Damon & Elena - Csütörtök

Hát, kedves Olvasóim, amikor megnyitottam ennek a novellának a piszkozatát, egy olyan írói megjegyzést találtam az elején, amit még 2014-ben írtam...Igen, ez azt jelenti, hogy az alább olvasható történet gerince is akkor keletkezett. Sőt, eredetileg azt terveztem, hogy ez lesz a "visszatérő-írásom". Nem így lett, de gondolom nem bánjátok.
Tudom, hogy már bocsánatot kértem egyszer a hosszas távollétemért, de remélem, meg tudjátok érteni azt a rengeteg befolyásoló tényezőt, ami a szünet mögött húzódott. Bízom benne, hogy a régiek közül akadnak olyanok, akik most is olvasnak - volt, aki ezt legnagyobb örömömre már jelezte is! :) Illetve azt is remélem, hogy tudom majd hozni azt a színvonalat, amit az eltűnésem előtti időszakban igyekeztem tartani.

Most viszont szeretnék rátérni a novellára, amit hoztam: természetesen Delena témájú, ahogy azt megszokhattátok, de egy kicsit megint csöndes - tudjátok, sok gondolat, kevés párbeszéd. Egy picit elengedtem a fantáziám, és elképzeltem, milyen lehetett volna még az általam annyira kedvelt harmadik évad második fele. Íme, ez lett belőle.
Zene ügyben ezúttal Lea Michele egyik saját dalára esett a választásom: az Empty Handed című szám amellett, hogy szerepet kapott nagy kedvencem első önálló albumán, még kifejezetten szép is. Remélem, mindenkinek elnyeri a tetszését a dal is, a novella is, és kedvére valónak találja ezt a kis irományt. Jó olvasást, kellemes szórakozást kívánok hozzá!





Csütörtök

If I came to you empty handed
A barren ocean with nothing at all
And if I came to you empty hearted
Searching for pieces after the fall

All I've ever known is how to hide a secret
But I'm tired of going on without believing
And love is not illusion, love illuminates the blind

If I fell into you, would it be close enough?
If I finally let you in, would you show me what love is?
If I had nothing to give

Minden egy csütörtöki napon kezdődött. Mindketten utálták a csütörtököket, még akkor is, ha nem tudták megfogalmazni, miért. Amíg azonban Damon a hét minden egyes napját utálta, addig Elena nem volt ilyen borúlátó. Ő csupán képtelen volt megmagyarázni, milyen okból töltötte mindig egyedül, unalomba zárva a hét negyedik napját, kivonva magát a társasági életből. Mégis, a boldogtalanság szereti a társaságot, és így eshetett meg, hogy azon estén bekopogtatott Damon ajtaján.

~

Igazából azóta nem néztek egymás szemébe, hogy Damon megcsókolta őt azon a bizonyos éjjelen, a verandán. Akkor, amikor Elenának mégsem sikerült elkerülni a férfit, rövid találkáikat feszültség és lesütött pillantások jellemezték, valamint egyfajta hűvös távolságtartás, ami valahogy kialakult köztük. Persze, Stefannal sem volt jobb a helyzet, sőt, Elena igyekezett még inkább kitérni a fiatalabb testvér útjából, mint ahogy annak bátyját kerülte. Egyszóval, minden összekuszálódott, és ez benne volt abban a sóhajban, ami Elena száját hagyta el, ahogy a tornácon ülve századszorra is a telefonja képernyőjére pillantott

Habár valóban nem mert Damon szemébe nézni azóta, hogy egészen közelről megtapasztalhatta, mi mindent tagad meg magától azzal, hogy elutasítja őt, mégis azon kapta magát, hogy az ő hívásait várja. Tudta, hogy egyszerűbb lenne felhívni őt és simán kijelenteni, hogy hiányolja a társaságát, de makacs büszkesége nem engedte neki. Így maradt hát az idegesítő epekedés és bársonyos hangjának, lágy érintésének, szenvedélyes pillantásának puszta emléke a fejében.

Azon a csütörtök estén pedig különösen megérezte ottlétének hiányát, hiszen majd' megette az unalom otthon és hirtelen azt érezte, hogy nem akar egyedül lenni. És mielőtt észbe kapott volna, a kocsija már a Salvatore-ház felhajtóján parkolt. Egy ideig nem igazán volt mersze kiszállni a kocsiból, ezért pár percig inkább figyelte a rózsaszínbe burkolt horizont messzeségében repkedő, fekete foltnak tűnő madárrajokat, lassú, egyenletes sóhajokkal erőltetve nyugalmat magára. Ujjai sebesen szaladtak le föl a kormányon, részben az idegességtől, részben a cselekvési kényszer hatására, miközben Elena újból és újból feltette magának a kérdést, tulajdonképpen mit is keres ott. Testében újra feléledt a rettegés tüze, ami eddig parázsként lappangott, s most teljes fényében ragyogott fel. Hiszen Elena jól tudta, mit jelent, ha újfent Damonhöz fordul, amikor rosszul érzi magát, ha hagyja, hogy ők ketten újra közelebb kerüljenek egymáshoz, s éppen ezért félt annyira. Úgy érezte, hűtlenség lenne Stefannal szemben, ha feladná porrá zúzott kapcsolatuk utolsó foszlányait, és ahelyett, hogy megpróbálná visszaszerezni a férfit, aki után egész nyáron fájt a szíve, inkább annak bátyjához szalad vigasztalásért. Elena nem ez az ember volt. Mégis, nem tudta letagadni, hogy vágyott Damon társaságára és az idősebb testvér nem érdemli meg mindazok után, amit érte tett, hogy egy egyszeri hiba miatt kizárja az életéből.
Döntése a kocsiajtó csapódásában és a lány bizonytalan lépteinek halk zajában öltött testet. Kíváncsi volt, vajon Damont otthon találja -e, hiszen erre nem volt garancia, de szerencsére nem érkezett hiába: belépve azonnal megpillantotta a férfit, aki a nappali kanapén ült, kezében egy könyvvel. Nem nézett föl az ajtócsapódásra, pusztán szája szélének egy alig észrevehető rándulása mutatta, hogy feltűnt neki a vendég megérkezése.
- Azt hittem, már egy írsz egy pro-kontra listát a kocsi melegében - közölte köszönésképp, fel sem nézve a regény lapjaiból. - Illetve arra is számítottam, hogy szépen vissza is fordulsz, miután összegezted az eredményt.
- Nem tudlak örökké elkerülni - hangzott a kényelmetlen felelet. Elena kicsit feszengve helyezkedett el a vele szemben lévő fotelba, miközben kínosan bámulta a cipőjét. Hogyan is gondolhatta, hogy Damon elmegy majd megjegyzés nélkül amellett, hogy hetekig jóformán menekült előle? Buta, buta Elena, fedte meg magát gondolatban. Ekkor Damon, miután végigolvasta az oldalt, becsukta a méretes könyvet és letette arcát, hogy figyelmét a lányra fordíthassa.
- Nos, mi szél hozott errefelé?
- Egyedül voltam - vont vállat Elena. - Valahogy mindenki el volt ma foglalva, vagy nincs is a városban....de arra gondoltam, te bizonyára itt vagy. Ezért idejöttem.
- Nahát, nahát...meg vagyok tisztelve - mosolyodott el büszkén Damon. - Meg vagyok tisztelve, hogy méltónak tartottál a társaságodra. - Elena csak a fejét csóválta a gunyoros megjegyzés hallatán, de inkább nem vette sértésnek. Bevallottan tisztában volt azzal, hogy nem volt fair Damonnel szemben, hogy hirtelen csak úgy kizárta őt az életéből.
- Van valami dolgod? - tudakolta a férfitől, aki megrázta a fejét. - Gondoltam, megnézhetnénk egy filmet, vagy ilyesmi.
- Te filmet akarsz nézni? - vonta fel a szemöldökét Damon. - Velem? Biztosan engem keresel, és nem az öcsémet?
- Damon....
- Egyszerűen nem értem, Elena. Három hete olyan távol tartottad tőlem magad, amennyire csak bírtad, aztán egyszer csak idejössz, mintha mi sem történt volna, és filmezni akarsz?
- Én csak... - próbálkozott Elena, de úgy tűnt, híján van a szavaknak. - Sajnálom. Nem volt tisztességes veled szemben, amit tettem. - Damon pár másodpercig gyanakodva vizslatta Elena gondterhelt vonásait, de a lány megkönnyebbülésére megenyhült az arca.
- Oké. Bocsánatkérés elfogadva.
- Damon, van még....valami - szólt közbe Elena. - Azt hiszem tartozom neked egy magyarázattal. Igen, hiba volt, hogy megcsókoltál, és nem szabadott volna így tenned - mondta, de mielőtt a savanyú ábrázatú Damon reagálhatott volna valami csípőset, folytatta. - Azonban nem bántam meg. És nem is fogom - ígérte, meggyőző magabiztossággal. A vámpírnak szándékában állt komolytalanul, viccelődve felelni, de ezúttal letett erről a szándékáról, és inkább csak egy mosolyt címzett a reménykedően pislogó, kipirult arcú lánynak.
- Szóval, melyik filmet is akartad megnézni?

Elena aznap este egy mosollyal az arcán lépett ki a ház ajtaján.

If you came to me empty handed
I'd bring the ocean to bring you home
And if you came to me empty hearted
I'd find the pieces to make you whole

If I fell into you, would it be close enough?
If I finally let you in, would you show me what love is?
If I had nothing to give

~

Két hét telt el a következő alkalomig. Az elmúlt tizennégy napban már nem kerülte többé Damont, sőt, a hívásaira is hajlandó volt válaszolni. A férfi szokásával ellentétben most teret adott neki, és inkább azzal foglalkozott, hogy alkut kössön Klausszal, aki jóformán naponta próbálta meg lemészárolni a továbbra is teljes sötétségben mászkáló Stefant, mivel a fiatalabb Salvatore a világért sem akarta neki visszaszolgáltatni az eltulajdonított koporsóit. 

Damon persze féltette Elenát, nemcsak Klaustól, hanem az öccsétől is, mégis, miután mérlegelte a lehetőségeket, tudta: a lány biztonságban volt, és ezen nem változtatott a tény sem, hogy ő nem játszott bébiszittert a nap huszonnégy órájában.

Ennek ellenére képtelen volt palástolni örömét, amikor napszálltakor Elena újra megjelent a nappalijában. Ő azt az ürügyet hozta fel látogatása céljaként, hogy Stefanról érdeklődjön, akit saját bevallása szerint hosszú ideig nem akart látni. Habár Damon máskor könnyedén elhitte volna ezt a magyarázatot, ezúttal átlátott Elena maszkján: Jeremy távolléte mélyen megrázta őt, még ha ezt igyekezett nem kimutatni. A tudat pedig, hogy magányában néha az ő társaságát keresi, akaratlanul is jól esett neki.

Azon az estén csak beszélgettek: Damon ivott, Elena pedig nagy részt bámult a tűzbe, néha-néha intézve hozzá egy kósza kérdést. De összességében nem szólt ez másról, mint két barátról, akik némán támogatták egymást a nehéz idők közepette.
- Én sem bántam meg. Egy percre sem, ugye tudod? - A lány bólintott. Nem volt szüksége arra, hogy megkérdezze, mire gondol Damon. Ő maga sem bánta meg.

Aznap az éjjel Elena olyan mélyen aludt, hogy észre sem vette, hogy valaki az ágya másik felén töltötte az éjszakát, csendben hallgatva az alvó lány ritmusos szuszogását.

~

Ezúttal csak hét napnak kellett eltelnie, hogy Elena újból az irdatlan méretű ház kapujában találja magát. Aznap nem lett volna feltétlen szüksége társaságra, hiszen Caroline és Bonnie meghívták, hogy töltse velük az estét, ő azonban nemcsak barátnői, hanem igazából saját meglepetésére is, de lemondta az ajánlatot. Ugyan azt nem mondta meg, mi is fontosabb számára egy csajos esténél, pontosan tudta, gondolatban már várta, hogy találkozhasson Damonnel. Ezért is ült ki csalódás kipirult vonásaira, amikor belépve sehol sem látta Damont. A hatalmas nappali üres volt, a kanapén se ült senki, az italos kocsi is érintetlen volt, csupán egy kicsit remegett a whiskey a kristálypohárban, ahogy Elena becsukta az ajtót; sőt, még a tűz is valahogy magányosan lobogott a kandallóban. Elena nem tudta hová tenni az érzést, ami ekkor lett úrrá rajta, hogy szomorúság volt -e, vagy fájdalom, vagy csupán csak csalódottság? Készült erre az estére, egész nap azon törte a fejét, mit vegyen fel, mit csináljon a hajával, mit mondjon neki, ezúttal miért zavarja őt megint csütörtök este...Arra azonban, hogy nem találja itt, mégsem számított.
Azért fogta magát, és elindult a lépcső felé, azt remélve, hogy talán a szobájában megtalálja majd. Azonban amikor átszelte a szobát, egy furcsa, dallamos hang ütötte meg a fülét, valahol messzebbről. Kíváncsian fordult meg, erősen fülelve, hátha be tudja azonosítani az ismeretlen dallamot. Füttyszó volt. A lány gyanakodva, összevont szemekkel követte a hangot, ami a legnagyobb meglepetésére a Salvatore ház egy olyan helyiségébe vezette, ahol még egyszer sem járt majd' két év alatt: a konyhába. Nagy, tágas tér tárult elé, amely a legnagyobb meglepetésére fel volt szerelve a legmodernebb dolgokkal: egy nagy, kétszárnyú frizsiderrel, két sütővel és tűzhellyel, számtalan szekrénnyel és fiókkal, valamint egy óriási ablakkal, amin ezúttal napfény helyett csak a hold ragyogása áradt be.
De volt ott még valami, vagyis még valaki, akinek a jelenléte ámulásra késztette Elenát: Damon forgott fütyörészve a konyhapult előtt, iszonyatos sebességgel szeletelve a kezében lévő hagymát. Elena tátott szájjal, totálisan ledöbbenve figyelte az előtte szambázó Damont, aki lendületesen mozgott föl-le, szószt keverve, zöldséget aprítva, sajtot reszelve, miközben továbbra is vidáman fütyörészett a háttérben szóló, olaszos dallamra. A lány, aki úgy gondolta, a férfinek még nem tűnt fel a jelenléte, csöndben, de annál jobban elbűvölve figyelte annak minden mozdulatát: ahogy az ing megfeszült széles hátán, valahányszor kinyújtotta a kezét; ahogy karjain kidagadtak az izmok, valahányszor megkavarta a lábosban fortyogó mártást; ahogy csípője mozgott a dallamos latin zene ütemére - Elena nem tudta letagadni magában, mennyire lenyűgöző és vonzó látványt nyújtott.
- Tudod, bámulni elég illetlen dolog - rántotta ki egyre inkább felforrósodó gondolataiból Damon hangja. Erre Elena egy csapásra magához tért az álmodozásból, elpirulva sütve le a szemeit. - Egyébként közelebb jöhetsz, nem vagyok harapós!
- Értékelem a poént, Salvatore - forgatta a szemeit mosolyogva, miközben közelebb lépett és felült a konyhapultra, hogy jobban szemügyre vegye a terepet. - Nahát, nahát, a nagy és félelmetes vámpír titokban főzőcskézik! Meg vagyok lepve.
- Hé, végül is valamilyen szinten olasz vagyok - vágott vissza Damon, miközben valahonnan előhalászott egy dugóhúzót és felbontott egy üveg bort. - Másrészt, ha valaki örökké akar élni, értenie kell a létfenntartáshoz. Harmadjára, sokkal jobban főzök, mint Stefan, csak hogy tudd - tette hozzá, kacsintva. - Bort? - kérdezte a lányt, felé nyújtva egy pohárral a vörös színű italból.
- Kösz - felelte az, majd belekortyolt az alkoholba. - És kiket látsz ma vendégül?
- Téged - vont vállat Damon -, hacsak nem utasítod el a soha vissza nem térő alkalmat, hogy a világ legszexibb pasijával vacsorázz.
- Sajnos attól tartok, hogy hármónknak nem lesz elég a vacsora - sóhajtott fel szánakozva Elena.
- Miért, ki a harmadik? - érdeklődött mosolyogva Damon, majd arcán egy kíváncsi ábrázattal Elena elég lépett, két kezét a konyhapultra, a lány csípője mellé helyezte, jóformán kalitkába zárva ezzel őt.
- Lássuk csak: te, én, meg az egód - számolta az ujjain Elena, próbálva figyelmen kívül hagyni, hogy Damon fürkésző arca kábé tíz centire van az övétől. - És ez utóbbi igen hatalmas valaki, rengeteg kajára van szüksége.
- Nos, mint látod, egy hadseregre elég tészta van - viszonozta Damon. - Sőt, az egóm és én hajlandóak vagyunk tenni egy nagylelkű ajánlatot és szorítani neked egy adagot.
- Micsoda önfeláldozás! - bólintott elismerően Elena. - Fogyókúrázni küldöd az egód, csak miattam?
- Miattad bármit - mondta Damon egyszeriben teljesen komolyan, a suttogás szintjéig halkítva a hangját. Elena lélegzete bennszakadt, ahogy belenézett jégszín szemébe, és azt látta, hogy az a két szó teljesen igaz volt, a szó minden lehetséges értelmében. A tekintetében táncoló sziklaszilárd eltökéltség odaszögezte őt a hideg konyhapultra és képtelen volt megmozdulni.
- Azt hiszem, elkészült a tészta - szólalt meg hirtelen Damon, és azzal a lendülettel eltávolodott tőle, hogy elzárja a tűzhelyet.

Elena pedig máris hiányolta közelségének melegét.

~

Damon a következő csütörtökön teljesen részegen ült a nappali méregdrága perzsaszőnyegét, egy méretes whiskytócsa közepén, kezében már a harmadik üveg szesszel. Amikor Elena belépett, éppen hangosan kurjongatta egy éppen nagyon menőnek számító popsláger nem túl bonyolult szövegét.
Aznap összetűzésbe keveredett Stefannal, aki flegmább volt vele, mint valaha, sőt, még mindig fülében csengtek a szavak, amelyekkel az öccse azt bizonygatta, hogy akármit is tesz, Elena sosem lesz az övé, csupán arra kell neki, hogy ne érezze magát egyedül, amíg ő el van foglalkozva azokkal az átkozott koporsókkal és Klaus kinyiffantásának világverő tervével. De ami igazán kiverte nála a biztosítékot az az volt, hogy a testvére érzéseinek teljes hiányában még arról is megfeledkezett, hogy aznap volt az anyjuk halálának 164. évfordulója. Mondani sem kell, két perccel azután, hogy ez kiderült, Stefannak egyetlen ép csontja sem maradt.
Damon pedig hazament és, mint ahogy mindig ezen a napon - vagy bármelyiken, amikor pocsék volt a hangulata - szépen leitta magát a sárga földig, pontosabban már az alá. Így talált rá Elena, aki az eddigiektől eltérően valamivel később futott be.
- Damon?! - kerekedett ki a szeme, amikor meglátta a tökéletesen elázott vámpírt. Egy józan Damon sem volt kezesbárány, egy részegtől pedig egyenesen Teréz Anya is sírva futott volna ki az univerzumból. - Veled meg mi történt?
- Ez egy olyan kérdés, amire száznegyvenhét éve nem tudom a választ - motyogta a vámpír, inkább magának, mint a lánynak, miközben jó nagyot kortyolt a kezében lévő, félig üres üvegből.
- Részeg vagy.
- Gratulálok, Miss Mindentudó, az év megállapításához - vigyorgott Damon, de az arcára kiült grimasz nem pimasz volt, mint általában, hanem inkább elég bugyuta. Pedig ha valaki, hát Damon Salvatore nem vágott ostoba fejeket. - Fölterjesztettek már Nobel-díjra? - kérdezte érdeklődve, miközben ide-oda dülöngélve a rádióhoz battyogott és maximum hangerőre állította azt. A szobát betöltötte az Elena számára eddig ismeretlen, üvöltő rockzene nehezen követhető dallama, ami rögtön táncolásra, pontosabban szólva koordinálatlan bukdácsolásra késztette Damont. Elena még így sem hagyta figyelmen kívül, ahogy nyitott ingén keresztül elő-elő villant az a bizonyos felsőtest, amire Damon - joggal - olyan büszke volt.
Amikor azonban sikerült ráerőszakolnia magára némi diszkréciót, és abbahagyta a férfi testének szégyentelen bámulását, Elena megköszörülte a torkát, és elhatározta, hogy a tettek mezejére lép.
- Oké, Johnnie Walker, majd akkor próbáld meg leiskolázni Mick Jaggert, ha józan vagy - javasolta, miközben azon volt, hogy egyszerű, emberi erejével a kanapé felé ráncigáljon egy vámpírt, aki erősebb volt, mint Hulk és Batman együttvéve, sőt, még úgy is forgolódott, mint a ringlispíl.
- Józanul is jobb vagyok! - jelentette ki Damon, aki egyszeriben elkezdett körbe körbe forogni, whiskyvel locsolva azt a perzsa szőnyeget, ami durván annyit ért, hogy az árán egész Afrika jól lakna egy teljes évig. - Sőt, még az asztal alá is be tudom inni!
- Veszem észre - morogta Elena, aki sikeresen megkaparintotta az üveget, amiben alig maradt pár csepp alkohol, és gondosan elrejtette azt a táskája mélyére. A lány persze nem adta fel, újból megpróbálta megállásra bírni a vámpírt, aki azonban úgy tűnt, nagyon nem akar engedelmeskedni.
- Mick Jagger béna! - kiáltotta, miközben továbbra is fel-alá ugrálva, jóformán körbetáncolta Elenát.
- Damon... - sóhajtott az. - Hagyd már abba!
- Na, ne legyél már ilyen ünneprontó - biggyesztette le ajkát Damon, egy pillanatra felhagyva az idétlen ugrándozással. - Gyere már, táncolj velem. - Elena olyan arcot vágott, mint akivel most közölték, hogy Micimackó valójában egy álcázott orosz kém, és hevesen rázni kezdte a fejét. Akaratereje azonban kevésnek bizonyult Damon vasmarkával szemben, amely bilincsként feszült a kezére és magával rántotta a whiskyben úszó szőnyeg közepére.
És hiába próbált meg arra koncentrálni, hogy egy nagyon is részeg, magával kifordult vámpír, aki csupán árnyéka az ő legjobb barátjának, erőszakkal húzza őt ilyen közel magához, Elena mégis csak azt érezte, hogy a szorítás enyhülésével milyen gyengéden veszik el a keze Damon széles tenyerében, és hogy hány millió apró szikra verekedett össze a gyomrában, ami meg úgy forgott körbe-körbe, mint egy műugró.
És amíg más ilyen részegen, ha még nem kapott alkoholmérgezést, körülbelül olyan szagot áraszt, mint egy sörsátor az Oktoberfesten, addig Damon valami csoda folytán nem bűzölgött - nem, a whisky eltéveszthetetlen illatán kívül kivehető volt a bizonyára méregdrága, elegáns kölnije, és valami, ami csak Damon lehetett, erős, férfias...szenvedélyes. 
Mintegy varázsütésre, a zene a rádióban megváltozott, és az ordító számot felváltotta egy halk, lágy melódia, amelyet a zongora lassú dallama teremtett. De nemcsak a zene vett radikális fordulatot, hanem a szoba atmoszférája, és ezzel az ő mozdulataik is egy csapásra megváltoztak. Elena, akit Damon megpörgetett, most jó nagy lendülettel csapódott neki a férfi mellkasánál, aki megragadta mind két kezét, és úgy húzta még közelebb magához. Testük egymásnak préselődött, mellkasuk összeért, ahogy lihegve néztek egymás szemébe. Egy pillanatra úgy tűnt, Damon valóban kijózanodott, de az a bizonyos pillanat nem tartott sokáig, ugyanis egy gondtalan mosollyal az arcán a vámpír egyik kezét a lány derekára csúsztatta, és lassú lépésekkel vezetni kezdte őt a dallam ritmusára. Akármennyire is próbálta elszakítani a tekintetét Damon arcáról, Elena képtelen volt lesütni a szemeit. Némi riadtság ült a tekintetében, ahogy kiolvasta hullarészeg táncpartnere szemeiből azt a tengernyi, ezúttal kendőzetlen érzelmet, amelyek most gátlás nélkül úsztak annak pillantásában, mégis, inkább elbűvölve érezte magát, mintsem rémülten. Tudta, hogy ennek nem szabadna megtörténnie, tekintettel arra, hogy Damon olyan állapotban volt, mint az a tini, aki életében először kóstolta meg a trükkös narancslevet, de akkor sem bírta rávenni magát, hogy kiszakadjon ennek a veszélyesen csábító férfinek az öleléséből, sőt, már nem is emlékezett rá, miért tiltakozott olyan hevesen alig egy perccel korábban. A levegő izzott, jóformán forrt a körülöttük kialakult feszültségtől, és ezt nemcsak Elena érezte - Damont - ha lehetett ennél jobban - totálisan megrészegítette az érzés, és akkor, józan ész és gátlások hiányában semmi sem volt, ami megakadályozta volna abban, hogy kihasználja a szituációt. Sőt, tudat alatt még élvezte is, hogy részegsége ürügy lehet arra, hogy végre felhagyjon az önmegtartóztatással. Túl régen szerette, akarta Elenát, és már befáradt abba, hogy állandóan megálljt parancsoljon háborgó érzelmeinek, amikor eljutnak addig a bizonyos határig. Eddig egyszer ragadta el őt annyira a hév, azaz az elmebaj, hogy engedjen annak, amit ő maga akart, pontosabban felrúgva minden diszkréciót és türelmet, megcsókolta őt. Élete legszebb pár másodperce volt, még akkor is, ha Elena később hibának nevezte az ő földi mennyországát. De a lány azt is mondta, hogy nem bánta meg, hát miért bánná meg, ha most is tennének egy próbát...ha Damon, még ha egyetlen perc erejéig is, de bepillantást nyerhet abba a jövőbe, ami valószínűleg sosem fog megadatni neki.
Elena lényének egyik fele őrjöngve, haját tépve tiltakozni kezdett, amikor mindketten közelebb hajoltak egymáshoz, olyannyira közelre, hogy érezni vélték egymás rohamosan gyorsuló leheletét az arcukon, de a lány annyira el volt veszve abban a két, határtalan óceánkék szemben, amely egyszeriben az egész világot odaígérték neki, hogy oda sem bagózott a hisztériázó hangra a fejében. Szinte érezte, ahogy az önkontrollja kiszáll az ablakon, gyorsabban, mint a villám, ő maga pedig már olyan közel volt Damon telt, rózsaszín ajkaihoz, amelyeken még ott csillogott az utolsó korty whisky emléke, hogy talán egy papírdarab is alig fért volna be kettejük közé. A szemhéjai hirtelen súlyossá váltak, mintha ólomból lennének, és lassan leereszkedtek a szemére, elsötétítve ezzel a világot. Damon pedig, akinek jelen pillanatban semmi nem volt az agyában vödörnyi alkoholon és a belé kapaszkodó, elbűvölő nőn kívül, le is csökkentette a kettejük között lévő távolságot, pont annyira, hogy ajkaik éppen csak, de összeérjenek.
De abban a pillanatban, hogy Damon szája az övére tapadt, Elena a whiskey fanyar ízével együtt a szégyent is azonnal megízlelni vélte a férfi ajkain. Nem teheti ezt, nem itt és nem így, ebben a helyzetben. Ez az egész...rossz volt, akármennyire is jónak tűnt. Elena Gilbert nem az a lány volt, aki csak úgy simán eldobja azt a fél évet, amit az egykori nagy szerelmének kijózanításával töltött, csak azért, hogy máris Damon karjába boruljon, aki nem mellesleg olyan részeg volt, hogy jelenleg még azt se tudná megmondani, a föld melyik kontinensén tartózkodik. Márpedig ő mindig is úgy képzelte el, hogy akkor, amikor Damon és ő végre egy hullámhosszra kerül, és megtörténik köztük végre az, amire mindketten vágytak (mert igen, a lelke mélyén mindig is tudta, hogy ő egyszer majd Damoné lesz), az igenis valódi lesz, igazibb, mint bármi más addig. De ez...ez nem egyezett meg az előbbi leírással.
A kétségbeesés pedig megmérgezte a kibontakozó csókot, és Elena ahelyett, hogy még közelebb húzta volna magához a vámpírt, óvatosan eltolta magától.
- Sajnálom, Damon - mondta, mélységes szégyenérzettel és szánalommal a hangjában. - De ez így nem történhet meg - suttogta, és tett három bizonytalan lépést hátra. Eközben Damon is felnyitotta a szemeit, és olyan értetlenül, mégis olyan végtelenül szomorúan nézett a távolodó lányra, hogy annak kis híján megszakadt érte a szíve. - Menj, zuhanyozz le - rendelte el rekedt hangon Elena -, és aludj egyet. Ha kijózanodtál, beszélünk. - Damon, mintha meg se hallotta volna, mit mondtak neki, csak állt, ajkán annak a csóknak a kísértetével, amely az előbb még beteljesülni látszott, és zihálva nézte, ahogy Elena kitárja a bejárati ajtót.
- Jó éjt, Damon - búcsúzott, és az ajtó lassan bezáródott mögötte.

Aztán nem volt más, csak sötétség.

If I am a promise, will you let me break again?
I will be your compass, I will only let you bend

~

Elena egész éjjel nem aludt, csak szüntelenül forgolódott fel-alá az ágyában. Gondolatban újra és újra lejátszotta, ami az este történt, újból és újból elképzelte, mi lett volna, ha hagyja, hogy Damon megint megcsókolja. Nem, rázta meg a fejét, ő helyesen cselekedett. Legalábbis erről próbálta meggyőzni magát. Emlékezett arra, hogy Damon mindig azt mondta neki, hogy azt szeretné, ha valódi lenne a dolog kettejük között; márpedig ha hagyta volna, hogy a dolgok megtörténjenek ott, akkor a tűz előtt, akkor az nem lett volna valódi. Damon nem volt magával, és ő maga is megrészegedett - csakhogy ezt a részegséget nem alkohol, hanem a férfi nyers, őszinte közelsége okozta.

Sejtette, hogy amennyiben Damon tisztán emlékezni fog arra az estére, minden bizonnyal mérges lesz. Nem volt szép tőle, hogy abban az állapotában egyszerűen faképnél hagyta őt, de szabályosan rettegett attól, mi lett volna, ha marad.

Ha hagyja, hogy Damon megcsókolja.

Nem, nem, nem, rázta a fejét Elena, mindenkinek így volt a jobb, magyarázta magának, miközben megszaporázta a lépteit. Péntek este volt, és a Grillbe tartott, hogy találkozzon Caroline-nal és Bonnie-val, de még rettenetesen korán volt. Egy órája még könnyedén lett volna, de ő valamiért hamarabb odaért...pontosabban hamarabb odaért, mert azt remélte, hogy ott találja Damont, és előadhatja a szokásos nevetséges kifogásait, amiket egy szalvétára írt össze még az ebédszünetben; már szinte hallotta a saját szánalmas dadogását, ahogy valami olyan szöveggel próbálja kimagyarázni az előző estét, ami még hihetetlenebb a szokásos "csak nem akartam lekésni a kedvenc sorozatomat" vagy "fóbiám van a részeg emberektől" dumánál.
Egy nagyot lökött a Grill ajtaján, reménykedve emelve fel az eddig szorgosan a cipőjére tapadó pillantását, ahogy belépve végigpásztázta az éttermet. Nem voltak benn többen két tucatnál, ezért Elena szinte azonnal, meglepő csalódottsággal konstatálta, hogy sehol sem látja Damont az iszogató, beszélgető, biliárdozó emberek körében. De aztán tekintete mégis egy széles vállú, sötét bőrdzsekis alakra siklott és a lány azonnal tudta, anélkül, hogy az arcára nézett volna, hogy egy Salvatore áll előtte. Csak éppen nem az, amelyiket kereste.
- Elena! - csendült föl Stefan mesterkélten kedves, tenyérbemászó hangja. - Micsoda meglepetés!
- Stefan - biccentett hűvösen Elena, mereven végigmérve a lezserül az asztalnak támaszkodó vámpírt. - Akarsz tőlem valamit?
- Jaj, rögtön a közepébe - húzta el a száját elégedetlenül Stefan. - Semmi, "Hogy vagy?" vagy "Mi újság?", esetleg egy "Rég láttalak?" - Elena csak a szemét forgatta, gondolatban lehetséges menekülési útvonalakat tervezve a fejében, de tudta, hogy meglógni Stefan elől karó vagy vasfű nélkül nagyjából annyira lehetséges, minthogy egy teknős megdönti a száz méter világcsúcsát. Azaz esélytelen. - Te kerülsz engem, Elena.
- Másnak már korábban is feltűnt volna - vetette oda a lány, karjait szorosan összekulcsolva a mellén. Stefan csak szélesebbre húzta az arcán a letörölhetetlen, gunyoros mosolyt, mintha csak az időjárásról fecsegnének.
- Hm, rebellis! Hát jó - bólintott, mintha felfogta volna egy pillanatra, hogy jelenléte nagyon is nem kívánatos. - Adok neked két lehetőséget, Elena. Az egyik az, hogy most fogod magad, leülsz velem ahhoz az asztalhoz - intett egy kétszemélyes hely felé valahol a sarokban -, és végighallgatod, amit mondani fogok neked, vagy...olyan gyorsan tömeggyilkosságot rendezek ezen a helyen, hogy még azt sem fogod tudni mondani, "Damon!" - Az bátyja nevét Stefan olyan kendőzetlen, maró gúnnyal, fennhangon ejtette ki, hogy Elena belerázkódott. Tekintete találkozott a vámpíréval, és ezúttal nemcsak az érzelmek teljes hiányát, a rideg sötétséget látta benne, hanem az eltökéltséget is, ami szilárd támaszt nyújtott a is. Elena idegesen fújt egyet: csapdába került.
- Fogd rövidre - morogta, és magától indult el az asztal felé, kikerülve az egymillió wattos vigyorral az arcán örvendő Stefant. A lány, miután kelletlenül ledobta magát a székre, ujjaival türelmetlenül dobolni kezdett az asztalon, reménykedve, hogy minél hamarabb túl fog esni ezen a nem kívánt beszélgetésen, és végre hozzáfoghat ahhoz, hogy kiengesztelje azt a Salvatore-t, akit valójában keresett.
- Idegesnek tűnsz - jegyezte meg Stefan, továbbra is szélesen mosolyogva, miközben helyet foglalt Elenával szemben.
- Micsoda megfigyelőképesség... Komolyan, Stefan, nem érek rá, úgyhogy bökd már ki, amit akarsz, és aztán hagyj békén, oké?
- Esetleg sietsz valahová? - érdeklődött a vámpír, kényelmesen dőlve hátra. Elena elengedte a kérdést, csak forgatta a szemét, várva, hogy Stefan előálljon a monológjával. A férfi, látva, hogy Elena nincs beszédes kedvében, színpadiasan, jóformán megadóan felsóhajtott. - Amennyiben tényleg az "antiszociális" feliratú pólód vetted fel ma, kénytelen vagyok visszavenni a kedvességből - jegyezte meg, csalódottan biggyesztve le ajkát. - Amit mondani fogok, az egyenlő az utolsó figyelmeztetéssel, ami többet nem fog elhangzani, világos? - Elena fújtatott dühében, de azért a biztonság kedvéért bólintott válaszul. - Helyes. Azt akarom, hogy te és a bátyám álljatok le azzal, hogy beleütitek az orrotokat mások dolgába.
- Te meg miről beszélsz? - csattant fel Elena.
- Hallottam, hogy alkut kötöttél Klausszal, Elena - felelte Stefan nyugodtan. - Éppen ezért azt akarom, hogy többet ne avatkozz bele olyan dolgokba, amikhez semmi közöd. Ez az ügy rám és Klausra tartozik, és ha lenne egy csepp eszed, akkor semmiben sem segítenéd a saját ellenségedet!
- Megőrültél? Klaus majdnem megölette Jeremyt, és csak a szerencsén múlt, hogy Alaric meg tudta menteni, mindezt azért, mert te elloptad a nyomorult koporsóit! Ha ezt így folytatjátok, Klaus az egész várost le fogja mészárolni! - fakadt ki a lány, azonban a vámpír arca hűvös maradt. - Vagy neked már tényleg nem számít, hányan halnak meg a ti ostoba harcotok miatt?
- Nem - hangzott a szenvtelen válasz. - Engem egyedül csak az érdekel, hogy megfizessek azért, amit ő tett velem. A többi csak járulékos veszteség.
- Én ezt nem hallgatom tovább - fakadt ki Elena, és azzal a lendülettel felpattant, hogy faképnél hagyja azt a hidegvérű gyilkost, akit valaha a barátjának nevezett, de az ezúttal is gyorsabb volt: megragadta a lány csuklóját, és erővel magához húzta őt, összepréselve testüket.
- Még nem fejeztem be, szívem - dorgálta meg, arcán egy joviális mosollyal, miközben továbbra sem engedte el Elena balját, míg szabad kezével az arcát simogatta. Régebben Elena ezt egy gyengéd gesztusnak találta volna, de most inkább csak borzongásra késztette őt.  - Azt akarom, hogy ígérd meg, hogy nem avatkoztok bele ebbe az ügybe. Tudom, hogy Klaus sosem hagyná, hogy valami bántódásod essen, éppen ezért mondom neked a saját érdekedben: ha nem álltok le ezzel a viselkedéssel, kénytelen leszek erőszakot alkalmazni. És láss csodát, nem látok egyszerűbb utat ahhoz, hogy térdre kényszerítsem Klaust, annál, hogy megöllek téged.
- Ha kezet emelsz rám, ő abban a pillanatban darabokra tép - vágta rá Elena.
- Tudom. De ha nálam van az előny, azaz te, Klaus ezért lesz kénytelen úgy táncolni, ahogy én fütyülök - jelentette ki diadalittasan Stefan, arcán a letörölhetetlen mosollyal. - Szóval, ha azt akarod, hogy senkinek se essen bántódása, húzd meg magad, és tartsd vissza a bátyámat is, különben nem félek előnyt kovácsolni sem belőled, sem bárkiből, aki fontos neked - tette hozzá. Elena undorodva nézett a vigyorgó vámpírra, akinek vasmarkából képtelen volt kiszabadítani a kezét. Rosszullét fogta el, ahogy arra gondolt, mi lett abból a férfiból, akit olyan kedvesnek, szeretetreméltónak és gyengédnek ismert meg egy évvel korábban. Mi több, megint olyan csapdába csalták, ahonnan nincs kiút, legalábbis nem lehet jó döntést hozni. - Ígéred? - Elena lesütötte a szemét, azon őrlődve, melyik válasz lehet a kisebbik rossz.
- Legyen - adta meg magát, s abban a pillanatban visszakapta a karját. - Nagyon kérlek, Stefan, ne csinálj ebből totális háborút. Nem kell még több embernek meghalnia.
- Viszlát, Elena - integetett Stefan, arcán egy műmosollyal. A lány kérdését szimplán elengedte a füle mellett, mert őt aztán nem érdekelte, mi lesz a kívülállókkal. Neki csak az volt a fontos, hogy bosszút álljon Klauson, a többi meg tökmindegy. Elena csak morgott, de kapva kapott az alkalmon, hogy kiszaladjon a Grill ajtaján. Nagyszerű, gondolta, ez aztán kedélyes beszélgetés volt. És a neheze még csak akkor következett: megtalálni Damont és beszélni vele. Ha valami, hát az nem lesz egyszerű.

~

Szombat délután találta meg Damont, jobban mondva a férfi bukkant fel a lány a szobájában, az ablakban ülve.

- Damon? Második napja kereslek, hol voltál idáig?

- Erre-arra - hangzott a felelet. Elena rögtön érezte, hogy nem ez lesz a legfelemelőbb beszélgetésük.

- Esetleg felvehetted volna a telefonod....? -

- Ugyan minek? - sóhajtott fel Damon, unottan pillantva ki az ablakon.

- Bocsánatot szerettem volna kérni - kezdte Elena. Óvatosan leereszkedett Damonnel szembe, kezét pedig az övére helyezte. - Nem volt teljesen fair a részemről otthagyni téged abban az állapotban, de...

- Jaj, Elena, csak semmi de. Értem én, nem kell magyarázkodni. Nem vártam el tőled, hogy részegen pátyolgass - vágott közbe Damon. Annak ellenére, hogy úgy tett, mintha semmi sem történt, a hangja mégis azt sugallta, hogy igenis rosszul esett neki, hogy Elena aznap este csak úgy elrohant.

- Azért szeretném, ha tudnád, hogy sajnálom.
- Ja, ja, vettem.
- Figyelj, Damon, beszélni szerettem volna veled valamiről - kezdem, amikor látom, hogy nem fogjuk tudni megbeszélni a csütörtök este történteket. Megvártam, míg rám figyel, és csak aztán folytattam. - Tegnap találkoztam Stefannal és...
- Tudom - szakította félbe megint a férfi, elfordítva róla a tekintetét. - Láttalak titeket tegnap a Grillben.
- Ó, én nem is tudtam, hogy ott voltál - jegyezte meg meglepetten Elena. - Szóval azt akartam elmondani...
- Hogy rendeztétek soraitokat és helyreállt a rend a paradicsomban. - Úgy látszott, Damon aznap nem bírta kivárni, hogy Elena befejezze a mondandóját. - Nos, gratulálok hozzá. Nagyon örülök nektek, tényleg, már baromira hiányoztak a kis vitáitok, hogy "Én szeretlek jobban! Nem, én még jobban". Végre újra hallgathatom őket!
- Te miről beszélsz? - értetlenkedett Elena.
- Rólad és Stefanról - forgatta a szemét Damon, mintha magáról érthető lenne a dolog. - Most már jöhet a boldogan éltek, míg meg nem haltak, ugye?
- Semmi sincs köztem én Stefan között!
- Ugyan, Elena, nem kell hazudozni, hogy megóvd a lelkemet. Engem aztán pont nem érdekel, mit csináltok. Kábé százhatvan éve kinőttem a High School Musicalből.
- Honnan veszed ezt a hülyeséget? - kiáltott fel Elena. - Eszem ágában sincs kibékülni Stefannal, pláne nem újra összejönni vele!
- Ne hazudj, Elena - közölte Damon halálosan nyugodt hangon. - Láttam, hogy alig bírtatok kiszakadni egymás karjaiból! Láttam, ahogy folyamatosan simogatott! Miért tagadod?!
- Stefan megfenyegetett, nem szerelmet vallott, a rohadt életbe! Azért szorított magához, hogy ne tudjak elmenekülni, mielőtt befejezhette volna a kis beszédét arról, hogy egy szempillantás alatt megöl, ha nem szállunk le róla!

- Mindegy - sóhajtott a férfi, feltápászkodva az ablakpárkányról. - Mondasz, amit akarsz. De könyörgöm, Elena, hagyj engem békén és ne kecsegtess több reménnyel. Az én türelmem is véges - tette hozzá, majd a következő pillanatban már köddé is vált, magára hagyva a letaglózott Elenát kavargó gondolataival.

All I've ever known is how to hide a secret
But I'm tired of going on without believing
And love is not illusion, love illuminates the blind

~

Elena még azon a héten megkereste Stefant, hogy válaszokat követeljen tőle arról a kis "incidensről" a Grillben.

- Tudtad, hogy végig ott volt, igaz? Láttad, hallottad...Direkt csináltad az egészet, ugye? - kérdezte, karjait összefonva mellkasán. Stefan, aki hanyagul terpeszkedett a nappali kanapéján, csak önelégülten mosolygott.

- Hát persze, hogy tudtam.

- Azért produkáltad azt a kis show-t, hogy magadhoz öleltél meg simogattál, miközben azzal fenyegettél, hogy legyilkolsz, hogy elszórakozz vele. Pontosan tudtad, hogyan fog reagálni, ezért gondoltad, rúgsz egyet a saját testvéredbe. Mit akartál ezzel elérni?!

- Csak megjelöltem, ami az enyém - vont vállat a férfi. Elena szabályszerűen rosszul volt tőle. Megjelölni, gondolta, a kutyák jelölik meg a fákat a vizeletükkel. Felfordult a gyomra. - Azt akartam, hogy annak lássa magát, ami: szánalmas pótléknak. Emlékeztetnem kellett arra, hogy sosem kaphatja meg, amit akar, mert az valahogy mindig az enyém.

- Undorító vagy, Stefan - rázta meg a fejét Elena. - Szánalmas, kicsinyes, beképzelt és gusztustalan. Különbnek képzeled magad, mint a testvéred, de közben olyan mélyre süllyedtél, ahová ő sosem. Látni sem bírlak - jelentette ki a lány, és avval a lendülettel otthagyta azt az érzéketlen, hideg vámpírt, akit egykor úgy szeretett. 

Damont persze hiába kereste, hiszen az idősebb Salvatore mesterien el tudta kerülni őt, ha nem akart találkozni vele. Márpedig akkor nagyon úgy tűnt, hogy a háta közepére sem kívánta Elenát, aki ugyan megértette, miért haragszik rá Damon, azért már alig várta az alkalmat, hogy végre megmagyarázhassa, mi történt valójában.
Végül a következő csütörtökön, amikor reménykedve állt a férfi házának küszöbén, találkoztak szemtől szemben. A férfi, amikor ajtót nyitott, úgy festett, mint aki számított Elena érzekézésére, de ennek ellenére nem tűnt valami boldognak, hogy láthatja.

- Elena - sóhajtott, meg sem moccanva az ajtóból.

- Mégis hol voltál?!

- Úgy emlékszem, ezt a beszélgetést már lejátszottuk egyszer.

- Nem, nem játszottuk le, mert faképnél hagytál! - Elena frusztráltan dobta a levegőbe karjait. - Istenem, beengednél legalább, hogy ne itt a hidegben kelljen üvöltöznöm veled? - Damon csak a szemét forgatta, de odébb lépett, hogy a harcias amazon beronthasson a házba. Amaz belépve vett egy mély levegőt, hogy megnyugodjon. Emlékeztetnie kellett magát, hogy nem azért jött, hogy ordibáljon, hanem hogy bocsánatot kérjen tőle.
- Most az egyszer eltekintek attól, hogy merre voltál és mit csináltál...
- Ez igazán kedves tőled, tudod, örömmel tölt el, hogy százhetvenegy évesen azt csinálhatok, amit akarok - szúrta közbe epésen Damon, miközben teletöltött egy kristálypoharat whiskyvel.
- ...mert nem azért vagyok itt, hogy kérdőre vonjalak - fejezte be Elena, majd kibújt a kabátjából, aminek a zsebéből előbb kiemelt egy gyűrött papír zsebkendőt, vagy szalvétát, Damon nem tudta megállapítani. - Beszélni akartam veled arról, ami a múlt héten történt. - Amikor a lány látta, hogy Damon valami gúnyos válaszra nyitja a száját, gyorsan megelőzte. - És te pedig végig fogsz hallgatni. - A férfi felvonta a szemöldökét, ahogy Elena kibontotta a kezében lévő papírost, de győzött a kíváncsiság, és inkább a poharával együtt ledobta magát a kanapéra.
- Csupa fül vagyok - grimaszolt, de Elena elengedte a füle mellett a megjegyzést, és inkább elkezdte felolvasni, amit összeírt a keddi ebédszünetben, megtoldva az előző hét pénteki sorokkal.
- Damon, én igazán sajnálom, ahogy a legutóbb viselkedtem veled...
- Te most komolyan egy darab vécépapírról fogod felolvasni a kis beszédedet? - nevetett Damon, a kezébe temetve arcát.
- Ez egy szalvéta - vágta re Elena. - És igen, fel fogom olvasni. Szóval, igazán sajnálom, ahogy a legutóbb viselkedtem veled. Nem lett volna szabad csak úgy faképnél hagynom téged, de igazság szerint nehezen tudom kezelni a részeg embereket...
- Nehezen tudod kezelni a részeg embereket?!
- Befejezhetem?  - Damon egy lemondó kézmozdulattal jelezte a lánynak, hogy az folytassa. - Nehezen tudom kezelni a részeg embereket és az igazat megvallva...kicsit meg is voltam rémülve, mi történik, ha nem megyek el akkor. És kérlek, hidd el, nem azért nem engedtem, hogy megcsókolj, mert nem érzek semmit irántad, hanem mert emlékszem, hogy egyszer, valaki azt mondta nekem Atlantában, hogy valódinak kell lenni ennek a dolognak kettőnk között. Ezt akartam én is...hogy igazi legyen a pillanat, és nem csupán egy részeg meggondolatlanság, amit másnap reggel elfelejtesz.
- Micsoda...
- Még mindig nem fejeztem be. - A vámpír kiérdemelt egy újabb szúrós pillantást. - Azt is sajnálom, ami Stefannal történt, de hidd el, az égadta világon semmi nincs köztünk. Azért ölelt magához, hogy téged bosszantson, hogy neked fájdalmat okozzon. Azonban én nem akarok neked rosszat, és megígérem, hogy legközelebb nem fogok elmenekülni, hanem ahelyett, hogy elítélnélek, inkább megkérdezem, mi bánt. És...
- És? - kérdezte kíváncsian Damon. Elena, aki eddig erősen koncentrált a menzáról elemelt szalvétára, felnézve egyenesen a férfivel találta szembe magát.
- És... - dadogta, ahogy a vámpír közelségével szembesülve hirtelen elvesztette a korábbi önbizalmát. - És... - Damon ekkor megfogta Elena kezét, és végig tartva vele a szemkontaktust kivette kezéből a kissé megviselt szalvétát, majd olvasni kezdte.
- És, ha még mindig akarod, akkor most megcsó... - itt megtorpant, hitetlenül emelve vissza a tekintetét a lányra. - Ezt komolyan... - Még mielőtt befejezhette volna, Elena szabályszerűen letámadta: karjait a nyaka köré fonta, és száját az övére nyomta, hatásosan hallgattatva el őt. Damon persze azonnal viszonozta a közeledést, még közelebb húzva magához az egyetlen nőt, akit valaha képes volt igazán szeretni.
- Van még valami azon a szalvétán? - kérdezte Damon, mikor szétválva egymásnak támasztották a homlokukat. Elena tekintete a papírra siklott.
- Elvihetsz egy randevúra. Jövő héten, csütörtökön, nyolc órakor.
- Legyen hét.
- Akkor tehát elfogadod az alkut? - mosolyodott el Elena, végigfuttatva kezeit Damon sűrű, fekete tincsein. A férfi viszonozta a mosolyt, jobb kezével a lány arcát simogatva.
- Talán szükségem lesz még egy kis győzködésre... - mondta, arcán azzal a bizonyos félmosollyal. Egy másodpercbe telt, hogy Elena megértse, mire gondol, és aztán ajkaik újra találkoztak.

~

Csütörtök volt - mi más? - és Elena idegesen járt fel-alá a Salvatore ház kocsibejárója előtt. Talán már öt perce annak, hogy megérkezett, de nem mert bemenni. Hirtelen úgy érezte magát, mint egy tinédzser (végül is az volt), aki először találkozik a fiúval, aki tetszik neki (mert végtére is így volt) Még ő maga is meglepődött, hogy a szíve milyen hevesen vert, pedig semmi különösről nem volt szó - csak Damon Salvatore-ról. Mivel biztos volt abban, hogy Damon hallotta a kocsi hangját, inkább legyűrte gátlásait, és elindult az ajtó felé. Csöngetett, és nemsokára ki is tárult az ajtó, mögötte a szokásához híven feketébe öltözött vámpírral.
- Szia - köszönt Elena, és utálta, hogy ilyen kifulladtnak hallatszott, mintha levegő után kapkodna.
- Szia - viszonozta Damon, és beljebb invitálta. Elena érezni vélte rajta is az idegességet, ahogy lesegítette a kabátját és a sálját. Amikor Damon felakasztotta őket az ajtónál lévő fogasra, és visszafordult felé, akkor egy percig csak álltak egymással szemben, kínos csöndben bámulva a cipőjüket. Végül Damon vett erőn magát és óvatosan megfogta Elena mindkét kezét, elérve ezzel, hogy Elena a szemébe nézzen, mire egy csapásra megváltozott kettejük hangulata. A kínzó, szemérmes, jóformán félénk csöndből szikrázó feszültség lett, amelyet csak úgy lehetett volna megtörni...de Damon nem gondolkozott, inkább lassan előrehajolt és egy gyengéd csókot nyomott Elena ajkaira. A lány mosolyogva viszonozta a közeledést, ragaszkodóan szorongatva Damon kezeit. Nem volt ez egy heves, filmbeli, viharos csók, de éppen elég volt ahhoz, hogy melegséggel töltse el mindkettejük szívét.
- Szia - ismételte Elena, mikor szétváltak és közelebb lépett a férfihez.
- Szia - mosolyodott el az, Elena dereka köré kulcsolva karjait. Most egyszerre kezdeményezték a folytatást, amely egy kicsit tovább tartott, mint azt megelőző csók. Az idegesség pedig mintha egy csapásra elillant volna a szobából.
- Ezt nevezem üdvözlésnek - nevetett Elena, Damon homlokához támasztva a sajátját.
- Mindent, hogy a kedves vendég jól érezze magát!
- Ó, szóval minden vendéget így köszöntesz?
- Hidd el, imádni szokták - vigyorgott Damon.
- Kezdem érteni, hogy miért. - Damon erre büszkén kihúzta magát, majd felajánlotta karját Elenának. - Éppen forró csokoládét főztem. Van kedved tesztelni? - Elena szemei a forró csoki hallatán azonnal felcsillantak.
- Természetesen - vágta rá, majd belekarolva Damonbe a konyha felé vette az irányt.

Elena úgy érezte, sosem érezte még olyan jól magát, mint aznap este.

~

Teltek a hetek, és váltották egymást a csütörtökök. Az első randevú után nem volt megállás: miután egy igencsak kínos beszélgetés végén sikerült "megtárgyalniuk", hogyan definiálják bimbózó kapcsolatukat - spoiler: Damon kikötötte, hogy nem lesznek idegesítő Facebook-bejegyzések, hogy ők ketten kapcsolatban vannak -, tényleg belevágtak a közepébe. Igyekeztek több időt együtt tölteni, így lehetett az, hogy Elena már nem csak csütörtökönként találta magát Damon házában. Kettejük viszonya pontosan olyan volt, mint amilyennek elképzelte: szenvedélyes, dinamikus, heves, mély és persze izgalmas.
A lány egyszer elhintett egy félmondatot arról, mennyire örülne, ha legalább megpróbálnának normális párként viselkedni, átmenni egy kapcsolat megszokott fázisain: ezért hát Damon elvitte őt vacsorázni, moziba, végighallgatta a napi beszámolóját az iskoláról, kikérdezte őt egy-egy teszt előtt, megfogta a kezét az utcán, sőt, még vacsorát is főzött neki. És hiába panaszkodott folyton, hogy mennyire megsínyli a bankszámlája ezt a "kapcsolatosdit", Elena pontosan tudta, hogy minden egyes percét imádja. Ebben pedig nem különbözött a véleményük.

Sőt, néha maguk is rácsodálkoztak, hogy mennyire könnyedén lettek barátokból szerelmesek - mintha mindvégig erre lettek volna hivatottak.

If I fell into you, would it be close enough?
If I finally let you in, would you show me what love is?
If I had nothing to give

~

A soron következő csütörtök alkalmával Elena az ágyon feküdt, Damon pedig felette. Vagy inkább rajta, ezt Elena sem tudta igazán megállapítani, de az igazat megvallva, nem is ekörül forogtak a gondolatai, miközben szája pedig szorosan a férfiére tapadt, kezei pedig fáradhatatlanul túrtak annak fekete tincseiben.
- Tetszik ez az új eleme a kapcsolatunknak - suttogta Damon fülébe, amikor az áthelyezte a hangsúlyt a lány nyakára.
- Ebben egyetértünk - mosolyodott el Damon, majd folytatta korábbi tevékenységeit. Elena keze eközben a vámpír hajáról annak fekete pólója alá siklott. Igen, gondolta, ez most tényleg valami nagyon jó.
- Tudod, mit?
- Hmmmm....
- Nem is olyan rossz nap ez a csütörtök - jelentette ki Elena. Elég volt csupán egy pillantás Damontől, hogy lássa rajta: ő is így gondolja.

~

Egy héttel később Elena kopogás, csengetés, vagy bármiféle jelzés nélkül rontott be a Salvatore ház ajtaján, és amint meglátta Damont, egyenesen a karjába vetette magát és megcsókolta. Damon meglepődött, de nem tiltakozott egészen addig, ameddig a lány elvált tőle, hogy levegőt kapjon.
- Nem panaszkodni szeretnék, mert nagyon is szeretem ezt az Elenát, de mégis mi történt? - Elena arcán egy hatalmas mosoly sugárzott, ahogy megragadta Damon gallérját és újra magához húzta őt.
- Készen állok - jelentette ki magabiztosan. Eltartott egy darabig, míg a férfi felfogta, miről beszél, de aztán az ő arcára is felkúszott az a bizonyos vigyor.

Aznap éjjel Elena nem ment vissza a Gilbert-házba.

~

Szerda este volt; Elena már alig várta, hogy csütörtök legyen. A követező estére minden el volt tervezve: áthívta magához Damont, tervezett egy pompás menüt vacsorára, vásárolt egy új ruhát, sőt, egy új szett fehérneműt is. Beszerzett jó pár gyertyát, előtúrt néhány jazz albumot a padlásról, és megvette a legdrágább pezsgőt, amit talált a közértben. Az estének tökéletesen kellett sikerülnie, hiszen ez volt az alkalom, az alkalom, amikor végre megmondja neki az igazságot.
Éppen ezért izgatottan mászkált fel-alá a szobájában, holott már fél tizenkettő is elmúlt, és neki korán kellett volna kelnie hajnalban, mégsem jött álom a szemére. Túlságosan is várta, hogy lássa Damon reakcióját arra, amit mondani fog.
Egy percre megszakította a fel-alá járkálást, hogy belenézzen a tükörbe, s ő maga is meglepődött az arcon, ami visszaköszönt rá. Arca kipirult volt, a szemei csillogtak, a szája fülig ért, a szíve pedig hevesen vert. Csodálkozva bámult vissza saját tükörképére, mintha nem is magát látná. Azonban ahogy alaposan szemügyre vette saját magát, rájött, hogy miért tűnt elsőre furcsának, amit látott: azért, mert boldog volt. Végre, olyan hosszú idő után, boldog volt. Talán legutóbb a szülei halála előtt érezte ezt a fajta boldogságot, s a sors fintora, hogy akkor, amikor már jóformán senkije se maradt, és még az öccse is olyan messze volt tőle, akkor találta meg őt újra ez a hihetetlen érzés. Akkor, amikor az élete fenekestül felfordult, egy hibrid garázdálkodott a városban, egykori szerelme sorra gyilkolta az embereket, és az ő szíve pont ekkor akart kiugrani a mellkasából, köszönhetően annak a rengeteg érzelemnek. Azoknak az érzelmeknek, amit egytől-egyik Damon ébresztett benne. Damon... a férfi, aki az elején megpróbálta elhitetni mindenkivel, hogy nem érez semmit és nem törődik senkivel, ez a férfi lett egyszerre csak minden boldogságának forrása.
Elena ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve felkapta az asztalon heverő kocsikulcsait, meg a szék támláján lévő pulóverét, és gyorsan felhúzta azt. A francba a puccos vacsorával, a francba a várakozással, Damon nem érdemel még több várakozást, gondolta, ahogy egy utolsó pillantást vetve tükörképére leszáguldott a lépcsőn, ki a házból, egyenes a kocsijához. Nem érdekelte, hogy pizsama alsó volt rajta, bárányos zokni, és csupán egy pulóver, miközben odakint 5 fok is alig volt... Nem érdekelte, hogy éjszaka volt és vaksötét, hogy elfelejtette kihajtani a visszapillantókat, de az sem, hogy kiégett az egyik tompított fényszórója. Csak az érdekelte, hogy odaérjen hozzá, őhozzá, amilyen hamar csak lehet. Nem is telt bele öt perc, és már ugrott is ki az autóból, miután odaért a hatalmas Salvatore házhoz. Kopogni már meg sem próbált, egyszerűen csak berontott, szinte kitépve a méretes ajtót a helyéből. Körülnézve látta, hogy Damon nem volt a nappaliban, ezért fölszaladt az emeletre, egyenesen a szobájába. Belépve ott találta Damont, aki egy szál törülközővel a derekán az ablaknál állt, és nagy valószínűséggel a csillagokat bámulta. Amint meghallotta Elena közeledését, csodálkozva megfordult.
- 'Lena, hát... - Befejezni már megint nem volt lehetősége, mert egy pár forró ajak fojtotta belé a szót, s egy pár remegő kar fonódott teste köré, megakadályozva, hogy egyáltalán megpróbálkozzon kibontakozni az őt szorongató ölelésből. Persze nem kellett őt félteni, nagyon is tevékeny résztvevője volt ő ezeknek a pillanatoknak Beletelt jó néhány másodpercbe, míg Elena elszakította magát Damon túlságosan is csábító testétől, de hát a tüdejének tényleg szüksége volt a levegőre.
- Azta, minek köszönhetem ezt a késői...
- Szeretlek! - bukott ki egyszerűen Elenából. Damon, akinek már volt alkalma hozzászokni, hogy Elena rendszeresen félbeszakítja a mondatait azzal, hogy nemes egyszerűséggel letámadja őt a csókjaival, hirtelen nem jutott szóhoz. Ha valamire, hát erre nem számított. - Mármint, szerelmes vagyok beléd - korrigált gyorsan Elena, nehogy a vámpír félreértse a kijelentés értelmét, hiszen köztük jóval, sőt, fényévekkel több volt, mint barátok közti szeretet. Elena kezdett lassan hinni abban, hogy köztük soha nem is volt baráti szeretet, még ha nem is volt ezt hajlandó sokáig beismerni magának.
- Damon...mondanál valamit? - tudakolta félénken Elena, miután vagy egy percen keresztül figyelte némán, ahogy a férfi megrökönyödve pislog rá.
- Csípj meg - szólalt meg hirtelen Damon.
- Tessék?
- Csípj meg - ismételte. - Tudni akarom, hogy nem csak álmodom ezt a pillanatot. - Elena elmosolyodott, majd közelebb lépett hozzá és kezei közé vette Damon arcát.
- Ez nagyon is a valóság - mondta. - Tudod, holnap este terveztem elmondani. Elképzeltem neki egy romantikus körítést, gyertyafényt, halk zenét, félhomályt, amit csak látsz a filmekben... De aztán rájöttem, hogy erre semmi szükség, a lényeg az, hogy tudassam veled az igazat. Szóval úgy, ahogy voltam, felpattantam, és idejöttem.
- Meg is akartam már mondani, hogy cukik a bárányaid - jegyezte meg vigyorogva Damon, tekintetével Elena zoknijára bökve.
- Tényleg nem fogsz semmit hozzáfűzni ahhoz, hogy kiöntöttem neked a lelkem?!
- Nos, legyen elég annyi: sosem örültem még ennyire, hogy nem hagytad, hogy befejezze egy mondatot. Ennyi, és talán még az, hogy már éppen itt volt az ideje, hogy rájöjj erre.
- Damon! - kiáltott fel Elena, játékosan meglökve a vámpírt. - Elrontod a pillanatot a... - Ez egyszer Damon volt az, aki félbeszakította a lányt azzal, hogy magához húzta és megcsókolta. Alig telt bele tíz másodperc, és máris a megvetett ágyon kötöttek ki, szorosan egymásba gabalyodva.
- Azt hiszem, talán...esetleg...én is szeretlek - közölte Damon, amikor elváltak. Elena felvonta a szemöldökét.
- Azt hiszed?
- Na jó, úgy vélem? - Elena még mindig nem volt megelégedve a válasszal. - Oké, oké, hiszen a vak is látja: ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy szeretlek, még akkor is, ha nem nagyon hagyod, hogy egy egész mondatot végigmondjak!
- Talán inkább beszélnél, mint hogy megcsókoljál? - Damon csak a fejét rázta, majd lehajolt és bizonyításképp nyomot egy csókot Elena ajkaira.
- Csak egy dolog van, ami nem tetszik ebben az éjszakában - szólalt meg hirtelen, miközben kezei mesteri gyorsasággal fejtették le a pulóvert a lányról.
- És mi lenne az? - kérdezte Elena két csók között.
- Ma nem csütörtök van.
- Nézz az órára! - Damon elfordította pillantását az alatta fekvő, gyönyörű nőről a falon lógó órára, amely szerint éppen akkor múlt el tíz perccel éjfél. Mindketten felnevettek, önfeledt boldogsággal merülve el egymás szerető ölelésében.

És így történhetett, hogy Damon Salvatore és Elena Gilbert megszerette a csütörtöki napot.

If I had nothing to give

VÉGE

Huh, ez is elég hosszúra nyúlt, nem? (8200+ szó) Őszintén remélem, hogy tetszett! Ha igen, azért, ha nem, akkor pedig azért, nyugodtan írjátok meg nekem, mit gondoltok róla.

Kis előrejelzés: következő alkalommal végre jön egy újabb fejezet a Végzet történetéből! :)

Ölelés!