1x09 Csajbuli

Szemszög: Külső
Korhatár: 12

IX. fejezet - Csajbuli

- Mi a franc?! - kiabálta Damon félálomban, miután az éjjeliszekrényen álló digitális ébresztőóra ellentmondást nem tűrő hangon csipogni kezdett. Elena is felébredt, kimászott a fiú karjai közül és leállította az órát.
- Megmagyaráznád ezt? - fakadt ki Damon, miközben visszazuhant a párnára. - Hajnali fél hat van!
- Felhúztam az órát, ugyanis ma kezdődik suli - vont vállat Elena.
- Nem emlékszem, hogy ezt említetted volna - duzzogott Damon, a szemeit dörzsölgetve.
- Ne haragudj, hogy nem szóltam, de ha rajtad múlna, ki se kelnénk az ágyból - jegyezte meg a lány mosolyogva.
- Hé, ez nem igaz! De még ha így is lenne, miért ilyen korán?
- Azért, hogy még legyen időnk erre - vigyorgott Elena és behúzta Damont a takaró alá. Legalább egy fél óra eltelt, mire Damon nehezen feltápászkodott.
- Na jól van, most az egyszer megbocsátok - mondta nevetve és egy puszit nyomott Elena homlokára. - Csinálok reggelit - közölte, majd miután felöltözött, lesuhant a konyhába, Elena pedig bevonult a fürdőszobába. Furcsa volt belegondolnia, hogy elérkeztek a gimnázium utolsó félévéhez és ez eléggé vegyes érzelmeket váltott ki belőle. Mennyi minden telt el azóta, hogy elsős volt! Maga sem gondolta volna, hogy egyszer sajnálja majd, hogy vége lesz.
Gyorsan megmosakodott, felöltözött és aztán lement a konyhába.
- Jó reggelt! - köszönt Jeremynek, aki éppen zabpelyhet szórt a tányérjába.
- Szia - felelte, de rajta is játszott, hogy megviselte a korai kelés, viszont Elena legnagyobb örömére láthatóan egyáltalán nem zavarta Damon jelenléte. Amíg ők csendben reggeliztek, Damon egy termoszba öntött néhány tasak vért. Jeremy hamarosan elment, míg Elena készülődött még egy kicsit.
- Ugye tudod, hogy nem muszáj elmenned! - Damon bevetette a legszexibb mosolyát, miközben átnyújtotta a lánynak a termoszt.
- Ne kísérts, úgysem maradok itt! Meg kell próbálnom visszarázódni a normális hétköznapokba.
- Miért? Amit eddig csináltunk, az nem normális? Hm? - duruzsolta Damon Elena fülébe, miközben hátulról átölelte. Azonban Elena hajthatatlan volt. - Jó, akkor legalább hadd kísérjelek el! - kérte Damon bociszemekkel. Elena nevetve felsóhajtott.
- Persze, menjünk.
Hamar odaértek az iskolához. Bonnie és Caroline már a kapuban várták őket, enyhén meglepődve azon, hogy Elena Damont is hozta.
- Helló, lányok! - köszönt Damon, majd Elenához fordult. - Még meggondolhatod magad...
- De nem fogom - közölte Elena. Erre Damon magához húzta, és hosszan, szenvedélyesen megcsókolta. Care és Bonnie tapintatosan elfordult, azonban mindenki, aki a közelükben tartózkodott, tátott szájjal bámult.
- Még találkozunk - búcsúzott Damon mosolyogva, miután megszakították a csókot. Elena hosszasan bámulta a távolodó vámpírt, csak Caroline köhögése térítette magához.
- Khmm.. Elena.. mi is itt vagyunk! - Elena gyorsan megfordult és körülnézett. Az iskola nagy része még mindig őket bámulta.
- Hát ez... kissé erotikus volt - jegyezte meg Bonnie halkan.
- Erotikus?
- Enyhén szólva - folytatta Caroline. - Szerintem kábé mindenki azt hitte, hogy itt és most egymásnak estek.
- Valóban? Nekem fel sem tűnt - válaszolta Elena könnyedén, megvonva a vállát. - Vagy ők még sosem láttak senkit se... smárolni?
- Ez ugye egy költői kérdés volt? - kérdezte Bonnie. Elena nem válaszolt, csak csöndesen nevetgélt.
A végzősök beözönlöttek a matekterembe és nem sokkal később a tanár is megjelent, aki azonnal belekezdett a mondandójába, amire Elena egyáltalán nem figyelt. Az ablak mellett ült, jobbján Bonnie-val, aki szorgalmasan jegyzetelt, Elena viszont csak bámult ki az ablakon. Később azon kapta magát, hogy különböző méretű és színű szívecskéket rajzol a füzete szélére, díszes D betűk kíséretében.
- Miss Gilbert? - hallotta meg ekkor a tanár rekedtes hangját, őt szólítva. Természetesen fogalma sem volt arról, miről kérdezték, így persze a választ sem tudta. Azonban a fejében egyszer csak megszólalt egy ismerős, kellemes hang.
- 17, 658 - szólt a hang, mire Elena hangosan elismételte.
- 17, 658 - mondta, és a tanárra nézett, aki bólintott, majd folytatta a tanítást. Elena a hang tulajdonosát kereste a tekintetével, hamar meg is találta: Damon ott ült egy fa ágán, ami egész közel állt az épülethez. Már régóta figyelte Elenát, és amikor tekintetük találkozott, rámosolygott.
- Köszönöm - gondolta Elena.
- Szívesen. Láttam, hogy unatkozol.
- Mit keresel itt? - kérdezte a lány.
- Én is unatkoztam - felelte Damon. - És meg akartam bizonyosodni arról, hogy nem vagy veszélyes.
- De így elvonod a figyelmemet!
- Ha jól látom, már azelőtt D betűket rajzoltál a füzetedbe, mielőtt észrevettél volna.
- És? - tudakolta Elena elpirulva.
- Semmi.. csak megjegyeztem - válaszolta Damon gondolatban. - El is mehetek, ha akarod.
- Ne! Marad itt, kérlek - kérte Elena és Damon ott maradt. Egész nap beszélgettek, anélkül, hogy megszólaltak volna. Bonnie és Caroline először nem tudtak választ találni barátnőjük furcsa viselkedésére, így azzal magyarázták, hogy a lány kissé becsavarodott az érzelmeitől. Caroline azonban nemsokára rájött  dologra és ezt szóvá is tette az utolsó szünetben.
- Mit keres itt Damon? - kérdezte Elenát.
- Micsoda? - adta Elena az ártatlant.
- Elena, ne csináld! Érzem az elméjét! Szóval?
- Öhm... hát csak erre járt... - viszonozta Elena zavartan. Bonnie és Care összenézett.
- Ez azért extrém - szólalt meg a boszorkány. - Képtelenek vagytok elszakadni egymástól?
- Nem! - csattant fel Elena, bár jól tudta, hogy ez nem igaz. - Vagyis...igen...De még olyan kevés időt töltöttünk külön!
- Tudod, mit? - kezdte Caroline nagy lelkesedéssel. - Tartsunk ma egy csajos bulit, csak mi hárman, mint régen!
- Jó ötlet! - felelte Bonnie.
- Caroline, én nem is tudom... - próbálkozott Elena, de a szőke vámpír belefojtotta a szót.
- Nincs vita! - közölte ellentmondást nem tűrően. - Suli után rögtön indulunk is.
- Remek! - örült Bonnie, Elena pedig megadóan sóhajtott.
- Hát jó.
Az utolsó órán Elena nem találta Damont. Legalábbis nem tudott kapcsolatba lépni vele és ezt egy kicsit furcsállta. De amikor kiléptek a gimi kapuján, azonnal meglátta: ott állt, hanyagul egy hirdetőoszlopnak támaszkodva, összefont karokkal, arcán a védjegyévé vált félmosollyal. Amint meglátta a lányokat, elindult feléjük.
- Sziasztok - köszönt, majd Bonnie és Care felé fordult. - Ugye nem baj, ha elrabolom a barátnőmet egy percre? - kérdezte, és a csuklójánál fogva odébb húzta Elenát egy fához.
- Szia - köszönt újra, majd közelebb hajolt a lányhoz és megcsókolta.
- Hallottad? - kérdezte Elena, mire Damon bólintott.
- Menjél csak, majd bepótoljuk - felelte sejtelmesen. - Összepakoltam egy-két cuccod - mondta, és átnyújtott Elenának egy táskát.
- Köszi. De biztosan nem baj?
- Nem, nem baj. Érezd jól magad, szerelmem! - válaszolta a fiú, majd még egyszer megcsókolták egymást, és Damon már ott sem volt.
"Szeretlek!" - hallotta még Elena a fejében, amikor visszament a barátnőihez.
- Hát akkor... menjünk! - mondta. Hamar odaértek Caroline-ék házához, ahol az első meglepetés akkor érte Elenát, amikor nem tudott bemenni. Bonnie és Care eltűntek a házban és csak egy kis idő múlva vették észre, hogy Elena még mindig kint áll.
- Miért nem jössz be? - kérdezte Caroline,
- Talán azért, mert nem tudok - viszonozta Elena, mire Caroline-nak leesett a tantusz.
- Bocsi, teljesen elfelejtettem, hogy te... na mindegy, gyere be! - És a fal el is tűnt.
Ahogy telt az idő, Elena kezdte egyre inkább jól érezni magát. Evés után filmet néztek, miközben pattogatott kukoricával tömték magukat és hangosan röhögtek az összes hülye poénon. Elenának eszébe jutottak azok az évek, amikor még minden normális volt: Bonnie nem tudta, hogy boszorkány, élt a nagymamája és az anyja sem volt vámpír; Caroline ember volt, s bár távol volt tőle, élt az apja is. És Elena szülei, nagynénje és a nagybátyja is éltek, míg ő maga egy teljesen normális tinédzser volt. Most pedig minden más, ahogy ő maga is. Viszont nem akarta elszúrni az estét, így igyekezett teljesen a filmre koncentrálni.
Késő este, amikor már mindhárman pizsamában voltak, Caroline előhuzakodott egy újabb zseniális ötlettel.
- Bonnie, mi lenne, ha jósolnál nekünk? - kérdezte izgatottan. A boszorkány Elenára nézett, majd vissza Caroline-ra.
- Nem tudom, hogy ez jó ötlet -e. Ezek általában nem szoktak valami fényesen elsülni.
- Ugyan már, miért ne lenne jó ötlet? - unszolta Care. - Mi baj lehet belőle?
- Rendben van - egyezett bele Bonnie. - Veled kezdem - mondta és megragadta a lány kezeit. Lehunyta szemeit, hogy még erősebben tudjon koncentrálni, majd pár latin szót motyogott. Teltek a másodpercek, azonban semmi sem történt, egészen addig a pillanatig, amíg Bonnie szemhéjai fel nem pattantak. Tágra nyíló, sötét szemei üresen meredtek a semmibe.
- Egy ösvényt látok, - szólalt meg színtelen hangon - mely egy pontnál háromfelé ágazik. Az ösvény egyik ága vékony, letaposott, néhol kicsit kanyargós. A második szélesebb ennél és kevéssé letaposott, azonban sok helyütt kanyarok tarkítják - folytatta Bonnie. - Végül a harmadik szélességre megegyezik az előtte lévővel, de ez egyenes és érintetlen. - Itt a boszorkány hangja elcsuklott, lehunyta a szemét, és amikor ismét felnyitotta, újra a régi volt.
- Mást nem láttam.
- Ezt hogy tudod megmagyarázni? - kérdezte Elena. - Elvégre mi köze lehet Caroline-nak három ösvényhez?
- Lássuk csak - kezdte Bonnie. - Először csak egy út volt, ami később háromfelé vált. Ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy válaszút előtt állsz?
- Válaszút előtt? - értetlenkedett Care. - De hát mi alapján?
- Az első ösvény kitaposott volt, azonban vékony: ez valami olyasmit jelenthet, hogy ezen az úton már jártál, de letértél róla. Tehát az életednek azon fejezete lezárult.
- Szerinted ez milyen fejezet? - tudakolta Elena.
- Nem tudom - felelte a boszorkány.  -Nézzük a második ösvényt: az kevésbé letaposott, mint az első, de szélesebb is annál, viszont jóval kanyargósabb. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy ezen az úron most is jársz, azonban sokszor voltak bajaid. Az életednek ez a fejezete még most is tart. Aztán a harmadik ösvény: széles, egyenes és nincs letaposva, azaz ezen az úton még nem jártál, tehát az életedben ez a szakasz még el sem kezdődött.
- Szóval? Mit jelenthet? - érdeklődött Care, kissé nyugtalanul fészkelődve az ágyon.
- Szerintem az első ösvény Matt: jártál vele, amikor együtt voltatok, az jó volt, persze voltak buktatók a kapcsolatotokban, de már vége van. A második pedig Tyler: most vele vagy, szereted is, azonban nem mentes problémáktól ez a kapcsolat sem - mondta Bonnie.
- Ez logikus - jegyezte meg Elena.
- És akkor hogy magyarázod a harmadikat?
- Fogalmam sincs. Valószínűleg nem ismeretlen, köze van Tyler személyéhez és feltehetőleg kapcsolatban állsz vele - fejtegetett Bonnie. Caroline, amint ezt meghallotta, elsápadt.
- Te jó ég...
- Mi az, Care? Valami baj van?
- Te jó ég... - ismételte a lány.
- Caroline! Jól vagy? - Elena aggódva megrázta barátnője vállát, aki vett egy jó mély levegőt, és sóhajtva így szólt:
- Tudom ki a harmadik!
- Na ki?
- Klaus...
- Klaus?! - kérdezte Elena és Bonnie kórusban.
- Igen... Őt ismerem, sőt még egész közelről is...volt alkalmam megismerni..sajnos - tette hozzá Caroline, megbánással vegyes fintorral az arcán.
- Hát ebben van valami - helyeselt Bonnie. - Viszont ha ez így van, akkor van egy rossz hírem: ezzel még nincs vége. Mivel még nem jártál azon az úton, valami lesz majd köztetek a jövőben...De ne ijedj meg! - folytatta, látva Caroline arckifejezését - Ez nem jelenti azt, hogy összejössz majd vele, vagy valami ilyesmi.
- Hát ez nagyszerű... - sóhajtott Caroline, kissé mérgesen, de hogy leplezze érzéseit, elmosolyodott és Elena felé fordult. - Na, Elena, most te jössz!
- Nem muszáj, ha nem akarod - nyugtatta meg Bonnie, Elena azonban a fejét rázta.
- Hagyd csak, én is kíváncsi vagyok - válaszolta és odanyújtotta kezeit Bonnie-nak, aki megragadta őket, majd ismét lehunyta a szemét.
- Veszély leselkedik rád! Már itt van előtted, s ahhoz, hogy legyőzd, csak magadra számíthatsz, senki másra - kezdte Bonnie természetellenes hangon, üres tekintettel. - Látom a tragédiát... vajon kaphat -e egy örökre szóló szerelem egy második esélyt? Az, aki mindent elfelejt és az, aki soha nem adta fel? Vagy győz a bosszú? Csak...rajtad...áll... - Bonnie hangja elcsuklott, majd visszatért önmagához, arcán, akárcsak Elenáén és Caroline-én, rémület tükröződött.
- Mi volt ez? - tudakolta Elena ijedten.
- Nem tudom..., de az, amit láttam, még borzalmasabb volt - válaszolta a boszorkány.
- Mit láttál?
- Damont láttam, ahogy zokog.
- Damon zokogott? - ismételte Elena fakó hangon.
- Igen. A látomás első fele kevésbé rémisztő: a veszély már itt van és neked egyedül, csakis egyedül kell megbirkóznod vele. Viszont a második rész, a tragédia, valami olyan, amit nem akadályozhatsz meg, mert mindenképpen be fog következni.
- És az mit jelenthet, hogy "örökre szóló szerelem", meg "az, aki mindent elfelejt és az, aki soha nem adta fel"?
- Nincs ötletem.
- Talán azt jelenti, hogy valaki meghal... - találgatott Caroline.
- Lehet, de nem éreztem halált. Ezek a látomások elég képlékenyek, egyáltalán nem biztos, hogy bejön, elvégre nem médium vagyok, hanem boszorkány - mondta Bonnie, egy ásítás kíséretében. - Ne vedd készpénznek, Elena.
- Szerintem inkább aludjunk - javasolta Caroline. - Ennyi ijedtség bőven elég volt egy napra. - Elena gépiesen bólintott, magára húzva a takarót, és igyekezett jó képet vágni az egészhez, mintha egyáltalán nem vette volna magára a jóslatot. Valójában azonban nagyon megijedt: a veszély már elérte volna? Borzalmasan megrémült az állítólagos tragédia miatt, ami mindenképpen be fog következni. Vajon mi lesz az? Meghal valaki? Ebbe bele se mert gondolni, bár Bonnie nem beszélt halálról.
Nagyon nehezen aludt el, nyugtalanul hánykolódott. Amikor végre álomba merült, a zokogó Damont látta maga előtt, ahogy őt gyászolja. Erőnek erejével kényszerítette magát, hogy felébredjen. Zihálva ült föl, teljesen kiverte a víz, így vett néhány mély levegőt, hogy lenyugodjon. Vetett egy pillantást az éjjeliszekrényen  lévő órára, ami éjjel negyed egyet mutatott, majd kiosont a konyhába, hogy megigyon egy pohár vizet. Kivett egy poharat a szekrényből, teletöltötte azt, de amikor a szájához emelte, hangokat hallott.
- Elena... - Ijedtében leejtette a poharat, ami ezer apró darabra tört. Felismerte a hangot, hát persze, hogy felismerte, hiszen ahhoz a személyhez tartozott, aki az egész világot jelentette Elena számára!
- Elena... - hallotta újra. Damon hangja szenvedően, erőtlenül csengett a fejében. Elena nagyon megijedt: a hang alapján valami baja eshetett. Még sosem hallotta őt így beszélni, ezért teljes önkívületben rohant vissza a hálóba, hogy felrázza barátnőit.
- Bonnie! Care! Azonnal keljetek föl! - üvöltötte, miközben erőteljesen rázta a vállukat.
- Mi az? - kérdezte Care kómásan.
- Damon... - dadogta a lány. - Damon...valami...Damon.
- Elena, érthetőbben - kérte Bonnie, aki időközben felült és egy hatalmasat ásított.
- Damonnel történt valami! Valami rossz - hadarta Elena.
- Ezt meg hogy érted?
- Hallottam a hangját! Engem szólított..mintha kínoznák...
- Hívd fel, lehet, hogy csak hallucinálsz - tanácsolta Caroline. Elena remegő kezekkel előkotorta a mobilját és már hívta is.
- Kicsöng, de nem veszi fel - közölte Elena egy örökkévalóságnak tűnő perc után.
- Akkor próbáld meg Stefant - javasolta Bonnie. Három csengés után Stefan beleszólt:
- Halló? Elena? Éjjel van... - hallatszott Stefan álmos hangja,
- Nem láttad Damont? - tért a tárgyra Elena.
- Dél óta nem. Azt hittem, nálad tölti az éjszakát.
- Nincs itt! Eltűnt, Stefan! Bajban van! Hallottam a hangját... szenved!
- Hol vagy most?
- Caroline-nál.
- Egy perc és ott vagyok - felelte Stefan és letette.
- Nem tud semmiről, dél óta nem látta - közvetített Elena kétségbeesetten.
- Van egy ötletem - szólalt meg hirtelen Bonnie. - Egy varázslattal meg tudom mondani, hogy hol van. Mindössze egy személyes tárgyra lenne szükségem.
- Olyanom nincs - válaszolta Elena. - Használj engem!
- Nem biztos, hogy működni fog...
- Próbáld meg! - Elena szinte könyörgött.
- Rendben van. Caroline, ideadnád a táskám? - kérte Bonnie, és amint megkapta, kivett belőle egy térképet és kiterítette azt az ágyon. Majd egy pillanatra lehunyta a szemét, mire pár gyertya gyulladt meg a szobában.
- Add a kezed! - mondta Elenának. Amint a lány odanyújtotta, a boszorkány elvágta az ujját és a kiserkenő vért a térképre csepegtette. Ezután lehunyta a szemét, a varázsigét mormolva. A vércsepp elindult Virginia területéről, lassan kúszva a nyugati partok irányába, végül megállapodott a Los Angelest jelző piros négyzeten.
- Los Angeles? - kérdezte Elena meglepetten. - Hogy kerül oda Damon?
- Szerintem valaki manipulálni akar, Elena. Az képtelenség, hogy halld a hangját Los Angelesből! Teljesen lehetetlen! - szólt közbe Caroline, de még mielőtt Elena reagálhatott volna, Stefan viharzott be az ajtón.
- Tudunk valamit? - tudakolta azonnal.
- Bonnie elvégzett egy kereső-varázslatot, mely szerint Damon Los Angelesben van.
- Los Angelesben? Ha valóban ott van, akkor hogy hallottad a hangját? A mentális kommunikációnak is megvannak a határai.
- Nem tudom... - mondta Elena. Hangjában érezhető volt a félelem és az aggódás.
- Elena, szerintem valaki manipulál téged és sejtem is, hogy ki - kezdte Stefan. - Aggodalomra semmi ok, elmegyek és megkeressem. Tudom, hol találom.
- Jó ötlet! - viszonozta Bonnie.
- Ha tényleg tudod, hol van, akkor jó - így Elena, de fejében addigra egy teljesen más terv kezdett körvonalazódni, azonban igyekezett azt mutatni, egyetért Stefannal. - Meg tudod találni?
- Igen.
- Akkor jó. Benne vagyok.
- Oké, akkor én már itt sem vagyok! Hívlak, ha tudok valamit! - búcsúzott Stefan és eltűnt. Caroline és Bonnie összenézett.
- Elena, biztos, hogy jól vagy?
- Igen, kicsit lenyugodtam. Most inkább aludjunk, ha valami lesz, Stefan úgyis jelentkezik majd - tette hozzá, és tettetett nyugalommal visszabújt az ágyba. A két másik lány gyanakodva figyelte, de mivel álmosak voltak, hamar elaludtak. Elena azonban nem aludt, hanem arra várt, hogy barátnőit elnyomja az álom. Amint ez megtörtént, óvatosan kicsusszant az ágyból, felöltözött, összepakolta a cuccait, bedobott a táskájába jó pár tasak vért, amit Caroline-ék hűtőjéből szerzett, majd belenyúlt Care kabátzsebébe és kivette a lány kocsikulcsát. Percek alatt készen volt, így kirohant az ajtón és beült Caroline kocsijába. Tudta, mit kell tennie, ugyanis biztos volt benne, hogy ez az első veszély, amiről jóslat szólt, ezért is akart mindenáron titokban elmenni. Teljes erőből nyomta a gázpedált - az autó százötvennel zúzott Virginia állam közútjain, viszont így negyed óra alatt megérkezett a reptérre.
Amint belépett a terminálba, rögtön az indulásokat jelző tábla felé indult és bosszankodva állapította meg, hogy legközelebbi gép hat óra múlva indul Californiába.
- Kell, hogy legyen más megoldás - gondolta Elena, és azzal az egyik üres check-in pult felé viharzott, s faggatni kezdte az ott ülő pasast.
- Ne haragudjon, mikor megy a következő gép Los Angelesbe?
- Hétkor - felelte a férfi.
- Nincsen semmi más?
- Nincs.
- Magángép se?
- Nincs - válaszolta unottan az intéző. Erre Elena mélyen a szemébe nézett és megigézte:
- Most azonnal elmegy, kerít nekem egy gépet pilótával, nem érdekel milyet, de tíz percet kap rá! - A férfi gépiesen bólintott és felkapta a telefont. Elena eközben idegesen sétált fel, s alá. Borzasztó aggodalom lett úrrá rajta. Nagyon féltette Damont, és rettegett attól, hogy valami komoly baja esett. Egyelőre még az is rejtély volt, hogy ki rabolta el a szerelmét, de mégis egy belső hang, azt súgta neki, hogy helyesen cselekszik. Szerencsére nem volt sok ideje, hogy ezen rágja magát, mert a köpcös férfi nemsokára odarohant hozzá:
- Kerítettem egy gépet, mindjárt indulhat is.. Menjen a B16-os kapuhoz, kérem - jelentette az ügyintéző.
- Nagyszerű - viszonozta Elena és elindult a a kapu irányába.


A következő rész tartalmából...
Elena megérzése helyesnek bizonyult: Damont nemcsak elrabolta, hanem meg is kínozta valaki. Vajon sikerül a lánynak megmenteni a szerelmét, ráadásul úgy, hogy csak magára számíthat?
10. rész >>