Részletek a 22. fejezetből

Közeleg a finálé napja! Ugyan már többször leírtam, azért elmondom még egyszer, hogy egy afféle "lekaparom-a-falat" évadzáróra készüljetek. Hogy miért? Pénteken minden kiderül! Vagy talán mégse minden? 
Ja, és ne feledkezettek el feliratkozni a "Followers" box segítségével! :)
Íme tehát a szokásos két részlet az első évad fináléjából, ami a Nem várt visszatérés címet kapta.

"Stefan becsukta az előtte fekvő könyvecskét, majd bekötözte és a többi közé csúsztatta. Akaratlanul és végigpillantott a naplókon, melyek három könyvespolcot foglaltak el. Óvatosan végigsimította a régi, bőrkötéses könyveket, felidézve egy-egy bennük álló emléket. Tízéves kora óta megszállottan jegyezgette minden érzését, gondolatát, egyszóval az életét. S ahogy végigtekintett élete százötvenhárom évét felölelő emlékrengetegén, elfogta a bűntudat mindazért, amit érzett. 

Szeme megakadt az egyik, sötétzöld könyvön, melyen a saját elegáns kézírásával ez állt: 2009. április - 2010. január. Azon kapta magát, hogy kiemeli a naplót a többi közül, és olvasni kezdi. 

Azonban nem jutott messzire, mert hirtelen meghallotta a telefonja apró jelzését. Gyorsan előkapta a készüléket, hogy megnézze az üzenet. Amikor meglátta a szöveget, a szíve nagyot dobbant:

"Az emlékek fájdalmas dolgok, Stefan. De ahhoz, hogy felszínre hozd mindazt, amit tudni akarsz, ott kell keresned azokat, ahol el vannak temetve."

Hitetlenkedve bámulta a képernyőt, de akárhányszor újraolvasta az üzenetet, annál kevésbé értette a mondanivalóját. 

"...mindazt, amit tudni akarsz..." Mégis mit jelentsen ez? Mit akarhat ő felszínre hozni? Erre a kérdésre több választ is látott. Először is, hogy mi történt Elenával, hogy hirtelen ennyire beleesett Damonbe? Ez azonban nem tűnt túl fontos érvnek ahhoz, hogy az ismeretlen valaki foglalkozzon vele. Másodszor, nyilván kíváncsi volt az üzenetküldő kilétére, sőt, igazából mardosta a kíváncsiság, hogy megtudja, ki az, aki szórakozik vele. 

Harmadszor pedig...Harmadszor...És akkor bevillant neki, hogy mi az, amit mindenképpen meg akart tudni: a büntetést, amiről a szellemek értesítették őket. Biztos volt benne, hogy csak erről lehet szó.

Akkor már csak egy kérdés maradt: hogy hol is keresse a válaszokat. 

"...ott, ahol el vannak temetve..." De mégis, hol lehet titkokat elrejteni? Gondolkozz, Salvatore!, parancsolt rá saját magára. Eltemetve...eltemetni...titkok...Úgy tűnt, erre nem talál megoldást, azonban végül beugrott neki, hogy a legegyszerűbb megoldásra gondolnia. Elvégre hová temetnek dolgokat az emberek? Naná, hogy a temetőbe! Stefan nem is tétovázott tovább, hanem felhúzta csuklyás pulóverjét, és kilépett a hűvös éjszakába."

"Így sétált végig Matt az utcán, gondolataiba merülve, amikor egyszer csak meglátott egy árnyékot a lámpák fényében a mellette lévő ház falán. Egy kicsit valóban megijedt, de csak egy pillanatra, ám ez az ijedtség hamar alábbhagyott. A fiú szórakozottan rázta meg a fejét, nevetve konstatálva, hogy a város már tényleg az őrületbe kergeti. Elvégre olyankor is furcsa dolgokat vél látni, amikor minden normális.

Azonban ekkor ismét meglátta az árnyékot, amely abban a pillanatban eltűnt, hogy odanézett. 

- Van itt valaki? - kérdezte hangosan, körbepásztázva az üresnek tetsző utat. Természetesen nem kapott a választ. Még egy percig állt, egy esetleges támadóra várva, aki azonban nem bukkant fel, így Matt vállat vont és folytatta az útját hazafelé.

- Még jó, hogy tele vagyok verbénával - gondolta.

És abban a pillanatban egy csuklyás ember ugrott le az egyik tetőről, és egyenesen Mattre vetette magát, és kezét a tehetetlenül kapálódzó fiú szájára szorította. Aztán egyszer csak megszűnt az ellenállás, és a kapucnis alak eltűnt a sötétben, karján Matt testével."

Tovább a részhez >>

Tehát, február 8, péntek. A finálé napja! Ne hagyjátok ki! :)