1x13 Egy hónap

Korhatár: 16

XIII. fejezet - Egy hónap

"...Még csak nem is sejti, hogy készülődik valami. Eddig minden a terv szerint halad és már borzasztóan izgulok. Remélem, hogy minden jól sül el, mert ha igen, egy felejthetetlen napnak nézünk elébe."
Elena becsukta, majd gyorsan a helyére csúsztatta a naplót. Most csak gyorsan befejezte a gondolatait, amíg Damon a konyhában tevékenykedett, így amint végzett, már le is suhant az alsó szintre.
- Kész is vagyok - jelentette vigyorogva Damon, amint meglátta Elenát. - Whiskyt?
- Nem iszom reggel! - tiltakozott nevetve Elena, mire Damon vállat vont, és felhúzta az adagját. - Vannak terveid mára? - Bevetette legellenállhatatlanabb mosolyai egyikét, miközben közelebb lépett a lányhoz.
- Hát, ami azt illeti, negyed óra múlva találkozom Bonnie-val. Csak egy szimpla csajos délelőtt.
- Csajos délelőtt? - vonta fel a szemöldökét Damon. - Ez borzasztó izgalmasan hangzik!
- Damon!
- Jól van na, menjél csak. Viszont remélhetem, hogy csak ez enyém leszel délután?
- Naná! - szólt Elena, majd gyorsan megcsókolta Damont és kisietett az ajtón, meg sem állva Bonnie házáig.

                                                            ***

- Hát ezt nem hiszem el! - fakadt ki Stefan és lerogyott egy bárszékre. - Cleveland, Atlanta, Houston, New Orleans - mind zsákutca.
- Pedig tegnap még itt volt. De valahogy mindig sikerül kicsúsznia a kezeink közül - sopánkodott Elijah és leült Stefan mellé, aki gyorsan rendelt két whiskyt. - Tudod, mi jutott eszembe?
- Na?
- Hogy Rebekah nem járt egyik városban sem.
- Tessék? - kérdezte Stefan, meglepetésében majdnem kiköpve az italát.
- A húgom nem járt egyik városban sem - ismételte Elijah hűvösen. - Legalábbis nem most. Nagyon furcsa volt azoknak az embereknek a viselkedése, aki állítólag találkoztak vele. Meg lettek igézve. Mindenhol hagyott egy apró nyomot, melynél fogva egész végig az orrunknál fogva vezetett bennünket.
- Várjunk. Azt mondtad, Kol is látta őt.
- Nem tartom kizártnak, hogy az öcsém összedolgozik vele. Ráadásul eddig egyszer sem éreztem az elméjét.
- Lehet benne valami - hagyta helyben Stefan, felhúzva a második kör whiskyt. - Ezek szerint ne induljunk Floridába?
- Így van. Hiba lenne követni a hamis nyomokat. Találunk egy másik utat.
- De milyet? Ez egy hatalmas ország! - bukott ki Stefanból.
- Beszélek a boszorkányaimmal. Ők talán tudnak segíteni - felelte az ős, Stefan elé tolva a poharát.

                                                           ***

 - Ott foglak várni benneteket - fejezte be Elena a mondókáját.
- Hát ez szuper! - lelkendezett Bonnie.
- Szerintem is izgalmas - mondta Meredith, aki eddig csöndben szürcsölte a kávéját. - De pontosan mekkora adag verbénára lenne szükséged?
- Nem tudom. Körülbelül annyira, ami még őt is kiüti úgy három-négy órára - tűnődött Elena. - Megoldható.
- Valószínűleg - bólintott Meredith.
- Tutira bedől majd a trükknek - vigyorgott cinkosan Care.
- Nagyon remélem, ugyanis már mindent elterveztem!
- Tényleg? És milyen lesz? - kérdezte Bonnie.
- Az titkos - viszonozta Elena. - De mindent el fogok mesélni, rendben? Most viszont mennem kell. Tehát, benne vagytok?
- Naná! - felelték kórusban a többiek.
- Szuper! Akkor holnap! - búcsúzott Elena és hazafelé vette az irányt.

- Na végre! - köszöntötte Damon hazatérő barátnőjét. A délelőtt nagy részét a tv előtt töltötte és már roppantul unta magát. - Milyen volt Bonnie-nál?
- Jó volt, de semmi különös - válaszolta Elena, lehuppanva Damon mellé a kanapéra, aki gyorsan átölelte, mintha attól tartott volna, hogy a lány ismét meglóg. - Most viszont csak a tiéd vagyok.
- Hmmmm... ez jól hangzik...
- Sejtettem, hogy félreérted - forgatta a szemét nevetve Elena. - Tehát, mit terveztél?
- Mit szólnál, ha elmennék a Grillbe bekapni valamit? Utána meg elmehetnénk valahová, este pedig majd csinálunk vacsorát. Van kedved?
.- Persze!
- Nagyszerű. Akkor menjünk. Már egy óra is elmúlt - kezdte Damon, de Elena visszahúzta a kanapéra.
- Annyira nem sietős - mondta nevetve, majd megcsókolta a fiút.

                                                          ***

Vacsora után Elena és Damon még sétáltak egy kicsit az éjszakában. Nem nagyon beszéltek, csak évezték a csöndet és egymás társaságát, hiszen az érzés, ami mindkettejüket átjárta, többet mondott minden szónál. A pillanatot végül Damon mobiljának türelmetlen csörgése szakította félbe. Damon sóhajtva előkotorta a telefont, melynek kijelzőjén Stefan nevét olvasta.
- Helló, Öcskös.
- Szervusz, Damon.
- Még mindig New Orleans? - érdeklődött Damon, bár semmi kedve nem volt egy bájcsevejhez a testévérével.
- Igen. Elijah javasolta, hogy maradjunk, amíg rá nem jön, hogyan találhatjuk meg Rebekah-t.
- Szóval úgy egy évtized múlva el is indultok?
- Egy-két nap múlva - javította ki Stefan, majd gyorsan témát váltott. - Elena jól van?
- Tökéletesen - viszonozta Damon, egy csöppnyi gúnnyal hangjában.
- Rendben. Akkor még beszélünk. - Azzal a hívás véget is ért. Mivel Elena minden szót hallott, Damon nem érezte szükségesnek, hogy elmondja, miről beszéltek.
- Tehát semmi előrelépés? - összegezte a lány.
- Ahogy mondod. Semmi.
Csendben ballagtak tovább, azonban Elena egyre inkább úgy érezte, hogy nem bírja tovább. Akárhogy is próbálta elrejteni az érzelmeit Damon elől, nem bírta tovább magában tartani őket. Megállt, és belenézett szerelme gyönyörű kék szemébe, mielőtt megnyílt volna előtte.
- Damon, én félek.
- Mitől? - kérdezte meglepetten Damon.
- Attól, amit Rebekah tervez...attól, hogy elveszítelek - felelte remegő hangon Elena. Damon szomorkásan sóhajtott és magához húzta a lányt, hogy szorosan megölelje.
- Bármire is készül, - kezdte halkan - minket soha sem fog szétválasztani. Ígérem.
Elena szipogva bólintott, Damon kezeit szorongatva.
- Nem akarlak elveszíteni - suttogta.
- Nem fogsz - válaszolta a fiú és homlokon csókolta őt, ami kissé megnyugtatta. Még pár percig álltak szótlanul az utcán, egymást ölelve, majd lassan elindultak hazafelé. Mire visszaértek, Elena jobb kedvre derült, sőt, mosolyogva aludt el Damon karjai között.

Másnap reggel Elena borzasztó izgatottan ébredt, de igyekezett leplezni efféle érzéseit Damon előtt, nehogy a srác bármit is megsejtsen. Elena legnagyobb örömére minden a terv szerint haladt, ami egy rejtélyes telefonhívással kezdődött a reggelinél, a lány ugyanis úgy intézte, hogy pont Damon ölében ülve ejtse meg a beszélgetést Caroline-nal.
- Elena? Bocsi, hogy zavarlak ilyenkor, de mindenképpen beszélnünk kéne!
- Mi az, Care? Valami baj van?
- Azt hiszem, egy óriási hülyeséget csináltam. Szükségem van a segítségedre, kérlek, gyere át, jó? - hadarta Caroline az előre megbeszélt szöveget.
- Persze, öt perc és ott vagyok - Elena egy tetettet sóhajtással felelt, majd letette a telefont. - Úgy tűnik vészhelyzet van - fordult Damonhöz, aki persze mindent hallott. - Muszáj elmennem, ugye nem baj?
- Nyugi, már kezdek hozzászokni, hogy enyém a délutáni műszak - válaszolta Damon nevetve. - De azért siess vissza, oké? Hívj, ha elindultál.
- Úgy lesz - ígérte Elena, gyorsan megcsókolva a fiút, majd kisuhant az ajtón.

                                                         ***
 
Caroline már várta, Bonnie társaságában. Amint Elena megjelent, rögtön letámadták a kérdéseikkel.
- Na, hogy reagált? Rájött valamire? Gyanakszik?
- Nem tud semmiről! - lelkendezett Elena. - Még csak nem is gyanakszik. Ja, és nem mellesleg, Care, nagyon meggyőző voltál!
- Ez csak természetes - Caroline villantott egy ezer megawattos mosolyt. - Szóval, vegyük át újból: mi a következő lépés?
- Most várunk, amíg Damon nem kezd el keresni. Akkor én lelépek, te pedig küldesz neki egy SMS-t, hogy menjen a kórházba.
- Ott fogom várni a bejáratnál és Bonnie-hoz irányítom... - folytatta Caroline.
- Én a sürgősségin leszek Meredith-szel - vette át a szót a boszorkány. - És amint meglátjuk...cselekszünk.
- Így van - nyugtázta elégedetten Elena.
- Végül pedig Bonnie és én odavisszük a megbeszélt helyre, a többi pedig már a te dolgod - fejezte be Care. - Már alig várom.
- Hát még én! - nevetett Elena. - Nagyon kíváncsi leszek a reakciójára, amikor felébred és körülnéz... alig bírom kivárni!
- Most pedig, ha már úgyis várnunk kell, mesélj el mindent, amit elterveztél!- utasította Bonnie barátnőjét, aki megosztotta velük terve minden részletét.

                                                             ***

Stefan egy new orleans-i hotelszobában feküdt és a plafont bámulta. Gondolatai először még az egész keresőakció körül forogtak, de csakhamar ismét visszatértek oda, ahová mindig: Elenához. Már egy hónapja, hogy szinte minden álma róla szól, mert egyszerűen képtelen kiverni a fejéből őt. Tudta, hogy szereti Mereditht is, ebben biztos volt; azonban a szíve Elenáért is dobogott, holott a lány végül a bátyját választotta. Állandóan azon agyalt, hogy mi lett volna, ha nem Mattet menti ki először...már annyiszor elképzelte...igen, Elena először borzasztóan haragudott volna rá, de lehet, hogy idővel megbékélt volna...és akkor talán most minden olyan lehetne, amilyen volt. Ez azonban egy örök álom marad. Őt nem neki, hanem Damonnek teremtették, bármennyire is nehéz ezt elfogadni. Klaust sem okolhatta, bár szerette volna, elvégre az ős miatt tért le a jó útról és hagyta magára Elenát Damonnel. De akárhogy is, ő szúrta el, nem más, hát akkor viselnie kell a következményeket, amik napról napra jobban kínozták. Fájdalmát ugyan enyhítette a Meredith iránt érzett, új szerelem, azonban továbblépni nem volt képes. Pedig Stefan biztosan tudta, mennyire igaza van Elijah-nak: addig nem fogja megtalálni azt a lányt, akit neki teremtettek, amíg nem engedni el végleg Elenát. Eddig azt gondolta, hogy ez sikerült, de tudat alatt, még görcsösen ragaszkodott ahhoz a lányhoz, aki egyszer még úgy szerette őt. Azonban az a lány meghalt, elment, nincs többé, s a Stefan iránt érzett erős, igaz szerelmét is magával vitte.
Eszmefuttatását diszkrét kopogás szakította félbe.
- Gyere csak.
- Jó, hogy ébren talállak - lépett be a szobába Elijah. - A tegnapi whisky adag után nem lettem volna meglepve, ha kiütve feküdnél az ágyadon.
- Ó, ittam én annál már többet is. Ami azt illeti, jóval többet - Elijah nevetett, majd a tárgyra tért.
- Némi előrelépésről számolhatok be.
- Tényleg?
- Igen. Az egyik boszorkánynak sikerült feloldania az igét, ami eddig védte Rebekah-t a kereső varázslatoktól. Megtudtam, hogy most éppen Indianapolisban van. Ezért úgy gondolom, holnap célszerű lenne elindulta Indianába.
- Rendben van - bólintott Stefan ásítva.
- Akkor holnap! - búcsúzott Elijah és magára hagyta Stefant.

                                                          ***

Elena, Caroline és Bonnie már két órája vártak teljes izgalomban, amikor megcsörrent Elena telefonja. Damon hívta, de Elena direkt nem vette fel, hanem várt egy percet, majd lehallgatta a hangpostáját:
"Kicsim, azt ígérted, hogy felhívsz. Valami baj van? Hívj, amint tudsz, Szeretlek."
- Ez de cuki! - jegyezte meg Caroline nevetve.
- Igen, az - felelte Elena elpirulva. Igyekezett komoly arckifejezést ölteni. - Itt az idő!
- Tessék, itt van a csomagod - Caroline átnyújtott Elenának egy táskát, amibe a lány néhány ruhát pakolt és nála hagyta pár nappal ezelőtt, nehogy Damon megsejtsen valamit.
- Köszi! Tehát, mindent úgy, ahogy megbeszéltünk - tette hozzá Elena. Elbúcsúzott a barátnőitől és a cél felé vette az irányt.
Caroline és Bonnie öt perc múlva elindultak a kórházba. Amint megérkeztek, az utóbbi besietett az épületbe, Care pedig írz egy üzenetet Damonnek:
"Valami történt Elenával. Fogalmam sincs, mit tegyek. Gyere a kórházba. Siess!  -C."
Elégedetten küldte el az SMS-t. Alig telt el egy perc, Damon száguldott be autójával a parkolóba. Még le sem állította a kocsit, már ki is pattant belőle és odarohant a kapuban várakozó Caroline-hoz.
- Hol van? Mi történt? - hadarta idegesen, mire a szőke vámpír roppant komoly arccal felelt:
- Gyere utánam - mondta és a sürgősségi felé ráncigálta a fiút, ahol Bonnie már várta őket.
- Hol van Elena? Mi történt vele? - ismételte Damon, a boszorkányra pillantva, aki azonban válasz helyett mélyen a szemébe nézett, mire Damon őrjöngve a fejéhez kapott és lerogyott a földre.
- Mit...csinálsz, Bonnie...? - nyögte fájdalmasan, miközben lassan vér kezdett el szivárogni a füléből. Ekkor megjelent Meredith és egy óriási fecskendőt döfött a vámpír nyakába, aki ettől abbahagyta a vonaglást és eszméletlenül terült el a padlón.
- Ennyi nem lesz elég - mormolta Meredith és egy újabb injekciót szúrt Damon élettelen testébe. - Kész is.
- Szuper! - lelkendezett Caroline és megragadta Damont. - Mehetünk.
- Köszi, Meredith! - búcsúzott Bonnie, majd Care után rohant. Bedobták Damont a saját kocsijának hátsó ülésére, majd maguk is bepattantak és elhajtottak a megbeszélt helyre. Elena már ott volt, egy kis repülőgép és egy minden bizonnyal megigézett pilóta társaságában.
- Siker? - kérdezte rögtön, amint barátnői megérkeztek.
- Teljes - jelentette Bonnie, miközben Elena kihúzta barátját a hátsó ülésről.
- Remélem, azért kíméletesen bántatok el vele! - jegyezte meg Elena.
- Nyugi, vigyáztunk a szerelmed testi épségére - válaszolta Care nevetve.
- Köszönök mindent! - Elena búcsúzóul megölelte mindkettőjüket, majd betuszkolta Damont a gépbe, ami szinte rögtön ezután fel is szállt.

Elena útközben hol a felhőket, hol Damont bámulta. Ahogy közeledtek a cél felé, úgy nőtt benne az izgalom és az idegesség. Remélte, hogy minden úgy sül el, ahogy tervezte, ugyanis sokáig törte a fejét azon, hogyan lepje meg szerelmét ezen a különleges napon. Végül egy rendhagyó, de nagyon egyedi és romantikus helyszín mellett döntött, az ötlet kivitelezését pedig együtt tervezte meg barátnőivel, ami még szerinte is egy kicsit extrémre sikerült, ugyanakkor tudta, hogy ezzel a lépéssel még növelte is a meglepetés erejét és bízott benne, hogy Damon tökéletesen kárpótolva lesz. Meredith úgy kalkulált, hogy a vasfű mennyisége még Damont is kiüti vagy négy-öt órára. Egy "normális" vámpírt valószínűleg egy napra kivont volna a forgalomból, azonban mivel Damon félig-meddig immunis volt rá, így a verbéna hatása eléggé lecsökkent. Elena kicsit sajnálta a mellette fekvő, gyönyörű személyt, ezért nyomott egy puszit a homlokára, majd hátradőlt és várta a leszállást.

Körülbelül három óra múlva landoltak egy kis magánrepülőtéren, ahol már egy taxi várta őket. A reptér épületén egy hatalmas transzparens hirdette arany betűkkel: "Üdvözöljük New Yorkban!" Elena bepattant a kocsiba, karjaiban Damonnel, és megadta az úticélt:
- Az Empire State Buildinghez! - A sofőr bólintott, és már el is indultak. Késő délután volt, a nap már viszonylag alacsonyan járt, de az utcák szokás szerint tele voltak emberekkel. A lány elbűvölve bámulta az óriási felhőkarcolókat, melyek mintha versenyeztek volna egymással, hogy melyikük nyújtózik magasabbra. De mind közül kiemelkedett az Empire State Building karcsú épülete, amelynek teteje Manhattan legmagasabb pontja volt. Amikor megérkeztek, Elena nem kerülhette el a feltűnést, amit azzal okozott, hogy a vállán cipelte Damont. A felhőkarcoló le volt zárva, azonban Elena pontosan tudta miért, így mikor odament az őrhöz és megmondta a nevét, az beengedte az épületbe. Nem messze a bejárattól volt egy lift, ami nyitva állt; Elena, miután mindent elfeledtetett az őrrel, be is szállt és a rengeteg gomb közül kiválasztotta a megfelelő szintet jelölőt. Mivel a távolság nem volt kicsi, viszonylag sokáig tartott, amíg felértek. Amint az ajtó kinyílt Elena egy újabb biztonságival találta szembe magát, aki bevezette őt egy terembe, ami tele volt gyertyákkal, virágokkal, sőt, még egy terített asztal is várta őket. Az uralkodó színek a piros és a fekete voltak, ami nemcsak egy kissé vámpíros, hanem romantikus hangulatot is kölcsönzött a helységnek. Miután Elena megigézte ezt az őrt is; az pedig magára hagyta őket, így Elena gyorsan átöltözött egy piros, pánt nélküli, combközépig érő vörös ruhába, megigazította a haját és a sminkjét, végül pedig elővett egy tasak vért, és lassan itatni kezdte vele Damont, aki továbbra is úgy feküdt a fekete bőrkanapén, mint egy darab fa. Néhány korty után a fiú valamennyire magához tért, hiszen megragadta a tasakot, de a szemét még nem nyitotta ki. Elena így gyorsan belediktált még egy kis vért, majd az ajtó mögé suhant, nehogy a srác észrevegye. Nem telt bele egy perc sem, amikor Damon pár fájdalmas nyögés közepette felült. Zavartan nézett körbe, zúgott a feje és fogalmas sem volt róla, hol van.
- Bonnie? - kérdezte bizonytalanul, mivel ájulása előtt a boszorkányt vélte látni. Elena halkan kuncogni kezdett.
- Ki az? - tudakolta Damon, miközben felpattant, idegesen fürkészve az ajtót. Erre a pillanatra várt Elena, előjött rejtekhelyéről és pont olyan sebességgel suhant el el a fiú előtt, hogy az csak egy elmosódó piros foltot lásson belőle.
- Ki az? - ismételte Damon, immár ugrásra készen várva az ismeretlen valakit, feltételezhetően egy vámpírt. Azonban a piros folt most a másik oldalon tűnt fel, és túl gyors volt ahhoz, hogy Damon felismerje az illetőt. Elena elismételte ezt még néhányszor; borzasztóan tetszett neki, ahogy Damon összevissza forgolódik egyik irányból a másikba.
- Rebekah? - vicsorgta a srác, de Elena nem válaszolt. Miután jó párszor végigcikázott a termen, elérkezettnek látta az időt: nekiugrott Damonnek, aki meglepetésében elvesztette az egyensúlyát és hátra esett, Elena pedig gyorsan eltakarta kezével a szemeit, hogy még ne ismerje föl, míg a másik kezével a mellkasánál fogva a földhöz nyomta a vámpírt. Végezetül ráült a rúgkapáló Damon hasára, közelebb hajolt hozzá és megcsókolta. Damon abbahagyta a vonaglást, hiszen ezer közül is felismerte szerelme csókját; lefejtette szeméről a lány kezét, hogy végképp megbizonyosodjon a támadó kilétéről.
- Elena - suttogta meglepetten, amint kék szeme találkozott a lány barna szempárjával.
- Meglepetés! - viszonozta mosolyogva Elena, Damon arcát simogatva. Finoman felhúzta őt a földről.
- Mi történt? És hol vagyunk? - kérdezte meglepetten.
- Gyere és nézd meg! - hangzott a felelet. Damon megpillantotta a kilátó ajtaját, így gyorsan elindult felé, maga után húzva barátnőjét. Amikor kilépett, megpillantotta New Yorkot a lemenő nap ragyogó fényében és nem bírta megállni, hogy boldogan felsóhajtson.
- Boldog egy hónapot! - hallotta Elena halk, érzelemmel teli hangját a háta mögül. Megfordult, majd felkapta a lányt és vad szenvedéllyel megcsókolta.
- Neked is, szerelmem! - duruzsolta Elena fülébe. Hosszú percekig falták egymás ajkait, mintha ez lenne az első alkalom. Végül Damon a korláthoz húzta, majd magához ölelte Elenát és együtt nézték a naplementét.
- Gyönyörű, - jegyezte meg Damon - de nálad semmi sem gyönyörűbb! - folytatta és egy csókot lehelt Elena homlokára, aki úgy érezte, sosem volt még ilyen boldog. A terve tökéletesen sült el.

Vacsora után Elena megkereste a CD lejátszót és behelyezett egy lemezt. Nemsokára felcsendült egy mindkettejük számára annyira ismerős, gyönyörű, lassú dallam.
- Felismered? - tudakolta Elena.
- Hogy is felejthetném el? - viszonozta a fiú. - Erre a dalra táncoltunk a szépségkirálynő választáson... Nos akkor, Miss Gilbert, szabad egy táncra? - érdeklődött udvariasan, mire Elena hagyta, hogy a szoba közepére vezesse. Pontosan úgy mozogtak, mint azon a bizonyos napon. Akkor, ott, Elena arra a pár percre minden baját elfelejtette, még Stefant is, annyira lenyűgözte őt az idősebb Salvatore. Most, jóval később, meg se lepődött azon, hogy csak Damont látja és érzi. A tánc végén Damon gyorsan magához húzta és egy forró, szenvedélyes csókban forrtak össze.
- Sokáig álmodtam azokról a percekről - suttogta a fiú Elena fülébe, amikor elkezdődött a következő szám. - Azt hiszem, akkor szerettem beléd végleg és megmásíthatatlanul.
- Nagyon szép pillanat volt - hagyta helyben a lány, szorosan Damon testéhez simulva, akinek varázslatos illata kész drog volt számára.
- Csak annyit mondj meg, mire volt jó ez az egész elrablósdi - kérte Damon, de hangjában egy csepp harag sem volt hallható.
- Így volt a legromantikusabb - vont vállat Elena. - Vagy te számítottál rá, hogy itt fogsz felébredni?
- Nem! De most már mindent értek: az összes csajos dolgot, meg azt az üzenetet Caroline-tól.
- Hát igen...sokat segítettek - bólintott Elena, le sem véve a szemét a srácról. - Boldog vagy?
- Én mindig boldog vagyok, ha veled lehetek - felelte Damon, miközben kisimított egy tincset Elena hajában. - Azonban ez a mai nap mindent felülmúlt. Úgyhogy szeretném, ha tudnád: borzasztóan, gyógyíthatatlanul és menthetetlenül szeretlek.
- Akárcsak én - viszonozta Elena, amikor ajkai már egészen közel jártak Damonéhez.
- És ez a szerelem örökre szól - fejezte be a gondolatmenetet a fiú, amit egy újabb csók koronázott meg.


A következő rész tartalmából...
Amíg Damon és Elena igyekeznek kiélvezni minden együtt töltött pillanatot, Rebekah egyre inkább készül terve megvalósítására. Azonban amikor Stefan rábukkan, végleg a tettek mezejére lép. Vajon lépes lesz Stefan és Elijah megállítani a bosszúszomjas őst?
14. rész >>

Élet a halál után - 2. rész

Szemszög: Elena
Korhatár: 12

II. fejezet - Hazatérés

Nem tudom, mennyit alhattam, de amikor felébredtem, már egyedül voltam az ágyon. „ Ugye nem csak álom volt? Nem, ez nem lehetett álom…” Felültem az ágyon és körülnéztem, Damon-t nem láttam sehol. Kezdtem aggódni, hogy mi történhetett. Aztán, megjelent az ajtóban és rám nézett…
- Minden rendben?- kérdezte tőlem
- Persze… csak úgy eltűntél, azt hittem csak álmodtam az egészet… - mondtam, egy kis mosoly kíséretében. Ő is elmosolyodott.
- Lement a Nap, indulnunk kéne. – először örültem neki, hogy végre kiszabadulhatok innen, de aztán felmerült bennem a kérdés…
- Hova? – kérdeztem tőle némi aggodalommal a hangomban.
- Hát haza. Mystic Falls-ba. Mindenki azt hiszi, meghaltál. És szükséged lesz Bonnie segítségére is, hogy nappal is kimehess. – vázolta a helyzetet és értelmetlen lett volna tiltakoznom, mivel teljesen igaza volt. Mégse voltam nyugodt…
- De mi lesz, ha megtámadok valakit? Bonnie-t, vagy Jeremy-t. - „Nem akarok ártani nekik…”
- Útközben megbeszéljük, de jobb lenne minél hamarabb indulni. Hosszú az út, és nem lenne szerencsés, ha időközbe felkelne a Nap. – sürgetett, de tudtam, hogy igaza van, így nem makacskodtam tovább.
- És hogy megyünk haza? Futunk? – kérdeztem tőle kíváncsiskodva
- Hát, ha ragaszkodsz hozzá, felőlem futhatunk – mondta lemondóan – bár nehéz szívvel hagyom itt az autómat – tette hozzá viccesen.
Ebben a pillanatban legszívesebben kitekertem volna a nyakát, de be kellett érjem egy grimasszal…
- Akkor, menjünk. – elindultam a kijárat felé, aztán megálltam, mert rájöttem, hogy valamit elfelejtettem… - Merre is van az autó? – kérdeztem tőle nevetve. Kicsit forgatta a szemét, majd elindult… Én pedig mentem utána.
Az autóban kínos csend telepedett ránk. Éreztem, hogy meg kéne beszélnünk, azt, ami köztünk történt, de nem tudtam, hogy kezdjek hozzá, így inkább bámultam ki az ablakon… Egy idő után elegem lett a bámészkodásból és ránéztem. Jóval a megengedett sebesség fölött voltunk, mégse féltem. Észrevette, hogy őt figyelem… De nem szólt semmit. Biztos azt várta, hogy magamtól hozzákezdek a mondandómhoz. Végül úgy döntöttem, majd ha már lecsillapodtak a kedélyek, visszatérek a kettőnk dolgához.
- Szóval, hogy fogom kordában tartani az ösztöneimet az emberek között? – vetettem fel egy semleges témát.
- Egyszerű… uralkodsz magadon. – mondta nemes egyszerűséggel. – Nem rég ittál, így a vérszomjad csillapodott. Kizártnak tartom, hogy bárkit is megtámadnál, de ha mégis…
- Igen? – vágtam a szavába hirtelen
- Akkor megállítalak – válaszolta magától értetődően. Ettől kicsit nyugodtabb lettem, bár számíthattam volna rá, hogy úgyse hagyja, ha bárkinek baja essen miattam. Mégis ideges voltam… Féltem visszamenni az otthonomba. Mindenki azt hiszi meghaltam… Ott van Jeremy, Bonnie, Caroline… Stefan… „Mit mondjak neki? Hogy mondjam el, hogy a bátyját választottam és nem őt? Hogy a bátyja vérét ittam, így változtam át teljesen?” Vadul cikáztak a gondolataim, amikor éreztem, hogy valaki megszorítja a kezemet…
- Minden rendben lesz. – nyugtatgatott Damon.
Bólintottam egyet, aztán bámultam tovább a tájat. Bár nem sok látszódott belőle és nem is igazán kötötte le a figyelmemet. Egészen addig, amíg el nem értük a hidat…
Éreztem, gyomrom összeszorul, és szívem hevesen kezd verni. Féltem, nagyon is…
Damon is látta rajtam, hogy félek, de mivel ez volt az egyetlen út haza nem állt meg. Sőt még gyorsabban hajtott. Amikor átértünk a hídon, mintha elfújták volna a félelmemet és egy pillanat alatt megnyugodtam. Damon-re néztem köszönetképp bólintottam egyet és rámosolyogtam. Egyre közelebb kerültünk a városhoz.
- Mennyi időnk van még? – kérdeztem, mert idegesnek látszott és éreztem, hogy egyre gyorsabban megyünk.
- Nem sok… - válaszolta nyugtalanul és még jobban gyorsított. Amikor elértük a város határát azonban lelassított és megállította a kocsit…
- Innen gyalog megyünk tovább, úgy gyorsabb. – mondta és kipattant a kocsiból. Én is hasonlóképp tettem.
- Hova megyünk? – kérdeztem tőle, arra az esetre, ha lemaradnék és elhagynánk egymást.
- Hozzátok, de ne aggódj, nem hagylak el. – egyszerre indultunk el. Eleinte gyorsabb voltam nála, de aztán behozta lemaradását és szinte egyszerre értük a tornácra.
- És most? – kérdeztem tőle némi aggodalommal. Világosodott és tudtam, hogy csak percek kérdése és felkel a Nap.
Bekopogott az ajtón. Pár pillanattal később léptek zaja ütötte meg a fülemet -„Jeremy” sóhajtottam nagyot. Közbe igyekeztem észben tartani, hogy uralkodnom kell magamon. – Kinyílt az ajtó és megláttam az öcsémet… Szemei karikásak voltak és látszott rajta, hogy egy percet se aludt…
- Elena…- hangjában megdöbbenés és boldogság volt egyszerre… - Szívemet melegség öntötte el és oda akartam menni hozzá, hogy megöleljem. Amikor a küszöbhöz értem, azonban mintha egy üvegajtónak csapódtam volna… Nem tudtam bemenni a házba. „Hát persze…” – zsörtölődtem magamban…
- Jajj, ne haragudj – mondta Jeremy amikor látta, hogy nem tudok bemenni a házba. – Gyere be.
Ebben a pillanatban, eltűnt előlem a láthatatlan ajtó és beléptem, majd megöleltem Jeremy-t. Olyan jó érzés volt végre látni és megölelni őt. Egyáltalán nem éreztem vérszomjat, aminek nagyon örültem…
- Elena… nem kapok levegőt – nyögte Jeremy. Abban a pillanatban elengedtem… Egy pillanatra megijedtem, hogy bántottam, de amikor láttam, hogy mosolyog, megnyugodtam.
- Ne haragudj, még új ez az egész. – mondtam neki és én is mosolyogtam. Boldog voltam, hogy láthatom őt, és hogy nem fél tőlem.
- Nem akarom megzavarni a nagy családi egymásra találást… – szólalt meg Damon a hátunk mögül – de be kéne sötétíteni a házat, különben a nővéred perceken belül lángra kap…
- Oké… - válaszolta Jeremy – Enyém az alsó szint, tiéd a felső…
Egy pillanat alatt eltűntek mellőlem és elkezdték behúzni a függönyöket a házban. Nem sokkal később, már az összes szoba be volt sötétítve…
Ugyanaz a ház volt, mégis más… Mindent sokkal színesebbnek és élesebben láttam. Nem igazán értettem, hogy mitől van ez, de sejtettem, hogy köze van a vámpírságomhoz. Damon az emeleten ténykedett, hallottam a lépteit. Jeremy pedig nagyon keresett valamit, ahogy láttam.
- Mit keresel?- kérdeztem tőle. Reméltem, hogy tudok segíteni neki, elég haszontalannak éreztem magam amióta hazaértem…
- Csak a mobilomat keresem, fel akarok hívni pár embert… - mondta és épp indult volna folytatni, amit elkezdett, amikor Damon jelent meg előtte…
- Ezt, egyáltalán nem tartom jó ötletnek Jeremy. – jelentette ki Damon - Elena-nak még sok lenne, ha idehívnál mindenkit. Erre még nincs felkészülve… - közbe rám nézett, és tudtam, hogy igaza van.
- De akkor is tudniuk kell, hogy életben van, és hogy hazajött. – folytatta Jeremy.
- Oké – adta meg magát Damon – Mond el nekik, de kérd meg őket, hogy ne jöjjenek ide egyszerre. Külön-külön oké, de ne legyen itt egyszerre sok ember. – adta be a derekát, bár látszott rajta, hogy nem repes az örömtől… Aztán hozzátette – Először, talán Bonnie jöjjön, szükségünk lenne a segítségére. – majd felvonult az emeletre.
Láttam Jeremy-n, hogy bár nem örül a dolognak, megérti, hogy miért nem szeretnénk, ha sokan lennének körülöttem.
- Kérsz valamit Elena? – kérdezte kedvesen
- Nem köszönöm. El tudom látni magamat, ne aggódj. – mosolyogtam rá – Inkább intézd a telefonokat. - aztán én is elindultam fel felé. A szobám felé vettem az irányt. A házban kellemes sötét volt, mindenhol behúzták a függönyöket a fiúk. Beléptem a szobámba és megláttam Damon-t az ablak előtt. Gondterheltnek tűnt, bár az adott körülmények között ez teljesen érthető volt. Észrevette,ugyan hogy a
szobában vagyok,de nem nézett rám, így odasétáltam hozzá. Hátulról átöleltem és fejemet a hátának támasztottam…
- Minden rendben? – kérdezte tőlem, s közbe megfogta a kezemet.
- Ühüm… csak kicsit furcsa. Ugyanaz az a ház, de mégis mindent máshogy látok. Félek, hogy mi lesz, ha a többiek is itt lesznek… - mondtam és tényleg féltem. Nem tudtam, kitől, mire számítsak, főleg magamtól… Elengedtem Damon-t és elindultam az ágyam felé, majd eldőltem rajta. Bámultam a plafont és hallgattam a ház zajait… Jeremy lépteit az alsó szinten. Damon szívverését és a sajátomat. Kezdtem megnyugodni és már már elnyomott az álom, amikor nagy csattanással kivágódott a bejárati ajtó és Bonnie viharzott be rajta…
- Hol van? – hallottam a hangját és nem tudtam megfejteni . Egyszerre volt benne öröm, düh és kétségbeesés. Meg se várta Jeremy válaszát, egyenesen a szobám felé vette az irányt. Amikor meglátott hirtelen nem tudta mit tegyen. Én pedig nem tudtam leolvasni róla, mit érez, vagy gondol… „Most mi van? Fél tőlem, vagy örül nekem? Kérlek, szólalj már meg, vagy csinálj valamit” Láttam, hogy könnycseppek csillognak a szemében, így közelebb léptem hozzá kicsit. Ő is elindult felém és szorosan megölelt… Éreztem a kétségbeesését, az örömét és a dühét. Utóbbit nem tudtam hova tenni. Azonban éreztem rajta még valamit… „ Ne, ne, a vére… érzem a vére illatát… Nem vagyok a magam ura… meg fogom harapni… Nem akarom. Valaki segítsen…” A következő pillanatban egy erős kar fonódott a torkomra és kiszorította belőlem a levegőt… Damon még időben elkapott, mielőtt olyat tettem volna, amit sose bocsátok meg magamnak…
- Elena… engedd el Bonnie-t – mondta lassan, de határozottan és éreztem, hogy szorítása erősödik a torkomon. Elengedtem Bonnie-t és éreztem, hogy Damon a szoba másik végébe húz, engedett a szorításon, de még nem engedett el.
- Bocsáss meg Bonnie – mondtam neki sírva… „Nem akartam bántani… Miért pont őt kellett megtámadnom?” Becsuktam a szemem és vártam, hogy Bonnie szó nélkül kimenekül a szobámból, de nem ez történt. Éreztem, hogy közelebb jön hozzám és a karomra teszi a kezét. Kinyitottam a szemem, vártam, hogy a szemében csalódást látok, vagy valami hasonlót. Helyette azonban, megértést és szomorúságot láttam…
- Semmi baj Elena. Tudom, hogy nem szándékosan tetted és ezért van itt Damon is, hogy segítsen, ha nem tudsz uralkodni magadon. – mondta a tőle megszokott kedvességgel, majd Damon-re nézett – Szerintem most már elengedheted, nem lesz baj. - Damon elengedte a nyakamat és leült az ablak mellé, majd Bonnie-ra nézett. Én közbe leültem mellé és a biztonság kedvéért megtartottam a két lépés távolságot Bonnie-től.
- Bonnie… - kezdett bele Damon a mondandójába – szükségünk van a segítségedre illetve Elena-nak van rá szüksége. Csinálnod kéne egy gyűrűt neki is,
hogy ne kelljen bezárva élnie a Nap miatt. – mondta és fejével kifelé intett. Bonnie nagy sóhaja nem sok jót ígért…
- Nem segíthetek… - vallotta be csalódottan.
- Miért nem?- csattant fel Damon mérgesen- Bonnie ő barátod, nem ítélheted arra, hogy egész életében meneküljön a Nap elől és csak éjszaka mehessen ki…
- Nem erről van szó … - vágott a szavába Bonnie – Nem arról van szó, hogy nem akarok segíteni … Nem tudok. Kimerültem a sok varázslattól és nem tudok varázsolni még pár napig… Csak pár napról van szó, amint visszanyerem, az erőm megcsinálom, de most nem vagyok rá képes. Értsétek meg… - Bonnie kiviharzott a szobából, de mivel nem hallottam a bejárati ajtó hangját, arra következtettem, hogy még itt van.
Nagyot sóhajtottam, majd láttam, hogy Damon leül az ágyamra velem szemben…
- Most mi legyen? – kérdezte tőle, hátha előrukkolok valami jó ötlettel… De nem jutott eszembe semmi használható…
- Nincs más választásom… pár napig itt maradok – vontam meg a vállamat. – Majd csak kitalálok valamit addig.
- Tényleg nincs más lehetőség, úgy hogy pár napig ki kell bírnod. Bár nem tartom túl jó ötletnek, hogy sok látogatót fogadj, láttad mi történt az előbb is… - utóbbit figyelmeztetésnek szánta, de nem értettem, hogy várhatja el tőlem, hogy napokig egyedül legyek bezárva ebbe a házba …
- De csak Bonnie és Jeremy, az, akikre veszélyes lehetek, és úgyis itt vagy, ha valami balul sülne el…
- Erre azért ne vegyél mérget – vágott a szavamba- Nem lehetek örökké veled, hogy leszedjelek az emberekről, akiket megtámadsz. Egy kis önuralmat kéne gyakorolnod. – Nem tudtam hirtelen, hogy ezt most kioktatásnak, vagy jó tanácsnak szánta, de nem éreztem magamat jobban tőle… Nagyot sóhajtottam, majd eldőltem az ablak előtti ágyszerűségen… „Mihez kezdjek magammal napokig bezárva ide? Este kimehetek, de az nekem nem elég… És hogy kéne önkontrollt gyakorolnom, amikor azt se tudom, hogy kell … „ Gondolataimból egy újabb ajtó csapódás zökkentett ki. Először azt hittem Bonnie ment el, de amikor meghallottam, hogy valaki felfelé jön a lépcsőn megijedtem…

3. rész >>

Decemberi menetrend *frissítve*

Sziasztok!

Mivel mostanában elég hadilábon állok a határidőkkel, tekintettel a borzasztóan kevés szabadidőmre, arra gondoltam, hogy előre megadom nektek, hogy mire számíthattok (biztosan) ebben a hónapban:

DAMON & ELENA
December 9. (vasárnap): 13. rész - Egy hónap
December 17. (hétfő): 14. rész - Édes bosszú
December 23. (vasárnap): 15. - rész - A tragédia
+ December 25. (kedd): Egyrészes Delena szösszenet - Karácsony

ÉLET A HALÁL UTÁN
December 7. (péntek):  2. rész - Hazatérés
December 13. (csütörtök): 3. rész - Újabb látogató
December 20. (csütörtök): 4. rész - A szökés

KARÁCSONYI JÁTÉK
1. játék: [ITT] 
2. játék: Hamarosan!
3. játék: Hamarosan!

Valószínűleg ennyi az év további programja. Jó olvasást! :)

Részletek a 13. fejezetből

Még egy hét, és itt az új rész, melynek címe "Egy hónap". Ízelítőül íme két kis részlet a fejezetből:

"- Damon, én félek.
- Mitől? - kérdezte meglepetten Damon.
- Attól, amit Rebekah tervez...attól, hogy elveszítelek - felelte remegő hangon Elena. Damon szomorkásan sóhajtott és magához húzta a lányt, hogy szorosan megölelje.
- Bármire is készül, - kezdte halkan - minket soha sem fog szétválasztani. Ígérem.
Elena szipogva bólintott, Damon kezeit szorongatva.
- Nem akarlak elveszíteni - suttogta.
- Nem fogsz - válaszolta a fiú és homlokon csókolta őt (...)"

"- Hol van Elena? Mi történt vele? - ismételte Damon, a boszorkányra pillantva, aki azonban válasz helyett mélyen a szemébe nézett, mire Damon őrjöngve a fejéhez kapott és lerogyott a földre.
- Mit...csinálsz, Bonnie...? - nyögte fájdalmasan, miközben lassan vér kezdett el szivárogni a füléből. Ekkor megjelent Meredith és egy óriási fecskendőt döfött a vámpír nyakába, aki ettől abbahagyta a vonaglást és eszméletlenül terült el a padlón.
- Ennyi nem lesz elég - mormolta Meredith és egy újabb injekciót szúrt Damon élettelen testébe. - Kész is."

Jegyzet - A nagy nap

Helló mindenki,

gondolom már mindenki látta az új részt és az, aki Delena rajongó, valószínűleg hasonlóan érez, mint én: majd' kicsattan az örömtől. Borzasztóan örülök, hogy ők ketten végre egymásra találtak, oly hosszú várakozás után. Már nagyon régóta vártam ezt a pillanatot, és akármi is történt, sosem adtam fel a reményt - megérte! Oké, most lehet beleszólni, hogy az egész csak azért van, mert Elena kötődik Damonhöz. De ez így nem igaz, mert a kötődés nem jár együtt a szerelemmel! Elvégre Tyler és a többi hibrid sosem volt szerelmes Klausba, pláne nem akartak lefeküdni vele! Ráadásul Damon soha, ismétlem, soha nem mondta Elenának, hogy válassza őt, vagy hogy szakítson Stefannal. Ez mind Elena saját döntése volt. Tehát kötelék ide vagy oda, ez szerelem. Igaz, mély és szenvedélyes szerelem, ami nem fog kihúnyni.
Ne feledjétek: Team Delena! Legyen ezúttal ünnepnap november 29-e minden Damon & Elena rajongó életében!

HexiTVD

U.I.: Új rész jövő héten! Annyit megígérhetek, hogy nemcsak izgalmas, hanem nagyon romantikus is lesz! :)