1x10 Démon az angyalok között

Korhatár: 16
Szemszög: Külső
Megjegyzés: A címről - A démon ebben az estben nem Damonre, hanem a fogva tartójára, míg az "angyal" Los Angeles becenevére ("Az Angyalok Városa") utal.

X. fejezet - Démon az angyalok között

A repülő nagyjából négy óra múlva landolt az egyik kisebb los angeles-i repülőtéren, habár Elena ezer évnek érezte az utazást. Egész végig a digitális térképet fürkészte, idegesen tördelve a kezeit, így amikor megérkeztek, szinte kirepült a gépből. Gyorsan elővette mobilját, ami máris tele volt egy csomó nem fogadott hívással: Stefan kilencszer, Bonnie tízszer, Caroline tizenháromszor, Jeremy pedig négyszer kereste, és ezeken kívül kapott még vagy húsz különböző hangvételű SMS-t is. Ebből arra következtetett, hogy felfedezték a szökését, de most nem ért rá ezzel foglalkozni, hanem inkább ismét megpróbálta elérni Damont. A telefon most is kicsöngött, azonban nem szólt bele senki. Éppen akkor, amikor már készült letenni, valaki megszólalt.
- Elena? - hallotta Damon erőtlen hangját. A szíve hatalmasat dobbant.
- Damon? Hol vagy? Mi történt veled? - hadarta, de a választ adó hang már nem a fiúé volt.
- Elena? Régen hallottam a hangod! - szólt egy csengő, női hang, melyet Elena annyira ismert.
- Katherine - sziszegte a lány.  -Mit tettél Damonnel?!
- Ó, megnyugodhatsz, a pasid nagyon jó kezekben van!
- Hol van?! - üvöltötte Elena a telefonba, olyan hévvel, hogy az összes körülötte álló ember ijedten fordult utána.
- Találj meg! Ne feledd, megtudom, ha bárki is a segítségedre lesz, de akkor kénytelen leszek megölni Damont - felelte Katherine kuncogva és megszakította a hívást. Elenát elöntötte a méreg és a fájdalom. Legszívesebben odarohant volna az első emberhez, akit lát, hogy kiszívja az utolsó csepp vérét is. De ezt nem tehette meg. Viszont hogyan találja meg Damont egy ekkora városban? Teljesen reménytelen. Hirtelen mégis eszébe jutott valami: Katherine nem tudja, hogy itt van, tehát a meglepetés ereje az ő oldalán áll! Ez a tény valamennyi erőt adott neki, hogy továbbgondolja tervét. Ám ekkor megcsörrent a mobilja: a kijelzőn Bonnie nevét olvasta. Tudta, hogy ezen át kell esni, így vett egy mély levegőt és felvette:
- Bonnie, én... - kezdte, de a boszorkány nem hagyta, hogy befejezze.
- Elena, mégis mit képzeltél? Hogy tehetted ezt? - fakadt ki Bonnie. - Csak úgy kisurranni az éjszaka közepén! Halálra rémisztettél minket, főleg azok után, hogy Stefan nem tudta megtalálni Damont, azt hittük történt veled valami! Kérlek, mondd, hogy nem Los Angelesben vagy!
- De igen, ott vagyok, Bonnie, muszáj volt... - azonban barátnője ismét félbeszakította.
- Micsoda? Azonnal odamegyünk!
- Ne! - csattant fel Elena. - Katherine foglyul ejtette Damont, és azt mondta, hogyha bárki segíteni próbál nekem, megöli őt! Érted, Bonnie? Ezt nekem kell lerendezni.
- Mégis hogyan?! - akadékoskodott Bonnie. - Katherine sokkal erősebb nálad, Elena! Különben is, honnan tudná, hogy ki segít neked?
- Azt nem tudom, de emlékezz a jóslatra! Most csak magamra számíthatok, és bármit képes vagyok megtenni, hogy kiszabadítsam Damont. Ezért, kérlek, ne gyertek utánam!
- Elena, nem hagyhatom, hogy megölesd magad...
- Nem fogom megöletni magam, most pedig megyek, és teszem, amit tennem kell! - közölte Elena ellentmondást nem tűrően, majd lecsapta a telefont. Megpróbált ismét rendet teremteni a fejében, és kiötölni valamiféle tervet, aminek segítségével eljuthat arra a helyre, ahová Katherine vitte Damont. Ekkor rájött, hogyha Mystic Fallsban képes volt meghallani a fiú hangját, akkor most is meg tudja őt keresni! Gyorsan lehunyta a szemét és koncentrált. Elmék sokaságát érzékelte maga körül, azonban mind közömbös volt a számára. De egyszer csak megérezte Damon halvány tudatát, a város egy távoli részén. Általában sokkal erősebben szokta őt érzékelni őt, de most ennyi is elég volt ahhoz, hogy elinduljon. Ahogy maga mögött hagyta az utcákat, szerelme elméje egyre erősebben derengett előtte. A nap már felkelt, amikor Elena az órájára nézett, mely alapján megállapította, hogy már három órája bolyongott a városban. Rendületlenül haladt előre, és úgy kilenc óra környékén megérkezett Los Angeles egyik külvárosi negyedébe, mely területén irodák és raktárak sora volt található. A lány már egészen erősen érezte Damon tudatát, és amikor megérkezett egy rozzant, látszólag elhagyatott épülethez, tudta, hogy megérkezett. A ház elég rossz állapotban volt kívül és belül is: hámlott a vakolat, kitört ablaküvegek hevertek ezer darabban a padlón, a parketta sok helyen hiányos volt. Elena, amint belépett, éppen, hogy ki tudott kerülni egy óriási pókot, amely nagy szorgalommal szövögette méretes hálóját. Olyan mennyiségű por halmozódott fel az épületben, hogy Elena csak öt tüsszentés után tudott körülnézni. Lényegében az egész ház egy nagy helyiségből állt, amely szinte biztosan raktárként szolgált. Mivel senkit sem látott, a lány kezdte azt hinni, hogy rossz helyen jár, ám ekkor meglátott egy ajtót a terem másik végében. Egy szempillantás alatt ott termett a kicsi, fából készült nyílászáró mellett, áttaposva két "Üdvözöljük Los Angelesben, az Angyalok Városában!" plakáton, melynek tökéletes mását látta a repülőtéren is. Az ajtó mögül egy szűk csigalépcső nyílt, amely nyolc-tíz méterrel a föld alatt elterülő pincébe vezetett, ami egy vékony folyosóból és két kamrából állt. A lány immár hallani vélte Damon szívdobogását, így benyitott a bal ajtón, ahol a falhoz láncolva, lehajtott fejjel, egy vértócsa közepén ült Damon Salvatore.
- Damon - kiáltotta és mellette termett, azonban a fiú nem volt eszméleténél, így Elena gyorsan kiszedte a mellkasából kiálló karókat. Néhány másodperc múlva, jó pár fájdalmas nyögés közepette Damon magához tért; résnyire kinyitotta gyönyörű kék szemét és így szólt:
- Mit akarsz tőlem, Katherine? - kérdezte két sóhajtás között.
- Én vagyok az, Elena! Hallod? Elena, nem Katherine...
- Elena... tényleg...te vagy?
- Igen, én, és kiszabadítalak, csak várj egy kicsit - válaszolta a lány, feltépve az egyik láncot. Ám ekkor valaki megragadta és jó nagy erővel a falhoz vágta. Elképesztő lendülettel csapódott be, azonban szinte meg sem érezte az ütközést, ugyanis rögtön felpattant. Sokkal inkább azért feddte magát, mert képes volt megfeledkezni Katherine-ről. Hogyan is gondolhatta, hogy csak úgy kiszabadítja Damont?
- Nahát, erre nem számítottam - mondta Katherine gúnyosan, de hangjában némi őszinte meglepetés is vegyült. - Elena Gilbert, teljes életnagyságban! Mondd csak, milyen érzés közénk tartozni?
- Engedd el! - vicsorgott Elena válasz helyett. Csak ekkor vette észre, hogy Katherine kiegyenesítette a haját. Nyilván ez is része volt a tervnek, hiszen így meg se lehetett őket különböztetni.
- Hány embert öltél meg eddig? - Katherine szemmel láthatóan elengedte az előbbi felszólítást a füle mellett és lassan körözni kezdett hasonmása körül.
- Egyet sem.
- Ó, majd fogsz, nekem elhiheted! Vagy azt gondoltad, hogy te lehetsz Szent Elena, aki soha nem öl meg senkit?
- Engedd el! - ismételte Elena.
- Hát igen, gondoltam, hogy a stílusérzéked semmit sem javult - jegyezte meg Katherine, Elena öltözékét méregetve.
- Mit akarsz tőle?
- Semmit, csak játszom! Tudod, milyen élvezet nézni, ahogy hiába próbálod megmenteni életed szerelmét? Olyan ez, mint egy szappanopera: a hős, vakmerő lány eljött, hogy megmentse szíve imádottját...! És az igazi móka csak most kezdődik. Csak aztán nehogy Rómeó és Júlia sztori legyen a végén.
- Hagyd őt békén! - horkant fel hirtelen Damon. Katherine megpördült, odalépett hozzá és megsimogatta a fejét.
- Téged el is felejtettelek! Ugye nem haragszol, drágaságom? De ha már így magadhoz tértél, áruld el nekem: te tényleg szereted ezt a lányt?
- Menj a pokolba! - motyogta Damon.
- Kérdeztem valamit, Damon, amire rendes választ várok - gúnyolódott Katherine.
- Menj a pokolba...RIBANC! - helyesbített Damon vicsorogva.
- Ez aztán a meggyőző válasz! - nevetett Katherine. - Látod, Elena? Ő nem téged szeret, hiszen nem mondott igent! Hazudik neked! Minden szava, csókja, mozdulata hazugság! - Elena érezte, hogy elönti a méreg, mely szinte perzselte bőrét és megkétszerezte erejét. - Mit keresel még mindig itt? Miért kergetsz valakit, aki igazából nem is szeret? Hazudott neked, Elena!
- Nem, te hazudsz! - üvöltötte Elena és tiszta erejéből Katherine-re vetette magát, olyan sebességgel, ami még egy vámpírtól is szokatlan volt. Hasonmását meglepte a támadás, így nem tudott védekezni. Elena átkarolta Katherine-t, és csak reménykedett benne, hogy a mozdulat, amit már jó néhányszor látott, neki is is sikerülni fog. Ujjai gyorsan ellenfele nyaka köré fonódtak, s mikor megtalálták a megfelelő pontot, Elena ösztöneit követve csavarta meg kezeit. A következő pillanatban Katherine elterült a földön. Sikerült, Elena eltörte a nyakát. Nem sokáig örült a sikernek, hanem odarohant Damonhöz, hogy megszabadítsa a maradék lánctól. Azonban a fiú teste tele volt verbénás szegecsekkel, amelyek a gyógyulást akadályozták, így idő hiányában Elena felkapta Damont, aki nem volt teljesen magánál és kivitte az épületből.
- El kell tűnnünk innen - gondolta. Szerencsére éppen arra jött egy taxi, amit Elena gyorsan le is intett.
- Egy hotelba, minél gyorsabban! - igézte meg a sofőrt, miután betuszkolta Damont az ülésre. A férfi vette az adást és rálépett a gázra. Útközben Elena magához ölelte Damont, hogy megpróbálja kiszedni azt a jó néhány szegecset, ami a testében volt, de mivel a fiú mindegyiknél feljajdult, nem végzett az összessel. A taxi nemsokára megállt egy elegáns hotel előtt, így Elena megragadta barátját és betámogatta a szálloda ajtaján. Egy hatalmas hallba léptek be, tele rendkívül jól öltözött emberekkel, akik kivétel nélkül őket bámulták: az, hogy egy lány cipel egy szakadt ruhájú fiút, aki nem mellesleg úszik a vérben, nem tartozott éppen egy ötcsillagos hotel mindennapos látnivalói közé. Elena nem törődött a rosszalló tekintetekkel, hanem amilyen gyorsan csak tudott, odabotorkált a recepcióhoz.
- Ne kérdezzen semmit - fordult az ott álló férfi felé, mélyen a szemébe nézve -, csak adjon egy szobakulcsot és tegyen úgy mintha régóta ismerne minket. Amint itt hagyom, menjen és vásároljon rendes ruhákat a barátomnak, s amikor ezzel végzett, felejtse el, hogy valaha is látott - fejezte be az igézetet. A pasas bólintott, átnyújtott egy kulcsot, ami történetesen az elnöki lakosztályhoz tartozott, majd kiviharzott az ajtón, Elena pedig betuszkolta Damont a liftbe. Tizenkét emeletet utaztak; a szinten csakis ez az egy lakosztály volt, így nem volt nehéz megtalálni. Gyorsan elfordította a kulcsot a bársonybevonatú ajtó zárjában és berángatta barátját a szobába: egy óriási, ízlésesen berendezett helyiségben találták magukat. Elena óvatosan lefektette Damont az egyik belső szobában lévő, nagy méretű francia ágyra, ő maga pedig letérdelt mellé, letépte a fiú amúgy is szakadt ingét, és egyenként kiszedegette a srác testében talált, különböző nagyságú, összesen tizenhét darab vasfüves szegecset. Damon olykor fájdalmasan felüvöltött, azonban Elena is felszisszent, elvégre a verbéna rá is toxikus hatással volt. Végül, amikor elkészült, előkotort egy tasak vért a táskájából, amit megitatott Damonnel. Már az első korty után gyógyulni kezdtek a sebei és a harapásnyomok, sőt, kezdett teljesen magához térni. A lány gyengéden simogatta szerelme arcát, aki végre valahára felnyitotta a szemét.
- Elena - suttogta, amint meglátta őt, és lassan, vigyázva felült, hogy a karjába zárhassa őt. Amikor a fiú megölelte, Elena akkor már azt érezte, hogy elmúlt a veszély. Percekig ölelték egymást szótlanul, de Damon, amint elengedte a lányt, immár az ajkát kereste. Mindkettejüknek az az érzése támadt, hogy sosem kívánták még ennyire egymást.
- Hogy találtál rám? - kérdezte Damon, miután megszakították a csókot.
- Te hívtál. Hallottam a hangodat, ahogy a nevemet mondod.
- Tehát hallottad? Puszta reménytelenségből próbálkoztam ezzel a módszerrel, hiszen azt gondoltam, lehetetlenség, hogy meghalld.
- Hát, nem volt az - felelte Elena és hosszú idő után először mosolygott. - Meséld el, mi történt.
- Mindössze annyira emlékszem, hogy hazafelé mentem, amikor megláttam Katherine-t, de azt hittem, te vagy. Odamentem hozzá, megkérdeztem, hogy miért nincs Caroline-nál, mire ő azt felelte, hogy túlságosan hiányoztam neki, és közelebb jött. Meg akart csókolni, azonban amikor átöleltem, megéreztem, hogy nem te vagy, de ő gyorsabb volt: mire reagálhattam volna, belém döfött valamit és minden elsötétült. Amikor felébredtem, már abban a pincében voltam.
- Miért tette ezt veled?
- Valaki megigézte - válaszolta Damon. - Legalábbis a viselkedéséből és a szavaiból erre következtettem. Nem az igazi Katherine volt... nem... ő nem ilyen.
- De akkor ki volt? Elijah, Klaus, Kol vagy Rebekah?
- Szerinted melyikük az, aki imád rajtam bosszút állni, téged pedig gyűlöl?
- Rebekah - vágta rá Elena.
- Talált, süllyedt.
- Ezt nem értem...Miért? Örüljön, hogy nem ölted meg!
- Úgy néz ki, mégis meg akar halni - mondta fogcsikorgatva Damon. - Ha meglátom, széttépem! - Elena azonban nem hagyta, hogy befejezze, hanem váratlanul magához húzta és egy gyengéd csókkal némította el a fiút.
- Hagyjuk ezt - közölte halkan. - Most, hogy végre együtt lehetünk, ne foglalkozzunk senki mással. - Damon nem felelt, hanem lágyan végigsimította a lány arcát, majd a keze lejjebb vándorolt, és lassan lehúzta a pólót Elenáról.
- Igazad van. Most csak mi számítunk - szólt végül, egy újabb csókot kezdeményezve. Ám váratlanul mégis eltolta magától őt. - Várj még... csak azt akartam mondani, hogy... köszönöm.
- Mit? - tudakolta Elena, kezével a srác haját simogatva.
- Azt, hogy megmentettél, hogy kockára tetted értem az életedet...hogy láthatatlanul is láttál.
- Szívesen. Hiszen tudod, hogy mindig itt vagyok neked - viszonozta Elena, halványan mosolyogva, majd ismét közelebb hajoltak egymáshoz.

Estefelé járt már az idő, amikor Elena egyszer csak meghallotta telefonja rezgését. Mivel előző éjjel egyikőjük sem pihent valami sokat, körülbelül három-négy órája aludtak mind a ketten, ezért a lány alig bírt felkelni.
- Halló - szólt bele végül a telefonba.
- Elena? Minden rendben? Már vagy ezerszer kerestelek... - ismerte fel Caroline aggodalmas hangját.
- Minden oké. Ne haragudj, teljesen elfeledkeztem arról, hogy szóljak nektek...csak el voltam foglalva.
- Szóval? Mi történt? Sikerült kiszabadítanod Damont?
- Igen. Talán Katherine se legyőzhetetlen - felelte Elena. - De figyelj, majd mindent elmondok, ha hazaértünk, jó?
- Rendben van. Vigyázzatok magatokra - búcsúzott Care és megszakították a hívást.
- Ki volt az? - kérdezte Damon félálomban, amikor Elena visszabújt hozzá.
- Caroline. Csak meg akart bizonyosodni arról, hogy élünk... Inkább aludjunk vissza - javasolta, s alig, hogy kimondta, ismét mély álomba merültek.

A korai lefekvés következtében azonban hajnali három környékén mindketten felébredtek. Elena először újra megpróbált aludni, de képtelen volt rá, főleg úgy, hogy Damon is ébren volt és őt fürkészte. Egy ideig még feküdtek, ám Damonnek támadt valami jobb ötlete.
- Nincs kedved sétálni egyet? - tudakolta, mire Elena lelkesen bólintott. Másra sem vágyott, mint hogy kiszellőztesse a fejét és helyretegye a gondolatait, erre pedig a tengerpart tökéletes helyszínnek ígérkezett. Damon pedig felkelt, kiment az ajtóhoz, ahol a lábtörlőn hevertek a ruhák, melyeket Elena kért számára, és felöltözött.
A város szinte teljesen kihalt volt, amikor kiléptek a sötét, lámpafénnyel megvilágított utcára. Valamivel messzebb felhőkarcolók sora adott még némi világosságot. Néhol zene szűrődött egy-egy éjszakai bárból, diszkóból, de különben  mindenhol csend honolt. Elena és Damon tehát a tengerpart felé vették az irányt; nem kellett sokat gyalogolniuk ahhoz, hogy megpillantsák a Csendes-óceán fodros hullámait. Természetesen a part is üres volt, viszont rengeteg összecsukható nyugágy árválkodott egy más mellett, beterítve ezzel a strand nagy részét. Egészen a vízig mentek, ahol a tenger halk morajlással mosta a homokos partot.
Majdnem két óra hosszat sétáltak mezítláb a homokon, eléggé csöndesen. Damonnek feltűnt, hogy Elenát bántja valami, hiszen a lány kissé furcsán viselkedett és egyetlen szót sem szólt hozzá, ezért végül rávette magát, hogy rákérdezzen a dologra.
- Min gondolkozol? - kérdezte, összevont szemöldökkel vizsgálva barátnője arcát.
- Semmin... - viszonozta Elena habozva, de érezte, nem adott túl meggyőző választ. - Csak..azon, hogy...miért akar Rebekah még mindig bosszút állni rajtad? Nem hiszem, hogy csak azért, amit legutóbb kapott. Hát akkor mi volt az ok, Damon?
- Kihasználtam - felelte lassan a fiú, továbbra is állva Elena pillantását.
- Tessék? - értetlenkedett Elena, rosszat sejtve.
- Bevetettem magam, hogy Sage kiszedje a fejéből, mit keres annyira. Mentségemre szól, hogy kiderült: a második fehér tölgyet.
- Hogy érted, hogy "bevetetted magad"? - A kérdés hallatán Damon mélyet sóhajtott, jelentőségteljesen pillantva barátnőjére.
- Lefeküdtél vele?! - fakadt ki Elena. Arcán az undor és a csalódottság keveréke tükröződött. - Én azt hittem, egyszer voltál vele..és akor is csak azért, mert részeg voltál és dühös.
- Ez így igaz, de kétszer történt meg... viszont egyáltalán nem vagyok büszke rá - magyarázta Damon bűntudatosan.
- Nagyszerű - felelte Elena, meg sem próbálva palástolni a hangjába vegyült dühöt. - Van valaki egyáltalán, akivel még nem voltál? - tette hozzá, de választ nem már nem várt a kérdésre, hanem megfordult és otthagyta Damont, akinek még reagálni se volt ideje, annyira meglepték a lány ellenséges szavai. Elena meg sem állt a legközelebbi stégig, melynek a végében leült és könnyeivel küszködve bámulta az ezüstösen csillogó holdat. Nem kellett sokat várnia arra, hogy Damon is kövesse. A vámpír kerülte barátnője pillantását; még mindig emésztette az előbbi goromba szavakat, amik igazságtartalmuk ellenére elég rosszul estek neki, de visszavágni, ahogy normális esetben tette volna, mégsem volt képes.
Lassan hajnalodni kezdett, bár ezt nem a nap, hanem az ég egyre halványuló színe jelezte. Itt-ott még világított egy kósza csillag, de nagy részük már eltűnőben volt.
- Önző vagyok - gondolta Elena bűnbánóan, miközben tekintete a hullámokon időzött. - Hogy is várhatom el tőle, hogy megváltoztassa a múltját? Csak magamnak akarom őt, és ezért rosszul esik minden, amit az előttem lévő nőiről hallok. Holott  ő valóban az enyém, nem is kívánhatnék nála jobbat; megváltozott, átértékelte önmagát csak miattam, sőt, mindig ott volt nekem, és én meg képtelen vagyok megemészteni azt, hogy előttem is volt egy élete? - Így gondolkozott, miközben balja egyre inkább Damon jobb kezét kereste. Amikor kezük összeért, a fiú rápillantott, s gyönyörű szemében bánat és fájdalom tükröződött. Tekintete mélyre hatolt, Elena pedig nem bírta elfordítani a fejét.
- Sajnálom, amit mondtam. Nem akartalak megbántani, hiszen egyáltalán nem érdemelted meg - szólalt meg végül. - Néha fel sem fogom, mit jelentesz valójában számomra.
- Megértem - válaszolta Damon. - De tudnod kell, hogy sosem volt igazi kapcsolatom. A nők nagy részét kihasználtam, mindössze egy éjszakára kellettek. Soha egy iránt sem éreztem hasonlót, de még annak a töredékét sem, mint amit irántad érzek. Bármi is történt köztem és Rebekah között, az számomra nem volt valódi. Én sosem voltam voltam jó fiú, rengeteg olyan dolgot tettem az életemben, amit így utólag megbántam. Azonban semmit sem tennék másként, mert azok a cselekedetek és döntések, amelyeket ez az út során hoztam, vezettek el ide, hozzád. Ha bármit máshogy csináltam volna, lehet, hogy sosem ismerlek meg, és akkor most nem lehetnék itt veled. Viszont itt vagyok és szeretlek, jobban mint bárki mást a világon, sőt, jobban, mint ahogy más lény ezen a földön szeretni képes. Már akkor szerettelek, amikor te még jóformán gyűlöltél, vagy amikor az öcsém barátnője voltál. Mint mondtam, tömérdek rossz és borzalmas dolgot műveltem, azonban kaptam az élettől egy olyan ajándékot, amit nem érdemlek, és soha nem is fogok megérdemelni, de ha kell, az életem árán védelmezem, és rettegek tőle, hogy egyszer elveszítem: és ez az ajándék Te vagy - fejezte be ünnepélyesen Damon, le sem véve a szemét Elenáról, akinek barna szemei lassan megteltek könnyekkel. Először úgy tűnt, nem reagál, azonban egy váratlan pillanatban magához húzta a fiút és megcsókolta.
- Szeretlek - hallotta Damon a lány hangját a fejében. Képtelenek voltak elválni egymástól, s ahogy teltek a percek, egyre hevesebben ölelték egymást. Mikor megszakították a csókot, egy ideig csak nézték egymást, egyetlen hang nélkül. Elenát roppantul megérintette Damon vallomása és immár el sem tudta képzelni, hogyan is kételkedhetett hűségében és odaadásában, míg Damon közelebb húzódott hozzá, átölelte és a haját simogatta. Hirtelen feltűnt egy halovány napsugár az égen, végképp elűzve a sötétséget. Az ég alja gyönyörű narancssárga színt öltött, ahogy a nap egyre inkább kezdett előtűnni a hegyek mögül. Langyos sugarai a tengerpartot is beragyogták, fényeik vidáman csillogtak a kék víztülkön. Elena és Damon pedig csak ült, nézték a napfelkeltét, de nekik most tényleg semmi se számított, csak az, hogy együtt lehettek.

A következő rész tartalmából...
Damon hazatérésük után rögtön egy újabb utat tervez, amivel ezúttal is sikerül lenyűgöznie barátnőjét, főleg, miután megajándékozza valamivel a lányt, ami igen sokat jelent kapcsolatukra nézve.
11. rész >>

1x09 Csajbuli

Szemszög: Külső
Korhatár: 12

IX. fejezet - Csajbuli

- Mi a franc?! - kiabálta Damon félálomban, miután az éjjeliszekrényen álló digitális ébresztőóra ellentmondást nem tűrő hangon csipogni kezdett. Elena is felébredt, kimászott a fiú karjai közül és leállította az órát.
- Megmagyaráznád ezt? - fakadt ki Damon, miközben visszazuhant a párnára. - Hajnali fél hat van!
- Felhúztam az órát, ugyanis ma kezdődik suli - vont vállat Elena.
- Nem emlékszem, hogy ezt említetted volna - duzzogott Damon, a szemeit dörzsölgetve.
- Ne haragudj, hogy nem szóltam, de ha rajtad múlna, ki se kelnénk az ágyból - jegyezte meg a lány mosolyogva.
- Hé, ez nem igaz! De még ha így is lenne, miért ilyen korán?
- Azért, hogy még legyen időnk erre - vigyorgott Elena és behúzta Damont a takaró alá. Legalább egy fél óra eltelt, mire Damon nehezen feltápászkodott.
- Na jól van, most az egyszer megbocsátok - mondta nevetve és egy puszit nyomott Elena homlokára. - Csinálok reggelit - közölte, majd miután felöltözött, lesuhant a konyhába, Elena pedig bevonult a fürdőszobába. Furcsa volt belegondolnia, hogy elérkeztek a gimnázium utolsó félévéhez és ez eléggé vegyes érzelmeket váltott ki belőle. Mennyi minden telt el azóta, hogy elsős volt! Maga sem gondolta volna, hogy egyszer sajnálja majd, hogy vége lesz.
Gyorsan megmosakodott, felöltözött és aztán lement a konyhába.
- Jó reggelt! - köszönt Jeremynek, aki éppen zabpelyhet szórt a tányérjába.
- Szia - felelte, de rajta is játszott, hogy megviselte a korai kelés, viszont Elena legnagyobb örömére láthatóan egyáltalán nem zavarta Damon jelenléte. Amíg ők csendben reggeliztek, Damon egy termoszba öntött néhány tasak vért. Jeremy hamarosan elment, míg Elena készülődött még egy kicsit.
- Ugye tudod, hogy nem muszáj elmenned! - Damon bevetette a legszexibb mosolyát, miközben átnyújtotta a lánynak a termoszt.
- Ne kísérts, úgysem maradok itt! Meg kell próbálnom visszarázódni a normális hétköznapokba.
- Miért? Amit eddig csináltunk, az nem normális? Hm? - duruzsolta Damon Elena fülébe, miközben hátulról átölelte. Azonban Elena hajthatatlan volt. - Jó, akkor legalább hadd kísérjelek el! - kérte Damon bociszemekkel. Elena nevetve felsóhajtott.
- Persze, menjünk.
Hamar odaértek az iskolához. Bonnie és Caroline már a kapuban várták őket, enyhén meglepődve azon, hogy Elena Damont is hozta.
- Helló, lányok! - köszönt Damon, majd Elenához fordult. - Még meggondolhatod magad...
- De nem fogom - közölte Elena. Erre Damon magához húzta, és hosszan, szenvedélyesen megcsókolta. Care és Bonnie tapintatosan elfordult, azonban mindenki, aki a közelükben tartózkodott, tátott szájjal bámult.
- Még találkozunk - búcsúzott Damon mosolyogva, miután megszakították a csókot. Elena hosszasan bámulta a távolodó vámpírt, csak Caroline köhögése térítette magához.
- Khmm.. Elena.. mi is itt vagyunk! - Elena gyorsan megfordult és körülnézett. Az iskola nagy része még mindig őket bámulta.
- Hát ez... kissé erotikus volt - jegyezte meg Bonnie halkan.
- Erotikus?
- Enyhén szólva - folytatta Caroline. - Szerintem kábé mindenki azt hitte, hogy itt és most egymásnak estek.
- Valóban? Nekem fel sem tűnt - válaszolta Elena könnyedén, megvonva a vállát. - Vagy ők még sosem láttak senkit se... smárolni?
- Ez ugye egy költői kérdés volt? - kérdezte Bonnie. Elena nem válaszolt, csak csöndesen nevetgélt.
A végzősök beözönlöttek a matekterembe és nem sokkal később a tanár is megjelent, aki azonnal belekezdett a mondandójába, amire Elena egyáltalán nem figyelt. Az ablak mellett ült, jobbján Bonnie-val, aki szorgalmasan jegyzetelt, Elena viszont csak bámult ki az ablakon. Később azon kapta magát, hogy különböző méretű és színű szívecskéket rajzol a füzete szélére, díszes D betűk kíséretében.
- Miss Gilbert? - hallotta meg ekkor a tanár rekedtes hangját, őt szólítva. Természetesen fogalma sem volt arról, miről kérdezték, így persze a választ sem tudta. Azonban a fejében egyszer csak megszólalt egy ismerős, kellemes hang.
- 17, 658 - szólt a hang, mire Elena hangosan elismételte.
- 17, 658 - mondta, és a tanárra nézett, aki bólintott, majd folytatta a tanítást. Elena a hang tulajdonosát kereste a tekintetével, hamar meg is találta: Damon ott ült egy fa ágán, ami egész közel állt az épülethez. Már régóta figyelte Elenát, és amikor tekintetük találkozott, rámosolygott.
- Köszönöm - gondolta Elena.
- Szívesen. Láttam, hogy unatkozol.
- Mit keresel itt? - kérdezte a lány.
- Én is unatkoztam - felelte Damon. - És meg akartam bizonyosodni arról, hogy nem vagy veszélyes.
- De így elvonod a figyelmemet!
- Ha jól látom, már azelőtt D betűket rajzoltál a füzetedbe, mielőtt észrevettél volna.
- És? - tudakolta Elena elpirulva.
- Semmi.. csak megjegyeztem - válaszolta Damon gondolatban. - El is mehetek, ha akarod.
- Ne! Marad itt, kérlek - kérte Elena és Damon ott maradt. Egész nap beszélgettek, anélkül, hogy megszólaltak volna. Bonnie és Caroline először nem tudtak választ találni barátnőjük furcsa viselkedésére, így azzal magyarázták, hogy a lány kissé becsavarodott az érzelmeitől. Caroline azonban nemsokára rájött  dologra és ezt szóvá is tette az utolsó szünetben.
- Mit keres itt Damon? - kérdezte Elenát.
- Micsoda? - adta Elena az ártatlant.
- Elena, ne csináld! Érzem az elméjét! Szóval?
- Öhm... hát csak erre járt... - viszonozta Elena zavartan. Bonnie és Care összenézett.
- Ez azért extrém - szólalt meg a boszorkány. - Képtelenek vagytok elszakadni egymástól?
- Nem! - csattant fel Elena, bár jól tudta, hogy ez nem igaz. - Vagyis...igen...De még olyan kevés időt töltöttünk külön!
- Tudod, mit? - kezdte Caroline nagy lelkesedéssel. - Tartsunk ma egy csajos bulit, csak mi hárman, mint régen!
- Jó ötlet! - felelte Bonnie.
- Caroline, én nem is tudom... - próbálkozott Elena, de a szőke vámpír belefojtotta a szót.
- Nincs vita! - közölte ellentmondást nem tűrően. - Suli után rögtön indulunk is.
- Remek! - örült Bonnie, Elena pedig megadóan sóhajtott.
- Hát jó.
Az utolsó órán Elena nem találta Damont. Legalábbis nem tudott kapcsolatba lépni vele és ezt egy kicsit furcsállta. De amikor kiléptek a gimi kapuján, azonnal meglátta: ott állt, hanyagul egy hirdetőoszlopnak támaszkodva, összefont karokkal, arcán a védjegyévé vált félmosollyal. Amint meglátta a lányokat, elindult feléjük.
- Sziasztok - köszönt, majd Bonnie és Care felé fordult. - Ugye nem baj, ha elrabolom a barátnőmet egy percre? - kérdezte, és a csuklójánál fogva odébb húzta Elenát egy fához.
- Szia - köszönt újra, majd közelebb hajolt a lányhoz és megcsókolta.
- Hallottad? - kérdezte Elena, mire Damon bólintott.
- Menjél csak, majd bepótoljuk - felelte sejtelmesen. - Összepakoltam egy-két cuccod - mondta, és átnyújtott Elenának egy táskát.
- Köszi. De biztosan nem baj?
- Nem, nem baj. Érezd jól magad, szerelmem! - válaszolta a fiú, majd még egyszer megcsókolták egymást, és Damon már ott sem volt.
"Szeretlek!" - hallotta még Elena a fejében, amikor visszament a barátnőihez.
- Hát akkor... menjünk! - mondta. Hamar odaértek Caroline-ék házához, ahol az első meglepetés akkor érte Elenát, amikor nem tudott bemenni. Bonnie és Care eltűntek a házban és csak egy kis idő múlva vették észre, hogy Elena még mindig kint áll.
- Miért nem jössz be? - kérdezte Caroline,
- Talán azért, mert nem tudok - viszonozta Elena, mire Caroline-nak leesett a tantusz.
- Bocsi, teljesen elfelejtettem, hogy te... na mindegy, gyere be! - És a fal el is tűnt.
Ahogy telt az idő, Elena kezdte egyre inkább jól érezni magát. Evés után filmet néztek, miközben pattogatott kukoricával tömték magukat és hangosan röhögtek az összes hülye poénon. Elenának eszébe jutottak azok az évek, amikor még minden normális volt: Bonnie nem tudta, hogy boszorkány, élt a nagymamája és az anyja sem volt vámpír; Caroline ember volt, s bár távol volt tőle, élt az apja is. És Elena szülei, nagynénje és a nagybátyja is éltek, míg ő maga egy teljesen normális tinédzser volt. Most pedig minden más, ahogy ő maga is. Viszont nem akarta elszúrni az estét, így igyekezett teljesen a filmre koncentrálni.
Késő este, amikor már mindhárman pizsamában voltak, Caroline előhuzakodott egy újabb zseniális ötlettel.
- Bonnie, mi lenne, ha jósolnál nekünk? - kérdezte izgatottan. A boszorkány Elenára nézett, majd vissza Caroline-ra.
- Nem tudom, hogy ez jó ötlet -e. Ezek általában nem szoktak valami fényesen elsülni.
- Ugyan már, miért ne lenne jó ötlet? - unszolta Care. - Mi baj lehet belőle?
- Rendben van - egyezett bele Bonnie. - Veled kezdem - mondta és megragadta a lány kezeit. Lehunyta szemeit, hogy még erősebben tudjon koncentrálni, majd pár latin szót motyogott. Teltek a másodpercek, azonban semmi sem történt, egészen addig a pillanatig, amíg Bonnie szemhéjai fel nem pattantak. Tágra nyíló, sötét szemei üresen meredtek a semmibe.
- Egy ösvényt látok, - szólalt meg színtelen hangon - mely egy pontnál háromfelé ágazik. Az ösvény egyik ága vékony, letaposott, néhol kicsit kanyargós. A második szélesebb ennél és kevéssé letaposott, azonban sok helyütt kanyarok tarkítják - folytatta Bonnie. - Végül a harmadik szélességre megegyezik az előtte lévővel, de ez egyenes és érintetlen. - Itt a boszorkány hangja elcsuklott, lehunyta a szemét, és amikor ismét felnyitotta, újra a régi volt.
- Mást nem láttam.
- Ezt hogy tudod megmagyarázni? - kérdezte Elena. - Elvégre mi köze lehet Caroline-nak három ösvényhez?
- Lássuk csak - kezdte Bonnie. - Először csak egy út volt, ami később háromfelé vált. Ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy válaszút előtt állsz?
- Válaszút előtt? - értetlenkedett Care. - De hát mi alapján?
- Az első ösvény kitaposott volt, azonban vékony: ez valami olyasmit jelenthet, hogy ezen az úton már jártál, de letértél róla. Tehát az életednek azon fejezete lezárult.
- Szerinted ez milyen fejezet? - tudakolta Elena.
- Nem tudom - felelte a boszorkány.  -Nézzük a második ösvényt: az kevésbé letaposott, mint az első, de szélesebb is annál, viszont jóval kanyargósabb. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy ezen az úron most is jársz, azonban sokszor voltak bajaid. Az életednek ez a fejezete még most is tart. Aztán a harmadik ösvény: széles, egyenes és nincs letaposva, azaz ezen az úton még nem jártál, tehát az életedben ez a szakasz még el sem kezdődött.
- Szóval? Mit jelenthet? - érdeklődött Care, kissé nyugtalanul fészkelődve az ágyon.
- Szerintem az első ösvény Matt: jártál vele, amikor együtt voltatok, az jó volt, persze voltak buktatók a kapcsolatotokban, de már vége van. A második pedig Tyler: most vele vagy, szereted is, azonban nem mentes problémáktól ez a kapcsolat sem - mondta Bonnie.
- Ez logikus - jegyezte meg Elena.
- És akkor hogy magyarázod a harmadikat?
- Fogalmam sincs. Valószínűleg nem ismeretlen, köze van Tyler személyéhez és feltehetőleg kapcsolatban állsz vele - fejtegetett Bonnie. Caroline, amint ezt meghallotta, elsápadt.
- Te jó ég...
- Mi az, Care? Valami baj van?
- Te jó ég... - ismételte a lány.
- Caroline! Jól vagy? - Elena aggódva megrázta barátnője vállát, aki vett egy jó mély levegőt, és sóhajtva így szólt:
- Tudom ki a harmadik!
- Na ki?
- Klaus...
- Klaus?! - kérdezte Elena és Bonnie kórusban.
- Igen... Őt ismerem, sőt még egész közelről is...volt alkalmam megismerni..sajnos - tette hozzá Caroline, megbánással vegyes fintorral az arcán.
- Hát ebben van valami - helyeselt Bonnie. - Viszont ha ez így van, akkor van egy rossz hírem: ezzel még nincs vége. Mivel még nem jártál azon az úton, valami lesz majd köztetek a jövőben...De ne ijedj meg! - folytatta, látva Caroline arckifejezését - Ez nem jelenti azt, hogy összejössz majd vele, vagy valami ilyesmi.
- Hát ez nagyszerű... - sóhajtott Caroline, kissé mérgesen, de hogy leplezze érzéseit, elmosolyodott és Elena felé fordult. - Na, Elena, most te jössz!
- Nem muszáj, ha nem akarod - nyugtatta meg Bonnie, Elena azonban a fejét rázta.
- Hagyd csak, én is kíváncsi vagyok - válaszolta és odanyújtotta kezeit Bonnie-nak, aki megragadta őket, majd ismét lehunyta a szemét.
- Veszély leselkedik rád! Már itt van előtted, s ahhoz, hogy legyőzd, csak magadra számíthatsz, senki másra - kezdte Bonnie természetellenes hangon, üres tekintettel. - Látom a tragédiát... vajon kaphat -e egy örökre szóló szerelem egy második esélyt? Az, aki mindent elfelejt és az, aki soha nem adta fel? Vagy győz a bosszú? Csak...rajtad...áll... - Bonnie hangja elcsuklott, majd visszatért önmagához, arcán, akárcsak Elenáén és Caroline-én, rémület tükröződött.
- Mi volt ez? - tudakolta Elena ijedten.
- Nem tudom..., de az, amit láttam, még borzalmasabb volt - válaszolta a boszorkány.
- Mit láttál?
- Damont láttam, ahogy zokog.
- Damon zokogott? - ismételte Elena fakó hangon.
- Igen. A látomás első fele kevésbé rémisztő: a veszély már itt van és neked egyedül, csakis egyedül kell megbirkóznod vele. Viszont a második rész, a tragédia, valami olyan, amit nem akadályozhatsz meg, mert mindenképpen be fog következni.
- És az mit jelenthet, hogy "örökre szóló szerelem", meg "az, aki mindent elfelejt és az, aki soha nem adta fel"?
- Nincs ötletem.
- Talán azt jelenti, hogy valaki meghal... - találgatott Caroline.
- Lehet, de nem éreztem halált. Ezek a látomások elég képlékenyek, egyáltalán nem biztos, hogy bejön, elvégre nem médium vagyok, hanem boszorkány - mondta Bonnie, egy ásítás kíséretében. - Ne vedd készpénznek, Elena.
- Szerintem inkább aludjunk - javasolta Caroline. - Ennyi ijedtség bőven elég volt egy napra. - Elena gépiesen bólintott, magára húzva a takarót, és igyekezett jó képet vágni az egészhez, mintha egyáltalán nem vette volna magára a jóslatot. Valójában azonban nagyon megijedt: a veszély már elérte volna? Borzalmasan megrémült az állítólagos tragédia miatt, ami mindenképpen be fog következni. Vajon mi lesz az? Meghal valaki? Ebbe bele se mert gondolni, bár Bonnie nem beszélt halálról.
Nagyon nehezen aludt el, nyugtalanul hánykolódott. Amikor végre álomba merült, a zokogó Damont látta maga előtt, ahogy őt gyászolja. Erőnek erejével kényszerítette magát, hogy felébredjen. Zihálva ült föl, teljesen kiverte a víz, így vett néhány mély levegőt, hogy lenyugodjon. Vetett egy pillantást az éjjeliszekrényen  lévő órára, ami éjjel negyed egyet mutatott, majd kiosont a konyhába, hogy megigyon egy pohár vizet. Kivett egy poharat a szekrényből, teletöltötte azt, de amikor a szájához emelte, hangokat hallott.
- Elena... - Ijedtében leejtette a poharat, ami ezer apró darabra tört. Felismerte a hangot, hát persze, hogy felismerte, hiszen ahhoz a személyhez tartozott, aki az egész világot jelentette Elena számára!
- Elena... - hallotta újra. Damon hangja szenvedően, erőtlenül csengett a fejében. Elena nagyon megijedt: a hang alapján valami baja eshetett. Még sosem hallotta őt így beszélni, ezért teljes önkívületben rohant vissza a hálóba, hogy felrázza barátnőit.
- Bonnie! Care! Azonnal keljetek föl! - üvöltötte, miközben erőteljesen rázta a vállukat.
- Mi az? - kérdezte Care kómásan.
- Damon... - dadogta a lány. - Damon...valami...Damon.
- Elena, érthetőbben - kérte Bonnie, aki időközben felült és egy hatalmasat ásított.
- Damonnel történt valami! Valami rossz - hadarta Elena.
- Ezt meg hogy érted?
- Hallottam a hangját! Engem szólított..mintha kínoznák...
- Hívd fel, lehet, hogy csak hallucinálsz - tanácsolta Caroline. Elena remegő kezekkel előkotorta a mobilját és már hívta is.
- Kicsöng, de nem veszi fel - közölte Elena egy örökkévalóságnak tűnő perc után.
- Akkor próbáld meg Stefant - javasolta Bonnie. Három csengés után Stefan beleszólt:
- Halló? Elena? Éjjel van... - hallatszott Stefan álmos hangja,
- Nem láttad Damont? - tért a tárgyra Elena.
- Dél óta nem. Azt hittem, nálad tölti az éjszakát.
- Nincs itt! Eltűnt, Stefan! Bajban van! Hallottam a hangját... szenved!
- Hol vagy most?
- Caroline-nál.
- Egy perc és ott vagyok - felelte Stefan és letette.
- Nem tud semmiről, dél óta nem látta - közvetített Elena kétségbeesetten.
- Van egy ötletem - szólalt meg hirtelen Bonnie. - Egy varázslattal meg tudom mondani, hogy hol van. Mindössze egy személyes tárgyra lenne szükségem.
- Olyanom nincs - válaszolta Elena. - Használj engem!
- Nem biztos, hogy működni fog...
- Próbáld meg! - Elena szinte könyörgött.
- Rendben van. Caroline, ideadnád a táskám? - kérte Bonnie, és amint megkapta, kivett belőle egy térképet és kiterítette azt az ágyon. Majd egy pillanatra lehunyta a szemét, mire pár gyertya gyulladt meg a szobában.
- Add a kezed! - mondta Elenának. Amint a lány odanyújtotta, a boszorkány elvágta az ujját és a kiserkenő vért a térképre csepegtette. Ezután lehunyta a szemét, a varázsigét mormolva. A vércsepp elindult Virginia területéről, lassan kúszva a nyugati partok irányába, végül megállapodott a Los Angelest jelző piros négyzeten.
- Los Angeles? - kérdezte Elena meglepetten. - Hogy kerül oda Damon?
- Szerintem valaki manipulálni akar, Elena. Az képtelenség, hogy halld a hangját Los Angelesből! Teljesen lehetetlen! - szólt közbe Caroline, de még mielőtt Elena reagálhatott volna, Stefan viharzott be az ajtón.
- Tudunk valamit? - tudakolta azonnal.
- Bonnie elvégzett egy kereső-varázslatot, mely szerint Damon Los Angelesben van.
- Los Angelesben? Ha valóban ott van, akkor hogy hallottad a hangját? A mentális kommunikációnak is megvannak a határai.
- Nem tudom... - mondta Elena. Hangjában érezhető volt a félelem és az aggódás.
- Elena, szerintem valaki manipulál téged és sejtem is, hogy ki - kezdte Stefan. - Aggodalomra semmi ok, elmegyek és megkeressem. Tudom, hol találom.
- Jó ötlet! - viszonozta Bonnie.
- Ha tényleg tudod, hol van, akkor jó - így Elena, de fejében addigra egy teljesen más terv kezdett körvonalazódni, azonban igyekezett azt mutatni, egyetért Stefannal. - Meg tudod találni?
- Igen.
- Akkor jó. Benne vagyok.
- Oké, akkor én már itt sem vagyok! Hívlak, ha tudok valamit! - búcsúzott Stefan és eltűnt. Caroline és Bonnie összenézett.
- Elena, biztos, hogy jól vagy?
- Igen, kicsit lenyugodtam. Most inkább aludjunk, ha valami lesz, Stefan úgyis jelentkezik majd - tette hozzá, és tettetett nyugalommal visszabújt az ágyba. A két másik lány gyanakodva figyelte, de mivel álmosak voltak, hamar elaludtak. Elena azonban nem aludt, hanem arra várt, hogy barátnőit elnyomja az álom. Amint ez megtörtént, óvatosan kicsusszant az ágyból, felöltözött, összepakolta a cuccait, bedobott a táskájába jó pár tasak vért, amit Caroline-ék hűtőjéből szerzett, majd belenyúlt Care kabátzsebébe és kivette a lány kocsikulcsát. Percek alatt készen volt, így kirohant az ajtón és beült Caroline kocsijába. Tudta, mit kell tennie, ugyanis biztos volt benne, hogy ez az első veszély, amiről jóslat szólt, ezért is akart mindenáron titokban elmenni. Teljes erőből nyomta a gázpedált - az autó százötvennel zúzott Virginia állam közútjain, viszont így negyed óra alatt megérkezett a reptérre.
Amint belépett a terminálba, rögtön az indulásokat jelző tábla felé indult és bosszankodva állapította meg, hogy legközelebbi gép hat óra múlva indul Californiába.
- Kell, hogy legyen más megoldás - gondolta Elena, és azzal az egyik üres check-in pult felé viharzott, s faggatni kezdte az ott ülő pasast.
- Ne haragudjon, mikor megy a következő gép Los Angelesbe?
- Hétkor - felelte a férfi.
- Nincsen semmi más?
- Nincs.
- Magángép se?
- Nincs - válaszolta unottan az intéző. Erre Elena mélyen a szemébe nézett és megigézte:
- Most azonnal elmegy, kerít nekem egy gépet pilótával, nem érdekel milyet, de tíz percet kap rá! - A férfi gépiesen bólintott és felkapta a telefont. Elena eközben idegesen sétált fel, s alá. Borzasztó aggodalom lett úrrá rajta. Nagyon féltette Damont, és rettegett attól, hogy valami komoly baja esett. Egyelőre még az is rejtély volt, hogy ki rabolta el a szerelmét, de mégis egy belső hang, azt súgta neki, hogy helyesen cselekszik. Szerencsére nem volt sok ideje, hogy ezen rágja magát, mert a köpcös férfi nemsokára odarohant hozzá:
- Kerítettem egy gépet, mindjárt indulhat is.. Menjen a B16-os kapuhoz, kérem - jelentette az ügyintéző.
- Nagyszerű - viszonozta Elena és elindult a a kapu irányába.


A következő rész tartalmából...
Elena megérzése helyesnek bizonyult: Damont nemcsak elrabolta, hanem meg is kínozta valaki. Vajon sikerül a lánynak megmenteni a szerelmét, ráadásul úgy, hogy csak magára számíthat?
10. rész >>