Végzet - II. évad: Bónuszfejezet

Végre-valahára itt a második évad várva várt bónuszfejezete. Eredetileg egy sokkal szaftosabb történetben gondolkodtam, de valahogy nagyon nem ment most a felnőtt téma. Így hát inkább megvalósítottam egy korábbi gondolatomat, és egy igazán különleges nászéjszaka történetet vetettem papírra. Remélem, mindenkinek tetszeni fog.


XXII.+1. fejezet
Bónuszfejezet

Nagy utazás,
avagy
A nászéjszaka

- Tudod ugye, mi következik most? - Damon lehelete finoman csiklandozta Elena arcát, aki továbbra is a férfi nyaka köré kulcsolt kezekkel állt, mintha még mindig táncolnának, holott már elhalt a zene. Elena lassan felemelte súlyos szempilláit, éppen annyira, hogy belenézhessen Damon csillogó, tiszta, óceánszín szemébe. Még mindig nem tudta igazán elhinni, hogy ők ketten már valóban férj és feleség. Az egész valahogyan olyan szürreális volt, annyira tökéletes, hogy Elena inkább gondolta volna egy túlságosan szép álomnak, mint a való élet egy kiragadott pillanatának. Azok után, amin keresztül mentek alig több, mint két év alatt, egyikőjük sem tudott már olyan könnyen hinni a saját szemük csalóka képének, hiszen látni és tudni két teljesen ellentétes világ volt. Mégis, akármennyire álomszerű is volt mindaz, amibe belecsöppentek, nagyon is a valóság volt.
- Azt hiszem - suttogta, s szavai a várakozás nehezétől terhétől csak lassan gördültek ki ajkain. Damon válaszul felhúzta szája bal szegletét, megcsillogtatva legszebb féloldalas mosolyát, miközben Elena kezét, amely az arcát volt hivatott végigsimítani, magához szorította. Keze lassacskán végigsiklott Elena hátán, egészen a derekáig, ahogy közelebb hajolva a lány füléhez ezt válaszolta:
- Jók a megérzései, Mrs. Salvatore - kacsintott, s élvezte látni és érezni, amint Elena kellemesen beleremeg a megszólítás édes csengésébe. Jól tudta, hogy a felismerés katartikus, elsöprő szenvedélye nem is fog egyhamar alábbhagyni bennük. - Ugyanakkor, - folytatta, ugyanazon a könnyed, pimasz, játékos hangon - mielőtt bármi olyasmire vetemednénk, van egy meglepetésem. - Elena meglepetten vonta fel a szemöldökét.
- Meglepetés? - kérdezte, picit eltolva magától Damont, hogy megint a szemébe tudjon nézni.
- Valami olyasmi - bólintott a férfi, majd folytatta. - Szerettem volna, ha a ma éjszaka lenne életünk legtökéletesebbje, és mivel,...tudod, nem vagyunk híján a forróbb dolgoknak a mindennapokban, úgy gondoltam, hogy valamivel megpróbálom különlegesebbé tenni. - Elena figyelmesen hallgatta, habár nem igazán tudta hová tenni Damon leírását. Látva a lány értetlenségét, Damon még hozzáfűzte: - Nem kell aggódni, nem egy swinger klubba akarlak vinni. - Elena felnevetett, jót nevetve Damon megjegyzésén.
- Ez az opció meg sem fordult a fejemben, de most, hogy mondod, eléggé megkönnyebbültem. - Damon mosolyogva figyelte újdonsült felesége gyönyörű arcát, amelynek szépségével még mindig nem volt képes betelni. A tudat, hogy a szó minden értelmében a magáénak mondhatta őt, nem csak azért volt katartikus, mert élete szerelmét tarthatta a karjaiban, hanem azért is, hogy képesek voltak végigjárni a korántsem egyenes utat, ami idáig vezetett. De végül, minden előítélet, erkölcs, felejtés, vámpírvadász és gyilkos alteregó legyőzésével elérkeztek ehhez a pillanathoz, amely egészen új távlatokat volt hívatott megnyitni előttük. És Damonnek feltett szándékában állt bearanyozni minden egyes századmásodpercét.
Miközben egyik keze továbbra is fel-le vándorolt Elena hátán, gyengéden simogatva a lány testét, a másik összekulcsolódott Elena baljával, készen arra, hogy a ház irányába vezesse őt.
- Mit szólnál, ha nem is halogatnánk tovább a dolgot, hm? - kérdezte, kéjesen harapdálva Elena fülcimpáját.
- Azt hittem, már sosem kérdezel meg - felelte Elena, csábítóan az alsó ajkába harapva, jóllehet pontosan tudta, hogy ezzel az őrületbe kergeti Damont minden egyes alkalommal. A férfi nem is várt több megerősítésre, hanem megszorította Elena kezét, és elindult vele a ház elé. Éppen, amikor a tornácra vezető lépcsőhöz értek, Damon megtorpant.
- Menj csak előre - biztatta Elenát, aki értetlenkedve pislogott felé. - Na, menjél - mosolygott rá bátorítótan, mire Elena lassan, homlokát ráncolva, de elindult fölfelé a lépcsőn. Amint felért a verandára, továbbra is összezavarodva fordult meg, tekintetével Damont keresve, aki immár az első lépcsőfokon állt, arcán egy rejtélyes félmosollyal. Elena már éppen azon volt, hogy magyarázatot követeljen, amikor is jobban végigmérve Damont, megcsapta a felfedezés szele.
- Te jó ég, az előbb még nem ez a ruha volt rajtad! - kiáltott fel döbbenten, végighordozva pillantását a férfin, aki öltöny helyet sötét farmerben, egy fekete, v-nyakú pólóban és a már védjegyévé vált bőrdzsekijében állt pár lépcsőfokkal alatta.
- Nem bizony - bólintott vigyorogva Damon. - De ha jobban megnézed, rajtad sem. - Elena rögtön felemelte az egyik kezét, és látta, hogy ott, ahol eddig csak csupasz bőrfelületet talált, azt most egy meleg, kötött pulóver takarta. A gyönyörű esküvői ruha eltűnt róla, s helyette nem viselt mást, mint mindennapi öltözetet: farmert és pulóvert. Ekkor jutott csak eszébe, hogy a környezetét is megszemlélje, s hasonló döbbenettel vette észre, hogy nem a tóparti ház verandáján áll.
- Úristen....ez a házunk tornáca!
- Pontosan - értett egyet Damon, majd ő maga is felfelé vette az irányt, majd megállt Elenával szemben, nagyjából fél méteres távolságot hagyva kettejük között. - És bízom benne, te is tudod, hogy miért állunk itt, ezekben ruhákban. - Hangja talán túlságosan is halk volt, s ugyan Elenára nézett, tekintete sokkal távolabbra nyúlt, mint a vele szemben lány arca.
- Azt gondolod, nem emlékszem? - kérdezte Elena, áthidalva a köztük lévő űrt, hogy végigsimíthassa Damon arcát. - Akármi is történt kettőnk között, minden egyes pillanatára emlékszem. Így erre is... - folytatta, tovább csökkentve a távolságot.
- Nem csókolhatsz meg - lehelte Damon alig hallhatóan, amikor már csak pár centiméter választotta el arcukat.
- És miért nem? - vonta fel a szemöldökét Elena.
- Mert az az én feladatom - viszonozta egyszerűen Damon, majd ugyanúgy, mint azon a bizonyos estén, kezei közé fogta Elena arcát, és lágyan megcsókolta. Igyekezett minden egyes mozdulatát pontosan ugyanúgy kivitelezni, mint azon a bizonyos estén ott a tornácon, éppen ezért nehezére megállni, hogy még jobban elmélyítse a csókot, mert akármennyire is szerette volna, az már nem volt benne az eredeti forgatókönyvben. Végül mégis győzött a hagyomány ereje, s Damon annak rendje és módja szerint elválasztotta magát Elena ismerős ajkaitól, majd lassan, mintha ha legszebb álmából ébredne, felnyitotta a szemeit.
- Remélem ezúttal nem lépsz le csak úgy - jegyezte meg Elena halkan, szája szegletében egy aprócska mosollyal.
- Éppen ellenkezőleg- viszonozta Damon, majd egy szempillantás alatt lehajolt, s karjait Elena teste köré fonva felemelte a lányt. - Ha jól emlékszem, akkor a férjnek át kell vinnie a feleségét a küszöbön, nemde?
- Jól emlékszik, Mr. Salvatore - bólintott Elena, miközben Damon megindult vele és belépett a ház ajtaján. Amint átlépték a küszöböt, a helyszín megint megváltozott, s a tóparti ház tágas nappalija helyett egy épület folyosóján álltak, ismételten más ruhában.
- Ez az öltözet jobban tetszik - jelentette ki elismerően Elena, miután immár a saját lábán állva végigmérte a férfit, aki ezúttal egy sötét, begombolatlan inget viselt, amely tökéletes panorámát biztosított kidolgozott, izmos felsőtestére. Damon megengedett magának egy elégedett félmosolyt, mielőtt ő maga is körbenézett volna.
- Istenem, ez...
- ...Denver - fejezte be a mondatot Elena helyett, aki ekkor már pár lépésnyire eltávolodva tőle állt.
- Szóval ez az egész, - kezdte - egy utazás az emlékeinkben? - tudakolta kissé bizonytalanul, megpróbálva a lehető legpontosabban kifejezni magát.
- Olyasmi. Tekintsd William esküvői ajándékának.
- Mmmm, mindenképpen megköszönöm neki - ígérte Elena, majd, hogy kicsit felkorbácsolja Damon érzelmeit, újból beharapta az ajkát, azonban most nem olyan szégyenlősen, mint az előbb, hanem sokkal több tudatossággal és érzékiséggel. A kívánt hatást természetesen elérte, ugyanis a férfi szinte rögtön türelmetlenül felhorkant.
- Most akkor nem fogsz megcsókolni?!  - sürgette a lányt, égve a vágytól, hogy édes ajkait végre újra a magáéin érezhesse, legalább akkor tűzzel, mint az emlék pillanataiban.
- Ssss, lelövöd a poént! - intette le Elena, majd, tovább fokozva a feszültséget kettejük között, egyszerűen sarkon fordult és ellibegett az ellenkező irányba.
- Elena? - kiáltott utána Damon, s már azon volt, hogy majd ő maga rohanja le a lányt, viszont tervét már nem tudta megvalósítani, mert Elena megfordult, s pusztító hurrikán erejével csapott le rá, s csábító ajkaira. S Damon ekkor már megértette a kis színjátékot, s boldogan, heves szenvedéllyel csókolta vissza, kellemes bizsergést érezve minden egyes porcikájában. Az, ami kevesebb, mint egy éve annyira helytelennek tűnt, most nem hagyott egyikükben sem bűntudatot, csakis a szerelem lángoló tüzét. Csodálatos volt újraélni közös múltjuk legszebb pillanatait, hogy immár nem kellett aggódni amiatt, hogy valaki később megbánja majd a közeledést. Végre engedtek a valódi érzelmeiknek, ez pedig felemelő érzés volt.
-  Mi lenne, ha megszegnénk a szabályokat, és bemennénk azon az ajtón? - préselte ki nagy nehezen Damon, levegőért kapkodva két forró csók között.
- De az csalás lenne - tiltakozott Elena, majd gyorsan megragadta Damon arcát és visszahúzta magához azokat a vonzó, édes ajkakat, amelyeket csak ő mondhatott magáénak. Pár másodperc után azonban Damon ismételten elszakította magát a Elenától, hogy újabb csábító szavakat suttogjon a lány fülébe:
- Az álmokban nincsenek szabályok - lehelte, gyakorlatiasan egy ajtó felé tolva Elenát, aki időközben a dereka köré kulcsolta lábait, még több súrlódást igyekezve létrehozni kettejük teste között.
- De... - próbált meg tiltakozni még egyszer Elena, habár jól tudta, hogy minden igyekezete hiábavalónak bizonyul majd. Valóban, Damon ellentmondás nem tűrően, egy csókkal fojtotta belé egyet nem értésének hangjait, aztán, továbbra is magához szorítva a lányt, behátrált a kiszemelt az ajtón.
Abban a pillanatban, hogy beléptek, a tér megint megváltozott, és egy lepukkadt motelszoba kopott festékkel beborított falai helyett egy erdőben találtál magukat. Elena csalódottan nyöszörögve mászott le Damonről, látva, hogy ígért franciaágy és jól szigetelt szoba helyett fák és tömérdek moha veszi körül.
- Alaposan felültettél - morogta sértődötten.
- Megmondtam, mit akarok: életünk legtökéletesebb éjszakáját. Ha felütöd az értelemező szótárt, tuti nem egy büdös, rovarette motelszoba szerepel majd a tökéletes definíciója alatt - vont vállat vigyorogva Damon.
- Folytasd csak így, és szenzációs nászéjszaka helyett aludhatsz a kanapén - fenyegetőzött Elena, bár a komolyság mellé természetesen némi humor vegyült.
- Ó, ezt sajnos nem tudod komolyan venni, Mrs. Salvatore - csóválta fejét a férfi, arcán a védjegyévé vált elégedett félmosollyal. - Mindketten tudjuk, hogy képtelen vagy ellenállni nekem.
- Csak lassan a testtel, még nem ért véget az este - intette le Elena, majd kíváncsian megfordult, tekintetével felmérve a terepet.
- Elárulnád, hol vagyunk? - tudakolta, miután többszörös megfontolás után sem ismerte fel a helyet.
- Gyere, mássz fel a hátamra - javasolta Damon. Miután Elena engedelmeskedett, lábait és karjait a vámpír teste köré fonva, Damon hozzátette:
- Mmm, szeretek a lábait között lenni!
- Most akkor kínzol még egy kicsit a kétértelmű, perverz vicceiddel, vagy el is mondod, hogy hova repítettél bennünket? - forgatta a szemét Elena.
- Akármennyire is imádlak ugratni, inkább megmutatom - ígérte Damon, azzal el is indult, vámpírsebességgel suhanva felfelé a meredek hegyoldalon. Csakhamar fel is értek a hegyoldal tetejére. Elena, lecsusszant Damon hátáról, hogy jobban megszemlélhesse a szürkületbe burkolózott fennsík alatt elterülő tájat.
- A hely, ahol majdnem elvesztettelek. Kétszer is - mélázott halkan Damon, figyelve, ahogy a lány egészen a fennsík széléhez sétált. Elena felsóhajtott, ahogy tekintetével végigjárta a kőfejtő kietlen környékét. Valami megmagyarázhatatlan szomorúság sütött ebből a helyből, amit még inkább felerősített az alkony vöröses festéke. Alig másfél éve egyszer már meghalt ezen a helyen, hogy aztán egy újabb évvel később megint megpróbálja eldobni magától az életet. De ami leginkább közös volt a két történetben, hogy a végén mind a két esetben ugyanannak a férfinak a karjában távozott. És az a férfi ott állt mögötte.
- Ez a hely...örökké kísérteni fog téged, nem igaz? - kérdezte halkan, lassan újból visszafordulva felé. Damon továbbra is ugyanott állt, melankolikus pillantással veszve el emlékei rengetegében.
- Csak abban reménykedem, hogy nem lesz harmadik alkalom - mondta végül, arcára kényszerítve egy halovány mosolyt. - Valójában nem akartalak idehozni, de amikor először eszembe jutott mindaz, amit itt éltünk át, és rájöttem, hogy nem kihagyható, így végül elvetettem a kocsim hátsóülését, és ezt választottam.
- Jól tetted - biztosította Elena, ragaszkodóan Damon dereka köré fonva a karjait. - Túl sokszor csináltuk már a kocsidban, az nem lett volna különleges - tette hozzá, fejét a férfi mellkasára hajtva.
- Mondsz valamit - értett egyet Damon, gyengéden simogatva Elena haját. Pár másodpercig még így maradtak, mielőtt Damon újra megszólalt volna. - Ha nem baj, menjünk tovább. Még van két hely, ahová el akartalak vinni.
- Persze - bólintott Elena. Damon erre megfogta a kezét, azzal a szándékkal, hogy az erdő irányába vezesse őt, azonban a lány újból megtorpant.
- Damon - szólalt meg hirtelen. - Mielőtt továbbmennénk, szeretném, ha tudnád, akármennyiszer is mondtam már korábban: soha többé nem kell átélned az elvesztésemet. Ígérem. - Damon csak állt vele szemben, s úgy tűnt, ezúttal híján van a szavaknak. Végül azért mégis futotta valamiféle válaszra.
- Rendben van. Elhiszem - viszonozta, mire Elena egy kis mosollyal az arcán közelebb lépett hozzá és egy lágy csókot nyomott az ajkaira.
- Most már mehetünk - jelentette ki, majd újból összefűzve ujjait a férfiével, elindult az erdő felé.

Alig léptek be a fák közé, a helyszín azonnal megváltozott. Hirtelen egy sötét, nyirkos helységben találták magukat, amelyet mindössze egy villódzó lámpa gyér fénye világított meg.
- Hol vagyunk? - tudakolta értetlenül Elena, miután feltérképezte a környéket.
- A házunk pincéjében - állapította meg, aki Elenának háttal guggolt, gondterhelt arccal vizsgálva a talajt. - És a baj az, hogy nem ide akartam jönni.
- Akkor pontosan mit is keresünk itt? - vonta fel a szemöldökét Elena, lassan leereszkedve Damon mellé a földre.
- Fogalmam sincs - rázta meg a fejét Damon. Elena csak ekkor vette észre, mi az, amit Damonnek is feltűnt a földön: egy jó nagy tócsa friss vér mellett térdeltek. - Ez biztosan nem egy emlék.
- Mi ez, Damon? - kérdezte Elena, s hangjában az értetlenség mellett hallható volt némi riadtság is.
- Nem tudom - vont vállat az időseb vámpír. - Mármint, én nem igazán emlékszem egyetlen közös emlékre sem, amelyben egy vértől összemocskolt pince volt helyszín. És ez a kis..utazás, vagy nevezd, aminek akarod, az én emlékeim füzéréből jött létre. Én viszont nem erre helyre gondoltam.
- Lehetséges, hogy csak valami hiba csúszott a varázslatba? - vetette fel a lány.
- Ha én azt tudnám - sóhajtott fel Damon. - Bár jobban belegondolva biztosan van hozzánk köze, elvégre a házunk alagsorában térdelünk ebben a pillanatban. - Elena tanácstalan arccal vizsgálta a vértócsát, amely a szaga alapján AB pozitív csoportú lehet, az a típus, amelyet személy szerint a legkevésbé szeretett. Persze, mivel vér volt, nyilvánvalóan nem vetette meg, csak ha választani lehetett, inkább egy tasak nullásat szürcsölgetett volna el.
- Inkább menjünk - ajánlotta fel Damon, miközben feltápászkodott a földről. - Nem akarom, hogy ez a kis intermezzo belerondítson a terveimbe.
- Persze, menjünk - vágta rá Elena, majd, miután vetett egy utolsó pillantást a vértócsára, követte Damont kifelé az ajtón.
A kép újból változott, s a következő pillanatban már egy nagyon ismerős fürdőszobában találta magát, mindössze egy lenge, pizsamának használt topban és rövidnadrágban. Természetesen azonnal felismerte a Gilbert ház fürdőszobáját, habár az, hogy mit is keres ott hirtelen, ráadásul pizsamában, nem ugrott be neki rögtön.
- Damon? - szólította újdonsült férjét, azonban amikor nem érkezett válasz, elhatározta, hogy maga megy ki és keresi meg őt. Amikor viszont kilépett a mosdó ajtaján, egyszerre minden világosság vált számára. Damon vele szemben, az ablakpárkányon kialakított ülésen ült, arcán megszokott félmosolyával, ezúttal egy sötét inget és nadrágot viselve.
- Cuki a pizsamád - ismételte meg magát, mielőtt felállt volna és Elena elé nem sétált volna.
- Most is hoztál nekem egy nyakláncot? - viccelődött a lány, végigfuttatva ujjait Damon ingének nyakrészén, ahol tulajdonosa elfelejtette begombolni azt.
- Öhm, sajnos most nem - rázta meg a fejét Damon, erős bűntudatot színlelve. - De remélem, Mrs. Salvatore, megelégszik egy vallomással is, amit ígérem, ez esetben nem fog elfelejteni.
- Nem is tudom. Halljuk azt a vallomást, aztán majd meglátom, mi a véleményem - incselkedett Elena. Damon tett még egy kisebb lépést feléje, így pont olyan közel álltak, hogy testük éppen, hogy csak nem érintkezett. Miközben tartott egy rövidke hatásszünetet, keze szinte magától Elena arcára, tévedt, és gyengéden simogatni a kezdte a lány arcát.
- Már annyiszor elmondtam neked, amit érzek, de soha nem fogom elfelejteni, amikor először, itt, ezen a helyen kiadtam magamból, amit annyira próbáltam figyelmen kívül hagyni a szívemben. Továbbra is úgy gondolom, hogy nem érdemellek meg, és soha nem is foglak, akárhogy is tiltakozol is, de az igazság az, hogy....az enyém vagy. És nagyon szeretlek, Elena, és többé nem fogom elfeledtetni veled, amit érzek - mondta, hüvelykujjaival lágyan végigsimítva Elena finom vonásait.
- Szerencséd, hogy nem tudsz megint megigézni - felelte Elena nevetve.
- Ó, szóval csak ennyi a hozzáfűzni valód? - morogta Damon sértődötten, lefejtve karjait a lányról.
- Jaj, Damon- forgatta a szemét Elena, gyorsan visszafordítva maga felé a férfit. - Ha várnál egy kicsit, elmondanám, amit akkor másfél éve hallanod kellett volna. - Damon várakozóan, kíváncsian felvonta a szemöldökét. - Én is szeretlek, Damon, ha megérdemelsz, ha nem.
- Ennyi?
- Miért, nem elég?
- Dehogyisnem - mosolyodott el Damon, gyengéden magához vonva a lányt, hogy megcsókolhassa. Na igen, ez mindkettejüknek jobban tetszett az eredeti verziónál. Pár perc lassú, mégis szenvedélyes csókcsata után Damon volt az, aki kivált a csókból. - Most pedig ideje hazamenni, nem gondolod? - suttogta Elena fülébe.
- De - értette egyet a lányt, mire Damon szorosan magához ölelte, s ahogy lehunyta szemeit, a szoba körvonalai máris elmosódtak, és a varázslat már repítette is őket kirándulásuk utolsó helyszínére.
Amint újra kinyitották szemeiket, megérkeztek: ott álltak a tóparti ház hálószobájának közepén, továbbra is egymás karjaiban. Eltartott egy kis ideig, míg feleszméltek, hogy a múltidézés végére értek, s immár megérkeztek oda, ahová az elejétől fogva készültek.
- Ez volt életem legkatartikusabb utazása - suttogta Elena Damon nyakának, aki egyenletesen simogatta a lány csupasz hátát. - Viszont ha jól látom, az előző állomáson felejtetted a ruháidat - tette hozzá, amint kibontakozva az ölelésből végigmérte Damont, aki majdnem teljes pompájában, egy szál alsónadrágban állt előtte. Ahogy pillantása saját testére siklott, észrevette, hogy ő sem visel egyebet, mint a gondosan kiválasztott fekete-vörös csipke fehérneműszettet. - Nem gondolod, hogy vissza kéne mennünk érte? Mármint kár azért a drága... - Sosem fejezhette be a mondatát, mert Damon erélyesen elhallgattatta, hogy magához húzta és megcsókolta.
- Az egyetlen hely, ahová mehet, Mrs. Salvatore, az a szépen megvetett ágy pár lépéssel mögöttünk - jelentette ki ellentmondást nem tűrően, majd derekánál fogva megemelte Elenát, hogy az boldogan engedelmeskedve csípője köré tudja fonni lábait. A lány ugyanakkor nem tudta megállni, hogy egy kis, örömteli mosoly ne üljön ki az arcára a megszólítás hallatán, ami egyre csak bizsergést keltett teste minden egyes kis ízében.
- Sosem fogod megunni, hogy így szólíts, ugye? - kérdezte, miközben Damon gyengéden maga alá fektette őt az ágyon.
- Soha - vigyorodott el diadalittasan a férfi, majd közelebb hajolva Elena nyakába fúrta fejét, s apró, nedves csókokat hintett el a testén a kulcscsontjától haladva feljebb. Elena lehunyta szemeit, elégedett, mély sóhajokkal élvezte a kényeztetést, kezeit le-fel csúsztatva Damon hátán, körmeivel halvány karmolásnyomokat hagyva a vámpír bőrfelületén.
- Damon? - szólalt meg hirtelen Elena, arra késztetve ezzel őt, hogy felfüggessze édes kínzását. - Köszönöm. Mindent, amit értem tettél. Ennél szebbet el sem képzelhettem volna.
- Szívesen - érkezett az egyszerű válasz, amelyet a férfi egy gyors csókkal toldott meg. - Neked mindent. - Elena elmosolyodott a felelet hallatán, s mielőtt hagyták volna, hogy szárnyára kapja őket a heves szenvedély, még ennyit suttogott Damon fülébe:
- Szeretlek. - Damon most nem felelt, hanem inkább úgy döntött, szavak helyett tettekkel tesz tanúbizonyságot megkérdőjelezhetetlen érzéseinek nyilvánvaló voltáról.
És amikor kimerülten, a szerelem forróságától égve álomba merültek egymás féltő karjaiban azon az éjjelen, minden kétséget kizáróan életük legtökéletesebb napját tudhatták maguk mögött.


Íme, a bónuszfejezet! Tudom, hogy nem volt benne semmi "nászéjszakás", azt a részt most inkább rábíztam a fantáziátokra. Azért kérlek benneteket, hogy ne felejtsetek el hagyni magatok után egy kis nyomot, pipák és vélemények formájában. Ha szeretnétek mosolyt csalni az arcomra, éljetek a lehetőséggel!
Ha van esetleg bármilyen kérdés, netán tán ötlet egy bizonyos jelenettel kapcsolatban, örömmel meghallgatom. 
A harmadik évad első része menetrend szerint pénteken debütál, és megígérem, nem okozok majd csalódást vele. Addig is, leljétek örömötöket ebben és korábbi írásaimban is. 
Szép hetet kívánok nektek, és örülök, hogy ezúttal is velem tartottatok! :)