3x07 Tárd fel magad

El se hiszitek, igaz? Pedig nem láttok rosszul: egy új fejezet! Való igaz, rengeteget váratott magára, és ha választanom kéne, ezt nevezném meg a Végzet eddigi legrosszabb részének, de optimista vagyok: ami ezután jön, sokkal, de sokkal jobb lesz, azt megígérhetem! Hiszem, hogy ezzel bezárul a hullámvölgyem, és minden olyan lesz, mint régen, ha nem jobb. Rengeteg izgalom követezik azután a fejezet után, olyan események, amelyeket elképzelni is nehéz :) 
Mielőtt bemutatnám a fejezetet, szeretném megköszönni a három legkedvesebb, legeslegjobb barátnőmnek a rengeteg szeretet, segítséget, támogatást amit adtak nekem. Habár nem olvassák ezt a blogot, fontosnak érzem megemlíteni őket, mert nélkülük nem lennék most itt. Ők voltak a támaszaim, akik átsegítettek a legnehezebb időszakon, akik megmutatták nekem, milyen egy igazi, valódi, szereteten alapuló barátság. Innen üzenem nekik, hogy nagyon szeretem őket!
Nos tehát, következzék a Végzet hetedik fejezete. Jó olvasást hozzá, és kérlek, tekintsetek el attól, hogy milyen gyenge lett a minősége!


VII. fejezet - Tárd fel magad

A szoba sötétje egyetlen nagy folttá mosódott össze Damon reszkető szemhéja alatt. Botladozva, saját súlya alatt roskadozva botorkált el a tőle pár lépésre lévő asztalhoz, jóformán vonszolva ólomszerű testét. Szinte érezni vélte, ahogy izmai elsorvadnak és végtagjaiból füstszerűen kiszáll minden erő. Remegő keze az asztal szélét markolta, de szorításának gyönge ereje hamar megadta magát és Damon úgy rogyott a földre, mint egy zsák. Feje lüktetett, a vér versenyautó módjára száguldozott az ereiben, a pulzusa pedig saját határait fenyegette. A tüdejében tárolt levegő nagy része a csapódás hatására kipréselődött a tüdejéből és Damon már alig bírta megtartani habkönnyű eszméletét. Sosem érezte még magát olyan gyengének, mint akkor, amikor partra vetett hal módjára küzdött az ájulás veszélyes, csábító gondolatával, amely nem adta fel egykönnyen.
- Damon! - hallatszott ekkor egy ijedt, tompának tetsző kiáltás valahol a távolban. A férfi nagy erőfeszítések árán fordította oldalra fejét, éppen annyira, hogy meglássa Elenát, aki riadt arccal térdelt le mellé. - Úristen, Damon, mi történt veled? - kérdezte, kezeivel rögtön egy potenciális sebesülés után kutatva. Ujjai villámgyorsan szakították szét Damon indigószín ingének feleslegessé vált gombjait, azonban csupasz mellkasán és hasán nem látott semmilyen sérülést.
- Damon, hol sérültél meg? - sürgette a vámpírt, aki talán még erőtlenebbül feküdt a földön, halk, fájdalmas nyöszörgések közepette rázva meg a fejét.
- Nincs...sérülés - nyögte alig hallhatóan.
- Akkor mi történt? - Elena aggodalomtól csengő hangja ezúttal nem volt gyógyír Damon fájdalmára, sőt, a zaj csak megkétszerezte a szenvedését. De Elena nem volt az a típus, aki könnyen feladta volna a dolgokat, főleg akkor nem, ha az általa rajongásig szeretett férfiről volt szó.
- Damon, kérlek, koncentrálj - esdekelt, miközben közelebb csúszott Damon testéhez és kezébe vette annak az arcát, így kényszerítve őt arra, hogy a szemébe nézzen. - Próbáld meg elmondani, mi történt. - Damon, aki alig bírta kivenni Elena testének körvonalait, erősebb kontúrjait, értetlenül, nehézkesen pislogott, azonban elég láthatóan rázta meg ahhoz a fejét, hogy Elena észrevegye.
- Nem tudod? - tudakolta a lány, és Damon szemhéjának bágyadt rezdüléséből arra, következtetett, hogy ráhibázott a megoldásra. Habár fogalma sem volt, mi történt Damonnel, aki mint egy magatehetetlen félájult, úgy feküdt a hideg kövön. Csak annyit bírt megérteni az egészből, hogy Damonnek segítségre volt szüksége, mégpedig azonnal.
- Fókuszálj, kérlek, maradj velem - kérlelte, miközben kezeit a férfi arcáról a halántékára csúsztatta. Válaszul Damon csak hörgött valamit, néma kétségbeeséssel könyörögve a lánynak, hogy segítsen rajta. Ő pedig utolsó mentsvárként lehunyta a szemét és várt a csodára.

XOXO

Stefan furcsállva bámulta a falról leomló, nem túl bizalomgerjesztő kődarabokat, amelyek egyre nagyobb robajt keltve értek földet a lába mellett. Tekintete a boszorkányra vándorolt, aki minden bizonnyal személyesen idézte meg a hirtelen földindulást. Lucy szüntelen kántált valamit egy számára érthetetlen nyelven, kezével minduntalan egy koromfekete üst fölött hadonászva, ahová pár perccel korábban beleöntötték a "hozzávalókat". Pillantása ezután Logant találta meg, aki pár lépésnyire tőle állt tőle, arcán egy megfejthetetlen kifejezéssel, idegesen pislogva a boszorkány irányába. Testtartása alapján Stefan arra következtetett, hogy még ő maga sincs száz százalékig meggyőződve arról, hogy sikerülni fog a varázslat. Vagy csak Lucyben nem bízott eléggé?
Ekkor az eddig csendben kántáló Lucy hangja egyszeriben elhalt, majd nagyjából két másodpercnyi szünet után hirtelen égnek emelte karjait, lehunyt szemmel kiáltozva értelmetlen szavakat a semmibe. Ami ezután történt, több volt, mint megfoghatatlan: egyszerre sistergő fénysugarak ezrei törtek elő a mennyezetbe, villámlásként csapódva bele a nő tenyereibe, mégis, neki semmi baja sem lett. A semmiből a szél is feltámadt, pusztító süvítéssel kavarva fel a barlang száraz levegőjét, nyirkos hideget teremtve a járatban.
- Mégis mit művel? - próbálta túlharsogni a tomboló szelet Stefan, Logannek címezve a szavait.
- Éppen egyesíti azt az energiatömeget, amelyeket a tenyérjóslással vett magához másoktól - üvöltötte vissza Logan, miközben közelebb húzódott Stefanhoz. A "vihar" a tetőpontjára hágott, amikor Lucy a tenyerében összegyűlt elektromosságot az üst belsejébe irányította, amelynek tartalma azonnal meggyulladt. Fényes, kékes lánggal égő tűz kapott életre, de nem harapódzott el, mert abban a pillanatban, hogy Lucy beszéde befejeztével felnyitotta a szemét, egy szemrebbenésnyi idő alatt elaludt a tűz, az elemek is rögtön lenyugodtak. Azonban nem ez volt az egyetlen hatása annak, hogy a boszorkány visszanyerte az öntudatát, hanem az is, hogy abban a másodpercben, hogy felnyíltak a nő szemei, Stefan egy fuldokló hörgés kíséretében, erejét vesztve rogyott a földre.
- Mi történik? - hörögte alig hallhatóan, riadtan pislogva jobbra-balra. Azonban hiába próbálta megmozdítani valamelyik petyhüdt végtagját, azok csak nem akarództak megmozdulni hála a hűvös bénulásnak, ami egy csapásra eluralkodott az egész testén.ű
- Logan, most! - kiáltott fel hirtelen Lucy, mire a megszólított férfi nem is habozott tovább, hanem egy ugrással a földön heverő vámpírra vetette magát. Mély, barna szemei mélyen belefúródtak a tehetetlen Stefan zöld szempárjába, ahogy Logan elváltozott hangon harsogni kezdett:
- Tárd fel az elméd, Stefan! - üvöltötte. - Engedd le a korlátokat! - Stefan azonban nem úgy tűnt, hogy engedelmeskedne, ugyanis minden erejével arra koncentrált, hogy visszanyerje hirtelen elvesztett erejét. Logan eközben nem adta fel, kezeivel jó erősen szorítva Stefan lüktető halántékát, egyre csak ugyanazokat a szavakat szuggerálva belé:
- Tárd fel magad - ismételgette keservesen. - Lucy, nem elég az energia!
- Elégnek kell lennie. Koncentrálj, Logan! - utasította a boszorkányt, aki az erőt sugallta felé. Így tehát Logan még nagyobb erőfeszítéssel fenyegette Stefan elméjének szinte áttörhetetlen falát, amit a manipuláció emelt a tudata köré. De hiába próbálkozott, az immár ájult vámpír elméjéről csak nem akart leomlani a sziklaszilárd védelmi vonal. Logan minden erejét beleadta a mentális ostromba, a Lucy által sugárzott energiával próbálva meg legyőzni a makacs kényszert, mígnem hosszú percek reménytelen próbálkozása után úgy tűnt, hogy az elméje végre-valahára megroppan a támadás hatására és megnyitja magát.
- Látom...látok valamit - motyogta lehunyt szemmel Logan, miközben kezeivel még erősebben szorította az eszméletlen Stefan fejét. Ekkor azonban, szinte felfoghatatlan hirtelenséggel, a vámpír elméje vasajtóként csapódott be Logan előtt, egy szempillantás alatt elzárva őt a lehetőségtől, hogy megállítsa a kényszer gyomként terjedő mérgét a férfi agyában.
- Valaki küzd ellenem, Logan - szólalt meg hirtelen Lucy, kétségbeesetten térdelve le Logan mellé. - Nem tudom fenntartani a varázslatot.

XOXO

- Damon...Damon! - Elena arcán sós könnyek csorogtak végig, miközben olyan erővel szorította az eszméletlen férfi kezét, hogy játszi könnyedséggel tört össze jó pár aprócska csontot a végtagban.

- Varázslattal szívják el az erejét - állapította meg Bonnie, aki a vámpír másik oldalán térdelt, kezében Damon sápadt arcával. - Túl erős. Egy olyan bűbáj hatása alatt van, ami egyszerre elragadja az összes erejét. Olyan, mintha belülről felgyújtották volna az agyát.

- Nem tudod valahogy visszafordítani? - könyörgött Elena, egyre nagyobb kétségbeeséssel figyelve a lehetetlen helyzetet.

- Ahhoz hatalmas erőre van szükségem - rázta meg a fejét Bonnie.

- Gyerünk, akkor használj minket! - lépett közelebb Caroline, aki riadt arckifejezésével eddig kicsit hátrébb tartózkodott. - Használj a mi energiánkból. - Bonnie pillantása Elenára siklott, aki rögtön bólogatott, még ha nem is igazán értette, miről van szó.

- Rendben, adjátok ide a kezeiteket - rendelkezett a boszorkány, majd jobbjával megragadta a két barátnője kezét, míg a balját továbbra is Damon halántékán tartotta, ahogy halkan motyogni kezdett.

Hosszú percekig úgy tűnt, semmi sem használ, amikor egyszer, olyan hirtelen, mint egy villámcsapás, Damon szeme felpattant egy másodpercre, majd azzal a lendülettel újra be is zárult.
- Vége - suttogta egyszerre Bonnie, lassan lecsúsztatva a kezét Damon arcáról. -Valaki...valaki összekötötte őt Stefannal.
- Stefannal? - vonta fel a szemöldökét Elena, akinek lassan eltávozott a rémület sápadt arcáról.
- Igen - erősítette meg a boszorkány. - Láttam Stefan arcát Damon szemén keresztül, és annak ellenére, hogy fogalmam sincs, milyen varázslat ez, abban biztos vagyok, hogy Stefan nem lehet messze, mert csak akkor lehet ilyen köteléket létrehozni két fél között, ha azok közel vannak egymáshoz. - Azonban mielőtt Elena bármit is válaszolhatott volna, Damon egy csapásra magához tért, jóformán fuldokolva kapva levegő után.
- Láttam őt - nyögte, miközben Elena támogatásával óvatosan felült. - Láttam Stefant. Itt van, és az a célja, hogy megöljön minket.

XOXO

Ugyanabban a pillanatban, mint amikor Damon magához tért odafent, az öccse szeme is felnyílt. Azonban bátyjával ellentétben Stefannak nem volt ideje értetlenkedni, hanem a szeméből kiolvasható, eszelős dühvel vezérelve rávetette magát a fölötte térdelő Loganre. Lucy pedig, habár segíteni akart barátjának, képtelen volt rá, ugyanis az előbb elvégzett varázslat szinte az összes erejét elvette, s így erőtlenül esett a barlang nyirkos kövére.
- Te szemét! - üvöltötte, s immár átszellemült állapotban ütlegelte a meglepett vámpírt, aki hirtelen nem tudta visszaverni Stefan támadását. Az ifjabb Salvatore, látva, hogy könnyedén el tudja intézni ellenfelét, csakhamar kihátrált a küzdelemből, mert nem akarta megvárni, hogy Logan magára találjon. Éppen ezért, jól sejtve, hogy a férfi zsebében egy karót talál majd, ügyesen eltávolította azt Logan zsebéből, és a földön fetrengő vámpír hasába szúrta azt. Logan felüvöltött, ahogy az éles fa átszúrta a máját, Stefan azonban most nevetett.
- Megszegted az alku rád eső részét, Logan.... - csóválta gúnyosan a fejét. - Így hát én is kénytelen leszek úgy tenni - tette hozzá, arcán hamis részvéttel, majd egy szempillantás alatt kiszáguldott a dohos barlangból, egyedül hagyva a vergődő Logant és az ájult boszorkányt.

 XOXO

Jenna hangtalanul mozgott fel-alá a konyhában, kissé hamisan dúdolva a rádióból kiszűrődő zeneszám dallamát. Igyekezett úrrá lenni egyre növekvő izgalmát, és próbálta azt bebeszélni magának, hogy ez csak egy sima randi. Azt kívánta, bárcsak tényleg eltudta volna ezt hinni, és valójában nem dübörögne szíve a boldogságtól, hogy hosszú hetek után újra láthatja Logant. Habár egyikük sem tudta, pontosan hogyan definiálják még bimbózó kapcsolatukat, hiszen még nem ültek le, hogy megbeszéljék ezt az egészet köztük, de a nő majdhogynem biztos volt abban, hogy a szívében ébredő, egyre mélyülő érzelmek többet jelentenek, mint egy futó kaland.
Talán éppen ezért érezte azt, hogy az aznapi randevú mérföldkő lehet kettejük történetében. Így hát igyekezett mindent megtenni, hogy tökéletes estét varázsoljon órák alatt, jóformán a semmiből. Az előkészületek olyannyira lefoglalták, hogy észre sem vette, hogy egy alak már percek óta figyeli őt, hanyagul az ajtófélfának dőlve.
- Nahát, nahát, hát nem aranyos ez a sürgés-forgás? - szólalt meg egyszeriben egy gúnyos hang a háta mögött, egy szempillantás alatt, jóformán hideg zuhanyként térítve magához Jennát. A nő azon nyomban megpördült, és csontig hatoló ijedtség járta át teste minden egyes, remegő porcikáját, ahogy megpillantotta Stefan Salvatore-t. A férfi, aki alig pár perccel korábban még eszméletlenül feküdt a barlang nyirkos mészkövén, most gyilkos nyugalommal meredt rá finom vonásaival. Meg volt elégedve a hatással, ráadásul útja idáig szerencsére rövid volt, hiszen tudta, hol találja meg Jennát. Őszintén szólva nem is fájt neki annyira Logan úgynevezett "árulása", mert az igazat megvallva gyűlölte, hogy az ősöreg vámpír az orránál vezette. Sőt, némi beteg örömöt is érzett hideg szívében, hogy végre elérkezhet az a pillanat, amire már oly régóta várt. Már csak a megfelelő ember kellett hozzá, aki pedig ott állt előtte, a zihálástól fel-alá emelkedő mellkassal.
- Stefan... - Jenna hangja remegett, ahogy zárt ajkain kipréselte az első értelmes szót. Tudta, hogy a kisebbik Salvatore megjelenése rosszat jelentett; nagyon rosszat.
- Jenna - utánozta fanyar gúnnyal a rémült vámpírnő hanglejtését Stefan, élvezkedve fonva össze karjait erőteljes mellkasán.
- Mit csinálsz te itt?
- Csak úgy...tengek-lengek, tudod - mosolyodott el a férfi, de arckifejezésében nem volt semmi barátságos, csupán hideg, számító gúny. Jenna ellenben nem felelt, csupáncsak nyelt egyet, remélve, hogy a hátborzongató beszélgetés folytatása nem nyúlik hosszúra - remélve, hogy Stefan nem azért jött, amire ő abban a pillanatban gondolt. Egyetlen, kínos csönddel terhes csend vánszorgott el: nem hallatszott egyéb, csupán két szív dobogása.
- Na jó, meguntam a jópofizást - jelentette ki hirtelen Stefan, és azzal a lendülettől elszakadt az ajtófélfától, hogy lassan, de biztos léptekkel közelebb lépjen kiszemelt áldozatához. - Kár is lenne taglalnom, miért jöttem ide, Jenna.
- Akkor jobban teszed, ha inkább visszafordulsz - vágott vissza Jenna, hirtelen felbátorodással a hangjában, miközben villámgyorsan magához ragadta a konyhapult szélén pihenő, kiélezett húsbárdot.
- Ugyan kérlek, és ha nem? Mi lesz akkor, hm? - nevetett Stefan, folyamatosan csökkentve a köztük lévő, durván ötlábnyi távolságot. A nő nem mozdult, csak rendületlenül nézte, ahogy a férfi egyre csak közelebb ér hozzá.
- Tedd le azt a kést, Jenna - kérte Stefan, és hangja lágysága könnyen megtéveszthette volna azt a gyanútlant, aki nem látta a vámpír zöld szemében csillogó, eszelős tüzet. Stefan, ahogy közelebb ért, kinyújtotta kezét, biztatva a Jennát, hogy adja oda neki a bárdot. Először úgy tetszett, a nő engedelmeskedik, de aztán egy váratlan pillanatban épp az ellenkezője történt: a jobb kéz lendült, egyenesen Stefan mellkasa felé, de a férfi résen volt, és elkapta Jenna kezét, mielőtt az átszabhatta volna a bordáit.
- Azt mondtam, tedd le! - üvöltötte Stefan, immár türelmét vesztetten, és játszi könnyedséggel csavarta ki Jenna remegő kezéből a húsbárdot, majd egy laza mozdulattal elhajította az, és a csörömpöléséből következtetve minden bizonnyal betörte a konyha egyik tágas ablakát. Stefant persze kábé annyira érdekelte a törött ablak, mint Tanzánia államháztartási hiánya, éppen ezért számára sokkal hasznosabb tevékenységre irányította figyelmét. Miután végzett a fegyverrel, egyik kezével rögtön megragadta Jenna nyakát, tiszta erejével nekitaszítva a falnak a vámpírnőt. Az pedig hiába nyögött, hiába sikítozott, a szorítás egyre csak erősödött.
- Kár nyafognod - sziszegte Stefan, miközben szabad kezével leszorította Jenna mellkasát. - A nyavalyás életed úgyis a végéhez ért - tette hozzá, tébolyult diadallal a szemében.
- Ez fáj... - nyögte csak azért is Jenna, de kezeivel hiába feszegette a torkára szoruló vasmarkot, az nem engedett a szorításból.
- Már csak azon gondolkozom, hogyan öljelek meg - vicsorgott Stefan, arcán kéjes vigyorral. - Tudom ám, hogy te vagy a gyenge pontja, szóval ne is ellenkezz. Mondanám, hogy nem fog fájni, de akkor nem hol lenne az öröm? Mivel kínoznám meg jobban azt a mocskos árulót?
- Mit...tettem én ellened? - hörögte a nő.
- Te? Semmit. Logan? Átvert! Elhitette velem, hogy az oldalamon áll, miközben végig a hátam mögött szervezkedett...fúj! De megérdemli, amit ezért kapni fog, és alig várom, hogy lássam az arcod, amikor rátalál a kihűlt testedre! - nevetett a férfi, rendületlenül állva Jenna riadt pillantását. - Azonban van még valami, amit meg kell tennem, mielőtt megöllek - folytatta, miközben balja egyre mélyebben járt a nő hasában, egyre csak fölfelé haladva, a dobogó szíve felé. - El fogom neked mondani, most, életed utolsó percében, hogy micsoda szörnyetegbe is szerettél te bele... Elárulom neked Logan legféltettebb titkát, amit senkivel sem mer megosztani!
- Azt már nem! - hallatszott egy hang a hátuk mögött, s a következő pillanatban Stefan már repült is át a szobán, hangos robajjal csapódva neki a szemközti falnak.
- Jenna! - kiáltott fel Logan, egy szempillantás alatt a nő mellett teremve, aki rongybaba módjára csuklott össze a fal mellett. De a férfinek többre nem maradt ideje, mert ekkor Stefan már talpon volt, és újult erővel vetette rá magát vetélytársa hátára. Logan felüvöltött, ahogy a fiatalabb vámpír keze a testébe fúródott, de az az üvöltés semmi volt ahhoz a halálhörgéshez képest, amit hallatott, amikor Stefan egy mozdulattal kitépte helyéről a bal veséjét. A szőke férfi vérben fürödve csúszott a földre, és ellenkezni se tudott, amikor Stefan végezetül még egy hatalmasat rúgott az oldalába, egyenest a falnak gurítva őt. 

- Senki sem kerülheti el a végzetét - jelentette ki Stefan, örömittasan meredve Logan elernyedt testére. Élvezkedése ezúttal sem tartott sokáig, mert Jenna pár lépésről mögüle érkező, elfojtott nyögése egy szempillantás alatt megfosztotta őt a győzelem korai mámorával. - Nos, hol is tartottunk? - kérdezte színpadiasan, miközben leguggolt a nő teste mellé, Joker jelmezének rejtett belső zsebéből egy karót húzva elő. Óvatosan, mintha törékeny lenne, húzta végig ujját az érdes tölgyfán, majd újra Jennára emelte a pillantását. - Tudom már. Meg foglak ölni, Jenna - sóhajtott fel tettetett fájdalommal a hangján, balját végighúzva Jenna sápadt arcán. - De nem fogok gyorsan végezni veled - folytatta -, hanem addig kínozlak, hogy felváltva fogtok könyörögni nekem a szánalmas pasiddal, hogy öljelek meg. Azonban ahhoz valami komolyabb fegyverre lesz szükségem - tette hozzá elgondolkozva, majd megfordult, és a konyhapult felé lépdelt, szemügyre véve a késkészletet.

Eközben, olyan halk léptékkel, hogy ők maguk sem hallották saját magukat, Damon és Elena is beosont a Gilbert házba. Miután Damon visszanyerte az erejét, rögtön tudta, hová ment az öccse, ezért nem is tétováztak tovább, követték a nyomát. Most mindketten a konyha bejárata mögött lapultak, lélegzetvisszafojtva várva, hogy mikor csaphatnak le Stefanra.
- Ez jó lesz! - hallatszott a fiatalabb férfi elégedett hangja, előrántva egy csillogó pengéjű kést. A tehetetlen, több sebből vérző Jenna szemében újfent félelem csillant fel, miközben a földön ülve figyelte, ahogy Stefan közeledik felé. - Tudod, mindig is imádtam széttépni az áldozataimat - magyarázta Stefan, mire Elena, aki pár lépéssel arrébb bújt el, akaratlanul is felszisszent. Damon rögtön a szájára tette a kezét, jelezve neki, hogy maradjon csöndben, mert még nem érkezett el a megfelelő idő a támadásra. - Ezért gyakran neveztek hasfelmetszőnek. Jó, mi? - vigyorgott Stefan, majd újból letérdelt Jenna mellé. - Mit szólnál ahhoz, ha kivéreztetnélek itt Logan szeme láttára? - tette fel a költői kérdést. Aztán egy pillanatig csend ült a szobára, amelyet Elena vérfagyasztó sikolya tört meg, amikor Stefan Jennára emelte a kést.
- Ne, Jenna! - kiáltotta, s kitépve magát Damon szorításából egyenesen Stefanra vetette magát. Az ifjabb Salvatore-t meglepte a hirtelen közbeavatkozás, azonban lendülő keze már nem tudott megállni: a kés egyenesen a nagynénje segítéségére siető Elena mellkasába fúródott.
- Elena! - üvöltött fel Damon, aki szintén belevetette magát a kavarodásba, tehetetlenül nézve, ahogy a lány összeesik, mellkasában a késsel. Stefan eközben, akit valóban meglepetésszerűen ért Elena érkezése, a lökés erejétől ráesett Jennára, akit jóformán agyonlapított a súlyával. De esze gyors volt, gyorsabb, mint bármikor: rögtön kihasználta a helyzetet és felugrott, magával ragadva Jennát is.
- Nicsak, kit látnak szemeim! - nevetett fel, amikor tekintete megállapodott bátyján, aki Elena mellett térdelt. Damon csak ekkor eszmélt fel; aggodalmában teljesen kiment a fejéből Stefan terrorista akciója. - Damon és Elena! A hihetetlenül nyálas párocska. Már csak ti hiányoztatok - biccentett elégedetten, miközben a nyakánál fogva szorította Jennát a falnak.
- Most azonnal vedd le róla a kezed! - ordított rá Damon, aki, habár tétovázva felállt, azon rágódott, vajon Jennát mentse, vagy inkább szabadítsa meg előbb Elenát a fájdalmaitól. Sejtette, hogy az érzelemmentes öccse egy szempillantás alatt megölné Jennát, viszont gyűlölte látni, ahogy Elena szenved - nem beszélve Loganről, akinek a hátán tátongó seb még mindig nem forrt össze.
- Persze, így fog történni - mosolygott Stefan, majd mintegy demonstrálva szándékát, kezével átszakította Jenna mellkasát és megmarkolta annak dobogó szívét. - Add fel, Damon. Ezúttal elkéstél; nem játszhatsz hős lovagot. Már csak az a kérdés, hogyan fogsz dönteni? Kit hagysz meghalni? - Damon felmordult, egy lépéssel lecsökkentve a köztük lévő távolságot.
- Utoljára mondom, engedd el!

- Egy lépéssel se közelebb, különben meghal! - üvöltötte válaszul Stefan, erősítve ujjai szorítását Jenna mellkasában. Logan, aki mellett ott feküdt a félájult Elena, és fájdalmasan nyöszörgött, jóformán érthetetlenül könyörögve Stefannak:
- Engedd el.... - A fiatalabb Salvatore azonban csak nevetett, de szemei hűvösek maradtak, miközben a tehetetlenül vicsorgó Damonre meredt. - Most pedig bátyám, mielőtt végignézetem veled, ahogy meghal a legjobb barátod, engedd meg, hogy testet öltsön a végakarata: hadd tudd meg, micsoda szörnyeteg az, akit a barátodnak nevezel! - Damon frusztráltan csikorgatta a fogait, nem tudva, mit tegyen.
- Elmondom hát, mi vagy te, Logan - folytatta Stefan, és zöld szemeiben megcsillant az ingatag módon himbálózó csillár utolsó körtéjének gyér fénye.
A házban egy pillanat alatt megállt a levegő, a hűvös szél is elcsendesedett, ami a törött ablakon fújt be, sőt, még a levegő is bennszakadt az addig ziháló vámpírok tüdejében, ahogy Stefan, a tönkrezúzott rádió csöndes zúgása közepette, arcán egy angyalian ördögi mosollyal, eszelős diadallal eltorzult arccal kiáltotta világgá egy ezredévnyi létezés legsötétebb titkát:
- Egy vadász!


A következő rész tartalmából...
Logan kilétének felfedése tragikus események sorát indítja el Mystic Fallsban: valaki eltűnik, valaki megismerkedik a pince legsötétebb cellájával, valakinek ijesztő víziói lesznek és megint valaki ráeszmél, hogy hiába küzd, úgyis elveszíti azt, aki a legfontosabb neki. De vajon kit lehet megmenteni és ki marad örökre a sötétség foglya?

8. fejezet >>

Rövid, béna, érthetetlen - ez lett szerintem. Már csak az a kérdés, nektek mi a véleményetek. Ne habozzátok, osszátok meg velem. És hadd ígérjem meg, hogy innentől visszaáll a rend, akárcsak a megszokott Hexi-stílus is, amit remélem, mindannyian szerettek. Elhihetitek nekem, olyan évad előtt állunk, amely mindenkit megráz majd. Szó szerint!
Szóval, írjatok, pipáljatok és legfőképp, tartsatok velem! Nem bánjátok meg!
Ölelés :)