Részletek a 18. fejezetből

Sziasztok! Holnap posztolom a Végzet legújabb részét, és hogy kicsit ráhangolódjatok, mutatok nektek két részletet a 18. fejezetből, aminek címe: "A lepel lehullott".

"Már benn voltak a városban, a Salvatore-házhoz vezető úton haladva, amikor Damon egyszer csak megtorpant, összeráncolva a homlokát.
- Érzed ezt? - nézett Elenára, aki lassan bólintott.
- Vér.
- És viszonylag friss - állapította meg Damon.
- Keressük meg - javasolta Elena, mire mindketten elindultak a szag, pontosabban számukra inkább csábító illat irányába. Csakhamar rátaláltak egy kihűlt holttestre egy olyan helyen, ahol sűrűbben nőttek a fák. A hullát egy hatalmas tócsa alvadásnak indult vér vette körül. Egy férfi volt, középkorú, nyakán egy méretes sebbel, testét, amit összeszaggatott ruha alatt látni lehetett, sebes volt, kék-zöld foltokkal tarkítva, ami dulakodásra utalt, közvetlenül a halála előttről.
- Jesszusom - szörnyülködött Elena, Damon mellkasába fúrva a fejét, így próbálva elfojtani előtörő vérszomját.
- Lélegezz mélyeket - utasította Damon, tekintetével a halott férfit vizsgálva. Túlságosan sok vér volt...túl sok. Elena közben lassan leküzdötte magában a ragadozót és óvatosan elszakította magát Damon pólójától.
- Szerinted ez mind az ő vére? - kérdezte, miután ő is megszemlélte a holttestet.
- Nem - rázta a fejét Damon. - Ha alaposan megszagolod, észreveszed, hogy két különböző vércsoportú...ami az áldozaté lehetett, azt A csoportúnak érzem.
- Viszont egy másik része meg AB - bólintott Elena, miközben közelebb lépdelt, hogy közelebbről is megnézze magának a halottat.
- Alapos támadás lehetett - folytatta Damon, leguggolva Elena mellé, és egy újabbat szippantott a vér aromájából. Gyanakodva belemártotta ujját a vértócsába, majd lenyalta azt. Szinte azonnal elfintorodott, és köhögni kezdett.
- Verbéna - fuldokolta.
- Tessék? - értetlenkedett Elena. - Vasfű van a vérben.
- Pontosan - válaszolta Damon. - Több áldozat volt, de azoknak a vámpírunk elvitte a testét...de ezét valamiért itt hagyta. Talán az is lehet, hogy némelyiket szimplán kivéreztette, és csak azokat ette meg, akiknek nem volt a szervezetében verbéna."

"- Azt egyébként el fogod akár egyszer is mondani, miért ölelgetted akkor Stefant? - tudakolta Damon, megváltoztatva a beszélgetés addig könnyed témáját.

- Csak elmondta, miért volt távol olyan sokáig - hangzott a felelet, azonban Damon nem tűnt túl elégedettnek szűkszavúságával, ezért Elena folytatta. - Megmagyarázta, mi volt az oka, hogy nem jött el Tyler temetésére. Washingtonban volt, mert Meredith autóbalesetet szenvedett és nagyon súlyos volt az állapota. Annyira súlyos, hogy majdnem belehalt, és Stefan teljesen kikészült, hogy nem tud rajta segíteni, ezért úgy érezte, mellette van a helye és így nem tudott hazajönni a temetésre - magyarázta Elena. Damon szája egy keskeny vonallá szűkült, miközben a lányt hallgatta, s habár arcára volt írva, hogy nem hiszi el az öccse egyetlen szavát sem, nem kommentálta a mesét. Elena persze észrevette, hogy nem az együttérzéstől fintorog.

- Szóval, melyik részét nem hiszed el?

- Egyiket sem.

- És szabadna tudnom, miért? Istenem, Damon, őszintén szólva kezd már elegem lenni ebből az állandó viszályból, ami köztetek van. Stefan szemmel láthatóan semmi rosszat nem tett ellened, te viszont folyamatosan a szádat húzod. Megértem, hogy neheztelsz rá azért, hogy amikor Connor megtámadott bennünket, egyszerűen eltűnt, de próbáld magad túltenni rajta, légyszíves.

- Elena, én nem a számat húzom, hanem logikusan gondolkozom - viszonozta Damon. - Gondolj bele, az esküvő előtti éjjel még itt volt, aztán meg hirtelen eltűnt, egyetlen szó nélkül. Oké, tegyük fel, hogy tényleg Washingtonba kellett mennie, méghozzá sürgősen. De az nem magyarázza meg sem az arckifejezését, amikor megtudta, hogy Connor hallott, sem a tényt, hogy tegnap kicsit talán túl szorosan ölelt és nagyon messzire ment azzal, hogy csókolgatta a hajad, mintha még mindig az övé lennél. Ja, és akkor nem említettem azt a kis affért sem, amikor letámadott téged a hídon, közölve, hogy te öngyilkos akarsz lenni. Három héttel azután, hogy majdnem megtetted. Ez neked nem gyanús?!

- Nézd, Damon...

- Válaszolj a kérdésemre, Elena!

- Rendben, gyanús! Most jobb? - fakadt ki Elena. - Igen, nekem is feltűnt, hogy túlságosan ragaszkodóan lépett fel tegnap, amikor megölelt, ezt észre is vettem, és éppen el akartam tőle húzódni, amikor is te megjelentél az ajtóban, úgy nézve rám, mint valami eszelősre. És igen, nagyon zavart, hogy nem volt ott a temetésen, vagy az, hogy még egy üzenetet sem bírt hagyni. De tudod mi zavar leginkább? Az, hogy képtelenek vagyunk legalább egy cseppnyi bizalommal lenni egymás iránt, hogy az életünket állandóan rettegésben egy gyanakvásban éljük, hogy mindenben a hátsó szándékot, az el nem mondott titkokat keressük, olyannyira, hogy az igazság eszménye, mint olyan, megszűnt létezni! - Damon szemöldöke a homlokáig szaladt, Elena dühkitörését hallgatva.
- Jól van na, nem kell így felhúzni magad - nyugtatta meg. - Azt hittem, legalább veled őszinte lehetek., erre te meg leüvöltöd a fejemet. Azonban ez vagyok én, Elena, valaki, aki állandóan a háta mögé néz, várva, hogy mikor szúrják hátba, valaki, aki nem képes mindenkiben csak úgy megbízni vagy a legjobbat feltételezni akárkiről. Igen, hirtelen haragú és makacs vagyok, de elég sok mindent éltem át ahhoz, hogy ilyen legyen a természetem, és ha valaki, hát te pontosan tudod, miért! - A végére már üvöltésbe ment át mindaz, amit eredetileg normális hangerővel akart elmondani. - Tessék, most is ideges vagyok emiatt az egész miatt. Gratulálok."

Tehát, ne felejtsetek holnap visszajönni :)

Tovább a fejezethez >>>