Részletek a 15. fejezetből

Sziasztok, kedves olvasóim! Most belekezdhetnék a szokásos sajnálkozásba és a bocsánatkérésbe, de inkább nem teszem.

Ehelyett inkább beszámolok nektek egy kellemetlen élményemről (ami nem az egyetlen negatív dolog volt a napomban szokás szerint...). A pillantásom újból megakadt egy weboldalon, amit korábban is olvastam. Már akkor is voltak rossz érzéseim, hogy az én történetemnek, ha nem is teljes lemásolása, de elég nagy mennyiségű átvétele. Konkrétan felismertem a mondataimat. Lényeg a lényeg, hogy ma is szembesültem ugyanitt egy ilyen esettel. Nem írnám le, hogy hol, melyik oldalon, és hogy melyik történetemre ismertem rá más sorai között, azonban azt elmondom, hogy nagyon rosszul esett. Rengeteg munkám van ebben az oldalban, és amit itt leírok, száz százalékig az én agyam furcsa szüleménye. Az enyém, én töltöttem vele időt, hogy kitaláljam, hogy leírjam, hogy a lehető legszebben és legképszerűbben szavakba is öntsem a gondolatokat. Fáj, hogy valaki az én ötleteimmel próbál népszerűséget nyerni. Nem akarok senkit megbántani, senkire ujjal mutogatni, azonban most leszögezem, hogy EZ LOPÁS. ÉS A LOPÁS BŰN.

Ne haragudjatok a kirohanásomért, de úgy éreztem, meg kell ezt osztanom veletek. Ha majd valamikor a jövőben rátaláltok valami olyan alkotásra, ami kísértetiesen hasonlít valami olyanra, amit korábban tőlem olvastatok, akkor az nem a véletlen műve lesz.

"- Hová? - érdeklődött Damon, amikor visszatértek a városba.

- Hozzád – válaszolta a lány. Hamarosan meg is érkeztek a Salvatore-házhoz, ahol teljes sötétség uralkodott. A pár teljesen gyanútlanul sétált be az épületbe, de amikor Damon felkapcsolta a világítást a nappaliban, mindketten egy hatalmasat ugrottak, annyira megijedtek. Jenna és Logan feküdt a nappali kanapéján, szenvedélyesen csókolózva; ruhájuk nagy része még rajtuk volt, de látszott, hogy már azokat is eléggé lekívánták magukról. Amint meglátták Damont és Elenát, akik döbbenetükben azt se tudták, mit mondjanak, egy szempillantás alatt szétváltak, szaporán lélegezve.

- Elena... - kezdte Jenna, visszarángatva magára ruhája pántját. - Ez nem az, aminek látszik!

- Öhm... - dadogta Elena. - Folytassátok csak! - határozta el magát, majd sarkon fordult, és kiment a házból, maga után rángatva a vigyorgó Damont, akinek azért ég futotta egy kacsintásra Logan irányába.

- Ötlet elvetve – közölte Elena, amint visszaültek a kocsiba. - Menjünk hozzám.

- Kicsit sokkoltnak tűnsz – nevetett Damon.

- Dehogyis! Csak ő mégis a nagynéném...így vagy úgy. De nyugi, nem álltam meg a fejlődésben.

- Hát, sajnálom, hogy elkeserítelek, de már megálltál.

- Nem úgy értettem – forgatta szemét barátja gyerekességén Elena. Hamar megtették a rövidke utat a Gilbert-házig, remélve, hogy ott nem fognak egy turbékoló szerelmespárba belebotlani, tekintettel arra, hogy ezt a szerepet ők akarták betölteni. Szerencsére egy lelket sem találtak a házban, ugyanis Jeremy Bonnie-nál töltötte az éjszakát. Szóval, övék volt az egész ház, és ha azt mondom, ezt kis is használták, akkor nem az alvásról beszélek."

"Az első dolog, amit Caroline érzékelt a külvilágból, az a nagyon is puha ágy volt, amiben mélyen belesüppedve aludt idáig. Aztán, ahogy lassan magához tért, meghallotta a madarak vidám reggeli dalát, ami vidáman, gondtalanul színezte ki a csendet, ami eddig uralkodott körülötte és az elméjében egyaránt. A párna, amin a feje nyugodott, méretes volt és elképesztően kényelmes, szinte habos. Caroline kinyitotta a szemeit, hogy körülnézzen, azt remélve, hogy a szobája jól ismert falait pillantja majd meg. És ekkor felsikoltott, ugyanis a szoba, ahol feküdt, teljesen ismeretlen volt számára. Szinte azonnal, vámpírsebességet használva kipattant az ágyból, lihegve támaszkodva az ajtóhoz.

- Nyugalom, Caroline – motyogta lehunyt szemekkel. - Beszív, kifúj...beszív, kifúj! - ismételgette. Ahogy szépen, lassan lenyugodott, elkezdtek derengeni neki az előző éjjel eseményei. Emlékezett rá, hogy elment a Grillbe, hogy randizzon mexikói szerelmével, a tequilával. Aztán nemcsak a latin szépfiúval került közelebbi kapcsolatba, hanem egy másik, francia macsóval, a konyakkal is, s a késő éjjeli randira az olasz szívtipró, a Martini tette fel a koronát. Rémlett neki valami Klausról is, ahogy a karjaiban cipelte ki a Grillből. Ezután ellenben már semmire sem emlékezett, csak sötétségre, csöndre, értelmetlen gondolatokra, homályra, az alkohol mámorára...és a fájdalom marcangoló, felemésztő létezésre, ami folyamatosan szaggatta éles tépőfogaival sebzett lelkét. Lassan az ablakhoz lépdelt, és kitárta azt, hogy megszemlélje, valóban a Mikaelson-villába sodorta -e a mostanságban nem túlságosan kegyes kedvében lévő végezte."

Tovább a fejezethez >>