Friday, December 21, 2012

1x14 Édes bosszú

Korhatár: 16
Szemszög: Külső
Figyelmeztetés: Helyenként durva nyelvezet
Jegyzet: A dalok jegyzékét a fejezet végén megtalálhatjátok :)


XIV. fejezet - Édes bosszú

Az első dolog, amit Elena meghallott, az halk zeneszó volt. Egy pillanatra ismét lehunyta a szemét és magában újra leforgatta az előző nap eseményeit, majd miután kissé magához tért, kinézett az ablakon. Igen, New York legmenőbb hoteljének legelegánsabb lakosztályának egyik hálószobájában ült. Ahogy végiggondolta, mi történt alig egy nappal korábban, ismét átjárta a boldogság. A meglepetés, amit Damonnek szánt, tökéletesen alakult: a kellemes estét az Empire State Building tetején egy legalább annyira felejthetetlen éjszaka követte.
"Valami olyat adok neked, ami soha senkinek korábban."
Elena kimászott az ágyból és felvette Damon egyik pólóját, majd hang irányába indult. Kiért a hatalmas lakosztály nappalijába, ahonnan egy tágas könyvtárszoba nyílt - onnan szűrődött ki a lassú, bonyolult zene. Ahogy belépett oda, minden világossá vált számára: Damon ült a zongoránál, meglepő ügyességgel és magabiztossággal, de ugyanakkor egy rendkívül lágy szenvedéllyel szólaltatta meg a billentyűket. Amikor meglátta Elenát, elmosolyodott, hangtalanul jelezve, hogy üljön oda mellé, mire a lány azonnal mellé suhant. Ekkor Damon váratlanul egész közel hajolt hozzá és énekelni kezdte a dal refrénjét.

"I shot for the sky
I'm stuck on the ground
So why do I try?
I know I'm gonna fall down.

I thought I could fly
So why did I drowned?
I'll never know why
It's coming down, down, down..."*

A hangja gyönyörű volt és érzéki, minden karcossága ellenére is, olyannyira, hogy Elena teljesen beleborzongott. Már annyi meglepetés érte Damonnel kapcsolatban, de ez az új érzés, amit benne ébresztett, egyszerűen felemésztő volt. A dal végén már mindketten énekeltek, s Elenát szinte áramütésként érte, amikor Damon leütötte az utolsó billentyűt. Hangja még sokáig visszhangzott.
- Jó reggelt! - köszönt mosolyogva a fiú. Kék szemeiben most valami egész különleges fény táncolt.
- Nem is mondtad, hogy tudsz zongorázni - dorgálta meg őt Elena, miután magához tért a kábulatból.
- Most már tudod - vont vállat Damon. - Amúgy sem vagyok egy őstehetség, így csak a saját szórakoztatásomra szoktam néha játszani.
- Szerintem csodálatos vagy. Játszanál még valamit? - kérdezte a lány, könyörögve nézve a barátjára.
- Ha akarod... - És már fel is csendült egy újabb dallam, sőt, néhány akkord múlva Damon ismét énekelni kezdett.

"Be still and know that I'm with you
Be still and know that I'm here
Be still and know that I'm with you
Be still, be still and know..."

Ennél a dalnál Elena már a második versszakban beszállt, s kettejük énekéből és a Damon által játszott dallamból egy varázslatos egyveleg jött létre.

"If no one is standing beside you
Be still and know that I am..."*

Ahogy az utolsó hang is elhalt, úgy hallgattak el ők is teljes szinkronban, s észre sem vették, hogy mindkettejük arcán széles mosoly húzódik.
- Van itt még valami, ami illik hozzánk - kezdte Damon. - Pontosabban olyan, mintha rólam írták volna - magyarázta és belekezdett a dalba. Ez is lassú volt, de ahogy a fiú játszani kezdett, Elena azt érezte, hogy sosem tudott még ennyire átérezni egy dalban lévő szeretet, érzelmet és szomorúságot, és ez az érzés csak nőtt benne, ahogy ismét felcsendült Damon hangja.

"A drop in the ocean,
A change in the weather,
I was praying that you and me might end up together.
It's like wishing for rain as I stand in the desert,
But I'm holding you closer than most
'Cause you are my heaven..."*

És Elena ekkor ismerte fel, hogy mire is gondolt Damon. A dal egy fiúról szól, aki mindennél jobban vágyott egy lányra, akit mindennél jobban szeretett, de sosem kaphatta meg őt. Damon kitárta előtte az egész lelkét és a kezébe helyezte azt. Hiszen a dal tényleg az ő története volt, egészen idáig. A gondolat könnyeket csalt a lány szemébe, s teljesen földöntúli érzés járta át, amíg a zene szólt és még akkor is merengett, amikor Damon befejezte.
- Tudod, mit? Ez a dal nem a jelenlegi énedről szól, - közölte végül. - hanem egy múltbeli Damonről. Neked teljesült a vágyad, ha nem tévedek.
- És ez a két Damon nem azonos?
- Nem teljesen. A régi Damon nem volt ennyire őrjítően szeretnivaló és érzelmes, mint a mostani.
- Hmmm... ezt jó tudni - viszonozta a srác, egész közel csúszva Elenához, olyannyira, hogy arcuk alig pár milliméterre volt egymástól. - Na és te melyiket szereted jobban?
- Hogy a klasszikust idézzem: "Én úgy szeretlek, ahogy vagy!"
- Hú, déja vu érzésem van! - nevetett fel Damon.
- Vajon miért? - tette fel a költői kérdést Elena, majd áthidalta az ajkaik közt lévő távolságot, hogy végre megcsókolhassa szerelmét.
"Valami olyat adok neked, amit soha senkinek korábban."
- Damon - szólalt meg Elena, miután elváltak. - Szeretném, ha tudnád, hogy a tegnapi volt a létezésem legjobb éjszakája.
- Ó, ez esetben üdv a klubban - derült fel a fiú arca. - Akkor már ketten vagyunk.
- Ugye tudod, hogy szeretlek? - kérdezte Elena, fejét szerelme vállára hajtva.
- Hát persze - válaszolta Damon, majd egy gyengéd csókot lehelt a lány homlokára.

                                                                                ***

- Na, érzel valamit? - tudakolta Stefan, Indianapolis egyik kevésbé zsúfolt utcáján álldogálva.
- Egyelőre semmit - válaszolta Elijah, aki lehunyt szemmel koncentrált. - Azonban ennyi elme közül nehéz megtalálni azt az egyet. Olyan, mintha tűt keresnél a szénakazalban.
- Mi legyen?
- Keressünk egy nyugodtabb helyet, úgy hátha sikerül - vetette fel az ős. Ebben maradtak; elindultak a város utcáin, amely tömve volt emberekkel. Némi hallgatás után Stefan törte meg a csendet.
- Azt meséltem, hogy Elena úgy is meghallotta Damon gondolatait, hogy a bátyám Los Angelesben volt?
- Tessék - kapta fel a fejét Elijah.
- Jól hallottad. Elena hallotta Damont.
- De hát az lehetetlen... a mentális kommunikáció rendkívül korlátolt képesség; még a legszorosabb kapocs esetén is úgy 7-8 km távolságnál ez megszakad.
- Pedig igaz - bizonygatta Stefan. - Elena hallotta, hogy a bátyám a nevén szólítja és azt érezte, hogy szenved. Képes volt érezni a fizikai fájdalmát. Mondanom sem kell, Damon valóban szólította és tényleg szenvedett.
- Elképesztő - hüledezett Elijah. - Roppant különös, tekintettel arra, hogy Mystic Falls vagy 3500 km-re van Los Angelestől.
- Szerinted ez hogy lehetséges? - kérdezte Stefan, de az ős nem válaszolt, hanem hirtelen a fejéhez kapott és a halántékához szorította ujjait.
- Itt van - motyogta, mikor ismét felnyitotta a szemét. - Volt egy villanás...éreztem a tudatát.
- És hol van?
- Nem tudom. Szerintem váljunk szét, úgy könnyebben megtaláljuk, itt találkozzunk pontban öt óra múlva - javasolta Elijah.
- Rendben - felelte Stefan és elindult az ellenkező irányba.

                                                                       ***

- Téged be kéne tiltani - sóhajtott fel Elena. Már egy ideje a kanapén feküdtek és csókolóztak.
- Miért is? - érdeklődött könnyedén Damon.
- Mert amit velem művelsz, az már nem emberi.
- Hát, nem is vagyunk emberek - kuncogott Damon két csók között. - Máskülönben, az egóm így is elég magas, te pedig folyamatosan növeled.
- Tehetek én arról, hogy tökéletes vagy?
- Ezt vehetem vallomásnak, Miss Gilbert?
- Csak nyugodtan, Mr. Salvatore!
Mindketten elnyúltak a kanapén. Elena bemászott Damon karjai közé, ahol olyan biztonságban érezte magát. Csendben feküdtek egy ideig, amíg a lánynak eszébe nem ötlött egy kérdés.
- Szerinted Stefan és Elijah megtalálta már Rebekah-t?
- Nem hiszem...Stefan már biztos értesített volna róla téged.
- Miért pont engem?
- Jaj, Elena, eddig nem tűnt fel neked, hogy szinte folyamatosan téged hívogatott? - tudakolta Damon.
- Mire akarsz ki kilyukadni? - értetlenkedett Elena.
- Arra, hogy még a vak is látja, hogy még mindig téged szeret - Damon a szemeit forgatta.
- De hát ő Meredithszel van...
- Elena, te is tudod, hogy attól még egyáltalán nincs túl rajtad.
- Hát az lehet... - Elenának be kellett látnia, hogy a fiúnak megint igaza van.
- Nem lehet, hanem biztos - pontosított Damon. - De mielőtt még elkezdenél aggódni, egyáltalán nem szenved annyira.
- Ezt meg honnan veszed?
- Onnan, hogy annyira biztos nem lehet szörnyű neki, mint amilyen nekem volt, amíg ti ketten együtt voltatok.
- Szenvedtél, Damon? - kérdezte halkan Elena.
- Hé, nem kell engem sajnálni! - nevetett Damon. - Minden egyes borzalmas pillanata megérte. Ha tudtam volna, hogy egyszer együtt leszünk, lehet, hogy jobban viseltem volna - tette hozzá.
- Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked - viszonozta Elena, szavait egy csókkal nyomatékosítva. - Tudom, hogy sokáig tartott, hogy rájöjjek, mit érzek irántad..sőt, hogy őszinte legyek, szörnyeteggé kellett válnom hozzá.
- Az igazság az, hogy korábban, ha megkérdezik tőlem, mit választanék ezek közül, hogy vámpír leszel akaratod ellenére, de engem választasz, vagy ember maradsz, ahogy szeretted volna, de Stefan oldalán, akkor gondolkodás nélkül az utóbbit mondom, mert nekem csak a te boldogságod számít. Azonban most, hogy megízleltem, milyen ha én is boldog vagyok, önző módon az elsőt választanám.
- Ez az én pasim! - nevetett Elena. - Ugyanis a helyzet az, hogy már egyáltalán nem bánom annyira ezt az egész átváltozás-dolgot, mint korábban. Persze, rossz érzés szörnyetegnek lenni, de ha cserébe veled lehetek, akkor nekem már semmi más nem számít - fejezte be a lány, majd előrehajolt és megcsókolta őt.
- Elena, - kezdte Damon, felöltve komoly arckifejezését -  bármint is tervez ellenünk Rebekah, nem sikerülhet neki. De ha mégis történne valami, arra az egyre kérlek, sose felejtsd el, hogy nagyon szeretlek, és örökké szeretni foglak. Az életünk minden egyes pillanatában - mondta, és egy csókot nyomott szerelme arcára.

                                                                               ***

Stefan már órák óta bolyongott Indianapolis utcáin, teljesen eredménytelenül. Sehol sem érezte Rebekah elméjét, s ugyan köztük egyáltalán nem volt erős kapocs, ha a közelben lett volna, akkor már szinte biztos, hogy megtalálta volna. Körülbelül a külváros összes utcáját felkutatta, az összes sikátorba és kétes hírű üzletbe bement, de sehol sem akadt az ősi vámpír nyomára. Amikor befordult egy szűk, kihalt mellékutcába, az idő már elég későre járt, és mivel elvileg néhány perc múlva találkoznia kellett volna Elijah-val, elhatározta, hogy ez lesz az utolsó utca, amit átkutat.
Minden csendes volt; a sikátorban mindössze néhány omladozó lakóépület, illetve pár elhagyatott üzletet talált. Stefan már éppen készült feladni ezt a lehetőséget is, amikor hirtelen egy apró, elenyésző zaj ütötte meg a fülét. A hang egy lerobbant, üres bárból jött, melynek törött ablakai régi koncertplakátokkal voltak betapasztva. Amikor meghallotta a hangot, Stefan ott is termett, s most valami azt súgta neki, hogy jó helyen jár. Óvatosan kinyitotta a bár nyikorgó ajtaját és belépett egy tágas, ugyanakkor sötét és rendkívül piszkos helyiségbe. A földön törött üvegek, asztalok, székek hevertek, míg a terem másik végében egy épben maradt bárpult állt - és ahogy odanézett, elakadt a lélegzete, mert az egyik széken ült valaki. Ez a valaki pedig nem más volt, mint Rebekah Mikaelson.
- Stefan! - köszöntötte a rá meredő vámpírt, egy nagy adag gúnnyal a hangjában. - Micsoda meglepetés! Egy hét elkeseredett keresés után végre megtaláltál! Na és mit fogsz most tenni? Idehívod a bátyámat? Esetleg könyörögsz, hogy hagyjam meg a drága hasonmásod életét? Vagy szólsz Elenának? Mit gondolsz, így a nyakadba borul majd?
- Mit akarsz tőle? - tudakolta Stefan egy sötét pillantás kíséretében. Minden erejével igyekezett úrrá lenni a fájdalmán.
- Ó, hogy ti Salvatorék mennyire szánalmasak vagytok! Mindketten ugyanazt a lányt szeretitek...Mondd csak, mit láttok benne? - folytatta Rebekah, elengedve a füle mellett a fiú kérdését. - Komolyan, nem bírom megérteni az ízléseteket. A bátyám Caroline-t kergeti, ti pedig Elenát... Nem tudom felfogni, mi olyan érdekes bennük!
- Mit akarsz tőle? - ismételte Stefan, jóval több dühvel a hangjában.
- Kilencven év alatt ennyire elveszteni az ízlésed... - sajnálkozott tovább Rebekah. - Bárcsak látnád, mennyire szánalmas vagy, ahogy próbálod visszaszerezni Elenát..., te is meg a bátyád is. Mindketten összetörtétek a szívemet, amiatt az egy lány miatt.
- Szóval bosszút forralsz - állapította meg Stefan. - Elégtételt akarsz azért, mert a bátyám nem téged választott, és azért, mert átvert, igaz? És mit akarsz tenni, hm?
- Azt akarom, hogy szenvedjen! - válaszolta a lány. Szemében gonosz fény csillant. - És ebben te sem fogsz megállítani! - mondta, és rárontott a vele szemben álló vámpírra.
Stefan, akit váratlanul ért a támadás, hiába védekezett. Kétségbeesetten hívta Elijah-t, de válasz helyett minden elsötétült.

                                                                          ***

- A városnézés is megvolt - közölte elégedetten Damon és lehuppant egy padra a Central Parkban.
- Meg bizony - viszonozta Elena, amikor leült mellé. - Vagy van valami, amit még nem láttunk, de szeretnéd megnézni?
- Ami azt illeti, van - kacsintott a fiú és egész közel csúszott Elenához, aki viszont vette az adást.
- Te disznó! - nevetett. - Olyasmit otthon is láthatsz.
- Valóban? Vigyázz, mert szavadon foglak! - ígérte meg Damon és megcsókolta a lányt.
- Lassan ideje hazaindulni - jegyezte meg Elena, amint elváltak egymástól.
- Máris? - kérdezte Damon.
- Igen. Holnap suli.
- Ez most komoly? - fakadt ki a srác. - Inkább iskolába mész, minthogy velem legyél? Most halálosan megsértődtem.
- Jaj, ne mondj ilyet... Alig néhány hónap van hátra, ráadásul így is állandóan hiányzom - nyugtatta Elena. - Különben is, a teljes repülőúton a tiéd vagyok és ígérem, nem fogok aludni.
- Hát jó - sóhajtott megadóan Damon.
Egy félórát még üldögéltek, azután visszamentek a hotelba, összepakoltak, kijelentkeztek és egy taxival kimentek a repülőtérre, ahol már várta őket a megrendelt gép.
- Nem szorítom túl erősen a kezed? - tudakolta Elena a felszállás közben. - Egy picit még mindig félek ilyenkor.
- Dehogyis, bár nem hiszem, hogy bármilyen engedélyt kell kérned ahhoz, hogy megfogd a kezem - nevetett Damon, majd felhajtotta a karfáját és magához ölelte a lányt. -  Így már jobb, te kis félős vámpír?
- Sokkal - felelte Elena, aki valóban megnyugodott a fiú karjaiban. - A nem gáz, hogy vámpír létemre néha még mindig félek ettől, mint egy kisgyerek?
- Ugyan már, majd hozzászoksz. Gondolj csak bele, amikor én születtem, nem is volt még repülő.
- Belegondolni is rossz. Egy vén bácsiba vagyok szerelmes.
- Hé, nem is vagyok olyan öreg! Klaushoz képest egy újszülött vagyok, elvégre ő egy igazi matuzsálem.
- Hát, vele nem is járnék - vágta rá a lány, mire Damon még közelebb hajolt és megcsókolta. Elena teljesen elfelejtette, mi járt eddig a fejében, helyette elragadta az a bizonyos bizsergető, varázslatos érzés, és ismét csak Damont látta, érezte, s képtelen volt betelni a csókjaival, szavaival, az érintésével. Ez pedig egy olyan érzés volt, amire lehetetlen volt ráunni.
- Mintha azt ígérted volna, hogy nem fogsz aludni - duruzsolta a fülébe Damon két csók között.
- Nem is tudom... talán inkább éjjelre hagyom - vigyorgott Elena, a srác ajkait keresve.

                                                                       ***

Stefan arra ébredt, hogy valaki gondterhelten fölé hajol és vérrel itatja. Elijah volt.
- Végre felébredtél - köszöntötte az ős, amint kinyitotta a szemét és felült.
- Rebekah - hörögte. - Itt volt...eltűnt!
- Sejtettem, de mire rád találtam, sehol sem volt.
- Mióta fekszem itt?
- Körülbelül két órája. Jó nagy adag verbénát kaphattál - töprengett Elijah. - Nem értem azonnal ide, amint hívtál, mert nem tudtalak rögtön megtalálni. De ami a legfontosabb: megtudtál valamit?
- Hát nem sok mindent: bosszút forral, pontosabban azt akarja, hogy Damon szenvedjen - magyarázta Stefan.
- És hová tart?
- Bár tudnám - válaszolta Stefan, azonban hirtelen rájött. - Te jó ég...Mystic Fallsba ment!
- Gondolod? Elvégre azt mondtad, hogy Damon és Elena New Yorkban van.
- Igen, de elvileg ma jönnek haza - Stefan idegesen turkálni kezdett a zsebében. - Elvitte a mobilom, nem tudom felhívni őket!
- Ez esetben azonnal Mystic Falllsba kell mennünk nekünk is! - rendelkezett Elijah. - Két óra előnye van, meg kell akadályoznunk abban, hogy végrehajtsa a tervét!
Azzal Elijah és Stefan kiszáguldott a bárból.

                                                                           ***

Damon és Elena nemsokára megérkezett Mystic Fallsba, ahol a réten már ott állt Damon kék Camaroja. Alighogy beszálltak, Elena kapott egy üzenetet.
"Megtaláltuk Rebekah-t. Gyertek a Lockwood pincébe, amint tudtok. Stefan"
A lány gyorsan megmutatta az SMS-t Damonnek.
- Végre megvan! - sóhajtott megkönnyebbülten a fiú. - Tehát oda menjünk?
- Igen - bólintott Elena, mire Damon gázt adott. Mindketten kissé nyugtalanul utaztak: Elena idegesen bámult ki az ablakon, míg Damon a kormányon dobolt, azt tervezve, hogyan öli meg az ősi vámpírt. Mivel a városban nem nagyon voltak távolságok, hamar odaértek a régi Lockwood birtok területére, melynek egy részét erdő borította. Leparkoltak egy közeli fa mellett és gyalog mentek a pincéig, amit a Lockwoodok régebben menedéknek használtak átváltozásaik idejére.
- A helyiség sötét volt és dohos, ugyanakkor nem láttak semmit, se Stefant, se Elijah-t, se Rebekah-t.
- Ez gyanús - szólalt meg Damon. - Lehet, hogy csap... - azonban nem fejezhette be, mert valaki óriási erővel nekicsapta a falnak, Elenát, aki magához sem tért a rémületből, egy ismeretlen vámpír gyorsan nekinyomta a falnak és megkötözte. A lány kapálózott, rugdosódott, de nem tehetett semmit, az erős kötelek nem engedték, hogy szabaduljon. Damon felpattant, tekintetével a támadót keresve.
- Damon, mögötted! - üvöltötte Elena, de már későn. Két másik vámpír hátulról támadott, s az egyikük nyakon szúrta Damon, valószínűleg egy verbénás fecskendővel. A fiú ordítva rogyott a földre. Elena minden erejével igyekezett kiszabadítani a karjait, melyek minden bizonnyal eltörtek, bár ez őt vámpír lévén egyáltalán nem zavarta. A kötelek azonban nem engedtek a szorításból, így a lány tehetetlenül nézte, ahogy Rebekah sétált be a pince bejáratán, miután elküldte a két vámpírt, akik rájuk támadtak, ezután pedig egy székhez láncolta a magatehetetlen Damont.
- Nagyszerű! - köszöntötte őket Rebekah, arcán gúnyos vigyorral. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen egyszerű lesz tőrbe csalni benneteket! - folytatta, Stefan telefonjával játszadozva. - Örülök, hogy itt vagytok, ugyanis már olyan régóta próbáltam megszervezni ezt a kis...találkát.
- Mit akarsz? - sziszegte Elena, béklyóival küzdve, ám ekkor észrevette, hogy azok vaskarikákhoz vannak rögzítve, így aztán végképp nem tudott szabadulni.
- Bosszút! - felelte Rebekah diadalittasan. - Mindazért, amit miattatok elszenvedtem.
- Megérdemelted, te mocskos ribanc! - üvöltötte Damon, láncait feszegetve. Erre Rebekah villámgyorsan mellette termett, és egy karót döfött a hasába.
- Hogy mondtad?
Damon eszelősen felnevetett, ahogy az ős szemébe nézett.
- Ne haragudj, rosszul mondtam. Megérdemelted, te mocskos, önző, pszichopata ribanc! - korrigált az idősebb Salvatore. Megjegyzését egy újabb karó követte, de Damon nem adta fel.
- Legalább őt engedd el! Mit ártott neked?
- Hogy mit ártott? - rikácsolta Rebekah. - Miatta rohadtam napokig egy dohos pincében, megkínozva! És ezek után még azt mered kérdezni, hogy mit ártott ő nekem?
- Én voltam az, aki átvert és kihasznált - nyögte Damon, tiszta erejéből feszítve láncait. - Hagyd őt...Kérlek.
- Ó, szóval ennyire szereted, ugye? - gúnyolódott az ős. - Még meg is halnál érte, igaz? Na erre most nem lesz szükség. Ellenben áruld el, engem miért nem voltál képes így szeretni...? Én sosem törtem össze a szíved, vele ellentétben - bökött Elenára. - De a láncokat hiába feszegeted, ezek ugyanis boszorkányok által készített, különleges darabok: szétszakíthatatlanok. Még én sem tudnám széttépni őket, hát még te!
- Tehát erről van szó! - szúrta közbe undorodva Elena. - Te beleszerettél Damonbe, most pedig bosszút akarsz állni azért, mert engem szeret, nem téged!
- Nem is vagy te olyan buta, mint gondoltam - csettintett Rebekah. - Majdnem kapiskálod. 
- És most mit fogsz tenni? Megölsz minket? - érdeklődött vicsorogva Damon.
- Megölni? - nevetett fel Rebekah, egész közel hajolva a fiúhoz. - Az nem az én módszerem... Azt akarom, hogy szenvedj, hogy kínzó, felemésztő fájdalmat érezz, mint én! A halál túl kegyes büntetés ahhoz képest, amit kapni fogsz, mert azt veszem el tőled, mi a legfontosabb számodra: a szerelmét! - mondta, Elenára célozva.
- Soha! - üvöltötte Elena és Damon kórusban.
- Ó, dehogyisnem - viszonozta Rebekah,és a lány felé lépdelt. - Mindent el fogsz felejteni Damonről, még azt is, hogy ismered.
- Nem! - ellenkezett Elena, makacsul leszegve a fejét.
- De! Azt akarom, hogy felejtsd el őt! - Rebekah erőszakkal felemelte Elena fejét, és mélyen a szemébe nézett. Azonban Elena erőnek erejével állt ellen, megakadályozva az igézetet.
- Elena...szeretlek...ne hagyd ezt elmenni! - nyöszörögte Damon, tiszta erejével a láncot feszegetve, ami viszont továbbra sem engedett a szorításból.
- Azt akarom, hogy felejtsd el őt! - ismételte Rebekah, immár üvöltve. Elena minden erejét felhasználta, de érezte, hogy nem bír sokáig ellenállni. Görcsösen kapaszkodott a Damon iránt érzett szerelméhez, azonban ereje gyöngült, s alig tudott tovább küzdeni.
- Elena, ne hagyj el! - ordította Damon kétségbeesetten.
- Damon...Damon - nyögte Elena. Akaratereje összeomlott. Még látni vélte Damon eltorzult arcát, s aztán kénytelen volt megadni magát.
- Azt akarom, hogy felejts el mindent Damonről: az összes emlékedet róla; minden érintését, csókját; minden közös pillanatot, sőt még a létezését is. A szerelmi háromszög soha nem létezett, te Stefannal voltál egy ideig, de szakítottatok, s te elfogadtad, hogy ő valaki mást választott. Az emlékek helyét a barátaiddal, családoddal eltöltött pillanatok veszik át, de ezekre csak homályosan fogsz emlékezni. Egy új szerelmet fogsz keresni, valami teljesen újat, és mindazt, ami itt történt, örökre elfelejted. Ezt az igézetet csak én oldhatom fel, és ha én esetleg meghalnék, az örökkévalóságig rajtad marad. Most pedig szépen hazamész, és éled tovább az életedet, mintha mi sem történt volna - igézte meg Rebekah a lányt, aki gépiesen bólintott.
- NE! - üvöltötte Damon, és minden erejét, fájdalmát, érzését összesűrítette, hogy még egyszer nekifeszüljön béklyóinak...és néhány pillanat múlva a láncok csörömpölve szakadtak szét. Damon széttépte a széttéphetetlent, de már késő volt. Elena félájultan zuhant a földre, megszabadulva köteleitől; Rebekah pedig diadalittas mosollyal elillant.
"Vesztes" - hallotta még az ős hangját a fejében.
- Elena, Elena - suttogta Damon, a lány kezét szorongatva. - Nézz rám...nézz rám!
Elena kinyitotta a szemét, és bágyadtan pislogott a könnyáztatta arcú Damonre, majd lassan ennyit kérdezett:
- Te ki vagy?

A következő rész tartalmából...
Bekövetkezett az, amitől mindenki félt: Rebekah igézetnének hála Elena összes Damonnel kapcsolatos emléke feledésbe merült. A fiú összeroppan a tragédia súlyától, de barátai Bonnie vezetésével rájönnek valamire, ami talán segíthet neki. Elena eközben zavarodott és furcsa viselkedése ad okot némi aggodalomra.
15. rész >>

*A dalok, amelyeket Damon játszott, a következőek:
Jason Walker - Down (szerepelt a sorozat 1. évadának 6., Lost Girls című részében)
The Fray - Be Still (3. évad, 20. rész - Do Not Gentle)
Ron Pope - A Drop in the Ocean (3. évad, 1. rész - The Birthday)
A címekre kattintva meghallgathatjátok a számokat.

4 comments:

  1. Szuper fejezet volt. Te aztán tudod, hogy kell szétcincálni az ember idegeit :D

    ReplyDelete
    Replies
    1. köszönöm :) hát igen, ez egy elég kemény befejezés volt :D ami ezután jön, még ennél is idegtépőbb lesz, azt megígérhetem :D

      Delete
  2. OMG hát ez húúúúúú....... :)
    Nincs mit mondanom!
    Azért kíváncsi leszek hogy segítenek majd ezen a helyzeten..... :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. hát, nem lesz könnyű feladat, az biztos :D

      Delete

Tetszett? Nem tetszett? Kommentelj! Minket érdekel a véleményed.