Élet a halál után - 14. rész

Korhatár: 16
Szemszög: Elena
Figyelmeztetés: Enyhe felnőtt tartalom


XIV. fejezet - Valami új

Halvány fény derengett a szobámban, csak pár perc volt hátra pirkadatig. Egész éjjel fenn voltam, egy percre se tudtam lehunyni a szemem. Próbáltam rendbe szedni a gondolataimat, Damon távozása után. Nem sokkal éjfél előtt vettem észre, az ágyam melletti kis szekrényen a nyakláncomat, amit csak úgy letéptem a nyakamból. Kísértetiesen hasonlított a jelenet arra, amikor Isobel tette ugyanezt. Először nem értettem, hogy kerülhetett a szobámba a nyaklánc, majd eszembe jutott az a röpke negyed óra, amit a fürdőszobában töltöttem.
Hosszú órákba telt, mire nagyjából rendezni tudtam a gondolataimat, és fel tudtam dolgozni az új tényeket. Rá kellett jönnöm, hogy bár én voltam az, aki nem akarta elfogadni Elijah segítségét annak idején, mégse vagyok teljesen hibás, mivel az már az előszele volt az „őrületnek”. Damon szavai is felkavaróan hatottak rám, főleg, amikor kijelentette illetve inkább megállapította, hogy nem őt szeretem, hanem Elijaht. Sokáig azt hittem, csak áltatom magam azzal, hogy ő is érez valamit irántam, és hosszú ideig csak a vérszomjam alakítgatták az érzéseimet, erre-arra.
Kinéztem az ablakon. Már egészen világos volt, és bármelyik pillanatban felkeltett a Nap. Hirtelen ötlettől vezérelve, kipattantam az ágyból, az ablakhoz léptem, kitártam azt, majd kiugrottam rajta. Puhán landoltam a harmatos fűben, lehunytam a szemem és mélyet lélegeztem a friss levegőből. Madár csicsergés és falevelek susogása töltötte meg a kertet, végtelenül nyugtató érzés volt. Amint elértek a Nap első sugarai, szinte simogatva ért el a melegsége. Magamban meg is szidtam magam, hogy egyáltalán megfordult a fejemben, hogy eldobjam ezt magamtól. Az, hogy meg is próbáltam… Borzongás futott át az egésztestemen, mintha figyelt volna valaki. Halk neszt hallottam a hátam mögül, majd ahogy megfordultam megláttak a teraszon Elijaht. Békés volt az arca, mint mindig most is végtelen nyugalom áradt felőle. Elindult felém, amikor látta, hogy észrevettem. Lassan lépdelt felém, végül megállt mellettem és mélyen a szemembe nézett, amitől csak erősödött a borzongás, amit éreztem.
- Nem akartalak megzavarni – nézett rám bocsánatkérően, közbe a nyakamban fityegő láncot figyelte.
- Inkább én tartozom bocsánatkéréssel – válaszoltam némi bűntudattal a hangomban. Elijah kissé meglepett arccal nézett rám. Megérintettem a nyakláncomat, amitől egy pillanatra megkeményedett az arca, aztán újra felengedett és egyetértően bólintott.
- Ezért nem akartam idő előtt elmondani – jegyezte meg keserűen. – Tudtam, hogy nehéz lesz megemésztened, de hogy ezt teszed…
- Sajnálom – vágtam közbe szomorkás hangon, mielőtt befejezhette volna a mondatot. Elijah rám mosolygott, majd hosszú percekig csak néztük egymást. Mintha arra vártunk volna, hogy a másik tegye meg a következő lépést. Végül Elijah nagyot sóhajtott és felém fordult.
- Talán önzőnek, sőt lehet gonosznak is fogsz tartani, de… azért örülök, hogy mégis igazam lett – szólalt meg, én pedig kikerekedett szemekkel bámultam rá, mivel fogalmam se volt, mire gondol.
- Hogy érted ezt? – kérdeztem remegő hangon. Tett egy lépést felém, amitől már nem csak a hangom remegett, hanem az egész testem.
- Mert így végre megismerhettelek, és rájöhettem, hogy attól, hogy a Petrova hasonmások egyike vagy, köszönőviszonyban se vagy velük. Már, ami a viselkedésedet illeti – válaszolta, közbe észre vehetően zavarban volt, amit igen csak furcsának tartottam, tekintve, hogy egy több, mint ezer éves vámpír.
- Értem – válaszoltam egykedvűen, már indultam volna vissza a házba, amikor Elijah a kezem után kapott és visszahúzott magához. Enyhe szellő kezdett lengedezni, ami pont felém fújta az illatát. Kellemes, friss és nyugtató volt, mint mindig. Ezúttal, azonban nem nyugodtságot váltott ki belőlem,
ha pont az ellenkezőjét. Térdeim kocsonyássá váltak, és esküdni mertem volna, hogy láthatóan meginogtam. Tekintetünk találkozott, amikor visszafordultam felé, és fogva tartott. Sehogy se tudtam elszakadni tőle, nem is akartam. Meg kellett kapaszkodjak Elijah karában, nehogy elbotoljak. Derekam köré fonta a karját, ezzel közelebb húzva magához. Arcomat érte a lehelete, melytől még jobban elgyengültem. Vártam, hátha mond végre valamit, ehelyett azonban az eddiginél is közelebb húzott magához és a szemembe mélyesztette tekintetét. Őrült tempóban száguldozott ereimben a vér, szívem pedig hosszú percek óta olyan hevesen vert, hogy már emberi füllel is szinte hallható volt.

A következő pillanatban megtörtént az, amire már oly régóta vágytam. Elijah ajkai gyengéden az enyéimhez értek, szinte csak súroltak, mégis csodálatos érzés volt. Gondolkodás nélkül viszonoztam az aprócska csókot, amitől ő is felbátorodott. Ezúttal, azonban nem csak súrolta a számat, hanem rendesen megcsókolt. Ajkaival finoman szétnyitotta a számat, nyelve hegyével érintette felső ajkamat, amitől kellemesen megremegtem. Egyre szorosabban húzta magához derekamat, magához préselve ezzel, közbe a nyakamat kezdte cirógatni szabad kezével. Lelkem könnyű pilleként szállt, míg ő finoman ízlelgette, becézgette számat. Nyakamat simogató keze is a derekamra vándorolt, majd finoman elemelt a talajtól. Dereka köré fontam a lábaimat ez által teljesen hozzápréselve magamat, és mindkét kezemmel a nyakába kapaszkodtam. Éreztem, ő is ugyan úgy vágyik rám, ahogy én rá. Elrugaszkodtunk a talajtól, és a szobájában értünk földet. Türelmes csókjainkat egyre inkább felváltották a heves követelőző csókok. Mintha egyetlen érintésbe próbáltuk volna sűríteni az elmúlt év összes érzését.
Finoman végig fektetett az ágyon, egy pillanatra se szakítva meg csókjait, majd a számtól elindult lefelé, és a nyakamat is birtokba vette. Kezeink felfedező útra indultak egymás testén. Fél pillanat alatt szabadítottam meg felsőjétől és egyesével tapogattam ki az izmait a hátán és a hasán. Körmeimet gyengéden a hátába mélyesztettem, mire egy újabb forró csókra visszatért a számhoz, majd a nyakamat kezdte harapdálni, pár elfojtott nyögést előcsalva belőlem.
Változtattam a helyzetünkön, és fölé kerültem, majd azonnal lecsaptam a szájára. E közben ő is megszabadított a felsőmtől, és minden porcikámat bejárta kezével. Idővel, ahogy fokozódott bennünk a vágy, úgy fogytak rólunk a ruhák. Kezeink önálló életre kelve járták be a másik testének minden egyes pontját, végül megint fordult a helyzet és ismét én kerültem alulra. Elijah mélyen a szemembe nézett. Szinte láthatóan lángolt a vágy szemeiben. Egyik kezét a nyakam alá csúsztatta és feljebb emelte a fejemet, majd újabb végtelen csókban forrtunk össze. Térdét lassan a lábaim közé csúsztatta, majd finoman széttárta őket és szorosan hozzám préselve magát, helyezkedett el. Megszakította csókunkat és utoljára a szemembe nézett, biztosan akarom-e. Válasz helyett, ha lehetett még szorosabban nyomtam csípőmet az övéhez. A következő pillanatban pedig gyengéden belém hatolt. Felszabadultan adtuk át magunkat a gyönyörnek, amikor testünk végre eggyé vált. Eleinte csak lassan, majd egyre gyorsabban mozogtunk együtt. Elijah a nyakamhoz hajolt és éreztem, ahogy szemfogaival karcolja az eret rajta. Némi tétovázás után belém mélyesztette fogait, majd egyszerre értünk fel a csúcsra. Ez után se váltunk el egymástól, Elijah kihúzta fogait a nyakamból, és egy csókot adott rá, majd felkínálta nekem az ő nyakát, hogy igyak én is belőle. Haboztam, hogy megtegyem-e, de a szemeiben, olyan bizalmat és nyugodtságot láttam, hogy végül közelebb húztam magamhoz a nyakát és finoman megharaptam. Először furcsa íze volt a vérének, jóval erőseb volt, mint bárki másnak eddig, mégis mámorító érzés volt, ahogy lecsorgott a torkomon. Kimerülten feküdtünk egymás karjaiban, mikor szétváltunk, majd szinte egyszerre merültünk el az álmok rejtélyes és végtelen világában.




Kipihenten ébredtem, lágy szellő lengedezett a szobában. Elijah karjai közt pihentem, még nem voltam teljesen éber. Könnyűnek és felszabadultnak éreztem magam. Kinyitottam a szemem és végig néztem a mellettem fekvő Elijahn. Gyermeki ártatlanság látszott az arcán. Egészen angyalinak tűnt, így alvás közben, ettől önkéntelenül is mosolyognom kellett. Gyengéd csókot leheltem a szájára. Szemei megrebbentek, majd lassan kinyíltak. Fátyolos tekintettel nézett rám, mintha még mindig aludna, szája szegletében apró mosoly bujkált. Még egy röpke csókot adtam az arcára, és kisuhantam az ágyból. Gyorsan letusoltam és elindultam a konyha irányába.
- Szép jó reggelt! – köszöntött Kol széles vigyorral. Furán méregetett.
- Jól van, ne kímélj! Mi ez a széles jó kedv? – kérdeztem türelmetlenül. Kol vállat vont, mintha fogalma se lenne arról, mire gondolok. Vigyora egyre pimaszabb lett.
- Én nem tudhatom… - válaszolta kitérően. A hűtőhöz léptem, hogy kivegyem a reggeli „adagomat”, majd pohárba öntöttem és lassan iszogatni kezdtem. Kol úgy csinált, mintha valami roppant fontos dolga lenne a konyhában, és egyfolytában körülöttem sürgött-forgott. Bosszantott, hogy a bolondját járatta velem, és valahányszor rám nézett széles vigyor jelent meg az arcán.
- Elég a színjátékból, Kol. Beszélj! – álltam elé határozottan.
- Mit kéne mondanom? Nincs szó semmi olyanról, amiről tudsz – válaszolta rejtélyesen, majd eltűnt a konyhából. Gyűlöltem, amikor így viselkedett és rébuszokban beszélt. Valahogy mindig kiszedtem belőle, amit tudni akartam. Gondolatmenetemnek Bonnie vetett véget, amikor a konyhába lépett.
- Jó reggelt! – köszöntöttem vidáman. Kissé álmoskás arccal nézett rám. Beletelt pár pillanatba, mire felfogta, hogy egyáltalán hozzászólt valaki.
- Neked is – válaszolta, majd ügyetlenül elkezdett a konyhapulton kotorászni. Megszántam őt és mivel sejtettem, hogy mit keres, a konyhapult másik végén lévő kávéfőzőhöz suhantam és töltöttem neki egy bögrébe kávét. Hálásan rám mosolygott.
- Gondolkoztam a tegnap estén – szólalt meg kisvártatva.
- Pontosan, melyik részén? Elég mozgalmas napunk volt – kérdeztem vissza kíváncsian
- Damon… - jelentette ki. - Azt mondta valaki megigézte, hogy vigye el hozzátok azt a lányt…
- Ezen én is sokat agyaltam – jegyeztem meg. – Csak az Ősök tudnak vámpírokat igézni.
- Vagy a boszorkányok – vágott közbe Bonnie. – Az Ősök közül kettőt kapásból el is vethetünk. De a másik kettő… - tette hozzá elmélkedve.
- Rebekahról és Klausról évek óta nem hallottam. Gondolod, hogy valamelyikük megigézte Damont? De csak Elijah tudott a hasonmások „átkáról” – gondolkoztam hangosan.
- Nem tudom… Elég bonyolult ügy – válaszolta Bonnie, majd egy Koléhoz hasonló rejtélyes vigyor jelent meg az arcán. – És mi a helyzet Elijahval?
- Hát… - próbáltam kitérő választ adni, de Bonniet nem tudtam megtéveszteni.
- Ne kamuzz Elena! – vágott közbe. – Látszik rajtad, hogy történt valami. Szinte ragyogsz és lehet, hogy én nem hallok mindent a házban, de Kol igen. Levakarhatatlan széles vigyorral az arcán rohangál a házban egyfolytában.
Éreztem, ahogy lángvörös lesz az arcom és teljesen zavarban voltam. Kelletlenül babráltam a hajamat.
- Miért nem beszéled meg inkább Kollal, ha már ennyire látszik rajta, hogy tud valamit? – kérdeztem lányos zavaromban.
* Mert Kol csak rejtvényekben beszél, de nem mond semmi konkrétat. Csak célozgat és vigyorog, mint valami vásott kölyök – válaszolta Bonnie bosszankodva Kol gyerekességén. Már épp készültem színt vallani, amikor Elijah lépett a konyhába. Amint megláttam újra éreztem, hogy kipirul az arcom, és teljesen zavarban voltam. Bonnie a Koltól ellesett rejtélyes vigyorral az arcán nézett rám, majd kifordult a konyhából. Elijah kérdőn nézett rám, egy legyintéssel jeleztem, hogy semmi komoly, majd felültem a konyhapultra és elfogyasztottam a poharamban maradt vért. Elijah elém lépett, derekamra tette a kezét és finoman maga felé húzott. Kissé lehajolt hozzám, én pedig gondolkodás nélkül megcsókoltam. Szemei ragyogtak, amikor ajkaink elváltak egymástól. Egy utolsó csókot adott a homlokomra is és magához ölelt.
- Kolnak valami baja van? – kérdezte, pár perccel később, miközben a reggelivel foglalatoskodtunk.
- Miért? – kérdeztem vissza meglepetten.
- Vigyorogva rohangál a házban, és rébuszokban beszél.
- Bonnie is, ha ez megvigasztal – válaszoltam közömbösen. – Szerintem az öcsédnek túl jó a füle. Bonnie meg túl okos… - magyaráztam zöldség szeletelés közben. Ismét elkalandoztak a gondolataim, arra amit Bonnie mondott, hogy talán valamelyik Ős igézhette meg Damont annak idején. Annyira megfeledkeztem magamról, hogy észre se vettem, amikor felaprítottam az összes zöldséget és véletlenül az ujjamba vágtam bele. Mire észbe kaptam, már be is gyógyult a seb, Elijah figyelmét azonban nem kerülte el ügyetlenségem. Mögém lépett és kivette kezemből a kést.
- Baj van?
- Bonnie-val beszélgetünk reggel és én is sokat gondolkoztam este, azon amit Damon mondott. – válaszoltam keserűen.
- Arról, hogy valaki megigézte? – némán bólintottam, majd folytatta. – Nekem is átfutott az agyamon a gondolat, de rég nem hallottam a testvéreimről. Kolnak és nekem, pedig semmi közünk ahhoz.
- Ez eszembe se jutott - vágtam közbe és szembefordultam vele. Kisimított egy kósza tincset az arcomból. – Csak aggaszt ez az egész.
- Tudom, engem is. Egyelőre inkább foglalkozzunk azzal, hogy teljesen a régi legyél.
- Nincs semmi bajom – vágtam közbe tettetett sértettséggel.
- Több mint egy éve, nem voltál emberek között. Nem tudhatod, mi lesz, ha kimész közéjük – válaszolta komolyan.
- És ha nem is akarok kimenni? – kötöttem az ebet a karóhoz. Elijah válasz helyett egy grimasszal reagált válaszomra. – Oké, igazad van. – adtam meg magam.
- Nem kell félned – nyugtatgatott az arcomat simogatva.
- Nem félek – válaszoltam makacsul. Elijah újabb grimaszt vágott.
- Tudom, hogy félsz. Attól, hogy megint bántani fogsz valakit – jegyezte meg szomorkás hangon. – De majd mi vigyázunk rád – tette hozzá mosolyogva.
- Tudom –Magamnak se mertem bevallani, de szörnyen féltem attól, hogy ismét emberek közé menjek. Mi lesz, ha megint bántok valakit? Ha csalódást okozok Elijahnak? Mellkasának döntöttem a fejemet, és hagytam, hogy átjárjon a felőle áradó nyugalom.
Váratlanul Bonnie viharzott be a konyhába. Ennyit a nyugalomról – morogtam magamban. Bonnie haja képletesen szólva égnek állt, és látszott rajta, hogy valaki nagyon felbosszantotta.
- Kol? – kérdeztem együtt érzően.
- Megőrjít… Nem elég, hogy bárgyún vigyorog, amióta csak talpon van, de árad belőle a hülyeség, meg a célozgatások – hadarta idegesen. – Nem tudnátok csak egy kicsit elhallgattatni? – tette hozzá könyörögve. Elijahval összenéztünk, majd egyszerre kezdtünk el nevetni.
- Boszorkány vagy Bonnie. Miért lenne szükséged segítségre? – kérdezte nevetve Elijah.
- Megengeded? – kérdezett vissza Bonnie
- Megölni úgyse tudod – tettem hozzá. Bonnie arca felragyogott és különös elszántság látszott az arcán, majd kifutott a konyhából.
- Nem lesz nyugtunk tőlük… - jegyezte meg Elijah.
Alig telt el pár perc, nagy csörömpölés hallatszott a nappali felől. Időközbe befejeztük a reggelinket, és vártuk, hogy mikor dönti össze a házat Bonnie és Kol. Ráérősen elindultunk a nappaliba, ahol Kol némán tátogott Bonnie pedig harsányan nevetett.
- Végre egy kis csend. – sóhajtott fel megkönnyebbülten Bonnie. Kol szabályosan toporzékolt és megállás nélkül tátogott.
- Mit műveltél vele? – kérdeztem nevetve.
- Csak lenémítottam. Kol láthatóan nem értékelte annyira a poént, egyre jobban vörösödött a feje dühtől, majd felhagyott az ordibálással és a mini bárhoz lépett, a whiskyjéért. Bonnie közbe megszánta és visszaadta a hangját, bár Kol ezt nem vette észre.
- Nem igaz… Az ember kicsit poénkodik, erre kitolnak vele… - morogta már halhatóan, felragyogott az arca, akár egy kisgyereknek, amint rájött, hogy újra van hangja. Elijahra és rám nézett, majd újra kiült az arcára az a bizonyos vigyor, amitől Bonnie a falra mászott.
- Ne kezd! – szólaltam meg fenyegetőzve, bár közbe nevettem. Kol vigyora, ha lehet még nagyobb lett és kajánul rám kacsintott.
- Áruld már el, mi olyan vicces Kol! – csattant fel Elijah megunva a színjátékot.
- Ja, semmi… - válaszolta kitérően Kol. – Csak reggel részese voltam egy kis mozinak, meg aztán tudod, jó a fülem… - tette hozzá nevetve, azonban nem tudta befejezni, mivel egy hatalmas párna vágódott az arcába. Kol harsányan nevetve tért ki a párna útjából, majd mintha mi se történt volna iszogatta tovább a whiskyjét.
- Az idők végezetéig fogsz ezzel piszkálni? – kérdeztem közbe, előre elképzelve az elkövetkezendő éveket.
- Arra mérget vehetsz, Hugica… - válaszolta Kol, majd kitért az újabb felé repülő párna elől.

15. rész >>