Damon & Elena - Olvadó jégcsapok

Ahogy ígértem, meghoztam nektek a karácsonyi novellámat. Mint már említettem, ez az írás a tavalyi, "A nap, ami mindent megváltoztat" című történetem után egy évvel játszódik. Ezért, azoknak, akik még nem olvasták, azt ajánlom, hogy vessenek rá egy pillantást, mielőtt a most következő fanfictionbe belekezdenének.
Emlékeztetőül, a cselekmény a második évad után, egy alternatív harmadik évadban játszódik, Elena ember, illetve Jenna és Alaric is életben vannak. 
A cím szokás szerint szimbolikus, amit ezúttal nem magyaráznék, mivel személyes jelentésű - annyit viszont elmondhatok, hogy kedvenc párunkra utal valamilyen módon. De mindenki interpretálja kedve szerint.
Nagyon remélem, hogy ez a könnyed hangvételű, aranyosnak tervezett kis írás elnyeri a tetszéseteket. Boldog karácsonyt és jó olvasást kívánok!


Olvadó jégcsapok

My wish came true when I met you.

Elena összedörzsölte kesztyűbe bújtatott tenyerét, és egyenletesen kifújta levegőt, majd néhány pillanat erejéig egyik lábáról a másikra ugrált, remélve, hogy így talán kevésbé fázik majd. Figyelmesen fürkészte a hóborította tájat, de nem látott semmit a fehérre öltözött fák, bokrok, háztetők kivételével. Elővette a zsebében pihenő telefont, hogy megnézze, hány óra van. Nyolc óra harminchét, állapította meg. Miután eltette a mobilt, pillantását az égre emelte, a kékes-szürkés égen felfelé kúszó napot vizslatva, amely gyöngén sugárzott némi hőt a földre. Azonban ennek ellenére dermesztően hideg tél övezte idén Mystic Fallst, amely rengeteg havat is hozott, Elena, Bonnie és Caroline legnagyobb örömére, akik mint a kisgyermekek, újult erővel vetették bele magukat a hóemberépítésbe.
Elena újból körbenézett, remélve, hogy megpillant valakit közeledni felé, de ezúttal sem látott senkit. Már éppen ott tartott, hogy telefonon keresztül bírja sietségre azt, akit várt, amikor hirtelen egy gondosan megformált hógolyó csapódott a hátának.
- Hé! - kiáltott fel, méltatlankodva fordulva körbe, a sunyi orvvadász személyét keresve. Azonban hiába forgolódott, nem vett észre senkit, akárcsak a második hógolyót, amely ezúttal a vállát találta el. - Nem vicces, Damon! - Kuncogás hallatszott valahol a fák közül, aztán egyszer csak maga Damon is előtűnt, ahogy egy fán ülve jóízűen kacag a mérges lányon.
- Ezt azért nem mondanám  - ingatta a fejét, majd gyorsan elhajolt egy hólabda elől, amit Elena küldött felé bosszú gyanánt. - Nem talált!
- Na csak várjál! - fogadkozott Elena, és egy újabb golyót küldött a férfi felé, aki azonban könnyű szerrel kikerülte azt.
- Sajnos nem célzol elég pontosan! - jegyezte meg, immár egy másik fa ágán időzve. Elena persze nem adta fel, újabb és újabb golyókkal bombázva a vámpírt, aki viszont eltalálhatatlannak bizonyult. Végül Damon megunni látszott a kis játékot, ezért inkább leugrott a fáról, hogy némiképp megkönnyítse Elena dolgát, aki így lényegesen könnyebben el tudta találni.
- Győzelem! - vigyorodott el elégedetten a lány, figyelve, ahogy Damon leporolja a havat fekete kabátjáról.
- Ugyan, ugyan, mindketten tudjuk, hogy hagytam magam - vetette ellen Damon, miközben közelebb lépett Elenához.
- Inkább csak nem tudsz veszíteni, Salvatore - legyintett Elena egy fölényes mosollyal. - Különben is, hét percet késtél.
- A bocsánatáért esedezem, Miss Gilbert - hajolt meg színpadiasan Damon. - De tudja, van ez a lány, aki éjjel beosont a házamba és kidekorálta a nappalit mindenféle karácsonyi dísszel, égővel, gyertyával, fagyönggyel...és olyan erősen gondolkoztam, vajon ki lehetett az, hogy elfelejtettem elindulni. Ön esetleg nem tudja véletlenül? - tudakolta ártatlanul. Elena úgy tett, mintha eltűnődne a kérdésen, végül azonban megrázta a fejét.
- Fogalmam sincs ki lehetett ez az elvetemült - közölte, majd rövidre zárva a kis beszélgetést Damon nyaka köré fonta karjait és lehúzta őt magához, hogy végre egy csókkal üdvözölhessék egymást. A tőlük megszokott szenvedély ezúttal sem hiányozhatott, ami így igen nehézkessé tette, hogy egyhamar elváljanak egymástól. Azonban Elena nem tudta sokáig nélkülözni a levegőt, ezért végül mégis csak elszakította magát azoktól a csábító ajkaktól, s inkább Damon homlokának támasztotta a sajátját.
- Boldog évfordulót - suttogta, megszakítva ezzel a kellemes csöndet, ami beállt kettejük közé. Damon szája egy őszinte, szeretetteljes mosolyra húzódott, kicsit erősítve karjainak szorítását Elena dereka körül.
- A legboldogabbat - visszhangozta, egy lágy puszit nyomva Elena arcára, aki szokása szerint rögtön elpirult. Még ennyi idő után sem tudott hozzászokni teste Damon érintéséhez, hiszen minden alkalommal ugyanolyan bizsergés futott végén a gerince vonalán, mint mindennek a legelején, amikor még nem volt hajlandó megadni magát annak a bizonyos szikrának. S lám, végül minden visszavezette őt Damon karjaiba, ahol otthonra lelhetett. Ajkaik újra megtalálták egymást, és mindketten úgy sóhajtottak fel a fúzió pillanatában, mintha csak erre vártak volna egész életükben. Hiába telt el egy év a nap óta, amely mindent megváltoztatott, még korántsem tűnt úgy, hogy megunták volna egymást. Mi több, Elenát sokáig bűntudat gyötörte, mert úgy érezte, a rengeteg Damonnel töltött idő miatt elhanyagolja a családját és a barátait, mégsem bánta meg soha, hogy végül őt választotta. Legnagyobb megkönnyebbülésére pedig még Caroline és Bonnie is összebarátkoztak a gondolattal, hogy ők ketten immár egy párt alkotnak, még akkor is, ha kezdetben egyikőjük sem repesett az örömtől. Az emlék, amikor Bonnie megígérte Damonnek, hogy abban a pillanatban, amikor fájdalmat okoz Elenának, fel fogja gyújtani, még most is mosolyt csalt mindkettejük arcára.
- Akármennyire is szeretném folytatni ezt - szólalt meg Elena, amikor újból levegőhöz jutott. - De nincsen túl sok időnk. Jenna újból ránk bízta a karácsonyfa vásárlást, a piac pedig nemsokára bezár.
- Tudod, milyen jó emlékeim vannak a karácsonyfáról - mosolyodott el Damon, a lány füle mögé simítva egy kósza tincset. - Viszont nem véletlenül akartam találkozni veled itt, ilyen korán. Lenne egy dolog, amiről beszélnünk kéne. - Elena egy kicsit megijedt, ahogy a férfi hangja hirtelen komolyra változott. Általában csak akkor volt hajlandó felfüggeszteni a megszokott pimasz stílusát, ha valami rossz hírt akart közölni vele, esetleg ha valami valóban komoly dolgot kellett megbeszélniük. Ellenben sem a hely, sem az idő nem utalt arra, hogy valami baj történt volna, amit Damon feltétlenül meg akart osztani vele.
- Nem szakítani akarsz, ugye? - kérdezte könnyedén Elena, kezeit Damon mellkasára helyezve.
- Dehogyis! - vágta rá Damon. - Vagy azt gondoltad, hogy annyi várakozás után rögtön az egyéves évfordulónkon szakítanék veled? - Elena gyorsan megrázta a fejét, nehogy még a gondolat csíráit is elültesse barátja fejében.
- Nem, nem, csak vicceltem! Sosem jutna eszembe, hogy ilyet tennél velem. - Damon meggyőzötten bólintott, majd benyúlt a kabátja belső zsebébe, és elővett belőle egy elefántcsontszín csomagolópapírba burkolt, négyszögletes tárgyat.
- Tudom, hogy megint megesküdtünk arra, hogy nem veszünk egymásnak semmit - kezdte, miközben finom ujjai egy másodperc alatt kibujtatták a zafírkék színű ékszeres dobozt a papírból. - De ezt itt - folytatta, tenyerére helyezve az aprócska dobozt -, már egy jó ideje neked akartam adni.
- Damon, ugye nem költöttél rám egy vagyont? - tudakolta Elena, gyanakodva pillantva az ékszeres dobozra.
- Egy fillért sem - viszonozta Damon, szívére helyezve a jobb kezét. - Boldog karácsonyt, Elena - tette hozzá, ezúttal gyöngédebb hangon, óvatosan a lány kezébe helyezve az ajándékot. Ő kíváncsian nyitotta ki, annak tudatában, hogy a vámpír szokásához híven egy gyönyörű nyaklánccal, esetleg karkötővel lepi majd meg, de legnagyobb meglepetésére egy ezúttal egy aranyszínű, bonyolult mintázatú kulcsot talált benne.
- Öhm...akármi is ez, nagyon örülök neki - bökte ki végül, hol a bársonyba csomagolt kulcsocskára, hol a sokatmondóan mosolyogó Damonre pillantva.
- Ugyan, 'Lena, azt ne mondd, hogy nem tudod, milyen kulcs ez! - méltatlankodott Damon, végigsimítva Elena kezét, amelyben a dobozt tartotta.
- Egy kulcs a szívedhez? - viccelődött a lány, továbbra sem bírva megfejteni a rejtvényt.
- Nem kell ahhoz neked kulcs - nevetett Damon. - De úgy látom, nem fogsz egyhamar rájönni, ezért inkább megfogalmazom szóban: ez a kulcs nyitja a házam ajtaját. - Elena a másodperc törtrészéig ha lehet, még értetlenebbül pislogott Damonre, de utána tekintetében rögtön kigyúltak a megvilágosodás szikrái, és végre megértette, mit jelképezett a kulcs.
- Úristen - lehelte, amint megtalálta a hangját. - Te tényleg arra kérsz, hogy.... - Damon fejezte be helyette a mondatot.
- Igen, Elena, arra kérlek, hogy költözz hozzám - jelentette ki, meg sem próbálva megszakítani kettejük szemkontaktusát. - Vicces, hogy lényegében tiéd a ház, mégis én lakok benne, de azt hiszem, elég nagy ahhoz, hogy mindketten kényelmesen élhessünk. Egy éve vagyunk együtt és készen állok megtenni a következő lépést. - Elena arcára egy szentimentális vigyor ült, ahogy a barátja szavait hallgatta, azon morfondírozva, hogy létezik -e nála tökéletesebb férfi a világon. Damon pedig kezeskedett róla, hogy a válasz mindig egyértelműen nem felé hajoljon. Mindkettejük szemének csillogásán látszódott a hirtelen változás, ahogy a játékos, ünnepi hangulat helyét egy csapásra átvette az a rengeteg érzelem, amely afféle láthatatlan burokként ott lebegett körülöttük, a szerelem legkülönlegesebb érzését kölcsönözve a környezetüknek, valahányszor együtt voltak.
- Én is készen állok rá - suttogta Elena, s annak ellenére, hogy hangja csöndes volt, mégis sziklaszilárdan csengett. Mindkettejük arca felragyogott a kijelentés hallatán, majd szinte egyszerre minimalizálták a kettejük közt lévő, elhanyagolható távolságot, hogy egy ölelésben találkozhassanak. - Viszont én nem hoztam magammal a te ajándékodat, ugye nem baj? - Damon csak mosolygott, megrázva a fejét. Habár sosem mondta volna ki hangosan, mert talán túl nyálasnak hangzott az ő szájából, mégis, az egyetlen ajándék, amelyet valaha magáénak kívánt, éppen ott állt előtte. És ezzel, még ha kimondatlanul is, mindketten tisztában voltak. Elena jól tudta, hogy Damon sosem fog úgy kitárulkozni, hogy elmondjon ehhez hasonló dolgokat, de mivel olyan szoros volt a kapocs közöttük, egyszerűen nem is volt szükség ezekre a szavakra, mert nélkülük is tökéletesen megértették egymást.
- Na akkor, mi ma a kötelező program? - érdeklődött Damon, továbbra sem engedve ki a lányt karjai közül.
- Karácsonyfa vásárlás, díszítés és pár üdvözlőlap néhány távoli rokonnak - sorolta Elena. - Ja, és el kell mondanunk Jennának, hogy milyen döntést hoztunk meg.
- Miért van az az érzésem, hogy fájni fog? - vágott egy szenvedő grimaszt a férfi.
- A nagy Damon Salvatore, aki megküzdött a világ legöregebb vámpírjaival, harcolt egy hibriddel, aki meg akarta ölni, szembeszállt vérfarkasokkal és több tucat bosszúszomjas szörnyeteggel, fél a barátnője nagynénjétől. Azta! - Damon csak a szemét forgatta Elena elmés megjegyzése hallatán, habár nem igazán volt ínyére, hogy valaki képes volt megkérdőjelezni az ő rettenthetetlen rossz fiú énjét, amelynek maszkját előszeretettel vette fel más emberek társaságában. Elena azonban jól tudta, mi rejtőzik az álarc mögött, és tökéletesen tudta interpretálni barátja minden egyes szavát.
- Nem félek Jennától! - horkant fel sértetten Damon. - Mindösszesen csak számolok a következményekkel, mint például avval, hogy minden bizonnyal nem fog bulit rendezni ennek az örömére.
- Bele fog egyezni - nyugtatta meg Elena, miközben hüvelykujjaival finoman simogatta Damon kisimult vonásait. - Egyébként is, téged ismerve nem hiszem, hogy meg tudna akadályozni minket.
- Nekem amúgy sem lehet ellenállni - jelentette ki magabiztosan Damon, mire Elena szokásához híven belebokszolt a mellkasába. Akárhogy is, a vámpír messze földön híres egója még mindig legmeghatározóbb védjegye volt.
Váltottak még egy csókot, aztán maguk mögött hagyták szűz hóval borított erdőt, hogy utolsó teendőiket is kihúzhassák a méteres listáról, amit Jennától kaptak. Benne volt a levegőben, hogy ez is egy felejthetetlen karácsony lesz majd.

XOXO

A szenteste előkészületei simán mentek, mi több, még a karácsonyi menü is ehetőnek bizonyult, bár mindenki tudta, hogy ez nem azért valósulhatott meg, mert Jenna hirtelen megtanult főzni, hanem mert egy bizonyos kék szemű vámpír is besegített a főzőcskézésben. Elena és Damon úgy határoztak, hogy vacsora után ejtik meg a nagy bejelentést, így amikor mindenki teli hassal, elnehezedve és legfőképp, az alkoholtól mámorosan ült a helyén, erősen fogadkozva, hogy többet egy falatot sem fognak enni, elérkezettnek látták az időt, hogy még jobban lesokkolják az amúgy is kicsit fáradtnak tűnő társaságot.

- Szóval - köszörülte meg a torkát Elena, feltűnően megragadva Damon kezét az asztal tetején. - Damon és én szeretnénk bejelenteni valamit - mondta, és hiába győzte meg magát arról, hogy nem egy nagy dologról van szó, amiért kár idegeskedni, az izgalom azért ott bujkált a hangjában. Az étkezőre egy pillanat alatt néma csend telepedett. Jeremy meglepetten kapta fel tekintetét, ami eddig alattomban a kezében lévő, asztal alatt rejtegetett mobilra fókuszált, Alaric gyanakodva vizsgálta a vele szemben ülő párocska összekulcsolt kezét, de aztán úgy gondolta, semmi borzasztóról nem lehet szó, ezért inkább újból magához vette a pezsgőspoharat. Ellenben Jenna olyan reakciót produkált, amire senki sem számított.

- Elena, ugye nem vagy terhes?! - fakadt ki a rémült nagynéni. Ami ezután következett, avval tényleg nem kalkulált senki: Alaric Jenna szavait hallva úgy megijedt, hogy kiköpte a szájában lévő pezsgőt, ráadásul egyenesen Jeremy arcába irányítva italt, amitől persze az egész család felbolydult. Jeremy hangosan káromkodott, majd kiszaladt a konyhába, hogy "lemossa magáról a retket"; Ric erősen köhögött, szinte fulladozva a félrenyelt pezsgő miatt; Jenna rosszallóan csóvált a fejét, valami olyasmit motyogva, hogy mindenki úgy viselkedik, mint valami majom; Elena szégyenében Damon vállába temette az arcát, aki ellenben olyan jóízűen röhögött, mint még soha. A felborult rendet, és ezzel a társaság feltételes nyugalmát a keserű arckifejezéssel visszatérő Jeremy állította vissza, egy gyilkos pillantást küldött Alaric felé, aki úgy tűnt, befejezte a fuldoklást. Damon ugyanakkor nem bírta abbahagyni a röhögést, és csak Elena figyelmeztető oldalba bökésére tért némiképp magához.

- Tehát, kifejtenétek végre, mi is az a fontos dolog, amiért Ric arcon köpött? - vetette fel Jeremy, mire Ric bocsánatkérően pillantott felé, azonban az ifjabb Gilbert arckifejezése továbbra is hűvös maradt.

- Jenna kérdésére válaszolva, nem, nem vagyok terhes - kezdte Elena, mire Jenna jó hangosan fellélegzett.

- Szerencsére!

- Na nem mintha lehetne gyerekük, Jenna - emlékeztette Alaric.

- Ez nem az a világ, ahol csillogó bőrű, nyálgép vámpíroknak lehet saját gyerekük - értett egyet Damon, egy szúrós pillantást érdemelve ki Jennától.

- Az egy jó könyv, oké? - közölte sértődötten a nagynéni, újfent mosolyra fakasztva a vele szemben ülő vámpírt, aki inkább nem bonyolódott bele egy egyértelmű vitába.

- Akkor miről akartatok beszélni? - tért vissza Ric az eredeti témára. Elena vett egy mély levegőt, biztatást várva szorongatva Damon kezét.

- Úgy döntöttük, hogy összeköltözünk! - bökte ki végül.

- Micsoda? - kérdezte értetlenül Jena, mintha nem fogta volna fel az imént elhangzottak értelmét. - És ki megy hová? Damon ide, vagy te hozzá?

- Az utóbbi.

- Aha - bólintott Jenna. - Értem. - Újból csend ült a szobára, mivel mindenki azt várta, hogy Jenna mondjon valamit, de úgy tűnt, ő nem fog megszólalni.

- Szóval, Jenna, mit gondolsz? - tudakolta félénken Elena.

- Hogy mit gondolok arról, hogy a még tizenkilenc éves, hús-vér ember unokahúgom oda akar költözni a százhetven éves vámpír pasijához?

- Százhetvenegy - javította ki Damon.

- Százhetvenegy! Pláne. Őszintén, Elena, nevetségesnek tartom.

- Nevetségesnek? Ugyan miért?

- Mert ez kvázi olyan, mintha én összeköltöznék az ebédemmel! - jelentette ki Jenna.

- Nézd, Jenna - próbálkozott Damon -, pontosan egy éve vagyunk együtt, és nem tudom, észrevetted -e, de még egyszer sem akartam megölni, sőt, még csak meg sem haraptam. Na jó, kivéve amikor ő kéri....

- Erre nem voltam kíváncsi - dörmögte undorodva Ric, de Damon ezúttal figyelmen kívül hagyta ivócimboráját, és folytatta.

- Szeretem őt, ezt te is tudod, és sosem tennék semmi olyat, ami rossz lenne neki. Különben is, ti alig két hónapja házasodtatok össze, biztos vagyok benne, hogy jót tenne nektek és a szexuális életeteknek, ha eggyel kevesebb Gilbert rohangálna a házban.

- Damon! - kiáltott rá a másik négy jelenlévő szinte egy emberként.

- Ne legyetek már ilyen prűd kecskék - legyintett a férfi. - A lényeg az, hogy nem kell féltened Elenát. Soha nem hagynám, hogy bármi bántódása essen. Biztonságban lesz nálam, megígérem. - Elena szeretetteljesen mosolygott rá, amikor befejezte kisebb védőbeszédét, Jenna viszont még mindig összeráncolt homlokkal méregette őket. Mindenki jóformán lélegzetvisszafojtva várta az ítélet, ami végül meg is született.

- Rendben van - sóhajtott fel megadóan Jenna. Damon diadalittasan kacsintott Elenára, aki örömében sikítozva ugrott a nagynénje nyakába.

- Köszönöm, Jenna, annyira köszönöm! - ismételgette, hálásan ölelgetve Jennát.

- Ha bármi baja esik, Damon... - figyelmeztette Alaric barátját, de Damon csak leintette.

- Tudom, akkor segítesz Bonnie-nak a felgyújtásomban. Vettem. - A nagy ünneplés közepette senki nem figyelt Jeremy-re, aki még mindig fancsali képpel motyogott maga elé.

- És ezért kellett ma pezsgőben fürödnöm!

Valamivel később azon az estén, amikor kissé csillapodtak a kedélyek, Jenna feltett egy karácsonyi lemezt, amelyre lassan táncoltak Rickel a nappaliban, míg Jeremy felvonult a szobájába, hogy Bonnie-val beszéljen, Damon és Elena pedig leheveredtek a kanapéra, fellapozva a fotóalbumot, amit Elena ajándékozott a barátjának karácsonyra.

- Az egy évünk képekben - mondta, amikor pillantása találkozott Damonével, aki csodálkozva nézte a kezében lévő albumot. Elena csinált két bögre forralt bort, amit lassan szürcsölgettek, miközben jót nosztalgiáztak minden egyes képnél. Volt pár fotó az előző karácsonyukról, ahogy egymás mellett állnak a fa mellett, vagy amikor együtt mosogatták a tányérokat, sőt, egy Jeremynek köszönhetően akadt két lesifotó is közöttük, amelyeken éppen igencsak egymásba bonyolódtak mosogatás helyett. Aztán meg voltak örökítve Jenna meglepetéspartiján a Grillben, általában egy nagy üveg whisky társaságában; készült róluk pár kép az éves Alapítói Bálon, amikor Damon nem tudta levenni a szemét Elena pimaszul rövid ruhájáról. A fotók nagy része Jenna és Alaric esküvőjéről származott, ahol mindketten tanuk voltak, és ahol lekésték a vacsora kezdetét, amikor a hagyományhoz híven tanúként nekik kellett volna beszédet mondaniuk. Sosem fogják elfelejteni azt a rengeteg szúrós pillantást, amikor tíz perc késéssel beestek a vendégsereg elé, kipirult arccal, kócos hajjal, sokat mondóan vigyorogva egymásra.

Az album tele volt számukra kedves emlékekkel, mégis, azt a rengeteg együtt töltött, drága percet nem lehetett egyszerűen fényképekkel konzerválni. Ez csak egy emlékeztető volt mindkettejüknek arról, mi mindent s éltek ők át együtt.

Már majdnem az album vége felénél jártak, amikor hirtelen megszólalt a csöngő hangja.

- Majd én kinyitom! - ajánlotta fel Elena, majd miután nyomott egy puszit Damon arcára, felpattant és a bejárati ajtóhoz sietett, azon gondolkodva, ki keresheti őket ilyen időben. Bizonyára betlehemesek, tűnődött. Azonban amikor kinyitotta az ajtót, a döbbenettől odafagyott a mosoly az arcára.

- Stefan - lehelte elhaló hangon, egy nagyot pislogva, hátha csak hallucináció az egész.

- Boldog karácsonyt, Elena - felelte az, melegen mosolyogva rá. A lány mindössze hápogni tudott valamit a meglepetéstől, lévén sok mindenre számított, de arra a legkevésbé sem, hogy a tékozló fiú egyszer csak becsönget az ajtaján.

- Mit keresel itt? - kérdezte végül, idegesen pillantva hátra, remélve, hogy Damon túlságosan el van foglalva az ajándékával ahhoz, hogy észrevegye a váratlan látogatót.

- Visszajöttem - mondta az, és hangja, viselkedése, arckifejezése még csak nem is hasonlított ahhoz a vérengző vadállatéhoz, akit Elena másfél éve látott utoljára.

- Visszajöttél? Na és mi van Klausszal? Mi van azzal a rengeteg ártatlan emberrel, akiknek még nem tépted fel az artériáját? - fonta össze karjait mellkasán a lány, kihívóan meredve Stefanra. Azonban mielőtt még válaszolhatott volna, meghallotta az idősebb testvér túlságosan ismerős hangját valahonnan a háta mögül. 

- Elena, mi tart... - Abban a pillanatban, ahogy meglátta az öccse arcát, Damon hangja elcsuklott.

- Helló, Damon - üdvözölte Stefan.

- Stefan - biccentett Damon. - Mit keresel itt? - Stefan meglepetten vonta fel a szemöldökét, hallva, ahogy Damon szó szerint visszhangozta Elena szavait.

- Visszatértem, ezúttal végleg - válaszolta engedelmesen. Damon és Elena összenézett - ugyanaz a kérdés fogalmazódott meg mindkettejük fejében.

- Klaus küldött?

- Már egy éve nem láttam Klaust - vallotta be Stefan. - Akkor találkoztam vele utoljára, amikor visszaadta a szabadságomat.

- Egy év? Tényleg? És valóban ennyi időbe telt, hogy összeszedd a bátorságodat, öcskös? - grimaszolt Damon.

- Ahogy mondod. Az elmúlt évet azzal töltöttem, hogy megpróbáltam leszokni az emberi vérről, kontrollálni a vérszomjamat. Már tiszta vagyok.

- Miért jöttél vissza, Stefan? - sóhajtott fel Elena.

- Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek mindazért, amit tettem - felelte a férfi. - Rettenetes sajnálom azt a rengeteg borzalmat, ami a nevemhez fűződik. Tudatni akartam veletek, mennyire megbántam. 

- Ez az egyetlen ok, amiért szenteste itt állsz az ajtó előtt? - vonta fel a szemöldökét Damon, s hangjából könnyen megállapítható volt, hogy nem teljesen hiszi el az előbb elhangzott szentbeszédet.

- Nem, nem csak ez... Elena - fordult a lány felé. - Az utóbbi időben rengeteget dolgoztam azért, hogy visszatérhessek hozzád, olyan emberként, amilyen egykor voltam. Egész végig az motivált, hogy neked bizonyítsak, hogy egy nap úgy jöjjek vissza hozzád, hogy többé ne kelljen a vérszomjamtól tartanom. Te tartottad bennem lelket, Elena, még akkor is, amikor legszívesebben feladtam volna, és inkább folytattam volna az utam a sötétségbe. De nem tettem, és ezt neked köszönhetem. - Elena arckifejezése egy pillanat alatt változott meglepettről szomorúvá, azonban Damon egyre inkább érezte a haragot felhalmozódni a testében. - Tudom, milyen hosszú idő telt el, és sosem vártam el tőled, hogy kitarts mellettem, hogy otthon ülj, és várd, hogy majd egy nap visszatérek hozzád, mégis, most itt állok előtted, és azt kérem, hogy adj nekem még egy esélyt. Kérlek.  - Damon már olyan erővel szorította ökölbe a kezét, hogy a körmei vájta sebekből eleredt a vér a tenyerében. Elena úgy tűnt, észrevette ezt, ezért elfordított tekintetét a könyörgő arcú Stefantól, hogy nyugtatóan Damonre mosolyoghasson. - Megváltoztam, jobb ember lett belőlem, és ha lehet, még jobban szeretlek, mint mikor elhagytalak. Egyetlen esély...csak ennyit kérek, és bebizonyítom, hogy mindez igaz.

- Nézd, Stefan - kezdte Elena lassan, igyekezve minél kíméletesebben beszélni -, nagyon büszke vagyok rád, amiért képes voltál legyőzni a démonjaidat. Mindig is reméltem, hogy sikerülni fog, mert tudtam, hogy képes vagy rá. Bebizonyítottad, mekkora szív és lelki erő lakozik benned, és ezt csak magadnak köszönheted. Viszont több, mint másfél év telt el, és én belefáradtam abba, hogy valaki olyanra várjak, aki úgy tűnt, nem fog visszatérni.

- Megértem, Elena - bólintott Stefan, de szemeiben még mindig ott csillogott a remény. - Sejtem, milyen lehet neked most, hogy hirtelen betoppanok a házadba, de...biztos emlékszel arra, mi volt köztünk. Újra lehetnénk olyanok, lehetnénk együtt, boldogok..mint régen.

- Sajnálom, Stefan - sütötte le a szemét Elena, és látszott rajta, hogy valóban így érez. - De én már továbbléptem - mondta, s mintegy bizonyítékként megfogta a mellette álló Damon kezét, aki tulajdonképpen már remegett a haragtól, és összekulcsolta az ujjaikat. - Azt hiszem, mindig is szeretni foglak valamilyen formában, azonban a szívem már valaki másé, valaki olyané, aki jobban szeret, mint bárki más, és azt érezteti velem, hogy én mindennél fontosabb vagyok számára. Nem tudom, mi lett volna, ha te akkor te mész el, azonban én megtaláltam az igazi boldogságot... - Stefan csak ekkor vette észre az összekulcsolt kezeiket, s látni lehetett, ahogy fájdalom suhant át az arcán.

- Értem. Szóval, ti ketten...

- Igen, mi ketten - erősítette meg Damon. - Már egy éve.

- Én...én sosem gondoltam volna - dadogta Stefan, hitetlenkedve bámulva hol Elenára, hol Damonre.

- Őszintén sajnálom, hogy így, ilyen körülmények között kellett megtudnod, Stefan. Elhiszem, hogy ez nagyon fáj most neked, de hidd el, nem okolhatod magad miatta sem magadat, sem a testvéredet, mert ez az én döntésem volt, és én a szívemre hallgattam. Nagyon szeretem Damont, jobban, mint gondolnád, és hiába hiszem el, hogy mindent megtettél, hogy visszanyerd a bizalmamat, én nem fogom elengedni a kezét. Ezt meg kell értened.

- Persze, persze - motyogta a fiatalabb Salvatore. - Hát, bátyám, gratulálok, azt hiszem - tette hozzá, egy mosolyt erőltetve az arcára. Remélem, tényleg nagyon boldogok lesztek.

- Azok vagyunk. Nagyon boldogok - biztosította Elena, és nem bírta megállni, hogy még a helyzet drámaisága ellenére ne mosolyogjon rá Damonre.

- Ha esetleg mégis úgy gondolnád, hogy érdemes vagyok egy újrakezdésre...én várni fogok rád - ígérte meg Stefan. - Örökre.

- Ne tedd - rázta meg a fejét Elena. - Találd meg a saját boldogságodat, ahogy én is. Ezt kívánom neked. - Stefan szomorkásan bólogatott, majd eldörmögött még egy "Boldog karácsonyt" és aztán lassú léptekkel távozott a ház tornácáról.

Elena és Damon egy hosszú perc erejéig csendben nézték, ahogy elmegy, egyre csak a másik kezét szorongatva.

- Sosem gondoltam volna, hogy huzamosabb időn belül visszajön - szólalt meg végül Elena, Damon felé fordulva, aki gondolataiba merülve állt vele szemben. 

- Köszönöm, Elena - mondta hirtelen, mélyen a lány szemébe nézve.

- Öhm..szívesen, de mégis mit?

- Köszönöm, hogy engem választottál.

- Hát persze, hogy téged választottalak - vágta rá Elena, gyengéden a kezei közé fogva Damon arcát. - Hiszen tudod, hogy szeretlek.

- Csak az az igazság, hogy amikor Stefan megjelent itt, arról regélve, milyen erővel küzdött azért, hogy kijózanulva jöhessen vissza hozzád, az agyam rögtön azt üvöltötte, hogy te újra a karjaiba fogsz omolni - vallotta be Damon, humortalanul nevetve. - De én is a szívemre hallgattam, és ő tudta, hogy ki fogsz állni mellettem. - Elena elmosolyodott a szívfacsaró vallomás hallatán, és ahelyett, hogy bármit mondott volna, csak magához vonta őt, és megcsókolta, a belőle áradó érzelmekre bízva a magyarázkodást.

- Nagyon szeretlek, Damon - ismételte, mikor elváltak. - Soha nem hagytalak volna el az öcsédért, ezt tudnod kell. Melletted maradok, akármi legyen, is oké?

- Oké. - Most már Damon is mosolygott, ahogy lopott még egy csókot Elenától. - Én is szeretlek. - Azzal újra és újra megcsókolták egymást, lepecsételve az ígéretet ajkaik édes érintésével. Egyikük sem vonta kétségbe szavaik igazát, hiszen az szerelem átjárta őket nap, mint nap, valahányszor egymásra néztek, valahányszor megfogták egymás kezét, valahányszor csókolóztak. Igaz volt, a szó minden értelmében.

- Miért nem mutatod meg, mennyire szeretsz? - suttogta Elena Damon fülébe, a lehető legcsábítóbb hangon, tudva, hogy a férfi úgysem fog tudni ellenállni, még ha akarna sem. Damon ezúttal nem felelt, csak újra összekapcsolta ajkaikat, miközben felemelte őt és felvitte az emeletre.

És aznap éjjel tökéletesen megünnepelték azt a varázslatos egy évet, amit maguk mögött tudhattak.

Íme, az éves karácsonyi novellám! Remélem, mindenki örömét lelte az olvasásban, és bízom benne, hogy kicsit feldobtam mindenki karácsonyát az én szerény kis ajándékommal. Nem nagy titkot fedek fel azzal, hogy a novella-sorozat jövőre folytatódik, a harmadik résszel! Azt is elmondhatom, hogy Damon és Elena egy újabb fontos döntést hoznak majd meg - de ez (szó szerint!) a jövő zenéje.

Nagyon remélem, mindenkinek jól telik a karácsony, meg van elégedve az ajándékaival, és sok finomat evett az elmúlt két napban. Kívánok nektek további nagyon boldog, békés ünnepeket! Szilveszterkor találkozunk!