A visszatérő

Sziasztok!

Nem, nem Leonardo DiCaprioról van szó (bár szívesen beszélnék róla), hanem rólam (bár tegyük hozzá, ez a cím, A visszatérő, nemsokára újra megjelenik majd...). Ugyanis azt hiszem, elmondhatom, hogy jó hosszú szünet után végre visszatértem.
Az időzítés nagyszerű: pont akkor vagyok képes két év után először írni, amikor a legkevésbé sincs rá időm. De már nagyon régen vártam erre a pillanatra, reméltem, hogy túljutok az írógörcsön, és szerencsére végre eljött az a pillanat. 
Engedjétek meg, hogy a bocsánatotokat kérjem ezért a hirtelen eltűnésért és hosszúra nyúlt távollétért. Én sem így tervezem, de az ember néha nem tudja megmondani, mit tartogat számára az élet. Nekem rengeteg kalandot hozott az ez elmúlt években, nagyon sok minden megváltozott, én sem vagyok már ugyanolyan, de most jó helyen vagyok. Talán ez is közrejátszott ahhoz, hogy végre valahára feloldódott bennem a görcs és már nem csak ötletelek, hanem írok is.
Nincsenek illúzióim, nem gondolom, hogy sokan maradtak a régi olvasóim közül, de mégis: ha régi, ha új az, aki ezt olvassa, köszönöm, hogy itt van.

A jövőről ennyit: mivel idén érettségizem, nem lehet szó túl gyakori frissítésekről, de igyekezni fogok. Elsőként meg szeretném osztani veletek a két elmaradt karácsonyi novellát (a sorozat folytatását), majd bemutatni az a szösszenetet, amit két évvel ezelőtt írtam Valentin-napra. A pedig továbbiakban szeretnék a Végzet harmadik évadának befejezésére koncentrálni, és van pár megkezdett novella is még a tarsolyomban.

Ízelítőként, hogy mire is számíthattok valamikor a jövő héten, íme egy bepillantás a karácsonyi sorozat harmadik részébe.


"- Nézzenek oda, hát valaki felébredt! - mosolyodott el Elena, miközben kicsit erősebben szorította magához a karjában nyugvó kisbabát. A gyermek bágyadtan nyitotta ki a szemét, de az arcára máris felkúszott egy vidám, kis csibészes mosoly, amit letagadhatatlanul az apjától örökölt. Apró kezének csöppnyi ujjait kíváncsian emelte a magasba, láthatóan azon igyekezve, hogy elérje Elena arcát. A lány nevetett, egy csókot nyomva a kisfiú pisze orrára, aki láthatóan nagyon élvezte a törődést és energikusan rugdalózni kezdett a lábaival.
- Ugye ez nem azt jelenti, hogy éhes? - szólalt meg hirtelen egy hang Elena háta mögött, mire a lány ijedtében ugrott egyet ültében.
- Basszus, Damon, a frászt hozod rám! Különben is, a gyerekek sírni szoktak, ha éhesek, nem nevetni.
- Azt hittem, az csak ilyen sztereotípia - vonta meg a vállát vigyorogva a férfi, miközben ledobta magát Elena mellé a kanapéra. - Tudod, mint az, hogy a vámpírok koporsóban alszanak, vagy, hogy csillognak a napon...Ja, az nem is sztereotípia, csak egy nyálas tiniregény.
- Nem láttál még elég kisbabát az elmúlt százhetven meg isten-tudja-hány-évben? 
- Százhetvenkettő. Amúgy meg, még mindig nem szeretem a gyerekeket.
- Na persze. Egyébként is, van egy öcséd! Az is ekkorának született, nem? - forgatta a szemét Elena, egyenletes ringatva a karjában pihenő kisfiút.
- Az régen volt - közölte Damon vigyorogva, fölényesen a tarkójára fonva kezeit.
- Te egyszerűen nem vagy normális - jelentette ki egyszerűen a lány majd arcán egy angyali mosollyal visszafordult a kisfiúhoz, kezében azzal a facsörgővel, amit az úgy szeretett.
- Kegyetlen vagy velem! - méltatlankodott Damon. - Ugye te is hallod, Sammy, hogy milyen szörnyen bánik velem? - folytatta, tökéletes komolysággal fordulva a kisbabához, akinek az arcán újra felragyogott az a kis mosoly.
- Sammy? - vonta fel a szemöldökét Elena.
- Miért, talán valami bajod van ezzel a névvel? Neked is tetszik, ugye, Sammy? - nevetett Damon, megcsiklandozva a kisfiú rugdalózóba burkolt talpát. A gyermek csuklásszerű nevetést hallatott, aprócska lábaival fel-le rugdosva a lebegőben, ahogy a vámpír tovább csiklandozta a talpát.
- Még hogy nem szereted a gyerekeket... - sóhajtott Elena, mire Damon csak felhorkant, felhagyva a gyerek csiklandozásával. - Sam - hangsúlyozta Elena a kisfiú nevét -, is nagyon szeret téged, kár is tagadni. Hiába, Salvatore, csak játszod a vérszomjas vámpírt, valójában elég egyértelmű, hogy egy plüssmackó vagy.
- Plüssmackó?! - fakadt ki a férfi.
- Egy nagyon cuki plüssmackó!
- Cuki?!
- Legyen inkább imádnivaló? Esetleg édes? De tudod mit, fölösleges ezen vitatkozni. Fogd inkább meg Samet, amíg megkeresem a cumiját - pattant fel Elena, lazán Damon karjaiba helyezve a csöppséget.
- Elena...! - figyelmeztetett vészjóslóan a vámpír, de a lány addigra elégedetten kuncogva kislisszolt a konyhába. - Ezek a nők - sóhajtott fel drámaian Damon, kissé ügyetlenül egyensúlyozva a csodálkozó kisfiút a karjaiban. - Azt hiszik, hogy uralkodhatnak felettünk, de nagyon is rosszul gondolják! - Sam gügyögve, kicsit csuklásszerűen nevetgélt, kíváncsi, világoskék szemei ámulattól csillogva függtek a sötét hajú férfin, aki ekkor már különböző, fintorgó fejeket vágott, és azzal szórakoztatta a kisfiút.
- Úgy? Szóval te is kinevetsz? - fortyogott Damon, tettetett sértődöttséggel. - Nem hiszed el, hogy a női nem a férfi legádázabb ellensége? Hát akkor fogadd meg egy sokat tapasztalt és sokat szenvedett hím tanácsát: hagyd a nőket! Csak uralkodni akarnak rajtad! Igen, gyengébbnek néznek ki, de ez csak látszat, valójában vérszomjas szörnyetegek, akik alig várják, hogy behálózhassanak és elnyomhassanak - magyarázta Damon egyre nagyobb lelkesedéssel apró közönségének, aki továbbra is nagy szemeket meresztett rá. - Veszedelmes bestiák, csöndben, észrevehetetlenül támadnak, és mire észbe kapsz, huss!, már a rabjuk lettél. - Ekkor a másik szobából felhangzott Elena eddig gondosan elfojtott kacagása."


Nos, köszönöm, ha elolvastad (ezt jelezd nyugodtan pipálással)! Ha bármi kérdés van, vagy csak simán visszajelzésetek, véleményetek, talán kérésetek van, kereshettek engem kommentben vagy a Facebookon. Várlak titeket a jövő héten, addig is, mindenkinek nagyon szép hetet kívánok!

- H.