Élet a halál után - 5. rész

Korhatár: 12
Szemszög: Elena

V. fejezet - Bonyodalmak

A nap hátralévő részében semmi érdekfeszítő nem történt. Katherine párszor újratöltötte a poharainkat, egy idő után azonban, már nem esett annyira jól.
- Nem kérek többet – mondtam neki, amikor az üres poharamért nyúlt. Bólintott egyet, majd berakta a mosogatóba a poharat. Nem igazán tudtam miről beszélgethetnénk, így kimentem a tornácra és leültem egy székre. Néztem a tavat, a fákat. A hely egyszerűsége olyan nyugalmat sugárzott, hogy elfeledtette velem minden bajomat. Nem sokkal később Katherine is csatlakozott hozzám, kezében egy pohár ital volt, a szaga alapján whisky lehetett. Néha egymásra néztünk, de nem jutott eszünkbe semmi, amiről érdemes lenne beszélni. Végül rászántam magam és megkérdeztem:
- Tulajdonképp miért segítesz nekem ennyit? Hisz eddig utáltál és mindent megtettél, hogy Stefan-nal szétválassz minket.
Nem lepte meg a kérdésem, gondolom számított rá, hisz egyszer már feltettem neki ezt a kérdést, csak akkor nem tudtuk megbeszélni.
- Azért segítek, mert Isobel megkért rá – vágta rá, szinte azonnal. Megdöbbentem, mert ilyen válaszra nem számítottam.
- Isobel? Az anyám? – kérdeztem tőle döbbenten. Katherine bólintott, majd folytatta.
- Tudta, hogy ha Stefan-nal és Damon-nel maradsz előbb, utóbb te is vámpír leszel. És azt akarta, hogy ha ez bekövetkezik, segítsek neked – magyarázta. Furcsálltam, azonban, hogy annyi embert átvert élete során, miért pont most lett neki fontos megtartani az adott szavát.
- De miért pont ezt az ígéretedet tartottad be? Hisz annyit megszegtél már – kérdeztem tőle kíváncsian.
- Te ezt nem értheted… Ő volt az egyetlen igazi barátom és sokszor megmentette az életemet. Tartozom neki ennyivel – látszott rajta, hogy érzékeny téma ez számára, így nem firtattam tovább a dolgot, így is sokkal többet tudtam meg, mint vártam. Katherine egyre emberibbnek tűnt a szememben… Egy darabig még ültünk így egymás mellett. Úgy döntöttem, lemegyek a tópartra és kicsit szétnézek. Már épp elindultam volna, amikor Katherine utánam szólt:
- Azért légy óvatos... Nem tudom, kik járnak erre, és abban se vagyok biztos, hogy a vámpírvadászok nem jöttek utánunk – figyelmeztetett, majd felkelt és bement a házba. Én pedig elindultam a partra. Körülbelül öt perc séta utána leértem a tóhoz. Igyekeztem nem túl messze elcsatangolni, hogy ha kell, pár pillanat alatt visszaérhessek. Nekidőltem az egyik fának és csak néztem a vizet. Gondoltam kipróbálom az új képességeimet és becsuktam a szememet, hogy minden erőmmel a külvilág zajaira koncentrálhassak. Sokkal többet hallottam, mint azt elképzeltem. A falevelek susogása, a madarak csicsergése, még a szél lengedezését is hallottam. Mélyet lélegeztem megtelt az orrom a környék illataival, a virágok illatait is sokkal erősebben éreztem. Leírhatatlan érzés volt. Elmosolyodtam magamban, majd kinyitottam a szememet és a ház felé fordultam. Láttam Katherine-t a tornácon telefonálni. Túl messze voltam, hogy hallhassam, kivel és miről beszél, így közelebb mentem. Mire hallótávolságon belül értem, azonban letette a telefont és rám nézett.
- Stefan volt. Nem sokára ideérnek – mondta, majd sóhajtott egyet – Remélem nem követték őket is… - húzta el a száját, majd rám nézett. Nem tudtam sejti-e, mik járnak a fejemben, de jobbnak láttam, ha nem tudja. Stefan nevének hallatától is görcsbe rándult a gyomrom. Még mindig nem tudtam, hogy mondjam el neki, mit érzek, pedig most már muszáj lesz. Főleg, hogy Katherine is itt van. Rögtön észre fogja venni, hogy valami nincs rendben. Bólintottam egyet, majd elindultam befelé, azonban Katherine félúton megállított.
- Minden rendben? – kérdezte tőlem, láttam rajta, tényleg érdekli, és nem csak azért kérdezi, hogy kötözködhessen.
- Azt hiszem… - mondtam, bementem a nappaliba és eldőltem a kanapén. Valahogy rossz érzésem volt, mintha valami készülne, de nem tudom mi. Furcsa volt. Nem igazán értettem a dolgot, de nem foglalkoztam vele. Próbáltam pihenni kicsit, mielőtt megérkeznek a fiúk és minden a feje tetejére áll. Nem tudom, aludtam-e vagy csak elbambultam, de amikor magamhoz tértem, egy autó hangját hallottam. Nagyjából ötpercnyire lehetett tőlünk. A motor elhallgatott és két ajtó csapódást hallottam. Megjöttek… Ideje lesz össze szednem magamat. Már majdnem teljesen besötétedett, és meglehetősen hűvös volt az idő, így felvettem a pulóvert, amit valószínűleg Kathrin készített oda nekem az ágy mellé. Kimentem a tornácra, Katherine abba az irányba figyelt ahonnan jöttünk, majd megszólalt.
- Megjöttek – mondta, bár sejtette, hogy én is hallottam. Feszültnek tűnt és megint a mogorva énjét mutatta. Eszem ágában se volt leleplezni, vagy elárulni őt. Azon után, amit értem tett. A sötétben két alakot láttam kirajzolódni. Mindkettő bőrdzsekit viselt, és bár sötét volt, tökéletesen meg tudtam különböztetni őket. Eléggé megzavarodhattak, mivel amikor megláttak minket, meg se tudtak szólalni. Stefan szeme oda vissza járt Katherine-en és rajtam, fogalma se volt, ki kicsoda. Katherine-nel elnevettük magunkat, amikor rájöttünk mi a bajuk.
- Ha eddig nehéz volt őket megkülönböztetni ezek után, szinte lehetetlen lesz - mondta Damon a tőle megszokott stílusban, miközben forgatta a szemeit.
- Ebből előnyünk is származhat – mondta Katherine. De Damon egésze más véleményen volt.
- Nem hiszem. Ezúttal nem Elena a célpont, hanem a vámpírok, bár tény, hogy nem tudják, hogy belőletek kettő van. Ha ügyesek vagyunk, nem veszik észre a trükköt. De azért most már elárulhatnátok, legalább nekünk, hogy ki kicsoda – mondta Damon türelmetlenül. Látszott, hogy nincs ínyére a játék.
- Találd ki ! – válaszoltam Katherine stílusában.
- Szerinted rájönnek? – kérdezte Katherine az én stílusomban. Egész mulatságos volt ez a játék, főleg, hogy Kathrin is vette a lapot és felvette az én szokásaimat pár pillanat alatt. Stefan türelmetlenül felnevetett, majd megszólalt.
- Ez nevetséges. Hogy tudnánk megkülönböztetni őket, amikor teljesen egyformák, és láthatóan még élvezik is a helyzetet? – kérdezte idegesen. Láthatóan ő se élvezte annyira a helyzetet, mint Katherine és én, de még türelmetlenebb volt, mint Damon és ez furcsa volt.
- Majd én kiderítem. – mondta Damon és elindult felénk. Megállt Katherine előtt és alaposan végigmérte, majd rám nézett. Egy darabig felváltva nézte Katherine-t és engem, majd elém állt. Mélyen a szemembe nézett. Éreztem, hogy felforrósodik a testem. A közelsége és az illata szinte megrészegített. Majd megszólalt.
- Helló, Katherine – mondta. Bár nem mutattam, de leesett az állam. Hát ennyire nem ismer? - kérdeztem magamban. Kicsit csalódott voltam, de Damon megint megszólalt.
- Beszélhetünk valahol, négy szem közt? - Bólintottam, majd elindultunk a tópart felé. Amikor leértünk, hátamat nekitámasztottam a fának, és Damon-re néztem. Közelebb lépett hozzám, majd újra s szemembe nézett, és én megint ugyanazt éreztem, mint az előbb. Damon azonban, most egészen máshogy nézett rám. A szemében azt láttam, amit én is éreztem. Nem értettem az egészet, aztán megszólalt
- Azt hitted átverhetsz? – kérdezte tőlem, majd hozzá tette – Elena – elmosolyodott, kezével végig simított az arcomon, s úgy éreztem mentem elájulok. Vágytam a közelségére, amióta hazatértünk Mystic Falls-ban alig beszéltünk és még kevesebbszer értünk egymáshoz. Keze az arcomról a nyakamra siklott, majd közelebb húzott magához és szorosan megölelt.
- Szóval mégis felismertél? – kérdeztem tőle mosolyogva.
- Még szép. Száz közül is megismernélek. Úgy kalapált a szíved, hogy majdnem kiugrott a helyéről, amikor a szemedbe néztem – mondta és még szorosabban ölelt. Ha még ember lennék, most biztosan megfulladnék, de „így” tökéletes volt. Feljebb emeltem a fejemet és mivel csak odáig értem fel a nyakát csókoltam meg. Lehajolt hozzám és megcsókolt. Nem úgy, ahogy korábban. Most türelmetlen volt és egy csókba akarta sűríteni az elmúlt pár nap érzéseit. Aztán újra magához szorított. Így álltunk még pár percig. Aztán hirtelen megkeményedett a teste és elkezdte kapkodni a fejét minden irányba.
- Mi a baj? – kérdeztem tőle suttogva, de nem válaszolt, csak behúzott a fák közé. Ujját a szája elé emelte, jelezve, hogy maradjak csendben. Becsuktam a szememet és minden erőmmel a külvilág zajaira koncentráltam. Lépteket hallottam és valami csörgést. Kinyitottam a szememet és ijedten kérdeztem tőle:
- Értünk jöttek? – kérdeztem suttogva. Reméltem, hogy tévedek, de Damon arcát látva rá kellett jöjjek, igazam van. Szívverésem felgyorsult a félelemtől, úgy éreztem, kiszakad a helyéről. Félek… Mi lesz most velünk? Damon megszorította a kezemet, és visszarántott a valóságba.
- Minden rendben lesz - suttogta, de láttam rajta, hogy ő se tudja, hogyan tovább. A házhoz nem mehetünk vissza, mert azzal bajba sodorjuk Stefan-t és Katherine-t is, de valahogy üzennünk kell nekik. Nélkülük elvesztünk. Damon mégis a ház felé indult és engem is húzott magával. Igyekeztünk a lehető legkisebb zajt csapni. Ahogy közeledtünk a házhoz egyre fogytak a fák, és egyre nehezebb volt rejtve maradnunk. Végül elértünk egy oylan részhez, ahol teljesen elfogytak a fák. Meg akartam kérdezni Damon-t, van-e valami ötlete, de láttam, hogy nagyon gondolkozik így vártam egy kicsit. Körbenéztem hátha meghallom a minket üldöző csapatot. Nem kellett túlságosan megerőltetnem magamat, hogy meghalljam őket. Ezek szerint közel vannak. És felén tartanak.
- Damon… - suttogtam a nevét. Ő is tudta, hogy bajban vagyunk…
- Ha jelt adok, fuss, a házhoz amilyen gyorsan csak tudsz. Én mögötted leszek. - mondta. Pocsék terv. És holtbiztos, hogy befuccsol, messze van a ház, még nekünk is. Jobb ötletem viszont nekem sincs. Damon-re néztem. Nagyon féltem, de nem volt választásunk. Damon számolni kezdett.
- Egy… kettő… - Összeszedtem minden erőmet, és készültem az utolsó jelre. – Három… Amint Damon kimondta az utolsó szót, elrugaszkodtam a talajtól, és ahogy csak tudtam futottam. Damon-nal egyszerre ugrottunk ki rejtekhelyünkről, ugyanebben a pillanatban azonban puskák és karóvetők sültek el. Igyekeztem kikerülni a felém száguldó falövedékeket és karókat. A félelem erőt adott és még gyorsabban futottam. Damon elém került és már majdnem elértük a házat amikor... A fájdalom átjárta a testemet, valami belefúródott a hátamba és veszélyesen közel került a szívemhez. Elakadt a lélegzetem és a földre zuhantam. Nem tudok megmozdulni…Nem kapok levegőt… Nagyon fáj...
- Elena! - Damon kiáltására eszméltem. Vissza akart fordulni értem, de még mindig karók és falövedékek záporoztak felénk. Engem halottnak vélhettek, mert rám már nem céloztak. Megpróbáltam felállni, de a karó megmozdult bennem és a fájdalomtól visszarogytam a földre. A karó súrolta a szívemet… egy rossz mozdulat és végem. A hangzavarra Stefan és Katherine is kijöttek a házból, majd pár pillanattal később eltűntek. Damon még mindig a felé repülő karók elől menekült és egyre távolabb került tőlem. Tehetetlenül elterültem a fűben és vártam. Fájdalmas kiáltásokat hallottam a fák felől, aztán nem jött több lövedék. Katherine-ék célba értek. Pár pillanattal később Damon termett mellettem, megpróbált felemelni, azonban a karó ismét megmozdult bennem és egyre közelebb került a szívemhez. Felkiáltottam fájdalmamban. Damon elengedett, és leült mellém a fűbe. Katherine és Stefan is mellettünk termett.
- Be kell vinnünk a házba - mondta Stefan. Ő is kétségbe volt esve, mint mindenki.
- Nem mozdíthatjuk meg. A karó pont a szíve mellett van, és ha megmozdítjuk… - Damon nem fejezte be a mondatot, de mindenki tudta, mi lesz akkor.
- Akkor húzzuk ki. Itt és most – mondta Katherine és meg se várva a fiúk reakcióját a hátamnál termett és megragadta a karót. Felkiáltottam, amikor éreztem, hogy megmozdul bennem
- Mindjárt kész - mondta Katherine és egy határozott mozdulattal kirántotta a hátamból a karót. Felsikoltottam, de máris sokkal jobban éreztem magam. Mozdulni még mindig nem bírtam, de legalább levegőt kaptam.
- Vigyük be a házba, és adjunk neki egy kis vért, hogy gyorsabban gyógyuljon.
Éreztem, ahogy Damon gyengéden a hasam alá csúsztatja a karját és felemel. Ölbe vett és elindult velem a házhoz. Szorosan bújtam hozzá. Még mindig fájt a hátam, de már gyógyulófélben voltam, és Damon közelsége is nyugtatóan hatott rám.
- Hova tegyem? – kérdezte Damon, amikor beértünk a házba.
- Az emeleten van pár hálószoba, ahol tud pihenni. Én is megyek mindjárt – válaszolta Katherine és hallottam, hogy kinyitja a hűtő ajtaját. Amikor felértünk a szobába Damon leültetett az ágyra és megpróbálta lefejteni karjaimat a nyakáról, de nem engedtem el, sőt még jobban bújtam hozzá. Leült velem az ágyra és elkezdte a hátamat simogatni. Felszisszentem, amikor véletlenül hozzáért a hátamon tátongó sebhez.
- Ne haragudj… - mondta egészen halkan. Finoman megráztam a fejemet és csak ültem az ölében. Egyre jobban szorítottam magamhoz. Éreztem, hogy eluralkodik rajtam a pánik.
- Hogy van? – kérdezte Katherine, amikor belépett a szobába. Kezében egy nagy pohár vér volt. Azonnal megéreztem a szagát, de nem tudtam megnyugodni.
- Úgy tűnik kicsit sokkot kapott és most jön majd ki rajta - válaszolta Damon. Katherine letette a poharat az ágy melletti asztalra és kiment a szobából, majd becsukta az ajtót. Damon megpróbálta kiszabadítani magát a karjaim közül, de nem akartam elengedni.
- Elena, muszáj innod – mondta, megfogta a karomat és nem épp finoman, de lehámozta a nyakáról. Az ölembe ejtettem a kezeimet, úgy éreztem, nincs erőm semmihez. Elvette a kisasztalról a poharat és elém tartotta. Felemeltem a kezemet, hogy megfogjam a poharat, de nem éreztem elég erőt magamban, ahhoz, hogy meg is tartsam. Damon tartotta a kezemet, miközben a poharat a számhoz emeltem és az utolsó cseppig kiittam a poharat. Éreztem, hogy egyre gyorsabban gyógyulok. Pár perccel később, már csak egy szakadás maradt a „balesetből”. A kezemben forgattam a poharat, játszadoztam vele. Próbáltam elterelni a figyelmemet. De nem tudtam kiűzni onnan az emlékeket. A félelmet, és a fájdalmat,
amit alig egy órája éltem át… Éreztem, hogy görcsbe rándul a gyomrom és elejtettem a poharat, ami nagy koppanással ért földet. Éreztem, hogy Damon az állam alá nyúl, hogy a szemembe nézhessen.
- Nem lesz semmi baj – mondta és gyengéden végig simított az arcomon. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Feltört belőlem a zokogás és Damon nyakába temettem az arcomat. Szorosan ölelt magához, hátha megnyugszom tőle, de csak sírtam és sírtam.Damon próbált csitítani, nem sok sikerrel. Egy idő után felhagyott vele és csak várta, mikor nyugszom meg. Aztán szép lassan megnyugodtam. Elfogytak a könnyeim és már kevésbé görcsösen szorítottam magamhoz Damon-t, végül teljesen lehiggadtam. Damon szemébe néztem.
- Köszönöm. – mondtam neki hálásan. A tehetetlenség és az, hogy végig kellett néznie, amin keresztül mentem őt is megviselte. Az arcán most se látszott semmi, de a szemei elárulták.
- Többé ne csináld ezt – válaszolta komolyan. A követező pillanatban pedig olyan hévvel csókolt meg, hogy eldőltünk az ágyon. Határozottan, mégis gyengéden csókolt.
- Pihenned kéne. – mondta pár perc múlva. Bólintottam, majd kényelembe helyeztem magam rajta. Fejemet a mellkasára tettem, átkaroltam és szinte azonnal elaludtam.

6. rész >>