Részletek az Összetörve 9. fejezetéből

Ezer bocsánat, hogy még mindig nincs új rész. Mentségemre szóljon, hogy nemrég értem haza Horvátországban, ahol egyetlen betűt sem tudtam írni. Engesztelésül hoztam nektek két rövid részletet a majdnem készen álló kilencedik fejezetből. Tessék:

"- Hé! - kiáltottam fel, azonban tiltakozásom hangjai elfúló nyögéseknek hallatszottak hála a fejemen landolt párnának. - Na, akkor most vedd úgy, hogy ezt elkoboztam - jelentettem ki sértődötten, a mellkasomhoz szorítva az ágynemű darabot. - Búcsúzz el tőle, meg a macitól is - tettem hozzá, kihúzva a takaró alól a mackóját, amit pár perccel korábban csentem el az éjjeliszekrényről.
- Add vissza! - követelte Elena, megpróbálva kivenni a kezemből a plüssállatot, én azonban messzire eltartottam tőle a játékot, közben gonoszul vigyorogva rá.
- Nem, nem, a medvéd mától az én barátom - nyújtottam ki rá fölényesen a nyelvem. Elena erre hunyorítani kezdett, mint aki erősen a bosszúra koncentrál, majd egy váratlan pillanatban egyenesen rám vetette magát és támadásának váratlanságát kihasználva visszaszerezte a mackóját.
- Győzelem! - kiáltott fel diadalittasan, egy óriási, győzedelmes vigyorral az arcán emelve fel az állatot, mint valami trófeát. Egy ideig én is vele nevettem, azonban önfeledtségünk muzsikája csakhamar elhalt, amikor mindketten arra eszméltünk fel, hogy Elena pontosan rajtam fekszik, két kezével az ágyhoz nyomva a vállamat, úgy feszítve a hasamon, mintha az valami trón lenne. Eközben úgy láttam, ő is magához tért, s még a nevetéstől zihálva, egy furcsa riadtsággal a szemében nézett rám, egyetlen pillantásával lángra lobbantva minden érzékszervemet. Olyan vadítóan festett a hasamon ülve, mint egy igazi, belevaló, dögös domina, hogy nem tudtam megállni anélkül, hogy elképzeljem, milyen lehet minden lehetséges módon eggyé válni vele, átengedve neki az irányítást....Fantáziámhoz afféle bónuszként még az is hozzájárult, hogy a világon semmit nem viseltem a boxeremen kívül, ami időközben kezdett olyan szűkké válni, hogy tulajdonképpen már úgy éreztem, nincs is ott valójában. Ha valaki akkor belépett volna, és látja, hogy egy bombázó ücsörög a meztelen felsőtestemen a párnák között, tutira félreértette volna a félreérthetetlent..."


"- Ez az, igen, pont ez az - motyogtam nagyjából negyvenedszerre, rekedten, az idegességtől remegő hangon. Óvatosan húztam végig ujjamat, vigyázóan tapintva végig minden egyes millimétert. Ez volt életem esélye, nem szúrhattam el. - Majdnem bent van.... - ismételgettem feszengve, s a hangom tele volt leplezhetetlen izgalommal. A homlokomon már gyöngyöztek az összpontosítás verejtékcseppjei, és a tenyerem is olyan izzadt volt, mintha egy kemencében égnék. Céloztam, majd behunytam a szemem, és vártam a megfelelő pillanatra. Olyan hosszú ideje vártam már erre a másodpercre, mely eddig csak tétova álmaimban kaphatott szerepet. Most viszont végre valóra válhat, és mindössze egy aprócska mozdulat választ el tőle. Persze, egy már több ezerszer kivitelezett mozdulatról beszélünk, amelyben akkora tapasztalatom van, mint kevés embernek rajtam kívül a világon. Meg kellett tennem...sőt, meg akartam tenni, nagyon is. Utoljára vettem egy mély levegőt, csendben rimánkodva, hogy minden úgy süljön el, ahogy azt már annyiszor elképzeltem. Mi több, ez az egész még tökéletesebb volt, mint bármelyik fantazmagóriám valamelyike. 

Eljött az idő, gondoltam magamban. Szabad kezemmel megszorítottam a matrac szélén, kiegyensúlyozva ezzel a testemet...és aztán szabadjára engedtem. A következő másodperc kínzó lassúsággal telt el, viszont nagyon úgy tűnt, hogy sikerült, meglett, és valóra váltottam a legszebb álmom, amikor is..."

Tovább a részhez >>>