataszító nőszemélyhez.
- Damon rá se nézne egy olyanra, mint te - szűrte a szavakat a fogai között, állhatatosan nézve ellenfele szemébe.
- Én abban nem lennék olyan biztos - vetette ellen az. - Kifejezetten...meg volt elégedve azzal, amit nyújtottam neki, nem is egyszer.
- Nem hiszek neked! - rázta makacsul a fejét Elena,visszautasítva a gondolatot, hogy Damon valóban képes volt lefeküdni ezzel a rettenetes nővel.
- Pedig kéne. Vagy elfelejtetted már, hogy a világ legnagyobb lotyójához mentél feleségül? - gúnyolódott Johanna. Elena érezte, hogy minden egyes szó kínzó méregként cseppen a szívére, de megpróbált erős maradni. - Őszintén szólva furcsállom is, miért kellesz neki, mert valamiért nem tűnsz annak a vadmacskának, ami mindig is vonzotta Damont egy nőben. - Elenát itt már remeget a tehetetlen dühtől, ami parazitaként emésztette őt belülről. Még ennyi idő után is borzasztóan fájt neki a gondolat, mennyi különböző nővel bújt ágyba Damon, mégis ez a bizonyos eset különösen szúrta szemét. Azonban hiába akart is kitörni a kötelek fogságából, hogy bosszút állhasson, azok nem engedtek. - Persze nála sosem lehet tudni - folytatta az eszmefuttatást Johanna, jót derülve a féltékeny Elena látványán. - Egyszerre többel is elbír, nem igaz? - Mielőtt azonban Elena bármit is válaszolhatott volna, hirtelen valaki kívülről kidöntötte a pince vasajtaját, ami hatalmas robajjal csapódott a földbe, alig centiméterekkel az eszméletlen Bonnie testétől. Johannába belefagyott a szó, ahogy a nem várt intermezzo kizökkentette elmés monológjából, s ezúttal már harcra készen meredt az ajtó helyén tátongó, szálló pórral belepett nyílásra.
- Tudod, Johanna, Damonnek sosem szerette igazán a szőkéket - szólalt meg egy túlontúl ismerős hang valahonnan kintről. - Bocsi, Barbie - tette hozzá gyorsan, mire Care értetlenül felvonta a szemét Damon beceneve hallatán. Johanna pedig befeszítette az izmait, várva, hogy amint a jövevény megmutatja magát, ő azonnal ráugorhasson. Azonban test helyett mindössze egy elmosódó foltot lehetett látni, amelyet egy pisztoly éles hangja kísért, és a következő pillanatban Johanna eszméletlenül hevert a földön, testében több tucat fakartáccsal. Elena és Caroline csak ekkor vették észre a könnyed járású vámpírt, aki időközben belibbent a szobába.
- De büdös van itt - állapította meg undorodva, majd leporolta csillogó fekete bőrdzsekijéről a rákerült porszemcséket. - Ez pedig egy vadiúj dzseki volt! - Caroline és Elena azonban csak szájtátva bámultak rá, azon gondolkodva, vajon tényleg jól látnak -e.
- Katherine? - szólaltak meg kórusban.
- Most mit bámultok? - szólalt meg az. - Inkább emeljétek meg magatokat, mert Marylin Monroe sem fog örökké itt aludni. - A két lány még inkább ledöbbent, amikor észrevették, hogy az elvarázsolt kötelek egy csapásra kioldódtak és lehullottak a lábaik mellé. - Na, haladjunk, és valamelyikőtök ragadja meg Sabrinát is - csapta össze a tenyerét Katherine, majd további magyarázat nélkül, kimasírozott tízcentis tűsarkújában a pincéből. A két vámpír egyszerre nézett egymásra, ugyanazokkal a kérdésekkel az agyukban, amelyeket majd fel akartak tenni nem várt megmentőjüknek.
- Gyertek már, az Isten szerelmére, nem bírom ezt a dohos pinceszagot! - csendült fel újra Katherine hangja. Elena tehetetlenül vállat vont, majd karjába vette Bonnie testét.
- Van más választásunk? - kérdezte suttogva. Caroline-tól mindössze egy sóhajra futotta, mielőtt követte volna Elenát a lépcső felé.


A következő rész tartalmából...
Elena megmentőjének hála kénytelen elmondani Damonnek, hogyan ért véget a las vegasi kiruccanás. A férfi pedig őrlődik, amikor meg kell hoznia egy olyan döntést, amelyet nagyon nem akar. Klaus is tudomást szerez a könyv létezéséről, és olyan információkat oszt meg Damonnel, amik csak megerősítik abban, hogy megfelelően fog dönteni. Eközben Stefan és Logan megpróbálják felkutatni a könyv pontos helyét - érdekes eredménnyel.

5. rész  >>

Bizonyára vannak olyanok köztetek, akik értetlenül bámulnak a képernyőre. Igen, valóban egy 4300 szó terjedelmű, semmiről sem szóló irkafirkát olvastatok. Nem tudok mást tenni, mint kifejezni a sajnálatomat, és biztatni benneteket, hogy azért folytassátok az utat, mert megéri. Remélem, nem vettem el örökre a kedveteket.
Azoknak pedig, akik kifejtették véleményüket a Tűz és jégről, nagyon köszönöm ezt az elképesztő visszajelzést. Rengeteget jelentett minden egyes szó!