2x01 A büntetés

Korhatár: 16
Jegyzet: A várakozásnak ezennel vége, jöjjön hát a második évad nyitó fejezete, amelyből kiderül, hogy kit is látott az ajtóban Elena! Jó olvasást a második évadra! :) - HexiTVD

I. fejezet - A büntetés

"I tried many times but nothing was real  

Make it fade away, don't break me down  

I want to believe that this is for real  

Save me from my fear, don't tear me down
Don't tear me down for all I need  

Make my heart a better place  

Give me something I can believe"

- Within Temptation: All I Need

Aznap reggel...

A vámpír nézte, ahogy a karjában lévő ember szívverése fokozatosan lassul, majd megszűnik dobogni. Ijedten lökte el magától az élettelen testet, szörnyülködve nézve végig magán: a ruhája mocskos volt, csupa föld és piszok, az arcáról meg csorgott lefelé a frissen szerzett vér. Úgy érezte, még soha nem tapasztalt ekkora kísértést, mint az éhség. Egy szörnyeteg lett. 
Azon kapta magát, hogy folynak a könnyei. Megölt két ártatlan embert, akiknek a holtteste ott feküdt előtte kiszáradva. Fogalma sem volt róla, hogy mi történik vele, vagy hogy mit keres egyáltalán a temetőben. 
Hirtelen égető szúrást kezdett érezni teste minden pontján, ahogy felkelt a nap. Látni vélte, ahogy a hajnali napsugarak tűzként égetik a bőrét, de mire észbe kapott, már vitték is be a lábai az erdő sűrűjébe, ahol egy ideig meghúzhatta magát a nap elől.

XOXO

 - Anyu, láthatom még egyszer valaha a nagyiékat? - kérdezte Elena, miközben az anyja betakarta őt.
Miranda sóhajtott. Habár a kis Elena még csak ötéves volt, máris elvesztette az összes nagyszülőjét. Grayson szülei még jóval a két gyerek születése előtt elmentek, míg az ő szülei pár hónap eltéréssel haltak meg egy évvel ezelőtt.
- Velük lehetsz minden nap - válaszolta végül, gyengéden végigsimítva a lány fejét. - Ha a szívedben megőrzöd őket, és emlékezni fogsz rájuk, akkor sosem hagynak el téged, hanem mindig veled lesznek. Vigyázni fognak rád, és szeretni fognak téged. De ahhoz sosem szabad elfelejtened őket, 'Lena.
- Nem fogom, Anyu - ígérte Elena, és hangja határozottan csengett.  - Sosem felejtem el őket.
Miranda elmosolyodott, majd egy puszit nyomott a lánya arcára, és lekapcsolta a villanyt.
- Jó éjt, kicsim!

Elena üveges tekintettel meredt a két fedetlen sírra, és tudta, hogy most látja utoljára a szüleit. Könnyei függönyén keresztül is látta, ahogy a két koporsót lassan elfedi a föld, örök nyugalmat biztosítva ezzel annak a két embernek, akiket úgy szeretett. 
Jeremy még mindig a kezét szorongatta, arcát a szabad kezébe temetve. Elena másik oldalán Jenna állt, aki szintén nem tudta visszatartani kicsorduló könnyeit.
Meghaltak. És soha többé nem láthatja őket.


Elena lassan, vigyázva nyitotta ki a szemeit, kétségbeesetten ügyelve arra, hogy jó mély levegőket vegyen.
Nyugi, ez csak egy álom, ismételte szüntelenül magában. De ahogy felnyitotta a szemét, az a valaki még mindig ott állt az ajtóban, le sem véve róla tekintetét.
- Elena? - szólalt meg.
- Úristen - lehelte Elena, érezve, hogy menten rosszul lesz. - Nem, nem, nem.... Ez nem lehet igaz...ez nem történik meg! - közölte rémülten, és azzal a lendülettel bevágta az ajtót.
- Mi az, kicsim, mi történt? - Damon jelent meg mellette, aggódva fogva át a vállát.
- Nem...nem...nem!
- Elena, mi a baj? - ismételte Damon.
- Az ajtóban...ott áll...az ajtóban - Elena kapkodva, pánikszerűen vette a levegőt, ijedten meredve Damonre.
- Ki áll az ajtóban? - tudakolta fiú, azonban Elena olyan sokkban volt, hogy már válaszolni sem tudott. - Ha nem mondod meg, akkor megnézem én - mondta, és kilincsért nyúlt. De amint meglátta az előtte álló személyt, neki is elakadt a lélegzete.
- Szent szar - nyögte, szorosan átölelve a reszkető Elenát.
Mert aki az ajtóban állt, nem más volt, mint Jenna Sommers. Jenna, akit a szemük láttára gyilkoltak meg, akinek majd' egy éve ott voltak a temetésén, akit megsirattak, akit hiányoltak...akit elengedtek. És most ott állt velük szemben, koszosan, vértől mocskoltan, és annyira, de annyira valóságosnak tűnt, mintha tényleg élne.
- Elena? - szólalt meg ismét. Hangja törékenynek tűnt és elgyötörtnek. Elena továbbra is ijedten pislogott rá.
- Ez valami vicc - motyogta Damon, le sem véve a szemét Jennáról.
- Jenna? - kérdezte végül Elena halkan. A hangja erőtlenül, bizonytalanul csengett. - Tényleg...te..vagy?
- Ha valamiben, ebben még biztos vagyok - felelte Jenna halkan.
Damon és Elena összenézett.
- De hiszen...te... - Elena nem bírta kimondani azt a bizonyos h betűs szót. - Hogy kerülsz te ide?
- Nem tudom - vont vállat a nő. - Egyszer csak arra ébredtem, hogy valami fullasztó, sötét kamrába vagyok bezárva. Először nem tudtam kijönni, de végül valahogy sikerült kimásznom abból a ládából...A temetőben ébredtem fel...Viszont nem tudom, hogy kerültem oda. Nem igazán emlékszem semmire... - itt elcsuklott a hangja.
Elena összezavarodva bámult rá, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve kinyújtotta felé a karját, pont annyira, hogy az ujjával megérintse a kezét. Érezte őt, teljes valójában.
- Jenna - suttogta. - Tényleg te vagy...Uramisten, Jenna! - kiáltotta, és hirtelen a nagynénje karjába vetette magát. - Itt vagy! Itt vagy, és élsz!
Damon továbbra is elképedve nézte a jelenetet, de aztán egyszer csak azon kapta magát, hogy vigyorog. Igazából nem is annak örült a legjobban, hogy Jenna visszatért, habár az is fontos számára, mégis, a legnagyobb örömöt az jelentette neki, hogy végre igazán, felhőtlenül boldognak láthatta Elenát.
- Nem hiszem el - szólalt meg Elena, miután elengedte Jennát. Érezte, hogy a könnyek megállíthatatlanul folynak végig az arcán. - Azt hittem, hogy soha nem látlak többé...úgy hiányoztál!
- Elena - kezdte Damon, gyengéden végigsimítva a lány könnyáztatta arcát. - Szerintem nem ártana, ha behívnánk.
- Behívni? Minek, hiszen ő nem... - Elena elharapta a mondat végét. - De igen...ő az.
Damon szomorkásan bólintott, és ezt suttogta:
- Csak te tudod behívni.
- Igen - bólintott Elena. - Jenna, gyere be.
Jenna halványan elmosolyodott és átlépte a küszöböt.
- Akkor most elmondanátok, mi történt? - kérte.
- Természetesen - válaszolta Elena. - De előbb nem akarsz átöltözni, vagy ilyesmi?
- Ó, az lehet, hogy nem ártana - viszonozta Jenna zavartan.
- Mindent úgy találsz, ahogy hagytál... - A nő bólintott, és elindult fölfelé az emeleten.
- Ez meg hogy lehetséges? - kérdezte Elena, amint Jenna hallótávolságon kívül volt.
- Fogalmam sincs - Damon tanácstalanul vállat vont.
- Mármint, a halott nagynéném, aki nem mellesleg vámpír, becsöngetett az ajtómon! - a lány hangja kicsit hisztérikusan csengett. - Egyszerűen feltámadt! De hogyan?
- Bár tudnám, mit jelent ez! Sosem láttam még ilyet, és ő elég jól láthatóan nem egy szellem.
- Igaz, viszont akármennyire is ijesztő ez...valahogy annyira örülök neki, Damon! Nem tudom, hogy lehetséges mindez, és hogy meddig tart, de Jenna él! - Elena szorosan átölelte Damont. - És valamiért érzem, hogy ez hamar rémálommá változik majd, viszont addig is boldog vagyok.
- Én pedig boldog vagyok, hogy te boldog vagy - felelte Damon, gyengéden simogatva a lány haját, aki még mindig kapaszkodott a nyakába.
- De mégis hogy mondjuk el neki? Mármint, hogy adagolhatod be valakinek, hogy ő tulajdonképpen halott?
- Valahogy közölni kell vele pedig, mert nem hiszem, hogy bevenne valami amnéziás-dumát. Az igazat kell mondani, hogy a zord kaszás maga Klaus volt.
- Istenem - sóhajtott Elena. - Csak képzeld el: "Ja, amúgy te már vagy egy éve meghaltál, de különben más probléma nincsen."
- Üdv Mystic Fallsban! Na gyere, nyugodj kicsit le, majd csak lesz valahogy.
- Ezzel nem nyugtattál meg.
- Akarod, hogy megmutassam, hogyan tudnálak igazán megnyugtatni? - tudakolta Damon egy önelégült mosollyal az arcán.
- Csábító, de most nem alkalmas. Különben is, elég kielégülésben volt részed az elmúlt héten!
Pont végszóra jelent meg Jenna a nappali bejáratnál; egy régi farmert és pólót viselt. Elena magában örült neki, hogy nem volt képes elpakolni a nagynénje cuccait.
- Ne haragudjatok, ha kicsit sokáig tartott - mentegetőzött, miközben leült Elena mellé a kanapéra.
- Semmi gond, Jenna - válaszolta Elena gyorsan, nyugalmat erőltetve a hangjába.
- Szóval akkor...hogy is kerültem én abba...a ládába? Miért voltam eltemetve?
Elena vett egy mély levegőt.
- Emlékszel, mi történt az áldozati rituálén?
Jenna bólintott.
- Azt mondtad, hogy rohanjak, amilyen gyorsan csak tudok. Így is lett. Megharaptam azt a boszorkányt, de Klaus jött és többre nem emlékszem... - egy pillanatra megállt, és szemügyre vette Elena arcát, aki kerülte a pillantását. - De ugye nem...?
- De igen. Klaus...Klaus megölt téged, Jenna - mondta végül Elena, igyekezve legyűrni a szemébe szökő könnyeket.
Jenna hitetlenkedve meredt az előtte ülő két vámpírra. Damon óvatosan simogatta Elena kezét, aki még mindig görcsösen szorongatta a balját.
- Akkor én most...halott vagyok? - kérdezte Jenna, lassan ejtve a súlyos szavakat.
- Az nem biztos - viszonozta Damon. - Mármint, halott voltál, de nekem nagyon úgy fest, hogy nem vagy az.
- Ezért voltam abban a ládában...vagyis az nem is láda volt, hanem koporsó! És ezért voltam a temetőben...Szent ég... Mi történt velem?! - fakadt ki Jenna, a hangja alapján elég közel egy hisztériás rohamhoz.  - Azt akarjátok mondani, hogy..FELTÁMADTAM? Hát mi vagyok én?! Jézus Krisztus?
Elena és Damon csöndben ült, nem tudva, hogy mit válaszoljanak.
- Elena Gilbert, ki vele, mi történik itt?!
- Nem tudjuk, Jenna, egyszer csak megjelentél az ajtóban, szerinted mi számítottunk rá? - válaszolta Elena.
- Mondd el, mi történt! Először is, mennyi idő telt el azóta?
- Tíz hónap - vágta rá Damon.
- Elmondok neked mindent, de az nem lesz kielégítő válasz a kérdésedre - vette át a szót Elena, majd hozzákezdett, hogy elmondjon neki mindent attól a bizonyos éjszakától kezdve.
- Ric halott - ismételte Jenna Elena utolsó mondatát üveges szemekkel meredve maga elé. - Jeremy szellemeket lát. És John föláldozta érted az életét...Én pedig vámpír vagyok...vámpír, aki visszatért a halálból...! Egyszerűen nem hiszem el.
- Ha ez vigasztal, mi se - válaszolta Elena.
- De ha én most vámpír vagyok, akkor hogyhogy nem érzek éhséget, ha a közeletekben vagyok? Vagyis ha a te közeledben, Elena? - tudakolta Jenna összezavarodva.
- Most már Elena is..olyan, mint mi - magyarázta Damon. - Ric is azért halt meg, mert Rebekah, az egyik ős megölte Elenát. Csakhogy vámpírvér volt a szervezetében, így visszajött.
Jenna értetlenül bámulta a földet, igyekezve megemészteni azt az információáradatot, aminek éppen a birtokába jutott. Érezte, hogy néhány kósza könnycsepp gördül végig az arcán. Minden más volt, olyan új, olyan különböző...olyan feldolgozhatatlan. Mindaz, ami vele történt, mázsás súlyként nehezedett rá, s elhinni és feldolgozni mindent egyáltalán nem volt könnyű feladat.
- Mi történik velem? - kérdezte végül, könyörögve pillantva Elenára és Damonre. - Miért...miért ilyen elviselhetetlen?
Itt már nem tudta tovább visszatartani az előtörő zokogást. Elena egy pillanat alatt mellette termett és magához ölelte, és csitítani kezdte.
- Nincs semmi baj, Jenna...Minden rendben lesz. Minden rendben lesz...
- Nem lesz - felelte a nő a sírástól elcsukló hangon. - Egy szörnyeteg vagyok...és az a két ember...én nem...én nem...én tényleg nem akartam.
Elena Damonre pillantott.
- Ő volt, igaz? Ő ölte meg azt a két embert a temetőben - kérdezte egy szó nélkül.
- Valószínűleg igen... Sajnálom.
- Te nem tehetsz róla, Jenna - szólalt meg Elena, ezúttal hangosan. - Nem voltál tudatában annak, amit teszel. Nem voltál tudatában saját magadnak.
- Gyilkos...gyilkos vagyok.
Ebben a pillanatban kitárult az ajtó, és belépett Jeremy.
- Hé, Elena, itt vagytok? Éppen most... - nem fejezte be a mondatot, mert amint belépett a nappaliba, megpillantotta a nővérét, Damont, és a halottnak hitt nagynénjét.
- Te jó ég... - közölte kikerekedett szemmel. - Ti is...látjátok?
- Ő nem egy szellem, Jeremy - válaszolta Damon óvatosan.
Jeremy belekapaszkodott az ajtófélfába, és vett jó pár mély levegőt, mielőtt újra felpillantott volna.
- Jenna? De hát, hogy?
A fiú hitetlenkedve bámult a nővérére és a nagynénjére, azon gondolkodva, hogy hallucinál -e.
- Nem tudjuk, Jer - viszonozta Elena nyugodtan.
- Jeremy? - szólalt meg Jenna, miután letörölte a könnyeit. Jeremy közben kezdett magához térni, és lassan közelebb lépett hozzájuk.
- Jenna! - ismételte, és arcán megjelent egy halvány mosoly. Jenna pedig fölállt, és megölelte az unokaöccsét. - Istenem, úgy hiányoztál - mondta Jer, szorosan kapaszkodva Jenna nyakába, aki azonban megérezte a fiú vérének csábító illatát. Fejét közvetlenül Jeremy nyakánál nyugtatta, és szinte hallani vélte, ahogy a vér sebesen száguldozik az ereiben. Még nem lévén tisztában sem a vérszomj, sem az önkontroll fogalmával, nem tudott ellenállni a kísértésnek. Szemfogai egy szempillantás alatt átszakították az ínyét, és egy pillanat alatt beleharapott Jeremy nyakába. De alig kezdte el érezni a vér édes ízét, amikor valaki óriási lendülettel elrántotta a zsákmánya elöl. Jenna tehetetlenül kapálódzott, eszeveszetten vágyódva az életet jelentő folyadék után, de Damon karjai vasként szorultak a testére.
Jeremy elképedve nézte, ahogy a nagynénje eltorzult arccal vicsorog rá, minden erejével küzdve Damon szorításával. Elena időközben mellette termett, és egy konyharuhával elkezdte letörölni a vért a nyakáról.
- Nyugalom, Jenna - suttogta Damon a nő fülébe. - Ő Jeremy, az unokaöcséd. Szereted őt, és nem akarod bántani, megértetted?
Jenna arca visszaváltozott, ahogy Damon a szemébe nézett, és az éhség helyét átvette a bűntudat.
- Uramisten...Mit tettem?! - hangja egy pillanat alatt hisztérikussá vált, és a könnyek újból elkezdtek folyni a szeméből.
- Jól vagy, Jeremy? - kérdezte Elena az öccsére pillantva, aki még mindig döbbent arckifejezéssel nézett Damonre és Jennára.
- Nem akartam bántani őt... - sírta Jenna. Damon magához ölelte, és csitítani kezdte.
- Nincs semmi baj. Még új vagy, nem tudod kezelni a vérszomjadat. Azonban idővel mindent meg tudsz tanulni, és nem kell félned, ha emberek közé mész.
- Egy szörnyeteg vagyok...bántottam Jeremyt! Én nem...
- Tudom, Jenna - vágott közbe Damon. - Mindannyian tudjuk.
Jenna szipogva bólintott, és Jeremy-re nézett, akinek Elena időközben beragasztotta a sebesülését.
- Ne haragudj rám, Jer - esdekelt, lassan kiszabadulva Damon szorításából. - Soha nem akartalak volna bántani..én csak...nem tudom, hogy mi történik velem!
Jeremy még mindig nem szólalt meg, aztán egyszer csak fogta magát, átszelte a szobát, és a odaállt a nagynénje elé.
- Bízom benned - mindössze ennyit mondott, majd hirtelen ismét átölelte a döbbent Jennát. És valahogy most, érezve a fiúból áradó őszinte és tiszta szeretetet, képes volt leküzdeni azt a vágyat, ami az előbb legyőzte őt. Izmai elernyedtek, és végre őszintén viszonozhatta Jeremy gesztusát. Azt érezte, hogy hazatált.
- Aranyosak, igaz? - suttogta Elena Damon fülébe, aki idő közben mellette termett, és átkarolta őt.
- Talán néha nekünk is kijár egy kis boldogság - vigyorgott Damon, és egy gyors csókot nyomott Elena ajkára.

XOXO

Jeremy nem sokkal később elment, hogy értesítse Bonnie-t Jenna visszatéréséről, azt remélve, hogy hátha ő tudja az okát mindannak, ami történt, és hamarosan vissza is tért azzal az üzenettel, hogy Bonnie megígérte,  utánanéz az ilyesminek az egyik könyvében. Damon és Elena pedig hozzálátott, hogy megtanítsák mindarra, amit egy vámpírnak tudnia kell.

- Természetesen ehetsz rendes emberi táplálékot is, de valójában nincs rá szükséged - magyarázta Damon. - Ráadásul a modern kor egyik legnagyobb előnye az, hogy nem kell feltétlen embereket ölnünk az életben maradáshoz, ugyanis a tasakos vér, habár nem olyan friss, mintha vadászattal szerezzük, ugyanúgy csillapítja az éhséget. 

- Damon tanított egy módszerre, ami elég jól megtanít az éhség kontrollálására - folytatta Elena. - Arra vesz rá, hogy akkor sem kell feltétlenül innod, ha vér ott van közvetlenül előtted.

- Ez így van - bólintott Damon. - Ha akarod, megmutathatom, miről van szó.

- Az nem lenne rossz - válaszolta Jenna. - Amúgy is elég éhes vagyok.

- Rendben. Akkor hozok egy tasakot - ajánlotta fel Elena, és kivonult a konyhába. Alig telt bele pár másodperc és Damon is követte.

- Segítek neki.

- Ezek meg mióta vannak együtt? - kérdezte Jenna Jeremyt, amint egyedül maradtak.

- Pár hónapja.

- Ha jól emlékszem, először Stefannal volt, nem?

- De...azonban miután átváltozott, teljesen megváltoztak az érzései, és azóta elszakíthatatlanok.

- Nagyon édesek együtt - jegyezte meg Jenna, mire Jeremy vigyorogva bólintott.

Eltelt pár perc, de se Damon, se Elena nem jött vissza.

- Megnézem, mi tart ilyen sokáig - azzal Jenna fölállt, és utánuk ment a konyhába. Amint odaért, eltátotta a száját, mert Elena és Damon éppen hevesen csókolóztak a konyha közepén. Elena a pulton ült, karjait Damon nyaka köré fonva, kezében egy tasak vért szorongatva, míg Damon egyik keze a derekán volt,  a másikkal pedig gyengéden simogatta a lány combját.

Jenna elmosolyodott, és inkább visszatért a nappaliba.

- Mi történt? - érdeklődött Jeremy.

- Inkább nem zavartam meg őket...

- Ja, már megint a konyhában smárolnak? 

- Gyakran csinálják?

- Eléggé - nevetett Jeremy. - Egyszerűen elképesztő, mi van köztük...annyira szeretik egymást, hogy az már hihetetlen. Damon pedig..teljesen más. Ők ketten olyanok, mintha a kis saját világukban élnének, ahol nincs senki más, csak ők. Ha egymásra néznek, az olyan, mintha az egész világ megszűnne létezni számukra.

- Kösz a bókot, Jeremy - Damon hangja csendült fel mögöttük.

- És a hallásuk is túl jó - tette hozzá Jer a szemét forgatva.

- Itt a tasak, Jenna - kezdte Elena, kitöltve a vért egy pohárba, majd közelebb tolta azt Jennához. - Most úgy kell ülnöd egy percig, ezt a poharat fixírozva, hogy tilos hozzáérned, oké?

- Oké - bólintott Jenna, de nem bírta tovább öt másodpercnél. Azonban amikor már nyúlt volna a pohárért, Damon elrántotta előle.

- Nem, nem. Erőfeszítés nélkül nincs jutalom. Próbáld újra!

Nagyjából huszadjára sikerült eljutniuk negyvenöt másodpercig, amikor is Damon végül megengedte neki, hogy megigya a jól kiérdemelt vért.

- Tudjátok, mi jutott eszembe? - kérdezte hirtelen Jeremy. - Hogy lehet az, hogy sosem láttam Jennát? Mármint, láttam Vickit, Annát, Rose-t, Alaric is megjelent nekem...de Jennát soha.

- Ne keress a túlvilági szipirtyókon logikát, mert az nincs nekik - vont vállat Damon. Elena összevont szemöldökökkel meredt maga elé, amikor hirtelen beugrott neki a megoldás.

- De talán az érdekelhet, hogy a nagynénéd nem ott van, ahol én voltam - mondta Esther, szenvtelenül pillantva Elenára, akinek még mindig folytak a könnyei, ahogy Ric élettelen testére pillantott. - Nem ismeri a Másik Oldal, a Túlvilág gyötrelmeit. Habár vámpír lett, mégis tiszta maradt. Jenna békére lelt. Elérte azt, amint mindannyian remélünk.

És ebben a pillanatban megértett mindent. Megértette, mire célzott Tatia, amikor azt mondta, hogy nem elveszít, hanem visszakap valakit. Megértette, hogy miért támadt föl Jenna és tért vissza hozzájuk vámpírként. A felismerés villámcsapásként érte.

- Úristen - nyögte erőtlenül.

- Mi az, Elena? - kérdezte Damon.

- Tudom - jelentette ki színtelen hangon Elena, majd egyenesen Jenna szemébe nézett. - TE vagy a büntetés!

A következő rész tartalmából...

Elena összeroppan, amikor rájön, mivel büntették a szellemek, és képtelen túltenni magát rajta, olyannyira, hogy a felemésztő bűntudat elől élete legnagyobb meggondolatlanságába menekül. Damon kétségbeesetten igyekszik észhez térítenie őt, azonban minden erőfeszítés hiábavalónak mutatkozik. Eközben Bonnie és Stefan mindent megtesz, hogy rátaláljon a megfelelő varázsigére, amivel megoldhatják a problémát.
2. rész >>

Íme az első fejezet, emberek! Gondolom, mindenki kellemesen meglepődött Jenna személyét illetően! A nyereményjátékot lezártam, eredményhirdetés hamarosan!

Remélem, tetszett a második évad első része! Észrevételeknek, megjegyzéseknek ezúttal is örülök :)