Részletek az Összetörve 6. fejezetéből

Nincs mentségem erre az újabb késésre, de nagyon magam alatt vagyok. Egyrészt, a nyaralás miatt kevés időm jut az írásra, másrészt pedig próbálom feldolgozni az egyik legnagyobb kedvencem halálát. 
Hoztam két részletet, hogy addig se unatkozzatok.


"Éppen, mikor feltehettem volna a következő kérdést, meghallottam egy telefon csörgését. Damon rögtön a zsebéhez kapott, előrántva belőle a legújabb iPhone 5 készülékét, összevont szemöldökkel meredve a képernyőre.
- Bocsi, ezt fel kell vennem - szabadkozott, egy laza mozdulattal végighúzva ujját a kijelzőn. - Helló, Andie! - köszöntötte a hívót, majd kicsit eltávolodott tőlem, belesétálva a tengerpartot mosó fodrozó hullámaiba. Nagyot sóhajtottam, miközben nagyjából tíz lépésnyire haladtam mellette, vele párhuzamosan. Nem igazán értettem, mit magyaráz, csak az arcát figyeltem, amelyre egy szívdöglesztő, gondtalan mosoly ült ki, miközben lábaival az útjába akadó kagylókat rugdosta. Néha még fel is nevetett, őszintén, nem gunyorosan, és egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne lobbanjon fel bennem a féltékenység lángja. Sőt, keserűséget is éreztem saját magammal szemben, amiért egyáltalán egy másodpercre is remélni mertem, hogy talán egy aprócska kis esélyem lehet ennél az embernél. Milyen naiv vagyok! Hiszen elég ránézni, látni, milyen tökéletes, kifogástalan, szinte már hihetetlenül gyönyörű - és egy ilyen valaki, aki egy mosollyal elérhet bármit és megkaphat bárkit, a legjobbra utazik, nem rám, az egyszerű, szürke, elcseszett Elena Gilbertre, akinek egy se pénze, se egzisztenciája nincs, csak az álmai táplálják, mint anya a gyermekét. Nem tudnék semmit adni neki a szerelmemen kívül, és akármilyen elszomorító, ez a nullával egyenlő. Mindennek tetejébe pedig képes voltam azt gondolni, hogy nincs senki se az életében...na persze, ma reggel Rose, most meg valami Andie, szóval könnyen elképzelhető, hogy több nője van egyszerre.
Azonban, miután letette a telefont, és mosolyogva felém közeledett, mint egy ördögi mosoly álarca mögé bújt, földre szállt angyal, egy csapásra elszállt a fejemből minden rosszmájú gondolat, kétely, amely megkérdőjelezte őt és a személyiségét, és csak a szívem heves dobogását éreztem a torkomban, a vérem eszeveszett száguldását az ereimben és az ostoba, mégis szeretetteljes vigyort, amely kiült az arcomra."

"Elakadt a lélegzetem, amikor megjelent az ajtóban. Egy térdig érő, feszes, fekete sportnadrág volt rajta, izmos mellkasát pedig egy hasonlóan feszes, sötét atléta takarta, így szabadon legeltethettem a tekintetem formás bicepszén. Mindennek ellenére még mindig az arca volt az, ami a leginkább vonzott. Már látom a saját halotti jelentésem, amelyben hosszas, gondos boncolás után az orvos megállapítja: "A halál oka: kék szemek és fekete kócos haj." Tuti nem én lennék az első.
- Na, mehetünk? - kérdezte, lezseren átvetve vállán a törölközőjét. Miután egy kis egyensúlyozás után elértem, hogy az elbűvöltség következtében ne olvadjak a padlóra, tettetett könnyedséggel válaszoltam.
- Persze! - A lift felé vettük az irányt, majd egyenesen a nyolcadik emeletre mentünk, ahol a konditerem volt. Egy hatalmas, tágas terembe léptünk be, amely tele volt a legújabb, legnagyszerűbb gépekkel. Alig volt időm körülnézni, amikor egy magas, tipikusan olasz kinézetű férfi, aki Damonhöz hasonlóan sportruhát viselt, jött oda hozzám.
- Buon pomeriggio! - köszöntött kedvesen, kivillantva hófehér fogsorát. - Ha nem tévedek, te vagy Elena, ugye? - Bólintottam, mire ő folytatta. - A nevem Ernesto. Személyi edző, masszőr, jógaoktató, de vannak, akiknek csak operaénekes vagy szobalány - magyarázza mosolyogva, miközben kinyújtotta a kezét és megrázta az enyémet. Kifejezetten kellemes, jóképű férfi, hullámos, gondosan fésült fekete hajjal és sötét szemekkel. Napbarnított bőre csupán egy vékonyka hártyának tetszett kidolgozott, szép izmait fedve. Ha akárcsak egy héttel korábban találkozunk, őrjítően szexinek gondoltam volna, Damon mellett csupán csak átlagosnak tűnt."