1x04 Két év hazugság

Szemszög: Külső
Korhatár: 12

IV. fejezet: Két év hazugság

Stefan, amint Elena a földre rogyott, mellette termett.
- Mi a baj? - kérdezte. Elena jelentőségteljesen Damonre pillantott, aki hangtalanul egy szót formált ajkaival: "Sajnálom!"
- Nincs baj, Stefan - nyugtatta meg Elena a fiút. - Csak minden olyan... más. Zúg a fejem.
- Igen, most ez a normális - mondta Caroline. - De nemsokára elmúlik, hidd el - Elena rámosolygott hálája jeléül.
- Köszönöm, Care! - ekkor visszatért Meredith, aki átment ellenőrizni Mattet.
- Matt magához tért. Bemehettek hozzá, ha akartok - közölte. A többiek erre biccentettek felém, majd átmentek a szemközti kórterembe. Egyszer csak Elena fejében egy hang szólalt meg: "Beszélnünk kell, délben érted megyek!" - ismerte meg Damon hangját. Utoljára Meredith hagyta el a szobát, de Elena utána kiáltott:
- Meredith, várj! - az orvos visszafordult. Odalépett mellé és így szólt:
- Én megértem, hogy haragszol rám, de nem tudtam, hogy...
- Nem haragszom! - vágott közbe a lány. - Nincs jogom és nem is akarlak téged hibáztatni, mert így vagy úgy, de megmentetted az életemet. Te helyesen cselekedtél... bár még mindig nem hiszem el, hogy.. mi lett belőlem - Elena hangja elcsuklott, így egy kis szünet után folytatta. - Azonban nem ezt akartam a kérdezni, hanem azt, hogy kinek a vérét használtad fel. - Meredith lesütötte szemeit.
- Damon vérét - viszonozta, majd lassan az ajtó felé indult.
- Köszönöm, amit Alaricért tettél! - szólt még utána Elena. - Örökké hálás leszek érte. - Meredith szomorúan bólintott és becsukta a terem ajtaját.
Jeremy nemsokára visszaért, és hazavitte Elenát. Egész úton szótlanok voltak, hiszen mindkettejüknek meg kellett emészteni a történteket. Mikor a házhoz értek, Elena be akart menni, de nem tudott, mert egy láthatatlan fal visszatartotta.
- Ne haragudj! - mondta Jeremy, látva nővére tehetetlenségét. - Elfelejtettem, hogy be kell hívjalak. Elena, gyere be! - mondta, mire a lány belépett és rögtön felment a szobájába. Éjjel fél kettő volt. Lerogyott az ágyra és azonnal elaludt. Damonről álmodott és az első találkozásukról, meg hogy mi lett volna, ha nem felejti el azt a bizonyos néhány percet.
Fél egykor arra ébredt, hogy valaki ül az ágya mellett, és őt nézi. Damon volt.
- Megígértem, hogy eljövök érted. Gyere, beszélnünk kell - szólalt meg, amint a lány kinyitotta a szemét. Elena szótlanul bólintott, átöltözött és követte Damont. Mindenképpen tudni akarta a kérdéseire a válaszokat. Az idősebbik Salvatore egy tisztásra vezette, a boszorkányok házának közelében.
- Itt találkoztam Elijah-val, azután, hogy felébresztem - mondta halkan. Leültek egy aprócska tó mellett; Damon Elenára nézett, mondani akart valamit, de nem tudott megszólalni.
- Miért feledtetted el velem? - kérdezte végül Elena, tekintetét Damon kék szemibe fúrva. A fiú sokáig hallgatott.
- Nem szabadott volna tudni senkinek, hogy visszatértem a városba - szólalt meg végül. - De jobb okot nem tudok mondani. Sajnálom, hogy sosem mondtam el, pedig el kellett volna. Hibáztam, és két éven át hazudtam neked, Elena. Bocsáss meg érte. Megvethetsz, azonban a tényen nem változtat: Szeretlek. - Elena lehajtotta a fejét, majd hirtelen szívszaggatóan zokogni kezdett.
- Én nem akartam ezt, Damon! Sose akartam. Ember szerettem volna maradni, megtapasztalni olyan dolgokat, amiket csak emberek érezhetnek... - sírta. - Most pedig ennek vége! - Damon magához húzta Elenát,  csitítgatta, simogatta a haját. Így ültek elég hosszú ideig. Elena teljesen Damon testéhez simult, és átkarolta. Miközben beszívta a fiú mámorító illatát, lecsillapodott.
- Megértem, hogy az öcsémet választottad - suttogta halkan Damon. - Én sosem érdemeltelek meg - Elena erre felpillantott.
- Én nem választottam - mondta és megcsókolta Damont. Partnerét először meglepte a lány kezdeményezése, de gyorsan viszonozta a csókot. Elena beletúrt Damon hajába, és egyre hevesebben csókolta őt, mire Damon óvatosan hátradöntötte, anélkül, hogy elengedte volna. Majd felemelte a fejét, és végigcsókolta a Elena nyakát, az arcát, aztán visszatért a szájához. Ajkaik hosszan becézték egymást, végül Damon szakította meg a csókot. Elena két keze közé fogta a fiú tökéletes arcát, tanulmányozta finom vonásait, ajka ívét, belemerült kék szemeibe. Majd ismét megcsókolta és ott folytatták, ahol abbahagyták.
Csak akkor engedték el egymást, amikor Elena hirtelen felpattant.
- Jézusom, mit csinálok! Ne haragudj, Damon, most mennem kell... - hadarta zavartan, és felkapta a táskáját. Damon azonban megállította:
- Mi történt, Elena? Talán nem élvezted? - Elena sóhajott.
- Persze, hogy éveztem... De haza kéne mennem, Jeremy már biztosan aggódik értem, Stefan is kereshetett... - a lány lesütötte szemét. - És éhes is vagyok - tette hozzá.
- Gondoltam már erre. Még délelőtt telepakoltam a hűtőtöket egy csomó tasak nullás vérrel, nekem az a kedvencem... Jeremynek elmagyaráztam, hogyha lehet, ne nagyon keressen és mindig használjon verbénát, mert nem tudhatjuk, mennyire vagy veszélyes. Az öcsém pedig Bonnie-val találkozik. Van egy kis megbeszélnivalójuk - nyugtatta meg Damon. - Gyere akkor, hazakísérlek - Elena belement, és együtt hazamentek. Már a ház előtt álltak, amikor Damon kapott egy üzenetet Stefantól, hogy menjen sürgősen a Salvatore-házba. Így Damon elbúcsúzott Elenától, de most nem csókolta meg, csak egy puszit nyomott a homlokára, és eltűnt.
Amikor a lány felért a szobájába, látta, hogy Caroline ül az ágyán és sír.
- Szent Isten, Care, mi a baj? - tudakolta; odarohant a szőke vámpír mellé és megölelte.
- Tyler - dadogta Caroline. - Klaus.. Tyler... Klaus Tyler testében van!
- Jaj, Caroline, legalább nem halt meg! - vigasztalta Elena. - És nemsokára újra együtt lehettek.
- Tudom és örülök is - válaszolta Care szipogva. - De kihasználja...
- Mondd el nekem! - kérte Elena és Caroline elmesélte az egészet, azt is, amit Bonnie-tól hallott. Szép lassan lecsillapodott.
- Látod, én itt traktállak a bajaimmal, miközben te meg most váltál szörnyeteggé...
- Szörnyeteg, ez a legjobb szó.
- Mind azok vagyunk - közölte Care. - Jut eszembe, itt a gyűrűd, Bonnie megcsinálta. Én választottam neked, jó? - Azzal átnyújtott Elenának egy vékony karika gyűrűt, amely ezüst színű volt, a közepén egy gyönyörű, kék zafírral.
- Caroline, hisz ez gyönyörű - örült Elena. - Köszönöm!
- Ugyan már, Bonnie-nak köszönd! Elvégre barátok vagyunk, vagy mi. Elena, tudod, hogyha kell valami, akkor nyugodtan szólj!
- Úgy lesz - ígérte Elena.
- Jó! Ne haragudj, de most tényleg mennem kell - Caroline elköszönt és elment.
Elena lement a konyhába, majd elővett két tasak vért. Bár eddig csak a kórházi A+-t próbálta, a nullás jobban ízlett neki. Ezután visszament a szobájába és írta a naplóját. Hosszú oldalakat teleírt az érzéseivel. A feje már alig fájt, de fáradtnak érezte magát, ezért készült a lefekvéshez. Mikor kijött a fürdőszobából, látta, hogy Stefan ül az ágya szélén.
- Szia. Ne haragudj, hogy rád törtem, de még nem volt alkalmunk beszélni - mondta. Elena leült mellé, és mindent elmondott neki, a balesettől kezdve, az érzésein és az emlékein át a Caroline-nal való találkozóig. Stefan csendben hallgatta, bár beszélgetésüket többször is megzavarta a fiú telefonja: mind a kétszer Meredith kereste. Mikor Elena befejezte, Stefan magához húzta, megölelte és ezt mondta:
- Megértem, Elena. Te döntöttél. Vele találkoztál először, ráadásul itt hagytalak, rengetegszer megbántottalak, és fájdalmat okoztam neked. De szeretném, ha tudnád, hogy köszönöm neked ezt a két évet, mindent. amit nyújtottál nekem. Melletted egy kicsit újra embernek éreztem magam. Sajnálom, hogy hagytalak meghalni, kétszer is - Ennél a mondatnál Elena tagadólag rázta a fejét. - Viszont szeretném, ha barátok maradnánk. Bármi bajod van, ott leszek neked. Szeretlek és szeretni is foglak, és tudom, hogy te is így érzel. Azonban el kell engednünk egymást.
- Stefan.. én.. nem döntöttem - felelte Elena, letörölve néhány könnycseppet.
- Dehogyisnem, Elena, tudod te azt - Stefan utoljára megcsókolta a lányt, majd a következő pillanatban eltűnt. Elena halkan sírdogált, sokáig gondolkozott Stefan szavain.  
- Tehát vége - gondolta. Borzasztóan fájt neki ezt kimondani, azok után, hogy mi mindenen mentek keresztül, hogy mennyire szerették egymást, és azok után, hogy Elena annyi időt töltött azzal, hogy visszakapja őt... Most meg csak úgy eldobta magától. Nem bírt megbirkózni a gondolattal, zúgott a feje, s valami megmagyarázhatatlan fájdalom és szomorúság lett úrrá rajta. Érezte, hogy most nem fog tudni aludni, így felkapta a kabátját és csak úgy pizsamában kiment az utcára. Céltalanul bolyongott, egyenesen egy erdős rész felé véve az irányt, bár az igazat megvallva, egyáltalán nem érdekelte, hogy merre megy. Egyre beljebb hatolt a sűrű erdőben, nem figyelve az utat. Könnyei továbbra is rendületlenül folytak végig az arcán és Elena egyszerűen képtelen volt befejezni a sírást. Valami borzasztó furcsa érzés kerítette hatalmába, ahogy igyekezett elfojtani a zokogást. Feddte magát azért, hogy csak úgy hagyta elmenni Stefant, de egy belső hang mégis azt súgta, hogy helyes döntés volt, mert a szíve mélyén nem a fiatalabbik Salvatore-ra vágyott. A harag, a szerelem, a szomorúság, a tehetetlenség, a gyász, azaz minden érzelme, ami csak létezett, egy óriási érzéssé összpontosult: fájdalommá. Nem bírta tovább, összeroskadt az erdő közepén és vigasztalhatatlanul zokogni kezdett. Teljesen megfeledkezett a külvilágról, önkívületben feküdt és hagyta, hogy a fájdalom feleméssze. Azonban egyszer csak két kar felemelte és karjába vette.
- Sssss... - csitította halkan az idegen valaki. Elena felpillantott és könnyei függönyén keresztül is megismerte megmentőjét.
- Damon... - suttogta erőtlenül.
- Itt vagyok, Elena - felelte a fiú halkan. Elena fejét Damon pólójába fúrta, és még nagyobb hévvel kezdett zokogni. - Nem kell félned - folytatta, és hogy lenyugtassa, elkezdte a lány haját simogatni, aki közben immár görcsösen kapaszkodott a srác nyakába.
- Ne hagyj itt, Damon, kérlek, ne hagyj el... - nyöszörögte Elena.
- Nem hagylak itt - közölte Damon, majd elindult kifelé az erdőből. Jó darabig tartott, míg kiértek, hiszen Elena eléggé eltávolodott a háztól. Amint odaértek, Damon rögtön felsuhant a lány szobájába, lefektette őt az ágyra, óvatosan levette Elena sáros ruháit, majd lehúzta a pólóját és ráadta azt. Végül finoman betakarta és megigazította a párnáját, hogy nyugodtabban aludjon. De Elena nem tudott aludni, holott már abbahagyta a sírást.
- Damon? - kérdezte halkan. - Ugye nem mész el?
- Nem - viszonozta Damon csöndben, majd lassan ő maga is befeküdt az ágyba, karjába vette Elenát, és addig simogatta, míg a lány el nem aludt.


A következő rész tartalmából....
Elena meghozta döntést, melyben egyelőre még korántsem biztos. Damon mindent megtesz, hogy elnyerje a lány kegyeit, ezért elviszi egy különleges helyre, amivel nem várt hatást ér el.
5. rész >>