Korhatár: 16
Megjegyzés: Ez a fejezet több szálon fut, így nemcsak Damon és Elena, hanem több más szereplő jelenetei is szerepelnek a részben, az eddigiektől eltérően.
VIII. fejezet - Testcsere
Elena szokás szerint Damon karjaiban ébredt; a fiú már egy ideje fent volt, és a lány haját simogatta. Eszébe jutottak Caroline szavai, miszerint a köztük lévő kötelék elképesztően szoros és különleges. Úgy vélekedett, hogy szerelmüket még erősebbé teszi, hogy Elena az ő vérével a szervezetében halt meg. Ahogyan az is igaz, hogy egy lány miatt sosem lett volna képes ennyire megváltozni, szembe menni saját magával, ezt csak és kizárólag Elenáért tette meg. Persze Katherine-t is szerette, 145 éven keresztül, azonban utólag visszagondolva az semmi se volt ahhoz képest, amit Elena iránt táplált. Rengeteg nővel volt dolga, sőt, a nagy részükkel "közelebbi kapcsoltba" is került, de csak egy valaki volt, akit igazán, mindennél jobban szeretett, és ez a lány most már az övé.
Erre a gondolatra Elena megmozdult a karjaiban, lassan ébredezni kezdett, mire Damon automatikusan közelebb húzta magához.
- Helló - üdvözölte a lányt, aki kinyitotta a szemét, és bágyadtan mosolyogni kezdett.
- Szia - köszönt ő is, majd megcsókolták egymást. Amikor kimásztak az ágyból, Elena észrevette, hogy még mindig Damon tegnapi, fekete ingét viseli, amit a fiú a temetésre vett fel.
- Jaj, sajnálom, hogy összegyűrtem! - mondta a megviselt ruhadarabra mutatva, mire a srác csak legyintett.
- Hagyd csak, majd kivasalom- közölte.
- Kivasalod? Szoktál vasalni?
- Ha nagyon muszáj... - bólintott Damon vigyorogva. Elena felszedte az előző napi ruháit a földről, és gyorsan magára kapta őket.
- Haza kéne mennem.
- Rendben, akkor fél tízre érted megyek - válaszolta Damon.
- Szóval eljössz?
- Naná! Ugye nem baj?
- Dehogy baj, sőt, nagyon is örülök neki - felelte Elena. Búcsúzóul megcsókolta Damont, majd hazasietett.
***
Stefan lent ült a nappaliban és olvasott. Hallotta, hogy Elena távozott az ablakon keresztül, így számított rá, hogy Damon hamarosan megjelenik. Nem kellett sokat várnia.
- Reggelt - köszönt Damon, miközben felkapott egy poharat, és vért öntött bele egy tasakból. Stefan letette a könyvet.
- Beszélnünk kell - mondta, a szokott komoly arckifejezésével. A bátyja arcán enyhe meglepetés suhant át, de nem tétovázott, hanem ledobta magát az egyik fotelba.
- Szóval? - érdeklődött.
- Szóval... azt szerettem volna mondani, hogy gondolkodtam.
- Na igen, az nem árt néha - szúrta közbe Damon, mire Stefan megajándékozta egy lesújtó pillantással.
- Rájöttem arra, hogy rengeteg mindenben igazad volt. Én szúrtam el mindent, és ezzel tisztában is vagyok - Damon valami olyasmit motyogott magában, hogy: "Két lábon járó depresszió...". - Azonban ahogy telt az idő, azt éreztem, hogy örülök nektek. Örülök annak, hogy boldognak látom őt, meg... - Stefan tartott egy kis szünetet. - meg annak, hogy te is boldog vagy. - Damon furcsán méregette az öccsét, miközben arcán megjelent jellegzetes félmosolya.
- Meredith Fell, ugye? - kérdezte teljesen váratlanul. Stefan szeme elkerekedett, egy pillanatig köpni-nyelni nem tudott, mert a bátyja tökéletesen beletrafált.
- Igen - vallotta be elpirulva. - De honnan tudod?
- Nem vagyok vak, öcsi. Láttam, hogy valami köztetek, nemcsak olyan "összeköt a fájdalom" kapocs - ennél a mondatnál Damon roppant szellemesen utánozta Stefan arckifejezését. - Az utóbbi időben gyakran megfordult itt, plusz együtt szerveztétek azt a temetést... elég nyilvánvaló volt, mindössze arra vártam, hogy történjen valami köztetek - a mondat utolsó része egyértelműen célzás volt, hogy Damon kíváncsi a részletekre.
- Hát...én - dadogta Stefan. - Megcsókoltam - ezt hallva Damon elégedetten kortyolt egyet a poharából.
- Pontosan erre számítottam - közölte egyszerűen. - Illik hozzád, és látszik rajta, hogy tetszel neki.
- Valóban?
- Ja.
- És szerinted neki mi lenne erről a véleménye? - tudakolta Stefan.
- Elena? Tutira azt szeretné, hogy boldog legyél - felelte Damon. - Ha pedig vele az lehetsz, akkor meg mire vársz? Szerezd meg, vesd be a szexi trükkjeidet! - vigyorgott Damon. Stefan kihallotta hangjából a Damonre jellemző finom gúnyt, de igyekezett nem törődni vele.
- Tehát... mozduljak rá? - Stefan idegenkedett néhány olyan kifejezéstől, amit testvére viszont előszeretettel használt.
- Pontosan! Nem is vagy te olyan reménytelen, mint hittem! Csak add magad, és rögtön a karjaidba fog omolni, nekem elhiheted - mondta Damon, majd kiitta a pohár tartalmát és felpattant. - Egyéb óhaj, sóhaj?-
- Ennyi, menj csak - válaszolta Stef, mire Damon kacsintott és hozzátette:
- Aztán hajrá, öcsi - fejezte be a gondolatmenetet, és kilépett a kapun. Stefan mérlegelte bátyja szavait. Elhatározásra jutott: felkapta bőrdzsekijét, kocsiba pattant, és néhány perc múlva még Meredith ajtaja előtt állt.
***
Elena és Damon kéz a kézben haladt a boszorkányház irányába. Borult, ködös idő volt, a nap csak ritkán jelent meg az égen, így mindketten jobban felöltöztek, mint szoktak.
- Szerinted miért kell a vérem Bonnie-nak? Elvégre egy vámpír hasonmással nem megy semmire - tűnődött Elena.
- Nem tudom, a hókuszpókuszokhoz egyedül ő ért - felelte Damon, miközben beléptek a házba, és lementek az alsó emeletre, ahol Bonnie már várta őket, Caroline, és vélhetően a Tyler testében lévő Klaus társaságában, akit azonban nem láttak sehol. A helyiséget vagy százötven darab, különböző méretű gyertya világította meg.
- Sziasztok - köszönt Bonnie, mire Damon nem állta meg megjegyzés nélkül.
- Roppant romantikus lett, Bonnie! Ágyakat is hoztál? - kérdezte kaján vigyorral. A boszorkány elengedte a füle mellett a megjegyzést és Elenához fordult.
- Köszönöm, hogy eljöttél! Akkor kezdhetjük is - mondta, amikor egyszer csak előlépett Tyler.
- Elena, drágaságom, régen találkoztunk - köszönt látszólag kedves hangon. A lány megborzongott, ahogy felismerte Klaus stílusát. Nem felelt, a hibrid viszont folytatta.
- Sajnálattal hallom, hogy már nem veszem többé hasznodat - sajnálkozott Klaus. - De mivel nem önszántadból tetted ezt, megkíméllek attól, hogy lemészárolom a családodat, szívem.
- Hát azt ajánlom is! - vágta rá Damon, miközben védelmezően Elena elé állt. Klaus kihívóan mosolygott rá, de Caroline közbelépett.
- Hagyjátok már abba! - sóhajtotta és Bonnie-ra pillantott.
- Kezdjük! - utasította őket Bonnie, és egy gyertyákkal elkerített körre mutatott. - Térdelj le..., Klaus! - A hibrid engedelmeskedett, Bonnie pedig magához hívta Elenát. Elővett egy kést, megvágta vele a lány ujját, majd egy üvegcsépbe csepegtette a kiserkenő vért, amit ezután átnyújtott Klausnak.
- Idd meg, amikor szólok - közölte ellentmondást nem tűrően, és hozzáfogott a varázslathoz. Elena görcsösen szorongatta Damon kezét, amikor hirtelen az összes gyertya hevesebben kezdett égni. Bonnie behunyt szemmel mormolta a latin szavakat, majd reszelős hangon így szólt:
- Idd! - Ezzel Klaus a szájához emelte az üveget, és kiitta annak tartalmát. A boszorkány még motyogott valamit, azonban a következő pillanatban a hibrid a földre rogyott.
- Kész - jelentette Bonnie. Caroline rögtön Tyler élettelen teste mellett termett, és magához ölelte azt, miközben Bonnie kinyitott egy ládát, ami eddig a sarokban állt. Damon és Elena is odament. A ládában Klaus teste feküdt, egyetlen karcolás nélkül, holott Damon a saját szemével látta, ahogy a test lángokban állt.
Hirtelen Klaus szeme felpattant, és felült.
- Ó, igen, ezt már sokkal jobban szeretem! - mondta mosolyogva, amint kiszállt fekhelyéről. - Komoly bűntettet hajtottál végre a természet ellen, ugye tudod? - vetette oda Bonnie-nak.
- Egy szimpla köszönöm is megtenné - viszonozta a boszorkány.
- Milyen bűntettet? - kérdezte Elena zavartan, mire Klaus válaszolt.
- Hát először is, ezzel a testcserével sem szerzett pluszpontot, de nyilván azt is tudjátok, hogy a teljes vérvonalat elpusztíthatatlanná tette a te véreddel.
- Micsoda? - Damon értetlenül nézett Bonnie-ra.
- Nem teljesen így van - magyarázta Bonnie. - A vérvonal minden egyes tagját, csak azzal a fegyverrel lehet megölni, mint Klaust, tehát azzal az egy fehér tölgy karóval, amit Esther készített Alaric számára. De ez csak formalitás: tettem róla, hogy lényegében az is teljesen használhatatlan legyen, mivel csak ember használhatja - Damon és Elena tátott szájjal hallgatták.
- Szóval lényegében sehogyan se lehet megölni minket?
- Így van - válaszolta Klaus, miközben leporolta ruháját.
- Nem érted tettem - szólt Bonnie hűvösen. - Azonban ahhoz, hogy megmentsem a barátaimat és az anyámat, nem hagyhattalak ki téged.
- Hát ez megtisztelő - felelte gúnyosan a hibrid, és az ajtó felé indult, de mielőtt elment, vetett még egy undorodó pillantást Caroline-ra, majd eltűnt.
Néhány pillanattal később Tyler is magához tért. Amint a fiú szeme felpattant, Caroline zokogva magához ölelte.
- Tyler, Tyler, Tyler! Ó, Tyler... - sírta. A fiatal hibrid zavartan pillantott hol Bonnie-ra, hol Elenára, hol Damon-re, majd vissza Caroline-ra.
- Care... nyugi, eltöröd a nyakam - nyögte. Caroline elengedte, és könnyáztatta arccal meredt a fiúra. Elena, Damon és Bonnie összenéztek, elköszöntek tőlük, és magára hagyták őket. Tudták, hogy szükségük lesz egy kis időre, a történtek feldolgozásához.
***
Nem sokkal korábban Stefan becsengetett Meredith lakásának ajtaján. Kicsit várnia kellett, amíg a lány ajtót nyitott.
- Szia Stefan! Nem számítottam rád - köszöntötte egy kissé zavartan, de mosolyogva Meredith, mire Stefan bólintott.
- Hát, először nem is terveztem, hogy meglátogatlak..., azonban mindenképpen szerettelek volna látni. Ugye nem zavarlak?
- Nem, persze, hogy nem, ma úgysem dolgozom. De ne ácsorogj oda kint! - mondta az orvos, és egy kézmozdulattal jelezte, hogy jöjjön be. Stefan, ahogy elindult, megakadt a küszöbnél.
- Öhm... nem tudok bemenni.
- Jaj, nem hívtalak be! - csapott a homlokára Meredith. - Gyere be - A fal eltűnt, Stefan pedig belépett, és követte a lányt, aki a konyhába vezette.
- Kávét? Esetleg valami ártalmasabbat? - kérdezte, miután lepakolt az asztalról egy nagy kupac kórházi aktát.
- Egy kávé jól esne - felelte Stefan, mire Meredith elővett két bögrét, amelyeket megtöltött a sötétbarna itallal. Csendben iszogattak, kerülve egymás pillantását: Stefan a kávéját tanulmányozta, míg Meredith kitartóan fixírozott egy pontot a padlón. Hosszú perceikig ültek hallgatásba burkolózva, de amikor a csend már kezdett már-már nyomasztóvá válni, Stefan végül megszólalt.
- Beszélnünk kell - bökte ki végül. Meredith barna szeme egyetértően felcsillant, és bólintott. - De ne itt - folytatta a fiú. - Inkább járjunk egyet.
Ebben maradtak, és amint kiléptek a épületből, egyenest az erdő felé vették az irányt, ki a városból. Amikor már egészen eltávolodtak a háztól, az emberektől, Stefan belekezdett a monológjába.
- Gondolom tudod, miről szerettem volna beszélni veled.
- Tudom.
- Nézd, én tisztában vagyok vele, hogy mindkettőnknél véget ért valami... és, hogy sok mindent kell kihevernünk... Azonban az, ami tegnap történt... - Stefan láthatóan kereste a szavakat. - Azt akarom, hogy tudd: én nem bántam meg.
- Én sem - válaszolta Meredith némi habozás után.
- Viszont száz százalékosan megértem, hogyha... te úgy gondolod, hogy ennek ne legyen folytatása - mondta a srác, felemelve a fejét. Meredith nem felelt, a földet fürkészte, miközben mellén összefont karokkal az alsó ajkát szívogatta. Egy perc kínos hallgatás után Stefan megértette: annak, ami történt, nem lesz folytatása. Így viszont úgy érezte, nincs maradása.
- Hát akkor, viszlát Meredith! - szólt végül, majd lassan elindult kifelé az erdőből. Meredith még mindig ugyanúgy állt, de könnyek kezdtek gyűlni a szemében, ahogy saját magával küzdött. Azt mondogatta magában: "Ne hagyd elmenni.. ne hagyd!" Nem találta a hangját, csak nézte, ahogy Stefan távolodik. Képtelen lett volna ezt elviselni. Döntött.
- Stefan! Stefan, várj! - kiáltott utána. A vámpír azonnal megfordult, és mellette termett; zöld szemeiben újra megcsillant a remény. Megfogta a lány kezeit, s mélyen a szemébe nézett.
- Stefan...én - kezdte Meredith akadozva. - Te vámpír vagy.. én meg ember... mégis... Én szeretném.. Nem. Én NAGYON szeretném, ha ennek lenne folytatása! - Stefan óriási örömet érzett szívében a felelet hallatán, majd közelebb hajolt Meredithhez, és gyengéden megcsókolta.
***
Tylernek sokáig kellett várnia, amíg Caroline össze tudta szedni magát. Most már csak halkan hüppögött, elhasználva körülbelül az ötvenedik zsebkendőt.
- Na, akkor most meséld el, mi történt! - kérte Tyler.
- Mire emlékszel?
- Szinte semmire... úgy rémlik, mintha a pincében lettem volna, amikor minden elsötétült... Lehetséges ez? - Caroline szipogva bólintott. - És azután mi történt? Mennyi idő telt el azóta?
- Két hét - válaszolta Care.
- Jézusom! Mondj el mindent! - Tyler jó erősen megnyomta a mondat utolsó szavát, mire Caroline megtörölte szemeit, azon törve a fejét, hogy hogyan mesélje el a történteket.
- Klaus megszállta a testedet - kezdte bizonytalanul, majd valóban elmondott mindent: Elena és Alaric halálát, Bonnie döntését, és mindent, ami az elmúlt tizennégy napban történt, egészen addig, hogy Bonnie visszavarázsolta Klaust a saját testébe, egyúttal megmentve a teljes vérvonalat. Tyler mindvégig feszülten figyelt, arcán csak néha suhant át undor, sajnálat vagy fájdalom. Egy teljes órába telt, hogy a lány befejezze a "mesét".
- Tehát tulajdonképpen elpusztíthatatlanok vagyunk? - tudakolta kisvártatva. Caroline bólintott. - És mi lett a tanács tagjaival?
- Stefan és én lerendeztük. Liz és Carol segítségével megigéztük az összeset, így nemcsak elfelejtették a történteket, hanem biztosak is benne, hogy se vámpírok, se vérfarkasok, se hibridek nem léteznek.
- Anyámmal mi van?
- Bonnie mindent elmondott neki, azt is, hogy ma visszakapod a tested. Kicsit kikészült, de egész jól kezelte... de ez most mindegy! Az a fő, hogy itt vagy... Annyira hiányoztál! - fakadt ki Caroline, majd magához húzta a fiút, és szenvedélyesen megcsókolta. Nagyon várta már ezt a pillanatot, azonban fordulta a lelkiismeret, hogy van valami, amit nem mondott el. Így eltolta magától az ifjú hibridet, és mélyen a szemébe nézve szólalt meg.
- Sajnos van még valami, amit nem mondtam el - lassan formálta a szavakat, tartva a fiú reakciójától. Tyler összevonta a szemöldökét, rosszat sejtve.
- Mi történt?
- Hát... én...tettem valami...nagyon rosszat - dadogta Care, miközben újra rátört a sírás.
- Mit tettél?
- Engedd, hogy elmagyarázzam!
- Jó, csak mondd már el! - kérte Tyler.
- Rendben... Tudod, én azt hittem, hogy meghaltál. Láttam, ahogy haldokolsz, és amikor visszajöttem, akkor pedig azt láttam, hogy élsz! Annyira, de annyira boldog voltam... hiszen halottnak hittelek...és nem tudtam, hogy Klaus az... szóval... - képtelen volt befejezni.
- Mit tettél, Caroline? - ismételte Tyler, miközben két keze közé fogta a lány arcát. - Mondd el.
- Lefeküdtem veled... vagyis Klausszal.... de nem tudtam, hogy nem te vagy, ugye megérted? - bökte ki végül, azonban nem állta meg sírás nélkül. Kezébe temette az arcát, és szívszaggatóan zokogni kezdett. Tyler sóhajtott, idegesen dörzsölgette először az orrnyergét, majd a homlokát, így próbálva megnyugtatni magát. Dühös volt, elképesztően dühös, de nem Caroline-ra; csakis Klausra. Mindent elsöprő, felemésztő dühöt érzett teremtője iránt, aki már annyi mindent elkövetett ellenük, aki annyiszor próbálta meg szétzúzni a kapcsolatukat, és most meg kihasználta őt, az embert (vagyis vámpírt), akit a legjobban szeret a világon. Legszívesebben széttépte volna Klaust, de azt nem tehette. Mérgét csak egy dolog tudta csillapítani: a szerelem, amit Caroline iránt érzett, és ez segített neki. Tudta, hogy a lány ártatlan, meg hogy mennyi mindenen kellett keresztülmennie miatta. Magához ölelte őt, és csitítgatni kezdte.
- Nincsen semmi baj.. Ne sírj! - mondogatta halkan. Caroline reménykedve nézett rá
- Megbocsátasz? - kérdezte remegő hangon.
- Nem bocsátok meg - közölte Tyler egyszerűen, de folytatta, mielőtt a lány újra rákezdett volna a sírásra. - Nincs miért megbocsátanom, mivel nem is haragszom. Rád nem - jelentette ki nyomatékosan. - Viszont Klausra igen. ugyanis amióta ismer, azóta próbál nekem keresztbe tenni. De nagyon szeretlek, Caroline Forbes, és ezen, akárhogy is próbálkozik, nem tud változtatni!
- Én is szeretlek, Tyler! - mondta Caroline, és megcsókolták egymást, sokkal nagyobb hévvel, mint az előbb. Borzasztóan várta már ezt a pillanatot.
- Az elmúlt két hét kész örökkévalóságnak tetszett - gondolta Care, miközben kigombolta Tyler ingét.
***
- Miért nincs itt egy valamirevaló whisky? - duzzogott Damon, miközben feltúrta Elenáék konyháját.
- Jó lesz a narancslé is - mondta Bonnie, ujjaival az ebédlőasztalon dobolva.
- Tehát, milyen abrakadabráról van szó? - kérdezte a fiú, miközben teletöltött három poharat gyümölcslével.
- Ez lényegében egy speciális varázslat volt - magyarázta a boszorkány. - Tudomásom szerint még ehhez hasonlót sem végzett el senki korábban.
- És biztos vagy benne, hogy működni fog? - vette át a szót Elena.
- Teljes mértékben.
- Akkor mondj el még valamit: hogyan használtad fel a véremet?
- Nos ez egy kicsit bonyolult. Rengeteg mindennek kellett stimmelnie ahhoz, hogy az ige kivitelezhető legyen, de mivel te vagy a vérvonal feltehetően utolsó tagja, és Tatia Petrovának, aki által létre jött a vérvonal, a leszármazottja, és egyben hasonmása is vagy, így meg tudtam csinálni a varázslatot. A hangsúly egyébként a kereten van: az első és az utolsó, ez hát a magyarázat - Damon és Elena önkéntelenül is összenézett, mert ugyanarra gondoltak.
- És ez jelent bármiféle veszélyt Elenára nézve? - kérdezte óvatosan Damon, gyorsan megragadva Elena kezét.
- Semmilyent, különben nem mondtam volna el az igét - biztosította őket Bonnie, mire Damon arcán láthatóan megkönnyebbülés futott át. Ekkor megszólalt Bonnie telefonja.
- Ne haragudjatok, mennem kell. Megígértem Jeremynek, hogy találkozunk a Grillben - pattant fel a boszorkány. - Még találkozunk! - Azzal kisietett az ajtón.
- Egyedül maradtunk - állapított meg Damon roppant szemfülesen.
- Jó megállapítás! Főzünk valamit? Mindjárt éhen halok... - mondta Elena, miközben megcsapolta a hűtő vérkészletét.
- Rendben! Mihez lenne kedved? - kérdezte a srác, hátulról átölelve a Elenát.
- Mit szólnál mondjuk paradicsomos pennéhez?
- Tökéletes... akárcsak te! - bókolt Damon, és elővette a tésztát.
***
Stefan és Meredith még jó hosszú ideig álldogált az erdőben, egymással szemben. Nem tudták, ilyenkor mit szokás mondani, bár a bennük kavargó érzéseket nehéz lett volna szavakba önteni.
- Öhm, hát... ennek örülök - szólalt meg végre Stefan, még Meredith előbbi kijelentésére válaszolva.
- Én is - felelte Meredith zavartan.
- Tudod mit? Menjünk el a Grillbe! Biztosan éhes lehetsz - vetette fel Stefan.
- Az nagyon jó lenne. - Tehát elindultak a Grill felé, ami egy olyan negyvenöt perc járásra volt. Kezdetben szótlanul ballagtak, azonban Meredith viszonylag hamar megtörte a csendet.
- Mesélj magadról! - kérte. - Szinte semmit se tudok rólad - Stefan elmosolyodott.
- 1847-ben születtem Mystic Fallsban.
- Te jó ég, nagyon jól tartod magad! Jó pár évtizedet le is tagadhatsz - jegyezte meg Meredith nevetve.
- Ezt sokan mondták már!
- Mikor változtál át?
- 1864-ben. Biztos hallottad a Petrova hasonmások sztoriját.
- Igen - válaszolta az orvos. - Azt tudom, hogy Elenán kívül még eddig egy hasonmás volt, Katherine, de ő még a XV. században született.
- Pontosan. Ő változtatott át engem és a bátyámat is - folytatta Stefan és elmesélte az életét, nagy vonalakban. Mire beléptek a Grillbe, pont be is fejezte a történetet.
- Most viszont te jössz! - mondta Stefan, miután megrendelte az ételeket.
- Az én életem korántsem ennyire izgalmas - szólt Meredith habozva. - Huszonhat éves vagyok, Atlantában születtem, de itt éltem egész életemben, elvégre Fell vagyok. A gimnázium óta orvosnak készültem, így miután befejeztem az egyetemet, a kórházban vállaltam munkát. Lényegében ennyi.
- Miért akartál orvos lenni?
- Nagyon szerettem volna életeket menteni, és ez is közrejátszott abban, hogy sokszor "csaltam" a munkám során. Gyűlölöm, ha egy betegem meghal - magyarázta Meredith, arra utalva, hogy vámpírvérrel gyógyította meg a súlyos betegeket.
- Még emberként én is orvosnak készültem, de ez így már nem lehetséges - Stefan hangjába némi szomorúság vegyült, amit azzal próbált palástolni, hogy gyorsan a szájába tömött egy rakat sült krumplit.
- Áh, ez meleg! - nyögte, és magába döntött egy fél üveg jeges teát.
Meredith, miután a Salvatore - háznál elbúcsúzott Stefantól, találkozott Damonnel, így minden pontosan úgy alakult, ahogy eltervezte. Gyorsan Elenáék háza felé vette az irányt, arra számítva, hogy a lányt egyedül találja. Nem tévedett: amikor becsöngetett, Elena nyitott ajtót.
- Szia Meredith! - köszöntötte az orvost, arcán enyhe meglepődéssel.
- Helló, Elena! Ne haragudj, hogy zavarlak, azonban beszélni szeretnélek veled.
- Nem zavarsz, gyere csak be! - Elena kedvesen beinvitálta Meredith-t, és a nappaliba vezette.
- Hozhatok valamit? - kérdezte.
- Nem, köszönöm, csak a véleményedre vagyok kíváncsi valamivel kapcsolatban - Elena, megérezve az ügy komolyságát, kényelembe helyezte magát a fotelban.
- Stefanról van szó - kezdte Meredith, figyelmesen fürkészve Elena finom arcvonásait. - Gondolom, tudod, hogy az utóbbi időben... hogy is mondjam...közelebb kerültünk egymáshoz. - Elena rezzenéstelen arccal bólintott. - Úgy érezte,, hogy szüksége van egy támaszra, hiszen annyira maga alatt volt amiatt, ami veled történt. Mondanom sem kell, hogy magát okolta a történtek miatt. Szóval viszonylag sok időt töltöttünk együtt és egyre inkább úgy éreztük, hogy több van köztünk, mint barátság. Ez az indok, amiért most itt ülök - fejezte be Meredith.
- Értem - reagált Elena, és az orvos meglepetésére elmosolyodott. - Számítottam erre. Nehogy azt gondold, hogy én ennek nem örülök! Sőt, pont, hogy boldog vagyok Stefan boldogsága miatt. Összeilletek, ezt már a temetésen is megállapítottam. Nem vagyok féltékeny, és nem is leszek, annak ellenére, hogy hosszú ideig jártam Stefannal, de most már csak barátok vagyunk. Az én szívem Damoné, és ez nem fog megváltozni - folytatta Elena, és arcára széles vigyor ült ki, ahogy kimondta Damon nevét. - Stefan egy valódi kincs, nagyon kedves, figyelmes és odaadó - Meredith láthatóan megkönnyebbült, hogy ezt hallotta.
- Köszönöm...de szerinted összejöhet? - kérdezte, mire Elena bólintott.
- Ha Stefan szeret valakit, azt komolyan gondolja - felelte Elena. - Biztos nem kérsz semmit?
- Talán mégis örülnék egy kávénak - kérte végül Meredith.
Az orvos még sokáig maradt, és jót beszélgettek Elenával. Estefelé Damon és Jeremy is megérkezett, így Meredith elbúcsúzott, megköszönve Elena segítségét.
- Na, végre kettesben lehetünk - jegyezte meg Damon, miután becsukta Elena szobájának ajtaját, és lehuppant a lány mellé, aki az ágyon feküdt.
- Nem sajátíthatsz ki teljesen! - közölte Elena nevetve.
- Ó, dehogyisnem! - viszonozta Damon vigyorogva, majd megcsókolta. Hosszú percek teltek el, mire elengedték egymást. - Szóval, miről beszéltetek Meredithszel? - érdeklődött a fiú, magához ölelve Elenát.
- Semmi különösről, mindössze megkérdezte, hogy lecsaphat -e rád.
- Valóban? És mit válaszoltál?
- Azt, hogy tudhatná, hogy milyen önző vagyok, és hogy nem adlak senkinek. Baj?
- Dehogy, sőt, örülök, hogy meg vagy velem elégedve - nevetett Damon, Elena haját simogatva, majd lehajolt, hogy újra megcsókolhassa. - Nem gondolod, hogy túl sok rajtad a ruha? - tudakolta, és választ sem várva lehúzta a lány pólóját, aki kuncogva lefejtette a srác ingét, szabaddá téve ezzel kidolgozott felsőtestét. Mielőtt ajkaik újra találkoztak volna, Damon az ajtóhoz suhant, bezárta azt, majd ismét ledobta magát az ágyra, és hagyta, hogy Elena a többi ruhájától is megszabadítsa.
- Várj csak! - tolta el magától hirtelen Damon Elenát. - Meg sem kérdeztem, hogy itt aludhatok -e.
- Nem vagyok elég egyértelmű? - viszonozta a lány, szempilláit rebegtetve, mire Damon mosolyogva magához húzta, hogy újra egymáséi lehessenek.
A következő rész tartalmából...
Az iskola első napján Elena rádöbben, hogy nehezen bírja Damon nélkül, ezért Caroline és Bonnie pizsamapartit szervez, ahová Damont nem hozhatja. Azonban a buli egy nem várt esemény miatt nem úgy végződik, ahogy azt eltervezték.
9. rész >>
