Élet a halál után - 6. rész

Korhatár: 12
Szemszög: Elena


VI. fejezet - Útban egy új élet felé

Ugyanebben a helyzetben tértem magamhoz, de akkor már nappal volt. Felemeltem a fejemet, hogy Damon-re nézzek. Már ébren volt.
- Hogy vagy? – kérdezte.
- Jól vagyok – válaszoltam neki mosolyogva. Ő is elmosolyodott, majd egy puszit nyomott a homlokomra. – Éhes vagyok.
- Akkor együnk - válaszolta. - Menj előre, mindjárt megyek én is.
Bólintottam, majd elindultam a lefelé. A konyhában Katherine-be futottam.
- Jó reggelt! – köszöntöttem
- Neked is. Jobban vagy? – kérdezte.
- Igen, sokkal – feleletem vidáman. Végigmért, elhúzta a száját, majd megszólalt.
- Gondolom, jobban érzenéd magad, ha nem ezekben a szakadt, véres ruhákban kéne lenned.
- Hát, mi tagadás, nem ártana, és egy zuhany is rám férne.
- A szobámban találsz ruhákat, törölköző a fürdőszobában – mondta kedvesen.
- Köszönöm – válaszoltam és elindultam Katherine szobája felé. Pár perc keresés után találtam egy pólót, ami nagyon megtetszett. Egyszerű volt, mégis szép. Kerestem gyorsan egy farmert is, majd a hónom alá csaptam és elindultam a fürdőszobába. A zuhany után úgy éreztem magam, mintha kicseréltek volna. Magam köré csavartam a törölközőt és átmentem a szobámba. Épp végeztem az öltözéssel, amikor kopogtak.
- Gyere! - kiabáltam ki. Stefan lépett be a szobába. Kissé fáradtnak tűnt.
- Hogy vagy? – kérdezte.
- Most már jól – válaszoltam és rámosolyogtam. Látszott rajta, hogy valamit nagyon el akar mondani, de nem tudja, hol kezdje.
- Minden rendben? – kérdeztem aggódva.
- Igen… csak elbúcsúzni jöttem – mondta egészen halkan.
- Elbúcsúzni? Miért? – kérdeztem meglepetten.
- Elmegyek. Jobb lesz így mindenkinek. Nektek is - magyarázta.
Tehát, rájött… tudja, hogy szeretem Damont.
- Szereted, ugye ? – kérdezte. Értelmetlen lett volna tagadnom, vagy mentegetőznöm.
- Igen. Szeretem – válaszoltam őszintén.
- Tudom… Láttam, hogy néztek egymásra, és a tegnap este után, már biztos voltam benne. Feljöttem, hozzád, hogy megnézzem, hogy vagy és … - nem fejezte be a mondatot, mindketten tudtuk mit látott. Hirtelen nem tudtam, mit mondjak, végül mégis megszólaltam.
- Sajnálom! El akartam mondani, de nem tudtam, hogyan… - mondtam a könnyeimmel küszködve. Stefan, az arcomra tette a kezét és elmosolyodott.
- Semmi baj. Én is sajnálom, de én akartam, hogy válassz. Választottál. Csak az szeretném, ha boldog lennél. Ha Damonnel, akkor vele. Megértem. - mondta, majd magához húzott és megölelt.
- Találkozunk még? – kérdeztem pár perc múlva.
- Persze, hisz vámpírok vagyunk – válaszolta mosolyogva.
- Igaz – hagytam rá.
- Vigyázz magadra - búcsúzott el, majd adott egy puszit a homlokomra és kiment a szobából. Damon lépett be a szobába, pár perccel később.
- Jól vagy? - kérdezte. - Láttam Stefan-t kijönni a szobából és … - nem tudta befejezni a mondatot, mert közbeszóltam.
- Nincs semmi baj. Stefan csak elbúcsúzott - válaszoltam. Damon meglepődött az utolsó mondattól.
- Elmegy? Miért? – kérdezte döbbenten.
- Rájött, hogy téged szeretlek, és úgy döntött elmegy… egy időre.
Damon arca kicsit csalódott volt, mégis boldog volt, hogy nem kell többé bujkálnunk.
- Hát legalább nem megy egyedül - mondta Damon.
- Hogy érted? – kérdeztem vissza rögtön.
- Az előbb találkoztam Katherine-nel és ő is csomagolt – válaszolta Damon. Örültem, hogy Stefan nem megy egyedül, bár nem voltam biztos benne, hogy Katherine az ideális útitárs, a korábbiak tekintetében. Elhesegettem a kósza gondolatokat. Mindketten felnőttek, tudják, mit csinálnak. Arra eszméltem, hogy Damon az arcomat vizsgálja.
- Jól vagyok – mondtam mosolyogva. Közelebb léptem hozzá és megcsókoltam. A következő pillanatban már az ágyon voltunk és bár tudtuk, nem most van itt az ideje annak, amit szeretnénk, jó volt kicsit összebújni.

- Nem Bonnie, most már minden rendben. – mondtam egy órával később a telefonba. – Stefan-ék elmentek. Kihagyták az érzelgős búcsút, pedig Damon nagyon készült rá – tettem hozzá viccesen. Bonnie elnevette magát, amikor elképzelte Damon könnyes búcsúját.
- És veletek minden rendben lesz? – kérdezte Bonnie.
- Persze. Azt még ugyan nem találtuk ki, hova megyünk, de itt nem maradhatunk - válaszoltam. Bonnie hümmögött kicsit, majd megszólalt.
- És mikor jöttök vissza? – kérdezte szomorkásan.
- Haza kell mennünk, összecsomagolni, de nem maradhatunk sokáig – válaszoltam és én is elszomorodtam, hisz valójában fogalmam se volt, mikor találkozhatunk újra.
- Ha gondolod, Jeremy-vel összepakolunk nektek és találkozhatunk egy biztonságos helyen – ajánlotta fel Bonnie. Nagyon megörültem neki, így is elég kockázatos lesz visszamenni.
- Az nagyon jó lenne. Köszi Bonnie. Akkor nem sokára indulunk –köszöntem meg.
- Várunk titeket. A helyszínt majd később megbeszéljük. Szia – majd letette a telefont. Kimentem a tornácra és leültem Damon mellé a hintaágyba.
- Indulhatunk? – kérdezte Damon, amikor fejemet a vállára hajtottam, egy nagy sóhaj kíséretében. Legszívesebben, itt maradtam volna. Olyan szép volt ez a hely, de a történtek után nem voltunk biztonságban.
- Indulhatunk - válaszoltam és bementem a házba a kulcsokért. Bezártam és elindultunk a kocsihoz…

Már besötétedett, mire elértük a Mystic Falls táblát. Az utat végig beszélgettük Damon-nel. Leginkább azon vitatkoztunk, hova menjünk. Én mindenképp Ausztráliába akartam menni, Damon pedig Európába. Bonnie-val a nagymamája házánál találkozunk, ahogy megbeszéltük. Amint elhagytuk a táblát, elővettem a mobilomat és hívtam.
- Igen? – vette fel a telefont.
- Itt Elena. Most értünk be a városba. Tíz perc és ott vagyunk – tájékoztattam.
- Rendben, akkor indulunk – válaszolta, majd letette. Damon megszorította a kezem, amikor látta, hogy elkomorodtam.
- Minden rendben lesz. – próbált megnyugtatni.
- Tudom… létezik, hogy már most honvágyam van? – kérdeztem szomorúan. Damon nem válaszolt, csak megvonta a vállát. Pár perc múlva megálltunk Bonnie nagymamájának háza előtt. Bonnie-ék már vártak ránk. Amint kiszálltam az autóból odarohant hozzám Bonnie és megölelt.
- Semmi baj - mondtam neki, miközben a fejét simogattam és próbáltam megnyugtatni. - Nem sokára újra találkozunk. Hívlak, amint tudlak – tettem hozzá, miközben fiúk átpakolták csomagokat a mi autónkba.
- Rendben. – mondta Bonnie sírva. Jeremy lépett oda hozzám.
- Hiányozni fogsz – mondta, majd szorosan megölelt.
- Te is nekem – válaszoltam a könnyeimmel küszködve – Vigyázz magadra és Bonnie-ra is!- tettem hozzá
- Oké. Te is vigyázz magadra!- mondta, és elengedett. Éreztem, hogy még egy perc és elsírom magam, így inkább beszálltam a kocsiba. Damon is búcsút vett Bonnie-tól és a Jeremy-től, majd beült mellém. Rám nézett, megszorította a kezemet, amikor látta, hogy folynak a könnyeim, miután Bonnie-ék autója elhajtott.
- Mehetünk? – kérdezte. Könnyeim szünet nélkül potyogtak, de bólintottam. Damon elfordította a kulcsot és elindultunk. Amikor a hídhoz értünk furcsa érzésem támadt. Úgy éreztem ki kell szállnom.
- Állj meg, kérlek – kértem Damont. Lehúzódtunk az útról és megálltunk. Kiszálltam az autóból és felsétáltam a hídra. Eszembe jutott mindkét balesetem. Mindkettő megváltoztatta az életemet. És most is ez történik.
- Baj van?- kérdezte Damon, amikor pár perccel később utánam jött. Maga felé fordított és a szemembe nézett.
- Nem, semmi gond. Csak úgy éreztem, meg kell állnom itt egy kicsit – magyaráztam. Damon elmosolyodott.
- Ez érthető – mondta és végig nézett a hídon. - Ez a híd már párszor megváltoztatta az életedet - tette hozzá.
Fejemet a mellkasának döntöttem és nagyot sóhajtottam. Damon az állam alá tette a kezét és felemelte a fejemet, hogy a szemébe nézhessek. Pár pillanatig néztük így egymást, aztán közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam, ő pedig visszacsókolt. Igaza van… ez a híd már megváltoztatta párszor az életemet. Először elvette a szüleimet, de megtalálta Stefan-t. Utána elvette az életemet, de visszaadott Damonnek. És most elhagyom a várost vele. Vele, akit mindennél jobban szeretek.
- Szeretlek - suttogtam a fülébe.
- Én is téged - válaszolta ős is suttogva
- Menjünk - mondtam és elindultam az autó felé. – Én vezetek- tettem hozzá nevetve.
- Azt se tudod, hova megyünk – vágott vissza Damon, a tőle megszokott stílusban.
- Igaz – vallottam be. – Akkor hova megyünk? – kérdeztem kíváncsian, miután beszálltunk az autóba
- Majd megtudod, ha odaérünk. – zárta le a témát, arcára pedig kiült az a pimasz vigyor, amiért annyira odavoltam.
Kit érdekel hova megyünk? A lényeg, hogy együtt legyünk.

7. rész >>