Részletek a 6. fejezetből

Ahogy azt korábban írtam, sajnálatos módon eléggé csúszásban vagyok, de higgyétek, szerintem jobban jártok, ha vártok egy kicsit, mintha elolvastátok volna azt a rettenetet, amelyet eredetileg összehoztam "fejezetként" csúfolva.
Egyébiránt, az aktuális rész címe "Szellemek városa". A téma tehát nem lesz eltérő az előző 51 fejezet néhányának fókuszpontjától, de ezúttal a szellem szónak egy átvitt értelmét fogjuk körüljárni, ami egyébként pár hónap múlva, a 18. fejezetnél (amikor már javában benne leszünk az egész történet legfontosabb eseményében) fog teljes valójában visszaköszönni. Akkor minden bizonnyal okosabbak leszünk pár dolgot illetően, ahogy haladunk a Végzet kiteljesedéséig.
Na de mielőtt még előrébbre szaladnék, inkább mutatok két részletet a szóban forgó, következő fejezetből.

"Bonnie színes karikákat vélt látni, ahogy azok szüntelenül táncolnak a tekintete előtt. A világ, amely körülvette, még jobban elmosódni látszott, mint eddig, és már csak halovány figurákat vélt kivenni súlyos szemhéja alól. Fülében ezerszeresére hangosítva csengett minden szó, ami szobában elhangzott, amelytől a boszorkány úgy érezte, menten szétrobban a feje. Az agyát furcsa, áthatolhatatlan köd szállta meg, eltompítva minden érzékszervét. Amikor viszont szédülve, a kiegyensúlyozatlanságtól imbolyogva a kanapé felé támolygott, hirtelen egy erőteljes, rövid szúrást érzett a mellkasában, amely teljesen lebénította őt, kiszipolyozva a levegőt a tüdejéből, amely egy vérfagyasztó sikoly formájában távozott. Aztán Bonnie előtt minden elsötétült, és eldobott babaként rogyott le a földre.
Alig pár másodperc kellett csak a szobában lévőknek, Katherine-t leszámítva, természetesen, hogy ijedten mellette teremjenek és rázni kezdjék a vállát.
- Bonnie, Bonnie! - szólongatta Caroline.
- Történt vele valami az úton? - kérdezte Damon, miközben figyelte, ahogy Elena megpróbálja a vérével megitatni a lányt, azonban az, még ha eszméletlen volt is, teste nem volt hajlandó befogadni azt.
- Megmérgezték, de adtam neki a véremből - magyarázta Caroline. - Bár egész úton rettenetesen álmatag volt, mintha bedrogozott volna.
- A teste visszalöki magából a vért! - jelezte kétségbeesetten Elena. Damon kitapintotta az eszméletét vesztett boszorkány csuklóját, majd lassan számolta a szívverését.
- Van pulzusa, de lassú - állapította meg. - Ha nem tudunk tenni valamit gyorsan, meghal. - A két lány, akik a földön térdeltek, riadtan néztek össze, azon járatva az agyukat, vajon mit lehetne tenni. - Milyen mérget adtak neki?
- Fogalmunk sincs - rázta a fejét Elena. - De akármilyen méreg is volt, három nap alatt csak ki kellett volna ürülnie a szervezetéből! - Damon az orrnyergét masszírozta, ahogyan erősen koncentrálva agyalt azon, mit is lehetne csinálni Bonnie-val, mielőtt még ott helyben meghalna. Habár sosem kedvelte igazán a boszorkányt, főleg ismeretségük első szakaszában, semmiképpen sem akarta hagyni, hogy ott meghaljon. A pokolba, gondolta, már magamra sem ismerek. Ekkor hirtelen támadt egy őrült, de mindenesetre eléggé hatásosnak tűnő ötlete, és az idő szűkössége lévén ahelyett, hogy felvázolta volna, mit akar tenni, egyszerűen megragadta Bonnie élettelen testét, közelebb húzta magához, és gondolkodás nélkül belemélyesztette borotvaéles fogait a lány nyakába."


"- Találkoztunk mi már..valahol? - kérdezte Damon, gyanakodva ráncolva a homlokát.
- Meglehet - vont vállat a kendős boszorkány. - Nos, hajlandó odaadni a kezét, vagy sem?
- Nézze, az egy dolog, hogy más dolgom van, de még csak nem is hiszek ebben a baromságban...
- Rengeteg szkeptikus távozott már tőlem tiszta látókörrel - vágott közbe a nő. - És ha szán rám egyetlen percet, talán azt is megtudom mondani, hol találja meg azt férfit, akit éppen kerget.
- Micsoda? - hőkölt hátra Damon, immár felkeltett érdeklődéssel mérve végig az állítólagos boszorkányt.
- Szinte látom a gyötrelmet az arcán, rengeteg érzést, ami emészti a testét, a lelkét, de akármennyire fáj is, nem képes dönteni..eltaláltam? - folytatta a rejtélyes nő. Damon gerincén végigszaladt a hideg. Honnan tud ez ennyi mindent rólam, gondolta, miközben lassan közelebb lépett asztalhoz, hogy jobban láthassa a boszorkányt.
- Maga nem egy szemfényvesztő, nem igaz? - mondta. - Hanem egy médium.
- Néha nemcsak a telejósdában találkozni velük - vont vállat a titokzatos nőszemély és látni lehetett, hogy szája sarka felfelé görbül. - Adja a kezét és engedje meg, hogy segítsek. - Damon kifejezéstelen arccal bámult rá pár másodpercig, mérlegelve a lehetséges lehetőségeket és következményeket, melyek alapján arra jutott, hogy nem igazán van más választása, ráadásul a kíváncsisága is inkább azt súgta, hogy nyújtsa ki a jobbját. Némi habozás után így is tett és kezét a nő fedetlen tenyerébe helyezte. Legnagyobb meglepetésre nem csak a boszorkány, hanem ő maga is érezte az aprócska kisülést, a pattogó szikrákat, amelyeket az érintés okozott. A vámpír beleborzongott, ahogy érezni vélte, hogy elméjének falait egy ismeretlen erő ostromolja. Észre sem vette, hogy a nő időközben lehunyta a szemeit és erősen koncentrálva hajolt előre tölgyfaasztalon.
- Szürkület van a kőfejtő felett - szólalt meg hirtelen, felnyitva semmitmondó, üres szemeit, amelyek üvegesen meredtek a távolba. - Zuhanás...és zuhanás. Nem lehet segíteni rajta. - Damon értetlenkedve hallgatta az érdes szavakat, amelyeket akármennyire is próbált értelmezni, sehogy sem akartak értelmet nyerni. A boszorkány kis időre elnémult, majd újra motyogni kezdett valamit.
- Egy pincét látok, tele vérrel - kántálta. - Valaki sír, zokog, harcol a leküzdhetetlen ellen, mégsem tud ellenállni a kísértésnek. Rajta sem lehet segíteni."

Tovább a részhez >>