Részletek az Összetörve 10. részéből

Mint az sajnos már megszokott, a fejezet ismét késik. Igyekszem azért két napon belül hozni, és hogy addig se unatkozzatok, két részletet mutatok meg nektek a következő részből.

"Tudtam, hogy mindaz, amit bennem kivált, ami az ő hatására játszódik le a testemben, a lelkemben, nem egészséges, hanem felemésztő, túlságosan is törékeny, amelynek bármelyik pillanatban semmivé válhat, mindössze egy fájó emléket hagyva maga mögött... Azóta tudtam, hogy kettőnknek nem szabadott volna találkoznia, hogy ő először kifejtette a véleményét a szerelemről. Számomra a szerelem mindig valami csodálatos, földöntúli volt, amely összeforrt a család és a szeretet fogalmával, addig ő undorral és gyűlölettel beszélt róla. Szerinte a szerelem árulás és ámítás, hazugság és átverés elegye, amely csak arra hivatott, hogy belülről ölje meg az embert, hosszú, fájdalmas kínok között vezetve el bennünket a halálig. Velem is történt már olyasmi, amit legszívesebben elfelejtettem volna, mégsem vesztettem el a szerelembe vetett hitem, mint ő. Hiszek a sorsban és a gondviselésben, vallva, hogy mindannyiunknak kezébe adják az esélyt, hogy megtaláljuk azt, akit nekünk teremtettek. Éppen ezért is volt egyértelmű számomra, hogy két ilyen embernek, mint mi, akik tökéletesen megtestesítik az "ég és föld" ellentétet, nem szabad együtt lennie. Engem sosem vonzottak az egyéjszakás, mindig is komoly, hosszútávú kapcsolatra vágytam, ellentétben Damonnel, aki kereken elutasítja azt, ami nekem fontos.
Így hát, akármilyen pusztító vágyat is érzek iránta, nem szabadott engednem neki, mert a végén megint csak összetörik a szívem. De a baj az, hogy többé nem tudtam ellenállni neki.
Megfogadtam, hogy ez az út nem a vigasztalódásról, hanem az újrakezdésről fog szólni, hogy férfiakat mellőzve próbálom újra megtalálni önmagam. Kudarcot vallottam."


"- Hát te megőrültél! - jelentette ki Care. - Azért, mert szakítottál a pasiddal, nem kell rögtön elmenekülni!
- És pontosan hová szeretnél menni? - érdeklődött kicsit diplomatikusabban Bonnie, habár ő sem ugrándozott örömében.
- Rómába - vontam meg a vállam, mintha csak az időjárásról csevegnék. Arra számítottam, hogy teljesen kiakadnak majd, de avval, hogy Caroline sikítva körbeszaladja a konyhát meglepetésében, és hogy Bonnie majdnem megfullad a félrenyelt narancslétől, nem kalkuláltam.
- Elena, most csak szórakozol, ugye?
- Úgy nézek ki? - kérdeztem, gondolatban jót derülve barátaim megrökönyödésén.
- Elena Gilbert, mit keresel te tök egyedül, ismétlem, egymagadban egy teljesen idegen kontinensen?! - kiáltozott Caroline, drámaian a homlokára szorítva kézfejét.  - Mármint, még az országot sem hagytad el soha életedben, nemhogy a kontinenst!
- Figyelj, Elena - kezdte Bonnie, jóval nyugodtabban, mint a szőke ciklon, szokása szerint érvekkel próbálva alátámasztani az álláspontját. - Megértjük, hogy nagyon magad alatt vagy, és hogy szeretnél változtatni, újrakezdeni, de nem hiszem, hogy ez lenne a helyes módja. Ha elmész, valóban egyedül leszel és mi nem leszünk ott neked, hogy segítsünk. Ki tudja, mi minden történhet ott veled, egymagadban, egy ismeretlen országban, rengeteg ismeretlen ember között? Még a nyelvüket sem beszéled, Elena, és akkor nem beszéltem arról, hogy mekkora összeget kéne rááldozni ennek a kis kiruccanásnak a teljes költségeire.
- Igaza van - bólogatott hevesen Caroline. Felsóhajtottam, tudva, hogy nem lesz őket könnyű meggyőzni. Ugyanakkor tisztában voltam avval is, hogy ha engednek, ha nem, el fogok utazni.
- Van elég spórolt pénzem - jelentettem ki.
- De azt az egyetemre spóroltad, Elena - emlékeztetett Bonnie. - Ha azt kiadod, nem fogod tudni elvégezni az utolsó évet.
- Hát nem értitek? Amúgy sem tudnám - emeltem fel a hangom, felidegesítve magam azon, hogy megint nem vették figyelembe a nyilvánvaló tényeket. - Ti is tudjátok, hogy az egyetemi tandíj felét Stefan állta, egy negyedét pedig az ösztöndíj. Nekem sosem volt elegendő pénzem arra, hogy magamon tudjam viselni a költségeit. Most pedig, azután, ami történt, azt gondoljátok, hogy van pofám még Stefantól esedeznem támogatásért?
- De éppen ez az, Lena! A maradék pénzedből futotta volna a tandíjra - magyarázta Caroline. - Nem dobhatod ki azt az ablakon, csak azért, mert az életed lejtőre került.
- Az életem nem lejtőre került, Caroline! - csattantam fel. - Rajtakaptam a barátomat, akiben megbíztam, akinek odaadtam mindenem, hogy megcsal! Azt gondolod, hogy az a kép nem kísért azóta is minden alkalommal? És ez nemcsak hullámvölgy, hanem számomra sokkal több! Persze, lehet azt mondani, hogy én fújom fel a dolgokat, hogy én, a hisztérika csinálok nagy ügyet a semmiből, de azok után, ami az utóbbi években történt velem, ráébresztett, hogy valamit nagyon rosszul csinálok. Egy új kezdetre van szükségem, tiszta lapra, egy helyre, ahol nem ismer mindenki, ahol én is csak egy vagyok a tömegből. Az ördögbe is, még a nyelvemet sem fogják érteni! És pont ez kell nekem. Újra meg kell találnom önmagam, az életemet, amit elvesztettem a szüleimmel együtt. Ha ez azt jelenti, hogy nem tudom befejezni az egyetemet, legyen, de inkább lesz önmagam tiszta lelkiismerettel és egy élettel, de diploma nélkül, mint egy hazugság egy papírral a kezében. És ha tetszik nektek, ha nem, el fogok utazni Rómába három hét múlva, egyedül, és meg fogom találni, amit keresek! - Itt már úgy üvöltöttem, hogy a torkom már teljesen kiszáradt az óriási hangerőtől. Vettem egy mély levegőt, hogy kicsit lenyugtassam magam, majd egy utolsó pillantás nélkül felpattantam a székemről, és felrohantam a szobámba."

Tovább a részhez >>