2x19 Az áruló

Tudom, tudom, sokáig tartott. De már a finisben vagyunk, mindössze négy rész maradt a második évad befejezéséig. Ez, és a következő pedig egyenesen az egész évad tetőpontjai lesznek. És ki vajon a címszereplő, a bizonyos áruló? Nem nehéz kitalálni...
Jó olvasást.


XIX. fejezet - Az áruló

- Eleeeeenaaaa? - hallatszott egy dallamos, lelkes kiáltás, ahogy Caroline belibbent a Salvatore-ház ajtaján. Hívására azonban nem érkezett válasz, ezért újból próbálkozott.
- Elena, ha nem éppen a matrac-tangót lejted Damonnel, esetleg levonszolnád a segged a nappaliig, hogy legalább üdvözölj? - Ha válasz nem is, egy fütyörésző Damon viszont érkezett a bejárati ajtón keresztül.
- Ki vonszolja le a seggét? - érdeklődött, amikor meglátta Caroline-t.
- Elena, természetesen - felelte az, majd ledobta magát az első, útjába eső fotelbe, kíváncsian méregetve Damont. - Tényleg, nem tudod, merre jár? Elég fontos dologról szeretnék beszélni vele.
- Nemrég váltunk el, úgy egy órával ezelőtt. Találtunk ugyanis egy holttestet az erdőben, én pedig hazaküldtem, hogy ne kelljen ott maradnia a hulla körül...tudod, új vámpír meg hasonló zöldségek - magyarázta Damon. - Azt hittem, idejön.
- Hát, itt nincs - állapította meg Caroline. Mintegy végszóra, újból kitárult a bejárati ajtó, és Stefan lépett be rajta.
- Sziasztok - köszönt, amint megpillantotta bátyját és a lányt. - Mi újság?
- Elenát keressük - adta meg a választ Caroline. - Láttad esetleg?
- Öhm..igen. Összefutottam vele, amikor elmentem vadászni úgy egy órája. Ő éppen ment ki, én pedig ellenkezőleg, befelé igyekeztem.
- Nem mondta, hová ment? - kérdezte Damon, mire Stefan csak a fejét rázta.
- Fogalmam sincs. Nem volt túl...közlékeny. - A fiatalabb Salvatore egy keserű mosolyra húzta ajkait, mintha szomorú beletörődéssel venné tudomásul, mennyire eltávolodtak egymástól, Elena és ő. Damon, aki továbbra sem volt túlságosan kibékülve az öccsével, biccentett, de a grimaszt, amely kiült az arcára, nem tudta elpalástolni. Mindig is borzasztóan utálta Stefanban azt az önsajnálatot, amelynek létezését éppen az előző mondatával igazolta. Hiszen az, hogy megromlott a kapcsolata Elenával, csakis az ő számlájára írható fel, nem pedig a lányéra.
Amikor Damon látta, hogy a helyzet kezd kínossá válni, jobbnak látta hát, ha mihamarabb kihátrál belőle.
- Ez esetben viszont elugrom Jennához, hátha ott van - közölte, majd Caroline-hoz fordult. - Kell egy fuvar, Barbie?
- Nem, köszönöm - viszonozta Care. - Nem haza megyek. - Damon bólintott, búcsúzóul vetett egy teljesen közömbös pillantást Stefanra, majd kisétált a nyitott ajtón, nyomában Caroline-nal. Stefan a látszat kedvéért még egy ideig gondterhelten nézett utánuk, viszont amikor már eléggé eltávolodtak, egy diadalmas vigyorral az arcán vágta be mögöttük az ajtón.
- Még találkozunk, bátyám - ígérte, még szélesebbre húzva ajkain táncoló, a győzelem és az önelégültség hamis mámorától boldog mosolyt. Nem is vesztegette tovább az idejét, hanem rögtön a pince felé vette az útját, a kamrába, ahol korábban ő magának és Damonnek is volt szerencséje raboskodni. Most pedig Elena feküdt magatehetetlenül a hideg kövön, hassal lefelé, természetellenesen kifordult nyakkal. Stefan megállt az ajtóban, a rácsokon keresztül fürkészve az élettelen lányt. Valamiért azt várta, hogy majd a látványa valamilyen érzelmeket fog kicsikarni belőle, de nem így történt. Észre sem vette, hogy az érzelmeit teljesen kikapcsolta, mert ő abban a hitben élt, hogy egyedüli megmaradt érzésének az Elena iránt táplált, kiolthatatlan szerelmét gondolta, azonban a kétségbeesett próbálkozásai, amelyekkel megpróbálta visszaszerezni őt, ahhoz vezették, hogy a saját tudomása nélkül visszatérjen az érzelemmentes állapotába. Ennek ő ellenére ő még mindig azt hitte, hogy mindent a szerelemért tesz, hogy őt még mindig csak az élteti, hogy a lány az övé legyen, de elkövette azt a hibát, hogy ezt a vágyat szerelemnek minősítette. Holott, mint ahogy erre ő maga is rádöbbent később, ez nem szerelem volt, hanem mindennél erősebb birtoklási vágy. Ezt pedig nem az emlékek és a szeretet táplálta, hanem a bátyja iránt érzett felemésztő gyűlölet, ami azért ébredt benne, mert Elena végül őt választotta. Kezdetben még, amikor csak küzdött a fájdalmával, megpróbálva feldolgozni a helyzetet, valóban a szerelem miatt szenvedett. Később viszont, amikor az ismeretlen üzenetküldő megjelent az életében, sokkal inkább a bosszúvágyé és haragé lett a főszerep. Elhitte, hogy ez az ismeretlen valaki képes lesz neki segíteni és visszaszerezni Elenát, és hirtelen jött elmezavara olyan méreteket öltött, hogy a józan eszét is elvesztette.
Valójában fel sem fogta, miért is zárta be Elenát. Persze, ahogy magának mondta, azért, hogy ha kell, erőszakkal kiszedje belőle, miért is küldte neki azokat az üzeneteket, de igazából, legbelül, ennél jóval többről volt szó. Azt hitte, hogy megtalálta a tökéletes alkalmat arra, hogy ismét magához láncolja őt és egy életre ellehetetlenítse a bátyja helyzetét.
Ezekkel a tervekkel a fejében lépett be a szűk, dohos helységbe, elégedetten véve tudomásul, hogy a verbéna ültetvény, amelyet a Salvatore család hosszú évtizedek óta termesztett, épben megmaradt. Miután ezt megszemlélte, odalépett Elenához, karjába vette és leültette őt a falnál álló priccsre, majd a kezeit gondosan odaláncolta. Most már minden készen állt, így hozzálátott a lány felébresztéséhez: egy tasak vérből pár cseppet Elena arcára csöpögtetett, éppen csak annyit, hogy megérezze az illatát, majd gyorsan el is vitte azt, nehogy lehetősége legyen táplálkozni.
A módszer szokás szerint bevált, és Elena hamarosan ébredezni kezdett. Magához térését hangos, fájdalmas nyögések kísérték, amit kifordult nyaka okozott. Elena körkörösen forgatta a sérült testrészt, míg az végül sikeresen visszaugrott eredeti helyére és újra használható állapotba került. A megviselt vámpírlány megkönnyebbülten sóhajtott fel, ahogy végre sikerült megszabadulnia a fájdalomtól, és csak ekkor kezdett derengeni neki, miért is törött el valójában a nyaka. Ijedten zihálva kapta fel a fejét, hogy rögtön egy pár, gunyorosan világító zöld szemmel találja szemben magát.
- Jól aludtál? - kérdezte Stefan, aki láthatóan kitűnően szórakozott Elena zavarodottságán.
- Mi a bajod?! - kiáltott rá Elena, amint sikerült összeszednie magát annyira, hogy beszélni tudjon.
- Tessék? - tudakolta Stefan, füle mögé helyezve ujjait, mintha nem hallotta volna a kérdést. Elena a szemét forgatta, feszegetve a láncokat, amelyek odaszögezték a kényelmetlen fekhelyhez.
- Azt kérdeztem, mi a fene ütött beléd! - ismételte meg, még az előbbinél is hevesebb hangnemben, de válasz helyett mindössze egy kacajt sikerült kicsikarnia Stefanból.
- Úgy vélem, rosszul mérted fel a helyzetet - felelte, miután abbahagyta a nevetést. - Ezt én kérdezem tőled, ezek alapján neked kell rá válaszolni. - Elena értetlenül összevonta a szemöldökeit, próbálva értelmezni a helyzetet, amelybe belekerült. Stefan szavaiban egy cseppnyi értelmet sem talált - lássuk be, nem is volt -, így aztán csak sikerült még jobban összezavarnia magát. Már az sem volt tiszta neki, hogy tulajdonképpen miért is törte ki Stefan a nyakát, és zárta be ebbe a dohos pincébe, és ezek az értelmét vesztett utalások nem sokat segítettek a válasz megtalálásában.
- Nézd, Stefan, fogalmam sincs, milyen őrült játékot űzöl, de nem szeretnék a részese lenni - jelentette ki határozottan, a férfire függesztve kőkemény tekintetét. Stefan meglepetten vonta fel sűrű szemöldökét, bár tekintetéből semmilyen érzelem nem volt kiolvasható - egykor érzelemmel teli zöld szemei most üresen meredtek Elenára, és nem sugároztak mást, mint az elvesztett emberség végtelen mélységét.
- Azt hiszem Elena, még mindig nem érted, pontosabban úgy csinálsz, mintha nem értenéd - viszonozta komolyan, de szája szegletében egy pimasz mosoly bujkált, ami a büszkeségnek volt tudható, mert végre megmutathatta Elenának, mindent tud és mindenre rájött. - Ezt a játékot nem én találtam ki és nem vagyok benne több, mint egy játékos, ahogy sokan mások is, mint például a bátyám; nem én hoztam a szabályokat. Hosszú időbe telt, mire rájöttem, ki veti a kockát, de most már tudom. Tudom, hogy te vagy a játékmester.
- Neked elment a maradék józan eszed is - konstatálta Elena, gondosan végigmérve Stefant. - Először kitöröd a nyakam, bezársz ide, aztán meg valami játékról hadoválsz nekem. Csak hogy tudd, nem akarok részt venni semmiben, amit te tervezel.
- Ugyan Elena, mindketten tudjuk az igazat - legyintett Stefan, akit továbbra sem lehetett megrendíteni magabiztosságában. - Tudom, hogy te írtad az üzeneteket. - Elena hangosan, jóformán hisztérikusan felnevetett.
- Most már tényleg elég volt! Stefan, te komoly elmeorvosi eset vagy! Halvány lila gőzöm sincs, miről beszélsz, arról meg pláne nem, hogy milyen üzenetek küldésével vádoltál meg az előbb. Különben is, hónapok óta nem küldtem neked semmit, kapcsolatban is alig álltunk!
- Fölösleges tagadnod, hiszen mindenre rájöttem. És be is tudom bizonyítani, ugyanis tegnap véletlenül megtaláltam az összes üzenetet a telefonodban. Akarod, hogy bővebben is kifejtsem, mennyire nincsenek többé titkaid előttem? - Stefan meg se várta Elena válaszát, hanem elővette a lány mobilját, ami eddig a farzsebében lapult, és néhány villámgyors érintés után rákezdett.
- "Csak hogy tudd, mire vagyok képes." Ez volt a legelső, amit azon az éjjelen kaptam, mikor is egy ismeretlen megölt egy fiút nem messze a Grilltől. A gyanú akkor természetesen rögtön rád terelődött, mert aznap az a srác éppen beléd kötött a Grillben, ezt Damon és Matt is látta. Aztán nemsokkal később a fiút holtan találták, és én voltam az első, aki látta, hála ennek az üzenetnek. Akkor még fogalmam sem volt arról, hogy te tetted mindezt, de amikor megtudtam, hogy az étteremben nekiestél és a torkát szorongattad, derengeni kezdett nem valami. Tegyük hozzá, akkor éppen Rebekah idézete alatt álltál, és úgy viselkedtél, mint egy ribanc - emlékezett vissza Stefan, mire Elena tiltakozni akart, de csakhamar belé fojtotta a szót. - A gyanúmat pedig ezzel igazoltad: "Kellően meglepődtél?" Pontosan akkor kaptam, amikor rájöttem, ki követte el a gyilkosságot. Végül Damon azért valahogy elsimította az ügyet, gondolom meghamisította a halotti jelentést, vagy valami ilyesmi, és mindenki elfelejtette az esetet. Én azonban nem, annak ellenére, hogy az "ismeretlen valaki" nagyon sokáig nem jelentkezett újból. Viszont amikor visszatért, pardon, visszatértél, nagyon frappánsan tetted.
"Az emlékek fájdalmas dolgok, Stefan. De ahhoz, hogy felszínre hozd mindazt, amit tudni akarsz, ott kell keresned azokat, ahol el vannak temetve." Ezzel az üzenettel csaltál a temetőbe azon az éjszakán, amikor két embert megöltek a temetőben. Nagyon jól emlékszem, hogy a szüleid sírján friss virág volt, sárga rózsa, amit először nem értettem, de aztán idővel rájöttem a nyitjára. A sárga rózsa a féltékenység jele, és ezzel rám céloztál, hiszen jól tudtad, hogy milyen érzéseim voltak a bátyám és te közted kialakult kapcsolat iránt. Ezután valaki nekem ugrott, és eltörte a nyakamat.
- Ó, szóval azt gondolod, hogy az is én voltam? - kérdezte gúnyosan Elena, akin látszott, hogy Stefan egyetlen szavát sem hiszi el. A válasz késedelmesen érkezett, mert a férfit félbeszakította a kezében rezgő, idegesítően csöngő telefon.
- Jé, éppen Damon keres. Gondolom, mivel el vagyunk foglalva, nem akarsz vele beszélni, ugye? - A kérdés költői volt, s mintegy válaszul, Stefan elutasította a hívást, és így tett később is, akárhányszor próbálkozott Damon, hogy elérje a lányt.
- Szóval, sokat kellett ezen is gondolkoznom, pedig egyszerű volt a képlet: te megölted azt a két embert, és odacipeltél engem a tetthelyre, hogy azt higgyék, én voltam.
- Stefan, nem lehetsz ennyire hülye! Te is tudod, hogy Jenna..hogy Jenna ölte meg azt a két embert.
- Persze, persze...Jenna. Ez a rész volt a legnehezebb, amit meg kellett fejtenem, azonban végül itt is ráleltem a megoldásra. Sok kis darabot kellett összeraknom, olyan módon, mint egy puzzle-t. A teljes kép rengeteg apró információból áll össze kerek egésszé. - Itt egy pillanatnyi hatásszünetet tartott, és Elena már csak azért sem szakította félbe, mert kíváncsi volt, milyen eszelős magyarázattal fog megint előrukkolni.
- Tehát, kezdjük az elején. Amikor megérkeztetek Damonnel az egy hetes kis utazásotokról, akkor már több napja tele volt szellemekkel a város. Mégis, amint te bekerültél a képbe, abban a pillanatban véget ért minden azzal, hogy te állítólag találkoztál az eredeti hasonmással. Már akkor nagyon furcsa volt nekem, hogy milyen módon voltál képes egyáltalán kapcsolatba lépni vele, hiszen legjobb tudomásom szerint nem rendelkezel varázserővel, de arra gondoltam, a túlvilágiak műve volt, és te csak a részesévé váltál általuk. Azonban, amikor megtudtam, hogyan bántál el Connorral, akin még egyetlen vadász sem fogott ki...
- Álljunk meg egy percre - szólt közbe Elena. - Honnan tudod, hogy Connor volt a neve, és honnan tudod, hogy egyetlen vámpír sem tudta legyőzni korábban, ha itt se voltál, amikor megtámadott bennünket? - Stefan megtorpant, ugyanis elárulta magát, majdhogynem felfedte gondosan titkolt szerepét az egész vadász-kalandban. Azután pedig realizálta azt a felemelő tényt, hogy nem kell többet rejtőzködnie, elpalástolni a valódi énjét és a legfőbb szándékait. Most, hogy már a kezei között van a lány, akit annyira óhajtott megkapni, nincs többé titkolnivalója, nyugodtan felfedhet mindent. Határtalan boldogság öntötte el a szívét erre a gondolatra, és remélte, hogy a közlése sokkolni fogja Elenát, aki minden bizonnyal direkt tetteti, hogy fogalma sincs Stefan kis magánakciójáról.
- Ó, Elena, nem kell többé úgy csinálnod, mintha nem tudnál mindent, elvégre te küldted el nekem Connor Jordan lakcímét és te ajánlottad figyelmembe, hogy kérjem fel a problémáim megoldására.
- MICSODA? - üvöltötte Elena, meglepetésében eltátva a száját. - Te uszítottad ránk Connort?! - Stefan diadalittasan bólintott, mintha valami díjhoz gratuláltak volna neki.
- Természetesen, habár ez nem újdonság számodra, ugye? Ahogy bizonyára az sem, hogy nem Tylernek kellett volna meghalnia akkor, hanem Damonnek. - Elena köpni-nyelni nem tudott letaglózottságában, olyannyira nem bírta elhinni, amit hallott.
- Nem...nem Connor...ölte... - Nem bírta befejezni a mondatot, mert erőt vett rajta a fájdalommal teli undor, ahogy eszébe jutott barátja borzalmas halála. Agya képtelen volt befogadni, hogy ez most a valóság, hogy nem azzal a a férfival ül szembe, akit egykor oly szenvedélyesen szeretett. Ez a hidegvérű, eszelős gyilkos nem lehet ő...
- Pontosan. Én öltem meg Tylert, mert azt hittem Damon az - jelentette ki egyszerűen Stefan. Elena érezte, hogy a világ elkezd forogni körülötte a szavak hallatán. Olyan hihetetlen volt minden, olyan szürreális, mint egy filmben, amelynek köze sem volt a való élethez...mégis, mindez a valóság volt, amellyel meg kellett birkózni. De jelenleg ennél is fontosabb volt, hogy valahogy kijusson Stefan karmai közül, hiogy értesíteni tudja Damont...
- Na szóval, ott tartottam, hogy akkor már kezdem összerakni a kirakós darabjait. Felkeltette a figyelmemet, hogy kapcsolatba tudtál lépni a szellemekkel, le tudtad küzdeni Rebekah igézetét, be tudtál jutni mások elméjébe, meg tudtad hallani Damon hangját több ezer kilométerről... Egyszóval, leesett, hogy téged irányít valaki...vagy egy boszorkány, vagy egy szellem, esetleg démonok...nem tudom. De elhiheted, rá fogok jönni.
- Tudod, Stefan, mire kéne rájönnöd? Arra, hogy totálisan megzakkantál agyilag. Nem vagy több, mint egy elvetemült gyilkos. - Stefan csak nevetett, olyasmit ismételgetve, hogy ő már úgyis mindent tud. Ekkor Elena telefonja újból megszólalt a kezében, sokadik alkalommal, mire Stefan ezúttal is kinyomta, de most kíváncsian kezdett nyomkodni valamit a képernyőn.
- Már megint mit művelsz? - sóhajtott Elena.
- Lehallgatom az üzeneteidet - érkezett a válasz, majd nemsokkal később felcsendült Damon hangja a hangszórón keresztül.
- Elena, ez a nyolcadik hangüzenetem, és megint megkérdezem: HOL VAGY?! Kérlek, amint megkapod ezt, válaszolj, különben Caroline talál meg és tartok tőle, az fájdalmas lesz - Damon idegesen felnevetett, hangjából csak úgy áradt az aggodalom. - Elena, hívj vissza, mert tudni akarom, hogy jól vagy -e." Egy sípoló hang jelezte, hogy az üzenet véget ért, és Stefan, arcán egy önelégült mosollyal, lezárta a képernyőt.
- Na, mit mondjunk szegény, aggódó Damonnek, mielőtt összepisili a nadrágját kétségbeesésében? - kérdezte, lehajolva, hogy tekintete egy szintbe kerüljön Elenáéval, aki undorodva vicsorgott rá.
- Neked elment az eszed - sziszegte. - Beleőrültél a féltékenységbe.
- Hogy én beleőrültem volna? - nevetett fel Stefan, majd felemelkedett és körözni kezdett Elena széke körül. - Kettőnk közül nem én zaklattam üzenetekkel valakit, akit a barátomnak neveztem. - Elena nem felelt, csak tovább feszegette a láncait. Stefan ellenben, eltelve helyzeti előnyétől, folytatta.
- De tudod, mit? Kössünk egy alkut! Ha most szépen, apránként beismersz nekem mindent, elmondod miért és hogyan tetted, amit tettél, esetleg megfontolom, hogy szólok a bátyámnak, miért is tűntél el olyan hirtelen. Viszont ha nem vagy hajlandó beszélni, - Stefan itt kitépett az ültetvényből egy szál vasfüvet - kénytelen leszek fájdalmasabb eszközökhöz folyamodni. - Mintegy erődemonstrációként végighúzta a verbénát Elena arcán, aki azonnal felüvöltött, ahogy bőrét végigégette a vasfű.
- Hogyan valljak be valamit, amit el se követtem?! - kiáltotta Elena, hangosan felszisszenve. - Mondtam már, hogy nem csináltam semmit!
- Tényleg, Elena? - gúnyolódott Stefan. - És szerinted én miért nem hiszem el neked?
- Azért mert egy szánalmas pszichopata vagy, aki nemcsak egy agresszív gyilkos, hanem betegesen féltékeny is! - vágta rá Elena. Stefan csak nevetett, majd ismét elővette Elena telefonját és láthatóan írni kezdett rajta valamit.
- Úgy látom a nehezebbik utat választod - morogta. - De annyi baj legyen, úgyis kiszedem belőled az igazságot. Addig is, megnyugtattam a pasidat, hogy nincsen probléma - vigyorgott, majd felolvasta az sms-t.

Drága szerelmem, ne aggódj, minden rendben velem, csak átugrottam Bonnie-hoz egy kis csacsogásra. Majd otthon találkozunk, oké? Szeretlek egyetlenem! Elena

- Ezt nem fogja bevenni - közölte Elena. - Rá fog jönni hogy nem én vagyok, meg fog minket találni, és nem fogja elhinni ezt a süket dumát, amivel áltatod magad.

- És akkor mi történik, hm? - hajolt közelebb hozzá Stefan, egy félmosollyal az arcán.

- Megöl.

- Dehogy öl meg! - legyintett Stefan. - Damon ahhoz túlságosan elpuhult és gyáva. Sose ölné meg az öcsikéjét.

- Gusztustalan vagy - motyogta Elena, lerázva arcáról Stefan kezét, amely eddig a hajával játszadozott.
- A gyűlölet és a szerelem között nagyon vékony a határmezsgye. Emlékezz arra, milyen jó párost alkottunk valamikor...most még jobbak lehetünk. Semmi félelem, megbánás, gyengeség...mi lehetnénk a legerősebbek, Elena. - A lány elfintorodott, majd egyenesen Stefan szemébe nézett, minden keserűségével felelve neki.
- Semmit nem bántam meg jobban az életemben, mint azt, hogy találkoztam veled. Soha, ismétlem, soha nem vetemednék arra többet, hogy kapcsolatot létesítsek veled, mert inkább rohadok a pokol legmélyebb bugyrában, mint hogy még egyszer rád kelljen pazarolnom egy másodpercet is az életemből. - Stefan egy keserű kis mosollyal vette tudomásul az ígéretet, s egy pillanatra úgy is tett, mintha beletörődött volna. Aztán egy másodperc leforgása alatt visszafordult Elenához, feltépte a láncait, majd a nyakánál fogva megragadta és egyenesen behajította a verbénás ültetvény közepére.
Elena velőtrázóan sikított, ahogy a torka a bírta, de fájdalma jóval erősebb volt, mint a hangja; a mérgező fű az egész testét belepte, égette a bőrét, mintha csak gyűrű nélkül sétált volna ki a napra. Jól tudta, hogy nem bírja sokáig nemhogy eszméleténél, de még élettel sem, így utolsó megmaradt erejével is segítségért próbált fuldokolni. Éppen az utolsó pillanatban, amikor majdhogynem halálra marta volna a verbéna, Stefan kiragadta onnan, egyenesen a falhoz vágva a félájult lányt, akinek mindössze pár fájdalmas nyögésre futotta megmaradt erejéből. Stefan várt egy kicsit, pont annyit, hogy sebei elkezdjenek begyógyulni, majd amikor úgy látta, eléggé magához tért, ismét felnyalábolta, nekinyomta a falnak, és újból a torkát kezdte szorongatni.
- MIÉRT TETTED? - ordította, annak ellenére, hogy Elena arca mindössze pár centire volt az övétől. - ÉS HOGYAN?
- Nem...csináltam...semmit - hörögte Elena, s szemei fennakadtak, ahogy Stefan elszorította lélegzetének szabad áramlását. Azonban akárhogy is bizonygatta az igazát, az ifjabb Salvatore nem volt hajlandó beletörődni a válaszba, hanem a kínzás felerősítésének céljából egy pillanat alatt behatolt kezével Elena mellkasába, megmarkolva az ott dobogó szívet.
- TUDNI AKAROM A VÁLASZT! - mennydörögte. Elena sóhajtása bennszakadt a gondolatra, hogy egyetlen aprócska mozdulat választja el a végtől, a legutolsó kétségbeesett lélegzetvételétől...s ez volt az a pillanat, amikor Stefan a tudta nélkül is, de megnyomott egy olyan gombot, amit nem kellett volna. Ami ekkor történt, a másodperc törtrésze alatt játszódott le: Elena hirtelen, azzal a megmagyarázhatatlanul hatalmas erővel, ami a testében feltámadt, ellökte magától Stefant, mintha csak egy könnyű bábú lenne, kiszabadítva magát ezzel a halálközeli helyzetből, s immár magabiztosan magához ragadva az előnyt, ellentámadásra készült. A gallérjánál fogva ragadta meg a verbéna közepén elterült, magatehetetlen Stefant, és úgy emelte meg.
- Jól jegyezed meg - mondta - te nem követelhetsz tőlem semmit, mert sokkal erősebb vagyok! - Azzal a lendülettel Stefan már csapódott is neki a szemközti falnak, mintha a lány csak egy labdát dobált volna, nem pedig egy majd' kétszáz éves vámpírt. Stefan úgy csúszott le a falról, mint egy használt rongy, de rögtön magához tért, amikor meglátta, hogy Elena ismét mellette van, várva, hogy kihasználja sebezhető helyzetét. Soha nem gondolta volna, hogy valamikor rettegnie kell majd Elenától, de ez a pillanat pontosan megcáfolta ezt az elképzelését: Stefan Salvatore FÉLT. Nagyon.
- De hát...hogyan lehetséges? - dadogta, a földön ülve, rémülten bámulva a fölé tornyosuló Elenára.
- Ó, Stefan, te kis butus - nevetett a lány, miközben vészjósló léptei egyre közelebb vitték őt a hátráló vámpírhoz. - Nem kell semmi ördöngösségre gondolni, sem mágiát keresni benne. Ez a valódi énem, csak hagynom kell, hogy magához ragadja az irányítást.
- Ez ne te vagy - erősködött Stefan. - Nem ez a lány szeretett belém két évvel ezelőtt.
- Igazad van. Az a lány buta volt és korlátolt, amikor hagyta, hogy az élete a Salvatore-testvérek zátonyára fusson - válaszolta Elena, gúnyosan, fennkölten. Szemeiben egy egészen újfajta, eddig ismeretlen kegyetlenség csillogott. - Ti mindketten sekélyesek és gyengék vagytok, én pedig hagytam, hogy engem is ilyenné tegyetek, holott sokkal többre vagyok hívatott. Erősebb vagyok bárkinél, legyőzhetetlenné váltam, aki képes bárki elméjébe belépni, kedvére irányítani, akit csak akar... - Szavait egy példával nyomatékosította: Stefan felüvöltött, amint Elena behatolt a fejébe, a büszkeségtől elfúló, rekedtes hangon kántálva átkait.
- Érzed ezt a fájdalmat, ami futótűzként terjed benned, porrá égetve a tested? Ez, Stefan, csak a kezdet, egy aprócska darab abból, amit tenni tudok veled, egy törtrésze annak a kínnak, amit egy gondolatommal okozni tudok neked! - Stefan nyöszörögve roskadt össze, ahogy Elena elhagyta az elméjét. Olyan fájdalmat éreztetett vele, amihez foghatót sem érzett még korábban.
- Szánalmasan gyönge vagy, Salvatore - vetette oda Elena, cipője orrával rugdosva a tehetetlen vámpír testét. Éppen, amikor újból belemelegedett volna a visszavágásba a kínzásért cserébe, amiben Stefan részesítette alig pár perccel korábban, ajtócsapódás hallatszott, majd felcsendült Damon határozott, mégis ingerült hangja.
- STEFAN!

XOXO

Egy órával korábban...

Damon felrohant a Gilbert-ház lépcsőjén, majd simán, kopogás nélkül benyitott, egyenesen az általa hallott szívdobbanások felé véve az irányt.

- Hé, Jenna... - kezdte, azonban képtelen volt befejezni, ugyanis meglátta Jennát és Logant, aki a konyhapultnak dőlve éppen egy heves csókcsata közepén tartottak. - Uff, ne rontsátok már el az ártatlanságom - morogta, mire a két szerelmes rögtön észrevette, és azonnal szétrebbentek. Jenna arcát élénk vörösre színezte a pír, míg Logan csak a szemét forgatva vigyorgott.

- Mondod te - nevetett. - Már elvesztettem a számolást hányszor hallottalak, sőt, láttalak téged Elenával ennél sokkal kompromittálóbb helyzetben... - Jenna kezébe temette az arcát Logan megjegyzésének hallatán, amivel még sokkal kellemetlenebbé tette az amúgy sem üdítő szituációt; Damon szimplán csak mosolygott, bókként fogva fel barátja hozzáfűzni valóját.

- Mielőtt belemennék a mocskos részletekbe, csak azért jöttem, hogy megkérdezzem, nem tudjátok -e véletlenül Elena hol van.

- Jaj istenem, ne is emlékeztess, milyen borzalmas nagynéni vagyok, - siránkozott Jenna -  egyszerűen csapnivaló, még akkor is ha Elena már igazi felnőtt meg minden és hát..

- A lényeget Jenna - sóhajtott Damon.

- Nem láttam úgy két-három napja, amióta téged sem.

- Nagyszerű. Szóval fogalmad sincs, merre van?

- Nincs... - vallotta be Jenna bűnbánóan. Damon elégedetlenül bólintott, majd sarkon fordult.

- Köszi a segítséget...és nyugodtan folytassátok! - Azzal már ott sem volt. Csakhamar már ismét a kocsijában ült, idegesen dobolva ujjaival a kormánykeréken, miközben lefuttatta a lehetőségeket a fejében hová mehetett, igyekezve valamiféle valószínűségi sorrendet állítani fel a temérdek lehetséges variáció között, amikor is eszébe jutott előtte a tegnapi nap reggele, amikor Bonnie-hoz készültek.

 - Fogytán a vér - állapította meg Elena, amikor belenézett a hűtőbe. Damon lassan mögé lépett, majd hátulról megölelte, félmeztelen felsőtestét a lány majdnem teljesen csupasz hátának nyomva.

- Van itt elég - duruzsolta a fülébe, orrával végighúzva Elena nyaki ütőerének vonalát.

- És nálad sem maradt sok a pincében - folytatta a lány, a szemét forgatva, miközben megfordult, hogy szembenézhessen Damonnel.

- Akkor ha a boszit lerendeztük, elmegyünk és szerzünk, jó?

Logikus válasznak tűnt számára, hogy Elena elment a kórházba, ezért végül is arra vette az irányt, és nemsokára oda is ért. Amikor a bejárat felé indult, maga mögött hagyva az autót, hirtelen egy ismerős arcot pillantott meg közeledni felé.

- Meredith! - köszöntötte a doktort, remélve, hogy talán ő találkozott elveszett menyasszonyával. - Ha jól látom, már teljesen jól vagy..

- Szia, Damon! - üdvözölte Meredith mosolyogva. - Öhm..tényleg jól vagyok...de nem értem, hogy miért mondod, hogy "már".

- Ja, hallottam Stefantól, hogy volt egy komoly baleseted, belső vérzés meg törött csontok, nem igaz? - magyarázta Damon, mire Meredith úgy nézett rá, mintha azt mondta volna, hogy arab terroristák törtek be Disneylandi hullámvasútra.

- Fogalmam sincs, miről beszélsz - ráncolta a homlokát, mire Damon arcára is ráfagyott a mosoly.

- De hát Stefan mondta, hogy azért nem tudott ott lenni Tyler temetésén, mert hogy veled volt a kórházban.

- Micsoda? Tyler halott? - hüledezett Dr. Fell. - És Stefan velem volt a kórházban? Lehetetlen, hiszen majdnem két hónapja nem láttam... - Damonben megállt az ütő, ahogy az orvos szavait hallotta, s idegesen masszírozni kezdte az orrnyergét. Most már tudta, mennyire átverte őt az a szemét öccse.

- Te jó ég...Stefan végig hazudott - állapította meg, félig suttogva. - De akkor Elena...

- Mi van Elenával? - szólt közbe Meredith, azonban Damon ekkor már szaladt a kocsija felé, és csak ennyit kiáltott vissza:

- Messziről kerüld el az öcsémet! - üvöltötte, és azzal el is száguldott. Padlógázzal hajtott hazafelé, mint valami őrült, amikor is egyszer csak megszólalt a telefonja. Egy kicsit sem vett vissza őrült tempójából miközben a készülékért nyúlt, és megnyitotta az érkezett üzenetet.

Drága szerelmem, ne aggódj, minden rendben velem, csak átugrottam Bonnie-hoz egy kis csacsogásra. Majd otthon találkozunk, oké? Szeretlek egyetlenem! Elena

Rögtön tudta, hogy nem Elena áll az sms hátterében, mert ő nem ír ilyen nyálas és mesterkélt dolgokat neki, és egyáltalán nem használna ilyen hányingerkeltő szavakat. Ekkor már kezdett összeállni a kép a fejében, és biztosra vette, hogy Stefan jóval többet tud Elena hollétéről, mint bárki más.

Perceken belül otthon volt, s még le sem állt a motor, ő már ki is pattant kedvenc járgányából, vámpírsebességgel törve utat magának befelé.

- STEFAN! - üvöltötte, gondolatban készítve magát egy kiadós ütközetre az öccsével. Viszont válaszul egy nagyon is ismerős női hang csendült fel, amely a tulajdonos közeledtével vált egyre hangosabbá.

- Ideje üdvözölni Damont, nem gondolod? - Damon még hallani vélte Stefan fájdalommal teli ordítását valahonnan a pincéből, majd megpillantotta Elenát, aki szembe állt vele, ajkán egy látszólag kedves, bájos mosollyal és a következő másodpercben ugyanazok az ajkak tapadtak a nyakára, borotvaéles szemfogak kíséretében. Hiába küzdött, Damon harmatgyengének tetszett Elenával szemben, aki egyre mélyebbre mélyesztette benne agyarait. Mikor úgy érezte, elég volt, ellökte magától Damont, s egy gonosz vigyor ült ki az arcára, ahogy a férfi vére végigcsorgott gyönyörű arcán.

- Isten hozott a buliban, szerelmem!

A következő rész tartalmából...

Végre választ kapunk arra a kérdésre, amire már régóta tudni akartuk a feleletet: Miért és hogyan tette mindezt Elena?

20. rész >>

Újabb örökkévalóság telt el az előző rész óta, ne haragudjatok ezért. Remélem azért ez a fejezet elég kárpótlás volt cserébe. Nagyon kíváncsi vagyok a gondolataitokra és elképzeléseitekre a következő epizóddal kapcsolatban. Előre szólok, hogy a huszadik rész lesz az egész évad csúcspontja, ahol minden kiteljesedik.

Kitartás!