Részletek az Összetörve 5. fejezetéből

Helló, drága olvasók!
Tudom, hogy egy fejezetre számítottatok, de az élet ismét úgy akarta, hogy ne legyek pontos, és hát a technikával nem tudok szembeszállni, így, kárpótlásul hoztam nektek egy részletet a fejezetből, Damon szemszögében. Holnap, de legkésőbb csütörtökön pedig tiétek az egész fejezet. :)


"- Mennyi? - hallottam Elena hangját valahonnan föntről. Basszus, már megint a melleit bámultam. De mit csináljak, ha egy ilyen kivágott pólót vett fel? Az egész az ő hibája volt, természetesen, kvázi késztetett arra, hogy bámuljam azokat a gömbölyű, csodálatos idomokat. Egészen kíváncsivá tett, mennyire passzolnának a tenyerembe.. - Damon? - szakított félbe ismét Elena, ezért kénytelen voltam elszakítani a pillantásomat a mellkasáról, hogy a szemébe nézzek. Persze az egész lány úgy összességében gyönyörű volt, pláne azzal a játékos mosollyal, ami kiült az arcára, látva kissé csalódott, zavart arckifejezésemet.
- Tudod, az arcom idefent van - nézett rám nevetve, mire én azonnal elszégyelltem magam. Ez ultra ciki volt, még nekem is. Na jó, nem mintha korábban nem bámultam volna nők melleit, de rajtakapni..soha! Ezek szerint valami hiba csúszott a tökéletes flört-gépezetembe. Jól jönne már egy kis olaj azokra a fogaskerekekre...
- Igen? Eddig nem vettem észre - feleltem, ajkaimat egy pimasz félmosolyra húzva, ahogy belenéztem a szemeibe. Hiába ismertem már három napja (rengeteg idő, nem igaz?), még akkor is meg tudod lepni, hogy milyen gyönyörű volt, amikor a legkisebb általam mondott poénnál, kétértelmű, perverz célzásnál képes volt elpirulni, zavartan lesütve azokat a nagy, barna szemeit. A megjegyzésemet Elena csak a szemét forgatta, azonban nem bírta elpalástolni az előkívánkozó nevetést, mely végül egy halk, mégis őszinte kuncogás formájában öltött testet. Istenem, imádtam hallani ezt a hangot.
Na most akkor álljunk meg egy percre. Mi az, hogy imádtam?! Már észre sem veszem magam...úgy értem, hogy imádhatok valakin egy nem mellesleg valóban imádnivaló tulajdonságot, amikor még nagyjából három egész napja ismerem? Jó, mindez oké lenne, ha fülig bele lennék zúgva, mint egy hormonjaival nem bíró kamasz, vagy ha esetleg terveim lennének vele. Az utóbbi alatt természetesen egy egész éjjelen át tartó lepedőbajnokságot értek, ahol nyilvánvalóan nem az a résztvevők célja, hogy minél több textíliába csavarva igyekezzenek a lehető legtöbbet aludni - jó is lenne, ha ez lenne a hobbim.
De mi van akkor, ha tényleg...akarok tőle valamit? Oké, szerelmes nem vagyok és nem is leszek, nálam az tabu. A szerelem egy baromság, egy görbe tükör, melyben mindent és mindenkit másképp látunk, beleértve magunkat is; egy olyan meghasonlás, amelyben nincs igazság, józanság, realizmus, csak csalóka, képmutató, elvakító hazugság, mely átveszi az irányítást az agyunk és a testük fölött és a játékszereivé tesz bennünket, akiket, ha kedve van, levesz a polcról és jól tart, de ha valami nem tetszik neki, akkor csak simán a falhoz vág, esetleg még ránk is tapos egy-egy toporzékolással egybekötött hisztiroham alkalmával. És, ha megun téged, akkor egyszerűen eldob magától, te pedig hirtelen olyan egyedül találod magad, mint az első hóvirágok februárban, árván, magányosan, mindössze egy emlékkel a szívedben, hogy a szerelem néha lehet boldog is.
Na és éppen ez az, amiért megfogadtam, hogy soha nem leszek többé szerelmes. Ehhez képest nagyon is izzadt a tenyerem, akárhányszor csak Elenára nézek. Olyan volt, mintha több ezer tábla robbanós cukorkás csoki fejtené ki hatását a gyomromban."