Élet a halál után - 19. rész

Korhatár: 12
Szemszög: Elena
Megjegyzés: Sajnálatos módon ebben a hónapban valószínűleg ez az utolsó Élet a halál után rész. A jövőben be kell iktatnunk egy határozatlan időre szóló szünetet. Kérlek benneteket, hogy legyetek türelemmel és megértéssel Andi iránt. Köszönöm. - HexiTVD


XIX. rész - Nem várt fordulatok

„Kedves Naplóm!
Már az idejét se tudom, mikor írtam utoljára. Egyáltalán, hogy nevezhetek naplónak egy jegyzettömböt? A naplómat a régi életemmel együtt magam mögött hagytam évekkel ezelőtt… A végén úgyis tűzre dobom ezt is.
Amióta Kol elment minden megváltozott. A ház teljesen kihalt lett, mintha teljesen üresen állna az óta. Búcsúlevele minden szava mélyen belém égett, s szüntelenül kísért a gondolat, hogy miattam ment el. Számtalanszor elolvastam, telesírtam, összegyűrtem aztán széthajtottam, ismét olvastam, sírtam, majd amikor rájöttem, teljesen értelmetlenül kínzom saját magamat, mert Kol úgyse jön vissza, széttéptem és a kandallóba szórtam a darabkáit.
Elijah reakciója végtelenül megdöbbentett. Elolvasta a neki címzett levelet, majd felvonult Kol szobájába és bezárkózott. Először azt hittem, hogy csak egy kis magányra van szüksége. De lassan három napja ott gubbasztott és semmi életjelet nem adott magáról.
Olyan magányos lettem ebben a pár napban. Szívemben csak egy hatalmas tátongó űrt éreztem, és arra vágytam, hogy valaki, pontosabban Elijah előjöjjön és velem legyen. Hiányzott a közelsége és az a végtelen nyugalom, ami belőle áradt. Kol vidámsága és a fárasztó tréfái is hiányoztak. Úgy éreztem, mintha mindketten elmentek volna, és csak én lennék itt ebben a hatalmas házban. Mintha csak egy kísértet lennék, aki őrzi a ház fájdalmát és ürességét.
Bonniet is legalább húszszor próbáltam hívni, de egyszer se jött válasz. Fogalmam se volt, mitévő legyek. Elijah állapota is aggasztott, ha legalább inni lejött volna, de még az se. Bezárkózott és teljesen kizárta a külvilágot. Próbáltam bejutni hozzá, órákig dörömböltem az ajtón, de semmi válasz nem érkezett. Magam se tudom, már miért nem törtem be inkább azt az átkozott ajtót. Talán átragadt rám Elijah jólneveltsége…
Végül feladtam a küzdelmet, és bár Kol arra „kért” ne tegyem, mégis az egyetlen dolgot tettem,a mire még képesnek éreztem magam. Hibáztattam, és sajnáltam magam. Felmerült bennem, hogy újra kikapcsolom az érzelmeimet, csak, hogy megszabaduljak végre ettől a kínzó fájdalomtól. Valamiért azonban mégse tudtam megtenni. Talán az tartott vissza, hogy pontosan emlékszem, milyen fájdalmas volt, amikor hosszú idő után, újra érezni kezdtem.
Próbáltam erős maradni, és csak vártam, hogy hátha Elijah véget vet az önsanyargató magánzárkának, vagy hogy Kol a tőle megszokott stílusban kivágja a bejárati ajtót, felverve ezzel az egész házat és egy újabb fárasztó, vagy ízléstelen viccbe kezd. Ez azonban csak álmaimban valósult meg. Valójában, minden nappal egyre magányosabb és elkeseredettebb lettem."


Ennél a pontnál nem bírtam tovább írni, mert szememből potyogni kezdtek a könnyek és, mint már számtalanszor az elmúlt pár nap folyamán, keserves sírás tört rám. Lenéztem az előttem heverő papírlapokra, és csak bámultam, ahogy könnyeimtől szép lassan elmosódnak és olvashatatlanná válnak. Egy pillanat alatt vált szinte semmivé, amit írtam. Egy jegyzettömbnek sírtam el, amit inkább Elijah-nak mondtam volna el, remélve, hogy megnyugtat és támogatjuk egymást ezekben a nehéz napokban. Amilyen közel éreztem magamhoz pár nappal ezelőtt, most olyan távol voltunk egymástól. Egyszerűen nem tudtam felfogni, miért zárkózott be, és viselkedett úgy, mintha csak ő lenne.
Önsajnálatomnak egy hívatlan vendég érkezése vetett véget, pontosabban az egész házat rázó dörömbölése az ajtón. Olyan hirtelen ért, hogy majdnem felsikoltottam ijedtembe. Az első gondolatom az volt, hogy talán Kol. De hát neki nem szokása kopogni… Ennek ellenére villámgyorsan az ajtó előtt termettem és kitártam. Azonban aki a küszöbön állt nem Kol volt, hanem valaki egész más… Hirtelen azt se tudtam, mit mondhatnék, vagy tehetnék, amikor felismertem az illetőt. Magas, szőke, arcán pedig egy önelégült vigyor terült szét. Láthatóan rendkívül élvezte a helyzetet, és a döbbenetet, ami az én arcomra ült ki.
- Jó újra látni téged, Elena! – mosolygott rám a szőke vámpír. Nem kis döbbenetemtől szóhoz se jutottam, majd hosszas hallgatás után mégis kipréseltem magamból pár szót.
- Te meg mi a fenét keresel itt, Rebekah?
- Ugyan Elena. Egy csepp jó modor se ragadt rád a bátyámmal töltött idő alatt? – kérdezte tettetett sértettséggel a hangjában, majd hozzátette – Inkább hívj be szépen, és mindent elmesélek.
- Ezt a házat vámpírok lakják, miért van szükséged a beinvitálásra? – vágtam vissza értetlenül.
- Nincs rá szükség, csak formaság. – vont vállat, majd átlépte a küszöböt és elsétált mellettem. Kissé frusztrált a jelenléte, s hogy egyértelműen élvezte a helyzetet, hogy most ő a „főnök”. Egy pillanatra úgy éreztem magam, mintha sóbálvánnyá merevedtem volna, aztán nagy nehezen megmozdultam és Rebekah után indultam.
Meg se lepett, hogy a mini bárnál találtam meg, és épp egy nagy adag whiskyt döntött magába.
- Le se tagadhatnád, hogy Mikaelson vagy. – jegyeztem meg kissé cinikusan
- Nem is akarom. – válaszolta egy vállrántás kíséretében. Mivel nem igazán volt kedvem végig nézni, ahogy egy hajtásra kiissza az egész üveget, inkább a tárgyra tértem.
- Nézd Rebekah, távol álljon tőle, hogy megzavarjam az ivászatodat, de igazán elmondhatnád, miért jöttél!
- Mióta van bezárkózva? – kérdezte kitérően, majd letette az üveget és a plafont kezdte fixírozni. Valamivel később egy rosszalló tekintet szegeződött rám, mivel eszem ágába se volt válaszolni neki. Ezt nyomatékosítva összefontam magam előtt a karjaimat és úgy néztem vele farkasszemet. Végül mégis feladtam vele a küzdelmet, mert egyértelmű volt, hogy ő is ugyanolyan makacs, mint a fivérei.
- Lassan négy napja. – mondtam gondterhelten.
- Pedig muszáj lesz előjönnie, ha vissza akarjuk hozni az öcsikénket. – morogta egészen halkan.
- Hogy mondtad? – kérdeztem vissza döbbenten. Rebekah arcán egy újabb önelégült vigyor terült szét. Mintha csak Kolt látnám. A jelek szerint nagyon élvezte, hogy végre minden figyelmem rá irányul. Leült a mini bárhoz legközelebb eső kanapéra, majd felém biccentett, hogy kövessem a példáját.
- Jobban teszed, ha leülsz. Amit mondani fogok talán kicsit meg fog döbbenteni. –mondta némi iróniával a talánt. Így inkább leültem vele szembe.
- Nos… Kolnak hála, elég sok mindent tudok, rólad illetve rólatok. Tudom, mit érez irántad, bár nem igazán értem, hogy miért van ennyi oda érted mindenki, de nem ez a lényeg. Hanem, hogy végig tartottuk a kapcsolatot, onnantól, hogy ide kerültél, egészen az eltűnéséig.
- Csak nem azt akarod mondani, hogy te voltál…?
- Kol titkos forrása? – vágott közbe- De. Én voltam. És kissé meglepett, hogy Kol napok óta nem adott életjelet magáról, pedig máskor naponta beszéltünk. Tudtam, hogy el akar szökni innen, és megbeszéltük, hogy eljön hozzám, de valami történt és azt hiszem, nagy bajban van, vagyunk.
- Hogy érted, hogy vagyunk? – vágtam közbe ezúttal én.
- Ha nem kérdezgetnél közbe állandóan, már rég elmondhattam volna. – csattant fel idegesen
- Nem csak Elijahnak vannak forrásai, így én is ráállítottam pár „embert” az ügyre, és nagyon úgy tűnik, hogy bár Kol elindult tőletek, valaki elkapta és magával vitte. Nem kevés kutatás és vallatás után kiderítettem, hogy ki állhat e mögött. – Rebekah szavai valósággal letaglóztak, és most alaposan eldőltem volna, ha korábban nem figyelmeztet, hogy üljek le. Kis hatásszünet után, gondoltam igazán rákérdezhetek, ki az illető…
- És, ki az?
- Mivel úgyse találnád, ki magadtól elárulom. Az anyám!
- Hiszen ő halott. – csattantam fel kétkedve.
- Én is ezt hittem. De nem. Nem tudom, hogy csinálta, de még mindig él, és az óta is feltett szándéka eltűntetni minket a föld színéről. Gondolom, nem kell részleteznem, mi lesz, ha mi meghalunk…
- Igen tudom… - morogtam, bár a döbbenettől még mindig nem tudtam rendesen gondolkozni.
- Van itt még valami. – jegyezte meg Rebekah. – Itt jössz te a képbe.
- Én?
- Elég hosszú lett a lista, hogy Esther mi mindent követett el ellened. Kezdve Alaric halálával, és a te „Őrületeddel”, ahogy a bátyáim nevezik.
- Hogy… Mi… ? – dadogtam nehézkesen, mivel egyre kevésbé értettem a dolgot. – egyáltalán honnan… ?
- Tudok róla? – vágott közbe. – A testvéreim igen csak megdöbbennének, ha tudnák, mi mindenről tudok. Az Őrületet anyám illetve az egyik boszorkánya hozta létre. És anyám intézte el, hogy Damon valahogy rávegyen téged az emberekből ivásra.
- De miért? – kérdeztem kissé hisztérikusan.
- Mert gyűlöli a vámpírokat. A fajt, amit Ő teremtett, és bármire képes, hogy elpusztítson minket. Mi pedig ezt nem fogjuk hagyni. – mondta gyilkos csillogással a szemében.
- Van terved? – kérdeztem feszülten.
- Még szép, hogy van. Összeszedtem pár vámpírt, akik szintén bosszúra vágynak. Élen a bátyámmal.
- Klaus?
- Most, hogy már te is közénk tartozol nem fog bántani, ne félj. Te már családtag vagy. – mondta, bár erősen kételkedtem a szavában. – Nézd, a fivéreim szeretnek, és Koltól elég részletes beszámolókat kaptam rólad. Ne kérdezd, miért, meg hogyan, de azt hiszem megkedveltelek, és aki egy évnél többet kibír a családommal, az már úgyse szabadul tőlünk. De azért ne várd el, hogy ölelkezni fogunk és pletyózunk majd, mint az „Öri barik” – tette hozzá cinikusan. Próbáltam elképzelni, milyen lenne, ha mi ölelkeznénk, vagy csajos témákról beszélgetnénk.
- Ehhez nem elég jó a fantáziám. – jegyeztem meg, majd nevetni kezdtem.
- Na, gyerünk, robbantsuk ki a bátyámat abból a szobából, mielőtt ideérnek a többiek!
- Többiek? Kik?
- Klaus, a hasonmásod, Stefan, Damon, ő több okból akart jönni. Azt mondta van valami személyes elintézni valótok. Mondtam nekik, hogy hozzanak még pár embert, mert ez nem lesz könnyű játszma. De majd mindent elmondok, ha itt lesznek.
- És Elijaht, hogy akarod „kirobbantani”? – érdeklődtem – Nekem sehogy se sikerült.
- Még szerencse, hogy engem nem tart vissza egy satnya ajtócska. Bízd rám, csak hozz vért. Sokat!
Bár nem különösebben élveztem, hogy Rebekah dirigál nekem, tudtam, hogy ha valaki, akkor ő ki tudja szedni a testvérét abból a szobából. Ha kell, betöri az ajtót. Így hát, elindultam a konyhába, magamhoz vettem, annyi vért, amennyit csak tudtam, és utána mentem. Útközbe, cseppet sem udvarias szavak ütötték meg a fülemet.
- Nos, kedves bátyám, ki jössz a szobából, szép szóval, vagy azt akarod, hogy bekeményítsek? – közbe szüntelenül dörömböl az ajtón, ahogy én tettem az elmúlt pár napban.
- Menj a pokolba Bekah! – jött a goromba válasz a túloldalról, és bár nem épp erre számítottam, legalább életjelet adott magáról. Rebakah arcán nyoma se volt sértődöttségnek, egyszerűen csak hátrébb lépett egyet.
- Te akartad! – mondta, majd egyszerűen, berúgta az ajtót. Csak úgy repkedtek a miszlikbe szakadt ajtó darabjai, Rebekah pedig nemes egyszerűséggel besétált az immár akadálytalanított szobába, egy pillanatra megállt és rám nézett.
- A vért hagyd itt, jobb, ha ebből most kimaradsz… Be kellett látnom, hogy esélyem sincs ebben a helyzetben, és valószínűleg csak útba lennék, így némán bólintottam, letettem az ajtó mellé a tasakokat és visszamentem a nappaliba. Még hallottam, ahogy egymás ócsárolásába kezdenek, ami nem kis meglepetést okozott, mivel Elijahtól nem volt megszokott ez a stílus. Erős késztetést éreztem, hogy visszaforduljak és közbe avatkozzak, mégis erőt vettem magamon és a nappali helyett a konyha felé tartottam. Kivettem egy tasak vért a hűtőből, és annak ellenére, hogy nem erre a napra már letudtam az adagomat, úgy éreztem, most nagy szükségem van rá. Eközben az emeleten Elijah és Rebekah megállás nélkül kiabáltak egymással.
- Elment az eszed húgom? – ordította Elijah egy hatalmas csattanás után. Nem kellett túl nagy fantázia hozzá, hogy kitaláljam, a berendezési tárgyakkal próbálta nyomatékosítani mondandóját Rebekah.
- Nekem ment el az eszem? Te vagy az aki napok óta itt gubbasztasz, és még most se jössz elő, hogy szükségünk lenne rád. – vágott vissza Rebekah, majd egy újabb csattanást hallottam.
- Boldogultok ti nélkülem is, hagyj békén!
- Te tényleg teljen begolyóztál! Szükségünk van rád! Az öcséd és mindenki más élete függ most tőlünk. – a hangokból ítélve ezek után egymásnak estek a testvérek, mert csak puffanásokat és jajgatásokat hallottam az emelet irányából. A tasak vér az óta is érintetlenül hevert a konyhapulton, egy korty se ment volna a torkomon, annyira feszült és ideges voltam. Az emeleten folyó vita percről fokozódott, és egyre rondább dolgokat vágtak egymást fejéhez az egyéb berendezési tárgyak mellett. Csak remélni tudtam, hogy hamarosan befejeződik ez az egész és elkezdhetünk a valós problémával foglalkozni. Másfél órával később a vita ugyanott tartott, ahonnan elindult. Kezdett komolyan elegem lenni az egészből, így úgy döntöttem felmegyek és megpróbálok véget vetni ennek a tarthatatlan állapotnak.
Minden igyekezetem és önuralmam ellenére, amilyen gyorsan csak tudtam, az emeletre rohantam, ahol megláttam az egymással viaskodó Elijaht és Rebekaht.
- Elég! – kiáltottam rájuk, mire két vérben forgó szempár szegeződött rám. Elijah láthatóan teljesen magán kívül volt, mivel még az én jelenlétem se tudta kizökkenteni, egyedül Rebekahn látszott némi reakció.
- Elena kérlek, maradj ki ebből! – nyögte nehézkesen, mivel bátyja épp a torkának esett, majd úgy folytatták a verekedést, mintha ott se lettem volna. Ott álltam tehetetlenül és csak néztem, ahogy reménytelen csatát vívnak egymással. A szoba már a felismerhetetlenségig le lett rombolva, és csak idő kérdése volt, hogy a ház is hasonló sorsra jusson. Mégse tudtam, mit tehetnék, hogy leállítsam őket. Aztán megpillantottam a földön heverő vértasakokból álló kupacot, amit még én hagytam ott. Hirtelen ötlettől vezérelve megragadtam párat, és az egyiket
teljes erőből a falhoz csaptam, remélve, hogy a vérszag kicsit eltereli a figyelmüket egymásról. A tasak szétrobbant és szinte teljesen beterítette tartalmával a falat, a hatás sem maradt el. A két ős tekintete szinte azonnal a falra szegeződött.
- Hagyjátok már abba! – kiáltottam rájuk újfent, majd amikor láttam, hogy még mindig folytatni akarják egymás püfölését, berontottam a szobába és ellöktem az időközbe Rebekah fölé tornyosuló bátyját. Az utolsó pillanatban azonban Elijah magát védve felém kapott és kibillentett az egyensúlyomból, aminek következtében egyenesen kirepültem az ablakon. Átrepültem a fél kerten, majd az egyik fenyőfában fenn akadtam. Szinte hallottam, ahogy a becsapódás pillanatában eltörik pár csontom.

A következő pillanatban már a fűben feküdtem és egy aggódó tekintet vizsgálgatta az az arcomat.
- Jól vagy? – kérdezte egy kellemesen nyugtató, ám ideges hang. Megpróbáltam feltápászkodni a földről, de a testembe nyilalló fájdalom annyira elviselhetetlen volt, hogy képtelen voltam rá.
- Ekkora esés után hogy lenne jól? - jegyezte meg egy cinikus hang, ami nagyon ismerősnek tűnt. Kinyitottam a szemem, hogy kideríthessem végre, kik vannak körülöttem, de a látásom se volt az igazi, homályosan láttam, és minél éberebb lettem, annál több tagomban véltem fájdalmat felfedezni.
- Úristen Elena! Mi történt veled?
- Re-be-kah? – dadogtam nehézkesen. Kezdtem egyre többet felfogni a külvilágból. Elsőnek a felém hajoló Rebekaht, majd a mellette álló aggódó Elijaht. A két alakot, akik rám találtak, viszont nem láttam, majd az egyik újra megszólalt.
- Be kéne vinnünk. – az első hang tulajdonosában Klaust véltem felfedezni. Egy pillanatra szörnyen megrémültem, amikor Klaus alám csúsztatta kezeit, hogy felemeljen, pedig szinte elugrottam előle. Fájdalmasan felnyögtem, mivel még mindig rettentően fájt mindenem.
- Nem akarlak bántani. – mondta egészen halkan Klaus, majd újfent megpróbált felemelni, ezúttal már nem próbáltam kitérni előle. Minden erőmmel azon voltam, hogy ne sikoltsak, amikor felemet, és az egész testemet átjárta a fájdalom. Ahogy haladtunk befelé, éreztem, hogy csillapodnak a fájdalmaim, majd mire a nappaliba értünk szinte teljesen el is múltak. Ennek ellenére jól esett, amikor Klaus letett a kanapéra és végre pihenhettem kicsit. Rebekah hisztérikus hangja vetett véget a sziesztámnak…
- Elmesélnétek végre, hogy mi történt?
- Szó szerint kirepült az ablakon át a fél udvaron, aztán a megboldogult fenyőfa vetett véget neki. – magyarázta Klaus.
- Béke poraira. – tette hozzá Damon a tőle megszokott cinizmussal.
- Akkor még örülhetek, hogy ennyivel megúsztam. – nevettem fel keserűen. Szemeim még mindig csukva voltak, mégis éreztem, hogy mindenki engem figyel.
- És az előzmények? – érdeklődött Klaus. A nagy hallgatásból arra következtettem, hogy Rebekah és Elijah nem kimondottak büszkék arra, amit tettek. – Mit műveltetek?- szegezte két testvérének a kérdést. Kinyitottam a szemem, lassan felültem az ágyon, és vártam, miként tálalják fivérüknek a kis incidensüket. Mindketten lesütött szemmel álltak, mint a rossz gyerekek, amikor kérdőre vonják őket.
- Kicsit összekaptak! – közöltem egyszerűen. Klaus szemei elkerekedtek, majd a homlokát dörzsölgetve megszólalt.
- És ezúttal, a ház melyik részét sikerült lakhatatlanságig rombolni?
- Áh, csak Kol szobáját. – vágta rá Rebekah – Csak amikor elfogytak a bútorok egymásnak estünk, és kissé eldurvult a helyzet. Elena sajnos közénk állt és Elijah reflexből odébb lökte… a többit már tudod. – tette hozzá szégyellősen
- Aha, értem. – jegyezte meg epésen Klaus.
- A falhoz csapott vért nem említetted! – tettem hozzá Rebekah beszámolójához.
- És milyen hatásos volt. – kacsintott rám.
- Ez nem vicces Bekah! – rivallt rá Klaus, majd Elijahhoz fordult – Neked nincs semmi mondanivalód? Nem szokásod ilyeneket művelni! Elijah bátyjára meredt, majd nadrágja zsebéből előrángatott egy gyűrött papírdarabot, és átadta testvérének. Klaus gyorsan átfutotta a levelet, majd rám nézett, aztán Elijahra.
- Ez nem kifogás!
- Tudom, és őszintén sajnálom. – mondta bocsánatkérően Klausra nézve.
- Szerintem nem tőlem kell, bocsánatot kérned! – vágott vissza haragosan, és tüntetőlegesen kivonult a nappaliból. A többiek is értették a célzást, így alig egy perccel később, már csak Elijah és én maradtunk. hozzám sétált és leguggolt velem szembe, a kezeit pedig a térdemre tette, és mélyen a szemembe nézett.
- Elena, nagyon sajnálom, hogy ezt látnod kellett, hogy magadra hagytalak, és hogy miattam történt ez veled. Meg tudsz nekem bocsátani? Próbáltam úgy tenni, mintha még mindig haragudnék rá, de az az igazság, hogy sose haragudtam rá igazán, csak szomorú voltam. Némán bólintottam, majd gyengéden magamhoz öleltem. Az idilli hangulatnak Klaus türelmetlen hangja vetett véget.
- Befejeztétek? Sok dolgunk van még…
- Ünneprontó. – morogtam magamba.
- Ezt hallottam ám!
Mindenki visszajött a szobába, én pedig vártam, hogy Rebekah vázolja a korábban említett tervét. Látta rajtam, hogy türelmetlenül várom a fejleményeket. Egy halvány mosoly jelent meg az arcán.
- Sajnálom Elena, de várnod kell, amíg mindenki ide nem ér.
- Ki jön még? – kérdeztem vissza türelmetlenül.
- Katherine, Stefan, Caroline. – kezdte sorolni Damon a neveket. Amióta itt volt feltűnően csendben volt, ezért kissé meglepődtem, amikor végre megszólalt.
- Minél többen annál jobb. – tette hozzá Klaus
- Addig Damon elmondja, miért ragaszkodott annyira hogy jöhessen. – jegyezte meg Rebekah. Damon arcán egy „Na persze” grimasz jelent meg, majd rám nézett, aztán ismét Rebekah-ra.
- Amit „mondani” akarok az leginkább Elenára és rám tartozik.
- Rám? – kérdeztem döbbenten
- Rád. Örültem volna ha Katherine is ideér, de így is jó. – válaszolta, majd felállt és elindult felém. Amikor megállt előttem, kezet nyújtott és kedvesen rám mosolygott.
- Gyere! Szeretnék mutatni valamit. Kissé bizonytalanul ugyan, de végül elfogadtam a felém nyújtott kezet és felálltam Elijah mellől. Több rosszalló tekintet is ránk meredt, amit valahol megértettem, mégis szörnyen idegesített. Ezt Damon is észrevette rajtam és, hogy kissé oldja a feszültséget, a tőle megszokott módon vonta kérdőre a társaságot.
- Most mi van? Nem fogom elrabolni.
- Csak tudni akarjuk hova viszed! – mondta Rebekah.
- Visszakapjátok, nyugi! – vágta rá Damon, majd meg se várva az ősök reakcióját, sarkon fordult és magával húzott engem is. A ház előtt ott állt a megunhatatlan kék Camaro. Melegség öntötte el a szívemet, ahogy ránéztem, és felszabadultan lépkedtem Damon után.
- Tudsz a környéken erdőt? – kérdezte, amikor az autóhoz értünk.
- Erdőt, Chichagoban?
- Akkor elhagyott raktárépületet.
- Talán. – válaszoltam kissé kétkedve.
- Helyes. – mondta, majd felém dobta a kulcsokat és hozzá tette – Akkor te vezetsz!

2x08 Születésnap

Korhatár: 16
Jegyzet: Ígéretemhez híven jóval több Delena-pillanatot "pakoltam" ebbe a részbe, mint az előzőbe. Készüljetek fel - irány a trópusok! És hogy miért? Lentebb kiderül!


VIII. fejezet - Születésnap

- Tudod, mindig is úgy gondoltam, hogy ezek a közös utak közelebb hoztak bennünket - szólalt meg Elena, az elsuhanó tájat figyelve. - Ez a motel pedig kifejezetten kellemes emlékeket ébresztett bennem egy bizonyos helyről Coloradoban.
- Hmmm..szép emlékek - mosolyodott el Damon, barátnőjére pillantva. Mondani sem kell, hogy a georgai kiruccanás tökéletesen sikerült. Végre volt két napjuk, amikor ismét csak egymással törődhettek és tovább építhették amúgy is tökéletesen működő kapcsolatukat.

- Megint olyan volt, mintha újból átéltem volna az első alkalmunkat - jegyezte meg Elena, miután légzésük visszaállt a normál ütemre. Éppen egymás karjaiban feküdtek abban a motelszobában, ahol éjszakára megszálltak, nem viselve mást, mint a testüket elfedő, vékony lepedőket.
- Már nekem is volt ilyesmi érzésem - válaszolta Damon, gyengéden simogatva ujjaival a lány gerincét, aki halk, elégedett sóhajtásokat hallatott.
- Hiányzott ez...azok az idők, amikor csak mi vagyunk, semmi dráma, semmi természetfeletti, csak te meg én. 
- Pontosan ezért gondoltam, hogy jó ötlet lenne ez a kirándulás - viszonozta Damon. Egy ideig csendben feküdtek, egymás összekulcsolt ujjaival játszadozva. Elena nem bírta megállni, hogy ne csodálja meg újra és újra az ujján csillogó jegygyűrűt.
- Tetszik? - kérdezte Damon, a lány boldogságtól sugárzó arcát tanulmányozva.
- Gyönyörű.
- Tudod, ennek a gyűrűnek is megvan a maga története.
- Igen?
- De még mennyire. Életem legborzalmasabb időszakában vettem - kezdte Damon. - Azután, amikor Bonnie születésnapján közölted velem, hogy fogjam már végre föl, hogy egyáltalán nem érdekellek, elhagytam a várost, bár ezt bizonyára tudod. Sőt, nem is elhagytam, hanem egyenesen elmenekültem. Meg sem álltam Velencéig. Nem részletezném, mi történt, vagy hogy mire készültem, az nem lényeges most. Nagyjából egy hét múlva Caroline felhívott és előadta nekem a tervét a gyűrűlopásról. Akkor először kezdtem el reménykedni abban, hogy talán mégis visszakaphatlak. Azonnal vissza akartam térni Mystic Fallsba, így rögtön az első gépre meg is vettem a jegyet. Amikor várakoztam a repülőtéren, megpillantottam egy ékszerboltot. Csak kíváncsiságból megnéztem a kirakatot és rögtön kiszúrtam ezt a gyűrűt. Olyan volt, mintha vonzott volna magához, azt éreztette velem, hogy meg kell vennem. Ezért megvettem és elhatároztam, hogyha majd egyszer, valamikor, újra együtt leszünk, ezzel kérem meg a kezed.
- Ez olyan romantikus történet - mosolygott Elena, egy édes csókot nyomva szerelme ajkára, amely pillanatok alatt hevesebbé és szenvedélyesebbé vált, majd a két vámpír ott folytatta, ahol néhány perccel azelőtt abbahagyták.

Damon egész nap azon volt, hogy elterelje Elena figyelmét a születésnapjáról és úgy látszott, hogy sikerrel jár, ugyanis a lánynak eddig eszébe sem jutott, hogy aznap mit is kéne ünnepelni.

- Sosem unom meg ezt a látványt - sóhajtott Elena, megbabonázva nézve a felkelő napot. A motel tetején ültek, és egymást átölelve figyelték a napfelkeltét. Damon halkan hümmögött valamit, kicsit elfordítva a fejét, hogy a lány ne lássa az arckifejezését. Azonban ő természetesen észrevette, hogy barátjával nem stimmel valami. - Mi a baj, Damon? - tudakolta, óvatosan maga felé fordítva az arcát. Hüvelykujjaival gyengéden simogatta a fiú tökéletes vonásait, aki érzelmektől túlcsorduló tekintettel nézett rá.
- Semmi...csak, hogy mondjam...a napfelkelte már nem ébreszt bennem olyan kellemes érzéseket - válaszolta végül, szárazom felnevetve a mondat végén. Elena megértette a célzást.
- Nézd, Damon - kezdte Elena. - Tudom, hogy képtelen vagy kiverni a fejedből, azt a napot, sőt, tökéletesen megértem, hogy mennyire fáj neked erre gondolni. De kérlek, hidd el, hogy soha többet nem kell átélned olyasmit. 
- Csak elgondolkoztam, hogy mi lett volna, ha aznap egy órával később ébredek fel. Bizonyára mindketten halottak lennénk.
- De időben jöttél és megmentettél, ezért pedig nem lehetek elég hálás neked. Soha, senki nem éreztette velem, hogy ennyire fontos vagyok számára. Egyedül te vagy az az ember, aki képes volt rávenni, hogy ne legyek öngyilkos... - Damon halványan elmosolyodott, és szorosan átkarolta a lány vállát.
- Rengeteg mindent megtanultam aznap - mondta. - Rájöttem arra, hogy nélküled nem tudnék létezni...rájöttem, hogy mennyire az életemmé váltál. A gondolat, hogy örökre elveszítelek egy életre beleégett a szívembe.
- Sajnálom, hogy ez történt - viszonozta Elena halkan. - Megígérem neked, hogy soha többé nem kell átélned ilyesmit. - A fiú a szemébe nézett és látta, mennyire komolyan beszél.
- Szeretlek, Elena. Jobban, mint gondolnád.
- Én is szeretlek - felelte a lány, fejét Damon vállára hajtva, majd csendben tovább nézték a napfelkeltét.

 Hamarosan megérkeztek Mystic Fallsba.
- Remélem, Logan nem szedte szét a házat - jegyezte meg Damon nevetve. - Ahogy őt ismerem, egyáltalán nem lehetetlen.
- Hát, kívülről még áll - állapította meg Elena, amikor kiszálltak a kocsiból.
- Ó, az még nem jelent semmit - legyintett Damon, megragadva a kilincset. - Csak utánad - tette hozzá, udvariasan maga elé engedve Elenát. A lány gyanútlanul lépett be a teljesen elsötétített házba, de még mielőtt bármit is szólhatott volna, hirtelen felgyulladtak a fények és megpillantotta az összes barátját, ahogy kórusban ezt kiabálják:
- BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, ELENA! - Elenának még a lélegzete is elállt. Teljesen kiment a fejéből, hogy aznap van június 22-e.
- Nagyon boldog szülinapot! - Caroline jelent meg mellette, egy óriási vigyorral az arcán. Egy szempillantás alatt a nyakába vetette magát, hogy megölelje.
- Te jó ég...teljesen kiment a fejemből! - ámuldozott Elena, fogadva a gratulációkat. - Le merem fogadni, hogy te végig tudtad!
- Naná - felelte Damon, arcán egy önelégült mosollyal. Gyorsan magához húzta őt és gyengéden megcsókolta. - Boldog születésnapot, szerelmem!
- Viccelsz, nem volt hajlandó megengedni, hogy meghívjam az egész várost - panaszkodott Care. - Pedig az sokkal nagyobb buli lett volna...
- Hidd el Caroline, ez így tökéletes - bizonygatta Elena.
- Na, Elena, készen állsz az ajándékozásra? - érdeklődött Bonnie, egy ajándékokkal teli asztalra pillantva.
- Szerintem kezdje Damon - javasolta Caroline.
- Nagyon remélem, hogy csak valami csekélységet vettél - figyelmeztette Elena barátját, aki rejtélyesen elmosolyodott.
- Ó, hát persze..csak egy kis csekélység - nyugtatta meg a lányt, majd elővett egy kis, kék dobozt nadrágja zsebéből. - Boldog születésnapot! - Elena kíváncsian vette el a dobozkát, azt találgatva, vajon mi lehet benne. Azonban amikor felnyitotta, valami olyat látott benne, amire nem számított.
- Egy kulcs? - tudakolta értetlenül, a kis, ezüstös kulcsot vizsgálva, amely egy kulcstartón lógott.
- Nézd meg közelebbről - tanácsolta Damon, megforgatva Elena kezében a tárgyat. Csak ekkor vette észre, hogy egy kerek gomb van a kulcstartó közepén.
- Na jó, én ezt hivatalosan is nem értem.
- Nyomd meg! - unszolta Care, pontosan tudva, mit jelent az ajándék, hiszen két nappal azelőtt megtudta Damontől, mit is vett Elenának. A lány úgy tett, ahogy kérték, és abban a pillanatban, hogy megnyomta a gombot, egy hangos, dudaszerű hang zendült fel valahol az udvaron.
- Te jó ég! - Elena ekkor értette meg, minek a kulcsát kapta meg éppen, így rögtön kirohant az ajtón, a hátsó kert irányába, ahol az ajándéka parkolt: egy vörös, nyitott tetejű sportkocsi. - Úristen - nyögte, hitetlenkedve bámulva a gyönyörű autóra.
- Tetszik? - érdeklődött Damon, aki időközben a többiekkel együtt kiért az udvarra.
- Nem találok szavakat - vágta rá Elena, arcán az őszinte boldogság mosolyával. Egy szempillantás alatt Damon nyakába ugrott és szenvedélyesen megcsókolta. Eközben a többiek szájtátva bámulták a járgányt, amit Elena kapott.
- Ember, ez egy Lexus - jegyezte meg Tyler, oldalba bökve Mattet.
- Egy kisebb fajta vagyon - helyeselt Matt, álmodozva nézve a kocsit. Elena és Damon pedig csak állt egymással szemben, olyan szerelemmel a tekintetükben, amilyet nem lát minden sarkon az ember.

XOXO

- Készen állsz már? - kérdezte Stefan Connort, amikor újra találkoztak.

- Majdnem. Nekem is szükségem van felkészültségre, mielőtt egyedül letámadok egy csapat vámíprt - horkant fel a vadász. - Ha jól gondolom, te nem tervezed, hogy segítesz majd.

- Maradunk az eredeti tervnél. Én megpróbállak majd megölni, legalábbis majd úgy teszek, mintha ez lenne a célom. Ezután pedig megmentem Elenát, te pedig azt csinálsz Damonnel, amit akarsz.

- Csak aztán nehogy rosszul süljön el a dolog. Mert ha egy pillanatra is azt látom, hogy átversz, abban a minutumban megöllek - mondta Connor. - Értve vagyok? - Stefan egyáltalán nem vette fel a fenyegetést.

- Nyugi, nem verlek át. Tudod a szándékaim, és kell a segítséged. Neked viszont rám van szükséged, akkor miért is vernélek át?

- Nem bízom a vámpírokban - vetette oda a vadász.

- Nem kértem a bizalmadat - vont vállat a fiatalabb Salvatore. - De akkor is elvárom, hogy betartsd az alku rád eső részét.

- Tartom a szavam. Senki sem jut ki élve onnan.

XOXO

6 nappal később...

A napok gyorsan szálltak Elena születésnapja után, teljes békében, nyugalomban és boldogságban. Elena egyre növekvő izgalommal ébredt a következő jeles napon, június 28-án reggel. Elhatározta, hogy aznap mindenképpen ő ébreszti Damont, aki még mindig mélyen aludt mellette. Óvatosan lehúzta a meztelen felsőtestét fedő takarót, hogy könnyebben elérhető legyen számára, majd hozzálátott, hogy apró, gyengéd csókokkal halmozza el a hasát, majd a mellkasát, egyre feljebb haladva. Damon szinte azonnal felébredt hála a hirtelen jött édes élvezetnek, és halk sóhajtásokkal jelezte, mennyire élvezi barátnője kényeztetését. Szépen, lassan a lány, elérte ajkait, hogy végre egy szenvedélyes, forró csókban egyesülhessenek.
- Mmmmm...minek köszönhetem ezt az ébresztést? - kérdezte Damon, felnyitva szemeit.
- Boldog születésnapot! - vigyorgott Elena, csábítóan végigsimítva a fiú mellkasát.
- Honnan tudod? - lepődött meg Damon, kisimítva egy tincset Elena hajából.
- Két éve ismerjük egymást, ezután nyilvánvalóan tudom, mikor van a születésnapod!
- Jól van, na, mindössze nem vagyok hozzászokva, hogy felköszöntsenek.
- Akkor szokj hozzá! - tanácsolta Elena. - Most pedig kelj fel.
- De miért? Ha egyszer nekem van születésnapom, nem csinálhatok azt, amit akarok? Jelen esetben egész nap ki se akarok kelni ebből az ágyból és csak veled szeretnék foglalkozni.
- Hát, megfontolandó ajánlat, de jobb terveim vannak. Na, pattanj, oda akarom adni az ajándékomat.
- Még ajándékot is vettél? - ráncolta a homlokát Damon.
- Most komolyan kiakadsz egy ajándéktól, amikor te egy sportkocsit vettél nekem?
- Oké, te nyertél.
- Szuper! - lelkendezett Elena, majd visszaült Damon mellé az ágyra, kezében egy borítékot tartva. - Boldog szülinapot, Damon! - A fiú felvonta a szemöldök a boríték láttán.
- Ugye nem az van benne, amire gondolok?
- Garantáltan nem! - rázta a fejét a lány. Damon kinyitotta, és legnagyobb meglepetésére két repülőjegyet talált benne.
- Elutazunk? - tudakolta mosolyogva, sőt, a vigyor még nagyobbra nőtt az arcán, amikor meglátta a célállomást. - Rio de Janeiro?
- Rio de Janeiro - helyeselt Elena.
- Ez fantasztikus! - kiáltott fel Damon, majd felkapta Elenát és pörögni kezdett vele. - Csak te meg én, ugye?
- Csak mi ketten. Örülsz?
- Fogalmad sincs, hogy mennyire! - nevetett Damon, majd letette a lányt, hogy könnyebben megcsókolhassa.
- Most pedig pakolj, mert nincs sok időnk - utasította Elena, miután elváltak. - Egykor indul a gép.
- Igenis, főnök - Damon színpadiasan tisztelgett, majd hozzálátott cuccai elpakolásához.

XOXO

- Hé, Logan! - kiáltotta Damon másfél órával később, amikor már mindketten indulásra készen álltak a ház bejáratánál.

- Igen? - A srác egy szempillantás alatt mellettük termett, vigyorogva szárítva egy törölközővel vizes haját. Egy szűk, sötét farmert viselt, illetve még egy annál is szűkebb, fekete atlétát, amely szemmel láthatóan kiemelte tökéletes izomzatának íveit.

- Elmegyünk egy pár napra, úgyhogy kérlek, ne gyújtsd fel a házat - kérte Damon, vállon veregetve barátját. - Amúgy meg tied a kecó. Ha pedig az Öcsi hazajön, akkor nyugodtan mondd meg, hogy én hívtalak meg.

- Rendben - bólintott Logan, lazán vállára vetve a törülközőt. - Amúgy boldog szülinapot, ember! Megkérdezhetem, ezúttal hová mentek?

- Rióba! - felelte Elena büszkén mosolyogva.

- Azta, ti aztán tudtok élni! De nem akarlak feltartani benneteket, menjetek nyugodtan a kis romantikus nyaralásotokra. Mondnám, hogy vigyetek óvszert, de hát... - búcsúzott Logan, becsukva utánuk az ajtót. Ellenben ő sem maradt sokáig a házban, hiszen már régóta tervezte, hogy meglátogatja Jennát, ugyanis korántsem fejezték be, amit legutóbb a Grillben elkezdtek.

XOXO

- Istenem, egyszerűen nem hiszem el, hogy ezt mind megtetted értem - sóhajtott Damon, Elena haját simogatva. Már pár órája ültek a repülőn, egyre közelebb érezve magukat Brazília leghíresebb metropolisához. 

- A világ legjobb pasijának a legeslegjobb ajándék dukál - vont vállat Elena, élvezve a fiú közelségét. Kényelmes csendben üldögéltek, egy pillanatra sem szakítva meg testük kontaktusát: kezük összekulcsolva pihent Damon ölében, míg Elena fejét barátja vállán nyugtatta. Pár perc múlva megszólalt a kapitány hangja a rádión keresztül, amit a biztonsági övek becsatolását jelző színes ikon hangos felvillanása kísért:

- Hölgyeim és Uraim, megkezdjük a leszállást Rio de Janeiro Tom Jobim nemzetközi repülőterére. A célállomáson jelenleg napos, meleg időjárás várja Önöket, a hőmérséklet 90 °F körül mozog, továbbá teljes szélcsend uralkodik. Remélem, kellemesen utaztak és köszönjük, hogy az American Airlinest választották. A Rióba érkezőknek kiváló időtöltést, az átszállóknak további kellemes utazást kívánunk.

Elena izgatottan Damonre mosolygott, majd mindketten egyszerre néztek ki az ablakon. Ahogy a gép szépen, lassan ereszkedni a kezdett, úgy bukkant elő folyamatosan a vékony felhőréteg alól Rio de Janeiro gyönyörű körvonalai. Már látszott a jellegzetes, kúp alakú Cukorsüveg-hegy, illetve élesen kivehetőek voltak a tenger mélykék, fodros hullámai.

- Odanézz! - Elena követte Damon tekintetét és megpillantotta a Corcovado-hegy tetején álló, világhíres, gigantikus Megváltó Krisztus-szobrot.

- Elképesztő - lehelte a lány, csillogó szemeivel igyekezve minél többet magába szívni az alattuk elterülő, varázslatos városból.

- Isten hozott Brazíliában - vigyorgott Damon, óvatosan megszorítva a kezét.

XOXO

Matt számtalanszor próbálta meggyőzni magát a Salvatore-házba vezető rövidke útja során, hogy helyesen cselekszik, de mégis, amikor bekopogtatott a bejárati ajtón, még mindig nem volt teljesen meggyőződve arról, amit cselekedni készült. Végül csak bekopogott, azonban nem érkezett válasz, így belépett a tágas nappaliba.

- Damon? Elena? - kiáltotta, habár nem az idősebb Salvatore vagy az ex-barátnője volt az, akit látni akart. - Logan? - Semmi válasz. A ház kongott a ürességtől, ezt hamar észrevette, annak ellenére, hogy nem rendelkezett hiper-szuper vámpírhallással. Éppen, mikor menni készült, valaki belépett az ajtón. Pont az a valaki, akit mindenképpen el akart kerülni.

- Matt? Te mit keresel itt? - hallatszott Rebekah hangja.

- Csak Logant kerestem - válaszolta gyorsan a fiú, igyekezve feltűnésmentesen egy párna mögé rejteni a kezében lévő dobozt. Rebekah persze észrevette a mozdulatot, de egyelőre nem firtatta az esetet.

- Érdekes. Én is pont vele akartam beszélni - jegyezte meg az ős, lehuppanva az egyik fotelban. - És hogyhogy beszélni akartál vele?

- Hát, öhm..nem fontos - legyintett Matt, majd kissé esetlenül feltápászkodott.

- Jaj, Matt, most ugye nem fogsz hülyének nézni? - sóhajtott Rebekah. - Láttam azt a dobozt a kezedben, úgyhogy feltételezem, hogy Logannak akartad odaadni.

- Én csak...

- Na jó, elárulod, mi az a doboz, amit annyira szorongatsz a kezedben?

- Nem, azt nem lehet... - ellenkezett Matt, de belátta, hogy nincs esélye ebben a vitában, így odadobta a dobozt a lánynak. - De én csak találtam...sőt, semmi közöm hozzá! - Rebekah először fölényes arccal fürkészte a dobozt, majd arckifejezése egy pillanat alatt drasztikusan elváltozott, amikor is kinyitva rájött, mit is tart a kezében.

- Te jó ég!- sikoltott fel. - Ez hogy került hozzád?! - tette hozzá üvöltve, érezve, hogy arca felveszi ragadozó ábrázatát.

- Találtam - felelte Matt, állva a vámpír gyilkos pillantását. - A Grill konyhájában volt egy befalazott üreg, abban volt.

- De hát...ezt a szobám padlója alatt tartom - értetlenkedett Rebekah, miután Matt arcáról leolvasta, hogy valóban nem lophatta el tőle a dobozt, amit már hosszú évszázadok óta őriz. - Valaki ellopta és becsempészte oda, hogy majd egyszer megtalálják. - Matt lesütötte a szemét és hallgatott, sejtve, hogy melyik kérdés következik. - Elolvastad, mi?

- Nem az egészet. Viszont eleget ahhoz, hogy sok mindenre ráébredjek.

- És ezt akartad odaadni Logannak? - hüledezett Rebekah. - Mekkora szerencse, hogy véletlenül megláttam nálad! Most pedig esküdj meg, hogy soha, senkinek nem beszélsz óla, világos? - tette hozzá, jóval fenyegetőbb hangnemben.

- Megígérem - sóhajtott Matt, ezúttal valóban felállva a kanpéról. - Azt hiszem, nekem nincs is több dolgom itt.

- Várj, mire jöttél rá?

- Semmire...csak arra, hogy te nem vagy több, mint egy lány, aki ezer éven át kereste a szerelmet és az elfogadást, csak ezt nem akarja belátni - viszonozta, majd magára hagyta a döbbent őst.

XOXO

- Gyönyörű - sóhajtott Elena, fejét kényelmesen Damon vállára hajtva. Már este volt, és inkább úgy döntöttek, hogy a hotelba való becsekkolás után inkább megcsodálják az egyik kilátóból a kivilágított Rio de Janeiro szépségét. Valóban olyan lélegzetelállító város volt, mint amilyennek leírták: nyüzsgő és izgalmas, varázslatos és elképesztő.

- Nincs kedved elmenni egy étterembe? - érdeklődött Damon, miután kigyönyörködték magukat.

- Szívesen - mosolygott a lány. - Elvégre még mindig szülinapod van! - Megfogták egymás kezét és elindultak a jellegzetes, szűkös utcákon egy szimpatikus étterem után kutatva. Habár már tíz óra is elmúlt, így is rengeteg ember vette őket körül, de mégis, ez a nyüzsgés nem volt kényelmetlen, sőt, kifejezetten hangulatkeltő volt ennyi ember között sétálgatni. Végül találták egy éttermet, amely élőzenével hirdette magát, és amelynek egy hangulatos kerthelyisége volt. Amint bementek, egy buzgó, tipikusan latin szépségű pincérnő rögtön odakísérte egy szabad asztalhoz, és talán túl kedvesen, de még a rendelést is felvette.

- Csupa szexi nő - vigyorgott Damon a nő után, mire Elena jó erősen lábon rúgta.

- Nekem egyáltalán nem szimpatikus - jegyezte meg fújtatva.

- Hoppá, valaki féltékeny - nevetett Damon, mire barátnője szimplán a szemét forgatta. Ekkor egy magas, kidolgozott izomzatú, fiatal latin pincér jelent meg az asztaluknál, szervírozva az italokat.

- Boa Noite! - köszöntötte őket kedvesen, bár ez a gesztus inkább Elenának szólt. - Mit hozhatok enni?

- Kérnénk ketten egy Guacamolét előételnek - morogta Damon kedvtelenül, nem díjazva a pincér fülig érő mosolyát, amit az ő menyasszonyának szánt. - Utána pedig egy csirkés tortillát kérnék.

- Sim, senhor - bólintott a pincér, majd visszafordult Elenához, újból felvillantva az előbbi mosolyt.

- Nekem egy mazsolás-pulykás tortilla lesz - mosolygott vissza rá a lány, majd hozzátette. - Obrigado.

- Ez meg mi volt? - csattant fel Damon, amikor a férfi hallótávolságon kívülre került.

- Miről beszélsz? - adta az ártatlant Elena, miközben szívószállal szürcsölte a Margaritha koktélját.

- Miért flörtöltél azzal a bájgúnárral? 

- Ó, valaki féltékeny - visszhangozta barátja korábbi szavait Elena, játékosan elmosolyodva.

- Szóval erre megy ki - horkantott a fiú. - Engem akarsz idegesíteni.

- Talán - vont vállat a lány, amivel még jobban kiakasztotta Damont.

- Úgy. Ez lenne a szuper szülinapom? Ezt kapom a barátnőmtől, pardon, menyasszonyomtól, aki elvileg szeret? - Elena felvonta a szemöldökét, habár tudta, hogy Damon csak szórakozik vele, mégis úgy érezte, hogy be kell bizonyítania neki, hogy csak és kizárólag őt szereti. Ekkor megpillantotta az étterem egyik végében játszó zenekart, akik a vendégek kérésére bármilyen számot szívesen eljátszottak. Így Elena se szó, se beszéd felpattant és odasietett az együtteshez.

- Hé, Lena, hová mész? - kiáltott utána Damon, ő azonban figyelmen kívül hagyta. Odament a zenekar vezetőjéhez, és halkan a fülébe suttogott valamit, sőt, még Damonre is rámutatott egyszer. A középkorú latin férfi lelkesen bólintott és átnyújtotta Elenának a mikrofont. A banda abbahagyta a szamba-zenét, amit eddig játszottak, és egy lassú, mégis olyan ismerős dallamra váltottak át. Damon zavartan nézett barátnőjére, mint minden más vendég, aki időközben magához ragadta a mikrofont és ritmusosan mozogni kezdett a zenére.

Aztán pár másodperc múlva énekelni is elkezdett, Damon legnagyobb meglepetésére.

If I should stay,
I would only be in your way.
So I'll go, but I know
I'll think of you ev'ry step of the way.

And I will always love you.
I will always love you.
You, my darling you. 

Damon ámulva nézett Elenára, aki egy pillanatra sem vette le róla a szemét, miközben a gyönyörű, tisztán csengő hangján énekelte a világ talán legszebb romantikus dalát.

Bittersweet memories
that is all I'm taking with me.
So, goodbye. Please, don't cry.
We both know I'm not what you, you need.

And I will always love you.
I will always love you.
  

Az egész közönség egy emberként sóhajtott fel, amikor Elena megindult Damon felé, s mikor odaért, beült az ölébe, és úgy folytatta a dalt, anélkül, hogy megszakítanák a szemkontaktust.

I hope life treats you kind
And I hope you have all you've dreamed of.
And I wish to you, joy and happiness.
But above all this, I wish you love.

And I will always love you.
I will always love you.
I will always love you.
I will always love you.
I will always love you.
I, I will always love you. 

Elena gyengéden végigsimította Damon arcát, akinek közben könnyek kezdtek gyűlni a szemében. Habár nem volt romantikus alkat, ez a gyönyörű szerelmi vallomás még az ő szívét is megértette. Közben dal már a végéhez közeledett, s a közönség csendes, ritmusos tapssal kísérte az utolsó, szívhez szóló refrént.

You, darling, I love you.
Ooh, I'll always, I'll always love you.  

Ahogy a zene lassan elhalt, úgy kezdett el az egész étterem egy emberként tombolni: kiabáltak, fütyültek, sőt, néhány idősebb hölgy zsebkendőjével törölte a szemét. Való igaz, ritkán hallani olyasvalakit, aki ennyire átéli a dalból áradó végtelen szeretetet. 

- Mert ez igaz, Damon - suttogta Elena, közelebb hajolva hozzá, hogy a homlokuk összeérjenek. - Örökké szeretni foglak - ígérte. Több se kellett Damonnek: lágyan megragadta szerelme nyakát, magához húzta és szenvedélyesen megcsókolta, ami még nagyobb üdvrivalgást váltott ki az étteremben ülőktől. Még a csinos pincér, akit Damon annyira nem szívlelt, is elérzékenyülve figyelte a pillanatot. Azok ketten annyira szerették egymást, mint rajtuk kívül kevesen, és ez a hihetetlen szerelem lengte be a helyiséget is.

- Örökkön örökké - értett egyet Damon, s szemeiből sugárzott a végeláthatatlan szerelem. Mert ők ketten egyek voltak: egy test, egy lélek...egy szív. 

A következő rész tartamából...

Amíg Damon és Elena minden lehetséges percüket együtt töltik Rio mámorában, addig Stefan és Connor elkezdik megvalósítani a tervüket, amely váratlanul éri Mystic Falls minden lakosát..vagy mégsem? Jeremyt ugyanis meglátogatja valaki, aki megpróbálja figyelmeztetni őt a közelgő veszélyre, de időben érkezik -e a segítség?  

9. rész >>

Ennyi lett volna a nyolcadik rész. Lerövidítettem a fejezetet, hogy drámamentes legyen, így "csak" 3600 szónyi Delenát olvashattatok. Sajnos a következő részekben immár visszatér az általam imádott dráma, félelem és veszély hármas, ami elkerülhetetlenül is érinteni fogja kedvenc párunkat. A szám, amit Elena énekelt, Whitney Houston örök klasszikusa, az I Will Always Love You volt.

Mivel most utazom Angliába, nem ígérhetem meg, hogy pontosan tudom majd tartani magam a menetrendhez, de mindent meg fogok tenni, hogy ne kelljen várakoznotok.

Remélem, tetszett a rész, ha van véleményetek, szívesen elolvasom :)

Damon & Elena - Az igazi démon

Korhatár: 18
Figyelmeztetés: Erotikus tartalom, Durva nyelvezet
Leírás: Ez a legújabb Delena sztori azért különleges, mert LadyLoss15 és én közösen írtuk meg, ráadásul úgy, hogy végig kilométerek választottak el bennünket egymástól. Tehát, éljen az internet! 
A történet valamikor a harmadik évad folyamán játszódik, és természetesen imádott párosunkra fókuszál.


Damon & Elena - Az igazi démon

Elena kéjesen nyögött, mikor Stefan letépte róla a melltartót és megmarkolta melleit. A fiú felhördült, meredező férfiasságát a lány farmerjához szorítva. Lehajolt, és lecsapott Elena ajkaira, éhesen falva azokat. Nyelve utat tört a megadóan szétnyíló ajkak között, és hatalmas mámort érzett, hogy végre, időtlen idők óta újra ízlelheti a lányt.
Gyorsan kiszabadította Elenát a  nadrágjából, letépte róla a tangát, és immár akadályok nélkül érezhette a lány testét, aki csendesen sóhajtozott, de nem mozdult, hagyta, hogy a pasi cselekedjen.
Stefan lelökte az ágyra, fölé mászott, és a melleit kezdte nyalogatni, harapdálni. Hamarosan Elena vére is kiserkent, amit a fiú éhesen, átváltozott arccal szívogatott, egyre mohóbbá válva.
Itt a lány erőtlenül ellenkezni kezdett, de pár másodperc után mintha elfújták volna gyenge védelmét, kezeit oldalt az ágytakaróra téve hagyta, hogy Stefan folytassa, amit elkezdett.
Egyre szenvedélyesebb mozdulatok követték egymást, a fiú türelmetlenül feljebb nyomta magát az ágyon, farkát Elena nedves redői közé simítva, készülve, hogy belehatoljon a lány forró, nedves hüvelyébe. A gondolatra megremegett, és lenyúlva a szűk bejárathoz igazította lüktető hímtagját. Hátrahúzódott kissé, és egy rugózó mozdulattal mélyen a lányba döfött. Azaz döfött volna...
- Elena! - egy harsány, goromba hang csattant fel mögöttük, és Stefan egy pillanattal később óriási robajjal nekicsapódott a szoba falának. - Te szemétláda! - üvöltötte Damon, és egy hatalmasat rúgott a földön vergődő öccsébe, majd még jó párszor megismételte ezt, hihetetlen vámpírsebességgel mozgatva lábait. - Te undorító, szerencse nélküli seggfej!
- Mi...a...franc...bajod...van? - nyögte Stefan.
- Még meg mered kérdezni?! Van pofád még egyáltalán megszólalni azok után, amit tettél? - ordította Damon, minden szavát megtoldva egy rúgással. - Szóval már nemcsak Ripper vagy, hanem hímringyó is? Fogadok, hogy Klaus büszke lenne rád! De tudod mit, Stefan? Inkább rohadj meg!
Damon hirtelen abbahagyta a rugdosódást, és egy szempillantás alatt Elena mellett termett.
- Jól vagy? - kérdezte, a hangjából csak úgy sütött az aggodalom.
Elena remegve megrázta a fejét, és Damon csak ekkor vette észre, hogy folynak a könnyei.
- Gyere, elviszlek innen - suttogta Damon. Betakarta őt a lepedővel, majd a karjába vette és az ajtó felé indult.
- Innen aztán nem viszed el! - Stefan termett előtte, egy gúnyos mosollyal az arcán. - Már nem vagyok nyuszi-diétán, emlékszel? Most már nem vagy erősebb nálam..így megállítani sem tudsz, hogy ne tegyem őt magamévá rögtön azután, hogy megszabadultam tőled - mondta, megnyalva a szája szélét.
- Lehet, hogy nem diétázol, de még mindig ostoba vagy - vetette oda Damon, majd villámgyorsan előrántott a bőrdzsekije zsebéből egy karót, és Stefan hasába döfte azt. - Ha még egyszer meglátlak Elena közelében, a szavamat adom, hogy megöllek, Öcsi - sziszegte, majd kisuhant a házból, meg sem állva Elenáék házáig. Igyekezett halkan besurranni az ablakon, hátha Ric vagy Jeremy otthon lenne, de szerencsére a ház kongott az ürességtől. Damon óvatosan letette az ágyára, majd leült mellé. A lány továbbra is minden ízében remegett, és rémülten pillantott Damonre.
- Nem kell félned, Elena - nyugtatta meg a fiú, kezei közé véve a lány jobbját. - Itt biztonságban vagy.
Elena azonban a fejét rázta.
- Még mindig azt érzem, hogy vissza kell mennem Stefanhoz, és megengedni neki, hogy azt tegyen velem, amit csak akar - vallotta be töredelmesen.
- Ó, hát persze...Megigézett - vicsorgott Damon.
- Csak állítsd le valahogy, - könyörgött Elena - mert ha nem, akkor muszáj lesz visszamennem hozzá.
Damon a két keze közé fogta a lány könnyáztatta arcát, és mélyen a szemébe nézett.
- Szabad vagy - mondta. Elena megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor érezte, ahogy a kényszer alábbhagy, majd megszűnik létezni.
- Köszönöm - sóhajtott a lány, fáradtan hátradőlve a párnára.
- Bármikor - Damon kedvesen elmosolyodott. - Ha szeretnél átöltözni, szívesen kimegyek egy pillanatra. Sőt, ha úgy gondolod, el is mehetek.
- Ne, ne menj el! - kérte a lány. - Maradj itt, jó? Most nem akarok mást, mint itt maradni. Igazából az sem érdekel, hogy egy lepedőbe vagyok csavarva.
- Te tudod - vont vállat a vámpír. - Viszont, ha már itt vagyunk, elmondanád, mi is történt?
Elena lesütötte a szemét, és egy hosszú pillanatig csendben volt; Damon már azt hitte, nem is szólal meg.
- Jól eltervezte - kezdte végül, lassan, megfontoltan kiejtve minden egyes szót. - Én pedig ostoba voltam, és azt hittem, soha sem bántana - akármit is mondok neki.
Elena sietősen átvágott a parkon, épp elcsípve egy villanást, ami a vámpír sebességgel suhanó Stefanból látszódott. Tudván, hogy ha a fiú nem áll meg önként, sosem fogja utolérni, a lány vett egy nagy levegőt, hogy utána kiáltson. Természetesen teljesen feleslegesen, hiszen ha suttog, a vámpír még azt is meghallotta volna. Ám ez a pillanat hevében nem jutott eszébe, így ösztönösen kieresztette hangját, ahogy kimondta a fiú nevét.
- Stefan! Állj meg, kérlek! Beszélnünk kell - lihegte továbbra is futólépésben Elena, haja lebegve úszott mögötte a levegőben, majd mikor látta, hogy a fiú megtorpan, és felé fordul, ő is lelassított végre.
Mikor beérte, pihegve állt meg előtte, és pár másodpercig nem is szólalt meg, egyrészt, mert igyekezett pótolni a szokatlanul lendületes séta során veszített oxigént, másrészt, mert bár konkrét célja volt a beszélgetéssel, nem igazán tudta, hogyan fejezze ki magát, hogy a mondandója ne bántsa meg nagyon a fiút, mégis világosan tudtára adja érzéseit.
Így Stefan kissé türelmetlenül, mégis közömbösen tekintett le rá, karjait lazán összefonta a mellkasán, és szenvtelenül tanulmányozta a lány vonásait. Elena időközben összeszedte magát, és ahhoz képest, hogy mit készült éppen közölni a fiúval, viszonylag nyugodtan szólalt meg.
 - Szia! - kezdte egy bátortalan félmosollyal, majd választ sem várva folytatta. - Elég sok minden történt mostanában, és én tisztában vagyok vele, hogy jelenleg valószínűleg a hátad közepére sem kívánsz, mégis úgy érzem, tudnod kell valamiről. Hallgass végig, rendben? - nézett fel nyílt, kérlelő pillantással a vámpírra, akinek megfordult a fejében, hogy pusztán szórakozásból nemet mond, és otthagyja, aztán végül győzött a kíváncsisága, hogy mit akarhat tőle olyan nagyon a lány, és nagy kegyesen bólintott.
- Szóval, rettenetesen hálás vagyok neked, hogy ekkora áldozatot hoztál a bátyádért, noha nyilvánvalóan nem értem tetted. Látom, hogy bár állandóan marakodtok, mégis összetartotok, ha a szükség úgy kívánja, és ezt nagyon tisztelem mindkettőtökben. Damon a kezdeti döbbenet után, hogy megtetted ezt, csak hogy megmentsd az életét, szerintem gyakorlatilag letaglózódott a hálától és az irántad érzett szeretetétől. Minden csöpögés nélkül - kezdte Elena, igyekezve a lehetőségekhez mértem tömören, mégis hatásosan megfogalmazni a mondanivalóját, mert tudta, hogy minden szónak súlya van. Úgy érezte, mintha egy vadállatot próbálna simogatással közelebb édesgetni, hogy aztán belerúgjon, mikor már szorosan mellette áll, vagy mintha kígyót dédelgetne a keblén, aki bármelyik pillanatban rátámadhat.
- Éppen ezért még inkább vacakul érzem magam azért, amit most mondani készülök. Tudom, hogy kikapcsoltad az érzelmeidet, ami most végső soron még jól is jöhet, pontosabban remélem, hogy legalább ennyi hasznunk származik belőle. Ugyanis normál esetben tudom, hogyan reagálnál a bejelenteni valómra, arról viszont halvány lila gőzöm sincs, mit fogsz tenni most, úgyhogy be kell valljam, elég ideges vagyok - kezdett egyre frusztráltabb lenni a lány, ami mind a szavain, mind a mozdulatain meglátszott, hiszen még egy közepesen tehetséges megfigyelő is észrevehette kezének remegését, mikor kisimított egy tincset az arcából, majd kézfejét összeráncolt homloka előtt hagyva igyekezett visszatérni az eredeti gondolatmenetéhez.
- Na jó, ez így csak egyre rosszabb lesz - rázta meg a fejét, elhatározva, hogy most azonnal túlesik a dolgon. Így kezeit maga mellé ejtve kihúzta magát, és belenézett Stefan mostanra már kifejezetten érdeklődő szemeibe, melyekben mintha egy szikrányi szórakozás is megcsillant volna.
- Tekintve a jelenlegi helyzetet ez szinte nyilvánvaló, és pont a bonyolultsága miatt mégsem az. Szóval, gondoltam, tisztáznunk kéne, hogy mi már nem járunk. Eddig nem mondta ki egyikünk sem konkrétan, ám mivel neked nincsenek érzelmeid, nyilvánvalóan nem lehetsz szerelmes belém. Nekem pedig vannak ugyan érzelmeim, és szerelmes is lehetek, mégsem vagyok az. Mármint nem beléd, Stefan - nyögte ki az igazság első felét Elena, majd vett egy mély lélegzetet, és mielőtt a fiú immár zavarodott pillantásának hatására meggondolhatta volna magát, szinte kirobbant belőle: 
- Damont szeretem.
Míg a lány végre megkönnyebbült, hogy kimondta, Stefan érzelemmentes szívében a zavart döbbenet helyét a dühös értetlenség vette át. Nem tudta elképzelni, hogy ez hogyan történhetett meg, és nagyon remélte, hogy ez most valami gonosz tréfa, vagy csak ripper elméje szórakozik vele. Ám valahol tudta, hogy Elena sosem mondana ilyeneket puszta szórakozásból, ahogyan azt is, hogy ez most valóban megtörténik.
A felismeréssel együtt jöttek a fájdalom és a harag elsöprő hullámai is. Előbbit pillanatok alatt száműzte a szívéből, ám ehhez szükség volt arra, hogy utóbbi töltse ki minden gondolatát. Mérges volt Klausra, mert ilyen helyzetet idézett elő az állandó irányítás-, és hatalommániájával, mérges volt Damonre, mert kis híján meghalt, nem hagyva neki más lehetőséget, mint hogy megmentse, mérges volt magára, amiért csakugyan feláldozta magát, de jelenleg legfőképpen Elenára volt mérges, amiért a lány képes volt eldobni magától a szerelmüket, ilyen hamar túllépett az elvesztésén, még csak meg sem próbálta igazán visszaszerezni, mintha nem érné meg a harcot a kapcsolatuk.
Annyi mindenen keresztül mentek már együtt, Stefan állandóan nemesen és megértően viselkedett vele, és mivel hálálja meg a védelmet, törődést, szerelmet? Az első adandó alkalommal lemond róla, és szinte menekül tőle, egyenesen a romlott lelkű, élvhajhász, felelőtlen bátyja karjaiba, aki ott tett keresztbe, ahol csak tudott, és ha mindez nem lett volna elég, az élete megmentéséért cserébe most ellopja a barátnőjét. Az az önző dög! Mind a kettő az. Meg is érdemli egymást a két áruló.
Miközben Stefan így fortyogott magában, és érzelmei kezdtek visszatérni, noha csak felszínesen, Elena kérdő tekintettel várt bárminemű reakcióra a fiútól, aki látszólag közönyösen fogadta a hírt. Mivel percek elteltével sem történt semmi, a lány hiába érezte, hogy ezt nem fogja ilyen egyszerűen megúszni, mert a vámpír csak külsőre ilyen nyugodt, belül pedig dühöng, meggyőzte magát, hogy csak képzelődik, és hátat fordított, hogy hazainduljon. Tudta, hogy Damon nemsokára szintén hazaér, és azt is tudta, hogy ha nem lesz ott, keresni kezdi. Nem fog örülni, hogy találkozott Stefannal, ráadásul négyszemközt, de biztosan megbeszélik majd. Elena úgy érezte, ez így volt helyénvaló, és remélte, hogy Damon megérti majd, miért volt szükség rá, hogy kettesben beszéljenek.
Ám nem juthatott pár méternél messzebb, mert Stefan időközben elhatározásra utott, hirtelen mögötte termett és  vállát keményen megragadva maga felé fordította. A lány, ha meg is lepődött, nem mutatta jelét, csupán próbálta kifürkészni a vámpír tekintetéből a szándékait. Akármit is láthatott ott, úgy tűnik, csalódottsággal és enyhe félelemmel töltötte el. Ami színtiszta rémületté változott, mikor Stefan szemfogai megnyúltak, szeme körül az erek sötéten kirajzolódtak, és pillantása dühösen égette Elena hatalmasra tágult pupilláit.
A lány minden erejét összeszedte, és nyugalmat erőltetett magára, mert tudta, ez az egyetlen esélye a haragos vámpír ellen.
- Stefan, mit csinálsz? - kérdezte, és büszke volt rá, hogy alig remegett a hangja. - Ezzel fájdalmat okozol - jelentette ki továbbra is normál hangerővel, mintha csak az időjárást vitatnák meg, mikor a fiú kezei szinte már szétroppantották a vállát az egyre erősödő szorításban.
Erre enyhült ugyan a nyomás, de elengedni nem engedték el a kezek, hanem határozottan tartották, míg a fiú küzdött, hogy ne harapja meg Elena nyakát, melyen a félelem biztos jeleként ott lüktetett az ínycsiklandó vért pumpáló ér, közvetlenül a papírvékony, selymes bőr alatt.
Stefan megnyalta ajkát, majd tekintetét az artériáról Elena arcára kapta, és gyorsan rázúdította, amit még mindenképpen el akart mondani, mielőtt vérét veszi.
- Fogalmam sincs, hogyan juthattunk el idáig, de azt tudom, hogy egy hálátlan dög vagy, és tökéletesen megérdemlitek egymást a kétszínű, áruló bátyámmal. Viszont nem hagyhatom, hogy ilyen könnyű dolgotok legyen, hiszen gyakorlatilag harc nélkül szabadultatok meg tőlem. Nem, nem... És a haragomat sem ártana levezetni valahogy, szóval... Szenvedj, Elena! Vérezz, ahogy az én szívem vérzik, még így is, hogy elvileg nem érzek semmit. Érezd, hogyan párolog el belőled az élet, ahogyan belőlem párologtak az érzelmek, mikor Klaus megigézett, mert MEGTEHETTE! - bár az elején halkan beszélt, a mondandója végét már szinte harsogva fejezte be Stefan, majd közelebb hajolt Elenához, aki igyekezett kiszabadulni a kezeiből, de esélye sem volt ellene.
- Ahogy most én is megtehetem, hogy megigézlek - suttogta a lány fülébe, akit kirázott a hideg a párás, meleg leheletétől.
Stefan belenézett Elena szemeibe, majd közömbösen így szólt:
- Nem fogsz ellenkezni velem. Bármit tehetek veled, kiszívhatom a véred akár az utolsó cseppig, megkérhetlek bármire, te megteszed - igézte meg, majd elégedett mosoly ült ki az arcára, mikor a lány engedelmesen, üres tekintettel ismételte utána: "Én megteszem." .
Elena pánikban rázta a fejét, és könyörögve fordult Stefanhoz.
- Kérlek, ne tedd ezt! Ez nem te vagy. - próbálkozott, de a fiú egyetlen határozott pillantása belé fojtotta a szót. Végül mozdulatlanul, mereven ácsorgott a vámpír előtt, várva, mit kér tőle.
Stefan egy könnyed mozdulattal felkapta, és a vállára dobta a lányt, majd Mystic Falls egy forgalommentes kis utcácskájába suhant vele, egyenesen egy üresen álló raktárba, ami történetesen az ő nevükre volt íratva Damonnel, hogy ha nem biztonságos a Salvatore villa, akkor is legyen hová menniük.
Itt letette, majd így szólt:
- Most pedig megharaplak, és ne is próbáld tagadni, hogy élvezni fogod, pont úgy, ahogy akkor is élvezted, mikor szex közben ittam belőled.
Azzal megragadta a lány nyakát, és a következő pillanatban máris belemélyesztette fogait a sebesen áramló, éltető vérrel teli aortába, kéjesen felnyögve a hirtelen élvezettől, amit a forró, édes, élő vér váltott ki belőle.
Elena mozdulatlanul tűrte, amint a fogak vadul marcangolták a nyakát, terebélyes sebet hagyva rajta, melyből csak azért nem ömlött a vér, mert Stefan nem várta meg, hogy annyi összegyűljön egyszerre.
Mikor a lány nyögött egyet a fájdalomtól, a vámpír ezt a gyönyör hangjának tartotta, és úgy érezte, mégiscsak igaza volt, ez az egész szakítós duma valami csapda vagy vicc volt.
Az övé volt a lány, és bár szerelmet nem érzett, nem érezhetett, a birtoklási vágy megmaradt, és ezzel együtt az ösztön is, hogy magáévá tegye. Nem érdekelte, hogy akarja-e a lány, noha szinte teljesen biztos volt benne, hogy akarja. Hogy is ne akarná, hiszen amióta csak megismerkedtek, Elena szerette, megértette, kívánta őt.
Így aztán letépte róla a felsőt, és mikor a lány felszisszent a hideg levegőtől, és az időközben a fél oldalát vérrel eláztató sebből áradó fájdalomtól, Stefan ezt zöld jelzésnek vette, hogy lám csak, a hűtlen kis nőcskéje mégsem bír ellenállni neki. Ezekkel a gondolatokkal visszahajolt a nyakára, lenyalva a sebet, mielőtt a vér alvadásnak indulhatott volna, és kezei felfedezőútra indultak a lány testén.
Tekintve, hogy Stefannak pár perc elég volt, hogy totálisan felizguljon a vékony, csábító testtől és az illatosan gőzölgő vértől, letépett magáról minden ruhát, majd Elenát a falhoz préselve folytatta az eléggé egyoldalú előjátékot, észre sem véve, hogy a lány, bár semmit nem tett az ellenére, alig bírja visszatartani a szemét égető, fájdalmasan kikívánkozó könnyeket.
Elena még kicsit reszketett, ahogy visszaemlékezett mindarra, ami néhány órával ezelőtt történt.
- Az öcsém egy vérbeli paraszt - állapította meg Damon, egy aprócska mosolyt csalva a lány szája szegletébe. - Viszont igazán érdekel, mit mondtál neki, hogy ennyire kiakadt. Na persze, csak ha el akarod mondani. - A fiú védekezően a levegőbe emelte a kezét.
- Nem, nincs baj...csak közöltem vele, hogy továbbléptem, akárcsak ő tette. És ezen kicsit kiborult.
Damon értetlenkedve vonta össze a szemöldökét.
- Továbbléptél?
- Igen. Ez a kapcsolat abban a pillanatban halálra lett ítélve, hogy Stefan elment Klausszal - magyarázta Elena. - Már vége volt egy jó ideje, de csak most szántam rá magam, hogy mindezt hivatalossá tegyem és a szemébe mondjam. Azonban erre a reakcióra álmomban se számítottam.
- De Elena, biztos vagy te ebben? Mármint ez az őrület nem fog örökké tartani - vetette fel Damon. - Egyszer majd az Öcskös kijózanodik, és vezekelve visszatér hozzád és a mókusaihoz az erdőben, és akkor minden olyan lesz, mint korábban.
- Nem lesz olyan, Damon - ellenkezett a lány. - Őszintén szólva, nem is tudom, hogy akarom -e, hogy minden visszaálljon a régi kerékvágásba. Annyi minden megváltozott ezalatt a néhány hónap alatt, de hisz' ezt te is tudod. Stefan nem képes szeretetre, és én sem szeretek többé...legalábbis nem őt.
- És ez az, amit neki is mondtál?
- Nagyjából. Elmondtam neki a teljes igazságot, őszintén közöltem vele, hogy nem akarom valaki olyanra pazarolni az érzéseimet, aki nem képes viszonozni őket. Úgyhogy elhatároztam, hogy túllépek rajta.
- Valóban? - kérdezte nevetve Damon.
- Ó, valóban, sőt, ami azt illeti, már jelöltem is van.
Damon szívébe fájdalom hasított. Hát Elenának mindenki jó, csak ő nem?
- Tényleg? És ki az? Ismerem? - tudakolta, igyekezve könnyeddé és érdeklődővé tenni a hangját. Bár valójában tényleg érdekelte, ki az, akiről a lány beszélt, már csak azért is, hogy tudja, ki utáljon a következő néhány évszázadban.
- Mmmmm - tűnődött Elena. - Ismered. Elég jól.
- Ez egyre rosszabb - gondolta Damon. - Ha megint összejön a focistával, esküszöm elmegyek bohócnak egy cirkuszba.
- Oké, akkor kitalálom - ajánlotta fel, immár hangosan. - Matt?
- Nem - rázta a fejét Elena.
- Tyler?
- Megint nem. Ráadásul ő Caroline pasija!
- Jól van, na! Attól még lehetett volna.
Elena mindössze a szemét forgatta.
- Lássuk csak...úristen..csak nem Alaric?
- Hülye vagy, Damon? Ő a gondviselőm - viszonozta Elena.
- Én csak találgattam - védekezett Damon. - És ki is fogytam az ötletekből.
- Elég bénán találgatsz, már ne is haragudj - jegyezte meg Elena.
- Vettem észre - horkant fel a fiú. - Legalább annyit mondj meg, hogy viszonozza -e az érzéseidet?
- Remélem - Elena elkomolyodott, suttogóra fogva a hangját. - Nem tudom, képes -e szeretni azok után, ahogy bántam vele.
- Te jó ég, mondd, hogy nem Klausról beszélsz!
- Menj már, Damon! Legközelebb a notre dame-i toronyőrt mondod?
- Talán. De tényleg kifogytam a jelöltekből, úgyhogy muszáj lesz megmondanod.
Elena felpillantott és egyenesen a szemébe nézett. Tekintete olyan érzéseket tükrözött, amilyeneket Damon még soha nem látott benne.
- Komolyan nem tudod?
- Fogalmam sincs. Csak mond el, jó? Ígérem, nem foglak lebeszélni róla, akárki legyen is az.
- Hát jó - sóhajtott Elena. - Csak mert ilyen erőszakos vagy.
- Győzelem! - vigyorgott a vámpír, habár valójában egyre jobban fájt neki a tudat, hogy a lányt, akit úgy szeretett, megint valaki más karjai közt látja majd.
- Hajolj közelebb! - utasította Elena, Damon pedig megtette, amit kért.
- Megígéred, hogy nem mondod el senkinek? - Damon bólintott. Elena előrehajolt, vett egy mély levegőt és fülébe súgta a bűvös szót:
- Te.
 Damon tagjait egy olyan furcsa, bénító érzés járta át, amilyet soha nem érzett. Jóformán megfagyott ültében a vallomás hallatán és képtelen volt elhinni, hogy a valóságban van, és nem egy álomban, amiből soha nem akarna felébredni.
Elena eközben a két kezébe vette az arcát és tanulmányozta szoborszerű vonásait: tekintete a távolba meredt, kerülve a lány pillantását, míg arcizmai merevek maradtak.
- Tessék? - préselte ki végül remegő ajkain. - Elena, április elseje nem most van.
- Ez nem vicc! - bizonygatta Elena, meg sem próbálva visszahúzni magára a lecsúszott lepedőt. - És ezt megmondtam Stefannak is. Azért reagált így, mert közöltem vele, hogy téged szeretlek, és nem őt.
- Mondd még egyszer! - kérte Damon, miután lassan eljutott a tudatáig a szavak jelentése.
- Szeretlek - ismételte Elena mosolyogva. - Tudod, azt vártam, hogy kitalálod, kire gondoltam.
- Soha nem gondoltam volna, hogy ezek a szavak elhagyják a szádat - vallotta Damon, óvatosan megfogva a lány kezeit, amelyek még mindig az arcán pihentek. - És te tényleg azt hiszed, hogy én nem szeretlek?
- Hát, őszintén szólva, nem lepődtem volna meg... azok után, amit tettem veled, hogy elutasítottalak és áltattalak. Sajnálom, hogy így történt és nem várhatom el, hogy...
- Pszt! - Damon a mutatóujját a lány ajkára tette, hogy elhallgattassa. - Akármit tehetnél velem vagy akármit mondhatnál nekem, én akkor is szeretnélek teljes szívemből. Soha nem szerettem úgy senkit, mint téged, soha. Az viszont, hogy te is így érezz irántam, nem tűnt többnek, mint egy halálosan gyönyörű álom. Fogalmad sincs, mit érzek most, hogy ez valóra vált.
- Mit? - kíváncsiskodott a lány.
- Olyan felemésztő szerelmet, ami átjárja a testem - kezdte Damon, parázsló tekintetével foglyul ejtve a lányt. - Annyira szeretlek, hogy azt leírni nem tudom. Te vagy minden vágyam, a legszebb álmom, az emberségem, az életem, a levegőm... te vagy az, aki életet lehel az élettelen testembe. Legszívesebben megcsókolnálak és letépném rólad azt a lepedőt, majd odakötöznélek az ágyamhoz, és soha többé nem engednélek ki onnan.
- Tégy így! - Elena arca felragyogott, ahogy belenézett Damon szenvedélytől elsötétült szemeibe. - Hiszen úgy is meztelen vagyok...
- Hmm, akkor ezt használjuk is ki, javaslom! - csillant fel a fiú szeme. Noha még mindig nem tudta elhinni, hogy ez történik vele, nem mert reménykedni, nem tudta, mi változott meg olyan hirtelen Elenában, pillanatnyilag nem is érdekelte. Csak a jelennek akart élni, ahogy mindig is tette. Félretolta hát kétségeit, és a következményekre fittyet hányva lehajolt, hogy megcsókolja a lányt.
Ajkaik forró csókban olvadtak össze, amint próbálták belesűríteni, amit szavakkal nem lehet elmondani. A felemésztő szerelmet, a színtiszta, édes vágyat. Nyelveik vadító táncot jártak egymás körül, miközben Elena elkezdett Damon pólója alatt matatni kezeivel.
A fiú erre egy mozdulattal áthúzta a fején a ruhadarabot, és azzal a lendülettel át is hajította a szobán, oda se nézve. Csak az számított, hogy újra csókolhassa a lányt, aki, amint lekerült a póló Damonről, kiéhezve vetette magát a srác izmaira. Kezei lázasan járták be mellkasának, kockás hasának, hátának hegy-völgyeit, még jobban felszítva a fiú vágyát, aki kezdte elveszíteni a kontrollt.
Mivel félt, hogy ha egyszer elborítja az agyát a köd, fájdalmat okozhat a lánynak, aki rendkívül törékeny hozzá képest, igyekezett visszafogni magát. Tudta, hogy előbb fel kell készítenie Elenát a teste befogadására. Így elhúzódott tőle, amit a lány tiltakozó morranással vett tudomásul, és kétoldalt megtámaszkodva az ágyon Elena mellett lehajolt, szájával épp csak egy pillanatra érintve az ajkait, majd lesiklott az állára, végig a nyakán, ahol a lepedő anyagába ütközött.
Mielőtt a lány bármit is reagálhatott volna, fogai közé kapta az anyag szélét, és fejének egy gyors mozdulatával lerántotta a lány mellkasáról és hasáról a fehér leplet, megpillantva így a legcsodásabb testet, amit valaha látott. Katherine nem számít, mert bár őt is szerette, nem ismerte úgy, mint Elenát, nem érezte iránta ezt az elsöprő szenvedélyt. Szerette és kívánta őt is, lehetetlen tagadni. De annyira más volt a mostani szituáció. Vámpírképességeivel sokkal részletesebben érzékelte a lány testének tökéletességét, mély szerelme még szebbé tette szemében Elenát.
Ahogy szemeivel szinte falta a lány testét, borzongás futott végig Elena gerincén. Az a pillantás! Szinte égette a bőrét. Mint valami lézer. Ahol a fiú szemeit magán érezte, mintha felforrósodott volna a bőre, bizsergető érzést hagyva maga után. Bár Damon még meg sem érintette, Elena érezte, hogy máris nedves ott lent.
Mikor  a fiú kigyönyörködte magát annyira, hogy képes volt elszakítani a pillantását a hibátlan, bársonyos bőrtől, lehajolt, és szájával járta be azt az utat, amit az imént a szemével, kéjes nyögéseket csikarva ki ezzel Elenából.
Hosszasan nyalogatta a melleit, ujjait pedig lassan végigfuttatta a lány oldalán, lecsúsztatva maguk között Elena szemérméhez. Beletolta a nedves, mégis oly szűk hüvelybe egy ujját, majd lassan mozgatni kezdte, hogy a lány felkészüljön az egyesülésre. Hamarosan a második ujj is csatlakozott, édes gyötrelmet okozva ezzel mindkettejüknek.
Mikor Elena megfeszítette magát a benne mozgó, izgató ujjak körül, ahogyan közeledett a csúcshoz, Damon érezte, hogy nem bírja tovább. Most már biztosan készen áll a lány a testének befogadására. Ennél többet aligha tehetne, úgy hogy közben ráadásul ne őrüljön meg. Most is kínban préselte kőkemény, meredező szerszámát a matrachoz, hogy csillapítsa magát, és ne hatoljon azonnal vadul a lányba, széthasítva szűk hüvelyét.
Ám amint Elena éhesen, követelőzően rángatta a bicepszét, hogy közelebb húzza magához, és kezei már a farmer derekán matattak, úgy érezte, elérkezett az idő. Vámpírsebességgel letépte magáról a nadrágot, és vastag, fájdalmasan kemény péniszét a lány lábai közé nyomta, még nem hatolva be, de alig egy hajszálnyira a bejárattól.
- Biztos vagy benne? - kérdezte meg önuralmának utolsó morzsáiba kapaszkodva, noha félő volt, hogy ha a lány nemleges választ ad, ő akkor is magáévá teszi.
- Teljesen - morogta a lány, és közben már húzta is magába Damont, puha, kecses ujjait a fiú farka köré fonva, akinek nagyon nehezére esett nem azonnal odaélvezni.
Halkan morogva, minél lassabban nyomta ágaskodó férfiassága végét a selymes, forró járatba, szép fokozatosan tövig merülve benne. Próbált pár pillanatig mozdulatlanul maradni, hogy a lány megszokhassa méretét, de Elena mozgatni kezdte a csípőjét, megnehezítve ezzel a dolgát.
Egy szisszenéssel megadta magát a vágy hullámainak, amelyek kezdték elborítani az agyát. Hátrébb húzódott, majd egy hirtelen mozdulattal visszazuhant, mélyen a lányba döfve szerszámát. Egyre gyorsuló mozgással pumpált Elena combjainak bölcsőjében, remélve, hogy nem okoz fájdalmat a lánynak, de képtelen lévén megállni, vagy lassítani, hogy meg is kérdezze.
Ám úgy tűnt a lány nem bánja az őrült rohamot, sőt, Damon nemsokára érezte, hogy hüvelyének izmai többször megfeszülnek hímtagja körül, éhesen a magjára. Elena magán kívül dobálta fejét a párnán, csukott szemmel, néma sikolyra nyíló szájjal jutva el a csúcsra.
A tudat, hogy sikerült kielégítenie a lányt, az érzés, ahogy mélyen meleg barlangjában járt a farka, míg ott feküdt alatta a saját vágyától, kéjtől kiütött Elena... Mindezek együttes hatására egy erőteljes döféssel felnyársalta a lányt, belelövellve forró magját, jóformán véresre harapva szájának belsejét, hogy ne kiáltson fel.
Mikor kiürült, remegve a lányra hanyatlott, de azonnal le is gördült róla, hogy ne nyomja agyon a súlyával gyenge, emberi testét. A testet, amely akkora gyönyörben részesítette, mint még soha semmi.
Aggódva  pillantott fel Elena arcára, a megbánás, a fájdalom jelei után kutatva. De csak színtiszta örömöt, kielégültséget látott ott. És ami a legjobban meglepte, szinte letaglózta, szerelmet. Csodálkozva, hogy a lány még ezek után is itt van vele, odahajolt, és gyengéden megcsókolta puha, a vad rohamoktól és harapdálástól kissé megdagadt ajkait.
- Szeretlek - suttogta Elena, lágyan végigsimítva a fiú arcát.
- Akárcsak én - viszonozta az, ismét közelebb hajolva egy újabb csók reményében. Azonban mielőtt még bármi is történhetett volna, egy gúnyos hang visszarángatta őket a valóságba.
- Ó, milyen romantikus! - A két szerelmes felkapta a fejét és megpillantották Stefant, aki az ablakpárkányon ült. - Egész jó kis show-t produkáltatok itt az imént.
- Te perverz állat! - üvöltötte Elena, igyekezve beburkolni magát a takaróba. - Még van képed idejönni azok után, amit tettél?
- Miért, a bátyámnak van képe lenyúlni az én barátnőmet?
- Állj le, Stefan, most azonnal, vagy én állítalak le - vicsorgott rá Damon, védekezően maga mögé tolva Elenát.
- Juj, már meg is ijedtem - gúnyolódott Stefan, majd egy szempillantás alatt az ágy mellett termett és eltörte Damon nyakát.
- NE! - ordította Elena, tehetetlenül figyelve, hogy szerelme marionett-bábu módjára csuklik össze mellette.
- Hát ez túl egyszerű volt - jegyezte meg Stefan, majd éhes, vad pillantásával Elenára nézett. - Most pedig te jössz, hűtlen ribanc! - közölte, és ledobta magát az ágyra, letépve a lányról a takarót.
- Ne, Stefan, ne! - könyörgött Elena, de akkor már késő volt. Stefan arca elváltozott és borotvaéles szemfogaival egy pillanat alatt a lány nyakának sima bőrébe harapott...
- NE!!! - Elena verejtékezve ült föl az ágyban, szaporán kapkodva a levegőt. - Csak egy álom volt...csak egy álom volt... - nyugtatta magát. Miközben kezdett lenyugodni, körülnézett a helyiségben, és észrevette, hogy Salvatore-ház egyik szobájában fekszik. Ekkor már kezdett derengeni neki, hogy is került oda...
- Jól vagy? - kérdezte egy aggódó hang, amelynek tulajdonosa egyik karjával éppen átölelte a derekát. Elena hátranézett, és megpillantotta az ágy másik oldalán fekvő, félmeztelen Damont.
- Most már igen - bólintott Elena kicsit bizonytalanul. - Rosszat álmodtam. Nagyon rosszat.
- Gyere ide - kérte Damon, kicsit kitárva karjait. A lány nem is tétovázott, hanem boldogan feküdt vissza szerelme karjai közé. Damon gyengéden simogatni kezdte a haját, amin nyugtatólag hatott rá. Kezdte úgy érezni, hogy nem is volt olyan rémisztő az az álom. - Elmondod, mit álmodtál?
- Azt, hogy Stefan megharapott, sőt, előtte meg is akart erőszakolni. De most más volt, mint a múltkor: azért harapott meg, mert bevallottam neki, hogy téged szeretlek - summázta Elena. - Ráadásul még eltörte a nyakad is, amikor megpróbáltál megvédeni.
 - Szerencse, hogy csak egy álom volt - mosolygott Damon. - Viszont aggaszt, hogy még mindig arról álmodsz, ahogy Stefan megharapott. Már lassan két éve történt.
- Tudom - sóhajtott Elena. - Viszont nem vagyok képes elfelejteni. Ha akkor nem vagy ott és nem mentesz meg...
- De ott voltam, és megmentettelek - szakította félbe Damon. - Ne gondolkozz azon, hogy mi történt volna... Stefan elment, és nagyon úgy fest, hogy egy ideig nem jön vissza. Azonban ha visszajön, ha nem, megígérem neked, hogy soha többé nem fog bántani.
- Még szerencse, hogy te itt vagy nekem. Nem is tudom, mi lenne velem nélküled.
- Én meg sem próbálom elképzelni úgy az életemet, hogy te nem vagy benne. Ahhoz túlságosan szeretlek.
- Én is szeretlek - felelte Elena, egy gyengéd csókot nyomva a fiú ajkaira.
- Aludj vissza - javasolta Damon, kezével Elena hasát simogatva. - Garantálom, hogy valami szépet fogsz álmodni.
- Jó éjszakát, Damon - mondta Elena, miután egy jó nagyot ásított.
- Neked is, szerelmem - viszonozta Damon, megcsókolva a homlokát. És azon az éjjelen Elena valóban szépeket álmodott, hiszen nincsen szebb álom annál, mintha a szerelmed karjai közt lehetsz életed végéig.
Íme a legújabb Delena szösszenetünk! Nagyon remélem, hogy mindenkinek tetszett. Véleményeknek ezúttal is örülünk, sőt, kifejezetten kíváncsiak vagyunk arra, rájöttök -e, melyik részt ki írta. Elárulom, nem lesz nehéz! :) - HexiTVD

2x07 Barbie naplója

Korhatár: 12
Leírás: Itt az újabb rész! Többen is írtátok, hogy szimpatikus volt az új karakter, Logan. Nos, ebben a fejezetben még jobban megismerkedünk vele. Jó olvasást! :)


VII. fejezet - Barbie naplója

- Szóval, Logan, igazából hogy kerültél ide? - érdeklődött Elena, mikor hármasban ballagtak a Salvatore-ház felé.
- Egyrészt, úgy hallottam, hogy Mystic Fallsban ismét felpezsdült a természetfeletti élet - magyarázta Logan. - Amúgy meg van egy befejezetlen ügyem Rebekah Mikaelsonnal.
- Befejezetlen?
- De még mennyire! Egy évezrede várat magára ez a kis találka.
- Rebekah - sóhajtott Damon - beköltözött a szívem közepére.
- Látom, megvan a jószomszédi iszony - nevetett Logan. - Ami azt illeti, kifejezetten büszke vagyok rá, hogy ezer éven át sikerült elkerülnöm, ami nem volt egy könnyű dolog.
- Honnan ismered őt? - kérdezte Elena.
- Legyen elég annyi, hogy már akkor ismertük egymást, amikor még az egész Mikaelson-família ember volt.
Damon és Elena összenézett, de nem firtatták tovább a témát.
- Öhm, tényleg nem gáz, hogyha nálatok csövezem egy ideig? - tudakolta Logan.
- Minket tutira nem zavarsz, és Stefannak se nagyon lehet kifogása, bár őszinte leszek, nem érdekel a véleménye - viszonozta Damon.
- Azta, ennek a háznak aztán vannak méretei - jegyezte meg Logan, amint beléptek az ajtón. - És nagyon frankón be is van rendezve.
- A dicséretet átadom a elhunyt rokonainknak - vigyorgott Damon, mire Elena jó erősen belekönyökölt. - Hé, ez fájt!
- Megérdemelted, Salvatore! - nevetett a lány. - Stefan? Itthon vagy? - kiáltotta, de nem érkezett semmi válasz.
- Úgy látszik, az öcskös ma nem tisztel meg bennünket a társaságával. Logan, válassz nyugodtan egy szobát, felőlem az öcsémébe is beköltözhetsz.
- Azt lehet, hogy inkább kihagynám. Irtózom a mókus-tetemektől - hangzott a felelet, Damon korábbi megjegyzéseire vonatkozva, amikben Stefan táplálkozási szokásait méltatta. Miután Logan felment az emeletre, Elena fáradtan dobta le magát a kanapéra.
- Damon, gyere csak! - szólalt meg hirtelen, felemelve egy papírdarabot a dohányzóasztalról.
- Mit találtál?
- Egy levelet. Stefantól.

Átmenetileg kiruccantam. Majd leszek. Mondjuk pár nap múlva.

- Stefan

- Átmenetileg kiruccantam? Ez meg mit jelentsen? - ráncolta a homlokát Elena.
- Fogalmam sincs - vont vállat Damon. - Jogában áll oda menni, ahová akar. Ne, Elena, ne nézz így rám! Neked semmi közöd ehhez...
- De igen, Damon, van közöm. Mi van akkor, ha nem is kiruccant, hanem elmenekült? Mármint, csak próbáld magad a helyébe képzelni! Hiszen tudod, hogy sosem viselte jól ezt az egészet...mindig volt benne valami szomorú, valami megbántott. És most meg egyszerűen a képébe vágjuk ezt az egész házasság dolgot...
- Elena, nézz rám - kérte Damon, letérdelve a lány elé. Gyengéden kezébe vette az arcát, majd hüvelykujjával óvatosan letörölte azt a pár könnycseppet, amelyek szépen, lassan gördültek végig az arcán. - Ha Stefan tényleg szeret téged, akkor elfogadja a boldogságod. A szeretetben nincs önzés, vagy saját érdek: ha valaki szeret valakit, akkor nincs számára fontosabb, mint a szeretett személy boldogsága. Ez vonatkozik az öcsémre is; ha ő nem képes elfogadni, hogy te így vagy boldog, akkor nem szeret igazán - Damon egy pillanatra szünetet tartott, le sem véve a szemét Elenáról. - Mondd meg nekem, őszintén, Elena: boldog vagy? Boldoggá teszlek? Ez az egyáltalán, amit akarsz?
- Soha nem voltam még olyan boldog, mint most, vagy mint bármikor, amikor veled lehetek - suttogta a lány komolyan. Damon szívét melegség öntötte el a válasz hallatán, s halványan elmosolyodott, ahogy ismét belenézett szerelme könnyektől csillogó barna szemeibe.
- Amennyiben ez így van, akkor Stefannak el kell ezt fogadnia. Lehet, hogy csak időre van szüksége, ki tudja. De akárhogy is, fölösleges okolnod magad emiatt, hiszen mindenkit nem tudsz boldoggá tenni. Jó, tudom, hogy ez életed küldetése közvetlenül a világbéke után, azonban ez lehetetlen. - Elena halkan felnevetett. - Legyél egy kicsit tekintettel magadra is, jó? A kedvemért - fejezte be Damon, gyengéden végigsimítva a lány arcát. Elena megfogta a kezét és összekulcsolta ujjaikat.
- Rendben van.
- Ez a beszéd!
- Hogy vagy képes minden alkalommal megvigasztalni? - tudakolta Elena, miközben elengedte a fiú kezét és karjait szorosan a nyaka köré kulcsolta, még közelebb húzva ezzel őt magához.
- Megvannak a módszereim - válaszolta Damon, majd lassan közelebb hajolt hozzá, hogy egy könnyű, gyengéd csókot nyomjon a lány ajkaira, te az érintés jóval tovább tartott, mint az gondolta. A csók pillanatok alatt felforrósodott nyelveik találkozásával, és immár jóval több volt egy egyszerű, ártatlan csóknál, hiszen a színtiszta szerelem az és édes, leküzdhetetlen vágy rejtett üzenetét hordozta magával. A szenvedély szinte felrobbant közöttük, így Damon nem is tétovázott tovább, hanem a derekánál fogva megemelte Elenát, aki lábait a csípője köré kulcsolta, majd elindult vele az emeltre, anélkül, hogy véget vetne a heves, tűztől izzó csókjuknak.

XOXO

Stefan gondterhelt arccal fürkészte az utcatáblákat, de akárhogy is fixírozta őket, csak nem akart feltűnni egy sem, ami a "Liberty street" nevet viselte volna. Nagyjából félórányi kocsikázás után talált rá az utcára, ahol gyorsan le is parkolt és gyalogszerrel kereste meg az épületet, amely az üzenetben volt megadva. Amikor megérkezett, azért még egyszer leellenőrizte jó helyen áll -e.

21201 Baltimore, Liberty street 34. 053-45 - olvasta ismét a papíron. Felpillantott, és meglátta a háromemeletes ház bejárata mellett a 34-es számot. Nem is tétovázott tovább, hanem bement a nyitott kapun,azon tűnődve, melyik lakást keresse, de a cím alapján hamar rájött, hogy a 45-ös számú lesz az. Vámpírsebességével egy pillanat alatt a harmadik emeleten termett, ahol mindössze egyetlen ajtót pillantott meg, rajta a negyvenötös számmal. Azon gondolkozott, hogy fog tudni bemenni, amennyiben ember lakik benne, azonban lehetőség híján úgy döntött, bekopog, de nem érkezett válasz. Egy ideig ácsorgott egy helyben, de végül, megunva a várakozást, egy hatalmasat rúgott az ajtóba. Ez a módszer mindig, minden ajtónál használt, hiszen nem volt olyan bútordarab, ami képes lett volna ellenállni akkora erőnek, mint amekkora egy vámpír sajátja. Ellenben ez az ajtó továbbra is szilárdan állt a helyén, sőt, még bele sem remegett a találkozásba Stefan lábával. A vámpír megrökönyödve bámulta a az ajtót, azon tűnődve, hogyan volt képes az egyben maradni. Ekkor vette észre, hogy a falon egy kis képernyő van, amelyen egy zöld felirat villogott:  

ADJA MEG A KÓDOT.  

Stefan tanácstalanul meredt a készülékre, amely jól láthatóan hat karakteres jelszót igényelt, legalábbis ezt köveztette ki az üres csíkokból a képernyőn. Honnan a francból találjon ki egy hat jegyű kódot? Hiszen több millió variáció lehetséges! Némi gondolkodás után végül eszébe jutott a számkombináció, amit az üzenetben talált: 053-45.

- Hat karakter - gondolta Stefan. Végül is miért ne próbálhatná meg? Odalépett a készülékhez, és beütötte a számokat. Egy hosszú pillanatig nem történt semmi, azonban utána a kis monitor pittyegni kezdett, az ajtó pedig mintegy varázsütésre kitárult. Stefan először óvatosan körbenézett, és csak azután lépett be az ajtón. Egy gyéren berendezett szobában találta magát, amelynek fala tele volt térképekkel és kivágott újságcikkekkel, melyeken piros szövegkiemelővel voltak megjelölve az olvasó számára vélhetően fontos információk. Közelebb érve Stefan megdöbbenve vette észre a vörössel kiemelt, árulkodó szalagcímeket:

"Újabb állattámadás - öt halott"

"Tovább folytatódik a virginiai mészárló ámokfutása: négy halott mellett három embert keresnek"

"Kiszáradt hullák az erdőben"

"Szétmarcangolt holttestek egy raktárban - állattámadás?"

A vámpír csodálkozva nézte a különböző rejtélyes támadásokról szóló híreket, melyek kétségkívül mind vámpírokhoz köthető esetek voltak. Némelyikben még saját magát is felismerte:

"Darabokra tépett, megcsonkított holttestek Tenessee államban"

Egy emlék a Ripper-korszakából. Ahogy tovább haladt, megpillantott számtalan térképet, amelyeken piros karikák jelöltek egyes városokat. Kivétel nélkül mindegyiken meg volt jelölve Mystic Falls is, amely így még jobban megerősítette a gyanúját a lakás tulajdonosának kilétét illetően.

- De hiszen ez egy... - kezdte, hangosan kimondva a gondolatot, azonban nem fejezhette be, mert hirtelen egy tűhegyes karó hatolt a hátába. Stefan fájdalmasan felüvöltött, majd, mint egy darab fa, a földre rogyott.

XOXO

Damon másnap reggel a telefonja csöngésére ébredt. Halkan szitkozódva kereste meg a készüléket, majd lesuhant vele a földszintre, nehogy felébressze vele Elenát, aki továbbra is édesdeden aludt a szobában.

- Egyetlenegy jó okot mondj, Barbie, hogy ne öljelek meg az első adandó alkalommal - morogta telefonba.

- Neked is jó reggelt, Damon! - köszöntötte vidáman Caroline.

- Fogadjunk, azért vagy ilyen vidám, mert sikerült megint idő előtt fölébresztened.

- Nálad lustább vámpírt még nem láttam! Állandóan azon siránkozol, hogy miért zavarlak ilyen korán reggel. Már amennyiben a hét óra koránnak számít.

- Fáradt vagyok.

- Ja persze, fogadjunk, hogy Elena és te megint...

- Mielőtt még bármit mondanál, rajtam kívül mindenki alszik ebben a házban - szakította félbe Damon. - Beleértve Elenát is.

- Tutira alaposan lefárasztottad az éjjel - jegyezte meg Care.

- Féltékeny vagy, Szöszi? 

- Isten mentsen, én igenis tökéletesen... - Damon azonban ismét közbevágott.

- A lényeget, Caroline.

- Jól van, na! Szóval, mint bizonyára tudod, két nap múlva lesz Elena születésnapja és én, szokás szerint, alig várom, hogy egy óriási bulit szervezzek neki - magyarázta izgatottan a lány.

- Naná, hogy tudom, mikor van a születésnapja! A bulit viszont inkább vele beszéld meg - válaszolta a srác.

- Még csak az kéne! Meglepetésnek szánnám.

- Szuper. Akkor tégy úgy.

- Rendben, akkor találkozunk egy fél óra múlva a Grillben? - tudakolta Care. - Rengeteg feladatod lenne.

- Öhm, muszáj? Én mindig élvezem a partikat, de nem szervezem.

- De ez tényleg fontos lenne! Elena miatt. Na, Damon, kérlek.

- Oké - sóhajtott Damon. - Mindjárt ott leszek - tette hozzá, majd letette a telefont. Gyorsan visszament az emeletre, hogy felöltözzön. Miután ezzel végzett, hagyott egy cetlit a barátnőjének, hogy hová ment, majd adott egy puszit a békésen alvó lány arcára, és csak ezután indult el. Amikor már éppen indult volna, Logan hangját vélte hallani a háta mögött.

- Hát te hová mész ilyen korán? - kérdezte.

- A Grillbe. 

- Nem baj, ha csatlakozom, legalábbis egy időre? Éppen azon voltam, hogy látogatást tegyek a kedvenc ősi családomnál.

- Adhatok egy jó tanácsot? Vigyél magaddal jó sok piát - javasolta Damont. - Máskülönben képtelen leszel elviselni Rebekah-t.

- Gondoltam erre - vigyorgott Logan, előhúzva egy kulacsot dzsekije zsebéből. - Chivas.

- Neked, barátom, van ízlésed - viszonozta Damon elismerően, majd a két vámpír elindult útjára.

Elena néhány perc múlva ébredt, tökéletesen kipihenten. Rögtön észrevette Damon üzenetét a párnáján:

A Grillbe mentem Barbie-val. Sietek vissza.

- D.

A lány elmosolyodott, mert éppen kapóra jött barátja távolléte. Gyorsan megkereste telefonját és már tárcsázta is az ismerős telefonszámot.

- Halló, Bonnie? Szeretném, ha megtennél nekem egy szívességet. Eljönnél velem valahová?

XOXO

Logan könnyedén megtalálta a Mikaelson-villát, ami, bár a város szélén állt, már messziről látható volt a városból. Amint belépett a kapun, szembetalálta magát jövetele okával, Rebekah-val.

- Szép jó reggelt, Rebekah! - üdvözölte szélesen mosolyogva, mire az ősi egy pillanatnyi habozás után felpattant, és szó nélkül nekinyomta a falnak.

- Miért nem kerestél? - üvöltötte. - Ezer éved lett volna arra, hogy közöld velem, hogy életben vagy!

- Ezentúl mindig így fogsz üdvözölni? Nem tudom, Bekah, de az erőszak nem túlzottan udvarias formája az üdvözlésnek. - Rebekah vicsorogva ugyan, de elengedte. - Máskülönben, - folytatta Logan - azért jöttem, hogy elmondjak ezt-azt, bár ahogy elnézem, te nem vagy túlzottan kíváncsi a mondanivalómra.

- Azt úgysem tudod kimagyarázni, hogy egy évezreden át direkt kerültél!

- Szerinted. Szerintem viszont nagyon is jó okom volt rá.

- Na, most mondod vagy nem? - unszolta Rebekah, idegesen összefonva kezeit a mellkasán. Logan elvigyorodott, ami arra késztette a lányt, hogy ugyanúgy megremegjen, mint régen. Hogy lehet valakinek ilyen szexi vigyora?

- Szóval... - kezdte Logan, visszaemlékezve mindarra, ami ezer évvel ezelőtt történt.

- Hogy érted, hogy meghalt? - értetlenkedett Logan, megragadva a könnyáztatta arcú Rebekah kezét, nem érdekelve, hogy még mindkét karja véres volt az előző verekedéstől.

- Pontosan úgy értem! - felelte az továbbra is zokogva. - Az apám megölte és azután eltűnt... Még a holttestét is otthagyta, vérbe fagyva a házban.

- Nincsen semmi baj - csitította a srác, karjába véve Rebekah-t. Óvatosan simogatta a haját, igyekezve lenyugtatni őt, habár tudta, hogy nem fogja tudni egyhamar túltenni magát az anyja elvesztésén.

- De van! Halott, érted? Az anyám halott! - sírta Rebekah. Egy ideig csak ültek, szó nélkül; az egyetlen hang forrása mindössze a lány szűnni nem akaró zokogása volt. Végül, hosszú percek elteltével sikerült annyira lenyugodnia, hogy elmondhassa, amit egész végig el akart. - Elmegyünk, Logan. 

- Micsoda? - viszonozta döbbenten Logan, aki nem volt képes hinni a fülének.

- A testvéreim és én úgy döntöttük, hogy elhagyjuk ezt a helyet - magyarázta szipogva Rebekah. - Apám bizonyára minket is üldözőbe vesz majd; nem tudhatjuk. Azonban itt nekünk nincs többé maradásunk. Éppen ezért teszem fel neked ezt a kérdést: hajlandó vagy -e velünk jönni?

Logan egy hitetlenkedő, döbbent nyögést hallatott, de válaszolni már nem volt ideje, ugyanis abban a pillanatban Elijah lépett be a házba.

- Bocsássatok meg a zavarásért, de fontos ügyben jövök - szabadkozott. - Húgom, velem jönnél egy percre? - Rebekah könnyáztatta szemeit még utoljára szerelme arcára emelte, majd gépiesen bólintott és fölállt.

- Hát persze, bátyám - felelte, követve időseb testvérét. Logan megkövülten állt egy helyben, még emésztve Rebekah kérdését. Csöndes elmélkedését Klaus zavarta meg, aki éppen őt kereste.

- Logan! Csakhogy meg vagy! - szólította meg. - Soká kereslek már. Hogy vannak a sérüléseid?

- Semmi különös - vont vállat az. - Csak pár karcolás.

- Nos, azt kötve hiszem. Ezek a farkasemberek még emberi formájukban is veszedelmesek. Hidd el, volt alkalmam megtapasztalni - Klaus arca keserű mosolyra húzódott, majd odalépett barátjához, és megvizsgálta a hátán tátongó óriási vágást. - Megengeded, hogy meggyógyítsam?

- Még is hogyan, Nik? - értetlenkedett Logan. - Tudtommal nem rendelkezel varázserővel.

- Nem is, ellenben fogalmad sincs, mikre vagyok még képes - Klaus rejtélyesen elmosolyodott, majd hirtelen megragadta csuklóját és beleharapott. - Tessék. Pár korty és meggyógyul.

- Én nem is tudom...

- Na, ne hezitálj, kérlek. Bízz bennem - unszolta az ős, mire Logan vonakodva megfogta Klaus kinyújtott karját és száját a sebre tapasztotta. Miután párat kortyolt barátja fémes ízű véréből, érezte, hogy sebei csodával határos módon összehúzódnak és beforrnak. Klaus megvárta, míg minden sérülése eltűnik, s csak ezután húzta vissza kezét.

- Köszönöm, Nik - hálálkodott ámuldozva Logan.

- Bármikor, barátom. Ne haragudj, de az imént akaratlanul is fültanúja voltam a beszélgetéseteknek a húgommal. Szabadna tudnom, velünk tartasz -e?

- Oly szívesen mennék - sóhajtott Logan, gyötrődve. - Azonban nem tehetem. A családomnak szüksége van rám. Apám súlyos beteg, az anyám pedig nehezen kezeli a hét testvéremet. Igénylik a segítségemet.

- Hát persze - bólintott szórakozottan Klaus. - Sajnálom, hogy el kell búcsúznunk. Talán még látjuk egymást.

- Remélem. - A két férfi szorosan megölelte egymást, majd végső búcsút vettek.

- Isten veled, Nik.

- Ég veled, Logan. - Azzal Klaus a pillanat törtrésze alatt eltűnt. Nem telt bele sok idő, hogy Rebekah visszatérjen. Könnyei már nagyjából felszáradtak, ellenben arcáról nem tűnt el sem a félelem, sem a szomorúság, sem az izgalom.

- Rebekah...én...

- Feltételezem, döntésre jutottál kérdésem ügyében.

- Igen. Nézd, Bekah, szeretném, ha megértenéd, hogy ezekben a nehéz időkben ne, hagyhatom el a családomat, akármennyire is szeretnék elmenni veled...

- Tehát nem? Ez a válaszod? - Rebekah érezte, hogy a könnyek forró árja ismét ellepi a szemét.

- Sajnálom.

- Hát ennyit ér neked a szerelmünk? Ennyire becsülöd az együtt töltött időt? - kiáltott fel. - Neked adtam a szívem, te pedig meg csak úgy eldobod, mint holmi szemetet?

- Dehogy, Rebekeh, hiszen... - próbálkozott Logan, de a lány kétségbeesett, vad sikoltása félbeszakította.

- Azt hazudtad, hogy szeretsz! Hát folyamatos áltatás volt az egész?

- A jó ég áldjon meg, Bekah, hisz tudod, hogy mennyire szeretlek!

- Hazugság! És ne merj így nevezni, hiszen oly kevésre becsülted a szerelmemet. Minek is hittem neked? Hiszen engem nem szeret senki... - Rebekah egyre haragosabban, feldúltabban üvöltött, és már alig bírta megakadályozni, hogy vámpír ösztönei is átvegyék az irányítást.

- Nem ez az oka, jól tudod. De hiába szeretlek jobban, mint bárkit, itt kell...

- Hazudtál! - üvöltötte a lány, ahogy elvesztette a kontrollt, s mielőtt belegondolhatott volna, nekirontott a fiúnak és beleharapott a nyakába, eszeveszett hévvel kiszívva annak meleg, édes vérét. Logan hiába kapálódzott, nem menekülhetett a vámpír szorításából, aki nem bírta abbahagyni a táplálkozást, melynek végén Logan élettelenül zuhant a földre. Rebekah csak akkor kezdte felfogni, mit tett, amikor hiába kezdte rázni szerelme vállát, az nem mozdult, hanem továbbra is sápadtan, mozdulatlanul feküdt a lány karjai között. Barna szemei, melyekből kiveszett a játékos csillogás, üveges tekintettel meredtek a távolba.

- Úristen...ÚRISTEN! Mit tettem? Logan, ébredj! Hallod? Kelj fel, Logan! - Azonban hiába ébresztgette, a fiú meg se mozdult. Tettének teljes tudatában, elalélva az elviselhetetlen fájdalomtól, Rebekah zokogva a fiú testére hanyatlott. 

- Szent ég, Bekah, mi történt? - Elijah jelent meg a háta mögött. Amint meglátta a halott Logan testét, felszisszent a felismerés borzalmától. - Hogy történt?

- Megöltem! - sírta Rebekah. - Megöltem! - Elijah egy pillanatig döbbenten guggolt mellette, egyik kezébe temetve arcát, de hamar fel kellett ocsúdnia.

- Gyere húgom, mennünk kell. Rajta már nem tudsz segíteni.

- Nem megyek, nem megyek, nem megyek! Nem megyek el nélküle! - kiáltotta Rebekah hisztérikusan.

- Azt mondtam, gyere! - ismételte Eljah jóval erélyesebben, erőszakkal fejtve le húgát Logan holttestéről. Rebekah még akkor sem bírta abbahagyni a sírást, amikor bátyja elvonszolta onnan.

Rebekah vegyes érzelmektől átjárva meredt maga elé, ahogy hallgatta a történetet.

- Aztán egyszer csak felébredtem és fogalmam se volt, mi történt velem. Emlékeztem arra, ahogy meghalok, emlékeztem arra a leírhatatlan fájdalomra, amit a halálom pillanataiban éreztem. De minden olyan más volt, és csak akkor jöttem rá mi történt, amikor hozzád hasonló módon elvettem egy ártatlan ember életét. Akkor tudtam mivé lettem..és azóta is olyan vagyok: egy szörnyeteg, mely életét másokéból meríti.

- Szóval Nik változtatott át? - kérdezte végül Rebekah, megtörve a pár percig tartó csöndet.

- Lényegében igen. Bár ahhoz te is nagyban hozzájárultál - tette hozzá Logan, egy cseppnyi gúnnyal a hangjában.

- Akárhogy is, neked tudnod kellett, hogy én élek, pláne, ha folyamatosan kapcsolatban álltál a bátyámmal! Miért nem kerestél?

- Kerestelek, csak akárhányszor összetalálkoztunk, mindig megbántam, hogy újból látni akartam a lányt, aki meggyilkolt.

- Hogy érted, hogy kerestél? - értetlenkedett Rebekah.

- Ez más lapra tartozik - válaszolta Logan, felállva a kanapéról. - Majd egyszer elmondom.

- Majd?

- Jól hallottad. Most viszont megyek, van ennél jobb dolgom is - közölte Logan, és felpattant a kanapéról, a kijárat felé indulva, magára hagyva a döbbent Rebekah-t.

XOXO

Stefan felüvöltött fájdalmában, ahogy az előző karót egy újabb követte, ezúttal valahol a jobb válla tájékán. Minden erejét megfeszítve próbált megmozdulni, hogy legalább az egyiket megpróbálja eltávolítani a testéből, azonban amikor egy kicsit is megmozdult, valaki egy durva rúgással visszanyomta a fejét a földre.

- Jobban tennéd, ha nem mocorognál - szólalt meg egy hűvös, érdes bariton valahol mögötte. A férfi, aki az előbb szólt, most leguggolt mellé, és szemügyre vette Stefan kíntól eltorzult arcát. - Na most mit csináljak veled, vámpír? - Stefan megpróbált válaszolni, de értelmes szavak helyett csak fájdalmas nyögések hagyták el a száját.

- Van egy olyan érzésem, hogy nem véletlenül vagy itt - állapította meg roppant bölcsen a férfi. - Adok egy lehetőséget, hogy elmondd, mit keresel itt, mielőtt beleküldök egy fagolyót a szívedbe.

- Karó - nyögte Stefan, azon küzdve, hogy kipréseljen egy mondatot. - Fehér...tölgy...karó... - Hallani vélte, ahogy a férfi légzése megváltozik.

- Hmm...érdekes. Ez mindenesetre kicsit javít a helyzeteden - dünnyögte, majd egy hirtelen mozdulattal kirántotta a karókat Stefan testből. A vámpír hatalmasat ordított, ahogy megszabadult a két kínzóeszköztől. Várt egy kicsit, míg sebei beforrnak, s csak azután ült fel, lihegve, verítéktől kiverve.

- Fehér tölgyet említettél? - érdeklődött a férfi, aki immár egy asztalnál ült, pisztolyát tisztítva. Stefan kíváncsian mérte végig: barna bőrén megcsillant a besütő napfény, amely szabadon táncolt kopasz fején és csupasz, izomtól dagadó karjain. Arca karakteres, markáns volt, melyet egy vékony, fekete körszakáll díszített. Sötét szemeiben felismerhetően a megszállott eltökéltség izzott.

- Azt - felelte Stefan, megpróbálva felállni, de a férfi lába egyetlen mozdulatával visszalökte a padlóra. 

- Lassan a testtel. Először látni akarom azt a karót.

- Minek kell az neked?

- Minek hoztad el? - vágott vissza a vadász, érdeklődve felvonva a szemöldökét. 

- Hát... - kezdte Stefan tanácstalanul. - Ide irányítottak.

- Ami azt illeti, számítottam rád. Rengeted információm van rólad, Stefan Salvatore, több, mint gondolnád.

- Honnan tudod a nevem?

- Ugyan, Stefan, komolyan azt hiszed, nem ismerem a keleti part tömeggyilkosát? - nevetett a férfi. - Egyébiránt, tudom mire van szükséged. Tárgyalhatunk róla, amennyiben átadod a karót. - Stefan gyanakodva pillantott rá, de végül átnyújtotta neki a fegyvert, ami eddig a dzsekijében lapult.

- Nagyszerű! - A vadász szeme eszelősen felcsillant. - Amúgy a nevem Connor. Connor Jordan - mondta, kezet nyújtva Stefannak, aki időközben feltápászkodott.

- Ki vele, hogy tudsz rajtam segíteni?

- Mint látod, vadász vagyok - viszonozta Connor. - Ráadásul nem is akármilyen. Egyetlenegy vámpír nem volt még képes legyőzni.

- Na, azt kötve hiszem - ellenkezett Stefan.

- Akarsz tenni egy próbát?

- Végül is, miért ne? - Stefan elmosolyodott, majd hirtelen egy óriásit húzott be neki...vagy húzott volna, ha ökle nem pattan vissza alig pár milliméterre Connor arcáról. - Ezt meg hogy?! - pislogott hitetlenül jobbjára, amit alaposan bevert a láthatatlan falba.

- Megvannak a módszereim - vont vállat a vadász. - Mint látod, sok mindenre képes vagyok. Így akár könnyűszerrel megölhetem a bátyádat..vagy bárkit, aki az utamba kerül.

- Nem akarom megölni a bátyámat - tiltakozott a vámpír. - Mindössze ki akarom iktatni az egyenletből.

- Ó, tudom én. Bosszúvágy, mi? Mindez egy lány miatt...Nos, Stefan, köthetünk alkut, de a bátyád így, vagy úgy, de velem jön. Élve vagy halva.

- Azt csinálsz vele, amit akarsz. Nekem csak a lány kell. 

- Áh, a többiek tehát nem érdekelnek? - állapította meg Connor.

- Nekem csak iránta vannak érzéseim - morogta Stefan. - Más nem érdekel.

- Úgy. Ha te hagyod, hogy kiirtsam Mystic Falls természetfeletti populációját, akkor megkaphatod a lányt.

- Esküszöl, hogy neki nem esik bántódása?

- Ha te is, én is.

- Áll az alku - közölte Stefan és megrázta Connor kinyújtott kezét. Már nem sok választotta el terve beteljesüléséért.

XOXO

- Damon? - kiáltotta Elena, belépve a Salvatore házba.

- Szia - válaszolta a fiú, mosolyogva közeledve felé. - Hiányoztál - tette hozzá, majd kicsit lehajolt és megcsókolta.

- Te is nekem - felelte Elena. - Figyelj, az a helyzet, hogy kicsit fogytán vagyunk a kórházi vérnek, és nem ártana feltölteni a készleteket.

- Nem probléma. Kifejezetten gyakorlott tolvaj vagyok, ha erre gondolsz.

- Hmm, mondj valamit, amiben te nem vagy jó!

- Sajnos olyanról még nem hallottam - jegyezte meg Damon, játékosan lebiggyesztve az alsó ajkát.

- Én viszont igen. Szerénység. Az kiveszett belőled.

- De a tökéletességem többi része kárpótol mindezért, nemde?

- Mondjuk - hümmögött Elena, egyik kezével megragadva szerelme nyakát, melynél fogva közelebb húzta őt magához, hogy könnyebben megcsókolhassa.
- Figyelj, Elena, azon gondolkodtam, lenne -e kedved a hétvégén egy kis kiruccanáshoz. Elmehetnénk mondjuk Georgiába egy kicsit nosztalgiázni.
- Nagyon jól hangzik - mosolygott a lány, megajándékozva őt egy újabb csókkal.

- Nem azt mondtad, hogy elmegyünk vérért? - érdeklődött Damon, eltolva magától a lányt.

- Várhat - legyintett Elena, újból összekapcsolva ajkaikat, s nem telt sok idő bele, hogy a kanapén kössenek ki.

XOXO

- Miért volt az az érzésem, hogy itt talállak? - szólalt meg egy hang Jenna háta mögött. A nő kicsit megijedt, olyannyira rá volt fókuszálva az előtte heverő papírkötegre.

- Logan! Megijesztettél!

- Elnézést, nem volt szándékos - szabadkozott. - Leülhetek?

- Csak nyugodtan - bólintott Jenna.

- Munka? - érdeklődött Logan az asztalon lévő papírokra bökve.

- Mondhatjuk úgy is...Maradjunk inkább annyiban, hogy kötelesség.

- Világos. A munka volt talán az a dolog, amit a leginkább csodáltam az emberekben - tűnődött Logan, szórakozottan összeborzolva kócos szőke tincseit.

- Ezt hogy érted?

- Tudod, mindig is becsültem az embereket azért a küzdeni tudásért, ami bennük van. Valamennyire irigyeltem is őket, hogy nekik harcolni kell a sikerekért és a boldogságért, míg nekem minden sokkal könnyebben az ölembe hullott és ez egy idő után elveszti azt az izgalmat, amit az elején magában hordoz. Nekem mindössze pár évem volt rá, hogy megtapasztaljam, milyen is küzdeni az életben maradásért.

- Hány éves voltál, amikor..ez történt veled? - kérdezte Jenna.

- Huszonhárom. Lényegében mielőtt elkezdhettem volna élni. 
- És sosem vágytál arra, hogy újra ember lehess?
- Igazából nem nagyon, hiszen élvezem az életem...ráadásul mindenképpen be akarom teljesíteni a titkos életcélom. Ja, amúgy ne haragudj, hogy itt untatlak a problémáimmal, bizonyára meg vannak a sajátjaid is.

- Nem, egyáltalán nem untatsz! - tiltakozott Jenna, meg sem próbálva eltitkolni, mennyire vonzódott ehhez az emberhez, akit ráadásul alig egy napja ismer. - Engem például mindig is érdekelt, milyen volt a reneszánsz kor!

- Tényleg? - Logan arca felderült. - Tutira élvezted volna. Ha akarod, elmesélhetek ezt-azt, de csak szigorúan olyasmit, amit kihagynak a törikönyvek. - Jenna elmosolyodott, eltéve a papírjait.

- Naná, hogy akarom.

- Előtte rendelhetek neked egy italt? Én állom.

- Köszönöm szépen. - Logan válaszul küldött neki egy szívdöglesztő mosolyt, majd leintette a pincért.

XOXO

Jeremy a homlokár ráncolva figyelte, ahogy Matt a hátán fekve próbálja megszerelni az elromlott vízcsapot a Grill konyhájában.

- Na, sikerült haladnod valamit?

- Azt nem mondanám - felelte Matt, elődugva fejét a pult alól. - Ezzel a csappal állandóan baj van, mert rosszul van bekötve. A fal fölötte túl kemény anyagból van, és ez gyakran elszorítja a víz áramlását.

- Nem gondolod, hogy ki kéne cserélni? - javasolta Jeremy. - Pár héttel ezelőtt jöttek meg az új csövek, és még ki sincsenek bontva. 

- Az ötlet nem rossz, de akkor ki kéne verni a falat fölötte, hogy könnyebben beköthessük.

- Nem tűnik nehéznek, úgyhogy akár most is megcsinálhatjuk.

- Rendben - vont vállat Matt. - Kerítsd elő azokat a csöveket, amíg én felbontom ezt, oké? - Jeremy bólintott és eltűnt a raktárban, míg Matt hozzálátott, hogy egy kalapáccsal eltávolítsa a fal fölösleges rétegét. Mindössze egy pár téglát kellett kivenni, így nem volt nehéz dolga, pár ütés is elég volt, hogy meglazítsa a burkolatot. Amint készen volt, kiemelte a fölöslegessé vált téglákat majd kisöpörte a törmeléket az üregből. Ahogy kezével tisztította az aprócska barlangot, hirtelen valami sima, kemény anyagba ütközött a keze.

- Mi ez? - kérdezte félhangosan, megragadva az ismeretlen tárgyat. Amint kivette, látta, hogy egy közepes méretű, sötétbarna fadobozt tart a kezében, ami egy fémcsattal volt lezárva. Lefújta róla a port, majd felnyitotta, habár a zár nem akart egyhamar engedni. A doboz belsejében különböző méretű, az idő által megsárgított, összehajtogatott papírok hevertek. Matt fölemelte legfelsőt, széthajtogatta, majd olvasni kezdte a nehezen betűzhető, fakult írást.

1767. november 5-e.

Kedves Logan! 

"Habár már több, mint hétszáz éve nem láttalak, még akkor is sokat gondolok rád. Hogy őszintén fogalmazzak, nem telik el úgy nap, hogy ne jutnál eszembe."

Matt egy összezavarodva meredt az ősrégi papírra, majd tekintete a levél végére siklott.

"Szeretettel,

Rebekah Mikaelson"

- Úristen - motyogta, beletúrva a papírrengetegbe. Számos ehhez hasonló levelet talált, míg a doboz alján egy könyvet vett észre. Kinyitotta, és felismerte benne a bonyolult, szövevényes, gót betűs írást, amelyet a leveleken is látott. Azonban elég volt csak az első sort elolvasnia, hogy lélegzete még jobban elakadjon:

"Kedves Naplóm"

- Szent ég - nyögte Matt. - Megtaláltam Rebekah naplóját!

A következő rész tartalmából...

Visszatérve a kirándulásról, Elena egyenesen meglepetéspartija közepébe csöppen, ahol egy váratlan ajándékot kap Damontől. Matt közben nem tudja sokáig titkolni, amit talált, így hamar szembesíti Rebekah-t a dobozzal és annak tartalmával. Amíg Elena egy varázslatos utazással lepi meg Damont a születésnapján, addig Stefan célegyenesben érzi magát a vadásszal kötött alkunak köszönhetően. Végül pedig mindenkit sokkolóan ér, amikor egy új ellenfél mutatkozik meg, akinek szent meggyőződése végezni Mystic Falls összes vámpírjával.

8. rész >>

Rég nem látott hosszú fejezet: ezúttal sikerült 4500 szót összehoznom. Sajnálom, hogy kicsit kevés Delena jelenet volt benne, de ünnepélyesen megígérem, hogy a következőben bőségesen kárpótollak benneteket! Szerencsémre Romániában, ahol az elmúlt pár napo töltöttem, volt wi-fi kapcsolat, így volt lehetõségem írni.
Ami Connor karakterét illeti, már az első évad elejénél terveztem őt bevonni a történetbe, tehát még a sorozat negyedik évadának kezdete előtt. Azonban nekem teljesen más terveim vannak vele, mint a Vámpírnaplók íróinak.
Remélem, hogy azért mindenkinek elnyerte a tetszését a rész, illetve, hogy sok kérdésre megkaptátok a választ. :)