2x05 Bal kéz, gyűrűs ujj

Korhatár: 16
Figyelmeztetés: Gyilkosság
Megjegyzés: Közkívánatra hamarabb hoztam a részt, remélem, örültök neki! Ahogy ígértem, kiderül, döntésre jut -e Elena Damon kérdését illetően. Lentebb minden titokra fény derül!

- Elena Gilbert, hozzám jössz feleségül?
 Elena egy pillanatra még lélegezni is elfelejtett, annyira meglepte az előtte térdelő Damon kérdése. Hirtelen azt sem tudta, mit feleljen első megrökönyödésében. Egyáltalán nem számított erre a gesztusra, sőt, soha eszébe sem jutott az, hogy Damon egyszer majd megkéri a kezét. Ez az egész annyira szürreális volt, mintha egy álom kellős közepére csöppent volna. Azonban ez nagyon is a valóság volt. Damon továbbra is ott térdelt előtte, a gyűrűvel a kezében, reménykedve várva azt a bizonyos igent, ami csak nem akart Elena szájára jönni.
- Úristen. - Ennyit sikerült végül nagy nehezen kinyögnie. Még mindig kereste a szavakat és igyekezett felfogni mindazt, amit az elmúlt két percben átélt.
- Igen, sejtettem, hogy meg fogsz lepődni - válaszolta Damon, kissé idegesen. - Nem is várom el, hogy rögtön válaszolj. Elvégre van egy egész örökkévalóságunk, nem? - A fiú elkezdett össze-vissza beszélni izgalmában. - Nyugodtan várj, gondolkodj, amennyit csak akarsz. Meg hát, nyilván nem vártad, hogy valaha felteszem ezt a kérdést, igaz? Igazából én sem gondoltam magamról, de te valahogy olyan dolgokra késztetsz, amilyeneket álmodni se nagyon mertem volna. Ezt persze pozitív értelemben, nyilvánvalóan...De, mint mondtam, nyugodtan gondolkozz rajta, egy napot, egy hetet, egy évet; akármennyit is, én... - Elena ekkor félbeszakította, gyengéden szerelme ajkára téve a mutatóujját.
- Befejeznéd végre, hogy igent mondhassak?
- Micsoda? - értetlenkedett Damon.
- Azt mondtam, hogy IGEN. Igen, hozzád megyek! - ismételte Elena, ahogy egy vigyor jelent meg az arcán. Damon kezdte fölfogni a választ, és így az idegesség helyét átvette a felhőtlen öröm és boldogság.
- Komolyan?
- Teljesen komolyan.
A fiú nem tétovázott többet, hanem Elena bal kezéért nyúlt, hogy ujjára húzza a gyűrűt.
- Megengedi, kisasszony? - Elena mosolyogva bólintott, és kinyújtotta a karját; Damon pedig óvatosan ráhúzta az ékszert, majd gyengéden megcsókolta a lány kezét. Még soha életében nem érezte magát ilyen boldognak, és ez a tudat fenomenális volt. Egyszerűen nem bírta elhinni, hogy igenlő választ kapott. Lassan föltérdelt, továbbra sem engedve el a lány kezét, s tekintetét. Már ahogy egymásra néztek, az a pillantás is csordultig volt a szerelemnek avval a fajtájával, amely oly ritka volt, és ami az ő kapcsolatukat jellemezte már az elejétől fogva.

- Igen? - kérdezte végül Damon.
- Igen - bólintott Elena. Majd lassan, ünnepélyesen közelebb hajoltak egymáshoz, és megcsókolták egymást, emlékeikbe vésve a pillanat mámorát. A csók egyike volt azoknak az édes, soha véget nem érő, gyengéd, álomszerű csókoknak, amelyeket az örök szerelmekről szóló filmekben szoktak mutogatni. A különbség mindössze annyi volt, hogy míg a filmekben mindez megjátszott és kitalált volt, addig ők nagyon is valódiak voltak. Ajkaik és nyelveik tökéletesen szinkronban mozogtak együtt, mintha valami láthatatlan erő vezénylete volna őket a ritmusra. A Damonből áradó szeretet kellemesen bizsergető érzéseket keltett Elena testében, ami a gerincén végigfutó elektromosságban és szívének egyre hevesebb dobogásában nyilvánult meg. Kezdte úgy érezni, hogy elolvad a fiú karjaiban. Nyelveik egyre bonyolultabb, egyre szövevényesebb táncban kapcsolódtak össze, kíváncsian kóstolgatva a másikat. Elena karjait Damon nyaka köré fonta, a lehetetlennél is összébb préselve testüket, amelyek fokozatosan kezdtek egyre inkább lángra lobbani. A bennük lobogó szenvedély éltette tovább a csókot, mely nem akart megszűnni; olyan volt, mint egy örökké tartó, lassú, ám mégis gyönyörű melódia, melyet a természet komponált. Damon kezei lágyan simogatták Elena derekát, s már a puszta érintése is olyan vágyat ébresztett a lányban, amilyenre soha senki nem volt képes azelőtt.
Talán ha akkor nem szakítja őket félbe valaki, lehet, hogy még mindig ott állnának, egymásba olvadva, mint egy kirakós két darabja, amelyet földi erő nem képes szétválasztani, hiszen a világ legerősebb ragasztója kötötte össze őket: a szerelem.
De mint minden gyönyörű pillanatnak, így ennek is véget kellet vessen valami. Jelen esetben Caroline belépője, ami enyhén szólva hangosra sikeredett.
- Jézus Krisztus - nyögte a szőke lány. - Ti egy vagytok azok közül!
Damon és Elena úgy érezte, hogy szétdurrantották a kis buborékukat, melynek segítségével kizárták a külvilágot. Egyszerűen nem bírtak elválni egymástól, így hát erővel kellett kényszeríteni magukat, hogy mégis megtegyék. Még úgy is, hogy megszakították a csókot, arcuk pár milliméterre volt egymástól, s egyikük sem akarta felnyitni a szemét és felébredni abból a varázslatos, édes álomból, amelyben az elmúlt néhány percet töltötték. Végül csak felnyitották a szemeiket, de akkor is csak egymást akarták látni. Mindkettejük tekintetében ott volt a végtelennek tetsző szerelem mellet egy újfajta hitetlenség is, hiszen soha ennyire intenzíven nem érezték egymást, mint abban a pillanatban.
- Hé - köszörülte meg a torkát Caroline. - Ideje tudomásul venni a külvilágról.
- De ha egyszer nem akarunk - motyogta Damon, le sem véve a szemét Elenáról.
Eközben a lány keze a fiú arcára tévedt, és gyengéden végigsimította azt.
- Oké, föld hívja a turbékoló párocskát!
Elena nagy nehezen elszakította tekintetét Damonről és barátnője felé fordult.
- Jé, szia Caroline! Mi csak...
- Nem, nem kell magyarázni - szakította félbe Caroline. - Esküszöm, rólatok mintázzák azokat a romantikus hollywoodi filmeket.
- Mi nem egy nyálas film szereplői vagyunk, Barbie - horkant fel Damon, mire Caroline csak a szemét forgatta.
- Sajnálom, hogy megzavartalak benneteket...
- ...hát sajnálhatod is - vágott közbe Damon.
- ...de ha nem vettétek észre, itt egy buli készülődik - folytatta Care, elengedve a füle mellett Damon megjegyzését. - Én pedig kötelességemnek érzem, hogy ez tökéletesen süljön el, így ti ketten semmi esetre sem fogtok külön kétszemélyes partit rendezni valamelyik hálószobában. És igen, Damon, nem nyitok vitát erről.
A két szerelmes felsóhajtott, még szorosabban összekulcsolva kezeiket. Végül Elena felsóhajtott és láthatóan beadta a derekát.
- Jól van. Mit csináljunk?
- Hát te velem jössz és kicsit feldobjuk a szerelésedet - Caroline vetett egy pillantást Elena egyszerű, mégis csinos fekete ruhájára. - Damon, te pedig jobban tennéd, ha elpakolnád azokat az antik vázákat, mert ha maradnak, nem végzik egy darabban a nap végére.
Damon vetett rá egy gyilkos pillantást, majd ismét Elena felé fordult és ezt suttogta a fülébe:
- Ha elég gyorsak vagyunk, még elmenekülhetünk.
- Kár, hogy ezt hallottam - jegyezte meg Caroline, miközben megragadta barátnője karját és a lépcső felé kezdte vonszolni. Elena sajnálkozóan nézett Damonre, majd követte Caroline-t.
- Oké, ez mi volt? - szegezte neki a kérdést Care, amint magukra zárta az egyik használaton kívül lévő szoba ajtaját.
- Mi? - értetlenkedett Elena egy ártatlan arckifejezést felöltve.
- Nagyon is jól tudod, miről beszélek! Őszinte leszek: rengeteg embert láttam már csókolózni, talán többet is a kelleténél, de így soha senkit. És mivel a radarjaim csalhatatlanok, biztosra tudom, hogy ez nem valami spontán dolog volt, nem igaz? - Caroline felvillantott egy mosolyt, ahogy a zavartan pislogó Elenára nézett.
- Nem történt semmi...csak csókolóztunk. Ha jól tudom, két ember, aki történetesen szeretik egymást, gyakran csinálják.
- Ezt nem adod be nekem - forgatta a szemét a szőke. - Gyerünk Elena, te is tudod, hogy lehetetlen előlem bármit is eltitkolni.
- De ha egyszer nincs mit!
Caroline már éppen feltette volna a következő vallató kérdést, amikor tekintete véletlenül Elena bal kezére siklott, ami a csípőjén pihent.
- Te jó ég, Elena, mi az a gyűrű az ujjadon? - tudakolta, szinte hisztérikus kíváncsisággal a hangjában. Elena abban a pillanatban a háta mögé rejtette a kezét, eltakarva az élszert.
- Semmi, csak egy gyűrű... - hadarta idegesen, bár tudta, hogy valószínűleg lebukott.
- Mutasd! - utasította Caroline, megragadva Elena balját. Abban a pillanatban, hogy meglátta az ezüst gyémánt gyűrűt, tudta, mit rejtegetett Elena. - ELENA GILBERT, DAMON MEGKÉRTE A KEZED? - Care olyan felfokozott volt, mintha vele történt volna mindez.
- Hát izé...Na jó, igen, most boldog vagy? - bökte ki végül Elena.
- Megkérdezte, hogy leszel -e a felesége? - kiáltotta Caroline. - És mit mondtál? Igent?
- Szerinted? - kérdezett vissza Elena, felmutatva a bal kezét.
- Úristen, Elena, te hozzá fogsz menni!
- Nagyon úgy látszik.
Caroline-nak nem kellett több, hanem fogta magát és vámpírsebességét használva Elena karjaiba vetette magát.
- Úúúúúúúgy örülök! - lelkendezett, a szuszt is kiszorítva barátnőjéből. - Nem mondom, hogy nem vagytok elmebetegek, de attól még tudom, hogy boldog vagy!
- Öhm...Caroline, jelen pillanatban azt tenne boldoggá, ha nem törnéd el a gerincemet - nyögte Elena. Care abban a pillanatban lazított a szorításon, lehetőséget adva Elenának, hogy viszonozza az ölelést.
- Na, mutasd azt a gyűrűt! - utasította Caroline, mire Elena kinyújtotta a bal kezét, hogy a lány szemügyre vehesse az ékszert. - Gyönyörű - sóhajtott fel. - Kíváncsi vagyok, mennyibe kerülhetett Damonnek. Bár ha jobban belegondolok, valószínűleg semennyibe, ahogy őt ismerem.
- Szerintem is nagyon szép - értett egyet Elena. - Jó ízlése van.
- Még eggyel több ok, hogy valami irtó szexi szerelésbe öltöztesselek ma este!
- Miért van az az érzésem, hogy ezt úgysem kerülhetem el?
- Ne már, Elena! - fakadt ki Caroline. - Leérettségiztünk, ezt minimum egy hajnalig tartó, féktelen partival kell megünnepelnünk! Vámpír vagy, élvezd az életet! Különben is, utána annyiszor fekszel le Damonnel, akárhányszor csak akarsz!
- Caroline!
- Most úgy csinálsz, mintha nem pont arra készültetek volna, amikor beléptem. - Elena nem válaszolt, hiszen Caroline-nak szokás szerint igaza volt. - Éppen erről beszélek. Most viszont nincs más választásod, mint tűrni, hogy kínozzalak, hogy aztán a pasid, pardon, vőlegényed nyálcsorgatva bámuljon egész éjjel.
- Legyen! - adta be a derekát Elena, vigyorogva Caroline megjegyzésén. Vőlegény. Tetszett neki a gondolat.

XOXO

- Tudod, Elena, elég hosszú ideig éltem ahhoz, hogy megtapasztaljak olyan dolgokat, érzéseket, mint a fájdalom, a szenvedés, a harag, a gyűlölet, a szomorúság, a bűntudat vagy a halál. De mégis, több, mint másfél évszázadig volt egy olyan érzés, amit hiába kerestem, nem találtam. Valami, amire jobban vágytam, mint bármi másra a világon; valami, ami úgy tűnt, hogy soha nem adatik meg nekem, akármennyire akartam is. Aztán jöttél te, és magaddal hoztad mindazt, amit kerestem. Új értelmet adtál az életemnek, megtanítottál olyan dolgokra, amikről azt hittem, hogy sosem léteztek. Szeretetet hoztál az életembe, Elena, és megváltoztattad az egész világomat. Soha, egyetlen ember nem volt az édesanyámon kívül, aki képes lett volna viszont szeretni, aki akkor is a jót látta és kereste bennem, amikor az olyan mélyen el volt temetve belül. - Stefan idegesen felsóhajtott, ahogy közelebb lépett a ház falához. Vajon mi a francra akart a bátyja kiakadni. Habár borzasztóan idegesítette Damon vallomása, mégis kíváncsi volt, mit is akart kérdezni.

- Azonban te hittél bennem, és ez a hit az, ami erőt adott nekem ahhoz, hogy jobb ember legyek, hogy valaki olyanná váljak, aki méltó a szeretetedre. Ugyanakkor tudtam, hogy soha nem foglak megérdemelni téged, de éppen ezt ösztönzött még jobban arra, hogy küzdjek, és ne adjam fel azt, amit irántad érzek, mert te vagy az, akiért dobog a szívem. És hála neked, százhetven hosszú, fájdalmas, sötét év után rátaláltam a szeretetre. Éppen ezért soha többé nem akarlak elengedni téged. Tudom, önző vagyok, de másra sem vágyom, minthogy egy egész örökkévalóságon keresztül veled lehessek; hogy mindennap elmondhassam, mennyire szeretlek; hogy mindennap azon legyek, hogy egyszer, valamikor a jövőben, elég érdemes legyek arra, hogy szeress. Mert szeretlek, Elena, és szeretni is foglak az életem végéig. - Stefan egyre türelmetlenebbül hallgatta bátyja monológját. Ekkor mozgást vélt hallani belülről, majd érezte, hogy valakinek elakad a lélegzete és egy kifejezetten meglepett sóhajtást hallat.

- Elena Gilbert, hozzám jössz feleségül?

Stefan érezte, hogy egy láthatatlan karó fúrt át a szívét. Damon képes volt megkérni Elena kezét? Egyszerűen nem bírta elhinni. Damon, aki képtelen volt megállapodni, hovatovább szeretni valakit saját magán kívül, meg merte kérni Elena, igen, Elena kezét? Hogy képzelte? Szinte biztos volt benne, hogy Elena kapásból elutasítja majd, sőt, kifejezetten reménykedett benne.
Mindig is tudta, hogy Damon önző volt, na de hogy ennyire? Mármint, négy hónap után csak úgy megkérni egy lány kezét? Semmi logika nem volt benne, színtiszta önzés. Bizonyára ez is egy jól megtervezett támadás ellenem, gondolta Stefan fogcsikorgatva. De Elena nemet fog mondani, mert azért nem ment el teljesen az esze. Elvégre, ha annyira hozzá akarna menni, már régen igennel felelt volna, ehelyett még egy szót sem bírt kipréselni magából, nemhogy egy igent. Stefan már dörzsölte a tenyerét, mikor hallotta, hogy a bátyja idegesen elkezdett össze-vissza hadoválni. Már csak pillanatok kérdése volt, hogy Elena utasítsa.
- Befejeznéd végre, hogy igent mondhassak? - hallotta ekkor Elena hangját. Abban a pillanatban érezte, hogy elsötétül előtte a világ.
- Micsoda? - hallatszott Damon hitetlenkedő hangja.
- Azt mondtam, hogy IGEN. Igen, hozzád megyek! - szólalt meg ismét Elena.
Stefan testét olyan harag és tehetetlen düh töltötte meg, mint létezésének százhatvanhárom éve alatt soha. Legszívesebben bement volna és darabokra szaggatta volna a bátyját, aki aljas módon elrabolta tőle a szerelmét. Hiszen mindenki tudta, hogy Elena és ők összetartoznak, őket egyszerűen és nagyszerűen egymásnak teremtették, csak a lány olyan makacs és önfejű volt, hogy képtelen volt mindezt beismerni. Ez az "állítólagos" nagy szerelem, ami köztük volt, nem lehetett több, mint puszta fellángolás, ami hamar el fog aludni. A vámpír csak is ezzel fog képes lenyugtatni magát, ám ezúttal még ezzel sem sikerült, így hagyta, hogy a harag átvegye az irányítást fölötte és engedett ragadozó ösztöneinek. Nem sokkal messzebb a háztól hangokat hallott. Emberek, gondolta. És az ember nem jelent mást, mint vért: friss, emberi vért. Egy pillanat alatt megtalálta a hangok forrását: egy tizenéves fiú és lány ült a park egyik padján, hangosan veszekedve valamin. Stefan mélyet szippantott a levegőből, és hagyta, hogy a vér bódító illata átjárja a testét. Érezte, hogy fogai átszakítják az ínyét; izmai megfeszültek, ugrásra készen, ő pedig hagyta, hogy a benne élő szörnyeteg irányítsa a cselekvését. A villámnál is gyorsabban rátámadott a padon ülő pár egyik tagjára, a fiúra: elkapta a nyakát és könyörtelenül szívta a vérét. A srác, hiába próbált, nem menekülhetett, csak tehetetlenül kapálózott Stefan karjai között, amelyek bilincsként zárultak a testére. A lány, aki vele volt, sikítozni kezdett rémületében, majd egy pillanatnyi hezitálás után rohanni kezdett, igyekezve minél távolabb kerülni a vámpírtól. Azonban Stefan gyorsabb volt: miután az utolsó cseppet is kiszívta a fiúból, a lány után vetette magát. Aztán hirtelen, mielőtt beleharapott volna, támadt egy sokkal jobb ötlete.
- Itt maradsz, és elfelejted, hogy valaha is láttál engem. Szépen visszamész a barátodhoz majd kihívod a rendőrséget. Amikor ők megkérdezik, ki tette ezt, te majd azt válaszolod majd, hogy egy fekete hajú, kék szemű, középmagas férfi. Megértetted?
Az áldozat gépiesen bólintott és visszaindult az áldozat testéhez, s mikor odaért, Stefan még látni vélte, hogy előveszi a mobilját.
- Na erre lépjél, bátyám - suttogta önelégülten. Gyorsan letörölte az arcán maradt vért és visszaindult a buliba, mintha mi sem történt volna.

XOXO

Egy fél óra múlva Elena és Caroline immár teljes harci díszben vonult le a nappaliba, ahol időközben már javában folyt a parti. Habár legalább száz ember tolongott a házban, Elena rögtön kiszúrta Damont, aki egykedvűen iszogatott egy üveg whisky társaságában.

- Szia - köszöntötte, mikor lehuppant mellé. Damon szeme rögtön felcsillant, amint meglátta őt.

- Azt hittem, már sosem jössz! Bár meg kell mondjam, Barbie-nak meglepően jó ízlése van, ha a szexi öltözködés kerül szóba - tette hozzá, hosszan legeltetve a szemét Elena vérvörös felsőjén, ami nemcsak jó helyen feszült, hanem kifejezetten keveset is takart. - Ellenben piszkosul nehézzé teszi dolgomat.

- Milyen dolgodat?

- Hogy ne legyen ebből villámgyorsan két személyes parti fönn az emeleten - suttogta Damon a lány fülébe.

- Arra még rengeteg időnk van - felelte Elena. - Most viszont igazán fölkérhetnél táncolni.

- Mi az, már választási lehetőséget sem adsz?

- Miért, talán nem akarsz?

- Naná, hogy akarok! - Damon elvigyorodott, majd egy szempillantás alatt berántotta Elenát a táncparkett közepére. - Vagy elfelejtetted, hogy én ebben is tökéletes vagyok?

Elena a szemét forgatta.

- Bizonyítsd be!

- Igenis! - Damon abban a pillanatban megragadta a derekát és ritmusosan mozogni kezdett a zenére.

Már vagy fél órája táncoltak megállás nélkül, fáradhatatlanul, amikor hirtelen a sok pörgős, gyors szám után egy lassú következett. Damon lelassította a mozdulatait, olyan közel húzva magához barátnőjét, hogy egy lélegzetvételnyi távolság nem maradt közöttük. Elena karjait szorosan a nyaka köré kulcsolva, kicsit előrehajolva, hogy homlokaik érintkezhessenek. Nem volt szükség szavakra köztük, hiszen szemeik csillogása mindent elárult.
- Mondtam ma már, hogy szeretlek? - suttogta Elena Damon fülébe.
- Nem.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek. - Már éppen közelebb hajoltak egymáshoz, hogy ajkaik egy csókban találkozzanak, amikor kivágódott a bejárati ajtó és a seriff lépett be rajta.
- Damon! - kiáltotta Liz, amint megpillantotta. Damon felsóhajtott, ahogy elszakította magát barátnőjétől, hogy a seriffre nézzen.
- Mi az, Liz? Csatlakozol a buliba? - kérdezte, igyekezve túlharsogni a dübörgő zenét és a beszélgető emberek tömegét.
- Attól tartok, nagyon is jól tudod, miért jöttem - válaszolta a seriff hűvösen.
- Mi folyik itt? - kapcsolódott be a beszélgetésbe Elena is, zavartan pillantva barátjára.
- Ezt szeretném én is megtudni. Nos, Liz, beavatnál?
- Úgy hiszem, kint alkalmasabb lenne - javasolta a seriff, majd elindult kifelé. Damon és Elena összenézett, de végül követték őt a hátsó udvarra.
- Szóval, mi történt?
- Damon, ne tettesd a hülyét! Nem sokkal korábban egy lány betelefonált, hogy valaki megtámadta a barátját. A fiút egy vámpír ölte meg; a nyakán egy méretes harapásnyom volt és egyetlen csepp vére sem maradt.
- És nincs valami ötletetek, hogy ki volt? - tudakolta Elena.
- Éppen ez az. Az áldozat barátnője, aki betelefonált, jelen volt a támadásnál, és a következő személyleírást adta a támadóról: egy fekete hajú, kék szemű, középmagas férfi. Mit tudnál hozzáfűzni, Damon?
Damon elkerekedett szemmel meredt a seriffre, akárcsak Elena.
- Elment a józan eszed, Liz? Nem öltem embert már...nem is tudom, mióta! Ráadásul végig itt voltam a házban, rögtön idejöttünk az évzáróról! A francba már, komolyan azt hiszed, hogy én öltem meg?!
- Elena, tudod ezt tanúsítani? - fordult Elenához a seriff.
- Természetesen. Szinte végig velem volt.
- Szinte?
- Egy fél óra volt, amit Caroline-nal töltöttem, de kizártnak tartom, hogy addig elment és megölt valakit! Nem igaz, Damon? - Damon már azon volt, hogy válaszoljon, amikor Stefan lépett ki a hátsó kijáraton.
- Forbes Seriff, mi történt? - kérdezte ártatlan arccal, mire Liz röviden elmondta neki, amit a gyilkosságról megtudott.
- Damon? Ugye nem? Mondd, hogy nem te voltál!
- A jó nagy francokat voltam én! - vágott vissza Damon dühöngve. - Nem vagyok akkora amatőr, hogy ott hagyjak egy hullát az út közepén, ráadásul úgy, hogy életben hagyom a szemtanút!
- Az lehet, de... - kezdte Liz, azonban egy hang félbeszakította:
- Nem ő volt.
Mindenki meglepetésére Rebekah lépett ki a ház ajtaján, kedvesen (vagy inkább gúnyosan?) mosolyogva az előtte állókra. Elenának óriási erőfeszítésbe tellett, hogy ne ugorjon rá, amint meglátta, de érezte, hogy Damon teste is megfeszül mellette.
- Rebekah, te meg mit keresel itt? - sziszegte Stefan, attól tartva, hogy dugába dől a tökéletesen kidolgozott terve.
- Ó, látom hiányoztam - viszonozta az ős.
- Hogy érted, hogy nem Damon volt? - értetlenkedett Liz.
- Úgy, hogy nem ő volt  - felelte Rebekah, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. - Egész nap figyeltem őket - bökött Elena és Damon felé - és tudom, hogy nem ő tette.
- Miért akarsz hirtelen megvédeni? - vetette oda fogcsikorgatva Damon.
- Egy köszönöm is megtenné. Különben is nem téged védelek, hanem elmondtam az igazat. Tudtommal ez nem bűn, de elnézve ezt az évszázadot, már ebben sem vagyok olyan biztos.
- Ha nem ő volt, akkor ki? - szegezte neki a kérdést a seriff.
- Fogalmam sincs. Attól még, hogy ezer éves vagyok, nem tudok két helyen lenni egyszerre, sajnos - biggyesztette le az ajkát Rebekah.
Elena és Damon váltottak egy jelentőségteljes pillantást.
- Remélem, ez elég bizonyíték, hogy nem én voltam - mondta Damon.
- Én is - így a seriff. - De akárhogy is remélem, hogy nem te voltál, azért meg kell várnom a halottkém jelentését.
- Felőlem. Úgyis tudom, hogy ártatlan vagyok. Befejezted.
- Be. Majd értesítelek, ha tudok valamit. - Azzal a seriff sarkon fordult és elment.
- Mit keresel itt, Rebekah? - ismételte korábbi kérdését Stefan.
- Ha nem tűnt volna fel, itt lakom - sóhajtott az ős. - Különben is, kíváncsi voltam mi minden folyik itt, és ha jól látom, éppen zajlanak az események.
- Nagyon javasolnám, hogy tűnj el innen - vicsorgott Damon.
- Nyugi, nyugi, nem érdekel már a kis életetek - legyintett Rebekah. - Már túltettem magam rajta. Egyébként, örülök, hogy találkoztunk. Egy élmény volt - búcsúzott, és egy szempillantás alatt eltűnt.
- Hülye ribanc - füstölgött Damon. Elena szorosan hozzábújt, míg Stefan szitkozódva odébbállt. Damonnek azonban ez nem tűnt fel, mert azt gondolta, hogy az öccse Rebekah visszatérése miatta akadt ki, és nem azon, hogy a legifjabb ős tönkretette az ötletét, amivel vele akart kiszúrni.
Stefan magában morogva viharzott fel a szobájába, út közben összetörve mindent, ami az útjába került. Amint felért, magára zárta az ajtót és elővett jó pár tasak vért, hiszen a düh csillapítására - szerinte - a vér volt a legjobb gyógyír. Nem  volt neki elég, hogy Elena hozzá akart menni Damonhöz, de Rebekah-nak is éppen most kellett megint beleártania magát mások életébe. Pedig nem létezett volna számára nagyobb elégtétel annál, mint amikor Elena megtudja, hogy Damon ölte meg azt a srácot. Talán akkor már nem lett volna akkora szerelem, gondolta, miközben folyamatosan döntötte magába a bátyjától lopott kórházi vért. Már a második adagnál tartott, amikor megszólalt a telefonja. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ki küldte az üzenetet.

Testvérárulás? Na de Stefan! Talán nem láttad, milyen szépen csillogott az a gyűrű Elena ujján?

- Szemétláda - motyogta Stefan és feltépett még egy tasakot.

XOXO

- Istenem, úgy megijedtem - sóhajtott Elena. - Tudtam, hogy nem te voltál.

- Naná. Valaki viszont azt hitte, hogy érdemes velem szórakoznia.

- Mégis ki?

- Fogalmam sincs, de az ő érdekében mondom, hogy nem akarja, hogy kiderüljön kiléte. Mert ha igen, az biztos, hogy őt mindenképpen megölöm! - ígérte Damon. - De nem akarom tovább rontani ezt a napot, nem igaz? Még mindig jössz nekem egy lassúval.

- Igaz is - nevetett Elena. - Hiszen még javában folyik a buli. Először viszont kell egy ital.

- Alig várod, hogy lerészegedhess, mi?

- Valahogy meg kell ünnepelni, hogy eljegyeztük egymást, nemde? Ha már itt tartunk, mikor fogjuk elmondani a többieknek?

- Amikor akarod. Bár szerintem egyszerűbb lenne megvárni, míg lerészegednek, vagy hagyni, hogy Caroline elterjessze. Utóbbi esetén néhány óra múlva az egész állam tudni fogja.

- Jobb lenne, ha mi mondanánk el - forgatta a szemét Elena. - Egy józan Damon még mindig hitelesebb, mint egy részeg Caroline. Ellenben itt az ideje, hogy visszamenjünk. Ez a buli tökéletes lesz egy kis ünneplésre.

- Őszintén szólva, én a franciaágyat a szobámban képzeltem az ünneplés színhelyének - válaszolta Damon vigyorogva, végighúzva ujjait Elena csípőjén.

- Arra sajnos várnod kell, de ígérem, hogy amint eljutunk odáig, nem mindennapi élményben részesítelek.

- Inkább ne mondj ilyeneket, mert nem fogom tudni megállni, hogy ne tépjem le a ruháidat a táncparkett közepén.

- Sok sikert hozzá - nevetett Elena. - Most pedig gyere, ha jól látom, pont egy lassú szám megy. - Azzal kézen fogta barátját, behúzta a házba, és hajnalig folytatták a bulit.

XOXO

Rebekah hazafelé menet egykedvűen iszogatott abból a vodkás üvegből, amit a buliból tulajdonított el. Még önmagát is meglepte, hogy milyen simán kiállt Damon mellett.

- A végén még jókislány lesz belőlem - nevetett magában, miközben azon gondolkozott, vajon valamelyik bátyja otthon van -e. Igazából Klausra számított, bár a legutóbb ő valahol a Sziklás-hegységben vadászott átváltoztatásra alkalmas vérfarkasok után. Így elég valószínű volt, hogy hosszú időre övé lesz az egész villa, aminek már csak azért is örült, mert akkora (egyszemélyes) vacsorapartit csaphatott, amekkorát csak akart. Azonban tévedett, mert a ház nem volt üres és ezt ő is észrevette, amikor belépett a bejárati ajtón. 

- Te jó ég! - nyögte, amikor megpillantotta az előtt álló, kedvesen mosolygó férfit.

- Rebekah, régen találkoztunk! - köszöntötte az, kivillantva tökéletesen fehér fogait.

Rebekah megkövülten meredt rá, és csak ennyit bírt kipréselni magából:

- Logan?

A következő rész tartalmából...

Rebekah kénytelen szembenézni rejtélyes látogatójával és annak sokkoló információival egy új, veszélyes ellenfélről. 

Eközben Damon és Elena a fellegekben jár, és élvezik kapcsolatuk új, izgalmas státuszát. Klaus pedig hazatér, és mindent megtesz, hogy behajtsa Caroline-on a tartozását, amit Tyler egyáltalán nem néz jó szemmel. Stefan pedig egyre kétségbeesettebben igyekszik léket verni Damon és Elena kapcsolatába, amihez az ismeretlen zaklatója segítségét kéri.

6. rész >>

És IGEN! Elena igent mondott! De vajon kicsoda Logan, Rebekah váratlan látogatója? 
Remélem, hogy mindenki örült az új fejleménynek és Rebekah visszatérésnek is. :)